Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

1995. január 19., csütörtök Sport 11. oldal Egy sérülés margójára Szerencse a szerencsétlenségben Tajthy Gyuri jelenleg három lábon áll A múlt pénteken drámai fordu­latokkal vegyített férfi kézi­labda-mérkőzésnek lehettek ta­núi a szolnoki Olaj-csamokot zsúfolásig megtöltő nézők. Az NB I. újonca, a sereghajtó Al­földi Gabona TSE „hazai” kör­nyezetben fogadta a pálya tu­lajdonosát, a Mól Szolnok KK-t. Jól tükrözi az izgalmakat az a tény, hogy egyetlen alka­lommal sem vezettek a csapa­tok egy gólnál többel. Míg az olajosoknál nem akadt olyan já­tékos, aki a nehéz pillanatokban nyugalmat kölcsönzött volna társainak, addig a miklósiaknál többen is átlagon felüli telje­sítményt nyújtottak. Közülük is kiemelkedett azonban Tajthy György kapus, aki a biztosnak tűnő ziccerek mellett két hetest is hárított. A másodikat - egy- gólos TSE-vezetésnél - 30 má­sodperccel a vége előtt! Bravú­ros védését követően azonban eltorzult arccal a földre hanyat­lott, de csak a közönség bekia­bálása, illetve a vezetők pályára rohanása után vették észre a já­tékvezetők a fájdalmasan ver­gődő Tajthy Gyurit. A kapus­hoz elsőként érkező társak el­hűlve figyelték a természetelle­nes helyzetben kicsavarodott jobb lábat. Szerencsére a gyors jegelés, illetve orvosi segítség következményeként helyére ke­rült a kicsavarodott térd. A hét elején már megnyugodva, szinte fájdalommentesen tudott beszélni sérüléséről a portás.- A hétméteres előtt úgy gondoltam, hogy Bendó Csaba a bal lábamhoz fogja dobni a büntetőt, ezért erre is mozdul­tam el. Valami hetedik érzéktől vezérelve azonban visszator­náztam magam, és jobb kézzel, vállmagasságban bele tudtam kapni a labdába. Ilyen esetek­ben a védést követően a jobb lábnak ki kell csúsznia egy fél- spárgaszerü helyzetbe, de saj­nos leragadt a lábfejem, s a lendületben lévő felsőtestem szinte kicsavarta a térdemet. A nagy erő következtében az ki­ugrott helyéről. Szerencsémre olyan erős térdvédő volt raj­tam, hogy keresztszalagjaim ennek ellenére nem szakadtak el, s a jegelés hatására a tér­dem pillanatok alatt, magától „visszakattant” a helyére. Se­bestyén Mihály főorvos úr - a Mól Szolnok KK sportorvosa - azonnal kezelésbe vett, így állí­tólag egy kiadós pihenés is ele­gendő a szalaghúzódás kikeve­réséhez. Az öltözőben azért megvizsgáltam a cipőm talpát, hogy miért nem tudtam kicsúsz­tatni a lábamat. Sajnos a me­zőnyjátékosok által használt vaksz került felületére, így ért­hetővé vált, miért ragadt le ab­ban a pillanatban. A kiesés ellen küzdő, de Becskerekivel jelentősen meg­erősödött TSE-t nyilván érzé­kenyen érinti remek formában lévő portásának kiesése, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Fejes kapus júniusig eltiltását tölti. így jelenleg egyetlen há­lóőr, Tóth Pál áll Kocsis edző rendelkezésére, s ez édeskevés­nek tűnik. Talán ha szerencséje van a miklósiaknak, azokra a találkozókra, melyeken a leg­nagyobb riválisokkal találkoz­nak, Tajthy Gyuri is felépül. Je­lenleg két hétig takaros kis gipszcsizmát kénytelen hor­dánk ________________(géléi) H etedszer is Martini Egy hete a világ legjobb tőrví­vónői randevúztak Budapesten, a következő hét vége pedig a gyengébb nemet reprezentáló párbajtőrözőké lesz. Szomba­ton és vasárnap immár hetedik alkalommal rendezik meg a Martini Kupa női párbajtőr Vi­lág Kupa-viadalt - amint az az eseményről tartott sajtótájékoz­tatón elhangzott.- Egy házasságban a hetedik év a kritikus. Nos, a mi házas­ságunk is éppen hét éve tart a Martini céggel - kezdte Ne- deczky László, a viadal fő szer­vezője. - Nem szeretnénk, ha a kapcsolat a kritikusnak neve­zett esztendőben megromlana, ezért újítunk. A fináléra a Bu­dapest Kongresszusi Központ­ban gálaformában kerül sor: a nézők nem széksorokban, ha­nem asztalok mellett foglalnak helyet, s Martinit szolgálnak fel nekik. Kornfeld Pál, a Bacardi- Martini csoport magyarországi vegyes vállalatának, az Inter- drinks Kft.-nek a vezérigazga­tója elmondta, hogy a Martini sikeres ital, éppen ezért cégük sikeres hazai sportágakat szponzorál. A vívás pedig az... Szólt arról is, hogy az idén bő­vül azon sportágak köre, ame­lyeket támogatnak: a vívás, az öttusa és a motorcsónak mellett a Postás asztaliteniszezőit és a szentesi vízilabdázókat is „fel­karolták”. Kovács Tamás tech­nikai igazgató biztosította a megjelenteket, hogy a mezőny színvonala méltó lesz a verseny névadójához. A világranglista első 16 helyezettje - köztük Hormay Adrienn, Király Haj­nalka és Szalay Gyöngyi - csak vasárnap 9 órától, a 64-es direkt kieséses táblán kapcsolódik a küzdelmekbe, a többiek azon­ban már szombaton 14 órakor elkezdik a csatározást a Nem­zeti Sportcsarnokban. Sportiskolások a küzdőtéren Röplabda A Szolnok Városi Sportiskola ifjúsági csapata az elmúlt hét végén dupla fordulót játszott idegenben. Dunaújváros-SZVSI 0:3 (-9, -1,-4) Csupán az első játszmában ala­kult ki igazán jó játék, a máso­dikban és harmadikban egyér­telmű volt a sportiskola fölé­nye. MAFC-SZVSI 0:3 (-16,-6,-7) A főmérkőzésen bravúrosan játszó Pénzes és Surányi kissé fáradtan mozgott a juniormecs- csen, s ennek köszönhető az első játszma minimális különb­ségű megnyerése. A következő kettőre aztán regenerálódott a két fiatal, s ekkor már nem volt vitás a mérkőzés végkimene­tele. Sajnos sérülések tizedelik a csapatot - Bosnyák térd, Ag­god gerinc -, ez várhatóan ne­gatívan érinti a következő mér­kőzések eredményességét. SZVSI: Pénzes, Lovász, Su­rányi, Oszmán, Nedbalek, Pén­zes L. Csere: Kardos. Edző: Pénzes György. Kosárlabda Január 14-15-én Székesfehér­váron rendezték meg az Orszá­Forma-1 Véglegessé vált, hogy a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságon érdekelt Sa­uber csapat színeiben idén a német Heinz-Harald Frentzen és az osztrák Karl Wendlinger szerepel. Mint ismert, a tiroli versenyző tavaly májusban a Monacói Nagydíj edzésén sú­lyos balesetet szenvedett, s 19 napig feküdt kómában. Szurkológyűlés A Szolnoki Olaj KK baráti köre szurkológyűlést tart a mai napon 18 órakor a Mól tiszaligeti üdülőjében. Ven­dégek: a sportegyesület ve­zetői és játékosai. Labdarúgás A brazilok labdarúgócsillaga, Romario a jövőben az 1-es számú mezben játszik új klub­jában, a Flamengóban. Pedig szó sincs arról, hogy a gólerős csatár posztot vált, s csatár he­lyett kapus lesz. A szakírók kiderítették: az FC Barcelonától elköszönt vi­lágbajnok, aki korábban rendre a 11-es számú mezt öltötte ma­gára, a Branma nevű sörgyárral kötött szponzori szerződést, s azt a céget éppen az 1-es sor­szám alatt jegyezték be a brazil élelmiszer-ipari vállalatok so­rában. gos Kadett Kupa (OKK) C-csoportjának területi selejte­zőjét. Négy egyesület csapatai - Albacomp, Nagykőrös, Cse­pel, Szolnoki Olaj KK Sí - ver­senyeztek a továbbjutást jelentő 1 -2. helyért. A szolnoki fiatalok veretlenül az 1. helyen kerültek az országos döntőbe. Sz. Olaj KK SI-Csepel 80-50 Olaj KK Sí: Kohári 8, Cziczás 2419, Szabó 10, Bálint 15, Mgyar 17. Csere: Tóth 2, Mol­nár A. 2, Horváth 2, Molnár, Mulicz, Szalay, Honhalmi. A 12. percben már 40-12 volt az eredmény, s ezzel eldőlt a mérkőzés. Szolnoki Olaj KK SI- Nagykőrös 99-66 Olaj KK SÍ: Kohári 9, Cziczás 37/12, Szabó 10, Bálint 32/9, Magyar 4. Csere: Horváth 4, Molnár A., Honhalmi 2, Tóth, Szalay 1, Mulicz, Molnár J. Fokozatosan őrölte fel ellen­fele erejét az Sí. Szolnoki Olaj KK SI- Albacomp 88-77 Olaj KK Sí: Kohári 5/3, Bálint 8, Magyar 9, Szabó 14, Cziczás 42/12. Csere: Molnár G., Hor­váth 10, Szalay, Molnár, Hon­halmi, Tóth, Mulicz. Edző: Pál Szabó Sándor. Fej fej mellett haladtak a Paks, 500 n„ v: Váradi, Vár­halmi Paks: Hosszú 6/6, Sivenici, Munteán 2, MOKOS 26/24, STAN 14. Csere: Pálkerti 13/3, Gócs 2, Doma 2, Lakosa. Edző: Simon Károly. Olaj KK: Katona 5/3, VARGA 17, GÓBI 19, TA­KÁCS 20/12, Mérész 8. Csere: Jusztin, Kis P. Edző: Rezák László, Tóth Zoltán. Szokatlan felállásban, Ivko- vics, Tóth Attila és Alexe nél­kül kezdett a szolnoki együttes, a hazaiaknál Gergely és Gulyás hiányzott. Varga kosarával kezdődött a mérkőzés, amelyre a válasz Mokos triplája volt, ám Mérész és Góbi találataival el­A pontgyáros Varga Géza csapatok, s a végig vezető sportiskolások megérdemelten győztek. Különdíjat kapott Cziczás László mint a legtöbb pontot és a legtöbb hárompontos kosarat dobó játékos. Külön ki kell emelni Bálint Szabolcs tá­madó-, valamint Szabó Gábor védőmunkáját. Sz. Olaj SI-Bp. Honvéd A 62-61 (34-24, 54-54) Olaj KK Sí: Bellér 14, Szabó 12, Katona 10, Agócs 8, Berta 7, Nánási 4, Kállai 3, Balogh 2, Csontos 1. Edző: Maroska Ma­riann. Az egy évvel fiatalabb szol­noki fiúk pontos játékkal lepték meg a pestieket az első félidő­ben. A második játékrészben felzárkózott az ellenfél, és ki­harcolta a hosszabbítást, ahol a büntetőket biztosabban értéke­sítő szolnokiaknak végül is si­került győzniük. Szolnoki Olaj Sí-Oroszlány 59-58 (28-33) Olaj KK Sí: Csontos 11, Szabó 8, Berta 8, Katona 7, Kállai 6, Agócs 4, Bellér 4, Nánási 4, Ba­logh 5, Tasi 2. Edző: Maroska Mariann Fél órával a hosszabbításban kiharcolt győzelem után ismét pályára léptek a fiatalok, akik ismét nem találtak legyőzőre. húzott az Olaj. Az ex-szolnoki Hosszú, majd Mokos újabb hármasa következett. Varga azonban büntetővel egyenlített. Hosszú és Mokos újabb távoli kosaraival meglépett a hazai gárda, de a Góbi, Takács, Mé­rész trió révén hamarosan az Olajnál volt az előny. Stan két szép tempójára Varga ziccere volt a válasz, így már egyenlő volt az állás. A hajrában rákap­csoltak a vendégek, a szünetre tehát a szolnoki gárda vonulha­tott előnnyel. A második játék­rész Stan és Góbi dobópárbajá­val indult, ami a Tisza-parti já­tékos győzelmével végződött. A hazaiaknál továbbra is Stan tartotta a frontot, míg a másik oldalon Takács és Góbi is ki­vette a részét a pontszerzésben. Ekkor azonban hirtelen rövid­zárlat keletkezett a szolnokiak játékában, Mokos zsinórban négy triplát szórt, a paksiak négy perc alatt 18 pontot vará­zsoltak a szolnoki gyűrűbe. Is­mét megrázták magukat a pi­ros-feketék, az utolsó percre egállal fordultak a csapatok. Takács 65-65-ös állásnál szer­zett labdát, és a fiatal irányító, valamint Góbi büntetőjének köszönhetően a szolnoki gárda várhatja a szombati visszavágót kedvezőbb pozícióból. Tudósí­tásunk Westel rádiótelefonon érkezett. Kosárlabda Magyar Kupa, férfiak Fiatalos lendülettel Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj KK 65-69 (28-36) Szekeres a Mária utcában lelt kérőre Ezt is megértük - végre vala- hára. Hosszú évek hiába­való)?) munkája után úgy fest, a női 400 méteres gátfutás ma­gyar bajnoka révbe ér. Már-már nonszensznek tűnt, hogy Szekeres Judit, a Szol­noki MÁV MTE atlétája me­netrendszerűen szállítja az or­szágos bajnoki címeket, ugyanakkor „cége” képtelen valamirevaló tiszteletdíjjal ho­norálni eme hőstetteket. írd és mond, komolyabb ellenszol­gáltatás nélkül, csupán szere­lemből jutott fel a csúcsra. Azonban mindenki tudta, ez így nem mehet tovább, hiszen a nagyobb teljesítmény eléré­séhez már jóval hathatósabb támogatásra van szükség, mint az egyszerű meleg kézfogás. A 24. órában viszont meg­mozdult az állóvíz, olyannyira, hogy szerdán a szolnoki Mária utcai Hozam Klubban hivata­losan is támogatókra lelt a baj­noknő, aki a jövőben talán még inkább a sportnak szen­telheti életét. Ámbár nem hoz­ták nyilvánosságra, hogy a két gáláns úr, Ondrék András (Hozam Rt.) és Radványi And­rás (Project Rt.) mennyivel száll be Szekeres Judit éves büdzséjébe, az azonban felet­tébb örömteli, hogy ily módon- a nagy álom - az atlantai olimpia is elérhető közelségbe kerül, feltéve, ha Jutka és edzője (Szerencsés Károly) üs­tökön ragadja a kínálkozó le­hetőséget. Érdeklődésünkre Ondrék úr elmondta: szaktanácsadójának (sportügyekben), Balasi Péter­nek köszönheti, hogy egy olyan kvalitású válogatott sportolóra tette voksát, no és pénzét, aki már bizonyított. Határozottan kijelentette, az atlétanőnek nem lesznek anyagi gondjai az elkövetkező két évben, ami hatalmas szó mai világunkban. A Hozam Rt. igazgatója reményét fejezte ki, hogy ezzel a közeljövőben aláírandó szponzori szerződés­sel még szorosabbá és gyü­mölcsözőbbé válik a kapcsolat cége és hazánk legnagyobb szállítmányozója, a Magyar Államvasutak között. <s.y, A „randevúnak” a Hozam Klub adott otthont FOTÓ: barna Agassi beköszönt Igazi sztárok léptek pályára a 6.2 millió dollár összdíjazású ausztrál nemzetközi teniszbaj­nokság második napján: a férfi­aknál André Agassi és Boris Becker, a nőknél Arantxa San- chez-Vicario és Gabriela Saba- tini. Kezdetben mégsem ők, hanem az időjárás játszotta a főszerepet. Megeredt az eső, s emiatt legalább három órára félbe kellett szakítani a küz­delmeket. Tizenöt pályáról vo­nultak le a teniszezők, s össze­sen 60 mérkőzést halasztottak későbbre. Agassit és San- chez-Vicariót mindez nem érin­tette, hiszen a centerpályán működésbe hozták a csukható tetőberendezést, s így fedett pá­lyán folytatódhattak a labda­menetek. A külsőségeket is kedvelő és a feltűnést ezúttal leginkább a tüskehajával keltő Agassinak - élete első mel- boume-i Grand Slam-találkozó- ján - nem jelentett gondot a dél-afrikai Grant Stafford bú­csúztatása. Az amerikainak mindössze másfél órányi já­tékra volt szüksége a három játszma megnyeréséhez. A női mezőny első kiemeltje, Sanchez-Vicario még keveseb­bet, csupán 50 percet töltött a pályán a kínai Fang Li ellen, igaz, neki csak két szettet kel­lett nyernie. A spanyol fölényes győzelme annyira megviselte a kínai teniszezőnőt, hogy a 2. játszmában 0-5-ös állásnál eltö­rött nála a mécses: a rövid pi­henőidőt sírással töltötte, majd könnyes szemekkel tért vissza a pályára. - Úgy éreztem magam most, mint egy kezdő - mondta nekikeseredetten Fang Li. Az égi áldás mellett kedden a „csillagok” is elkezdtek hullani Melboume-ben. A legnagyobb név közülük a negyedikként ki­emelt Gorán Ivanisevic. A nyolchetes eltiltás után első mérkőzését vívó horvát teni­szezőnek a német Carl-Uwe Steeb parancsolt megálljt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom