Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-25 / 48. szám

1995. február 25., szombat Nézőpontok 5. oldal Szombati Jegyzet Egy akkumulátorcsere következményeiről Minap megírtuk, hogy a bíróság egy zagyvaré- kasi férfit bűnösnek talált környezeti károkozás miatt. El is ítélte. Valószínűleg ez az első eset megyénkben, hogy a környezetünk ellen vétő bíróság elé került, s bűnösnek is találtatott. Be­vallom, örültem a hír hallatán. Nem vagyok egyedül, aki úgy gondolja, bűncselekmény környezetünk károsítása, vizeink szennyezése, szép tájaink elrondítása szeméttel, vagy a fák esztelen kivágása. A talaj szennyezéséről, be­ásott, veszélyes hulladékokat tartalmazó hor­dók ezreiről naponta hallunk. A volt szovjet laktanyák is gyakran rejtenek még titkokat. Bír­ságról, büntetésről is gyakran hallunk, s a la­kosság tiltakozásáról, egyre fokozódó ébersé­géről is a környezetet szennyező tevékenység megakadályozására. Nos, a bíróság példa értékű döntése miatt tényleg örültem. Aztán elgondolkodva meg is sajnáltam azt a zagyvarékasi férfit. Ő ugyanis rátalált egy jövedelmező piaci lehetőségre. A vállalkozások sikerének egyik kulcsa, hogy olyasmibe érdemes fogni, amire van kereslet, s a konkurencia még nem alakult ki. Ez az ember megtalálta a rést a gazdasági palettán. Arra vál­lalkozott, hogy tönkrement akkumulátorokat szerelt szét, „hatástalanított”. Erre pedig nagy lehetőség van ma hazánkban. Ez a piac teljesen szabad. Jómagam is küzdők két kiszolgált darabbal. Szívesen otthagytam volna az autósboltban, ahol az újat vettem. A boltos viszont hallani sem akart róla, pedig még segített is helyére tenni az újat. Nem jártam jobban a szervizben sem, ahol a most „elhalálozott” darabra szert tettem. Elődjét gondosan berakták a csomagtar­tóba, az öt lecserélt gumiabronccsal együtt. Ez utóbbiaktól végül megszabadultam, megszánt egy szakiparos, s bevette őket. Hogy mit csinált velük, fogalmam sincs. Az aksikat viszont azóta az erkélyen őrzöm, néha letakarítom ró­luk a port. A szemeteskonténerbe soha nem tenném, mint ahogy az autógumit, a festékes- dobozt, a gyógyszermaradványt vagy az ele­meket sem. A szeméttelepre se vinném, hisz ott is szennyezném velük a környezetet. Lehet, ha hamarább tudok zagyvarékasi férfi vállalkozá­sáról, odaviszem. Ma már tudom, ott is a földbe került volna a sav, így legalább ennek felelős­sége nem nyomasztja lelkemet. Az viszont bosszant, hogy nincs megnyug­tató megoldás az elhasználódott akkumulátorok s más, a környezet számára veszélyes holmik begyűjtésére, korszerű hatástalanítására. Lehet, hogy eretnek ötlet, de ahol árulnak, ott vissza is vehetnék a már döglöttet, s a gyártókhoz vissza­szállíthatnák. Előbb-utóbb megoldás kell erre is, meg a sze­lektív szemétgyűjtés és -szállítás megszervezé­sére, a hulladékok újrahasznosítására. Csak még nem tartunk ott a fejlődésben. Amerikai környezetvédelmi szakemberekkel találkoztam nemrég. Julie Baker és Peter S. Teli nem először járt hazánkban, volt már ösz- szehasonlítási alapjuk. Tapasztalataik alapján állították határozottan: látszik a gyors fejlődés nálunk. Elmondták, hogy az USA-ban a hetve­nes évek elején kezdték szigorúan ellenőrizni a szennyező forrásnak számítókat. A repülőterek, az autószervizek, a mosodák voltak a legna­gyobb környezeti károkozók. Először bírságot szabtak ki, ha az előírásokat nem tartották be. Aztán a legkülönfélébb illetéket vetették ki rá­juk. Nem egyszer bírósági ügy lett a szennye­ződés nyomán, sőt börtönbe is csukták a vétke­seket. Ez volt a környezetvédelem hőskora ná­luk. Később rájöttek, hogy a szankciók nem elég hatékonyak, s az állampolgárok ellenállását váltják ki. A ruhát ki kell tisztítani, az autót meg kell javítani. A hasznos tevékenységet végző vállalkozókat másként .kényszerítették” a környezet védelmére. A korszerű technoló­giák bevezetéséhez hitelt, adókedvezményt, szakirodalmat biztosítottak. Létrehoztak egy szaktanácsadói hálózatot szerte Amerikában, ahol ingyenesen segítették a hozzájuk fordulót információval, a legújabb megoldásokról. Mára, ha ellenőrzik az ilyen üzemeket, akkor a legújabb megoldást, szert, technológiát tartal­mazó prospektust viszi az „ellenőr”, s nem a büntetési csekkfüzetet. Amerikai ismerőseim szerint Magyarország rohamléptekben zárkózik fel a fejlett országok­hoz. Talán nekünk nem kell húsz év. Ez jó do­log. Viszont azt nem tudom egyelőre elkép­zelni, hogy az autószervizek, a szállítmányo­zási vállalatok - amelyeknek sok autójuk van - mit csinálnak a döglött akkumulátorokkal? Hová teszik őket? Én egyelőre az erkélyen tar­tom az enyémet, s kivárom a hőskor végét. Jászberényi diákok a környezetükért Japán világszabadalmat próbáltak ki Lezárult az a több földrészt érintő, környezetvédelmi prog­ram, melynek részesei voltak a jászberényi Bercsényi Úti Álta­lános Iskola környezetvédői is. Ebből az alkalomból japán ven­dégek érkeztek, s meghívták a hazai programban részt vevő is­kolákat. Magyarországon 6 is­kola (2 budapesti és 4 vidéki) és 4 civil szervezet vett részt a mé­résekben. A mérést irányító ja­pán Civil Szövetség a Légkör és a Föld Védelmére vala­mennyi részt vevő országot fel­keresi és a tapasztalatokat rögzí­tik. Most derült ki, hogy tulaj­donképpen egy világszabadal­mat próbáltak ki, mellyel köny- nyedén és egyszerűen kimutat­ható a levegő kéndioxid-, nitro- génoxid-, ammónia-, ózontar­talma. A kapszula feltalálója Amaja Kauzo egyetemi tanár a Gunma Egyetemről. A lényege, hogy a kapszulát bárhol rög­zítve 24 óráig nyitott állapotban elhelyezik, s az idő letelte után légmentesen lezárják. A kap­szulában egy indikátor lapka van, melyre rátapad a levegő­ben lévő szennyező anyag. Ez­után egy folyadékkal a lapkáról leoldják a szennyező anyagot, ami elszíneződik. Egy színskála segítségével megállapítható a szennyezés mértéke. A folya­dék összetételét nem árulták el a japánok. Az az újszerű ebben, hogy eddig Magyarországon több­nyire a csapadék összetételéből következtettek a levegő szeny- nyezettségére. Ezzel az eljárás­sal bárhol, bármikor a szabad­ban vagy zárt helyiségben könnyedén kimutathatók a le­vegőben lévő, egészségre káros anyagok. A Bercsényi iskolások a vá­ros levegőjének nitrogénoxid- és kéndioxid-tartalmát vizsgál­ták. Összesen 10 mérőhelyen voltak elhelyezve a kapszulák, és minden kapszulát külön vizsgáltak, értékeltek a japánok. Az eredmények jónak mondha­tók. Jászberény levegője az adott ciklusban meglehetősen tiszta volt. Nitrogénoxid-értéke 4-16 miligramm/m3 volt. Itt az egészségügyi határérték 85 mi- ligramm/m3. Kén-dioxidból 6-33 miligramm/m3 között mozgott az érték. Ennél az anyagnál az egészségügyi határérték 150 miligramm/m3. Megfigyelhető ez a viszonylag nagy szóródás, nagyságrendi el­térések a belváros .javára” írha­tók. Nyilván a nagyobb forga­lom, a sűrűbb beépítettség az oka a különbségeknek. Az, hogy viszonylag tisztának mondható Jászberény levegője, senkit se nyugtasson meg, mert az ártalmas anyag azért jelen van, és a kis mennyiségű méreg is méreg. Ha pedig a különféle szennyező anyagok jelen van­nak, azok hatással vannak az emberek szervezetére is. Érdekesség, hogy Japánban, Osakában egy ilyen felmérésen 8000 polgári aktivista vett részt. Felosztották a várost egyforma területekre, mindegyikben 5 kapszulát helyeztek el, és terü­leti átlagot számoltak, értékel­tek. Az eredményekről tájékoz­tatták a lakosságot. Elmondták, mi okozza a szennyezéseket. Ott is a belváros és az ipari üzemek környékén volt magas az érték. Egy bizonyos idő el­telte után megismételték a fel­mérést, és sokkal kedvezőbb képet kaptak. A japánok komo­lyan vették a figyelmeztetése­ket, kevesebbet autóztak, odafi­gyeltek minden károsításra. Ezután gondolták, hogy fel­kérnek különböző országokat az eljárás kipróbálására. A részt vevő országok közül a legjobb értékeket Paraguayban mérték. A japánokon kívül két európai ország, Lengyelország és Ma­gyarország, valamint négy dél-amerikai: Chile, Paraguay, Costa Rica és Honduras vett részt a felmérésekben. A legrosszabb értékek Buda­pesten, a legjobbak Santiagóban voltak fővárosok közül. Az is megfigyelhető, hogy a két kö­zép-európai országban lényege­sen rosszabb eredmények szü­lettek, mint Dél-Amerikában. Itt nagyobbak a környezeti prob­lémák, melyek magyarázhatók a viszonylag magasabb élet- színvonallal, a civilizációs té­nyezők magasabb szintjével, földrajzi elhelyezkedéssel stb. Megfontolandó tényeket kö­zölt Ivamoto Szatocsi, a Pol­gári Szervezet igazgatója arról, hogy a súlyos kömyezetszeny- nyezésnél, melyek bizonyítha­tóan egészségkárosodást okoz­nak bírósági úton szereznek ér­vényt az állampolgárok igazuk­nak, s rendszerint az ügyet kár­térítés követi. Sokan azonban meg sem tudják, hogy betegsé­güket környezeti ártalom okozza. Ők a kömyezetszeny- nyezés áldozatai. Ezen a ponton érdemes el­gondolkodni, hogy vajon mi okozza Jászberényben a sok asztmatikus megbetegedést. Mi­lyen szerepe van benne a levegő szennyezettségének, esetleg Budapest a nyugati szelek szár­nyán ideérkező szennyezett le­vegőjének, vagy a Gagarin Hőe­rőmű füstjének, melyet az északi szelek szállíthatnak váro­sunkig. A Japánból jött szakemberek ígérik a program folytatását, s remélhetőleg a bercsényis gye­rekek is részesei lesznek az újabb felméréseknek. Reméljük, hogy Jászberényben is foganatja lesz a mérések eredményeinek, és mindenki tesz valamit a maga módján, hogy tisztább legyen legfontosabb éltető elemünk, a levegő. Ilonka Zoltán, a méréseket vezető tanár Segítség! Okos a gyerekem! Van-e tehetséggondozás? Ma Magyarországon minden pedagógiai főiskolán, illetve egyetemen a tehetséggondozás mint tétel szerepel, ezt a leendő pedagógusoknak a beszámolóra be kell magolniuk. Vajon az így megszerzett tudásukat hasznosíthatják-e valaha? Létezik-e ma Magyarországon, ezen belül is Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében tehetséggondozás? Az 1993/107-es számú Ma­gyar Közlönyben az általános iskola szerepét így határozták meg (Közoktatási törvény 26. paragrafus 1. bek.): „Az általá­nos iskolában általános művelt­séget megalapozó, alapfokú nevelés és oktatás folyik. ... Az általános iskolának tíz évfo­lyama van, de ekként működik akkor is, ha tíznél kevesebb.” - „Az igazgató - a gyakorlati képzés kivételével a tanulót ké­relmére - részben vagy egész­ben - felmentheti az iskolai kö­telező tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, illetőleg mentesítheti egyes tantárgyak tanulása alól, ha a tanuló egyéni adottságai, sajátos helyzete ezt indokolttá teszik.” (69. paragra­fus 2. bek.) A legtöbb gyermek úgyne­vezett kétkeresős családban él, ezért általában járnak óvodába, bár ez a közoktatási törvény szerint csak az 5 éves kort be­töltött gyermekeknek kötelező. Valószínű innen ered az a fél­reértés, hogy a beiskolázási kor 5-7 éves korig rugalmasan ke­zelendő. Nincs ma Magyaror­szágon olyan általános iskola, amely tudná vállalni az ötéves első osztályos tanulókat. Ennek ellentmond élettani meghatáro­zottságunk is - hiszen az ember kezének csontosodása körülbe­lül életének 6-7. évében fejező­dik be -, így a még kialakulat­lan csontozatú gyermekkéznek komoly problémát okozna a ce­ruza fogása. Binet Gyermeklé­lektan című munkájában hivat­kozik az 5-6 éves gyermekek kialakulatlan feladattudatára, szerinte is csak a 7 éves kor hozza meg a gyermekekben a kellő komolyságot, vagy ahogy nevezik: az iskolaérettséget. Az óvoda szerepe is átalakult az utóbbi években, hiszen a már hivatkozott közoktatási törvény 24. paragrafusa így határozza meg az alsófokú oktatási in­tézményt: „Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig, legfeljebb 7 éves korig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szüksé­ges, a teljes óvodai életet ma­gában foglaló foglalkozások keretében zajlik. A gyermek - ha a törvény másképp nem ren­delkezik - 5. életévének betöl­tésétől kezdve óvodai nevelés keretében folyó, iskolai élet­módra felkészítő foglalkozáson köteles részt venni. Az iskolai életmódra a felkészítő foglal­kozások ideje legfeljebb napi négy óra.” A törvény szelleme Szolnokon a pedagógusok többsége azt gondolja, hogy szükség volna úgynevezett is­kolaelőkészítő osztály indítá­sára. Ezzel csak az a baj, hogy a szülők többsége viszont azt hi­szi, hogy ezek az osztályok a gyenge képességű gyermekek, részére nyújtanának segítséget, pedig nem erről van szó. Az ok­tatási törvény szerint „A gyer­mek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget eléri, at­tól a naptári évtől válik tanköte­lessé, amelyben a 6. életévét május 31. napjáig betölti. A szülő kérelmére a gyermek tan­kötelessé válhat akkor is, ha a 6. életévét december 31. nap­jáig tölti be.” Magyarul ebben az évben is nagyon sok olyan sok kisgyer­mek van az óvodák nagycso­portjában, akik nem május 31-ig, hanem július 31-ig töltik be ezt a bizonyos 6. életévet. Ebben az esetben a szülők ki­kérhetik a nevelési tanácsadó véleményét, bár alapvetően az iskolaérettségi vizsgálatot el­végző óvónők véleménye a döntő. Itt jön a dilemma, az óvónők a túlmozgásos, hiperak- tív gyermekekre - bár azok a teszteken kiválóan megfelelnek - gyorsan ráfogják, hogy még nem iskolaérettek, hiszen szinte fegyelmezhetetlenek, és ugyanezeket a teszteket a neve­lési tanácsadóban is kiválóan megcsinálják, ahol csatlakoz­nak az óvónők véleményéhez. Ezek a gyerekek „agyilag” tö­kéletesen megfelelnek az isko­lai érettség színvonalának, hi­szen valószínűleg azért túl­mozgásosak, mert már nem köti le őket a nagycsoportos szint. Életkoruk azonban azt sugallja a szülőknek, hogy adjanak még egy, úgymond felhőtlen évet a kisgyerekkorhoz. Egy is- kola-lőkészítő osztály, amely átmenet az óvoda és a nagyobb kötöttségekkel járó iskola kö­zött, nagyon sok gyermeknek jelentene igazi megoldást, hi­szen a szakirodalom erősen megoszlik, hogy jó-e a gyer­meknek még egy évet nagycso­portban tölteni. Maguk az óvó­nők azon a véleményen vannak, hogy általában rontja a csoport- szellemet az unatkozó gyer­mek, márpedig az újra nagy- csoportos rendszerint ilyen. Lé- tezik-e megoldás? Az Eötvös József Általános Iskola igazga­tója, Káplár József szerint van, még ha nem is tökéletes. Bár tudomása szerint ebben az év­ben sem indul Szolnokon is- kola-lőkészítő osztály az isko­lákban. Tulajdonképpen - az igazgató szerint - nagyon ne­héz hatévesen megállapítani egy gyerekről, hogy zseni vagy sem. De még ha tehetségesnek is mutatkozik, sok példa bizo­nyítja, hogy a későbbiek során nem tudja tartani az átlagnál jobb szintet. Szerinte a tehetség csak jóval később bontakozik ki vagy válik ismertté, körülbe­lül a 4-5. osztály tájékán. Ter­mészetesen az átlagosnál jobb képességekkel rendelkező tanu­lók számára meg kellene adni a fejlődésükhöz szükséges felté­teleket. Tehetséggondozás- Szolnokon sokféle formá­ban folyik tehetséggondozás - mondja az igazgató -, erre már az alsó tagozatban is lehet pél­dát találni, bár többségében a felső tagozatban mutatkozik meg, hogy mely gyermek mi­ben tehetséges. Elég csak arra hivatkoznom, hogy rendszere­sek a matematikaversenyek, amelyeken természetesen az át­lagosnál jobb képességű tanu­lók vesznek részt, alapos felké­szítés után. Már önmagában a felkészítés folyamata is nevez­hető tehetséggondozásnak, hi­szen ezeken a külön foglalko­zásokon a gyermekek az őket érdeklő szakterülettel foglal­koznak a legtöbbet. A verseny- feladatok is olyanok, amelyek­kel a hagyományos matemati­kaórán a tanulók nem találkoz­nak, így tulajdonképpen való­ban képességfejlesztőek. Ide tartoznak még a rajzpályázatok, a mesemondó versenyek, a népdal-, énekversenyek és még sorolhatnám. A szolnoki, Déli­báb Úti Általános Iskola rajzta­gozata már nem csak országos hírnévnek örvend, ismerik a gyermekek pályamunkáit a ha­tárainkon túl is. Ma már min­den általános iskolának feladata a gyermekek érdeklődési köré­nek megfelelő szakkörök indí­tása, hiszen ez az egyik alap­vető olyan csoportmunka, ahol a gyermekek a tanítás szürke­ségéből kiszakadva, szórako­zásként tanulhatnak. Ezekben a szakkörökben úgy fejlődnek, hogy szinte észre sem veszik, s úgy tűnik, néha ez eredménye­sebb a kötelező feladatok el­végzésénél. Olvastam már én is tizenegy éves egyetemistáról, persze nem hazánkban volt ez, de nem hiszem, hogy mi lemaradnánk bármelyik nációtól azért, mert nálunk ilyen gyermekről nincs tudomásunk. Iskolánkban je­lenleg is van két olyan tanuló, akik évfolyamátlépéssel tanul­nak bizonyos tantárgyakat. En­nek a megszervezése természe­tesen nagyon komoly feladat, és nagyon bonyolult is, hiszen mind a gyermekhez, mind a szülőhöz, mind a szakoktatók­hoz alkalmazkodni kell. Minden szülő jót akar- A szülők sokszor tévesen ítélik meg gyermeküket, elfo­gultságukban sokkal tehetsége­sebbnek és rátermettebbnek tartják, mint amilyen valójában. Ezzel nagyon komoly problé­mákat okozhatnak, hiszen a diák az iskolával, a szülővel és önmagával is konfliktusba ke­veredik. Egyes tantárgyakban a lehetőségekhez képest - bár rengeteg szervezési nehézség­gel - biztosítani tudjuk a már említett évfolyamátlépést, bár meg kell mondanom, a szakiro­dalom mai állása szerint nem ajánljuk, hogy valaki az évfo­lyamához képest előbbre tart­son az alsó tagozatban Ebben az életkorban ugyanis a szemé­lyiség kialakulatlan még, és ez későbbiekben komoly frusztrá­ció forrása lehet. Az a szülő, aki nem ismeri fel gyermekében az átlagost, hanem mindenáron zseninek kiáltja ki, nagyobb kárt tesz, mint gondolná. Ma már az iskolák többségében lé­teznek szakos-tagozatos osztá­lyok, illetve többféle tanítási módszer szerint dolgoznak a pedagógusok. Ezek a tanítási módszerek egyre jobban tudják tolerálni a különböző fejlődési ütemet, és anélkül, hogy nép­szerűsíteni akarnám, csak a példa kedvéért megemlítem a Zsolnay-módszert vagy Lénárd Ferenc tanuláslélektani rend­szerét, amelyek elég népsze­rűek és elterjedtek. Ez is és ezen kívül még számtalan szisztéma arra épül, hogy a gyermekek a saját ritmusukban haladjanak, ebben természete­sen benne van az is, hogy az egyik gyorsabban, a másik las­sabban. Bármelyik évfolyam­ban lehetőség van arra, hogy annak sikeres teljesítése esetén is - a szülő kérése alapján - a gyermek megismételje azt. Elő­fordult már, hogy 6-7. osztály­ban éppen azért, hogy a tovább­tanulási esélyek jobbak legye­nek, a szülő a pedagógussal egyeztetve úgy döntött, hogy a tanuló újra végezze el a kérdé­ses évet. Ez a diák, akiről be­szélek, a 6. osztályt minden tan­tárgyból sikeresen ugyan, de csak elégséges szinten teljesí­tette. A pedagógus javaslatát a szülő elfogadta, és a gyermek a következő tanév végére 3-as, 4-es eredményt ért el. Ez ter­mészetesen nem számít bukás­nak, ilyenkor a bizonyítványba záradékként bejegyezzük az év­folyam sikeres elvégzését. A differenciálásról- A gyermekek leterhelése egyre növekszik, abban látom a megoldást, ha a kötelező fog­lalkozások számát csökkentjük és a gyorsabban haladók szá­mára a differenciálást szélesebb sávra húzzuk szét. A NAT-szel- lem is erre irányul, a helyi tan­tervek révén a lehetőségek sze­rinti differenciálást szinte fel­kínálja. Az oktatás ügye, és ezáltal a gyermekeké, pillanatnyilag va­lóban nem rózsás, nem fogha­tunk mindent a vékony pénz­tárcánkra, de úgy gondolom, minden szinten előbb vagy utóbb felismerik - mint ahogy azt tették már a fejlett nyugati országok -, hogy jövőnk záloga a felnövekvő nemzedék kezé­ben van. Csabai Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom