Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-28 / 50. szám
6. oldal Jászsági Extra - Jászberény 1995í február 28., kedd Röviden Polgári védelmi napot szerveznek Ma délután látványos légi bemutatóval kezdődik a polgári védelmi nap Jászberényben. Délután 14 órakor dr. Boros Dezső alpolgármester, dr. Kis Zoltán államtitkár, Orovecz István dandártábornok, polgári védelmi főigazgató és Bacsó Ernő alezredes megyei parancsnok nyitja meg a negyedik magyar polgári védelmi nap rendezvénysorozatát. A tűzoltóság, a rendőrség, a mentők és a polgári védelem egységei technikai bemutatót tartanak a Szabadság téren. Vegyi és műszaki mentési gyakorlatra is sor kerül, és mentőkutyás bemutató is lesz. A Déryné Művelődési Központban ezzel egy időben egy kiállítás nyílik, mely március 2-ig lesz nyitva. A kiállítás megnyitását követően sajtótájékoztatóra is sor kerül. Diáksiker Az Implom József megyei helyesírási verseny gimnáziumi kategóriájában Nagy Judit, a Lehel Vezér Gimnázium II. D osztályos tanulója a 3. helyet szerezte meg 90,2 százalékos teljesítménnyel. Felkészítő tanára Kasnya Sándor. Farsangolás A Pro Patria Szövetség 3-as számú Jászkürt hagyományőrző csapata vidám farsangi mulatságot rendezett a közelmúltban. A Gyermekek Házában felidézték a farsangkor szokásos népi játékokat, hagyományokat. Tánctanfolyam az Ifjúsági Házban Társastánc- és divattánctanfolyam indul ismét az Ifjúsági Házban. Február 22-én 15 órakor a 7-8. osztályos diákok számára kezdődött egy kurzus. Heti 1 alkalommal 8 héten át tanulhatják a gyerekek a tánclépéseket. A részvételi díj 1500 forint. Felnőtteknek és középiskolás diákoknak is lehet társastáncot tanulni. Számukra március 11 -én 18 órakor kezdődik a tanfolyam. Szombati és vasárnapi napokon kerül sor erre a kurzusra. A részvételi díj 1600 forint. Mindkét tanfolyam Molnár József táncpedagógus vezetésével folyik. Kirándulás színházlátogatással Az Ifjúsági Ház rendszeresen szervez színházi programokat. Ezúttal azonban nem a fővárosba indul az autóbusz, hanem Kecskemétre. Az Ifjúsági Ház nyugdíjasklubjának tagjai indulnak egynapos kirándulásra a szép megyeszékhelyre, ahol a színházban megnézik a Lili bárónő című operettet. Kiállítás az iskolagalériában A Lehel Vezér Gimnázium iskolagalériájában új kiállítás anyaga látható. Kardos Tamás neves szolnoki fotóművész izraeli utazása alkalmával készített fotósorozatát tavaly a Jász Múzeumban mutatták be. Ennek a csodálatos sorozatnak a legszebb darabjaiból válogatták a gimnáziumi tárlat anyagát, mely tanítási időben látogatható március végéig. Az oldalt szerkesztette: Kiss Erika Fotó: Faragó L., Sárközi J. Az emberek közérzetének javítását is fontosnak tartja Állatorvos és alpolgármester Az 1994-es választások alaposan átalakították a jászberényi önkormányzat összetételét. Mégis, elég kevés az ismeretlen arc, a lakosság azokra adta le voksát, akik már bizonyítottak saját szakterületükön. Közéjük tartozik dr. Kertész Ottó is, aki állatorvosként szerzett elismerést. Ő az az ember, akinek a jószág kezelése közben a gazdához is mindig van néhány kedves szava. Ez a közvetlenség bizonyosan szavazatok tucatját jelentette számára. Tavasszal kivirulnak a fák, az erdők. A Táncsics Mihály utcában azonban virul a táblaerdő, mely felvételünk tanúsága szerint a legkevésbé sem zavarja az autósokat. FOTÓ: FARAGÓ Balszerencsés sítábor Kalandok Szlovákiában- Dr. Kertész Ottót időnként nehezebb megtalálni, mint egy elrejtett műtárgyat. Vagy „helyszínen” van, vagy műt, vagy éppen tovább képzi magát valahol. Ezek ismeretében, miért határozta el, hogy még egy (ha mégoly nemes is) terhet a nyakába vesz, vagyis indul az önkormányzati választásokon?- Olyan ember vagyok, aki napról napra a várost járja, hiszen négylábú betegeim igénylik a folyamatos gondoskodást. Ilyenkor persze beszélgetek az állat gazdájával, így nem meglepő, hogy ők lettek első biztatóim, kértek, induljak a választásokon. Előző munka- és lakóhelyemen, Jászkiséren tagja voltam a képviselő-testületnek, így tisztában voltam azzal, hogy mennyi elfoglaltsággal jár a városatyaság. A hónapok teltek, egyre többen jelezték, hogy szívesen szavaznának bizalmat nekem, így végül vállaltam a megmérettetést.- Nagy ellenfeleket kellett legyőznie a választáson?- Magam sem tudtam volna megtippelni, ki lesz a befutó. Azt megéreztem, hogy Válenti doktor és énközöttem dől el az elsőség kérdése. Végül is 60 szavazattal nyertem. Hogy mi lehet ennek az oka ? Talán az, hogy állatorvosként több idő jut a beszélgetésre, így közvetlenebb kapcsolat alakult ki köztem és a választók között.- Milyen okok vezethették dr. Magyar Leventét, hogy Önt kérje fel az egyik alpolgármesternek?- Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Valószínűleg pártpolitikai szempontok alapján. Mint ismeretes, városunk első számú Elszállt egy üzleti lehetőség a kárpótlás miatt Jászberényben. Ilyen tömören is meg lehet fogalmazni azt, ami a jászsági város és a Samsung között történt. A dél-koreai cég már megvetette lábát a térségben, első volt a külföldi tőkés nagyvállalatok között. Az Orion jászfénysza- ruban lévő gyáregységét vette meg, s ott egy kisebb összeszerelő üzemet azóta is sikeresen működtet. Terjeszkedni akartak, mégpedig Jászberényben. Megkeresték a város vezetőit, hogy alkalmas területet találjanak. Mintegy 1000 munkahelyet ígértek, ami manapság nagy szó. Az igények természetesek voltak: legyen könnyen megközelíthető helyen, infrastruktúrával jól ellátva a telek. Akadt is ilyen, mégpedig a hűtőgépgyár mellett. A szocialista gépgyártás fellegvára 1952-ben zöldmezős beruházásként valósult meg. Azóta kiépült az infrastruktúra, a tömegközlekedés megoldott. A gyárral szemben, a Zagyva partján egy lakótelep is épült. Épp emiatt a Jászberény táblát is arrébb vitték, tehát ez ma a város része. A gyár mellett azonban maradt egy terület, melyen mező- gazdasági művelés van ma is. A hűtőgépgyár a ’70-80-as években is errefelé tudott terjeszkedni, új csarnokai építésekor. A Samsung vezetői ezt a 20 hektáros területet találták alkalmasnak. Csakhogy ez a tábla nem a városé. A földrendező bizottság áldásos tevékenysége folytán a kárpótlási földalapba bekerült, s jelenleg 4-5 kárpótolt birtokolja. A terület értékét jelzi, hogy ÁK-nként 15 ezerért kelt el, talán éppen arra spekulálva, hogy kell majd a hűtőgépgyárnak. A Samsungnak tehát a föld tulajdonosával kellett egyezDr. Kertész Ottó vezetője SZDSZ-es. Az egyik alpolgármester személye adott volt, hiszen dr. Boros Dezső az elmúlt ciklusban is maradéktalanul látta el feladatát, mégpedig az MDF színeiben. Az MSZP és a KDNP képviselői többnyire listán kerültek be a testületbe, én viszont mint az FKGP által is jelölt egyéni körzetből jutottam be. Hogy voltak-e a polgármesternek személyes indítékai, azt tőle kellene megkérdezni.- Milyen célokat fogalmazott meg az elkövetkező 4 évre?- Mint alpolgármesternek feladatom a bizottságok munkájának ellenőrzése. Én felügyelem a mezőgazdasági, az ifjúsági és sport-, valamint az ügyrendi bizottság tevékenységét. Mivel Jászberény részben mezőváros, s mindent meg kell tennünk, hogy az itt élő gazdálkodók helyzetén javítsunk. Természetesen képviselnem kell a választóimat is. A legfontosabb, hogy az ő bizalmukat kedni. A 20 hektárnak - melyért 6 milliónyi kárpótlási jegyet adtak - csak egy részére lett volna szükségük, s azt 5 millióra tartotta gazdája. A borsos ár gondolkodóba ejtette a mindig mosolygós koreaiakat. A város vezetői ajánlottak helyette az ipartelepen, mely nem olyan színvonalas, mint a kinézett földdarab. Mivel a városnak nincs saját területe máshol, igencsak izzadtak a városatyák a tárgyalóasztalnál. Miként értessék meg, hogy a tulajdonosra nincs ráhatásuk, hogy a kárpótlással a városközeli területek mind „elmentek”, hogy se a temetőt, se a szeméttelepet bővíteni nem lehet, mert kárpótlási táblákkal vannak körbebástyázva. Még földcserét sem tudnak ajánlani, mert az önkormányzatnak nincs miből. Közben 1-2 hónap eltelt, mert a Samsung élén vezetőváltás történt, így a tárgyalások szüneteltek. Jászberényben azonban ez idő alatt sem találtak alkalmas területet. Az új vezető megérkezett, s ő is nagyon udvarias és diplomatikus ember. A város polgármesterével és parlamenti képviselőjével közölte, a jászberényi elképzelés megvalósítása egyelőre nincs napirenden. A Samsung Angliában, London mellett vásárolt időközben telephelyet, ahol televíziófejlesztéssel foglalkozó üzemet létesítenek. Ellenben ígéretet tett arra, ha megvalósul a helyi rádió, segítséget adnak a stúdió berendezéséhez. A kis tigrisek tehát így ugranak nagyot. Mosolyogva, udvariasan. Nem mondják egyetlen szóval sem, hogy nem bíznak a magyarországi „lehetőségben”. Csak csendesen oda viszik a tőkét, ahol könnyedén befektethetik, ahol nem kell ezer, számukra érthetetlen akadályt leküzdeni. megőrizzem. Épp ezért bárki felkeres, arra fogok törekedni, hogy problémájára megnyugtatná megoldást találjak.- Gondolom, tájékozódott a város helyzetét illetően. Jászberény a hasonló nagyságú települések között milyen helyet foglal el?- Tekintve, hogy az előző 4 évet hitelek nélkül élte meg Jászberény, helyzete stabil. Az is biztos, hogy szőkébb esztendők következnek, de ezt a stabilitást nem veszíthetjük el.- Az orvosi és a politikai hivatás igen sok elfoglaltsággal jár. Hogyan tudja összeegyeztetni?- Négy év hosszú idő. Sajnos az állat akkor is megbetegedhet, amikor én az önkormányzati munkával vagyok elfoglalva. Ebben az esetben a gazdák kénytelenek lesznek más orvoshoz vinni a jószágot. így előfordulhat, hogy veszítek a praxisomból. Alpolgármesterként pedig valószínűleg több népszerűtlen döntés hozatalában is részt kell, hogy vegyek. Ez vele jár. Ha az ember köz- szereplést vállal, tisztában kell lennie azzal, hogy nem képviselheti mindenki érdekét egyszerre.- Ha éppen bizottsági ülésre készül, amikor felhívja egy gazda az Üstökös utcából, hogy sántít a tehene, mit tenne?- Semmit, ugyanis az Üstökös utcában tilos a szarvasmarhatartás. A viccet félretéve, biztos, hogy megkérnék egy kollégát, menjen ki a helyszínre.- Mivel lenne elégedett 4 év múlva?- Ha a szűkös lehetőségek ellenére is fejlődne a város. Nemcsak az infrastruktúrára gondolok, hanem arra is, hogy az emberek közérzetén lehetne valamit javítani. Másfelől akkor lennék elégedett, ha 4 év múltán tiszta lelkiismerettel állhatnék a választók elé, s számolhatnék el mindazzal, amit tettem. Dézsi Szálláshelyeket keresnek A redemptio 250 éves évfordulója alkalmából Jászberényben a jászok világtalálkozóját rendezik meg. Nagy vendégjárásra számítanak a szervezők, hisz ebben az időszakban lesz a csángó fesztivál és a nemzetközi néptánc- és zenésztábor is. A vendégsereg elszállásolása nagy feladat elé állítja a szervezőket. A két kis szálloda, a két panzió kevés a vendégek fogadására. Az iskolai kollégiumok kínálnak ugyan lehetőséget, de ezen túl is szükség lesz megfelelő szálláshelyekre. A Déryné Művelődési Központ felhívással fordul a jászberényi és a környékbeli települések lakóihoz, hogy megfelelő térítés ellenében vegyenek részt a szállásgondok enyhítésében. Olyan személyek jelentkezését várják, akik szobát, lakást, önálló házat, kulturált vendég- látási lehetőséget tudnak biztosítani július 28. és augusztus 13. között. Jelentkezni, érdeklődni március 4-ig lehet Jászberényben a Déryné Művelődési Központ információs irodájában, telefon 57/31 1-976. Segítséget kérünk Kohári Dóra 22 éves jászberényi főiskolai hallgatót tavaly súlyos baleset ért. Gerincsérülését megműtötték, de azóta is tolókocsiba kényszerül. Jászberény németországi testvérvárosa, Vechta közbenjárására Lingenben, az ottani klinikán fogadnák Dórát. A kezelés költségeit a család egyedül nem tudja biztosítani. Aki tud segíteni, az támogatását az Akarat Alapítvány az OTP helyi fiókjánál vezett 821-001297-1 számú számlájára fizetheti be. Iskolai sítáborokról szóló híradások általában ritkán jelennek meg a különböző médiákban. Kivéve, ha valamilyen különlegességgel bírnak. A Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola idei szlovákiai táborozása abban tért el a megszokottól, hogy minden eddiginél balszerencsésebbre „sikeredett”. Kezdődött azzal, hogy az indulás reggelén a részt vevő 29 tanuló és 3 kísérő tanár egy idegen busszal találkozott az' iskola előtt. Mint kiderült, a cég, mellyel a szervezők megállapodtak a csoport szállításáról, indoklás és értesítés nélkül „átpasszolta” a munkát egy magánvállalkozónak. Egyik busz olyan, mint a másik. így ha némi késéssel is, de útnak indultak. Utuk végcélja a festői környezetben elterülő falucska, Dobsina Janska Ladova volt. A község kiváló sípályával rendelkezik, olyannal, melyen a kezdők elsajátíthatják eme téli sport minden csínját-bínját. Sajnos egy apróbb szépséghiba akadt, mégpedig az, hogy a hegyoldal hóborítottsága finoman fogalmazva is kívánnivalót hagyott maga után. így a gyerekek a természet szépségeivel ismerkedtek, míg tanáraik kocsiba ülve járták a Tátrát, síelésre alkalmas hegyoldalt keresve. Végül a szálláshelytől mintegy 50 km-re találtak megfelelő terepet. Örömük azonban nem tartott sokáig, mivel még aznap este egy kislány elcsúszott, és eltört a keze. A rozsnyói kórház éjszakai ügyeletén azután annak rendje és módja szerint rosszul gipszelték be, így a következő nap már az ózdi rendelőben találta az ifjú hölgyet. Eközben a csoport többi tagja (mint később kiderült) egyetlen sínapját töltötte Sztáry Makovecen. A kezdők néhány óra alatt elsajátították a sízés alapjait és a felvonó használatát. Sajnos tovább nem jutottak, mivel az éjszaka folyamán ismeretlen tettesek felnyitották a csoport buszát, és elraboltak több mint 30 pár síbakancsot, kb. 200.000 Ft értékben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy valakik megzavarhatták a betörőket, így a léceket már nem tudták elvinni. A nyomozás folyik, a gyerekek pedig várják, hogy a biztosító megtérítse kárukat (úgy tűnik, a Hungária partner a kérdésben). Ennyi szerencsétlen eset után mások talán már feladták volna, nem így a Nagyboldogasszony tanárai. A hátralévő napokban kirándulást szerveztek Pop- rádra és a festői Krasznahorka várába, s mivel az utolsó estén elkezdett szakadni a téli csapadék, egy kiadós hócsata is belefért a programba. A nehézségekből a tanulók keveset vettek észre. Ők csak azt látták, hogy minden napra jut valamilyen élménydús esemény. így nem meglepő, hogy már a buszon hazafelé azzal nyaggatták agyonfáradt tanáraikat, hogy mikor lesz már a következő sí- tábor. D. Új jelvények A jász világtalálkozóra készülve kiadványok jelennek meg, a rendezvénysorozat programjai is elkészülnek. Felvételünkön látható 3 jelvény, mely már kapható Jászberényben. Az egyik jelvény Jászberény címerét, a másik a jászok címerét ábrázolja, a harmadik pedig egy jászsági kitűző. Áz áruk 120 forint egyenként. A Jász Múzeumban, a Déryné Művelődési Központ infor- matékájában, a Líra könyvesboltban már megvásárolhatók. A kárpótlás hátulütője Odébbállt a Samsung