Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-28 / 50. szám

1995. február 28., kedd Hazai Tükör 3. oldal Eltűnt idők nyomában... „Kiprivatizálják alólunk a vasutat” Nem új jelenség, de mostanában megszaporodott a MÁV-ot elmarasztaló cikkek száma, ezért is keresett meg bennünket Kóródi Lajos, a szolnoki MÁV Vontatási Főnökség vezető mérnöke. Korábbi lapszámunkban olvasott egy Zsörtölődő címet viselő írást, s úgy gondolta, hogy a közös gondolkodás a témáról nem lesz haszontalan.- A cikkben olvasott problé­mákra a megoldást tulajdon­képpen én sem ismerem - mondta de okokat fel tudok sorolni. A gazdasági szerkezet átalakítása - a keleti piacok el­vesztésével ugyanis bevétele­ink rohamosan csökkentek - a fő oka annak, hogy nem azt nyújtjuk, amit az utazó közön­ség joggal elvárhatna. Mind­ezek mellett lassan kiprivatizál­ják alólunk a vasutat, szinte el­lenőrizhetetlenné válik szá­munkra. A másik tendencia pe­dig az önfinanszírozó vasút, ami - mondanom sem kell - egyszerűen nem működik. Leg­feljebb a japánoknál, de ha az általunk csodált Nyugatot te­kintjük, akár a francia, olasz vagy svájci vasutat, amihez ugye szeretettel viszonyítanak bennünket, ők 30-70 százalé­kos állami támogatással állnak azon a színvonalon. A másik nagy gond a szak­embergárda hiánya. Lehet azon nosztalgiázni, hogy a háború előtt a vasutas nyugdíjas állá­sával jó parti volt, de hol va­gyunk ettől? A régiek kiöreged­tek, a fiatalok elmenekültek, lassan ott tartunk, hogy igaza lesz Moldovának: csak az ma­rad, aki hülye vagy megszállott. A létszámunk a nyolcvanas években 125 ezer volt, jelenleg hetvenezer sincs. A bevezetett létszámstop miatt nem tudtuk pótolni a hiányzó embereket. Tulajdonképpen ördögi kör ez. A vasút szerkezete elég bonyo­lult: ahhoz, hogy egy vonat el­induljon és megérkezzen, több szakszolgálat együttes munkája szükségeltetik. Márpedig ha néhányat ebből privatizálnak, az együttműködési láncba sza­kadás csúszhat. A pályáért a pá­lyafenntartás, a forgalomért a forgalomirányító szakszolgá­lat... és sorolhatnám, a takarítá­sért pedig egy maszek felel. Vegyünk egy példát: bizonyos normatíva alapján kitakarítják a vonatokat, ebben megállapítot­ták, hogy mikor hogyan kell nagytakarítást és egyebeket vé­gezni. Mi átvesszük, mert meg­felel. Legyen ez kilenc óra. A vonat tízkor elindul, a diákok és a korán érkezők felszállnak a vonatra. Szotyoláznak, esze­getnek, dohányoznak, és mire tízkor elindul a vonat, a tiszta­sági állapota már csak ötven százalék. Két óra alatt Pesten van, s mire visszatér, akkorra már úgy néz ki, hogy az utas jogosan kifogásolja. Igen ám, de ki az, aki tönkreteszi, felha­sogatja az üléseket, leszereli a szemetest, a dohányzókat, mi több, újabban a tűzoltó készü­lékeket: maga az utas. Az el­múlt évben területünkön a sze­mélykocsikban keletkezett kár negyvenhárommillió forint volt. A másik tényező az, hogy ezeket a kocsikat nagyjából húsz évre tervezték. Az ablak üvege, a padlózat ennyi idő alatt amortizálódik százszáza­lékosan. A mostani harminc­éves burkolatra már kémiailag rakódott rá a piszok, eltávolít- hatatlanul ott marad. Biztos vagyok benne, hogy gyakran elhangzik, de így igaz: a romló életkörülmények nem javítják a kulturáltsági szintet, s tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk a vandalizmussal szemben. Talán némi javulást hozhatna a vasúti rendőrség lét­rehozása, mint ahogy például az olaszoknál működik, és jól működik. A jegyvizsgáló fel­adata lenne megakadályozni a rongálókat, de mondja meg őszintén, hogy szálljon szembe néhány megvadult fiatallal egyedül - mert ki lehet ám esni a vonatból nagyon könnyen! Megoldást keres, de hol a megoldás? Talán ha érvénye­sülne a piaci hatás, mint ahogy jelenleg ez nem igaz. A magán- és állami szféra között nincs esélyegyenlőség. A maszek bármikor felmondhat, ha nincs megelégedve az elvégzett munkával. Az állami munkál­tató évekig járhat bíróságra, és ettől megkímélendő, inkább fel sem mond. Ha az összes, arra alkalmat­lan munkaviszonya meg­szűnne, bizony alig maradna valaki a vasútnál. Ennek a prob­lémának a megoldását viszont abban látom, hogy a legkisebb beosztásban is érvényesülnie kellene a pozitív, illetve negatív ösztönzésnek. A jelenlegi mát­rix szerint ugyanannyi fizetést kap az azonos életkorú, azonos beosztásban dolgozó, és nem sok lehetőség van a munka mi­nőségét honorálni. A negatív ösztönzés pedig a már említett elbocsátásokban nyilvánul­hatna meg. Hogy ezek az okok - ame­lyekről beszéltem - szinte raj­tunk kívül állóak, és nem hi­szem, hogy ezt a mi szintünkön meg tudjuk oldani. Az pedig, hogy az utazóközönség ne ron­gálja a maguktól is majdnem széteső berendezéseinket, úgy gondolom, egy hosszas és ala­pos felvilágosítómunka ered­ménye lehetne, és nem véletle­nül mondom feltételes módban. Hiszen a feltételek nem is adot­tak ehhez. Amíg a közbiztonság ilyen, amilyen, addig miért épp a MÁV-ot kímélnék meg a vandálok? Az egyetlen, amit tehetünk: kölcsönösen vigyá­zunk értékeinkre; értem ezen a konkrét vagyontárgyakat és a már eltűnőben lé^ő udvarias- sági szabályokat. Cs. Á. Ma ülést tart a közgyűlés Éghet-e Szolnok takaréklángon? (Folytatás az 1. oldalról) szenvedésre ítélt intézmények­nek. A kifogás úgy vetődik fel, hogy a tervezet egyenletesen von el pénzt az intézményektől, figyelmen kívül hagyva a gaz­dálkodás milyenségét, illetve a korábbi alul- vagy túlfinanszí- rozást. Várható SZDSZ-javas- lat: kapjon a hivatal és a dön­téshozó testület egy hónapot a legnagyobb hibák kiküszöbölé­sére. Az erőviszonyokat te­kintve az SZDSZ négyfős frak­ciója a többi párt igenlése ese­tén létszámánál fogva nem tudja keresztülvinni az elképze­lést. Ha viszont más frakciók is csatlakoznak hozzá, akkor könnyen előfordulhat, nem lesz költségvetés. Ennek kapcsán nagy kérdés: az MSZP-Fidesz éppen a város érdekében hozott együttműködését mennyire bolygatta meg a főosztály-veze­tői kinevezésekkor támadt né­zeteltérés? Ami a bizottsági fogadtatá­sokat illeti, László Pétertől, a pénzügyi iroda vezetőjétől megtudtuk, a bizottságok több­sége elfogadta és előterjesz­tésre alkalmasnak találta a ter­vezetet. Ez alól kivétel a város- fejlesztési és környezetvédelmi bizottság, valamint a szociális és foglalkoztatási, ez utóbbi a témában nem tudott egyértel­műen állást foglalni. A jogszabály rendeletalko­tásra minősített többséget ír elő, azaz a megválasztott képvise­lők felének plusz egynek kell igent mondania. Felvetődik a kérdés, mi lesz, ha a képviselők megvétózzák az előterjesztést? Akkor felte­hetően lázas munka kezdődik az „áthangszerelésre”, ezt két-három hét alatt el kell ké­szíteni, csakhogy: sokkal jobb nem produkálható. Hiszen a bevételi oldal adott, így több pénz nem várható a város kasszájába. Amit meg lehet tenni, a kiadások újbóli átgyú­rása és a módosított szempon­tok alapján történő, ismételt el­osztása. Az igény viszont ter­mészetesen nem csökken, ezért félő, hogy a meglévő sebek mellett gyógyulófélben lévőket is feltépnének. Nyílt levél a polgármesterhez A szolnoki Mátyás Király Álta­lános Iskolába járó gyermekek szüleinek egy csoportja levelet írt a polgármesternek, s a levelet eljuttatták lapunk szerkesztősé­gébe is. A téma az iskola meg­szüntetése. Az alábbiakban a le­vél fő gondolatait ismertetjük. „Mi, az érintettek, a szülők, csak pletykaszinten halljuk az utóbbi időben felerősödő, nyug­talanító hírt, hogy gyermekeink kedvelt és szeretett iskolájának létét nagy veszély fenyegeti. Elkeseredésünkben ragadtunk tollat, miután érdeklődésünkre az iskolában megerősítették a rossz hírt.” A levélírók emlékeztetnek rá, hogy a választási kampányban több nyilatkozat is szólt arról, hogy Szolnokon nem lesznek iskolabezárások, majd így foly­tatják: „Tudjuk, hogy volt még az előző közgyűlés előtt egy okta­tási koncepció „első olvasata”, amelyet tudomásul vett a testü­let. A mi ismereteink szerint az „első olvasat” azt jelenti, hogy további munkálatok kellenek... Most az a szóbeszéd járja, hogy az első olvasathoz készült egy intézkedési terv, amelynek tar­talmáról hosszú ideig nem tudott senki, afféle titkos iratként léte­zett valahol. Mint ahogy az is hétpecsétes titok, hogy minek alapján készült az országos in­tézkedési terv.” A levél röviden ismerteti az iskola adatait, majd a munka ér­tékelésére tér át. „...tudjuk, hogy a szűkös kö­rülmények között milyen minő­ségi munkát végeznek az iskolá­ban, azzal is tisztában vagyunk, hogy a helyzet semmiképpen nem indokolja az iskola elsor­vasztására, lehetetlenné tételére elhatározott szándékot. De nem is az a törekvésünk, hogy bizo­nyítsuk az iskola kiváló munká­ját, nagyszerű tevékenységét; sokkal inkább azt nehezményez­zük, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával, a kulisszák mögött folynak munkálatok. Miért ilem tájékoztatják a szü­lőket, mi indokolja azt, hogy semmibe veszik jogainkat? Minden érintettet kihagytak az előkészítésből: sem az iskola ve­zetőit, sem a tantestületet, sem a szülői munkaközösséget, sem a közalkalmazotti tanácsot nem avatták be. Ismerjük a magyar gazdaság nehéz helyzetét, a költségvetés gondjait. De hát hoz-e annyi megtakarítást az átszervezés, hogy megérje több száz ember sorsának a megkeserítése? Egyáltalán kevesebbe fog-e ke­rülni? Úgy sejtjük, sokszor 10 milliót is felemészthet a dolog kivitelezése. Egyet biztosan ígérhetünk: mi, szülők, mindent megte­szünk azért, hogy az iskola fennmaradjon!” Karcagi áfész Jó évet zárt Tegnap igazgatósági ülésen ér­tékelte 1994. évi munkáját a Karcag és Vidéke ÁFÉSZ. Szabó Károly elnök megállapí­totta, hogy céljaikat teljesítet­ték, sőt néhány területen még kedvezőbben is alakultak a mu­tatók. Sikerült megállítaniuk az árbevétel több év óta tartó csökkenését. Bruttó árbevéte­lük 804 millió 611 ezer forint volt, a tervezettnél 8,7 száza­lékkal magasabb. Nagykereskedelmi tevé­kenységük fő profilja a munka- és védőruházati termékek for­galmazása volt, mely iránt a nehéz gazdasági helyzet miatt csökkent a kereslet. 1994-ben már kevesebb bol­tot kellett veszteséges üzemelés miatt bérbe adniuk vagy fel­számolniuk, és megállt a forga­lom csökkenése is. Kimagasló eredményt értek el a berekfür­dői 13. sz. ABC-ben, ebben meghatározó volt a bolt vezeté­sének a cseréje is. Karcagon a ruházati szakmában kedvezőbb volt a forgalom alakulása, és a kunmadarasi vasbolt forgalma is nőtt 32 százalékkal. Az átgondolt üzletpolitiká­nak köszönhetően pozíciójuk stabilizálódott 1994-ben. Ipari tevékenységük árbevétele 22 millió 223 ezer forint volt, melyben jelentős a hypóüzem árbevétele, hiszen 1 millió 380 ezer flakont töltöttek meg, ám a kereslet hiánya miatt nem tud­ták a kitűzött céljukat teljesí­teni. A sütödében a kapacitás jobb kihasználására májustól bevezették a 2 kg-os fehér és az 1 kg-os házi jellegű kenyér gyártását. Tavaly nagyobb beruházásuk nem volt, csupán több boltjuk­ban korszerűsítették a hűtőka­pacitást, és végrehajtották a fű­tés rekonstrukcióját. Az átlagkereset éves szinten 21.782 forint volt, ez 24,3 szá­zalékos növekedést jelent ’93-hoz képest. A hozzászólásokból kiderült, hogy az igazgatótanács tagjai is elégedettek a szövetkezet tava­lyi gazdálkodásával, s 1995-ben is szeretnék, ha sike­rülne a kitűzött célokat elérni. Fontos feladatnak tartják a je­lenlegi piaci pozíciók erősítését átgondolt kínálati, ár- és be­szerzési politikával. Napi cik­kekből folyamatos, jó kínálatot akarnak biztosítani. Sajnálat helyett elfogadni 1995 sem lesz könnyebb, mint a tavalyi év volt, a költségvetési támogatások ugyanis szinte minden intézménynél csökken­nek. így van ez a szolnoki Szo­ciális Foglalkoztató Intézet ese­tében is, hiszen az idén 6 száza­lékkal kevesebb jut nekik. Vörösné Békéssy Klára in­tézményvezetővel beszélget­tünk az intézet jelenéről, jövő­jéről, mindennapjairól.- Jelenleg negyven bentla­kónk van, az átlagéletkor hu­szonhat év. Gondoltunk egy merészet, és elkezdtünk egy programot. A nagy termeket gipszfallal elfeleztük, így ki­sebb, otthonosabb szobákat kaptunk. A berendezéseket is javítottunk, hiszen lakóink ren­delkeznek saját pénzzel, így ezekből számukra olyan búto­rokat vásároltunk, melyek kö­zött jobban érzik magukat. (Képünkön egy ilyen szoba lát­ható.) A rendelet szerint ne­künk ugyan az alapvető feltéte­leket kellene biztosítani, de én úgy gondolom, hogy alapvető feltétel az, hogy jól érezze ma­gát ott, ahol esetleg az egész életét le kell élnie. Többségük rendszeres jövedelemmel ren­delkezik. Az intézményben je­lenleg havi 9000 forint a térítési díj, bár nemsokára valószínűleg emelkedni fog. Ebből a pénzből üdülnek, nyaralnak, rendszere­sen járunk a Balatonra, hegyvi­déki túrákra. A furcsa az, hogy a lakóink ki tudják fizetni a nyaralás költségét, de én, a költségvetésből alig-alig tudom kigazdálkodni a kísérők költsé­geit. Többek között ez indította el bennem az alapítvány létre­hozásának gondolatát. Szeret­nénk egy olyan alapítványt lét­rehozni, amelynek segítségével mind a nyaralás, pihenés mind pedig a sportolás költségeit fe­dezni tudjuk. Ehhez kapcsolódik, hogy ez év auguszus végén szeretnénk egy kelet-magyarországi regio­nális speciális olimpiai játéko­kat rendezni Szolnokon, a Ti- szaligetben lenne a szállás, és ott bonyolítanánk le a verse­nyeket is. Ez mind Szolnok vá­rosának, mind pedig a fogyaté­kosok ügyének nagyon jó lenne, hiszen látnák az embe­rek, hogy nem rajtuk, hanem velük együtt kell nevetni. Nem sajnálkozni kell ezeken az em­bereken, hanem érző lélekkel, nyitott szívvel fordulni feléjük.- Tudnak-e megfelelő tevé­kenységet biztosítani számukra?- Napi négy órában dolgoz­nak, a budapesti Zsanett Kft.-től kapjuk a munkát, ez a cég tulajdonképpen erre szako­sodott, állami támogatást is kap azért, hogy a fogyatékosokat el­lássa megfelelő munkával. Né- hányan a tollfosztásnál dolgoz­nak, de párnahuzatot, lábasfogó kesztűket is varrnak.- A pedagógia vagy a gyügy­ellátás a fő profiljuk?- A kettő nem választható el. Akik itt laknak, azok értelmi fogyatékosok, akiknek nagy ré­sze közgyógyellátott. Mihályi Istvánné főnővérünk gyógy­szerrel, tanáccsal látja el őket, de mindezt nem tehetné egy pedagógus empatikus készsége nélkül. Sokszor egy alapos be­szélgetés megoldja a problé­mákat. Azt hiszem, ezt talán nem is tanítják, erre születni kell. -szentendrei­Keddi Jegyzet Hacsek, Sajó és a dianetika Amikor kezembe került a helyi diapetikaszervezet előadás-so­rozatának meghívója, megörültem neki. A szórólap, amely az első alkalomra hivatott felkelteni az érdeklődést, hatásos rek­lámfogást alkalmazott. A papírról Albert Einstein nézett farkasszemet a kíváncsis­kodóval, fotója alatt pedig valami olyasmi állt, hogy az átlag­ember agyának csak töredék kapacitását használja, ám ennek nem okvetlenül kell így lennie. (Finom utalás a relativitáselmé­let atyjára.) A titokról, hogyan legyünk a jelenleginél eszeseb­bek, sőt zsenik, Eric Voss úr lebbenti föl a fátylat, csekély be­lépti díj ellenében - írták. Ő kiokosít bennünket, minek követ­keztében butából okossá, jobbik esetben okosnál okosabbá vá­lunk. Mi más érdemelne nyilvánosságot, ha ez nem. A tollforgató- nak ott a helye. Elmentem. Csak mellékesen jegyzem meg, új­ságírói igazolvány ide, újságírói igazolvány oda, alig nyertem bebocsáttatást. A kedvesnek nem mondható, de módfelett hatá­rozott fellépésű ifjú hölgy mindenáron ki akarta fizettetni velem a részvétel tarifáját, hiába érveltem, hogy én ide dolgozni jö­vök. E procedúra alól végül az mentesített, hogy megérkezett a nagy OT 8-as, Eric Voss úr személyében. Hogy mit jelent az OT 8? Néhány beavatotton kívül nemigen tudja senki, de az ő szemükben valami nagyon nagy dolog lehet, úgy mondják, ilyen „védjeggyel” mindössze tizenketten rendelkeznek a vilá­gon. Szóval némi késéssel megérkezett a zseni (gondolom, valami hasonló kategória, ha már olyan kevés van belőlük), a hallgató­ságot pár erőteljes szóval csöndre intette, néhány zajongó po­rontyot kitessékelt a teremből, és elkezdte az előadást. Az első sorok egyikében ültem, szorgosan jegyzeteltem, ne­hogy elszalasszam a nagy jelentőségű esemény bármely fontos mozzanatát. Nem szalasztottam el. Amit megtanultam, egy mondatban summázható. íme, átadom jó krónikáshoz illőn: „Élj a mában, a mának.” Eleink ugyan mást is javasoltak bölcs tanácsként, de ki tudja, kinek van igaza? Aki a múlton rágódik, vagy netán a jövőbe pislog, elképzelhető, hogy reaktív elméje játszik vele. Majd el­felejtettem! Megtudtam, hogy létezik ilyen, mármint reaktív elme. Szabadon fordítva ez annyit jelent, „visszaható”. A következő „szeánszon”, amely a természetes szülés téma­körét boncolgatta, arról is felvilágosítottak, hogy ez a bizonyos „visszaható” nagyon káros. Lehetőség szerint minél hamarabb meg kell szabadulni tőle. Erre van a dianetikának egy csodála­tos módszere, amelyet auditálásnak hívnak. Hogy mi az? Ami a Hacsek és Sajó. Az egyik ember kérdezgeti a másikat, mire az rém banális dolgokat mond és cselekszik. Vagy nem így van? Valamit félreértettem? Aligha. Mi mást jelenthetne, ha a következőképpen zajlik a szüléssel kapcsolatos auditálás sze­repjátéka. Szereplők: anya megszemélyesítője, húsz év körüli fiatalember - auditor megszemélyesítője: 25 év körüli fiata­lember. Auditor: - Idézze fel az eseményt, menjen a legelejére! Anya: - Hátracsúszik a széken, szétterpesztett lábát az égnek emeli, elvékonyított hangon, élesen visít. Auditor: - Beszéljen, mi történik? Anya: - Jaj, jaj! Nagyon fáj! Jön, jön! Itt a feje! Lábak a levegőben kalimpálnak, nyögés, vinnyogás. A „történet” még háromszor megismételtetik, egyre keve­sebb és halkabb nyögéssel és vinnyogással, demonstrálandó az auditálás hatékonyságát. Lopva végigjárattam tekintetemet a nézőkön, zömében kis­mamák voltak, „kispapák” kíséretében. Eljöttek tanulni a be­ígért könnyű szülést, gyöngéd születést. Ehelyett leckét kaptak otrombaságból. Cseh Emese

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom