Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-27 / 72. szám
1995. március 27., hétfő Sport Extra 15. oldal Egy napon át pattogott a labda Jövőre a sárgák következnek! Kissé rendhagyó kosárlabdatornára vállalkoztak az újszászi gimnázium és műszaki szakközépiskola jelenlegi és egykori diákjai, illetve tanárai. A tavalyi, hagyományos mederben folyó huszonnégy órás kosárlabda-mérkőzés után idén egyéb labdasportokkal is színesítették a rendezvényt, így vágtak neki a csütörtöktől pénteken 16 óráig tartó, maratoni derbinek. Igaz, csütörtökön délután négy órakor Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke - aki egyben a torna fővédnöke is volt - még abszolút szabályosan, kosárlabda-játékvezetőket megszégyenítő mozdulattal dobta fel a labdát, alig négy óra múlva azonban röpke pihenőhöz jutottak az addigra igencsak kifáradt csapatok. Este nyolckor ugyanis a kosárlabdát jóval kisebb és „tollasabb” játékszer, a lábtoll-labda - melynek országos szövetsége alig néhány héttel ezelőtt alakult meg a településen - váltotta fel. Az Újszászon egyre növekvő népszerűségnek örvendő sportág csak Európában számít újdonságnak. Ázsiában ugyanis már évezredek óta az egyik legelterjedtebb játék, amit utcán, teremben vagy akár buszmegállóban is szívesen játszanak az arrafelé élő emberek. Ebből adtak ízelítőt a sportág újszászi kedvelői néhány perces bemutatójukban. Az időközben újult erőre kapott kosarasok ezt követően ha lehet, még nagyobb elánnal folytatták a küzdelmet. Szórták a kosarakat egészen éjfélig, amikor végre alkalmuk nyílott arra is, hogy „elpáholják” tanáraikat, mivel akkor került sor a tanár-diák meccsre. Bár egyenlőtlennek látszott a küzdelem - lévén tizenéves korban sokkal jobban bírja az éjszakázást az ember fia, illetve lánya -, a tanerők mégis derekasan helytálltak. Éjszaka már jóval csendesebb mederben folydogált a mérkőzés, néhányan lepihentek egy-két órára, hogy reggel üdén és frissen folytathassák a játékot. Péntek délelőtt folyamán léptek pályára a lányok, majd kispályás focitorna „zavarta meg” a kosárlabda pattogását. Ä sárgák és pirosak párharcát azonban ez sem zökkentette ki a kerékvágásból. Ahogy már korábban sejteni lehetett, a pirosak nyertek 1332-1297-re. A sárgák azonban fogadkoznak, hogy jövőre visszavágnak. Harcművészek áprilisi találkozója A rendőrzászlós vb-n indul A dániai Viborgban április 15-én sorra kerülő ashihara karate-világbajnokságra kapott meghívást Hartyányi Attila, az ORFK Rendőr Szakközépiskolájának önvédelmi szakoktatója, fekete öves mester. A 30 éves sportember az 1980-as évek elejétől rendszeresen foglalkozik a távol-keleti harci művészetekkel, ezen belül is az ashihara karatéval. A hazai nyílt versenyeken többször eredményesen szerepelt, két éve pedig a Budapesten megrendezett első kung-fu bajnokságon a dobogó tetejére állhatott. Hartyányi Attila, az ashihara karate fekete öves mestere Japánból kapta meg sportágának ezt az elismerő fokozatát. Személyében először vesz részt magyar versenyző ilyen stílusú karate-világbajnokságon. A nevezési díjat a Buffalo Biztonsági Szolgálat állja, s az ORFK Rendőr Szakközépiskola támogatásával tud elutazni a dániai világbajnokságra. Taki könyöke rendben Szép emlékek zalai földjén Minden valamirevaló szolnoki kosárrajongó libabőrözve gondol vissza a zalaegerszegi sportcsarnokra, ahol csaknem négy esztendővel korábban aranybetűs történelmet írt az akkori Olajbányász SE gárdája. Április 11-én 74-72-re nyertek a szolnokiak, a teljesen ledöbbent zalaiak már nem tudtak-válaszolni Abelja- nov 27 másodperccel a lefújás előtt szerzett kosarára. Ami azután következett, az nemcsak a magyar bajnok piros-feketéknek, hanem Szolnok egész városának örömünnepe volt, a Zalából megérkezett együttest több ezer ember a Kossuth téren várta, túláradó szeretettel. Nem akarunk a dolgok elébe menni, mert a ma kezdődő feladatmegoldás még csak a döntőbe kerülés egyik állomása lehet. Sajnos a középrájátszásban, az utolsó fordulóban harmadik helyre csúszott az Olaj KK, ezért a négy közötti páros mérkőzések kedvezményezettje a ZTE- G old sün. Bodrogiék három meccsen biztosították a kvartettbe kerülést, míg Ti- sza-parti ellenlábasuknak négy találkozó kellett a folytatásra. Valahol kettős terhet viseltek a fiúk, mert a középrájátszás győzelmi prémiumainak felét visszatartotta a klubvezetés azzal: fizetés a négy között! A szakvezetők jól tudták, hogy ez a részsiker megérdemel egy jó bulit, ezért a játékosok a paksi találkozót követően, hivatalosan is megünnepelhették egymást, kiengedhették a szelepet, amelyen távozhatott a pszichikai leter- heltésből adódó összes szorongás. Reméljük, Székesfehérváron a könyökrepedést szenvedett Takács kevésszer emelte függőlegesen fel és le bal karját, aki orvosi vélemény szerint játékra alkalmas. Rezák edző nem tudja még, hogy szerepelteti-e, döntését közvetlenül az első ösz- szecsapás előtt hozza meg. Csapata esélyeiről szólva elmondta, hogy ismerve Steven Tot felfogását és hitvallását a kosárlabdáról, nem reménytelen az Olaj KK helyzete, ráadásul vendéglátója csupán annyiban különbözik, hogy három légiósukkal tudják variálni repertoárjukat. Emellett extravagáns dolgokra nem képesek. A szolnoki szakvezető kifejtette, igazi véleményt majd az első összecsapás után tud mondani, hiszen ebben az esztendőben a ZTE eléggé kiesett az olajosok látóköréből. Ma este tehát újabb nagy menetelés kezdődik, a zalai dombságot ismerve, nem olyan meredek az a kapaszkodó, hogy egykönnyen kiful- lasztaná a fiúkat. (ni) Mérgezett kosarasok? Újabb fordulat történt a görög- országi „kosaraskri'miben”. Néhány nappal azután, hogy az athéni orvosi egyetem laboratóriumában közölték, nem találtak mérgező anyagot a CSZKA Moszkva férficsapatát alkotó játékosok vérében és vizeletében, Moszkvában is elvégezték a vizsgálatokat, és homlokegyenest más eredményre jutottak. Az orosz fővárosban megállapították, a játékosok asztalára tett ásványvizes palackokban Haloperidol nevű ideggyógyászati készítményt találtak, amely izomremegést idézhet elő. Csak emlékeztetőül: a CSZKA Moszkva KEB-ne- gyeddöntő visszavágót játszott Athénben, az Ölympiakos Pire- ussal. A találkozó előtt rosszul- lét miatt öt moszkvai játékost kellett kórházba szállítani. A CSZKA így öt emberrel volt kénytelen végigjátszani a mérkőzést, azt el is vesztette. Ezután aztán az orosz katonacsapat vezetői nem kevesebbet állítottak, mint hogy szabályosan megmérgezték játékosaikat. Oleg Parfenov, az együttes orvosa szerint injekciós tű szúrta lyukak voltak láthatók a játékosoknak előkészített ásványvizes üvegek kupakjain. Időkerék hátramenetben... „Az ember csak akkor játszik, amikor a szó legteljesebb értelmében ember, s csak akkor egészen ember, ha játszik.” Friedrich Schiller 1876. március 25. F. L. Dodd cambridge-i diák egy óra alatt 15 mérföld 1480 yardot (kb. 25.5 km) tesz meg kerékpárral. Ez az első egyórás kerékpáros-világrekord. 1901. március 25. A Nizza-Salon-Nizza autóversenyen először győz Mercedes gépkocsi. Tulajdonosa Rotschild báró, vezetője Wilhelm Werner, II. Vilmos császár egykori fősofőrje. 1928. március 28. Franz Römer Portugáliában vízre száll, hogy összehajtogatható csónakjával átkeljen az Atlanti-óceánon. Július 23-án eléri a nyugat-indiai Szent Tamás-szigetet, de továbbhaladva meghal. 1946. március 28. A magyar kormány a kultuszminiszter közvetlen felügyelete alá rendelve engedélyezi a Magyar Olimpiai Bizottság létrehozását. A MOB feladatául tűzi ki az olimpiai játékokon való részvétel előkészítését. 1948. március 23. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, Avery Bdundage New Yorkban megtagadja a jégkorong sportág olimpiai elismerését. Éz ellen tiltakoznak norvégok, akik új jégkorongstadiont építenek, és a közönséget vonzó jégkorongbajnokságról nem hajlandóak lemondani. A NOB döntését később visszavonják. 1950. március 20-23. Stockholmban, a III. bir- kózó-vb-n könnyűsúlyban Gál József szerzi meg az aranyérmet, nehézsúlyú olimpiai bajnokunk, Bódis Gyula a második helyen végez. 1988. március 26. Katarina Witt Budapesten szerzi utolsó aranyérmét. A magyar fővárosban rendezett világ- bajnokság után a jég csillaga visszavonul. Már a velocipédezők álma is a pályakerékpá- ros-csúcs volt Amerika Szolnok sporttámogatása Differenciált elosztással A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) soros fordulójának eredményei: Cleveland Cavaliers-At- lanta Hawks 75:74, Indiana Pacers-Sacramento Kings 103:96, Miami Heat-Golden State Warriors 115:111, Philadelphia 76ers-Boston Celtics 75:107, Minnesota Timber- wolves-San Antonio Spurs 97:111, Chicago Bulls-Or- lando Magic 99:106, Phoenix Suns-Houston Rockets 97:99, Portland TrailBlazers-Seattle SuperSonics 118:122, Los Angeles Lakers-Washington Bul- lets 113:103. Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) eredményei: Buffalo Sabres-Florida Panthers 3-0, Pittsburgh Pen- guins-New Jersey Devils 5-2, Tampa Bay Lightning-Boston Bruins 3-4, Toronto Maple Leafs-Winnipeg Jets 3-2, Calgary Flames-Detroit Red Wings 3-2. Döntött a megyeszékhely egészségügyi és sportbizottsága az idei finanszírozásról. Az elosztási elvek annyiban változtak a korábbiakhoz képest, hogy kevesebb sportágat, de nagyobb összeggel kívánnak támogatni. A városi nagy egyesületek képviseletében Balogh László és Éurkó Kálmán segít a hierarchia kialakításában, a diáksport részéről három, a tömegsport színeiben egy sportvezető lesz a tanácsadók soraiban. Már kiutalásra kerültek a tavalyi sorrend alapján az első negyedéves összegek, viszont május 1-jétől az új normák szerint várhatják a rászorultak a differenciált pénzösszegeket. Ebben az évben a költségvetés 1,25 százaléka (saját bevétele 1,5 százalék) fordítható a testkultúrára az alábbi megoszlás szerint. Diáksport 4,3 millió, szabadidősport 0,8 millió, verseny- és élsport 13,9 millió, amelyben benne van a a sportcsarnok térítésmentes használata is a női és férfi (várhatóan a MÁV MTE női kosárlabdázói) röplabdázók, a cselgáncsozók és a férfi kosarasok részére, ami összesen 19 milliót tesz ki. Szabadidősportra nyílt pályázat útján lehet jelentkezni rendezvények és programok szervezésére. A diáksport megoszlása: 2,3 millió a fejkvóta és a teljesítményrendszer szabályai szerint, túrákra (nyári és téli) és különböző versenyekre egy-egy millió juthat. Mindezeken felül a város sportjára további 57 millió fordítható, mely összegből a sportcentrum és sportiskola 43 milliót kaphat, ebből a diákintézet 17,5 milliót. A sportcentrum saját bevételi kötelezettsége 14 millió, a sportiskoláé 1,5. Atlétika — Tavaszváró mezei futóverseny Ezer „méhecske” zümmögött a réten Nem volt ritka a százhetven-százkilencven fős „raj” sem A zord idő sem tántorította el a résztvevőket fotó: mészáros Az elmúlt héten tavaszváró mezei futóversenyre invitálták Szolnok általános és középiskoláinak diákjait a katonai kollégium mögötti rétre. A hosszúra nyúlt téli álomból felébredve több mint ezer(!) résztvevő vágott neki a távoknak, annak ellenére, hogy az égiek nem fogadták kegyeikbe a futás megszállottjait. A tél végi hűvös idő sem tántorította el a tinédzsereket, akik 170-190(1) fős „rajokban” falták a kilométereket. A legértékesebb helyezéseken a Mátyás, a Széchenyi, valamint a Belvárosi Általános Iskola versenyzői osztozkodtak, csupán a ko- dályos Vörös Annamária, illetve a vendéglátó Eötvös diákja, Barta Tamás tudott beékelődni a sport tagozatos sulik spillerei közé. A középiskolásoknál már jóval vegyesebb kép tárult elénk, ám a győztesek itt is az aktív sportolók közül kerültek ki. Az idei első rangos megmérettetés fényesen bizonyította: az agyonbírált ifjúság nem közömbös a sokak által végtelenül monotonnak vélt futás iránt. Eredmények: II. korcsoportos fiúk: 1. Csányi Tibor (Mátyás), 2. Sándor Gábor (Széchenyi), 3. Gonda Zsolt (Mátyás). Lányok. 1. Bagyinszki Dóra (Belvárosi), 2. Toldi Sarolta (Belvárosi), 3. Vörös Annamária (Kodály). III. kcs., fiúk: 1. Hortobágyi Zoltán (Mátyás), 2. Kállai Flórián (Széchenyi), 3. Barta Tamás (Eötvös). Lányok. 1. Barna Ágnes (Belvárosi), 2. Rakvács Tímea (Széchenyi), 3. Molnár Enikő (Belvárosi). IV. kcs., fiúk: 1. Barna József (Pálfy), 2. Tenyei József (Rep. műszaki), 3. Mádi Sándor (RISZI). Lányok. 1. Balázs Dorottya (Közgazdasági), 2. Tábor Judit (Széchenyi gimnázium), 3. Nagy Gabriella (Széchenyi gimnázium). V. kcs., fiúk: 1. Muhari Gábor (Közgazdasági), 2. Diós János (Törökszentmiklós), 3. Fehér Lajos (Baross DSE). Lányok. 1. Török Szilvia (Széchenyi), 2. Gedei Alexandra (RISZI), 3. Bata Lívia (Tiszaparti). PEPITA Szingapúr. A bíróság börtönbüntetésre ítélte Kannan Kunjiraman labdarúgót és Ong Kheng Hockot, a Changi United elnökét, mert mindketten aktív résztvevői voltak a malajziai bundabotránynak. Kannan Kunjira- mannak 18 hónapot kell a rácsok mögött töltenie, továbbá 32 ezer dollár büntetést is be kell fizetnie. A Changi United első emberét, Ong Kheng Hockot pedig 30 hónap szabadságvesztésre ítélték, 120 ezer dolláros pénzbírság mellett. Rio de Janeiro. Több mint hatvanezer szurkoló gyűlt össze a Mara- cana-stadionban. hogy lássa a brazil labdarúgó-bajnokság két legnépszerűbb csapatának rangadóját. Nem is kellett csalódniuk, hiszen hatalmas csatát hozott a Fla- mengo-Botafogo mérkőzés, amely a Flamengo 3-2-es győzelmével ért véget. Az egygólos sikerben egyértelmű főszerepet vállait a világbajnok brazil válogatott szupersztárja, Romário mesterhármassal rukkolt ki. Durham. Angliában rendezték a 23. mezeifutó-világ- bajnokságot, amelyen 61 nemzet versenyzői álltak rajthoz. Végeredmény: junior férfiak (8470 km), világbajnok: Assefa Mezgebu (Etiópia) 24:12 p, 2. Dejene Lidetu (Etiópia) 24:14, 3. David Chelule (Kenya) 24:16, 4. Andrew Panga (Tanzánia) 24:19, 5. Philip Mosima (Kenya) 24:23, 6. Abreham Tsige (Etiópia) 24:40, csapatverseny, világbajnok: Kenya 23 pont, 2. Etiópia 25, 3. Marokkó 72, felnőtt férfiak (12.020 km), világbajnok: Paul Tergat (Kenya) 34:05 p, 2. Ishmael Kirui (Kenya) 34:13, 3. Salait Hissou (Marokkó) 34:14, 4. Haile Geubre Se- lassie (Etiópia) 34:26, 5. Brahim Lahlafi (Marokkó) 34:34, 6. Paulo Guerra (Portugália) 34:38, csapatverseny, világbajnok: Kenya 62 pont, 2. Marokkó 111, 3. Spanyolország 120. Plainfleld. Szombaton, helyi idő szerint reggel 6 órakor az Indianapolis melletti kisvárosban, Plainfieldben kinyílt az „Indiana Youth Center” börtön kapuja, és 1095, fogságban eltöltött nap után szabad emberként lépett ki rajta minden idők legfiatalabb profi nehézsúlyú világbajnoka. Mike Tyson. - Boldog vagyok, hogy kint vagyok, és hazafelé vehetem az utam. Szeretnék ezúton köszönetét mondani azoknak, akik segítettek és támogattak a nehéz időkben. Ennél azért sokkal több mondanivalóm is van, de arra kérem önöket, várjanak még. Hamarosan újra találkozunk - mondta Tyson az újságíróknak. Budapest. A Szféra Kft. a BVSC Tatai úti teniszcsarnokában rendezte meg a Magyarországon akkreditált külképviseletek, valamint a Külügyminisztérium vezető munkatársainak hagyományos diplomata-teniszbajnokságát. Az idei, jubileumi tornán rekordnevezés volt: 16 ország 24 diplomatája - köztük hét nagykövet - vett részt a küzdelemsorozaton. Az 5. diplomata-teniszbajnokságon magyar siker született: Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium államtitkára győzött, második helyen Finnország nagykövete, Petti Torstilla végzett, míg a harmadik Ukrajna nagykövete, Dmitrij Tkac lett.