Új Néplap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-15 / 39. szám

1995. február 15., szerda Kulturális Panoráma 5. oldal A tévé képernyője előtt Ismét a vitaműsorokról, közülük különösképp kettőről, a Közhangról meg a Nyitott szájról. Mert fontos programok ezek, bennük a köznép fejezheti ki véleményét egy-egy izgalmas té­mában, és alkalmat nyújtanak arra is, hogy a stúdióban megjelentek szabadon fejthessék ki gondolataikat. Hadd tudja meg ország-világ, miként vélekedik a nép, demokráciában élünk! Gyakorlott, de becsvágyó műsorvezetők - Ha­vas Henrik, Juszt László - buzgólkodnak, hogy mindez létrejöhessen a képernyőn: gyürkőznek a témával, mely többnyire kényes, gyürkőznek a részt vevő felekkel és legtöbbször az idővel, mely csaknem minden alkalommal kevésnek bizonyul, így azután ezek a viták nem befeje­ződnek, hanem egyszerűen csak befejeztetnek; utolsót üt a műsor órája, véget kell vetni az oly­kor hevessé váló szócsatáknak. Szavaz a közönség Látva a Közhang legutóbbi adását, melyben az úgynevezett liberális, megszorító gazdaság- politika került terítékre, annak kérdése, vajon a •stúdióban helyet foglalók egyetértenek-e vele, vagy pedig inkább elutasítják, ellene vannak, még egyszerűbben: kell-e a Békési-program, avagy egy szociálisan emberibbre vágynak - sajnos csak azt állapíthattuk meg, mennyire tá­jékozatlan az utca embere, mennyire nincs tisz­tában az életét befolyásoló fontos gazdasági fo­lyamatokkal. Másként hogyan is történhetett volna meg, hogy egymásnak ellentmondó mó­don nyomogassák az igen és a nem gombját a nézőtéren ülők, mondhatni csak ösztönösen, legfeljebb érzelmeik hullámzását követően. Ezért szinte érthetetlenül. Nem tudni, kikből, hogyan verődik össze a stúdióbeli közönség, mennyire képviselik ők a társadalom minden­kori összetételét, tehát a jelenlegit, de ez a sza­vazóközeg nagyon alkalminak tűnik, véle­ménynyilvánítása sem hat meggyőzően, ad hoc jellegű, talán a felkészültség hiányában is. Ily módon információs súlya is jelentősen csekély. A népet, jól tudom, nem lehet leváltani. De egy vitaműsorban a képviselőit meg lehet tudatosan választani olyképp, hogy ne csupán arra derül­jön fény, mennyire tájékozatlan - bár ez is in­formáció -, hanem határozott véleményt is is­merhessünk meg belőle, a meghívott szakem­berekével egyetemben, akár azok ellenében is. A Nyitott száj más vonatkozásban gondol­kodtatja el a józan nézőt; abban, hogy vajon hol is van a nyilvánosság határa, vagy van-e egyál­talán határa neki? Lehet-e például felelőtlenül fecsegni nyilvánosan, netán vádaskodni össze- .yissZa^a képernyőn is, ahogy ez'szombaton tör­tént, ámikor az egyik megnyilatkozó teli szájjal mondta bele a világba, hogy hazánkban igenis két és fél millió idegen él, értsd; nem magyar. Szerinte. Majd zavaros magyarázatát adta, mit sem hederítve az ellenvéleményekre, az ő úgy­nevezett magyarságtudatának, s bizony a ki magyar kérdésében már a faji megkülönbözte­tés veszélyes vizeire is „eltévedt”. Pedig nem is erről szólt volna az eszmecsere, az idegenek magyarországi tartózkodása lett volna a téma, csak hát más irányba terelődött ily módon a vita, melyet joggal minősített minősíthetetlen­nek a lélektan szakembere. Nemes szándékból indulva, lám mi lett a képernyőn! Nemtelen szócsata, méltatlan a felelősséggel gondolkodó emberhez. Vajon Juszt László feladata magas­latán volt-e, amikor nem tudta kellő irányba fordítani a vita elszabadult szekerének rúdját? Aligha, sőt úgy tűnt, mintha maga is érezte volna a váratlanul kirobbant „balhét”. Szerin­tem: aki a tűzzel játszik, annak tudnia kell a tü­zet eloltani is, mielőtt veszélyessé válnék. Vagy pedig hagyja a tüzet, jobban teszi. Ötvenkét napig Ötvenkét napig tartott a főváros ostroma, öt­venkét este emlékeztetett a televízió a tragikus eseményekre, a pusztítás napjaira, ötperces képi villanásokban; ötvenkét alkalommal jelent meg a felrobbantott épület képe, s rövid emlé­kezések sorjáztak a történteket felidéző képeket követően. Mindenképp igényes sorozata volt ez a televíziónak, még akkor is, ha akadtak benne zavaró mozzanatok. Aligha érthető például, hogy mi szükség volt bizonyos háborús helyze­teket rekonstruálni, azaz most előállítani emlé­kezetből! Ezzel a történelmi hűség szenvedett csorbát, hisz a dokumentumok közé „becsem­pészett”, ma elkészített felvételek hangvételük­ben is elütöttek az eredeti, korabeli felvételek­től, így nemcsak a tartalom sérült, stiláris tö­rekvésekre is felfigyelhettünk. Más kérdés a so­rozatot záró Ostromnaplóké, ahol már termé­szetesnek fogadhatjuk el, hogy a leírtak akár je­lenet formájában is megjelenhetnek, azaz el­játszva, miképp a Déry Tibor naplójából vett részlet is mutatta. A lemezről hangzó korabeli nóták hangulatilag bizonyultak helyénvalónak az összeállításban, amely jelentős írók, költők - Vas István, Márai Sándor, Herczeg Ferenc, Szép Ernő, Szomory Dezső és mások - napló- részleteit ölelte fel. Kitűnően adva vissza ama napok tragikus hangulatát, némi groteszket is vegyítve azonban a tragikumba, reménynek és reménytelenségnek eme különös világába. És ami sajnálatos: a Patika egyre inkább „összetöpörödik” a képernyőn tartalmában, már a dalok is kivesztek belőle, pedig minden foly­tatáshoz egy-egy jó nóta ígértetett eredetileg. S lám, legutóbb már csak foszlányaiban szólalt meg. Az erőszakolt, silány kis ötletecskék bi­zony szomorúságra adnak okot. Hát csak ennyi telik az alkotóktól? Tiszta kabaré, amit ebben a Patikában művelnek. Benkő - Hobo Amit viszont Benkő László, az Omega együt­tes volt tagja mívelt és mível most is a maga mű­fajában, a könnyűzenében, az igazi érték: a meg­született dalok éppúgy, mint a zene körüli kiadói bábáskodás. Ez derült ki az élete derekán járó muzsikus otthonában tett látogatáson is, hétfőn este, amikor sikereiről, no meg kudarcairól is őszintén szólott a mindig, tehát most is mosoly­gós Benkő László. Békés otthona, kulturált kör­nyezete is elárulta: igényes zenéjének szellemi igényesség a háttere - kultúrában, az élet minden területén. Jóságos ember, szakállas arcában is van valami krisztusi, s ha meg nem is válthatja, bár szeretné, jótékonyan istápolja a magyar könnyűzenét. Jó volt ellátogatni hozzá, már csak azért is, hogy megtudhassuk: ha mostanában ke­vesebb is a dal, életkedve nincs fogyóban. Va­sárnap késő délután pedig Földes László - alias Hobo - fogadott bennünket, ő, aki halálosan komolyan veszi, hogy van határozott mondani­valója a világról e világnak. Őt láthattuk-hallhat- tuk a róla készült portréfilmben, a városlakó üzent benne, költőként, muzsikusként, bohóc­ként, több szerepben is egyszerre, de mind­egyikben közösen a lázadó ember, hol keserűen, hol ironikusan, hol lágyabb bölcsességgel. Vele találkoztunk, aki az élet csúcsaira igyekszik, jól­lehet tudja, érzi, hogy azok elérhetetlenek, de mégsem hajlandó lemondani róluk, újra és újra nekivág gondolatban a magaslatoknak. A televí­ziós arckép erről győzött meg, hatásosan. Valkó Mihály III. szolnoki zenei fesztivál 1995. március 6. - április 10. Március 6. 19 óra, Szigligeti Színház: Fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar, hang­versenymester: Rolla János. Közreműködik: Simion Stanciu „Syrinx” (pánsíp) Svájcból. Műsor: Händel: A-dúr concerto, J. S. Bach: h-moll szvit, Bartók: Román táncok és Csaj­kovszkij: Firenzei emlék. Március 22. 18 óra. Szolnoki Galéria: Fellép a Bartók Béla Kamarakórus, karnagy Molnár Éva. Közreműködik: Vígh Andrea (hárfa), Horgas Eszter (fuvola) és Cserfalvi Zsuzsanna (zongora). Műsor: Kodály: Tricíniák (részletek), Bar­tók: Egynemű karok, Liszt: Hymne de l’enfant a són réveil, Debussy: Salut printemps, vala­mint Vígh Andrea és Horgas Eszter Bach-, Toumier-, Debussy-, Salzedo-, Ibert-, Ravel- és Chopin-darabokat adnak elő. Március 27. 19 óra, városi sportcsarnok: Fellép: a Budapesti Fesztiválzenekar. Vezé­nyel: Kocsis Zoltán. Műsor: Bartók: I. román tánc és Bruchner: VIII. (c-moll) szimfónia. Március 30. 19 óra, a megyeháza díszterme: Megyeházi muzsika címmel Prunyi Ilona zongoraművész estje. Közreműködik: Kincses Veronika, Anatolij Fokanov, az Operaház ma­gánénekesei és Perényi Eszter hegedűművész. A műsort Batta András vezeti. Műsor: Chopin, R. Strauss, Respíghi, Csaj­kovszkij, Rachmaninov, Liszt, Mozart, Puccini, Bizet, J. Strauss, Domhányi művei. Április 3. 19 óra, Szigligeti Színház: Fellép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus. Közreműködik: Pászthy Júlia (szoprán), Takács Tamara (alt), Daróczi Tamás (tenor), Kováts Kolos (basz- szus). Karigazgató: Kamp Salamon, vezényel: Báli József. Műsor: Beethoven: Egmont-nyitány és a IX. szimfónia. Április 6. 19 óra, Szigligeti Színház: Fellép a Magyar Állami Hangversenyzene­kar. Vezényel: Kobajasi Ken-Icsiró. Műsor: Csajkovszkij: I. és IV. szimfónia. Április 10. 19 óra, Szigligeti Színház: Fellép a Liszt Ferenc Kamarazenekar. Hang­versenymester: Rolla János. Közreműködik fu­volán és vezényel: Jean-Pierre Rámpái. Műsor: Händel-, Mozart-, Vivaldi-művek. * Jegyek előjegyezhetek az Ars-In-Kom Művé­szeti és Kommunikációs Kft.-nél, Szolnok, Kossuth tér 7. fszt. 1. Telefon: 56/424-262 és 421-565. Újra szól a dzsessz a HEMO-ban A koncert „étlapján”: a Shabu-Shabu együttes és Berki Tamás Az étlap kifejezés ezúttal való­ban találó: a shabu-shabu fi­nom. egzotikus étel; ezt a nevet vette fel a kvartett, melynek tag­jai: Fogarasi János (zongora), Szalóki Béla (rézfúvós hangsze­rek), Lattman Béla (basszus) és Jávori Vilmos (dob). Egyre in­kább bizonysággá válik, hogy a dzsessz otthonra lelt Szolnokon, hiszen a műfaj nagynevű művé­szei szívesen térnek vissza a vendégszerető HEMO színpa­dára. A számos látogatót vonzó koncertekre felfigyelt a Magyar Rádió; a csütörtök este hét óra­kor kezdődő hangversenyről felvétel készül. Az est szólistájával, Berki Tamással beszélgettünk.- Művész úr, hogyan fordul egy ifjú énekes figyelme a dzsessz felé?- Amióta csak felébredt ben­nem a zene iránti érdeklődés, figyelmem azonnal a dzsessz felé fordult. Valósággal elvará­zsolt a blues, lebilincseltek a műfaj csodálatos előadói. A színes bőrű muzsikusok valami olyat tudnak, amit senki más, ritmikai érzékenységük mindig bámulatra késztetett. Nem volt nehéz tehát döntenem; rövid előtanulmányok után jelentkez­tem, és felvételt nyertem a Bu­dapesti Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola dzsessz tanszakára, dr. Vukán György osztályába. Az iskolában kitűnő volt a légkör, én pedig szivacs­ként szívtam magamba min­dent, amit csak meg lehetett ta­nulni. Ez a sajátságos világ ­ahol nem kisebb hírességek ta­nítottak, mint Gonda János - alkalmasnak bizonyult arra, az ember szinte felfedezze magát, kibontakoztassa a benne rejlő képességeket, értékeket.- Tanulmányai végeztével szinte mindjárt hírneves muzsi­kusok társaságában lépett fel; külföldi szereplések, lemezfel­vételek a mérföldkövek ezen az úton. Könnyű vagy nehéz volt a pályakezdés?- A sikerért mindenkinek meg kell küzdenie - nekem sem hullott mindjárt az ölembe. Rengeteget jelentett, hogy Gonda János tanár úr felkarolt, és segítette, támogatta első szárnypróbálgatásaimat. Az In- terbrass együttesben csupa Bar­tók Szakközépiskolát végzett, nagyszerű muzsikus volt a part­nerem, ez a csapat ma már csak legenda, sajnos nem őrizte meg koncertjeinket semmiféle felvé­tel. A Benkó Dixieland Banddel való közös fellépéseim kezdeti dátuma 1973. Zeneszerzői tevé­kenységem termését több hang­lemezen rögzítették, közülük a Sámánéneket és az Igazi paradi­csomot szeretném megemlíteni.- Úgy tudom, néhány évig tanított hajdani alma materé­ben.- Valóban, bár csak rövid ideig. Büszke vegyok arra, hogy Torontáli István és Bon- tovics Kati valaha a növendé­kem volt.- Milyen manapság a dzsesszzenészek élete?- Hát, ebből a forrásból ma nemigen lehet megélni, ezért a legtöbben - amellett, hogy kon­certezünk - valamiféle egyéb foglalkozást is űzünk. Vannak, akik tanítanak, van, aki cirkusz­zenekarban játszik, míg mások szervezőmunkát vállalnak. A fellépési lehetőség nem túl bő­séges, bár az utóbbi években sorra nyitnak a dzsesszkocsmák. Jómagam gyakorta koncertezem Ausztriában, Németországban és Amerikában a Benkó Dixie­land Banddel. Elkötelezett dzsesszzenész vagyok, «z örökzöldek világá­ban érzem igazán otthon ma­gam. Ezek a standardek szá­momra megunhatatlanok, min­den alkalommal új szépségeket fedezek fel bennük. Boldog va­gyok, hogy megadatott szá­momra az improvizálás képes­sége.- Köszönöm a beszélgetést. Szathmáry Judit Moziújdonság Végsebesség címmel hamaro­san a mozikba kerül a hihetet­lenül izgalmas, légi felvéte­lekben bővelkedő akciófilm. Főhőse a csukott ernyővel való zuhanás hidegvérű nagymestere, az ő kalandjai szolgáltatják az izgalmakat. A Végsebesség a kalandfilm és a dráma műfajának kitűnő ötvö­zete. A film rendezője Deran Sarafian. s főbb szerepeiben Charlie Sheen, Nastassja Kinski, James Gandolfini, Christopher McDonald. A sokirányú tehetség „Szívesen kipróbálom mindenben magam” Az hírlik róla, hogy olyan sze­rencsés és tehetséges, bármihez nyúl, arannyá válik. Szolnokon, a Petőfi Sándor Szakközép- és Szakképző Iskolában találkoz­tam vele, Boda Péterrel, aki a szobafestő és mázoló szakmát már megszerezte, most pedig óriási lendülettel az érettségire készül. De ahogy mondta, a ta­nuláson kívül rengeteg más el­foglaltsága is akad. Saját együt­tese van, 1993-ban a megyei cigány Ki mit tud?-on első he­lyezést értek el, néptánc­együttesben táncolt, bejárta egész Európát, tavalyelőtt megnyerte a megyei népdal­éneklő versenyt. Legfrissebb eredménye: januárban a szak­munkásoknak és szakközépis­kolásoknak rendezett vers­mondó versenyen a legjobbak között végzett.- Ez a fiú kész tehetség, va­lódi egyéniség - mondja ma­gyartanára. Ránézésre igazi mai diák. farmert, garbót és vállig érő ha­jat visel. De amikor megszólal, romantikus lelkesedésével szinte felfűti a szobát, minden szava szívből jön és szívhez szól. Amikor közli, hogy a ver­senyen a Mácsó és Dojkica című cigánynépköltést szavalta - ezzel aratott átütő sikert -, büszkém teszi hozzá: „hiszen félig roma vagyok".- Már ötéves koromban Horváth Pista zenéjére táncol­tam - mondja a fiú cigányda­lokat énekeltem, cigányverseket mondogattam, véremben van ez a kultúra. A sors fintora, hogy csak 16 évesen tudtam meg - a nagymamám árulta el, mert édesapám nem szívesen han­goztatja ezt -, hogy cigány va­gyok. Azóta szívügyem a ci­gányság sorsa; szeretném, ha megismernék az emberek ezt a kiterjedt, gazdag kultúrát, hogy szűnjön a fajgyűlölet és erősöd­jön a kisebbségérzés tudata, hi­szen a cigány is olyan ember, mint más, csak lehetőségeket kell neki adni. És lám, ő meg is ragad min­den lehetőséget, és akár a leg­nagyobb babérokra tör a köz­életben is. Megválasztják a Ci­gány Tánc- és Sportegyesület alelnökének, népművelő tábo­rokban előadásokat tart a ci­gány kultúráról, és példaképé­nek tekinti dr. Balázs Gusztá­vot, aki - ahogyan Péter mondja - a putriból emelkedett ki, és híres néprajzkutató lett. Mellékesen megemlíti, hogy festegetni is szokott, híres ké­peket másol, de ha elkapja az ihlet, megfest egy-egy saját csendéletet is.- Ha tíz dologba kezdene, mind a tízben sikeres lenne - közli nem kis büszkeséggel Szekeres Ferencné, aki segítette a versenyre való felkészülésben is. - Bár glória azért nem ke­rülhetne a feje fölé, hiszen ő sem mintagyerek. Irodalomból csak a szereplésért járó ötösök mentették meg a bukástól. (Kérdőn nézek rá.)- Imádok táncolni, énekelni, lányok után járkálni, nagyokat mulatni, főleg ha jó a társaság. A mostani osztályom szuper jó közösség - vallja Peti. - Együtt bulizunk, és együtt örülünk egymás sikereinek. Ami a ver­seket illeti, csak a hozzám illő­ket szeretem, azt, amelyik ró­lam szól, belülről jön. Soha nem értettem, hogyan tud egy fiatal a halálról, elmú­lásról odaadóan beszélni. Ez az optimista, jókedvű, mély érzésű fiú tiszta szívvel válaszol, ami­kor azt kérdezem, mi kell ah­hoz, hogy valaki jó versmondó legyen.- Hogy szeresse az embereket, hogy őszintén meg merje vallani aj érzéseit, és hogy ő maga is szeretett e méltó legyen. . Távlati tervei? A sikeres érettségi, aztán vagy művelő­désszervező vagy néprajzkutató szeretne lenni. Bár kacérkodik a gondolattal, hogy művész, színész legyen, hogy életét tel­jesen a közönségnek szentelje. Igen sokoldalú, állatszeretete például odáig vitte, hogy be­iratkozott Törökszentmiklóson az állattenyésztő szakra, de egy kis összezördülés után az első év múltán távoznia kellett. Ver­seket ír, paródiákban szerepel, és kitűnően „szólaltatja meg” a kannát.- Szívesen belefogok akár extrém dolgokba is, hogy ki­próbáljam magam. De előtte alaposan megnézem, sok tanu­lást igényel-e, mert szorgal­mam egyáltalán nincs. Ha egy vers hosszabb egy-két vers­szaknál, máris félve fogok hozzá. Inkább az ösztönös, könnyed dolgokat szeretem - vallja be önkritikusan a szeszé­lyekre hajlamos fiatalember. Amikor a családalapításról kérdSzem, nagyot néz.- Erre még ráérek, hisz csak a jövő héten leszek tizenkilenc. Viszlay Anita \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom