Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
8. oldal Körkép - Műsorajánlat 1995. január 4., szerda Ha keressük az igazunkat Nemrégen ismét találkoztam Hernády Bélával, a Hetényi Kórház volt mütőssegédjével. Rögtön feltűnt, hogy mintha nem lenne már akkora életkedve, mint korábban volt. Eleinte nem értettem, hiszen úgy tudtam, hogy megnyerte a pert a bíróságon a munkáltatója ellen. Beszélgetésünkből kiderült, hogy az ügy nem ilyen egyszerű. Két évvel ezelőtt kezdődött a történet. Akkor „lázadtak fel” a tüdőkórházi mellkassebészeten dolgozó műtőssegédek az ellen, hogy ügyelet közben le- küldik őket az alagsorba, kórházi szennyest válogatni. A legfőbb indokuk az volt, hogy ezzel a tevékenységgel veszélyeztetik a betegeket, hiszen ott volt a tbc-s betegek szennyese is. A műtőssegédek nem voltak hajlandók tovább végezni ezt a munkát, amelyet a kórház vezetése munkamegtagadásnak minősített, és felfüggesztette tevékenységüket. A Szolnoki Munkaügyi Bíróságon elismerték, hogy a felfüggesztés túl kemény büntetés volt, és hogy mindenkit vissza kell helyezni az eredeti munkakörébe. Hernády Béla anyagi lecsúszása itt kezdődött:- Én akkor munkaviszonyban álltam, de fizetést nem kaptam, amíg a per le nem folyt. Munkanélküli-segélyért nem mehettem, hiszen volt munkaviszonyom. Hogy miből éltem ez idő alatt? Nem is tudom. Eladtam a fölösleges dolgaimat, tévét meg ilyen „luxustárgyakat”. Magyarul: feléltem, amim volt. Az ügyben a kórház fellebbezett. Tavaly novemberben másodfokon is ugyanaz az ítélet született. Ki kellett fizetni a kórháznak a kiesett időre szánt fizetést is (a béremeléssel kalkulálva).- A kórház nem akarta elismerni a fizetésemelésemet, így jóval kevesebb pénzt kaptam meg, mint amit kellett volna, ezért újra bírósághoz fordultam, az ügy most van folyamatban. Amikor idén februárban Hernády Béla visszament a tüdőkórházba, kiderült, hogy a nagykórházban lévő műtőbe van rendelve: állítólag „tanulni”. Szeptemberben megszűnt a tüdőkórház mellkassebészeti műtője, pontosabban „beolvasztották” a nagykórház sebészeti osztályába. Itt újabb anyagi kiesések következtek Hernády Béla életében.- Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a központi műtőben nem ügyelhettem, tehát kiesett az ügyeleti pénz. De nem kaptam meg a 2000 forintos munkahelyi pótlékomat sem, a helyzet bonyolultsága, kuszasága miatt.- Ekkor már a sok megpróbáltatás kezdett nem jó hatással lenni rám. Úgy éreztem, hogy én vagyok a kórházban az első számú közellenség, volt egy kis üldözési mániám is. Mert úgy éreztem, hogy bármit csinálok, nem tetszik az ápolási igazgatónak. Amikor a műtő megszűnt, a közalkalmazotti törvény szerint nekem három hasonló munkakört kellett volna megnevezni, a fizetésem meghagyásával. Ehelyett mi történt? El akarnak küldeni a kórházból. Az ügyvédem írt levelet az ápolási igazgatónak, hogy ezt beszéljék meg, de nem sikerült. Az ápolási igazgató arra hivatkozott, hogy azért küld el, mert leépítés van a kórházban, de ez nem igaz, mert a leépítés csak most kezdődik meg. Épp engem küldenek el, a szakképzett műtőssegédet? Amikor szak- képzettség nélkül is dolgoznak segédek? Újra bírósághoz fordultam, még ebben az ügyben sem volt ítélethirdetés. Közben az anyagi lecsúszásom csak folytatódott. Hiányzik a pénz, amit nem kaptam meg a kórháztól. Nem tudom rendesen fizetni a lakbérem, és 20 év bérlőviszony után, jogcím nélküli, rosszhiszemű bérlő lettem. A 22 éves fiam ki kellett venni a főiskoláról, mert nem bírom fizetni. Most abban bízom, hogy az új igazgató majdcsak intézkedik az ügyemben. Azt mondta, felülvizsgál minden lezáratlan ügyet. Hát az enyém, az aztán lezáratlan... Nagyon sokáig nagyon magam alatt voltam. Aztán elvégeztem az agykontrolltanfo- lyamot, hogy valahogy le tudjam rendezni magamban a világot. Azóta egy kicsit köny- nyebben veszem a dolgokat, ha valaki megkérdezi, hogy vagyok, azt felelem: egyre jobban... A kórház új, megbízott igazgatója, dr. Varga Gábor nem teljesen így ítéli meg az ügyet. Nincs tudomása arról, hogy az intézménynek peres ügye lenne Hernády Bélával. Megvizsgálta az ügyet, és az a véleménye. hogy Hernády Béla munkaviszonya szabályosan szűnt meg, létszámcsökkentés keretében, indoklás nélkül, végkielégítéssel. A műtőssegéd már föl is vette a végkielégítést. Ha nem vette volna föl, akkor mondhatnánk azt, hogy az ügy még nincs lezárva. Amennyiben Hernády Béla szeretne újra a kórházban dolgozni, az ápolási igazgatónál kelj kérnie a felvételét. Paulina Éva Szünet. Vitathatatlanul a vegyes érzelmeket és indulatokat kiváltó szavak egyike. Most éppen a télinek legnagyobb jóindulattal sem nevezhetőn volt a sor. A problémák még decemberben jelentkeztek. Ugyanis a szülők igen eltérő véleményen voltak a kezdetét illetően. Aminek sokan hangot is adtak, a felháborodástól egészen a kiát- kozásig alkalmazva a haragvás széles skáláját. Persze kis hazánk egyébként sem a közös akaratáról híres. Különben is, ki tudna mindannyiunk megelégedésére cselekedni? Egyszerűen csak arról van szó, hogy választhattak bizonyos oktatási intézmények vezetői. Hogy ehhez még nem vagyunk felnőve? Esetleg nem merünk, akarunk élni vele? Amikor egy óvodában már csak két apróságra fűtenek, s az ő étkeztetésükről gondoskodnak csupán, akkor igazat adunk a vezető óvónőnek, amikor szünetet rendel el. De ha netán az egyik épp a mi szemünk fénye, akkor valószínűleg egészen más véleményen vagyunk. Aztán a vélekedésből még jóformán fel sem ocsúdunk, s már el is illant a szünet. Némelyeknek január harmadika jelenti a „véget”, míg másoknak csak nyolcadika. Ez aztán arra is jó, hogy feszültségeket provokáljon, és olykor egészen képtelen teóriák gyártására késztessen embereket. Egyesek szerint egyenesen a miniszteri utasítás (?) megszegői a csak kilencedikén kezdők, vagy tüzelőhiánnyal és anyagi gondokkal küszködök. Elképzelhető, hogy akadnak olyan - főként általános - iskolák, ahol valóban célszerűbb öt napra és nem háromra felfűteni az épületet. A kesergőknek meg az irigykedőknek pedig nem árt tudni, miszerint a tanév rendjét előre meghatározza az illetékes minisztérium, pontosan, szám szerint jelölve a tanítási és szünnapok számát. Ezzel aztán belátásuk szerint gazdálkodhatnak az oktatási intézmények vezetői az ön- kormányzatokkal egyeztetve. így akinek most hosszabbra nyúlt a téli szünet, annak minden bizonnyal a tavaszi lesz rövidebb, vagy a nagy nyári vakáció kezdődik később. Jó lenne, ha megbíznánk azokban, akik gyermekeinket okítják, nevelik. Abban a reményben, hogy a legjobbat akarják csemetéinknek. Amennyiben bebizonyosodna az ellenkezője - akkor és csakis akkor - lehet, sőt kell is szólni. Addig pedig igazán nem érdemes sem a kisdiákok és nagyobbacskák által olyannyira óhajtott szabadságot, sem a mások és főként a magunk szájízét megkeseríteni. -jzsSzünetsirató Felhős, hideg idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Hazánktól északra egy magas nyomású képződmény helyezkedik el, tótunk délre pedig egy mediterrán ciklon épül ki. Ennek megfelelően ma az ország déli, délnyugati részén jobbára erősen felhős lesz az ég, és itt havazás is előfordulhat. Másutt az időnként megnövekvő felhőzet mellett néhány órás napsütésre is számíthatunk. Az országszerte megélénkülő északkeleti szél gyakorta M rósödik, helyenként viharos- <ozódik. Tovább tart a lehűlés. A legmagasabb nappali hó- 1 sem haladja meg a +1, a sokévi átlagnál tehát '•kgl hidegebb lesz. ______ A térség időjárását elsősorban egy mediterrán ciklon határozza meg. Hatására ma borús, téli idő várható. Többnyire erősen felhős lesz az ég. Havazás sem zárható ki. A jobbára élénk északkeleti szél többször is megerősödik. A hideg reggel után a déli, kora Várható legmagasabb hőmérséklet Szolnok: #C 0 Kecskemét: •c-1 Jászberény: 0 Baja:-2 Tiszafüred: 0 Kiskörös:-1 Martfű:-1 Kiskunhalas:-2 marad a hőmérséklet, csupán 0, -2 fok várható. széllökések km/ó knrVó Vízhömárséklatak Balaton: 50-60 Velencei-tó: 40-50 Tisza-tó: 45-55 Fertö-tó: 40-50 °C °C Szolnok: 45-55 Kecskemét: 45-55 Balaton: 2 Velencei-tó: 2 Jászberény: 45-55 Baja: 50-60 Tisza-tó: 2 Fertö-tó: 1 Tiszafüred: 40-50 Kiskörös: 45-55 Tisza: 1-3 Duna: 2-5 Martfű: 45-55 Kiskunhalas: 50-60 napos): '-'ize térségére: 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc RÁDIÓ A MAGYAR RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓJA Szolnok 1350 KHZ (222,22 m) 17.00-18.30: Alföldi magazin - Szerkesztő: Tóth Andrea - Telefon: 421-133- (A tartalomból: Hírek - Reklám - 17.30: Alföldi Krónika - Tudósítások, riportok - Elkelt a Barnevál - Adó változások - Új tb kártyák - Kisebbségi önkormányzat Jászberényben - Orvostalálkozó a MÁV Kórházban - Sport - Rendőrségi hírek 18.00- 18.30: Szóváltás - Aktuális párbeszéd - közben: Zeneturmix - A zöldek szava - Változások a karcagi múzeumban) - Felelős szerkesztő: Benkő Imre RÁDIÓ 2000 Szolnok Városi Rádió: 5.00- 12.00 óráig naponta az FM 92,2 MHZ-es ultrarövidhullámon, valamint a Szolnok városi kábeltelevízió-hálózatban a 107,6 MHZ-es kábelfrekvencián KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben - 4.30: Reggeli Krónika - közben: 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.10: Műsorszemle - 8.25: Mindennapi tudomány - 8.35: Civil percek - 8.40: Paragrafus - 8.50: Ajánlott levél - 8.55: Kulturális ajánlat - 9.05: Napközben - 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből -11.35: Körmendi Lajos: Magánkrónikák V/3. -12.00: Déli Krónika -12.30: Ki nyer ma?- 12.40: Törvénykönyv - 12.50: Külpolitikai figyelő - 13.05: Vendég a háznál - 13.20: Gyülekezeti énekek tára - 13.30: A református egyház félórája - 14.05: Klasszikusok mindenkinek -14.55: Első közlés -15.05: Akusztikus pemzli - 15.55: Cégér - 16.00: Délutáni Krónika - 16.10: Mindennapi gazdaság - 16.25: Kapcsoljuk a 6-os stűdiót -17.05: Magyarországról jövök - 18.00: Esti Krónika - 18.30: Ráadás -19.05: Sportvilág -19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Összeállította: Poszler György - 20.05: Draskóczy László és Vav- rinecz Béla népzenei feldolgozásaiból - 20.30: Határok nélkül - 21.05: Kossuth-klub - 22.00: Késő esti Krónika - 22.30: Fórum- 23.05: Lemezek közt válogatva PETŐFI 4.30: Hajnal - benne félóránként: Hírek. Időjárás - 6.03: Reggeli csúcs - benne: félóránként Hírek. Időjárás - 7.45: Sportreggel - 8.00: Állomáskereső - 8.10: Rivaldafényben - 8.45: Apró-cseprő-gyerekekről - 9.00: Hírpercek. Lapszemle. Sport - 9.15: Sok hűhó... - 10.00: Zene-szó - közben: 11.00: Hírek. Időjárás - 11,50: Gordiusz plusz - 11.55: Állomáskereső - 12.00: Nóták - 12.50: Korkérdés - 13.00: Hírpercek -13.10: Zenés játékokból- 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Pihenőidő - benne: 15.00: Hírek. Időjárás - 16.35: Korhatár nélkül - 16.45: Szfinx -16.58: Útközben -17.00: Hírpercek - 17.08: Állomáskereső - 17.10: Mágnes - Sulisó - 18.00: Kölyökrádió - 18.30: Segíthetünk? -19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Állomáskereső - 19.05: Heavy metál híradó - 19.40: A rock gyermekei - 20.00: Esti kérdés - 21.00: Hírpercek - 21.15: Szatmári és dunántúli táncok - 21.45: Jazzmelódiák - 22.15: Sok hűhó ...- 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Záróra - 0.15-4.00: Éjszaka - 4.03-4.20: Csárdásmuzsika BARTÓK 6.00: Muzsikáló reggel - 9.05: Pódium -10.00: Hírek. Időjárás - 10.05: Csiki László: A céda nyúl 11/1. - 10.39: XX. századi rézfúvós kamarazene - 11.00: Operaslágerek -11.40: Országok, tájak zenéje - 12.00: Hírek. Időjárás - 12.05: Hangverseny délidőben - 13.29:. Fiatalok minikoncertje -14.00: Hírek. Időjárás- 14.05: Balassa Péter: Halálnapló V/4. - 14.36: Pátria - 14.50: Zenekari muzsika -16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Dal és vers - 16.40: Hitélet és történelem - 17.00: Hangadó - 17.50: Ez van! -18.00: Hírek. Időjárás - 18.05: A magyar zene évszázadai - 19.15: Schütz: Dávid zsoltáraiból - 19.35: Az Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye - közben: 20.18: Hírek. Időjárás - 20.23: Szikra János versei - 21.20: Montserrat Caballé és Shirley Verrett énekel - 22.05: Beethoven-művek - 23.00: Világhangköltészeti Revue - 23.30: Ön hogyan tanítaná? - 0.05: Századunk zenéjéből - 2.03: Az éjszaka zenéje TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Január 2-től január 8-ig a Szolnok Városi Televízió műsora stúdió- és adókarbantartás miatt szünetel TV 1 5.28: Műsorismertetés - 5.30: Falutévé - 5.50: Határtól-határig- 6.00: Napkelte - benne: 6.00: Hírösszefoglaló - 6.40: Reuters - 6.55: Mese - 7.00: Hírösszefoglaló - 9.00: KÉK - benne: 9.35: Játék - 9.45: Séta a tengerben (ausztrál film) - 11.20: Játék - 11.30: Határváros (francia-kanadai filmsor.) - 12.00: Déli harangszó. Időjárás. Hírek -12.05: Üzlet délidőben - 12.20: Képújság - 15.00: Műsorismertetés - 15.05: Mit ér az ember, ha vidéki ...?!-15.20: Repeta-16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Nekem ne lenne hazám? -16.25: A kisasz- szony (brazil sor.) -17.00: Mozivarázs -17.15: Cimbora -17.45: „Mily kedves a Te hajlékod” (ism.) - 18.15: Üzlet - 18.30: Zsákbamacska - 19.00: Madárparádé (szlovák rajzfilmsor.) - 19.10: Múzsa - 19.30: Híradó - 20.08: Telesport - 20.20: Arany Európa díjkiosztó gálaest - 21.55: Ostromnapok - 22.05: Nincs menekvés (olasz film) II/2.- 23.45: BBC-híradó - 0.05: Képújság TV 2 15.20: Képújság - 15.25: Műsorajánlat. Időjárás - 15.30: Vendégvárók (ism.) - 16.05: Zöldbéka - 16.25: Jön-e velem naccsád? - 17.10: Lyukasóra - 17.55: Műsorajánlat. Időjárás - 18.00: Körzeti híradók - 18.13: Magyarország ma - 18.50: Kék ballada (angol film) - 20.20: Testközelben - 20.55: Olimpiai arcképcsarnok - 21.10: Jelképtár (ism.) - 21.15: Kék percek - 21.25: Mindent vagy semmit! - 22.00: Objektív - 22.30:, Időjárás- Hószolgálat - 22.40: Árverés - Kisújszállás 11/1. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió a müsorváltoz- tatás jogát fenntartja HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.30: National Georgap- hic: A tízezer füst völgye (am. dok.film) - 18.30: Nyolcvan nap alatt a Föld körül (am. kalandfilm) - 20.50: Fura farm (am. vígjáték) - 22.30: Az életművész (am. vígjáték) - 0.10: Vasisten gyermekei (magyar filmdráma) SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.10: Testújítás -19.30: Gyermekmozi- 20.00: Női magazin - 20.30: Tarzan (sor.) - 21.00: Egész- ségmagazin-háttér - 22.00: Színház-háztűznéző - 22.40: Koncertrészletek DUNA TV 8.00-14.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Szippan- csok -14.40: Pinocchio kalandjai- 15.30: Felnőttek csodaországban -16.00: Don Quijote -16.30: Dúdoló - 17.00: Frans Hals művészete - 17.15: Muzzy in Gon- doland -17.20: This is the Way - 17.40: Futrinka utca - 17.55: Műsorismertetés -18.00: Híradó- 18.15: Fábri Zoltán életműsorozat - Hangyaboly - 19.55: Auguszta születésnapja - 20.00: Régiók - 20.45: Ésti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Mindenki jól van - 23.15: Vers PRO 7 5.00: Hármak társasága - 5.25: Alf - 5.50: Tapsi Hapsi - 6.15: Tom és Jerry - 6.40: Flintstone család - 7.10: Flipper - 7.40: Waltonék - 8.30: A mi kis farmunk - 9.55: T-Bone és Wiesel (am. tévéfilm) - 11.35: Hármak társasága -12.05: Scarecrow és Mrs. King -13.00: Charlie angyalai - 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja - 15.00: Dinasztia - 15.55: A mi kis farmun - 16.55: Dennis - 17.00: Tapsi Hapsi - 17.25: Dennis - 17.35: Tom és Jerry -18.00: Flintstone család - 18.30: Alf - 19.00: A gleccser klán - 20.00: Híradó - 20.15: Brisco megye - 21.05: Renegát - 22.00: Édes bűn - 22.50: Action Hunter (hongkongi film) - 0.25: Hírek - 0.35: Világok háborúja 0.25: Hírek - 0.35: Arabella Ki- esbauer talkshow-ja - 2.35: Scarecrow és Mrs. King - 3.30: Charlie angyalai - 4.20: Waltonék SUPER 6.00: Üzleti bennfentes - 6.30: Hírmagazin - 7.15: Piacgazdaság - 7.30: Üzleti bennfentes - 8.30: Belső kiadás - 9.00: Su- per-shop - 10.00: Rolonda-show -11.00: Rivera-show -12.30: Financial Times - 13.00: Mai témák -14.00: Pénzkerék -17.30: Financial Times - 18.00: Mai témák- 19.00: Hírek -19.30: Sport- 20.30: Szociális témák - 21.30: Belső kiadás - 22.00: Hírek - 22.30: Jay Leno-show - 23.30: Talkshow - 24.00: Nagy-Britan- nia ma - 0.20: Piacgazdaság I. 00: Azonos időben SAT 1 5.30: Németország ma reggel- 7.30: Jó szórakozást a SAT 1 -gyei! - 8.00: Ötletek és irányzatok - 9.15: Szomszédok - 9.45: A mai napom -10.15: Jó formában -10.45: Asszonyok! -11.45: Németország délben - 12.00: A szerelem útjai -12.30: Kaliforniai nap alatt -13.30: Falcon Crest - 14.30: Tarzan -15.00: Űrszekerek (am. sci-fi sor.) - 16.00: MacGyver -17.00: Kockáztass! - 18.00: Mindent vagy semmit - 19.00: Hírek -19.15: Sporthírek - 19.30: Szerencsekerék - 20.15: A König (német krimisor.) - 21.05: Hunter (sor.) - 22.15: 96/1-es akta - 23.00: 24 óra a pokolig (am. akciófilm) - 0.45: Ürszekerek -1.35: MacGyver EUROSPORT 8.30: Granada-Dakar rali - 9.00: Eurosi -10.00: Aerobic VB- 11.00: Súlyemelés Johannesburgból - 12.00: Granada-Dakar rali - 12.30: Síugró világkupa - 15.30: Eurosi -16.30: Lovagló világkupa Belgiumból - 17.30: Falmászó világkupa - 18.3Ö: Síugrás - 19.30: Eurosport-hírek -’ 20.00: Ökölvívás - 21.30: Granada-Dakar rali - 22.00: Motorsport - 23.00: Síugrás RTL 5.30: RTL-hírek - 5.35: Flints- tone-parádé - 6.05: A hatalmas Thor - 6.35: Spiderman 5000 - 7.00: Reggeli magazin - 7.35: Power Rangers - 8.05: Flints- tone-parádé - 8.35: Lucky Luke - 9.05: Kojak - 10.00: Gazdag és szép - 10.30: Hétköznapjaink II. 00: Forró nyeremény -11.30: Családi párbaj - 12.00: Déli magazin - 12.30: A Springfi- eld-sztori -13.15: Kalifornia klán- 14.10: Gyilkosság a hobbija - 15.00: Ilona Christen - 16.00: Hans Meiser -17.00: Jeopardy! - 17.30: Egymás közt - 18.00: Gazdag és szép - 18.30: Robbanékony - 18.45: Híradó - 1910: Robbanékony - 19.40: Jó idők, rossz idők - 20.15: Utazás az iskolába - Visszaút nélkül 1. - 21.05: Bátor nők az RTL-nél - 21.10: Utazás az iskolába - visz- szaút nélkül 2. - 22.10: Stern TV- 23.30: Gottschalk-show - 24.00: RTL - Éjszakai hírek 0.30: RTL - Éjszakai show - 1.30: Kojak - 2.20: Gyilkosság a hobbija - 3.15: Ilona Christen MOZI Szolnokon a Nemzetiben 16.30, 18.30 és 20.30 órakor Időzsaru, a Tisza mozi A-ter- mében 18 és 20 órakor A pokol angyala, a Tallinnban 18 és 20 órakor Afrika koktél, Jászberényben 18 és 20 órakor Az ügyfél, Törökszentmiklóson 19 órakor Csoda New Yorkban, Ti- szaföldváron 18 órakor Woy- zeck, Jászárokszálláson 19 órakor Az oroszlánkirály, Cibakházán 18 órakor True Lies - Két tűz között, Kunhegyesen 19 órakor Forrest Gump, Mezőtúron 18 és 20 órakor Az oroszlánkirály SZÍNHÁZ Szolnokon a Szobaszínházban 19.30 órakor Ha mi holtak feltámadunk