Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-28 / 50. szám
Növényvédelmi távelőrejelzés A rendszeresen, évenként elkészített megyei növény-egészségügyi helyzetkép értékelését most is a környezeti tényezők vizsgálatával kell kezdeni, mert ezek a tényezők jelentősen meghatározhatják egyes károsítok megjelenését, elterjedését, a fertőzések mértékét. Ilyen meghatározó tényező lehet az időjárás. Az 1983 óta tartó szárazság, valamint az utóbbi években a mezőgazdaságban történt jelentős változások a termesztett és vadon élő növényeink egészségi állapotára, azok károsítófajta- és fajösszetételére, azok változására is hatással voltak. Egyes kultúrnövényeknél eddig jelentéktelen kárral fenyegető károsítok az említettek miatt jelentőssé váltak, míg mások veszítettek kártételi jelentőségükből. A fentiekből következik, hogy egyes károsítok kártételének mértékét a környezeti tényezők határozzák meg. A külső hatások egy része befolyásolható ( agrotechnika), mások nem (időjárás). Éppen ezért ott, ahol rendelkezésre állnak az elmúlt évekből különböző megfigyelések, azokat rendszerezni, értékelni kell, és a szerzett tapasztalatokat már most, a tervezés időszakában fel kell használni. Sorozatunk az okszerű, környezetkímélő, gazdaságos növényvédelmi tevékenységhez próbál segítséget nyújtani azzal, hogy a rendelkezésünkre álló információkat közreadjuk, és a fontosabb károsítok várható megjelenését előre jelezzük. Mindezt xíkfr Jiegjxtív, akár, pozitív irányban befolyásolhatják möSf 'Wé'g ' ríéfn ráfőtt külső tényezők. 1. Gyümölcsösök károsítói Gyümölcsfák polifág károsítói Amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) A kártevő elterjedésében, a fertőzés erősségében és mértékében az elmúlt években fokozatos csökkenést figyeltünk meg. Ez 1994-ben is folytatódott olyannyira, hogy kártételt csak észlelési szinten találtunk. Ez - megfigyeléseink szerint - az elmúlt évek száraz nyarain beszáradt tojáscsomók következménye. A fénycsapdák csak elvétve fogtak egy-egy egyedet. Ha 1995-ben is száraz időjárás uralkodik a tojásrakás időpontjában, a népesség várhatóan nem változik, továbbra is alacsony szinten marad. Gyümölcsfa-takácsatkák (Panonychus ulmi) Az atkák már kora tavasszal, április végén megjelentek, közepes erősségű fertőzést okozva. Ez a későbbiek során a száraz, meleg időjárásban nem erősödött. A nyár végén lerakott tojások mennyisége is közepes erősségűnek értékelhető. Ezért, ha az idei tél is enyhe marad, a közepes tojásszám megmarad tavaszra. Ez viszont kedvező időjárási körülmények mellett az atkák erős felszaporodását is eredményezheti. Almakárosítók Almafalisztharmat (Podosphera leucotricha) A betegségre érzékeny fajtákon már zöldbimbós állapotban jelentkeztek a primer tünetek. Ez több okra vezethető vissza, mégpedig a. nagy tömegben áttelelt fertőzőanyagra és a sok helyen elmaradt-Vágy'l&aRsze- rűtlen metszésre, valamint a gomba számára kedvező időjárásra. A júniust követő időszak száraz-aszályos volt, ami a betegség nagymértékű továbbterjedését meggátolta, a fertőzött- ség a tavasszal kialakult szinten maradt. 1995 tavaszán arra kell számítani, hogy az érzékeny fajtákon a felhalmozódott fertőzőanyag, kedvező időjárás mellett erős fertőzéssel indul. Ezt megfelelő metszéssel és védekezéssel jelentősen lehet csökkenteni. Almafa-varasodás (Venturia inaeqaelis) A betegség kezdeti tüneteinek kialakulását, a fertőzések megindulását a tavaszi csapadékos időjárás elősegítette, ami egészen augusztusig tüneti szinten, néhány százalékos le- vélfertőzöttséget okozva jelen volt a kertekben. Az ekkor bekövetkezett esőzések, a párás meleg időjárás lehetőséget adott az igen erős levélfertőzések kialakulására, ami be is következett. Ekkor már az elhanyagolt területeken a termésen is megjelentek a tünetek, rontva ezzel az amúgy is kötődési problémák miatt alacsony termésátlag minőségét. Az így felhalmozódott fertőzőanyag 1995 tavaszán kedvező környezeti tényezők hatására a korai járványszerű fertőzés kialakulását eredményezheti. A kártevők közül az aknázómolyok kártétele volt szembetűnő, főleg házikertekben. Az erősebb első nemzedéket, egy gyengébb második követte, amely az aszályos, páraszegény időjárásnak köszönhető, majd egy szintén erősebb harmadik nemzedék következett. így 1995-ben hasonló erősségű tavaszi rajzásra kell számítani. mint 1994-ben. Ez azt jelenti, hogy helyi jellegű védekezésre száníítani kell. Szőlőkárosítók Szőlőperonoszpóra (Plasmopara viticola) A betegség fellépését, annak intenzitását az időjárás határozza meg. Ez 1994-ben nem volt kedvező a peronoszpóra számára. A vegetációs időszak végén kialakult fertőzés már jelentős veszteséget nem okozott. 1995. évi fertőzések kialakulása is az időjárás függvénye. Szőlóliszthannat (Uncinula necator) Ez a betegség okozta a legtöbb növény-egészségügyi problémát az elmúlt években. A több éve tartó erős fertőzések hatására felhalmozódott fertőzőanyag lehetővé tette a korai fertőzések megindulását. A kedvező külső tényezők hatására fokozatosan erősödött a fertőzés mértéke, amely különösen házi- és zártkertekben augusztusra erőssé vált. így lehetőség nyílt a fertőzőanyag további növekedésére. Ezért 1995-ben nagy hangsúlyt kell fordítani a kezelések korai megkezdésére és megelőzőjellegére. A rovarkártevők közül a zöldcseregobár (Anomala vitis) kártétele és felszaporodása figyelhető meg a megye déli és északi részén. A szőlőlevélatka (Caliptrime- rus vitis) kártételével fakadás után találkoztunk, de a hajtások gyors növekedése után ez jelentéktelenné vált. Mivel az elmúlt években fokozódó erősségű volt a kártétel, ezért tavaszi rügyvizsgálatra alapozva a tavaszi kezelésekre fel kell készülni. ^ Kasza Imre jA sorozatot gazdasági oldalainkon folytatjuk) SZUPERFOSZFÁTOT, valamint PK és NPK kevert MŰTRÁGYÁKAT vásároljon SZOLNOKRÓL, a TISZAMENTI VEGYIMŰVEK Rt.-től. Kis- és nagyfogyasztókat egyaránt kiszolgálunk gyártelepünkön. Ajánlatunk: Ömlesztve, 50 és 10 kg-os kiszerelésben: Szuperfoszfát 18 %-os Kevert műtrágyák: PK 0-10-24,5 PK 0-13-13 Ömlesztve, 2001 feletti vásárlásoknál: NPK 6-18-10 NPK 4-10-20 NPK 4-12-8 Korlátozott mennyiségben kapható: Ammonium nitrát: 34-0-0 (zsákos) NPK 2-18-18 NPK 7-12-12 NPK 8-8-8 NPK 5-15-15 NPK 2-12-12 ammónium szulfát: 20,5-0-0 (ömlesztett) További információkkal állunk szívós rendelkezésükre. TVM Rt. 5007 Szolnok, Pf.: 1. Tószegi út 51. Telefon: 56/424-800 Telefax: 56/425-395 56/425-415/1621 mellék. Telex: 23-658 Szolnokon és környékén gazdálkodók figyelmébe! Az Alcsiszigeti Mg. Rt. széles körű szolgáltatásokat végez a mezőgazdasági földterülettel rendelkezők részére.- Őszi kalászosokra komplett termeltetési szerződést kötünk, technológiai szolgáltatással (gép, anyag) kedvező hitelkonstrukcióban, a terményfelvásárlással együtt;- Egyéb növénytermesztési munkálatoknál esetleges anyagok (vetőmag, növényvédőszer) biztosítása és gépi szolgáltatás igényelhető. Várjuk jelentkezésüket és szíves megrendelésüket az alábbi címre: i iui i ioúci tűi •71258/1H* Alcsiszigeti Mg. Rt. Piroskai kerület Piroskai út Telefon;. 56/425-744 _ Ügyintéző: Kiss Imre Tehenészeti telep (300-as) fejlesztéséhez tőkeerős partnert keres. Projekt megvásárolható 2.000 Ft + áfa. Gépjármű márkaképviselet ellátására alkalmas telephely közös vállalkozásban való üzemeltetéséhez partnert, gépjárműforgalmazót keresünk.--------------------------------- g K ÖRÖS-AGRO KFT. 5400 Mezőtúr, Pf.: 792 I Telefon: 06-60/386-896 Fax: 06-60/387-134 = BÁNFA KFT. nagy választékban, kedvező áron kínál- fenyőfűrészárut,- fűrészelt gerendát,- tetőlécet,- farostlemezt,- különböző típusú és méretű ajtókat, ablakokat. Kiszolgálás munkanapokon 7-16 óráig. Érdeklődni személyesen a bánhalmi asztalosüzemben. Telefonon: 59/328-175, 59/328-173 (fax is) *72313/ih* fi BÁBOLNAI BIO KFT. által gyártott- növényvédőszerek, rágcsálóirtószerek, fertőtlenítő szerek, háztartási aerozolok NAGYKERESKEDELMI ÁRON KAPHATÓK KART0N0S VÁSÁRLÓK RÉSZÉRE! 10.000 forint feletti megrendelést 30 km-es körzeten belül házhoz szállítunk. Cím: KERTÉSZETI Áruda Szajol, 4. sz. főút mellett Telefon: 56/446-071 *72i6i/iH* Kereskedők, gazdakörök, konyhák, állattenyésztő telepek figyelmébe! 1 KERTÉSZETI jí 1 1 SZAJOL jjfi- 4. sz. főút mellett ^ f Telefon: (56) 446-071 GUMIABRONCS Gc KERESKEDÉS 1000 SZOLNOK, MESTER U. 35. TEL.: 16/376-355 Minden típusú mezőgazdasági erőgépre és munkagépre köpeny és tömlő széles választékban Szolnok, Besenyszögi úti volt orosz laktanya. Telefon: 56/376-355 Nyitva: h - p 8 -16 Kerttulajdonosok - gazdálkodók! QazdaB oltunk tavaszi ajánlata:- zöldségmagvak kis és nagy kiszerelésben,- tavaszi árpa, zab, hibridkukorica-vetőmagvak,- vetőburgonya,- műtrágyák, növényvédőszerek, gyomirtószerek,- gyümölcsfák,- kerti kisgépek, locsolótömlők, kertészeti segédanyagok árusítása,- Raschel zsákok minden színben, bálakötözők,- ingyenes szaktanácsadás. Kerti kisgépek javítása - felújítása - helyben! Mezőgazdasági szakboltunk: Szolnok, 4. sz. főút (debreceni irány) 104 km-nél található. á Nyitva: hétfő - péntek | 8-16 óráig, szombat 8-12 óráig Telefon: 06-20-422-065' AGRgKER RT. TAVASZI AJÁNLATA mmamm s n o k AGROKÉMIA ÜZLETÁG Kis- és nagytermelők részére bőséges áruválaszték növényvédőszerekből és műtrágyákból. Azon vásárlóink részére, akik nagyobb területen termelnek napraforgót, kukoricát, tavaszi árpát és borsót, termeltetési szerződéseink keretén belül a termeléshez szükséges eszközök (vetőmag, műtrágya, növényvédőszer, alkatrész) vásárlásához hitelt nyújtunk. Az előfinanszírozás mértéke a szerződött termék alapáron számított árbevételének 40 %-áig terjed, 10 %-os kamattámogatással. A napraforgó-termeltetés kiemelt feltételei:- A megtermelt napraforgó felvásárlási ára: 28.000 + 400 Ft/t 10 %-os víztartalom, 98 %-os tisztaság és 48 %-os olajtartalom esetén.- A termesztéshez vásárolt és felhasznált agrokémiai termékek árából 5 % árengedményt biztosítunk.- Termelés-szervezés keretében integrátori díjat nem számolunk fel. GÉP-VEGYES ÜZLETÁG-Steyr traktorok 45-190 LE-s teljesítmény kategóriában vámmentesen, 1994. évi árakon, március 31-ig.- MDW-gabonakombájnok vámmentesen, részletfizetési lehetőséggel.- SZK-5 M-1 NIVA gabonakombájn, kukorica béták, adapterrel.- Korszerű mezőgazdasági munkagépek komplex rendszerben a talajműveléstől a betakarításig.- Egyes gépek ÁRENGEDMÉNYES vására 10 - 50 %-os mértékben.- Bálázózsineg szezon előtti ENGEDMÉNNYEL!- AGROFÓLIA teljes választékban! ALKATRÉSZ ÜZLETÁG Minden 30 napos teljesítésre megrendelt alkatrész árából a számlázáskor 10 % engedményt biztosítunk. Mérje fel előre a szükségletét! Részletes információval, konkrét ajánlatunkkal készséggel állunk rendelkezésükre. TELEPHELYEINKEN szakembereink szaktanáccsal látják.el az érdeklődőket!- Szolnok, Kombájn u. 1., Központ, telefon: 56/421 -811, fax: 56/421 -843 Agrokémia üzletág: 56/422-047 (fax is) Gép-vegyes üzletág: 56/422-400 Alkatrész üzletág: 56/420-805- Tiszafüred, Poroszlói u. 12. Telefon: 59/351-992 (fax is) -72482/ih-