Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-18 / 65. szám
4. oldal Körkép 1995. március 18., szombat A Falco tiszafüredi tervei Diszkont áruház és bútorgyártás Irodalmi vetélkedők Tavaly ősszel a Falco cég képviseletében Kiss Gábor debreceni vállalkozó olyan telephelyet keresett Tiszafüreden, ahol a cég áruinak gyártására és forgalmazására egyaránt lehetőség nyílik. Ez a hír a Munkanélküliek és Álláskeresők Tiszafüredi Egyesületének (MÁTÉ) tudomására jutott, akik az új munkalehetőségek reményében segítettek az üzleti akció lebonyolításában. Úgy néz ki, eredményesen, mert a vállalkozó szerződést kötött a még mindig felszámolás alatt álló, volt gépipari szövetkezet két üzemcsarnokának, valamint a műhelyekhez tartozó 1,3 hektá(Folytatás az 1. oldalról) A Hűtőgépgyár házatájáról sok fejlesztésről, korszerű technológia bevezetéséről, új gyártósorok üzembe helyezéséről adhattunk hírt az elmúlt esztendőben. A korszerűsítés folytatódik, minden évben változások történnek. A jászberényi gyár idén 800 ezer darab kompresz- szoros hűtőkészülék gyártását tervezi. Ennek érdekében korszerűsítik az egyik nagy üzem festő részlegét. A környezetkímélő porfestési technológia szinte már kötelező. A 2-es üzem festőrészlegéhez most Olaszországból és Svájcból érkeznek berendezések. A komplett porszóró egyA hazai Astra 5-9 százalékkal drágul Opel-motorok Brazíliába 1,6 literes 16 szelepes«, környezetkímélő motorokból tavaly 160 ezer darabot gyártottak és szállítottak a világ minden tájára. Az idén 230 ezer darab gyártását tervezik, egyebek mellett spanyol, német és belga Opel összeszerelő üzemek várják a Magyarországon előállított motorokat. Az Opel Hungary szentgotthárdi gyárában ’94 nyarán bővítették a festőüzemet is, így az alapszínek mellett a legkényesebb igényeknek megfelelő metall-vari- ációkat is elő tudnak állítani. Kaszás Zoltán elmondta: előző év őszétől légzsákkal is ellátják az Astrákat, de hazai megrendelésre Astra Start névvel légzsáknélküli modell is készül, ugyanis a vevők egy része drágállta a 70 ezer forintos felárat. Az életmentő berendezéssel ellátott Astra GL típus új ára - a forint leértékelése miatt - március 16-tól 1 millió 531 ezer forint. A hazai gyártású típusoknál átlag 5-9 százalékos áremelkedéssel kell számolniuk a vásárlóknak. (MTI) Brazíliába is szállítanak Opel-motorokat a szentgotthárdi gyárból. Havonta 3-400 16 szelepes motort hajóznak be a távoli országba, az Opel ottani üzemének igényei szerint. A szállítmányokat a kéthónapos hajóút során különleges csomagolás védi a tengeri levegő esetleges káros hatásaitól. Erről és a hároméves gyár eddigi eredméyeiről Kaszás Zoltán, a gyár pr-menedzsere tájékoztatta az MTI munkatársát csütörtökön. Az 1992. március 13-án felavatott gyárban az Opel Astra különböző típusaiból eddig 37 ezer 500 készült, melyek többsége a hazai piacon talált gazdára. A gyárban felkészültek különleges igények kielégítésére is, az előző évben például kínai piacra 500 darab úgynevezett lépcsőshátú, minden „extrával” felszerelt modellt szállítottak, de gyártottak versenyautókat is itthoni rallyra. Az 1992 nyarán elkészült, évi 230 ezer motor gyártására alkalmas üzemben az 1,4, illetve ,.,!*• kn-I J- »«■> «mt**'-»*«*; * _Jyßrt kV# aJ. m l-m *i■ ss' <4 t -.tiisif UU-f ros földterület megvásárlására. Kiss úr telefonon az alábbi információ közléséhez járult hozzá: - A Falco tervei szerint már áprilistól lehetőség nyílik itt egy kisebb bútorgyártó üzem beindítására, valamint egy fa- forgácslapokat és dekoritleme- zeket forgalmazó diszkont üzlet megnyitására. Ez kezdetben 4-5, később 15 munkás hosszú távú foglalkoztatását teszi lehetővé: főleg asztalos, gépi fűrészelő és kereskedő szakmákban. A megfelelő szakembergárda kiválasztásával a vállalkozó szintén a MÁTE-t bízta meg.-perceA Szabó Lőrinc-szavalóverseny alsó tagozatos győztesei Újdonságok a Lehelnél ség a svájci GEMA cég terméke. A kiegészítő berendezések olasz Lecco és Coiver gyártmányok. Az új berendezéssel évente 2 millió négyzet- méter festett felület előállítása lehetséges, három műszakos üzemelés mellett. Az alkatrészek és berendezések már megérkeztek Jászberénybe. Olasz vezetők irányítása mellett a leheles szakemberek, a helybéli Célgépterv Mérnöki Iroda és néhány alvállalkozó munkatársai megkezdték a berendezés beszerelési munkáit. A szakemberek szerint április közepén kerülhet sor az új festőberendezés próbaüzemére. K.E. A könyvtári kulturális napok rendezvénysorozata keretében a jászberényi könyvtár gyermekrészlege irodalmi vetélkedőt hirdetett az általános iskolások számára. Négy általános iskolából több mint ötven diák gyűlt össze, hogy sikeresen bizonyítsa irodalomszeretetét. A vetélkedőt vezető Kocsisáé Bakos Ilona minden korcsoportból egy-egy diákot sorsolt ki. A játék a Ki nyer ma? elvén alapult. A gyerekek életkorához és ismeretéhez igazított kérdések sokasága izgalmas délutánt eredményezett. A kisorsolt játékosok könyvjutalmakat nyertek. A segítő csapat pedig egy-egy kiegészítő válaszért posztereket, könyvjelzőket, matricákat kapott. A hasznos vetélkedő nyertese minden résztvevő, de közülük a legsikeresebben szereplők nevét megemlítjük: Tábi Noémi 3. o. (Bajcsy úti iskola), Soós Linda 4. o. (Bercsényi úti iskola), Ménkű Nikoletta 5. o. (Nagyboldogasszony iskola), Kalla Emma 6. o. (Nagyboldogasszony iskola), Ali Szabolcs 7. o. (Bercsényi iskola), Dudás Zsuzsanna 8. o. (Székely Mihály iskola). Szabó Lőrinc 95 évvel ezelőtt született. Tiszteletére a Gyermekek Háza szavalóversenyt hirdetett. Az iskolai előselejtezők után került sor a döntőre a múlt héten. Az alsó tagozatos kategóriában 15 kisdiák versenyzett a döntőben. Nehéz dolga volt a zsűrinek, mert nagyon szép produkciókat hallottak. Ebben a kategóriában az első helyet Szilva Eszter 4. osztályos diák szerezte meg a Bajcsy-Zsilinszky úti iskolából. 2. Cseh Marianna 4. o„ Kossuth ált. isk., 3. Olasz Ildikó 4. o., Kossuth iskola, 4. Kis Viktor 3. o., Bajcsy iskola, 5. Muhi Agnes 4. o., Kossuth iskola, 6. Benke Petra 4. o., Bercsény isk. A felső tagozatosok is nagyon szépen készültek. A döntőbe 19 diák jutott, ahol az első helyet Bajor Rita 2. N. osztályos, Lehel Vezér gimnazista nyerte. 2. Bede Mónika 5. o,, Székely Mihály iskola, 3. Veikéi Mónika 6. o., Székely Mihály iskola, 4. Jákói Regina 5. o., Kossuth iskola, 5. Gondos Katalin 5. o„ Székely Mihály iskola, 6. Lukácsi Linda 5. o., Nagyboldogasszony iskola. A helyezettek könyvutalványt kaptak és a legsikeresebb felkészítő tanárok is szerény juta* lomban részesültek. Játékbemutató a Skálában. A szolnoki áruház is részt vesz a „Fogyasztók hete” eseménysorozatban, ezért többféle árubemutatót tartanak és bizonyos termékeket lényegesen olcsóbban kínálnak a héten. Képünkön a japán Tomy játékok bemutatója látható. fotó: mészáros Kisebbségi Önkormányzati Akadémia Vége a Csipkerózsika-álomnak? A nyomásgyakorlás intézményei lehetnek a kisebbségi önkormányzatok, amire még a települési önkormányzatok sincsenek felkészülve, hiszen nincs kialakult gyakorlat az együttműködésükre - mondta tegnap este a Kapocs-Háló Alapítvány és a Szolnok Városi Művelődési Központ által szervezett kisebbségi akadémia első rendezvényén dr. Gáli Mihály, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal munkatársa. Saját tapasztalatait adta közre, miszerint a kisebbségi önkormányzatok egy része kiszolgáltatott helyzetben van a települési önkormányzatokkal szemben. Utóbbiak nem egyszer „dekkoltatják” és csak kérin- csélésekre adják ki a kisebbségi önkormányzat részére érkezett pénzt. Ezt nem tehetik meg, amennyiben a kisebbségi ön- kormányzat költségvetésében betervezett jogcímre történik a központi támogatás felhasználása. Ez esetben a megyei köz- igazgatási hivatalhoz kell írásos bejelentéssel fordulni. A működéshez szükséges vagyonátadások terén is - ami minimális szinten kötelező - adódhatnak gondok. Ezt is írásban kell kérvényezni a „nagy” önkormányzattól, a később szükségessé válható polgári bírói eljárást segítve. Ä kisebbségi törvény arra készteti a települési önkormányzatokat, hogy felébredjenek Csipkerózsika-álmuk- ból, és új alapokra helyezzék a kisebbségekkel való együttműködésüket - hangsúlyozta az előadó. -scsjA Globe-programról A Globe önismereti, személyiségfejlesztő programot a szolnoki Szigligeti Színház szakmai támogatása mellett, 1992 szeptemberében indította el útjára a Szolnok Városi Művelődési Központ pedagógusokból, népművelőkből és színházi emberekből álló alkotó- közössége. A program kiindulópontját egy kulturális-oktatási hiánybetegség jelentette: a magyar oktatási rendszer túlzottan elméleti jellegű, ezáltal indokolatlanul túlsúlyba kerül, és megbontja az elméleti és gyakorlati oktatás közötti szükséges és kívánatos egyensúlyt. A túlterhelt és állandó időzavarral küszködő oktatási intézmények azonban e káros folyamatokat felismerve sem képesek változtatni ezen a helyzeten. Ezért az oktatás és közművelődés határmezsgyéjén létrejött egy köztes terület, egy világosan körvonalazható átjáró, amelyen a kényszerpályán mozgó oktatást a köz- művelődés „kisegítheti”. A Globe-program is isljola, a gyakorlati tapasztalás iskolája, ahol a 6-18 kor közötti gyérekek egyéni érdeklődés és sikeres felvételi vizsga esetén 3 szekcióban vehetnek részt önismereti tréningeken, csoportos foglalkozásokon, mely foglalkozások fókuszában természetesen a SZÍNHÁZ áll. A színház nézetünk és értelmezésünk szerint olyan komplex művészeti ág, amely a legteljesebb mértékben fedi le az életkori sajátosságokból fakadó érdeklődési mezőket. Az egy gyermek- és két ifjúsági szekcióban zajló munka során elsősorban szerepjátékok és önismereti gyakorlatok-segítségével az egyszerű feladatoktól az egyre komplexebb színpadi struktúrák felé haladva a gyermekek elsősorban nem színpadi képzést kapnak, hanem életkori sajátosságok következtében felmerült problémákra keresnek együttesen választ. A program ezáltal nem teljesítményorientált, bár a két év alkalmat adhat a játékban, szerepjátszásban elért „eredmények” bemutatására. A cél azonban egyrészt az oktatás egyre elmélyülő válságának kezelésére adandó egyfajta válasz, másrészt megkönnyíti a megnövekedett elméleti stressz okozta feszültségek levezetését. Március 18., 10 órakor a VMK színháztermében: János vitéz (Bag), Bíborvirág (Budakeszi), Három légionista (Debrecen), Félálmaink (Debrecen) című előadások. 10 órakor a Széchenyi István Gimnáziumban: Produkció vagy nevelés címmel szakmai tanácskozás. 14 órakor a Zöld Iskolában: János vitéz (Bag), Bíborvirág (Dunakeszi). 15 órakor a VMK előadótermében: Kreatív tréning Keserű Imre vezetésével. 16 órakor a VMK galériájában: Magyarul: Villon - Korányi F. Gimnázium (Nagykálló) 17 órakor a VMK galériájában: Május - Pesti B. Középiskola (Budapest) 19 órakor a VMK színháztermében: A torta - Andaxínház 20 órakor a VMK előadótermében: Naszreddin Hodzsa első szerelme - Extra Muros 21 órakor a VMK aulában: Fesztiválzáró PopAULA - ifjú MTZ-buli Április 8., 19 órakor a VMK színháztermében: Zalán Tibor: Veszteglés - a Stúdió K vendégjátéka. Április 25., 10 és 14 órakor a Napsugár Gyermekházban: A Play Time Színház (Anglia) vendégjátéka. Fidesz-állásfoglalás a kormányintézkedésekről Az önkormányzatokat is sújtják a döntések Március 16-án ülést tartott a Fidesz megyei választmánya. Az ülésen tárgyalt témákról és a kialakult állásfoglalásról Varga Mihály elnök tájékoztatta lapunkat. Az ülésen foglalkoztak a párt VII. kongresszusának - melyet április 28-29-én Budapesten tartanak - megyei szintű előkészítésével, majd a március 12-i kormánydöntésekkel kapcsolatban alakították ki állásfoglalásukat, elsősorban azokban a témákban, amelyek a helyi társadalmat, vagyis a megye lakosságát is érintik. A fiatal demokraták szerint olyan szociálpolitika körvonalai kezdenek kibontakozni, amelyek azoknak kedveznek, akik nem rendelkeznek rendszeres jövedelemmel, s nem is törekednek erre, vagyis a lumpen elemeknek. Számításaik szerint a családok 10-12 ezer forinttal járnak rosszabbul a járóbeteg-ellátást, a gyest, a gyedet s a családi pótlékot érintő változások miatt. Ezek a változások, pontosabban ezek anyagi következményei a helyi önkormányzatoknál fognak lecsapódni, hiszen a lakosok hozzájuk fordulnak majd segélyért. Ahogy a fideszesek két nappal korábban megfogalmazták: a kormány rossz szociálpolitikai döntései - szinte már hagyományosan - ismét a helyi önkormányzatokat sújtják. Szintén a kormány szociálpolitikai döntésével kapcsolatban fogalmazták meg, hogy „a kormány jobban tenné, ha előbb saját háza táján söprö- getne”. Az előbb idézett megszorító intézkedésekkel 100 milliárdos bevételt, illetve megtakarítást remél a kabinet, ugyanakkor kintlévőségük ennek sokszorosát teszi ki. A Fidesz szerint tehát inkább a kintlévőségek „behajtására”, illetve a fekete- gazdaság visszaszorítására kellene törekedniük. Ugyanezzel kapcsolatban . hangzott el az is, hogy meg kellene szüntetni a kormány pénzosztogatását. Példaképpen hangzott el a borsodi válság kezelésére adott 20 milliárd forint, vagy a Budapestnek 1996-tól ígért 10 milliárd forint. A párt megyei választmánya szerint jobban szét kellene néznie a kormánynak válságrégiókat keresve: minden bizonnyal találnak majd az országban nehezebb helyzetben lévő területeket - s ezzel kapcsolatban határozott lépéseket várnak a fiatal demokraták. Cs. Cs. R. A tőkepiactól vár forrást az Axon Rt. Félmilliárdos befektetői csomag Az első 10 lízingcég között számon tartott szolnoki Axon Rt. szédületes karriert futott be. Az elmúlt három év alatt saját tőkéjüket megharmincszoroz- ták(!), s ma már 290 millió forint a társaság saját tőkéje. Az elmúlt években fokozatosan szigorodtak a hitelekhez jutás feltételei, mely mind a lízingcégeket, mind azok ügyfeleit, a gazdaság más résztvevőit arra szorították, hogy a banki szférából a tőkepiac felé fordulva szerezzék meg a szükséges forrásokat. Az Axon Rt. először zárt körben, majd nyilvános kötvénykibocsátás során 280 millió forintot vont be a lízingpiacra. Tóth Tamás, a cég elnöke utalt arra, hogy a kis- és közép- vállalkozásoknak egyre nehezebb forráshoz jutniuk, ráadásul igen drágának bizonyultak ezek a hitelek. Az állam is arra ösztönözte a pénzintézeti szférát, hogy a begyűjtött forrásait ne a gazdaságba, hanem az állami büdzsé számára forgassa vissza. Ez is közrejátszott abban, hogy megnövekedett a lízing utáni érdeklődés, ám a lízingcégek is hasonlóan jutnak forráshoz, mint a gazdaság más szereplői. Az Axon annak érdekében lépett a tőkepiaci források felé, hogy a hitelkamatszintnél olcsóbb pénzeszközhöz jusson. A mostani befektetési csomag két részből áll. Az egyik egy, a magyar értékpapírpiacon újszerű részvénykötvény párosításé „csomag”. Ezt egy db „C-I.” elnevezésű kötvény és 3 db osztalékelsőbbségi részvény alkotja. A kötvény 1,5 éves futamidejű, évi 38 százalék kamatozású. Viszont ebből a 10 ezer forintos „C-I.” kötvényből csak az vásárolhat, aki három darab ezer forintos névértékű Axon-részvényt is vesz 120 százalékos árfolyamon. A részvény osztalékelsőbbségi, a cég évente 10 százalékos osztalékot garantál sikeres üzleti év esetén, akár megfejelve ezt, a vásárlástól számított harmadik évben 200 százalékos árfolyamon visszavásárlási ajánlatot tesz majd. Ráadásul a részvényvásárlók az új adóhitelt vehetik igénybe, azaz a befektetésállományuk 30 százalékát levonhatják az adóból, a fizetendő adó mértékének 50 százalékáig. A csomagon kívül a „C-II.” elnevezésű AXON-köt- vény az előbbiekben említett „C-I.”-től annyiban tér el, hogy kamata évente százalék, s vásárlásához nem kötik a részvényjegyzést.