Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-02 / 1. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. január 2., hétfő Műalkotásaink hangtalanul is beszéljenek Köztéri szobrok üdvözlete Szolnokon „Bronz és kő, avagy szobor” címmel csodálatos művészettörténeti dolgozat jelent meg az Új Néplapban december 17-én, Éltető Jó­zsef aláírással. Akár valódi, akár álnéven ír e szerző, így is tiszte­lem. mert én ugyan csak egy laikus, művészetet szerető ember va­gyok, de munkája elismerésre késztet. Hozzászólásomat, eszmefuttatásomat nem csak a cikk írójának szánom, hanem szülővárosom jóhiszemű polgárainak is. A mi 900 éves városunk mindig beleesett a hadak útjába, a Tisza és Zagyva háromszögében mindig szegény volt. Ezt, valamint az első világháború következményeit szüleim és környezetem elbe­széléseiből ismerem, a későbbiekben már ezeket átélő, időnként a helyzet szenvedő alanya voltam. Kérdezhetjük: ki az igazi szolnoki? Aki ide született, vagy gene­rációs időt élt itt? Aki emlékszik a trianoni tragédiára - bár kevés aggastyánt tisztelhetünk közülük, akik tudják, mit követtek el az abo tyi „Vigyázó” kastélyban a Héjjas és Prónay terrorlegények. Azok is szolnokiak, akik a 30-as években fizetés nélküli díjno- kok voltak a polgármesteri hivatalban, és azok is, akik 20 dekányi kenyér jegyéért álltak sorban, de azok is, akik a ’40-es években itt­hon remegtek a bombázás miatt. És azok is, akik zokogva, köröm­mel kaparták ki szüleiket, testvéreiket a Liget utca bombatölcsére­iből. De az élet ment tovább! Ellentétben a mostanság divatos ha­zugságokkal - minden pártirányítás nélkül. Romokat takarítottunk, hidakat, vasutat építettünk. Szolnok etnikuma viszonylag egyszerű: kevés főúri maradvány­nyal, közöttük a Borbély családot említhetem, akiket tisztel az utó­kor. A lakosság közül többen a közigazgatásban, a vasútnál (a MÁV-műhelyben), a Cukorgyárban dolgoztak, a város peremén pedig kisparasztok művelték a földet. A kevés zsidóság megbe­csült kereskedőkből állt, s volt néhány köztiszteletet érdemlő ci­gányzenész, mellette szegényebb cigányság - a kisgyepi perifé­rián. Az országban kevés városban volt - 50-60 évvel ezelőtt - művésztelep, ahol jó nevű alkotók éltek és élnek ma is, de sajnos méltatlan körülmények között. Régóta állandó színháza, múzeuma, több neves iskolája van a városnak. Nos, ez a - kevés kivétellel - megtépázott szegény nép­ség becsülte annyira a múltat, hogy igényelte Damjanich szobrát, a világháború hősi emlékművét (az ún. meztelen szobor), Verseghy mellszobrát, néhány kis szobrot, de többre nemigen tellett. Igaz, ezek közül egyik sem volt absztrakt, expresszionista, de mindegyik hang nélkül beszél, és ma is lelket ráz. Hál’Istennek, ezeket nem rongálták meg! A/ 50-es években is készültek városunkban szobrok, alkotások, de sok volt bennük a torzó. Kinek tetszett pl. a Tisza Szálló melletti „ágyúgolyó”, vagy a Kossuth téri, égre mutató óriás? A Lenin-szo- bor művészi alkotás volt, kár, hogy összetörték. Otthagyni sem lett volna jó, de történelem volt, s talán mementóként elfért volna egy szoborparkban! A szolnoki közízlés nem maradi, de igaza van a cikk írójának: „Minden város élő szervezet..., a köztéri szobor nem szonett - még ha finomságával, visszafogott kecsességével arra emlékeztet, akkor sem, hanem szónoklat”. A szobor ne csupán személyt ábrázoljon, hanem hangtalanul is beszéljen. A Kossuth-szobor először is rossz helyen áll. Nem igaz, hogy az utcából a Tiszáig lát. A verebek tiszteletlenségének kitéve I ushad egy csenevész alak, akit nemcsak a cinikusok, de már so­kan mások is „Lajcsinak” neveznek. A tér közepén bizony elférne egy igazi Kossuth! A „Magyar Golgota” méltatásával egyetértek, de ellentétben a cikk szerzőjével, az eklektikus térre inkább szobor illett volna. Az igaz szép alkotásnak nincs térhatása, mert mintha dobozba szorítot­ták volna. Egyébként sem kellene minden művet a város centru­mába tenni. A Golgota idegenforgalmi szempontból is látvány lett volna a Széchenyi városrészen. Talán még az előbbinél is látvá­nyosabb, elhelyezésében is tökéletes a Szigligeti-szobor. Ismere­teim szerint a város lakossága csodálja, szereti, hiszen ma még szí­vesebben fogadja a figuratív műveket, mint az absztrakton A város műalkotásaiért aggódom, és a nyilvánosság előtt is ké­rem, értékeinket szigorúbban védjük, s utódainkat is minden esz­közzel erre oktassuk, neveljük. Remélem, az új önkormányzat képviselő-testülete megérti a la­kosság tartózkodását, néha gyanakvását, ami hányatott sorsukból adódik. Amennyiben közel férkőznek hozzájuk, melegszívű embe­reket találnak. Szabó Béla - Szolnok Küldjön egy képet! Szilveszteri hangulatban - 1972 Huszonkét évvel ezelőtt, 1972 szilveszterén készült ez a kép Jász iákóhalmán, a művelődési házban (akkor az intézet igazga­tója voltam), s a tombolán a főnyereményt, ami egy üveg pezsgő volt, a képen látható úr nyerte. Ha most felkeres, a régi óévbúcsúztató, jó hangulatra emlékezve, akkor pótszilveszterre megajándékozom egy üveg pezsgővel. Fodor István polgármester - Jászjákóhalma Fagyoskodnak a kilencemeletes házban Nincs meg a húsz fok A szolnoki Bajcsy-Zsilinszky út 16. számú ház lakói a nyil­vánosság előtt is a Szolnokhő Kft. ügyvezető igazgatójának tudomására hozzuk, hogy a ki­lencemeletes szövetkezeti há­zunk ötvennégy családja rend­szeresen fagyoskodik. Ugyanis a lakásokban csak abban az esetben van meg a plusz 20 fok - szemben az Ónok állításával, méréseivel ha nem szellőzte­tünk, vagy hősugárzót, gáztűz­helyet használunk. A házban sok a kisgyerek, de idős és mozgássérült emberek is vannak közöttünk, akiknek még inkább - a szó szoros ér­telmében vett - meleg otthonra van szükségük. Gondjaink között említjük még, hogy a melegvízcsap megnyitása után sokáig hideg víz folyik, míg végre langyosat kapunk, továbbá a víz hőfoka általában 40 fok alatt marad! A lakók egy részének az a véleménye, hogy a lakásokban nincs meg folyamatosan a fű­tési díjért elvárható plusz 20 fok, s talán ha saját erőből, egyedi fűtést alkalmaznánk, ol­csóbban, jobb körülményeket tudnánk magunk számára te­remteni. Ezúton is kérjük az ügyve­zető igazgató urat: a lakók sé­relmét, kifogásait vegye komo­lyan, és intézkedjen. (Huszonhét aláírás) Játékos vetélkedőn, ahol csak nyertesek voltak Együtt örültünk Pedagógusok, szülők, diákok összefogásával játékos vetélke­dőt szervezett a szolnoki Zöld Iskola december 17-én. Az ötlet az iskola egyik tanárától, Galy- lyasné Viki nénitől származik, aki óriási lelkesedéssel látott hozzá a szervezéshez. A kérdé­sek, feladatok még kollégái nagy részére is titkosak marad­tak, hiszen az induló csapatokat az iskola tanárai erősíthették. A négy csapat tagjai, a szer­vezők, a közreműködők lázas izgalommal várták a vetélkedő kezdetét, melynek hangulatát kellően megalapozta az iskolá­ban szervezett társastánc-tanfo­lyam résztvevőinek és a Peli­kán Táncklub kis versenytán­cosainak bemutatója. A nemes vetélkedés az isko­lai tanulmányokhoz kapcsolódó feladatokból állt, emellett játé­kosságban, humorban is bővel­kedett. Tanúi, részesei lehet­tünk annak, hogy az iskola falai között összefogással, kevés ál­dozatvállalással, egymásra fi­gyeléssel hogyan tölthetünk felejthetetlen órákat együtt. S ki hitte volna - csupán a gyerekek tanulmányaira vonatkozó talál­kozásokból ítélve -, hogy a „szigorú” tanárokban mennyi humor, jókedv lakozik. A gye­rekekkel együtt gyerekké tud­tak válni, s együtt örültek vagy éppen bosszankodtak a zsűri döntésén. Ha nincs ez a dél­előtt, hallhattuk-e volna, hogy Attila bácsi milyen szépen tud szerelmet vallani egy seprű­nek? Vetélkedő közben keres­tük a lakótelep legteltkarcsúbb férfiúját, a legidősebb és legfia­talabb nagymamát, gyűjtöttünk képeslapokat, tízfillérest, és nehéz lenne felsorolni, még mi mindent. Az eredményhirdetés a délutáni órákba nyúlt, de ezt senki nem bánta. A pontszámok alapján volt ugyan első, máso­dik, harmadik, illetve negyedik helyezett, de ennek igazán ke­vés a jelentősége, ami a közel azonos díjakban is tükröződött. Mindenki nyert, aki jelen volt. Felejthetetlen, vidám órákat, és ha rövid időre is, de legalább kikapcsolódhatott a hétközna­pok gondjaiból. Reméljük, ez a nap az iskola életében hagyo­mányteremtő lesz, és ezúton is köszönetét mondunk mind­azoknak, akik a vidám nap si­keréhez hozzájárultak, akik a szervezésben, lebonylításban részt vettek. Mándoki Imréné szülői munkaközösségi tag Aki nem suszter Rossz hangulatban Ünnepek előtt kerestem fel a megyei általános sebészeti szakrendelést, ahol dr. Nagy László főorvos úr fogadott, de ma sem tudom túltenni magam azon, ahogyan velem beszélt. Erélyesen rám szólt, majd kiok­tatott. Kedves Doktor Úr! Udvaria­sabb embernek ismertem meg Önt, amikor közel 20 évvel ez­előtt az egészségügyi intéz­mény politikai-társadalmi ren­dezvényein találkoztunk, hi­szen magam is egészségügyi dolgozó voltam nyugdíjazáso­mig. Sajnálom, hogy amikor a vizsgálati szobába léptem, s a problémámra akartam felhívni a figyelmét, a beteg lábamat ­hogy meg tudja nézni - az Ön széke felé emeltem ... Ezzel hoztam volna ki annyira a sod­rából? Megjegyzem, sem Ön, sem a munkatársai nem figyel­meztettek, melyik szék a bete­geké. Egyébként a lábam nem gombás, nem ápolatlan, csak fáj! Amikor tájékoztatást kér­tem: milyen úton indulhatok el abban az ügyben, hogy gyógy- cipőt kapjak, erélyesen közölte velem, nem suszter, hanem or­vos. No, ezt sejtettem! Sajná­lom, hogy bosszús hangulatban találtam, de bizonyára nem én okoztam a rossz napját. Az új évben - a betegek érdekében - több megértést, nagyobb türel­met kívánok Önnek! Rózsahegyi Jánosné Nem mindegy, hol vesszük meg Köztudott, hogy a gyógyszerá­rak állandóan emelkednek, ami igen nehéz helyzet elé állítja azokat a beteg embereket, akik állandó gyógyszerszedésre vannak ítélve. Felvetődik a kérdés, hogy a gyógyszerek árai, vagy a gyógyszernek mi­nősített, de az egészségügyi biztosítás részéről nem támoga­tott készítmények árai - kisebb eltéréseket kivéve - gyógyszer- táranként lényegesen változ­nak? Saját példámat említem, amikor kalciumpótló Tovitát vettem (egy dobozban 60 szem), s azt tapasztaltam, hogy az állami gyógyszertárakban 207 forint, míg például a Jubi­leum téri Izisz gyógyszertárban - a számla adatai szerint - 383 forintba kerül. Vajon mi indo­kolja a magas árkülönbözetet, eltérést. (A Tovita szabadáras gyógytermék, aminek az ára - a beszerzés függvényében és pa­tikánként - sajnos ilyen mér­tékben is eltérhet. A szerk.) Mindenesetre a jövőben azokban a gyógyszertárakban igyekszem beszerezni a szá­momra szükséges gyógyszere­ket, készítményeket, ahol keve­sebbet kell érte fizetni. Mert ugye leginkább a saját kárán tanul az ember ... Németh István Szolnok _________Expressz - Ajánlva A „konok kun” igazáért A címben idézett jelige volt annak a kedves kisújszállási olvasónknak a mellére tűzve, aki különös mó­don cseppent bele a Rózsa György vezette, közismert Zsák­bamacska című, mókás tv-játékba - 1994. május 3-án. Történt, hogy az egyik közeli ismerőse, aki korábban jelent­kezett ebbe a műsorba, „behívó” levelet kapott. Hogy az ese­ményre, a jó kis szórakozásnak ígérkező játékra az illető ne menjen egyedül, felkereste olvasónkat, Kovács Józsefet: lenne-e útitársa, kísérője? Miért ne? - így a válasz, hiszen en­nek semmi akadálya nem volt. Május 3-án együtt érkeztek, s léptek a hatalmas játékterembe. Levélírónk, mint kísérő, magá­nak a „kunok kun” jeligét választotta, s tűzte ki. Aztán mit ad Isten, Rózsa György nem a komáját, hanem őt vitte játékba. A szerencse úgy forgott, hogy mindjárt nyert is egy 6100 forintos szőnyeget. Akkor arról volt szó, a nyereményt majd a lakcímére küldik. A „Zsákbamacska” játék nyereménye, a szőnyeg azon­ban a mai napig sem sem érkezett meg Kovács Józsefékhez Ki­sújszállásra. Olvasónk a jogos nyeremény ügyében három rek­lamáló levelet küldött a tévéhez. Ezekből kettőt név szerint Ró­zsa György műsorvezetőnek, a másikat a műsor főrendezőjé­nek. Az utóbbi kettőt, hogy biztosan megkapják a címzettek, már tértivevényesen adta postára. Ennek dacára egyikre sem kapott választ. Mint írja, most már kételyei támadtak a „Zsákbamacska” já­ték lebonyolításának korrektségét illetően. Úgy gondolja, bizo­nyos esetekben csupán „népbolondítás”. Mert másképp a szer­kesztők, rendezők, a műsor sikeréért felelős emberek hogy en­gedhetnének meg maguknak ilyen „bakit”, ami például vele tör­tént. S ki tudja, talán hasonló másokkal is megesett?! Levélírónk már csak szerkesztőségünkben bízik: hátha ne­künk sikerül kideríteni, hogy az adminisztráció útvesztőjében, kézen-közön hol kallódhatott el a szőnyege? Ennyi idő múltá­val vajon megkaphatja-e még? Őszintén sajnáljuk, hogy kedves olvasónk sérelmével nem előbb fordult hozzánk, hiszen a nyereménye óta sok-sok víz le­folyt a Tiszán, és sok-sok újabb Zsákbamacska-műsor pergett le a televízióban. A nyertesekről, az ajándékokról természete­sen pontos nyilvántartást, jegyzőkönyvet vezetnek, s ha ennyi idő eltelte után már nem is megy könnyen, előbb-utóbb a sző­nyeg nyomára bukkanhatunk. Levelét december 13-án kaptuk kézhez. Azonnal fel is vettük a kapcsolatot mindazokkal, akiket ebben az ügyben elérhettünk, és nagy örömünkre szolgált volna, ha karácsonyra sikerül „előkaparnunk” a várva várt sző­nyeget. Erre Zsoldos Lajostól, a Zsákbamacska-játék témave­zetőjétől ígéretet is kaptunk, sőt azt mondta: a nyereményt - mintegy gyorsan korrigálva a hibát - saját kocsijával szállítja a nyertes lakására. Egyben állította, hogy ilyen példátlan esettel még nem találkozott. Zsoldos úrral forró dróton, Pannon GSM-en álltunk kapcsolatban, majd a szőnyeghez vezető szá­lak először a jutalom felajánlójához, a Diegó Áruházhoz, ké­sőbb a Danubius Rádióhoz vezettek ... Itt azonban az a felelős ember, aki a hibát korrigálhatná, és az elkallódott szőnyeg he­lyett másikat szállíttatna olvasónknak, szabadságát töltöti. Ezért kedves olvasónknak - így az év első napjaiban - levelére azt vá­laszolhatjuk: ahogyan Ón ennyi idő elteltével sem hagyta az igazát, mi sem adjuk fel, a továbbiakban is a segítségére le­szünk! Minden reményünk megvan arra, hogy 1995. januárjában - ha kilenc hónappal is a játék után -, megszerezzük Önnek a jo­gos nyereményét. Addig is további türelmét kérjük. Üdvözlettel, és a tavalyinál szerencsésebb, boldogabb új évet kívánunk! Társas összejövetelen A mozgássérültek szajoli csoportja december 17-én (szombaton) vacsorával egybekötött rendezvényt tartott a helyi Vasutaskor nagytermében - megalakulásuk óta először melyen a családta­gok, hozzátartozók és barátaik is részt vettek. A nagyterem zsúfo­lásig megtelt. Fejes Károlyné, a csoport vezetője ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik az összejövetel sikeréhez bármivel hozzájárul­tak. Köztük a Kőbányai Sört Értékesítő Kft., a helyi vadásztársa­ság, Szondi Tivadar tiszabői tsz-elnök, a karcagi Piganix Kft., a megyei mozgássérültek elnöksége, a szolnoki Papp György, a Ke­rekperec Kft., a Sió Eckes Kft (Siófok), a Coca Cola Rt. (Kecske­mét), az Axel Springer Kft., a Sziget Rehabilitációs Szövetkezet (Szolnok), Szabó Ferencné, Kardos Józsefné, Kenyeres Má- tyásné, Seiler József (szajoliak), a Vasutas Szakszervezet helyi szervezete, a Tigáz helyi kirendeltsége, a Solami Rt., Szatmári Imre (Szajol), az Unilever Kft. (Bp.), a Cwack Kereskedelmi Kft. (Kecskemét), valamint Barta Lajos és együttese (Szajol). Vala- mennyiüknek eredményekben gazdag, boldog új évet kíván! Fotó: Imre Lajos Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom