Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-30 / 75. szám
1995. március 30., csütörtök Sport 11. oldal Labdarúgás, Európa-bajnoki selejtező Ismét kevés volt a kétgólos előny Magyarország - Svájc 2-2 (0-0) Új Néplap-totó Második labdáját nyerte a szolnoki nagymama Mivel az elmúlt hónapban sem akadt egyetlen telitalála- tos szelvény sem az Új Néplap-totójátékunkban, ismét négy hét eredményeit vettük figyelembe az értékeléskor. Úgy tűnik, rendre túl „nehéz” mérkőzéseket választottunk, hiszen két alkalommal 9, kétszer pedig 8 találattal is heti győzelmet lehetett aratni. Az utolsó körben többjátékosunk is reménykedhetett a végső sikerben, azaz a futball-labda elnyerésében, ám ahhoz tapasztalataink szerint maximum 3-4 meccs eredményét volt szabad elrontani, íme a helyesen kitöltött szelvény 1. Karcag-Tiszafüred x 2. Kunhegyes-Encs 2 3. Jászberény-B.gyár mát x 4. Borovi-Tószeg 1 5. Újszász-Alattyán 1 6. KUTE-Martfü 1 7. Tiszaföldvár-Homok 2 8. Túrkeve-Fegyvernek 2 9. Tiszaderzs-R.újfalu 1 10. Jászágó-Jászkisér x 11. Kőtelek-P.monostor 1 12. T.püspöki-Jj.halma x Lévai Gáspár né és Túróczy József - mindketten nyertek már az ősszel - egyaránt nyolc-nyolc találatot ért el, ez pedig hölgy játékosunk újabb győzelmét jelentette. A tavaszi fordulókban összesen 31 „pontot” ért el a szolnoki nagymama, míg három legnagyobb vetélytársa - a Szappanos család Jászberényből, Túróczy József Jászboldogházáról és a Tisza- lift Kft. Szolnokról - „csak” 29 találatig jutott. A dobogós helyezettek egyébként ugyanazt a négy meccset rontották el az utolsó héten - Kunhegyes-Encs, Tiszaderzs-Rá- kócziújfalu, Jászágó-Jászkisér, Tiszapüspöki-Jászjákó- halma -, pedig ha ezek közül kettőre helyesen tippelnek, holtversenyben végezhettek volna Lévai Gáspáméval. Győztesünk kiegyensúlyozott' „teljesítményének” köszönheti sikerét, hiszen az első forduló kivételével - akkor 7 pontig jutott - rendre nyolc találatot ért el. Mivel Túróczy Józsefnek és a Tisza- lift Kft.-nek becsúszott egy-egy hatos is, igazi „bravúr” nélkül elszálltak esélyeik a végső győzelemre. (G. J.) Férfi kosárlabda play-off Puhítani kell a Zetét, keményíteni az olajosokat Népstadion, 20.000 néző, vezette: Wieser (osztrák) Magyarország: Petry - Mészöly, Lőrincz, Kovács E. - Mracskó, Illés, Sallai, Halmai, Kozma • Kiprich (Márton), Vincze (Klausz). Szöv. kap.: Mészöly Géza. Svájc: Pascolo - Hottiger, Herr, Geiger, Fernandez - Koller, Sforza, Bickel (Grassi), Ohrel, Sutter - Su- biat (Henchoz). Szöv kap.: Roy Hodgson. Gólszerző: Kiprich (50. p.), Illés (72.), ill. Subiat (74., 85.) Sárga lap: Mracskó (28.), Kozma (78.), Petry' (80.), ill. Subiat (79.), Fernandez (88.) Szögletarány: (1:3) Idei első tétmérkőzésén lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatott, mely március elején, 497 nap után végre ismét győzelmet aratott. A Lettország elleni sikernek köszönhetően szépszámú közönség IáHuszonöt éve minden márciusban megrendezi terepfutóversenyét a Péti MTE tájfutószakosztálya. Újszászi futók negyedik éve vesznek részt ezen a nehéz, sziklás terepen rendezett versenyen. Az idei futás viszonylag kellemes időben zajlott, kisütött a nap, és a hőmérséklet is megfelelt. A verseny- pályák természetesen most is sárosak, csúszósak voltak, mint 25 év alatt oly sokszor. Eredmények: N-9 (2 km) 1. Szabó Henriette, 2. Juhász Krisztina. N-ll (2 km) 1. Barta Katalin, 3. Fülöp Beatrix. N-13 (2 km) 2. Baky Réka, 5. Kasza Eszter. N-17 (5 km) 1. Fehér Judit. N-19 (5 km) 5. Kollár Anikó, 7. Szabó Imréné, 8. Ézsiás Ti- bomé, 9. Sipos Jánosné. Asztalitenisz NB II. A Volán-Nefag gárdája ezzel a ragyogó eredménnyel zsinórban a kilencedik győzelmét aratta. A párosok után még döntetlen volt az állás, ám azt követően végig vezetve, biztosan nyert a hazai együttes. A találkozó érdekessége, hogy Csajbók, akit a csapatban negyedikként rangsoroltak, minden mérkőzésén diadalmaskodott, míg Lukács, aki pedig a tavaszi szezonban veretlenül állt, kétszer is vesztesen távozott az asztaltól. Sajnos Molnárt nélkülözni kénytelen a Volán a következő togatott ki a Népstadionba, bár Svájcból is több ezren érkeztek a találkozóra. Az ötödik percben Vincze jobb lábas lövése hozta tűzbe először a magyar szurkolókat, lövése azonban elkerülte az alsó sarkot. Sallóit szerelték „gyanúsan” a tizenhatoson belül a svájci védők, a bírói síp néma maradt. Sforza bombájánál Petry biztosan hárított, de Koller helyzeténél már ő is csak közeli szemlélő volt. Meddő mezőnyfölényben játszott csapatunk, a labda általában a magyar lábakon vándorolt, ám igazi helyzetig nem jutottunk. Sőt, a szórványos helvét támadások után általában Petrynek kellett nyújtózkodnia. A félidő hajrájában átvették az irányítást Sutterék, ebben az időszakban nehezen tudtuk a labdát a svájci térfélen tartani, védőink azonban magabiztosan látták el feladatukat. N-35 (5 km) 2. Barta Imréné. N-45 (5 km) 1. Böröcz Mária. F-9 (2 km) 2. Bablinszki Tamás, 3. Kelemen István, 4. Ézsiás Tamás, 5. Bakó János, 6. Konka Gábor, 7. Juhász László, 8. Konka Péter, 9. Ézsiás Tibor, 10. Alapi Tamás, 11. Ádám Dénes. F-13 (5 km) 1. Tóth Gábor, 2. Tarcsa Károly, 3. Nagy Zoltán, 5. Hartyányi Dániel, 7. Bakos Dániel, 8. Újhelyi Tamás, 13. Pintácsi László, 17. Borsos Ádám. F-15 (5 km) 4. Szórád Szilárd. F-17 (5 km) 8. ifj. Fehér János, 10. Tóth László. F-19 (10 km) 16. Gyáfrás István. F-40 (5 km) 5. Fehér János. F-45 (5 km) 6. dr. Baky Endre. Fehér Tokod elleni derbin, így megeshet, hogy vége szakad az 1994. október 22. óta tartó veretlenségi sorozatnak. Biztató viszont, hogy Barát négy hónapos kihagyást követően újra csatasorba áll. Egy esetleges győzelem vagy döntetlen azt jelentheti: a Volán-Nefag az NB Il-es listavezető. Győztesek: Volán-Nefag: Skumát-Lukács páros, Csajbók 3, Molnár 3, Skumát 2, Lukács 1. Tisza SE: Fehér-Leskó páros, Csiszár 3, Fehér 1. Óriási elánnal kezdte a második félidőt a magyar csapat, s küzdeni akarásának hamar meglett az eredménye. Pascolo rossz kidobását Vincze elcsípte, remekül centerezett, és az óramű pontossággal érkező Kiprich a jobb sarokba fejelt, 1-0. Öt perc után magához tért a sokkból a svájci gárda, egyre-másra vezette támadásait, Subiat fejesénél pedig Petry minden tudására szükség volt, hogy megőrizze hálója érintetlenségét. Nagy ritkán sikerült csak kiszabadulnunk a szorításból, akkor azonban Illés három védőt becsapva növelte előnyünket, 2-0. Sajnos nem sokáig örülhettünk a biztos vezetésnek, Subiat fejelt hálónkba, 2-1. Már-már örülni kezdtünk a győzelemnek, mikor Sutter beadása a kapufáról Subiat elé pattant, aki közelől nem hibázott, 2-2. (géléi) Duatlon Remekül szerepel az újszászi Barta István, aki az idénynyitó jászberényi Tandem Duatlon Kupa megnyerése után a kecskeméti és a balassagyarmati duatlonversenyt is megnyerte. Klubtársa, Böröcz Mária sem sokkal maradt el tőle. A szenior nők között már ő is második idei győzelmét aratta Balassagyarmaton. Kitűnően helytálltak az ifjabb korosztályhoz tartozók is. Eredmények: Újoncok: 2. Fülöp Beatrix. Gyermek korcsoport lányok: 2. Papp Eszter. Fiúk: 4. Sipos Péter. Serdülő fiúk: 6. Tóth Gábor 11. Tarcsa Károly. Juniorok: 17. Jász Zsolt. Felnőttek: 23. Gyáfrás István. Nők: 5. Kollár Anikó. Ökölvívás Az idei Énekes István junior ökölvívóversenyt Budapesten, a Jégszínházban rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szövetség. Itt a legeredményesebb bunyósok vehettek részt, mivel válogató jellegű volt, ugyanis a magyar főváros ad otthont az 1995. évi junior ökölvívó-Európa-bajnok- ságnak. így szigorúbb versenyfeltételek mellett 26 egyesület 71 sportolója vehetett részt az Eb-csapatba kerülés reményében. A megyénk ökölvívói ragyogó sikereket értek el, hiszen a mezőtúri Szilágyi Attila (edzője Farkas József) +91 kg-ban aranyérmet szerzett, míg a MÁV MTE-s Trucz Béla 57 kg-ban szintén első, klubtársa Bata Szilárd a 79 kilogrammosok táborában pedig második lett. Edzőjük: Balogh András. Mai műsor Kosárlabda: Play-off a 1-4. helyért, második mérkőzés. Szolnoki Olaj KK-ZTE-Gold- sun, Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 17.45. Megyei bajnokság. Mezőtúr I.-Sz. Építünk SE, Mezőtúr (főiskola), 19.00. Szolnoki Ölaj KK SI-Kisújszállás, 17.45. Tenisz Nem hiába fenyegette Michael Stich sokáig azzal a Német Tenisz Szövetséget, hogy nem lép pályára a hét végi, Hollandia elleni Davis Kupa-mérkőzésen, amelynek tétje a Világcsoport elődöntőjébe jutás lesz. Az ut- rechti csata előtt nem sokkal ugyanis Claus Stauder, a szövetség elnöke bejelentette, hamarosan módosítják Stich szerződését. A változtatás hátterében alighanem az állhat, hogy az eddigi megállapodás szerint „csak” évi 1.5 millió márka járt neki, Becker 2.6 milliójával szemben. Nos, maratoni tárgyalássorozat után a felek megegyeztek abban, hogy az új tervezet szerint Stich pénze egyrészt a DK-találkozókon nyújtott teljesítményétől, másfelől a szövetség szpoijzori bevételeitől függ majd. Áz aláírásra azonban még várni kell, mert a részletek pontos kidolgozása az elnök szerint legalább négy hetet vesz igénybe. De addig sem néznek könnyű napok elé a német teniszezők... Birkózás A Szajoli DSK birkózói legutóbb Túrkevén, a Sallai Ká- roly-emlékversenyen léptek szőnyegre diák A és gyermekviadalon. A tíz csapat versenyét- melynek színvonalát Bács-Kiskun megyeiek emelték- a házigazda túrkeveiek nyerték, de egyéniben a szajoliak is jól szerepeltek. A diák A korcsoportban a 33 kg-osok között Perge István harmadik, Faragó Tamás ötödik, Rózsa Zoltán pedig hatodik helyen végzett. A 41 kg-os csoportban Markovics Attila harmadik, Szúnyog Ferenc hatodik lett, az 55 kg-osok viadalában pedig Veréb István a dobogó első, Keresztesi Zoltán a 3. fokára állhatott fel. *** Lőcsei István, a Szolnoki MÁV MTE birkózója is igényt tart a címeres mezre? Az egri Dobó István nemzetközi junior kötöttfogású válogató versenyen ugyanis - nevető harmadikként- ő orozta el az értékes trófeát a hat induló (köztük két külfödi) közül. A 68 kilogrammosok mezőnyében Brengács László már nem járt ilyen sikerrel, hiszen két győzelem és két vereség után búcsúzni kényszerült a 20 fős mezőnyből. Nagy meglepetést okozott hétfőn a zalai együttes azzal, hogy a durvaságot csaknem súroló, szándékosan túl kemény harcmodort választott a négy közé kerülés nyitómeccsén. Rezák László szerint a kézilabdáéhoz hasonlított leginkább a Tótok csapatának védekezése, a test test elleni kemény ütközéseket nagy előszeretettel alkalmazták. Különösen térdelésben serénykedtek sokat Markkane- nék, Ivkovics mindkét combja kék-zöld foltokkal dekorált. Mit lehet erre lépni? - kérdeztük az olajosok szakvezetőjét.- Mindenképpen fel kell tu- ningolni magunkat arra, hogy agresszívebb kosárlabdát játsz- szunk, mint Zalaegerszegen, ahol, bevallom, alaposan meglepett bennünket a Zete csípő, harapó felfogása. Persze nekünk a sportág szabályainak keretein belül kell maradni, amit reményeim szerint a Král- Hartyáni kettős méltányolni fog.- Másban nincs javítanivaló?- Dehogynem. Arra gondolok, hogy Ivkovicsnak jobban- kell ügyelnie Sedmakra, mert a zalai fiú center létére öt triplát dobott legutóbb, méghozzá zavartalanul. Tudtuk, hogy erre is képes, de talán nem vettük őt elég komolyan. Hozzátartozik, nincs mindig ilyen dobóformában, pechünkre jó napot fogott ki. Bár az sem kizárt, hogy Szolnokon nem fog játszani, és helyette a másik rutinos róka, Dzunics lesz a csapat tagja. Mint korábban mondtam, ellenfelünk három légióssal tud „kártyázni”, de ez nem jelenti azt, hogy az ottani találkozóból nem szűrtük le a tanulságokat és az összes beszerzett információt nem próbáljuk a magunk hasznára kamatoztatni.- Takács milyen volt?- Orvosi engedéllyel lépett pályára, vele tizenkilencre felsőt húztam. Sajnos nem találta a helyét, de gyorsan hozzáteszem: jól mozgott, ám a pontjait nem tudta hozni, ami az események ismeretében nem kérhető rajta számon, mert szereplését nem előzte meg a jól végzett munka. Azt hiszem, meg kell említenem, hogy szünet után a Jusztin, Knézy, Katona, Mérész, Varga csikócsapat okos, taktikus játéka nagyban hozzájárult a különbség lefaragásához. A csütörtöki meccs után nagy valószínűséggel tudni lehet majd, milyen folytatás várható. Terepfutók Péten Zsinórban a kilencedik Jászkun Volán-Nefag-Tisza SE 10-5 Túlóra után főiskolás győzelem Folytatódott a felnőtt férfiak megyei kosárlabda-bajnoksága. A hét rangadójának a Szolnoki Építünk SE-Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola csapatainak mérkőzése bizonyult. A főiskolások az elején tetszés szerint érték el pontjaikat. A biztos vezetés tudatában a cserék jutottak szóhoz, ez viszont az Építünknek kedvezett, mely a mérkőzés végére felzárkózott. A vége előtt három ponttal meglépett a hazai gárda, de az NBA-be beillő triplával kigyen- lítettek a vendégek. Ezután jött a hosszabbítás és úgy, ahogy a mérkőzés kezdődött, állva hagyták a kereskedelmiesek az Építünket. A többi találkozón nem történt „fejre állás”. Sz. Verseghy DSE-Újszász 87-35 (46-12) V.: Patay, Pór. Verseghy: Török 8, Sonkoly 3/3, Gulyás 21/15, Ihász 19/3, Márton 17. Csere: Cseppentő 2, Gyenge 4, Csank 6, Osman 5, Fazekas Z. Edző: Tapodi László. Újszász: Kovács 10/6, Szabó Z. 8, Kállai 2, Hegedűs 9, Fehér 2. Csere: Szabó L. 2, Nyolczas 2, Zimonyi. Edző: Mészáros János. Kunszentmárton-Mezőtúr I. 41-80 (17-41) V.: dr. Frizzi, Válé. KKK: Gyertyás 21, Balogh 6, Farsang 3, Kóródi 10, Szabó. Csere: Demjén 1, Dobrosi, Szaszkó. Edző: Durkó Bertalan. Mezőtúr I. Kovács 11, G. Kiss 24, Eperjesi 29/3, Czeg- lédi 8, Herczeg 5. Csere: Katona 2, Szabó 1. Edző: Szabó Gábor. Kisújszállás-Sz. MÁV MTE 65-89 (29-43) V.: Kékesi, Török. Kisújszállás: Szabó 3/3, Ka- rancsi 11, Lukovszki 4, Mile 19/3, Szatmári 14. Csere: K. Szabó 2, Csíki, Máthé 9/3. Herczeg, Szőke, Pápai 3. Edző. K. Szabó János. MÁV MTE: Balogh 15, Tur- zai 18, Lantos 10, Pálszabó 19/3, Fodor T. 17. Csere: Bede 7/3, Rékasy 3. Edző: Rékasy Zoltán. Szolnoki Építünk KK- Szolnoki KGF SE 71-81 (26-28, 67-67) V.: Balogh, Bede. Építünk KK: dr. Nyerges Zs. 15/6, Vona 15, dr. Kovács 6, Kékesi 20/12, dr. Nyerges A. 7/3. Csere: Lánczi 2, Szojka 6. Edző: Vajó János. KGF SE: Molnár 15, Pintér 16/9, Tapodi 16, Szűcs 17, Mórán 8« Csere: Dávid, Tóth 3/3, Szabó 2, Szalay 2, Balássy 2. Edző: Szalay Ferenc. A bajnokság állása: 1. Szolnoki MÁV MTE 24 pont, 2. Mezőtúri. 21, 3. Sz. Olaj KK Sí 21, 4. Sz. Verseghy 20, 5. Sz. Építünk SE 18, 6. Sz. KGF SE 17, 7. Kunszentmárton KK 16, 8. Újszászi KE 14,9. Mezőtúr II. 13, 10. Kisújszállás 12 pont. Zselju Zselev bolgár elnök egy tőrt ajándékoz a bolgár futballsztámak, Hriszto Sztojcs- kovnak, akit „katalán tőrnek” neveznek, ha a Barcelona csapatában játszik fotó: feb-reuters