Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-08 / 33. szám
2. oldal Körkép 1995. február 8., szerda Göncz Árpád tegnap olaszországi látogatása során délelőtt római szálláshelyén fogadta Massimo D’Alemát, a Baloldal Demokratikus Pártja, majd Pierre Ferdinando Casimit, a Kereszténydemokrata Centrum vezetőjét. Ezután találkozott Lamberto Dini kormányfővel (képünkön), valamint a képviselőház és a szenátus elnökével, majd Róma főpolgármestere látta vendégül. A program délután Milánóban folytatódott, ahol Göncz Árpád üzletemberekkel találkozott, majd a Scalában megtekintette Verdi Rigoletto című operáját, feb-reuters Jobboldali merénylet? Felgyújtották a rendelőjét Egy krumbachi magyar orvosnő nyilatkozata az MTI-nek Visszaadják a szüzességet Koppenhága. Egy koppenhágai magánklinika arra szakosodott, hogy rekonstruálja a hyment olyan muzulmán lányoknak, akik férjhez menés előtt állnak. Dr. Anne Jörgensen, a klinika plasztikai sebésze kifejtette az AFP francia hír- ügynökség tudósítójának: „A szüzesség korai elvesztése súlyos következményekkel jár a muzulmán lányokra, ha férjhez akarnak menni. Életük is veszélybe kerül, ha a nászéjszakán kiderül, hogy már elvesztették szüzességüket.” A műtét 840 dollárba kerül. Még egy értekezlet? Washington. Warren Chris- topher hétfőn meglehetősen hűvösen reagált arra a francia javaslatra, hogy a volt jugoszláv köztársaságokkal kapcsolatos problémák rendezésére tartsanak még egy nemzetközi értekezletet. Az amerikai külügyminiszter véleménye szerint a konferencia megrendezése alapos és körültekintő előkészítést igényelne, mert máskülönben ismét csak egy haszontalan összejövetelnek bizonyulna. Elutasított tűzszünet Buenos Aires. Ecuador hétfőn elutasította a Peru által Rio de Janeiróban már elfogadott tűzszüneti javaslatot a két ország között kirobbant viszály rendezésére. Ezt Sixto Durán Ballén Cordovez ecuadori elnök közölte a Carlos Menem argentin elnökkel tartott Buenos Aires-i tárgyalásait követő sajtótájékoztatón. Az ecuadori elnök szerint a konfliktusban nem országa a támadó fél, és megerősítette, hogy Quito kész „egy igazságos és elfogadható” megoldás elérésében közreműködni. „Az elnök meghátrált” Varsó. A Zycie Warszawy című napilap szerint Lech Walesa a következő napokban biztosan nem teszi meg azt, amitől a képviselők a legjobban félnek, vagyis nem kerül sor a parlament feloszlatására. A mérsékelten jobboldali újság úgy látja, hogy az elnök meghátrált. De az államfő még így is lépéselőnyben van, sikerült összeugrasztania a kormánykoalíció pártjait. A kormány átalakításának kikényszerítésével Walesa súlyos kockázatot vállal. Elképzelhető, hogy a jobboldali szavazók nem bocsátják meg, ha Kwasniewski lesz a miniszterelnök - a kommunistából szociáldemokratává lett politikus a szemükben sokkal nagyobb ellenség, mint a parasztpárti Pawlak. Teljesen tanácstalan vagyok, egy kicsit félek, és sejtelmem sincs az elkövetőkről, az indítékokról - nyilatkozott tegnap az MTI-nek dr. Sugár Ildikó, akinek rendelőjét a bajorországi Krumbachban valószínűleg szélsőjobboldali, a külföldiek távozását követelő tettesek gyújtották fel hétfőn hajnalban. Több helyiség kiégett, és mintegy félmillió márka kár keletA miniszterelnök első munkanapja a magyar-belga kapcsolatok továbbépítése jegyében zajlik. így rögtön brüsszeli érkezése után kihallgatáson fogadja őt II. Albert király, majd pedig Jean-Luc Dehaene kormányfővel találkozik. A nap folyamán Hóm - a belga adottságoknak megfelelően - a föderáció kormányának vezetője mellett külön is kétoldalú megbeszélést folytat majd Robert Collignonnal, Vallónia és Luc van den Bran- déval, Flandria miniszterelnökével is. Hóm találkozik majd Frank Vandenbroucke külügyminiszterrel, s ellátogat a Gyáriparosok Szövetségének központjába, ahol a belga üzleti élet vezető képviselőivel folytat eszmecserét. Az első napot este fogadás zárja a brüsszeli magyar nagykezett. A merényletet a „Wehrgruppe Süd” azaz a „Déli Védelmi Csoport” nevű szervezet vállalta egy hátrahagyott levélben, amelyre horogkeresztet rajzoltak. A bőrgyógyász szakorvosnő elmondta, hogy 1989 óta él Németországban, már német állampolgár, és Krumbachban tavaly májusban nyitotta meg a szakrendelőjét. A városkában követségen, amelyen a magyar kormányfő a belgiumi magyar közösség képviselőivel találkozik. Az európai integráció és biztonságpolitika kérdései állnak a második munkanap középpontjában. Horn kétoldalú megbeszélést folytat Jacques Santerral, az Európai Bizottság elnökével, valamint Klaus Hänschsel, az Európai Parlament elnökével. A miniszter- elnök a tervek szerint találkozik a parlament külpolitikai és külgazdasági bizottságaival is. A biztonságpolitikai témák ugyancsak hangsúlyos részei Hóm második brüsszeli napjának. így a reggeli órákban ellátogat majd a Nyugat-európai Unió központjába, ahol Jósé Cutileiro főtitkár fogadja őt, délután pedig a NATO politikai központját keresi fel, ahol eddig nem volt bőrgyógyász, senkinek nem teremtett konkurenciát. így annak sem tulajdonított jelentőséget, hogy tavaly októberben a postaládájában talált egy röplapot, amelyen a „Wehrgruppe Süd”, felszólította a „szemét külföldieket” hogy „takarodjanak az országból” mert „Németország a németeké”. kétoldalú megbeszélést folytat Willy Claes főtitkárral, majd találkozik az Észak-atlanti Tanács tagjaival is. Hóm harmadik munkanapja Luxemburgba vezet, ahol fogadja őt János luxemburgi nagyherceg, majd a kormányfő Jean-Claude Juncker miniszterelnökkel találkozik. E napnak is lesznek fontos gazdasági vonatkozásai: Horn délelőtt megbeszélést folytat majd a luxembourgi székhelyű Európai Beruházási Bank vezetőivel, délután pedig a luxemburgi gazdasági és üzleti élet képviselőivel tart eszmecserét. Ez után a háromnapos kétoldalú tárgyalássorozat után kerül majd sor szombaton délelőtt Horn részvételére az Európai Tiszteletbeli Szenátus antwerpeni ünnepélyes ülésén. A magyar kormányfő 1991 óta tagja az Európai Egyesült Államok Mozgalom e reprezentatív testületének, ahol szombaton beszédet is mond. A magyar kormányfő a tervek szerint szombaton a délutáni órákban indul haza. Brüsszelben váiják Horn Gyulát Gazdag programot bonyolít le a magyar miniszterelnök Igen gazdag program várja Horn Gyula miniszterelnököt ma kezdődő háromnapos brüsszeli látogatása során. A magyar kormányfő belga és luxemburgi kollégái, Jean-Luc Dehaene és Jean-Claude Juncker meghívásának tesz eleget, de az alkalmat kihasználva találkozik valamennyi európai integrációs és biztonságpolitikai szervezet és intézmény vezető képviselőivel is. Szenzációs árengedménnyel várja kedves vásáriált DISZKONTÁRUHÁZ. Szolnok. Széchenyi krt. 121. szám alatt- Gyermek tréningnadrág 746 Ft helyett 448 Ft- Kamasz selyem szabadidőruha 3.040 Ft helyett 1.824 Ft- Felnőtt pamut szabadidőruha 2.912 Ft helyett 1.747 Ft- Férfi atlétatrikó fehér 245 Ft helyett 147 Ft- Felnőtt selyem szabadidőruha 3.360 Ft helyett 2.016 Ft Továbbá széles választékkal kínálunk- csecsemő- és gyermekruhát,- férfi, női és gyermek alsó-felső kötöttárut,- elegáns Triumpf és Sariana fehérneműt,- köntöst, tornamezt, tornanadrágot,- BALLAGÁSRA fehér inget, selyemblúzt, nyakkendőt. Magánvállalkozók és közületek 20 % engedménnyel vásárolhatnak. V-DIVÁT az elegáns megoldás! Nyitva tartás: hétfőtől-póntekig 9-17 óráig, •70767/1H- szombat_______9-12 óráig ________ F rancia szőnyeg reklámáron, amíg a készlet tart! 80 x 150 260JD 1980 Ft 65 x 230 39/0 2460 Ft 65 x 110 l/oo 1180 Ft 165x230 8900 6230 Ft 200 x 290 *3500 9570 Ft Jön a tavasz, megérkeztek áruházunk műszaki osztályára a kerékpárok. Gyermek BMX-kerékpár reklámáron 1Ä0OO Ft-ról 9990 Ft. Energiatakarékos Izzók nagy választékban kaphatók áruházunkban. TCHIBO különleges ajánlata a Centrum Áruházban. Exclusive, Mild, Mocca, vagy Bistro vásárlásakor egy próbakészletet kap ajándékba! ROBOG O.B. akció - Johnson & Johnson j Havonta 7 Yamaha robogó, | főnyeremény egy Mini Mayfair ® Részvételi feltételek a megvásárolt áru hátoldalán. = Az ellenzék többet javasol Parlamenti vita a nyugdíjakról (Folytatás az 1. oldalról). 1995 márciusától tervezett, de január elsejei visszamenőleges hatályú emelésének országgyűlési határozattervezetét. Elmondta, hogy a márciusi 10 százalékos emelés kiadása 43,6 milliárd forint, a szeptemberi 3,5 százalékos emeléssel pedig ez az összeg 58-59 millárd forintot tesz ki. A beterjesztés két változatot tartalmaz. A nyugdíj-biztosítási önkormányzat a minimális, havi 800 forintos emeléshez nem javasol felső határt, míg a kormány azt indítványozza, hogy az emelésnek legyen felső határa, havi 3500 forintnál ne legyen több. Ez különben az országban 560 nyugdíjast érint, ennyien vannak jelenleg, akiknek 35 ezer forintnál több a nyugdíja. (Hazánkban 60 ezer forint körüli a legnagyobb nyugdíj.) A vitában úgy kormánypárti, mint ellenzéki képviselők felvetették, hogy mielőbb új nyugdíjrendszerre van szükség, amelyben nemcsak a nyugdíjak értékállósága, hanem emelésének szabályai is biztosítva lesznek. Az SZDSZ nevében Béki Gabriella, míg a KDNP véleményének hangot adva Szilágyiné Császár Terézia a felső határ emelését javasolta. Czoma Kálmán, Torgyán József (FKGP) és Kis Gyula (MDF) az alsó határ emelését ösztönözte. Az általános vitát lezárták ugyan, de az MDF jelezte, módosító indítványokat nyújt be. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993/3-as törvény módosítását ismét Kovács Pál népjóléti miniszter terjesztette elő. A módosítások közül kiemelte, hogy egyes gyermeknevelési támogatásokhoz eltörli a 180 napos biztosítási feltételt, hogy bizonyos határok között engedi alkalmi munkát végezni a munkanélküli-ellátásban részesülőket, s megszünteti a közösségi munkavégzés kötelezettségét is. Változik a szociális intézmények beutalási rendszere, a rászorulók ismét folyamodhatnak temetési segélyért. A vitában a leghevesebben Pusztai Erzsébet (MDF), az előző kormány államtitkára bírálta a tervezetet. Felrótta, hogy miközben a kormány megszüntette a gyermekek után járó adókedvezményt, a családok rovására átalakította az anyasági ellátásokat. Semjén Zsolt (KDNP) rossznak, Tóth Tihamér (MDF) presztízsmódosításnak nevezte a javaslatot. Bársony András (MSZP) kijelentette: az előző kormány négy éven át hirdette, hogy az ország gazdasági helyzete nem annyira rossz, mint ahogyan azt a hatalmat átvevő koalíció tapasztalta. Ebédszünetig tartott a jobbára politikai és pártvita arról az országgyűlési határozat- módosításról, amely a Duna elterelése miatt szükséges teendőkről szól. Délután az azonnali kérdések órájában Torgyán József részrehajlással vádolta az ülésvezető Salamon László alelnököt, aki rendreutasította a vitázó „feleket”, Kuncze Gábor belügyminisztert és a kisgazda pártvezért. A kérdések során Varga Mihály (Fidesz) karcagi képviselő azt kérdezte, mikor kíván a kormány elköltözni a Parlament épületéből. Baja Ferenc miniszter azt válaszolta, a költözéshez akkora összeg kellene, amekkorát a költségvetés a jelenlegi helyzetben nem bír el. Este szavazásokkal, határozathozatalokkal folytatódott a plenáris ülés. Elfogadták a politikai és polgári jogok kihirdetéséről szóló nemzetközi egységokmányt, amely többek között magában foglalja a halálbüntetés eltörlését is. Ugyancsak elfogadták az 1994. december 11-i önkormányzati választásokról szóló beszámolót. A helyi adókról szóló törvénymódosítás részletes vitáját elnapolták, ugyanígy a tb pénzügyi alapjai kinnlevőségének beszedéséről szóló javaslat vitáját is. S. J. Bevetésre készek a csecsen fővárosban az orosz haderők Alfa elnevezésű elit csapatának mesterlövészei, feb-reuters Akció! Kereskedelmi Rt. Ismét megnyílt a diszkontboltunk Szolnokon, a Thököly út 81. szám alatt. (volt Meteor üzlet) Most óriási, 40 - 60 %-os árengedménnyel kínálunk férfi, női, gyermek konfekciót és méterárut. Egyéb cikkeink:- fehérnemű, hálóruházat- kötöttáru *- harisnya - zokni áru g- rövidáru 3 Nyitva tartás: hétfő - péntek 9 - 17 óráig í GRÁCIA - GARANCIA!