Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-24 / 20. szám

1995. január 24., kedd 9. oldal Körkép Átmeneti mélyrepülés, avagy tartósan a parkolópályán? Beszélgetés az MDF-ről, az emberi természet, a politika változásairól, a gyökerekről Tóth István országgyűlési képviselővel Az Országos Választási Bizottság már kedden kihirdette a he­lyi önkormányzati és kisebbségi képviselők, polgármesterek 1994. évi választásának országos eredményét. Ezekből kitűnik, hogy vidéken és a fővárosban is az MSZP kapta a legtöbb vok- sot, míg a korábbi nyertes, az MDF sem vidéken, sem a fővá­rosban nem ért el dobogós sikert, mivel a negyedik, illetve az ötödik helyen végzett. Ebből az alkalomból kerestük fel Tóth Istvánt, megyénk egyetlen MDF-es képviselőjét.- A közzétett adatok után is úgy tűnik: tovább tart a párt mély­repülése, vagy ez már tartós parkolópályát jelent?- Nem fogalmaznék ennyire sarkosan, hiszen az önkor­mányzati választásoknál az is kiderült hogy a polgári pártok szövetsége - amelyek a legtöbb helyen az MDF fáradozásával jöttek létre - jelentős választási sikereket ért el.- Nem vitatom, magam is úgy látom, ugyanakkor az eredményeket silabizálva az is kitetszik, a koalíción belül visz- szaszorult az MDF szerepe.- Tény, az élen végzett az MSZP, de az őszi sikere már nem volt annyira átütő, mint a tavaszi. Nem csoda, a minden­kori kormánypárti munka nem csak előnyökkel jár. Ugyanak­kor vitathatatlan, hogy nagyon sok, kiábrándult választó úgy büntette a korábbi kormányzó pártot, az MDF-et, hogy sem ide, sem oda nem voksolt. Ma­gyarul, a távolmaradás mellett döntött. Hogy a választási szö­vetségben a párt háttérbe szo­rult? Szerintem ennek az az oka, hogy nem kevés helyen a hátára vette a szövetséget, és törvényszerűen engedményeket tett, feloldódott benne.- Mennyire régi és új ez a párt?- Értékrendje, eszmerend­szere alapján régi. Annyiban viszont megújulásra szorul, hogy ezt az értékrendet európai, néppárti stílusban kell majd közvetíteni. Valahogyan úgy, ahogyan Ausztriában teszi az osztrák néppárt. Hogy ez sike­rüljön, természetes, hogy a vá­lasztások után ez új stílust, személyi változásokat is köve­tel. Ez részben megtörtént, hi­szen a tizennégy tagú országos elnökségben kilenc az új em­ber.- Csak éppen a mindennapok gyakorlatában, abban, hogy az MDF háza tájáról új szelek fúj- dogálnának, két nem kimondot­tan sikeres választás után, vajmi kevés látszik.- Azért abban hinnünk kell, hogy az ember a gondolkodá­sában is képes megújulni. Szó­val az vagyok, aki voltam, őr­zök értékeket, de változók is.- Én hiszek ebben, mert pe­dagógus voltam, de hát az em­berek kevésbé bíznak, mutatják a voksok. Már elnézést, de a közismert strófa szerint új mű­sorhoz új nő kell. Mert ha az nincs, minden marad a régiben.- Nem marad, mert a frakció 38 tagja között akadtak újak is. A többiek közül pedig nagyon sokan részt vettek a rendszer- váltás nehéz munkájában, az elmúlt évek országirányító mindennapjaiban. Hogy azért nem ugyanazok, mint voltak, mutatja az MDF véleményének a változása a mezőgazdasági szövetkezetek esetében is.- Igen, miután fehéren-feke- tén kiderült, a vidéki 8 millió magyar kötődik a szövetkeze­tekhez. Magyarul: a korábbi földjét a nevére íratta, de benn hagyta, mondván, műveljétek tovább.- Igaz, de hát ezek a szövet­kezetek már nem a régi szövet­kezetek. A korábbi szovjet tí­pusú kolhozokat felváltották az új típusú szövetkezések, ame­lyek a tagi tulajdonon, azaz a magántulajdonon alapulnak. Ráadásul az elnöki gárda is jó­részt kicserélődött. Való, nyu­gaton is szerveződnek szövet­kezetek, de ezek az értékesí­tésre szakosodnak. Nálunk a termelésre is, mert ahhoz gép, tőke kell.- Meg hosszú, hosszú idő és olyan agrárpolitika, amelyik segíti ezt az ágazatot, nem el­von tőle.- Mi úgy voltunk vele, hogy a tulajdon és a szabadság egy­máshoz illő fogalmak. Akinek nincs tulajdona, nem tud igazán szabad lenni, mert felelőssége sincs.- Most elmondhatjuk, van szabadság, függetlenség, és az emberek aligha boldogabbak, mint évekkel korábban. Sőt! Elég, ha csak a sok százezer munkanélkülire vagy a romló forintra, a csillagos égig emel­kedő árakra gondolok. Sorol­jam még? Mert lehet, hogy poli­tikailag függetlenek vagyunk, de megint leigáztak bennünket. Mégpedig a tőke, főként a nyu­gati töke, annak lettünk a ki­szolgáltatottjai.- Pedig ezt kívántuk. Gon­doljon öt, tíz évvel korábbra. A nyugati utakra. Bámultuk a tö­mött kirakatokat, a kocsikat, de alaposabb elemzésre nem vál­lalkoztunk. Arra, hogy ahol nagy a fény, az árnyék is az. Ahol sok az autó, azért nem ke­vés a munkanélküli is. Jó, most azt mondják: miért a kapitaliz­musnak ez a formája honoso­dott meg nálunk. Miért nem az, ami a dánoknál, svédeknél, fin­neknél van? Amikor kiderült, hogy a szo­cializmus útja nem járható, ma­radt a piacgazdaság. Nincs harmadik út. Igen ám, de még ez a sokat szidott piacgazdaság sem épült ki. Ha meglesz, be­szélhetünk szociális piacgazda­ságról. De ahhoz, hogy szociá­lis, azaz elosztó legyen, ter­melni kell.- Mégis azt mondom nagyon sok ember nevében, amit a régi dal: anyám, én nem ilyen lovat akartam . . .- Egyetértek, mert azt ta­pasztaljuk, ez az életstílus nem biztos, hogy nekünk jó. Annak ellenére, hogy ez mégis hat, miközben gyökértelenné teszi az embert. Mert egy amerikai megteheti, hogy élete végéig a jól fizetett munkája, meg az alacsony benzinárak miatt öt-hat helyre is költözik, nálunk ez aligha kivitelezhető. Hiszen aki mindig vándorol, otthonta­lanná válik.- Egyébként hol van otthon?- Nem titok: Karcagon. Ha valami bánt, nekem haza kell mennem. Az édesanyámhoz, vele ki a temetőbe, a temp­lomba. Ilyenkor téblábolok egy-két napig, és mehet tovább az egész. Nekem Karcag a gyö­kér. Sokszor ostoroztak ben­nünket, hogy küldetéstudatun­kat hangsúlyozzuk. Pedig va­lami ilyesmi mindenhez kell. Ahhoz, hogy jó pedagógus, or­vos legyen valaki. Ahhoz, hogy tegye a dolgát.- Ön, képviselő úr, teszi?- Úgy ítélem meg a helyze­temet, hogy az Országházban lassan túl vagyok az inaskoron, segéd leszek. Távol áll tőlem a vagdalkozó, vagabund stílus. Tudom, nem vagyok zseni, de hiszek a mindennapok munká­jában, a mindennapok apró­munkájában. Abban, hogy tu­dok szolgálni egy 1988 óta számomra fontos ügyet, tudom szolgálni a választókat. Az em­bernek akkor is tudnia kell a he­lyét, ha pillanatnyilag nem a népszerű, mondjuk a vesztes oldalon áll.- Mi pedig ebben az évszá­zadban ott álltunk. És most nem is a háborúkra, a gazdaságra gondolok.- Tudom, sok a húsz-egyné­hány milliárd dollár. Az nem lenne jó, ha elengednék, mert nekünk mindig, mindent meg kellett és kell fizetni. Elvégre az elengedésnek ára van, lesz, lenne, nagy ára. Meg kell pró­bálni visszafizetni, ha már egy­szer felvettük, feléltük, rosszul sáfárkodtunk vele.- Akkor is, ha beleroppan a nép? Milliók élnek személyen­ként havi tízezerből vagy keve­sebből. Ők fizessék?- Aligha, de hát ezért szük­séges a piacgazdaság mielőbbi teljes kiépítése. Más út nincs.- Ezek szerint mi a fő cél?- A nemzet, az ország, az emberek boldogulása. Ez a lé­nyeg. Az MDF, mint párt, eh­hez csak egy eszköz. Ha ehhez a boldoguláshoz én, mint de­mokrata fórumos honatya egy kissé hozzá tudok járulni, talán nem ülök hiába a tornyos ház­ban. Ha viszont úgy érzem, az MDF általában nem azt az ér­tékrendet szolgálja, amelyet én hét éve elfogadtam, akkor elvá­lunk. Mert én elsősorban Tóth István, karcagi születésű ember vagyok, másodsorban pedig egy párt parlamenti képvise- lője.- Képviselő úr, köszönjük a beszélgetést. D. Szabó Miklós Fotó: Korányi Éva „Azért abban hinnünk kell, hogy az ember a gondolko­dásában is képes megújulni, miközben megőriz bizonyos érté­keket” - mondja Tóth István Vita a radiátor körül Hideg van. A hőmérő hi­ganyszála jelentősen átfor­dult a mínuszba, úgy tíz fok körül lehet. Ha igaz a pa­nasz, amelynek a nyomában járok, akkor Szolnokon egy iskolában most hideg tante­remben ülnek a diákok. A Mária úti Idegennyelvű Szakközépiskolára érkezett panasz a szerkesztőségbe: A tetőtér alatti tanteremben hideg van, a gyerekek kabátban ül­nek az órákon, olykor maguk alá húzott lábbal segítenek a fázás gondjain. Volt, aki már többször is felfázott... A szak- középiskola magániskola. Igazgatója Fenyvesi Lászlóné. A panaszra különbözőképpen reagál:- Nincs ilyen gond. Én iga­zán fázós vagyok, és az én iro­dámban van a leghidegebb, mégsem fázom.- Nincs probléma a fűtéssel, ha odakint nincs mínusz 19 fok.- Nem értem, hogy miért nem hozzám fordulnak ilyen panasszal? Csupán egyetlen­egy szülő telefonált emiatt. Az a gyerek, aki többször is felfá­zott, nem csak hozzánk jár. Aztán a férjéhez irányít, hi­szen a fűtésért ő a felelős. Fenyvesi László elismeri, hogy volt ilyen jellegű panasz.- Egy anyuka telefonált ide a téli szünet után.- Egyik újságíró kollégám is mondta, hogy ő is hallott másoktól ilyen jellegű panaszt.- Nem tudom, hogy ez mi­ért lehet. Én azt mondom, hogy mindig vannak problé­más emberek. Volt például egy árva kislányunk, akinek a nagymamája háromszor jelen­tett föl bennünket, és a kislány mindig bocsánatot kért érte. Szerintem az a baj, hogy el vannak kényeztetve a mai gyerekek. Meg aztán akadnak olyanok is, akik elég lengén öltöznek.- Tehát nincs gond a fűtés­sel?- Szerintem itt olyan meleg van, amilyet a diákok akarnak. Amikor bővítettük a tetőteret, a fűtési rendszert is bővítettük hozzá. A rendszerben 60 fokos a víz, ami azt jelenti, hogy ez a termekben húsz fok fölé nyomja a hőmérsékletet. Én inkább más problémát látok. Azt, hogy a gyerekek is vitat­koznak egymással, hogy me­leg van-e vagy sem. Az egyik elkapcsolja a radiátort, a má­sik kinyitja... Persze, ha elzár­ják, utána hideg van. Bemegyünk az igazgatónő irodájába. Ezt egy garázsból alakították át. Az iskolában a férj végzett el minden munkát, amit csak lehetett. Egész nyá­ron itt dolgozott a család, hogy minden kész legyen, és ne kelljen horribilis összegeket kifizetni a munkákért. Kétszáz tanulójuk van. Minden diákért évente 60 ezer forintot kap­nak. A szülőktől évi 5 ezer fo­rintot kértek. Ebből gazdál­kodnak. Az önkormányzattól már nem is várnak támogatást, hiszen ismerik az anyagi lehe­tőségeket. Leveszem a kabátom. Bi­zony, az igazgatónő szobájá­ban nincs meleg, de mivel itt nem tartózkodnak naphosszat, ez talán nem is annyira érde­kes. Kilépünk a folyosóra. Itt már érezni, hidegebb levegő ölel körül bennünket.- Gyakran megesik, hogy a gyerekek nyitva hagyják a be­járati ajtót - magyarázza Fenyvesi László. - Ez a négy­emeletnyi folyosó meg fel­szippantja a hideget rögtön. Megyünk tovább az első emeletre, a másodikra, majd a tetőtérbe. A folyosón két lány üldögél.- Fáztok-e a teremben? - kérdezi Fenyvesi László.- Igen! Jön a huzat az ajtó­nál! - válaszolják. Fölérünk a „kritikus” tető­téri terembe. Huszonöt-hu­szonhat négyzetméternyi terü­leten tizenöt számítógép dol­gozik, előttük ülnek a diákok. Itt valóban érezni, hogy a hőmérséklet néhány fokkal kevesebb, mint másutt. Fenyvesi László az egyik radiátorhoz lép. Hideg. En a másik fűtőtesthez nyúlok: hi­deg ez is. A teremben nincs fű­tés. A gyerekek hosszú, meleg pulóverekben ülnek - jól alá­öltözve. A székek támláján sok helyütt ott a kabát vagy egy másik pulóver.- Nézze, most is ki van kapcsolva a fűtés. Annyira meleg szokott lenni, hogy el­zárják a radiátort. Nem tudom. Úgy érzem, hogy én magam nem szívesen ülnék órák hosszat ebben a hőmérsékletben, és annak sem örülnék, ha a gyerekemnek kellene. A diákok nem szólnak. Ta­lán egyetértenek, talán nem. Aztán bejön a tanárnő, dr. Dobrainé Éva. Kiderül, hogy ő kapcsolta le a radiátorokat.- Annyira meleg van itt', hogy időnként le kell kap­csolni. Ha hideg volna, én is érezném, mert én igazán fázós vagyok.- A gyerekeknek mégis ott van a kabát a székükön.- Nem akarják kint hagyni, mert félnek, hogy ellopják. Ebben maradunk. Meg ab­ban, hogy akkor most minden­esetre bekapcsolják a két radi­átort. Elmondják még, hogy a‘ számítógépek ventilátora is hűti a levegőt. Fenyvesi László szabadko­zik: - Higgye el, lehet itt fű­teni. Annyi fok van, amennyit a gyerekek akarnak. Ha mele­gük van, kikapcsolják, ha fáz­nak, bekapcsolják. Mi nem spórolunk a fűtéssel. De lépé­seket is tervezünk azért, hogy melegebb legyen. Kicseréljük az egyik radiátort, egyet pedig a lehozunk a földszintre, mert úgy jobb lesz a keringés. Kikísér az utcára is. Ott az­tán azt mondja:- Lehet, hogy a tanárnő okozta ezeket a panaszokat. Bevallom, engem is megdöb­bentett, hogy mind a két radiá­tor el van zárva a tanteremben. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha kiakasztok a falra egy hő­mérőt, és megállapodunk ab­ban, hogy hány fok az a határ, amennyi alá nem mehet «'hő­mérséklet. Szerintem is az lesz a leg­jobb. De miért kellett ehhez egy újságíró? Paulina Éva „Eneklem a farsang napjait.. Kutyaharapást szőrével... Szilveszteri mulatságot far­sangi vidámsággal. . . Vigad­junk hát, köszöntsük önfeledten ezt az időszakot, amely a lexi­kon szerint „ősi tavaszelőző ünnepség, amely a keresztény valláskörben általában vízke­reszttől (január 6.) hamvazó­szerdáig (a húsvét előtti 40. nap) tart, vidámsággal kezdő­dik és böjttel ér véget." A farsang ily módon történő befejezése mostanában nem csak a hívőkre vonatkozik. A már közkézen forgó báli meghívók egyi- két-másikát for­gatva azon meditál a címzettek jó része, hogy meg kellene fordítani ezt a sor­rendet. Előbb kop­lalni kellene, hogy maradjon valami a bálra is. Régi újságok megfakult lapjait böngészve arra gon­dolok, hogy mennyi minden kiment a di­vatból. A bálok so­rozata azonban állja Divatos az idők viharait. Csupán lényegtelen mozzana­tok változnak. Például az, hogy gépkocsikon érkeznek a bálok vendégei, míg jó egy évszázad­dal ezelőtt a pesti Vigadóba is szekerek tucatjai szállították a dámákat. Kiment a divatból a táncrend is - pedig milyen nagy jelentő­séget tulajdonítottak neki annak idején nemcsak a bálozók, ha­nem a rendezők is. Dr. Szere­lemhegyi Ervin a Pesti Hírlap 1927. évi kincsesházában így ír erről: „Minden bál rendezősége azon igyekezett, hogy a tánc­rend az első pillantásra meg­mutassa, kik rendezték a mulat­ságot; így került az 1876. évi orvosbál táncrendjének email külső lapjára egy nagy vörös- kereszt, s az előző évek orvos­báljain pedig kis gégetükör, re­ceptet író kéz, stetoskop ...” Kíváncsi vagyok, mibe ke­rült akkor egy báli részvétel, de erről nem szól a krónika. így aztán kénytelen vagyok az idei (február 15-én, a szolnoki Tisza Szállóban megrendezendő) or­nők csoportja 1878-ból vos-fogorvos bál meghívóján elmerengeni. Címlapján a Tisza Szálló fotója van. Tudom, mos­tanában divat reklámozni a szponzorokat. Ez esetben azon­ban nem tudom, hogy a bál rendezői szponzorálják a Ti­szát, vagy az őket. Mindenesetre jobb megoldás ez a fotó, mint ha sztetoszkó­pot, fogorvosi széket, fecsken­dőt, röntgengépet vagy a jó ég tudja, milyen orvosi műszert nyomtattak volna a címlapra. Elég lesz azokat a kijózanodás után, a rendelőben mélabúsan bámulni. Jól tudom, nem issza majd le magát minden vendég, de azt biztosra veszem, hogy az absztinensek nem ússzák meg gyomorrontás nélkül. Bizony­ságul íme néhány kiragadott példa az ételkínálatból: borjú­szelet roston, sonkás, velős marhanyelvvel, párizsi körettel, avagy: töltött Csáky rostélyos kapros, túrós, vajas galuskával stb. stb. .. . Persze, nem kell annak két­ségbe esni, aki a számla rende­zésekor (az Egészségünkért Alapítvány javára fel­ajánlott rész­vételi díj 2000 forint) vagy még azelőtt rosszul lesz. Helyben az orvosi segít­ség, s még a konzultáció is biztosított. Az orvosok rend­hagyó módon abból fizetik a chekket. hogy egymást gyó­gyítják. Még­hozzá vidá­man, hiszen a jó hangulatról Balázs Klári és Korda György gondoskodik. Az orvos-fogorvos bálokat immár hosszú évek óta dr. Csordás József főorvos szer­vezi. Nem szűnő gondja az, hogy az elhelyezhetőnél jóval több a bálozni szándékozó. így van ez most is. Vigasztalja őt azonban az a tudat, hogy a kí­vül rekedtek sem fognak petre­zselymet árulni. Az előző évek bevált gazdasági gyakorlata­ként majd megtáncoltatja őket a kormány . . . Simon Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom