Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-08 / 33. szám
1995. február 8., szerda Sport 11. oldal Gyorskorcsolya Jászberényben Szőke Attila a vidék legjobbja Február első napjaiban két rangos gyorskorcsolyaversenyt is rendeztek Jászberényben, a hűtőgépgyár műjégpályáján. Harmadikán a Hoki Grand Prix negyedik zárófordulóját bonyolították le, melyen a házigazdák mellett szombathelyiek, tatabányaiak és egy budapesti résztvevő indult. Az előző három fordulóhoz hasonlóan ezúttal is remekeltek a jászberényi gyerekek. Nem kevesebb, mint öt korcsosportban bizonyultak a leggyorsabbnak Belovai József és Móczó Erika tanítványai, s így az összetett versenyben is kitűnően szerepeltek. A nulladik korcsoportos lányoknál Kiss Kata, a fiúknál Szőke Csaba végzett az első helyen. Szőllősi Szabolcs második lett. Az 1. korcsoportos lányok versenyében Lencse Lívia második, Nagy Mariann harmadik, míg a fiúknál Ferreira Gábor első, Veleczki Viktor pedig második helyezést ért el. Elsöprő jászberényi siker született a II. korcsoportos lányoknál. Szőllősi Boglárka minden versenyen megnyerte a rövid és a hosszú távot is, így az élen végzett. A dobogó második és harmadik fokára is hazai versenyző lépett, Németh Györgyi és Huszár Erika jóvoltából. A fiúknál Kovács Ádám, Nagy Zsolt, Huszár Attila volt a sorrend a 2-5. helyen. A III. kor- csoportos Simon Linda hatodik lett, míg a fiúk versenyét Palla Mirkó nyerte. Farkas Olivér a negyedik, Nagy Gergő az ötödik helyen siklott át a célon. Ezen eredmények ismeretében nem meglepő, hogy a csapat- versenyt is - nagy fölénnyel - a jászberényiek nyerték. A csapatverseny végeredménye: 1. Jászberény 327, 2. Tatabánya 240, 3. Szombathely 90, 4. Budapest 41 pont. Negyedikén az országos rövidpályás vidékbajnokság versenyét rendezték a hűtőgépgyár műjégpályáján, melyen hét egyesület kilencven versenyzője indult. Minden kategóriában három távot teljesítettek a gyorskorisok, s a helyezettek pontokat kaptak. Az összetettben az végzett előbb, aki több pontot szerzett a három számban. Itt már lényegesen nagyobb volt a konkurencia, de a Balczó DSK színeiben induló jászberényi gyerekek itt is szép eredményeket értek el. A junior lányoknál Lencse Lívia, a fiúknál Szőke Csaba végzett a harmadik helyen, Szőllősi Szabolcs negyedik lett. Az újoncoknál a hat éremből négy maradt Jászberényben. Nagy Mariann második, Szőllősi Boglárka harmadik, Németh Györgyi negyedik helyen fejezte be a versenyt. A fiúknál Szőke Attila a legjobbnak bizonyult, s vidékbajnoki címet szerzett. Kovács Adám bronzérmes lett, míg Ferreira Gábor egy hellyel szorult le a dobogóról. A női és férfiváltók versenyében a jászberényi gyerekcsapatok a 4. helyezést szerezték meg. Szántai Kosárlabda, megyei mini leány bajnokság „Aranyos” kisújiak Rostokol a Rostock Nehéz helyzetbe került a német labdarúgó Bundesliga II. osztályában szereplő Hansa Rostock csapata. Az együttes ugyanis elvesztette eddigi főszponzorát. A klub fő támogatója, egy üdítőitalgyártó cég nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződést. A vállalat 1994 márciusa óta „pénzeli” a csapatot, s a bajnokság alatt 700 ezer márkát juttatott az együttesnek, mely - finoman szólva - nem tudta viszonozni a beléfektetett bizalmat, no és a súlyos márkakö- tegeket. A Hansa Rostocknak alig több mint egy hónap alatt kell új támogatót találnia, ugyanis a szövetségbe március 15-ig le kell adnia a főszponzor nevét, különben fuccs a dédelgetett álmoknak. Két város négy csapata veselkedett neki a megyei mini leány bajnokság első fordulójának. A szolnoki Széchenyi általános iskola I., illetve II. együttese, valamint a kisújszállási Móricz DSE és az Arany DSE fiataljai. A küzdelmes mérkőzéseken az Arany János DSE diákjai orozták el a pálmát, akik minden mérkőzésükön győztesen vonulhattak le a pályáról. Azonban a többieknek sincs okuk a szégyenkezésre, hiszen remekül helytálltak az összecsapások során. A mini leány kosárlabda-bajnokság eredményei: Széchenyi I.-Széchenyi II. 34-7(15-4) Legjobb dobók: Nagy E. 14, Mészáros M. 6, Szalay 5, ill., Nagy B. 4, Buczkó 3. Móricz DSE-Széchenyi II. 41-14 (19-6) L. d.: Demeter 10, Koncz 8, Nagy 9, ill., Burai 6, Nagy B. 4. Arany DSE-Széchenyi II. ‘ 40-8 (16-4) L. d.: Horváth A. 10, Mocsári 8, Balogh E. 6, ill., Diós 4, Nagy B. 3. Móricz DSE-Széchenyi I. 18-29 (8-17) L. d.: Demeter 8, Oláh 4, Végh 4, ill., Oravecz 10, Rácz 6, Serfőző 4. Arany DSE-Széchenyi I. 43-15 (15-7) L. d.: Fazekas 10, Kiss A. 8, Horváth 6, Csípő 6, ill., Rácz 10, Nagy E. 4. Móricz DSE-Arany DSE 14-27 (10-16) L. d.: Nagy T. 8, ill., Kiss A. 8, Kovács 6, Farkas 4. Wohlfarth eltiltása nba-nhl A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) sportbírósága megtárgyalta a Bundesliga történetének első doppingügyét, Roland Wohlfarth vétségét. A VfL Bochum 32 éves játékosánál egy január 5-i doppingvizsgálat hozott pozitív eredményt. A „bűnöst” nyolchetes időtartamra, március 23-ig tiltották el „gondatlanságból elkövetett” doppingolás miatt. Wohlfarth január elején Lipcsében egy teremtornán vett részt, s az ott elvégzett vizsgálat mutatta ki nála a doppinglistán szereplő Norephedrin jelenlétét. Az ötórás tárgyaláson is azt hangoztatta a labdarúgó, amit korábban, hogy bár recept nélkül, de nem doppingolási szándékkal szedte a Recatol nevű gyógyszert, amely a tiltott Norephedrint tartalmazza.- Étvágycsökkentőként szedtem a Recatolt, hogy könnyebben tudjak fogyni. Nem gondoltam arra, hogy ezzel vétséget követek el. Recept nélkül vásároltam meg a gyógyszert, az egyesületi orvosom véleményét sem kértem ki - mondta Wohlfarth. A labdarúgó a Bundesliga 23. fordulójában, március 25-én a Borussia Mönchengladbach ellen léphet pályára, miután letöltötte büntetését. Az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) eredményei: New Jersey Nets-Det- roit Pistons 101:97, Philadelphia 76ers-Atlanta Hawks 92:107, Portland Trail Blazers-Houston Rockets 120:82. A portlandiak valósággal kiütötték a tavalyi világbajnokot, mely nem sok ellenállást tudott kifejteni a sziporkázó oregoniak ellen. Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) eredményei: Ottawa Senators-Philadelphia Flyers 3-0, Toronto Maple Leafs-San Jose Sharks 7-3, Calgary Flames-Winnipeg Jets 4-5. A Calgary újabb veresége meglepetésnek számít a jég birodalmában. Labdarúgás - Tiszasülytől Mezőtúrig Semmi kétség, hódít a pettyes A tiszasülyi teremlabdarúgó-bajnokság eredményei: Westel-Red Bulls 9-7 Igen kemény és fordulatokban gazdag meccset vívott egymással a két csapat. A rendkívül agresszíven védekező és jól kontrázó bikák alaposan ráijesztettek a kissé nagy mellénnyel pályára lépő kőtelki fiatalokra. A 7 mesterlövész-Gyíkok 10-4 Nagy csatára volt kilátás a mérkőzés előtt, ám a pályán egyértelművé vált, hogy nem véletlen a lövészek előkelő helyezése. Old Boys-Mini Market 8-3 Kissé akadozott ugyan a gépezet, de a végén a tavalyi bajnok biztosan gyűjtötte be a két pontot. Az egyik oldalon kimaradt ziccerek, a másik oldalon négy kapufa, az eredmény reálisnak mondható. Boxi-Pannon GSM 10-3 Az elején úgy tűnt, hogy 0-0-val ér véget az alsóházi rangadó. A csapatok nagyon vigyáztak a saját kapujukra. Aztán a második félidőre soványka előnyt szerzett a Boxi. Kitámadt a GSM, aminek egyenes következménye az lett, hogy a jól kontrázó Boxi alaposan megszórta a sülyiek csapatát. Unicum-Gördülő Kövek 5-4 A nap legizgalmasabb mérkőzésén a jászkisériek már 4-1 -re is vezettek, az erősen tartalékosán felálló Unicum ellen, a végére azonban feltámadt az Unicum, és jó hajrával a maga javára fordította a mérkőzést. A bajnokság állása: 1. Old Boys 14, 2. A 7 Mesterlövész 12, 3. Unicum 10, 4. Westel 8 pont. * A tiszaföldvári városi kispályás bajnokság eredményei: 1. forduló: Öregfiúk-Mező- hék 6-3, Sólymok-Lungo Drom 0-4, Drobedórok-Haj- nóczy 1-3, Szuperinfó-Moby- Dick 2-1, Zöld Sasok-Diákott- hon 1-1, Vörös Ördögök- HOSE Ifi 3-4, HOSE I.-Kézi- sek 4-5. Szabadnapos: Varga Művek. 2. forduló: Hajnóczy- Szuperinfó 2-1, HOSE I.-Öregfiúk 2-2, Drobedórok-Sólymok 6-0, Lungo Drom-Moby Dick 4- 3, Vörös Ördögök-Zöld Sasok 4-9, Varga Művek-Diák- otthon 2-4, Kézisek-Mezőhék 5- 1. Szabadnapos: HOSE Ifi. A bajnokság állása: 1. Lungo Drom 6, 2. Kézisek 6, 3. Hajnóczy 6, 4. Zöld Sasok 4, 5. Öregfiúk 4, 6. Diákotthon 4, 7. Drobedórok 3, 8. HOSE Ifi 3, 9. Szuperinfó 3, 10. HOSE I. 1, 11. Moby Dick, 12. Varga Művek, 14. Mezőhék, 15. Sólymok 0 ponttal. * A mezőtúri teremlabdarúgó-bajnokság eredményei: 6. forduló: Szegedi G.-Bo- dorik 3-4, Turszol-Bodorik 6- 2, Tűzoltók I.-MÁG 4-3, Tordai Sajtos SC-Tűzoltók II. 0-1, GATE-Klíma 1-3, Zsibó- Jäger 1-2. Az állás: 1. Tűzoltók I. 12 p., 2. Bodorik 9, 3. Túrszol 8,4. MÁG 7, 5. Tűzoltók II. 7, 6. Szegedi G. 6, 7. Tordai-Sajtós SC 6, 8. Jäger 5, 9. GATE 4, 10. Klíma 4, 11. Mester és Tan. 4, 12. Zsibó 0, 13. Pacsirta 0. Autókrossz-évzáró Zalakaroson Futam Túrkevén Sorokban Chicago: Az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában kiesett Gabriela Sabatini úgy érzi: ismét csúcsformában van. A világranglistán egykor második argentin teniszezőnő az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette: felépült hátsérüléséből, és újra kész a legjobb eredmények elérésére. A 24 éves Sabatini legközelebb az Ameritech női teniszversenyen bizonyíthat. London: A női teniszezők legfrissebb világranglistája: 1. Arantxa Sanchez-Vicario (spanyol) 307.9131 pont, 2. Steffi Graf (német) 289.1963, 3. Mary Pierce (francia) 195.6353. Hamburg: A női teniszezők kereseti listáját a világranglista harmadik helyén álló Mary Pierce vezeti. A világranglista érdekessége egyébként, hogy a német Steffi Graf hosszú idő után elvesztette a „trónt”, s a spanyol Sanchez-Vicario pályafutása során először foglalta el azt. A kereseti lista élmezőnye: 1. Mary Pierce (francia) 317.866 dollár, 2. Arantxa Sanchez-Vicario (spanyol) 210.894, 3. Lindsay Davenport (amerikai) 174.447. Maranello: A Ferrari nagy tervekkel vág neki a március 26-án rajtoló Forma-l-es autós gyorsasági vb-nek. - Köteles-“ ség a győzelem. A vereségre nem lesz bocsánat - mondta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke. Az istálló osztrák pilótája, Gerhard Berger, aki az elmúlt idényben a német Michael Schumacher és az angol Hill mögött a harmadik lett, egyszerűen fogalmazott: - Jobb akarok lenni, mint ’94-ben! Zalakaroson tartotta meg a MAMSZ autókrossz szakága évadzáróját, amelyen értékelték a tavalyi szezont, és egyben szót ejtettek az idei versenysorozatról. Ami az eredményeket illeti: a 3500 kem-ig engedélyezett nagykategóriában Kis Sándor (K-Sped) győzött, második Darázs Antal (Szegedi Roller SC), harmadik Őz László (K-Sped). Valameny- nyien Porsche-motoros géppel versenyeztek, úgy, hogy a tizenegyszeres magyar bajnok „krosszkirály” Nagy Sándor már az autósport más területein próbált szerencsét, azaz előrébb léphettek az eleddig örök másodikok. Az 1600 kem alatti kategóriában a fiatal Radák Attila (Honvéd Thury SE) vezette legjobban dupla Kawasaki-motorBár a közkedvelt fekete-tengeri üdülőhely, Szocsi nem került be azon négy pályázó közé, amely tovább folytathatja a harcot a 2002. évi téli olimpia rendezési jogáért, az orosz város nem mond le arról, hogy egyszer havas-jeges ötkarikás játékoknak adjon otthont. Va- szilij Griscsenko, a szocsi olimpiai szervezőbizottság elnökhelyettese az 1TAR- TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozott további terveikről:- Már korábban is hangoztattuk, hogy az olimpia megrendezését nem tekintjük öncélral hajtott masináját. Második e géposztályban is Darázs Antal, ezúttal örök társával, a Renault Gordinivel, míg szintén dobogós egy Fiattal Emszt László (Autósport Göbölös). A Trabantokra kiírt ifjúsági kategória sorrendje: 1. Pap László (K-Sped), 2. Keresztes Gábor és 3. Szerezla Zsolt (mindkettő ASC Dömsöd). A csapatversenyben a K-Sped együttese diadalmaskodott. Az idei bajnokság hétfordulós lesz, az évadnyitóra május 1-jén, Nagykanizsán kerül sor. További helyszínek: május 27. Orosháza, július 15 Bogács július 29. Nagydobos, augusztus 20. Dömsöd, szeptember 9. Túrkeve, és október 23-án Nagykanizsán ér véget a „flú- gos futam” sorozat. nak. Egy ilyen nagy esemény lebonyolításával átfogóbb elképzeléseink vannak. Álmunk, hogy a téli sportok számára új központot alakítsunk ki, s a további fejlődés érdekében modem létesítményeket építsünk. Tehát a cél nem pusztán az olimpiai rendezés volt, ez mintegy katalizátorként, serkentőként jött szóba. A fő cél egy korszerű, egész évben működő, a sportnak is otthont adó üdülőhely kialakítása. Igaz, a 2002-es olimpiáért már nem vetélkedhetünk, de a programunkat megvalósíthatjuk. Szocsi tovább harcol Gallov Rezső Félegyházán Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke hétfőn Bács-Kis- kun megyébe látogatott. Kiskunfélegyházán részt vett a megye 1994. évi legeredményesebb sportolóinak díjátadó ünnepségén, s ennek keretében átnyújtotta Kalász Kázmémak, a kiskunfélegyházi Credo Asztalitenisz Club szakosztály-igazgatójának a Magyar Sportért kitüntetést. Kecskeméten, a Kecskeméti Sport Club küldöttközgyűlésén Varga András cselgáncs-mesteredzőnek ugyancsak a Magyar Sportért kitüntetést adta át. Az államtitkár találkozott dr. Balogh Lászlóval, a Bács-Kis- kun megyei közgyűlés elnökével és Katona Lászlóval, Kecskemét megyei jogú város polgármesterével, akikkel megbeszéléseket folytatott a megye, illetve a város testnevelésének, sportjának a helyzetéről és az együttműködés lehetőségeiről. Az új Ferrari 412 T2 Forma-l-es autójával készül az idei sorozatra Gerhard Berger osztrák versenyző társával, a francia Jean Alesivel fotó: feb-reuters Morceli az Adidashoz szerződött Noureddine Morceli, a világ jelenlegi első számú középtávfutója a minap négyéves kizárólagos reklámszerződést írt alá az Adidas nemzetközi sportszerkereskedelmi céggel. A hírt Robert Louis-Dreyfus, az Adidas társtulajdonos elnök-vezérigazgatója jelentette be Münchenben. A 24 éves algériai futó az MTI értesülései szerint dollárban számolva 100 ezres nagyságrendű díjazásban részesül évente az Adidastól, bár a szerződés részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az Adidas vezetői mindenesetre éreztették: büszkék arra, hogy Morcelit sikerült megszerezniük, hiszen ő jelenleg négy világcsúcs birtokosa, és a legdrágább atléták közé tartozik a nemzetközi porondon. Az Adidas müncheni sajtótájékoztatóján azt is bejelentették, hogy a cég Emil Za- topekkel, a legendás cseh futóval is szerződést kötött, sőt, a vele készített első reklámfilmet már be is mutatták. A napokban 72 éves cseh futó az 1952-es helsinki olimpián három aranyérmet szerzett 5000 és 10 000 méteren, valamint a maratonin, s ezt a teljesítményt azóta senki sem ismételte meg. Üzleti eredményét tekintve egyébként az Adidas tavaly „kimászott a gödörből”: 22 százalékkal, 3.2 milliárd márkára növelte bevételét, és 150 millió márka adózatlan nyereséget ért el az 1993-as 34 millió márkához képest. A cég idén a versenyek és csapatok szponzorálása helyett nagyobb hangsúlyt fektet a médiában továbbított reklámokra - ebbe a stratégiába illeszkedik az aláírt két szerződés is.