Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-30 / 75. szám

1995. március 30., csütörtök Körkép 5. oldal Kényszerhelyzetben vagy sarokba szorítva? A tavalyi költségvetés végrehajtásáról tárgyalt a képviselő-testület Kunszentmártonhan Kunszentmárton képviselő­testülete keddi ülésén a sok napirendi pont között előkelő helyet foglalt el az 1994-es költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló. Cseh László pénzügyi osztályvezető szava­iból kiderült, hogy az eltelt | időszak gazdálkodásával { együtt a régi testület munkáját I is értékeli a jelenlegi testület. f Mint elmondta, a kiadások „elszaladtak”, s ezért kellett 35 millió forint működési hi­telt felvenniük. Azonban eze­ket a pénzeket is beruházá­sokra kellett fordítaniuk, mint a Kunszent-Martfű közötti út, a Norma Kft. kifizetései és a Körös-híd. Pénzt vitt az F ka­tegória is. Erre is visszavezet­hető, hogy az intézmények nem kaphatták meg az igé­nyelt összegeket. A pénzügyi bizottság veze­tője, Gyóllai Andrásné is ke­ményen bírálta az előző testü­letet döntései miatt, de az in­tézmények racionális működ­tetésével elhárítható a város fölött tornyosuló csődfelhő. Dr. Sári László véleménye szerint a város sarokba szorí­tott helyzetben van. Inkább a településen lévő munkanélkü­liek helyzetére kell koncent­rálni. Kissné Dávid Katalin védelmébe vette az elmúlt cik­lus képviselőit, hiszen ők is feltették ezeket a kérdéseket, de nem kaptak rá választ. Ka­sza József alpolgármester - csillapítva az indulatokat — hozzáfűzte, hogy az előző tes­tület produkciója a ’94-es költségvetés, és csak ezt lehet tárgyalni. A testület 12 igenlő, 2 el­lenző és 3 tartózkodó szava­zattal elfogadta Kunszentmár­ton 1994. évi költségvetési be­számolóját. A foglalkoztatás helyzeté­ről, a munkanélküliség alaku­lásáról Pintér Mártonná kiren­deltségvezető tájékoztatta a testületet. Mindennél többet mond, hogy 70-100 állás­helyre mintegy 2000 munka- nélküli jut a városban. Az át­képző tanfolyamok kerülnek a legtöbb pénzbe, s akkor még kérdés, hogy az átképzettek el tudnak-e helyezkedni. Tudomásunk van a „feke­temunkát” végzőkről, de ellenőrzési jogköre igazán nincs a munkaügyi központ ki- rendeltségének. Tapasztalata szerint sok munkanélküli együttműködése sem megfe­lelő, mert sem a felkínált munkát, sem az átképzést nem fogadják el. G. A. Ma délután kettőtől A Hajnóczyban a diákoké a hatalom Tiszaföldváron, a Hajnóczy Jó­zsef Gimnázium és Humán Szakközépiskolában már ha­gyománynak számít, hogy ilyenkor, április elseje körül a diákok átveszik a hatalmat. A jeles esemény ma délután ket­tőkor kezdődik, amikor Fe- renczi igazgató úrtól a diák­direktor teljes huszonnégy órára zsebébe teszi a létesít­mény kulcsait. A vezetői posztra két jelent­kező volt: egy elsős és egy ne­gyedikes. Ma délutánra kiderül, ki lesz a főnök. Azután kezdődik a temérdek érdekesebbnél érdekesebb ver­seny. Természetesen megvá­lasztják a legszebb diáklányt és -fiút is, továbbá a legcsinosabb tanárnőt. A legdögösebb srácot, meg a legalacsonyabbat, a leg­szebb szemű lányt, továbbá a legnagyobb orrú fiút, Mr Cyra- nót. Nagy sikere lesz a tanárok­nak kiírt Mr és Miss Amnézia titulusnak, amelyre állítólag öt jelölt is akad. A Miss Karvalyt a leghosszabb körmű leányzó kaphatja meg. Ezenkívül lesz tanár-diák focimeccs, jó néhány pedagógus ez után kissé húzza majd a lábát. De hát istenem: valamit valamiért, ha már egy­szer egy évben törleszthet az ember fia. Kézi- és kosárlab­dameccsek, floorball (parkett­labda), szkanderbajnokság szí­nesítik a jeles napot. Később évfolyam-vetélkedők követik egymást, szobatűzijátékot is rendeznek, sőt a tanároknak is fel kell lépniük valamilyen kö­zös programmal, műsorral. Este természetesen diszkó zárja a programot, és akinek valami nem tetszik, ráírhatja a 2x3 mé­teres méretű panaszfalra. íme innen egy megszívlelendő ta­nács: „Ha hiszed, ha nem, a mai naptól kezdődik életed hátra­lévő része.” Én elhiszem, és hogy még mi minden lesz ott az elkövetkezendő huszonnégy órában, arról csak annyit mondhatok: tessék elmenni, megnézni. Zsebkendő vitele kötelező, mert állítólag könnyesre neveti magát az ember. Majd kide­rül... Mint ahogy az is kiderült, hogy a rendezvényt sok más segítőn kívül a lapunk is támo­gatja... D. Sz. M. A III. szolnoki zenei fesztivál rendezvénye: Világhírű előadók a megyeházán Ma este 19 órától Szolnokon, a megyeháza dísztermében Prunyi Ilona zongoraművésznő estjét hallhatják, láthatják a zenerajongók. Az est során közreműködik: Kincses Veronika, Anatolij Foka- nov, a Magyar Állami Operaház magánénekesei, valamint Perényi Eszter hegedűművész. A műsort Batta András vezeti. Műsor: Chopin: F-dúr keringő R. Strauss: Reggel Respighi: Köd Csajkovszkij: Don Juan szerenádja Csajkovszkij: Melódia Rachmaninov: Románc Liszt Ferenc: Faust-keringő Mozart: Duett a Don Giovanni című operából Mozart: G-dúr hegedű-zongora szonáta Puccini: Manón - Ékszerária Puccini: G. Schicchi - Lauretta áriája Bizet: Carmen - Torreádordal J. Strauss-Dohnányi: Kincskeringő Prunyi Ilona hatéves korában kezdett zongorázni; diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett. A főiskola elvégzése után alma materének tanárául nevezték ki. Koncertező-pályafutása - betegségek miatt - csak tíz évig tartó kényszerpihenő után kezdődhetett meg. Szólistaként és kamarazenészként rendszeresen szerepel hazai és külföldi vá­rosok pódiumain. Európán kívül Kínában is koncertezett. A Magyar Rádió sűrűn foglalkoztatott művészének a nagyvilág­ban eddig 25 lemeze jelent meg. Perényi Eszter 1967-ben végezte el a Zeneakadémiát Kovács Dénes osztályában. 1991-ig az Országos Filhar­mónia szólistájaként koncer­tezett Európa csaknem ösz- szes országában, illetve Ame­rikában is. 1975 óta tanít, a Zeneakadémián egyetemi docens. Anatolij Fokanov Novo- szibirszkben született, s a ze­neakadémiát is szülővárosá­ban végezte, énekes és diri­gens szakon. 1992-ig a Novo- szibirszki Opera tagja, majd ’92 óta a Magyar Állami Ope­raház magánénekese. A HELIKON ÁRA CSAK 75 FT! zz/ zz A DOHÁNYZÁS KAROS AZ EGESZSEGRE!

Next

/
Oldalképek
Tartalom