Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-30 / 75. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. március 30., csütörtök A legjobb megoldást keresve, segítő szándékkal Adalék az iskolák átszervezéséhez Az utóbbi hetekben a városi önkormányzat intézményi átszervezéséhez kapcsolódóan heves viták alakultak ki, melyek iskolánkat, a szolnoki környezetgazdálkodási szakközép- iskolát időnként negatívan érintették. Nem szeretnénk ezt a kampányt szélesíteni, de az objektív véleményalkotás érdekében szükségesnek tartjuk, hogy az iskola történetéből kiragadott néhány évszámmal, eseménnyel felfrissítsük Szolnok város intézményünkkel kapcsolatos igencsak rövid és szelektív emlékezetét - segítve az objektív véleményalkotást. Az Országos Vízügyi Hivatal indítványára 1972 szeptemberében - a megye és a város támogatásával - ideiglenesen a vegyipari szakközépiskolában elhelyezve, megkezdte tanulmányait egy vízépítő-vízgazdálkodás szakos osztály. Majd 1973-ban a Tószegi úton - a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő területen - kizárólag bázisüzemi pénzből és munkából - elkészült a tanműhely I. üteme (főként műhelytermek), amit hasonló módon, 1977-re követett a II. ütem - laboratóriumok létesítése. Városi beruházásként, az országos és helyi vízügyi szervezetek jelentős anyagi támogatásával 1975. szeptember elsejére elkészült az intézmény Ady Endre úti iskolaépülete és diákotthona. Az immár önálló intézményben (vízügyi szakközépiskola) a vízépítő-vízgaz- dálkodó szak mellett - az országban másodikként - a víz- és szennyvíztechnológus-kép- zés is elkezdődött. Az intézmény 1979. szeptember elsejére tárgyi működési feltételrendszerének nagyobbik részét elvesztette, ugyanis az iskola és a diákotthon épületét a kereskedelmi és vendéglátóipari főiskola kihelyezett tagozata számára kellett átadni. Továbbra is önálló iskolaként - a Tiszaparti Gimnázium négy tantermében, valamint négy városi intézményben, a tanműhelyi bázisra támaszkodva - tanár és tanuló egyaránt igen rossz feltételek között végezte munkáját. A megye és a város felelős vezetői azt ígérték, az intézmény rövid időn belül az Ady Endre úti elhelyezéshez hasonló, megfelelő körülmények közé kerül majd - a Széche- nyi-lakótelepen épülő új iskolák valamelyikében. 1983-ban ismét költözött az iskola, a Bajcsy-Zs. útra. Az épületet az első világháború után építették elemi iskolának, később nyolc tantermes általános iskolává bővítették, de ekkor már két év óta általános iskolának sem használták. Állapota rendkívül elhanyagolt volt. Az újabb ígéret szerint - amennyiben intézményünk a térségben hiányként mutatkozó építészképzéssel egészíti ki oktatási profilját - a Bajcsy úti épületet felújítják, és hat tanteremmel bővítik. A négyéves szakközépiskolai rendszer helyett mindkét vízügyi ágazaton 1985 szeptemberében ötéves technikus- képzés indult, amit egy évvel később a hasonló szerkezetű építéstechnikus-képzés beindítása is követett. A beígért épületfelújítás és tanteremfejlesztés elmaradt, a lassan 15 osztályossá fejlődött intézmény ma is a régi körülmények között működik. Anyagköltségnek megfelelő áron elkészült az iskola étterme és melegítőkonyhája; a tanulók és tanárok társadalmi munkájának eredményeként a tanműhelyben egy hidrológiai csarnok; az építőipari vállalatok anyagi támogatásával és kivitelezésében két tanteremmel bővült a tanműhely; a szakképzési alapból pályázaton nyert pénzügyi támogatással, valamint iskolai erőforrásokból és kivitelezésben a tanműhelyben egy építészcsamok és egy számítás- technika szaktanterem épült. Az intézmény 1991-ben sikeresen pályázott a Világbank „Emberi erőforrások fejlesztése” pályázatának ifjúsági szakképzés-fejlesztési project- jéhez - az építési, illetve a környezetvédelem-vízgazdálkodás szakmacsoportban. Az iskola neve 1992-ben környezetgazdálkodási és építőipari műszaki szakközépiskolára változott, s a képzés szakirányai: általános vízügyi technikus, építésztechnikus, környezetvédelmi technikus. Jelenleg a 15 osztály elhelyezését a következő módon tudjuk megoldani: 7 osztály a Bajcsy úti iskolaépületben, 3 osztály a Baross úti kollégiumban (ahol több középiskola 175 diákjának adunk helyet) és 5 osztály a tanműhelyben tanul, ahol 3 osztály gyakorlati képzési feltételei adottak. Végezetül egy kiragadott idézet az intézményünket fenntartó Szolnok megyei jogú város illetékes főosztályához az átszervezések tárgyában írt levelünkből: „Intézményünk nevelőtestülete, az iskolaszék, az iskola vezetése a jelenleginél jobb elhelyezési feltételeket nyújtó bármely megoldási javaslatot hajlandó megvitatni és támogatni..., hogy észrevételeinkkel hozzájárulhassunk a legoptimálisabb intézkedés előkészítéséhez és így iskolánk 15 éve húzódó elhelyezési gondjának megoldásához.” Urbanovszky István megbízott igazgató Az „Abonyi” javára A szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola a közelmúltban tartotta az immár hagyományosnak tekinthető alapítványi bálját. Az ünnepség hangulatát a negyedikesek nyitótánca után a nyolcadikosok aerobicbemutatója, majd újra a negyedikesek „Kadétok” című, humoros összeállítása alapozta meg. A „kedvcsinálás” fénypontját a Kaiser-Pelikán Táncklub táncospárja jelentette. Az est kedves színfoltja volt Nagy Jánosnak, az iskolaszék elnökének a nőnap tiszteletére tartott köszöntője. (A finom vacsorát az idén is Morva László mesterszakács készítette.) Az eseményen mindenki kedvére, kellemes, oldott hangulatban szórakozhatott, melyhez a zenét a Szabó trió szolgáltatta. Természetesen a programból a tombola sem maradhatott ki. A rendezvény bevételét az idén is az alapítvány számlájának gyarapítására, az iskola javára fordítjuk. Az Abonyi Úti Általános Iskola szülői munkaközössége nevében az Új Néplap nyilvánosságán keresztül köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik az alapítványi bál sikeres lebonyolításán fáradoztak. Levél a pénzügyminiszterhez - Hol maradt a példamutatás? Ahogy a fiatalokhoz szólt, csalódást okozott Tisztelt Bokros Lajos Úr! Rövid pénzügyminiszteri pályafutása során Ont okosan érvelő, határozott politikusnak ismertem meg, és jóleső érzéssel vettem tudomásul, hogy íme, a pénzügyminiszter hajlandó párbeszédet folytatni, kiállni a március 22-én demonstráló főiskolai, egyetemi hallgatók elé. Annál nagyobb volt csalódásom - látva és hallgatva Önt a tévé Híradó és Napkelte műsorában. Nemcsak nekem okozott csalódást, hanem a hallgatóknak is, akik nem kaptak érdemben választ a tervezett és indokolatlanul előrehozott tandíjjal kapcsolatban feltett kérdéseikre. Ami különösen elszomorított, az a kiállása, kedélyes, vidám, ám lekezelő, a fiatalok gondjait szinte semmibe vevő magatartása volt. Mintha nem is komoly, felnőtt fiatalokhoz szólt volna. A továbbtanulóknak adott válasza szociális érzéketlenségre vall. Lehet, hogy nem tudja átélni annak a fiatalnak a helyzetét, aki saját ereje, tehetsége révén bejutott az egyetemre, de kollégiumi helyet nem kapott, így - munka nélküli vagy leszázalékolt szülők gyermekeként - kénytelen magas albérletet fizetni, s erre jön a tandíj! Ha Önnek nem is okozna gondot gyermekei taníttatása, azért némi empátiával még rendelkezhetne. Megdöbbentett, amikor azt hallottam, hogyan reagált egy hallgató közbekiabálására: arrogánsán, lekezelően, kioktató módon. Minősítő jelzője, melyet egy fiatalhoz intézett, Önt is minősítette, hiszen nem egy Fradi-meccs kispadjáról szólt, hanem a bársonyszékéből felkelve, a kormány képviselőjeként. Hol maradt a vezetői példamutatás? A renitens tanulókkal szemben - Önnel ellentétben - én József Attila „jó szóval oktasd” elvét alkalmazom, hisz ha mi nem beszélünk szépen, hogyan várhatjuk el tanulóinktól a szép magyar beszédet?! Töröcsik Jenöné - tanár Jászalsószentgyörgy Nemes gesztus volt A szolnoki Szigligeti Színház vezetőségének, a színészeknek, a szervezőknek az Új Néplap hasábjain szeretném megköszönni azt a nemes gesztust, hogy március 22-én az Imádok férjhez menni című zenés vígjáték főpróbáján ott lehettünk. Az előadás városunkból és a megye számos településéről összesereglett több száz nyugdíjastársunknak jelentett kellemes kikapcsolódást, szórakozást. A szűnni nem akaró taps is bizonyította, a vígjáték nagyon tetszett. A színház vezetőségétől nemes gesztus volt, hogy a főpróbát térítés nélkül tekintethettük meg. Jó lenne, ha a jövőben - egy-egy alkalommal - ismét lehetőséget kapnánk a díjtalan színházlátogatásra. Mert a kevés nyugdíjból élők sajnos e nélkül nemigen juthatnak kultúrához, művelődéshez, egy kis szórakozáshoz. A támogatást még egyszer köszönjük. - A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdíjas Klubok Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége nevében: Poór Jánosné az egyesület irodavezetője Köszönet a segítségért A Máltai Szeretetszolgálat a közelmúltban jelentős értékű adományt juttatott el a Hetényi Géza kórház szolnoki, Baross úti, 2-es számú pszichiátriai osztályán gyógyuló betegek számára. A szeretetszolgálat segítségéért - a betegek és az osztály dolgozói nevében - az Új Néplap nyilvánosságán keresztül is hálás szívvel mondok köszönetét. Dienes Katalin Szolnok Küldjön egy képet! Az országjáró kis csoport Mezőtúron A jászjákóhalmi honismereti szakkör tagjai az 1960-as évek végétől rendszeresen egynapos országjáró kirándulásra indultak. Ez a kép 1974-ben a mezőtúri kiállítóterem bejáratánál készült. Elöl jobbra dr. Borbényi Olivér, a község megbecsült orvosa, aki kiskunhalasi származása ellenére annyira jászjákó- halminak vallotta magát, hogy 1963-ban alapító tagja volt a szakkörnek - a mögötte álló Váradi Zoltán ny. ált. iskolai igazgatóhelyettessel, aki haláláig - 1983-ig - a szakkör vezetője volt. Felül, jobb szélen Lukácsi István, aki a HNF vezetőjeként élt-halt a közösségért. A kalapos bácsi Fejes István - legnagyobb örömünkre ma is köztünk van, és 91 évesen a szakkör legöregebb tagja. Fodor István Ferenc Vígh Lászlóné, a szülői munkaközösség elnöke Száznégy fiatal először nyújtotta karját • • Ünnepi véradáson Legszebb nemzeti ünnepünkön, március 15-én Mezőtúr városát is hó borította. Talán az időjárás miatt kevesebben vettek részt a megemlékezésen, vagy mindenkit a GATE Főiskolai Kar programja vonzott? Mi, a Mezőtúri Vértranszfúziós Állomás dolgozói is teljes létszámmal ott voltunk a főiskola szervezésében tartott ünnepi véradáson, melyre nemcsak a hallgatókat, hanem a város egészséges lakosságát hívták. Mire a zeneiskola diákjai e napon zenés ébresztőt fújtak a kollégistáknak, már vártuk a véradókat - az ünnepnek megfelelően, fehér köpenyünkön kokárdával. Ezen a napon száznyolcvan- hatan jelentkeztek véradásra, s közülük százhetvenegyen a főiskola hallgatói, tanárai és családtagok. Száznégy hallgató először nyújtotta karját véradásra, s a közel hetven liter vért nemcsak a mezőtúri kórház használta fel, hanem az ország különböző kórházaira, klinikáira is jutott belőle. (Szegedre, Budapestre szállítottak.) Ebből a mennyiségből biztosítottuk az egyik mesterszállási fiatalember Budapesten végzett szívműtétjéhez is a szükséges vért. A betegek nevében is köszönet a véradók segítségéért, és elismerés, köszönet illeti a szervezőket, rendezőket, akik hagyományteremtőnek szánták a március 15-ei ünnepi véradást. Reméljük, jövőre még több „márciusi ifjúval” találkozunk az ünnepi véradó napon. A Mezőtúri Vértranszfúziós Állomás dolgozói Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné Akadnak, akik mások munkájából szeretnének meggazdagodni Szegényen, keserves élethelyzetben Érdeklődéssel olvastam az Új Néplapban az Átlagkeresetet nézve című, március 23-án megjelent észrevételt. A levélíróval egyetértek, mert előttem is rejtély: vajon miből jön össze a statisztikai adatokban szereplő, fizikai dolgozók 26 ezer forintos átlagkeresete? Sajnos a mi problémánk a levélben foglaltaknál is nehezebb eset, mondhatom, már elviselhetetlen élethelyzetbe kerültünk. Tavaly - hét hónap munka- nélküliség után - sikerült öt hónapig dolgoznom. December 31-ével sajnos megszűnt a munkaviszonyom. Az öt hónap után nem voltam jogosult munkanélküli-segélyre. Munka- helykeresés címén több ezer forintot utazgattam el, majd a fővárosban akadt volna munka, de sajnos olyan kevés bérért, hogy abból - a lakásomtól 150 kilométerre - szállás, utazástérítés nélkül nem lehetett volna megélni. Több pénzt nem költ- hettem utazásra, ezért az újságok hirdetési rovatát böngésztem. Híradás-technikai hálózat- szerelőket kerestek, mire örömömben csaknem az égig ugrottam. Végre ismét lesz állásom! Ugyanis 16 évig ebben a szakmában dolgoztam (szakmunkás-bizonyítvánnyal. plusz érettségivel). A hirdetővel, aki azonos volt a vállalkozóval, személyesen találkoztam. Mit mondjak? - nem volt túlságosan bizalomgerjesztő. A beszélgetés után mégis úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatát, hiszen olyan „mesésnek” tűnt. Szóbeli megállapodás alapján 50-70 ezer forintot ígért bruttóban, és brigádvezetői állást. Teltek a napok, telefonon, ígéretek, időpontok - újabbak és újabbak. Munka sehol. Végre február 6-án munkába álltunk. Kiderült, hogy Alsónémedibe megyünk, lakásunktól 140 kilométerre. Hajnali fél négykor ébresztő, egy óra múlva felülhettünk egy ponyvás IFA-ra. Felülhettünk? Ugyan, se ülőhely se takaró, február elején, a reggeli órákban, amikor mínusz 4-6 fokot mutatott a mérő. A ponyván több lyuk volt, mint egy rostán. Mindegy, boldogok voltunk, irány Álsónémedi. Megérkezésünkkor se anyag, se szerszám. Vállalkozónk még csak nem is konyított a munkához, de a brigád többi tagja sem. Néhány órás utánajárással sikerült némi anyagot szereznünk, így hamarosan munkához láttunk. Volt egy irányító főnököm (a tisztelt vállalkozó - tehenésztudásával), és volt négy-öt képesítés nélküli segédmunkás. Persze nekik nem is kell oklevél... Délután 17 óráig dolgoztam. Igaz, 15 óra körül néhány segédmunkás alkalmanként a kezembe adott egy-két facsavart, kalapácsot. Éjjel, 11 óra körül értünk haza. Ez így ment két hétig, közben cserélődtek a segédmunkások. (Volt, aki tüdőgyulladást, vesegyulladást kapott a kéjes utazástól.) Jómagam két hétig bírtam a megpróbáltatást - miközben a házi patika összes gyógyszerét beszedegettem. Osszeszorítottam a fogam, hogy „ki kell bírni”. Aztán február 27-én már 39 fokos lázzal mentem dolgozni. Az időjárás sem volt kegyes hozzám, az eső szinte egész nap szakadt. Ismét magam feszítettem a légkábelt, mert ugye én vagyok a szakember, és csak úgy mellesleg más nem tudott oszlopra mászni a brigádból, holott hálózatszerelőket vettek fel munkára. A brigád többi tagja az IFA-ról nézte a műsort. Február 28-án orvoshoz kellett mennem. Tüdőgyulladás. Biztosítás sehol, mert a vállalkozó nem jelentett be. Privát orvosi ellátás, újabb kiadások. Fizetést a mai napig nem láttunk, sőt reklamálásomra olyan hangot ütött meg a tisztelt vállalkozó, ami nem jelenhet meg nyomtatásban. Felmondtam, de a vállalkozó úgy nyilatkozott, majd akkor fizet, amikor a hálózatot átveszik. (Leghamarabb nyár elején.) Most azt tehetem, hogy szociális segélyért fordulok az önkormányzathoz. S kérdezem én: ezek után miből fizessem az OTP-részletet, a lakásrezsit, s tulajdonképpen miből éljünk? S vajon miben bízhatunk, reménykedhetünk? A velem történteket mások okulására tárom a nyilvánosság elé tárni. Ne legyünk hiszékenyek, ne kápráztassanak el bennünket a csalóka ajánlattal olyanok, akik a kiszolgáltatott szegény emberek munkájából szeretnének meggazdagodni. Cs. F. - Kenderes
