Új Néplap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-14 / 62. szám

1995. március 14., kedd Március Idusán 5. oldal Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyérmet kapott Huszárok nyomában A Történeti Múzeum pincéjéből Ópusztaszerre kerül Dr. Vágó Judith, Vágó Pál festőművész unokájának özvegye egy alapítvány ügyvezető igazgatójaként évek óta fáradhatat­lanul küzd egy festményért. A mű Vágó Pál híres alkotása: A huszárság története. Judit asszony szeretné elérni, hogy restaurálása után végre méltó helyre kerüljön a monu­mentális mű, a 18x3,5 méteres történelmi tabló. A festőmű­vész eredetileg az 1900-as pári­zsi világkiállításra készítette. Ott egy, a számára épített pavi­lonban helyezték el, és mind a szakma, mind a közönség köré­ben igen nagy sikert aratott. Je­lentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy aranyérem­mel díjazták, Vágó Pál pedig megkapta érte a francia becsü­letrendet. A festmény 400 év történetét örökíti meg, ábrá­zolva a huszárság kialakulását. Lendületes csatajelenetek, egyedi komponáltság jellemzi. Legutoljára 1945-ben az egy­kori Ludovika Akadéma dísz­termében láthatta a közönség. Azóta a világörökségként szá­mon tartott egyedülálló törté­nelmi és kulturális kincs a Tör­téneti Múzeum pincéjében po­rosodik. A szakemberek felmé­rése szerint hosszú hányatott- ság után is viszonylag jó álla­potban van, mindössze 15 szá­zaléka sérült. Restaurálásának költsége ennek ellenére több mint 6 millió forint lenne. Mindeddig Judith asszony hi­ába próbálta előteremteni a szükséges összeget, de úgy tű­nik, ebben az évben megtört a jég. A Művelődési és Közokta­tási Minisztérium kulturális örökség főosztálya támogatja, hogy a Feszty-körkép ópuszta­szeri körépületének előcsarno­kában kapjon helyet. Ez annál is inkább indokolt megoldás, mert a körkép lovas jelenetei­nek többségét is a kortársai ál­tal az ecset Petőfijének nevezett Vágó Pál készítette. Részlet a festményből 100, 50, 5 éve írták Március 15-e a krónika tükrében A Vasárnapi Újság címlapján száz évvel ezelőtt az akkor még élő „márciusi ifjak” - Jókai Mór, Vajda János, Degré Alajos és Dobsa Lajos — arcképét közölték az ünnep, március 15. alkalmából. Az Országos Széchenyi Könyvtárban fellelhető kora­beli újság megsárgult lapjain Vajda János vezércikke ol­vasható, amelyben ez áll: „Nem tudom, meddig tart 48 márczius idusa ünnepelte- tésének szokása. Talán a fél- százados forduló után meg is szűnik . . . Annyit látok, hogy jelenleg másminök az élő ivadék író eszményei: szeren­csés kapaszkodók, okos ön­zők, akik házakat építenek, jószágokat vesznek és még a költők is jól megválogatják kit, mit énekeljenek meg? Talán eltelik még egy újabb félszázad, mikor majd megint „lesz még egyszer ün­nep a világon.” Mindazáltal azt hiszem, hogy Petőfi nőni fog még úgy a magyar, mint a külvilág íté­letében. És azok lesznek a legszebb napok a nemzet jövendő éle­tében, amelyekben ismétlődő- leg megint ö lesz az ifjúság eszményképe." Ötven évvel ezelőtti, 1945. március 15-ei dátummal a könyvtár raktárainak mélyén a Szabadság lelhető fel. Az újság szerkesztője, Darvas József vezércikkében a következő sorokat vetette papírra: „1848 óta az első szabad Március...Romok között, el­pusztult falvak és városok, egy . szétdúlt ország kövein állva, új Mohácsot megszen­vedve, s mégis felfénylö szemmel és forró bizakodás­sal köszöntünk Téged, sza­badságvágyunk vezérlő csil­laga. Zászlóink lerombolt fala­kon, üszkös, tört gerendák kö­zött lengenek. Szétdőlt házak téglaporát, elhamvadt otthonok pernyéjét szórja szemünkbe a lábadozó márciusi szél, de szomjasabb lélekkel és égőbb reménységgel soha nem hajol­tak fényed felé magyarok, mint mi, ezen a külsőségekben fény­telen ünnepben. Bátran mondhatjuk, hogy még azok a márciusi fiatalok sem lesték így jöttödet közel 100 évvel ezelőtt, akik számára te voltál a Betlehemi Csillag, utat mutatva: a Szabadság Böl­csőjéhez... Láthatod szabad Március, milyen mélyre zuhantunk. Ta­lán a Te szellemed őrzött, hogy nem zúztuk magunkat halálra a szakadék fenekén, s hogy se­bekkel telten botladozva, de mégis megyünk már fölfelé. A magyar szabadságnak ed­dig csak mártírjai voltak. Elbu­kott szabadságharcok, levert forradalmak, kivégzett vezérek, megcsúfolt milliók. Tőled vár­juk új Március a mártírok után a győző hősöket, s a szabad jö­vőt építő népet.” Ebben a lapban a hírek kö­zött is érdekes címek buk­kannak elő: „Megkezdődött a harc Berlinért”, „Sztálin Marsall háromszázadik napi­parancsa”, „Összehívták az Ideiglenes Nemzetgyűlést”, „Az orosz nyelv rendkívüli tantárgy lett az iskolákban”, „Újabb öt nyilas a Néptör­vényszék előtt”, „Elfogták a Budán rejtőzködő Muráti Li­lit és Vaszary Jánost, a letűnt nyilas világ két dédelgetett sztárját”. A közelmúlt történelmét, a rendszerváltáshoz kapcso­lódó 1990-es március 15-ét a Magyar Nemzet krónikásai a következőképpen örökítették meg: „Március 15-ét ünnepelve búcsúztak a képviselők. Ün­nepélyes hangulat fogadta a honatyákat az ülésen. Öt esz­tendős ténykedésük alatt alig­hanem először fordult elő, hogy nem a „cselédlépcsőn”, hanem a főlépcsőn vonultak be a Tisz­telt Házba. Már akik. Mert 44 honatya nem tartotta szüksé­gesnek, hogy elbúcsúzzon attól a politikai küzdőtértől, ahová őket egykoron azért választot­ták, hogy rábólintsanak a felet­tes politikai akaratra. A leköszönő parlament már­cius 15-ei ünnepi megemléke­zése a Kossuth téren folytató­dott. A Rákóczi-induló és a Him­nusz hangjai után az állami ve­zetők koszorút helyeztek el a Kossuth-szobor talapzatán. Többek között Szűrös Mátyás a Magyar Köztársaság képvisele­tében, Fodor István a Magyar Országgyűlés megbízott elnö­keként, Németh Miklós minisz­terelnök és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, Pozs- gay Imre államminiszter, Ro- szik Gábor és Debreczeni Jó­zsef az MDF parlamenti cso­portja nevében..." Szűrös Mátyás ideiglenes államfő beszédéből a korabeli újság így idézett: „1848 márciusa történel­münk nagy pillanata, amely újra és újra felragyog és hí­veket toboroz Magyarorszá­gon. Nemzetünk sokszázados ki­törési kísérleteinek tapaszta­latai arra intenek: minden téglára és tartóoszlopra szük­sége van az olyan nemzeti hajléknak, amely otthona le­het e száz viszály tépte or­szágnak és a benne élőknek. A békés átmenet, a rendszer- váltás sikere - netán kudarca — múlhat azon, hogy felülke­rekedik-e a társadalmon az összefogás szelleme és ereje vagy nem.” N. Zs. (Ferenczy Europress) A megyében nincs belőle több 1848-as olvasókör működik Kisújszálláson A háború után búzában fizették a tagsági díjat A kiegyezés után, még a múlt század hatvanas esztendeinek a végén Kisújszálláson ’48-as olvasókör szerveződött. Ha hinni lehet a megsárgult la­poknak, az országban máso­dikként. Hogy kik voltak a tag­jai? Csak férfiak. Hajdani vö- rössipkás honvédek, Kossuth katonái meg hívei, akik rebel­lisnek tartották magukat. Va- lamelyikőjük rejtegetett egy golyó ütötte zászlót, ez lett a jelképük, amelyet később, 1928-ban a helyi gimnázium­nak adományoztak. A klub tevékenységéről, ha úgy tetszik, mindennapjairól 1902-óta jegyzőkönyvek árul­kodnak. Van egy érdekes sajá­tosságuk: a nagykun városban ez volt az egyetlen klub az ak­kor meglévő tizenegyből, amelyet a Rákosi-korszakban nem kellett bezárni. A tagok úgy jutottak otthonhoz, hogy a Kígyó utca 35.-ös szám alatti épületet 1894-ben két részlet­ben megvásárolták. Igaz, ko­rábban is ott tartották a foglal­kozásokat, bérelték a helyisé­geket. A második világháború, az infláció idején a tagsági dí­jat búzában fizették. Halkimé­résük is volt, a bor áráért szin­tén terményt kértek. Szóval a búza lett a fizetőeszköz, pél­dául a tüzelőt is azért vásárol­ták. Igen ám, de 1952-ben má­ról holnapra államosították az olvasókör épületét, helyisé­geit. Az államé lett, nyaranta magtárnak használták, ősztől pedig - amikor már elvitték a gabonát - ismét ott tarthatták az összejöveteleket. 1958-ig megmaradt ez a helyzet, majd átvette a helyi, városi tanács. Még pedig oly módon, hogy a vagyonrész 52 százalékát a Hazafias Népfront helyi bi­zottsága kapta, a többit a 3-as pártalapszervezet. Az olvasó­kör pedig felvette az 1848-as Hazafias Népfrontkor nevet, és ebbéli minőségében a nagy­termet, továbbá egy irodát in­gyen használhatott. A kör első fénykorát a két világháború között élte, majd újabb fellendülést hoztak a hatvanas, hetvenes évek. Pél­dául 1965-ben már ismét száz felett volt a tagok száma. Szombatonként hagyomány- őrző társas vacsorákat tartot­tak, amelyeket TIT-előadások, tájékoztatók színesítettek. Még akkor sem voltak tagjaik a szebbik nemből. 1978-ban a városi pártbizottság gazdasági osztálya 480 ezerért felújítana az épületet, ez a munka két évig tartott. A nyolcvanas esz­tendők elejére sajnos, alapo­san csökkent a létszám, 23 tag maradt meg 17 ezer forint készpénz. Újjáválasztották a vezetőséget, a kör elnöke Máthé Endre lett, aki ma is közmegelégedésre látja el tisz­tét. Napjainkban 147 taggal dicsekedhetnek, és a város 1992 áprilisában visszaadta az épületet eredeti, jogos tulajdo­nosainak. Bár a teljességhez hozzátartozik, hogy az eljárás közel egy évig tartott. Volt egy nőklub is, ők 1992-ben belép­tek az olvasókörbe. Jelenleg az éves tagdíj 150 forint. Ed­dig kétszer kaptak tizenöt-ti- zenötezer forint támogatást a városi önkormányzattól. Úgy gazdálkodnak, hogy a rexasz- tal használatáért, a kártyáért pénzt szednek a tagoktól, de a helyiségeket is kiadják bérbe, meg a 100 főre elég étkészle­tüket. Hogy lakodalmakra is bérbe vehessék az épületet, húselőkészítőt is kialakítottak. Hogy most mi a program? Je­lenleg minden szombaton és hétfőn találkoznak. Van egy 11 tagú asszonykórusuk is, ők szívesen látott szereplői a he­lyi és környékbeli rendezvé­nyeknek. Minden szombaton klubest várja a tagokat, lehet kártyázni, beszélgetni, a rex- asztalnál meccseket vívni. Hétfőnként pedig ismeretter­jesztő előadásokat szerveznek. Hagyományőrző birkavacso­rákat is rendeznek, ahol a 75 éves Kurucz János adja meg az elhunyt gyapjasok kondé- rokba való maradványainak az igazi kunos ízeket. Olykor Budapestre, az ország külön­böző részeire szerveznek buszkirándulást. Helyi érde­kesség, hogy nőnapon a fiúk szerepelnek, látják vendégül az asszonyokat. Noha a ko- kárdás ünnep alkalmából min­dig vacsorára gyűlnek össze, de ez most az egyszer kivéte­lesen elmarad. Ugyanis ők, a város rendezi július 1-2. kö­zött a ’48-as olvasókörök or­szágos találkozóját. Kétszáz­húsz meghívott vendéget vár­nak, szóval erre kell tartalé­kolni a forintot. Napjainkban annyit válto­zott a tagság összetétele, hogy fele már nő. Az is igaz, a zö­mük nyugdíjas, sőt három nyolcvan feletti érdeklődőjük is akad. Ők már tiszteletbeli tagok, tagdíjat sem kell fizet­niük. A legfiatalabb pedig harminc körüli. Azért az idei nemzeti ünnep alkamából a kör tagjai is elhelyezik koszo­rúikat, virágaikat a ’48-as em­lékhelyeknél. Ily módon is tisztelegve azon hősök előtt, akik emlékét többek között ez a kunsági olvasókör is őrzi. D. Szabó Miklós Naptól is óvott selyemereklyék Félszáz ’48-as zászló a Hadtörténeti Múzeumban „Csak bot és vászon,/ de nem bot és vászon,/ hanem zászló.” Kosztolányi Dezső sorait mintha a ’48/49-es forradalom és szabadságharc lobogói ihlet­ték volna, hiszen sorsuk, fordu­latokban gazdag történetük éppoly jelképes, mint maguk a becses ereklyék. Kevesen tudják, hogy a ma­gyar trikolór - a piros-fehér- zöld - használatát először az 1848-as forradalom tette törvé­nyessé. Az áprilisi törvények XXI. cikkének 1. paragrafusa mondta ki: „a nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik.” A királyi épü­letekről lekerültek a sárga-fe­kete Habsburg-zászlók, s ké­sőbb - nagy sietséggel - a nem­zeti hadsereg számára is új lo­bogók készültek. Ekkor jelen­tek meg a többségükben fehér színű máriás vagy címeres selymek, szélükön piros-zöld díszítéssel. A szabadságharc ütközeteit végigszolgált zászlók túlnyomó többsége a világosi fegyverleté­tel után a Paskievics vezette cári csapatok zsákmánya lett. Az önkényuralom éveiben a nem­zeti színek használata és a ’48/49-es emlékek rejtegetése szigorú büntetéssel járt, így so­kan kénytelenek voltak meg­szabadulni a „bűnjelektől”. A szabadságharc idejéből ezért is maradt igen kevés ereklye az utókorra. A kiegyezés ugyan visszaállí­totta a magyar címer- és szín- használatot, de a ’48-as hadi­zászlók csak 1941 tavaszán ke­rültek haza. A szovjet gesztus, a lobogók visszadása arra szolgált - ma már tudjuk: eredményte­lenül -, hogy Magyarországot semlegességre ösztönözze. A visszakapott relikviák azonban nem sokáig pihenhettek háborí­tatlanul: a zászlókat 1944-ben a harcok elől a Veszprém megyei Somló várába evakuálták. Itt es­tek - a teljes magyar zászló- gyűjteménnyel együtt - ismét „hadifogságba”. Moszkvából 1948-ban, a forradalom és sza­badságharc centenáriuma al­kalmából kerültek ismét haza, a Hadtörténeti Múzeum üvegtár­lóiba.- Mintegy félszáz honvéd-, nemzetőr- és forradalmi zászló alkotja az értékes gyűjteményt - tájékoztat Csákváriné Kotra Györgyi, a zászlótár vezetője. - Annyi bizonyos, hogy a lobo­gók mindegyikét használták, de csak alig két tucatról tudjuk, hogy kik harcoltak alattuk. A sebtében készült, egyforma zászlókon ugyanis csak a leg­ritkább esetben tüntették fel a zászlóaljak jelzését. Ezért is kü­lönösen becses például a 15. honvédzászlóalj - a komáromi vár védőinek - lobogója, amelyről tudjuk, hogy Klapka György személyesen tűzte föl rá a ma is látható kitüntetést. Értékes emlékek a foszlá­nyok is, amelyek a honvédek által felszabdalt zászlókból ma­radtak ránk. Ezeket a legyőzöt- tek - hogy ne jusson az ellenség kezére - szétosztották egymás között. A kiegyezés után ugyan megkísérelték ismét összeállí­tani, de teljesen egyetlen eset­ben sem sikerült. A zászlók, sajnos igen rossz állapotban vannak. Nemcsak azért, mert többször is megjárták a hadak útját. Hanem mert sietve, gyenge minőségű alapanya­gokból - túlnyomórészt se­lyemből - készültek. A selyem általában száz évet bír ki ép­ségben, de legnagyobb ellen­sége, a napfény hatására élettar­tama jócskán lerövidül. A kényszerű utazások ezért is so­kat ártottak a gyűjtemény da­rabjainak. A zászlók egyébként vissza­térő vendégei a restaurátormű­helyeknek, a múzeum szak­emberei korszerű technikai el­járásokkal folyamatosan gyó­gyítják, konzerválják állagukat. A munkálatok azonban nagyon költségesek és időigényesek: egyetlen darab restaurálása egy évet is igénybe vesz. A Hadtörténeti Múzeum ugyan technikai okok miatt zárva tart, de a jeles évforduló alkalmából természetesen meg­tekinthetik az érdeklődők a több mint másfél évszázaddal ezelőtti csaták valóban naptól is óvott rekvizítumait - mondta a zászlótár vezetője. Ökruti B. Zsolt (Ferenczy Europress)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom