Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-19 / 16. szám

4. oldal A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Közbenjártunk Úton a családi pótlék, a kislány igazolványai Öt kiskorú gyermek édesapja, a fegyvemeki Csőke Béla kereste meg soraival szerkesztőségünket a napokban, és a családját súlyo­san érintő gondját osztotta meg velünk. Mint írja, a tavaly október 16-án született kislánya, Annamária után járó családi pótlék folyó­sítása, tb-kártyája intézése végett a szükséges iratokat még októ­berben a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz küldte. Azóta is hiába vár: se pénz, se igazolvány, noha a családi pótlékról szóló, novem­ber 4-én kelt határozatban arról értesítették, a járandóságát is kül­dik. A valóság: nemhogy az elmaradt családi pótlékot megkapták volna, a múlt havi ellátmányuk 7500 forinttal kevesebb volt, mint amennyit vártak. Számításuk szerint kb. 17 750 forint „csavarog” valahol, amit nélkülözniük kell. Szerencséjüknek tartja, hogy a jó lelkű, helyi vegyesboltos, Huber Tibor segít rajtuk. Tőle kapják meg az alapvető élelmiszereket. Olvasónk nyugdíjtörzsszámát, ami alapján ilyen ügyekben elin­dulhat az ember, sajnos nem írta meg, azt a helyi önkormányzat közreműködésével tudtuk gyorsan megszerezni. Kiderült, a rend­szeres járadékban részesülő Csőke Béla adatainál - a változás át­vezetésekor - a számítógép tévedett, amire csak utólag jöttek rá, így a hiba korrigálása is elhúzódott. Adminisztrációs tévedés saj­nos bárkivel, bármikor előfordulhat, de az említett indokot - a csa­lád nevében is szólva - mi elfogadhatatlannak, felszínes magya­rázkodásnak tartjuk. A számítógépeken is emberek dolgoznak! És ha már véletlenül egy ötgyerekes család zsebére tévedtek, a hibát gyorsan tegyék jóvá, hiszen a megélhetésük forog kockán. Közbenjárásunkra azonnal intézkedtek. Köszönjük. A kallódó családi pótlék (22 500 forint) már úton is van, és a kislány szü­letési anyakönyvi kivonata, a tb-kártyát pótló (februártól új formában állítják ki és küldik!) igazolványa is. Kívánjuk, hogy ez utóbbira ne legyen szükség. - cs _________________________ __________________________iZ K üldjön egy képet! Színjátszó leventék - 1943 Ez a felvétel a tiszavárkonyi kultúrház udvarán örökítette meg a leventék kis színjászó csoportját, 1943-ban. Balról, akinek csu­pán a bal keze látszik, ifj. Baricza György, Sánta István (le­ventesapka a fején), Hovodzák József, Baricza István, Farkas Sándor, Boros Ferenc, Deák F. József. Balról, ülve: Garamszegi János, mellette nővérem, Kiss Margit Irén, majd a főoktatónk Varga József, egyenruhában nagybátyám, Kiss József, aztán Garai Gizella és jómagam, 17 évesen. Abból az időből sok kedves emléket őrzök. I. Kiss Béla - Tiszavárkony----------------------------------------------------------------------------M Kerékpárosok sötétben Ezzel a közös címmel két kis levelet adunk most közre, s talán mindjárt ki is derül, hogy miért együtt: A télből kifelé tartva, már egy-két perccel hosszabbak a napok, de még korán sötétedik. Jó lenne, ha ezt minden kerék­páros érzékelné is. Közülük többen mint a sötétben látó de­nevérek, úgy tekernek a síkos, havas utakon, kereszteződé­sekben, lámpa nélkül. Az em­ber haja szála az égnek áll, arra gondolva: vajon pillanatokon belül milyen közlekedési bal­esetet okoznak? Felelőtlen em­berekről van szó, és közöttük jócskán akad, aki valamelyik kis kocsmában a pohár fene­kére néz, majd úgy gondolja, szépen hazagurul... Az új év kezdetén vagyunk, talán nem árt az intelem: vi­gyázzunk jobban a saját és em­bertársaink egészségére, testi épségére. Ne feledjük, hogy a bajokat könnyebb megelőzni, mint or­vosolni! Molnár Ferencné Szolnok * Január elsején, este nyolc óra­kor kerékpároztunk haza a csa­ládommal. Már majdnem a há­zunkhoz értünk, amikor az út felezővonalára állt egy autó, és lekapcsolta a világítását. Elha­ladtunk mellette, mire a gépko­csi vezetője nagy sebességgel az egyik utcába hajtott, meg­fordult, majd nagy csikorgás­sal, gyorsasággal a mi utcánk­ban termett. Mi is odaértünk. Az illető kiugrott a kocsiból, és a személyi igazolványunkat kérte. Akkor jöttünk rá, hogy a körzeti rendőrrel állunk szem­ben. Valósággal üldözött ben­nünket, és azért tette, mert a ke­rékpárunk nem volt kivilágítva. Kérdezem: ez az elintézési módja? Miért nem állított meg mindjárt, amikor ezt észlelte, miért kellett „Rambót” játsza­nia?! Kovács Lászlóné Tiszavárkony Leáldozott a társastánc és az ötórai tea korszaka Szombat esti „gőz” Artikulálatlan üvöltözés, ének­szó, hangoskodás ... a szóra­kozóhelyen. Mert szombat este van! A mai fiatalok között saj­nos szép számmal akadnak, akiknek a kulturált szórakozás fogalma mást jelent, mint má­soknak. Kimondhatjuk: leáldo­zott a társastánc és az ötórai tea korszaka. A szolid, diszkrét szórakozás helyébe - sok eset­ben - a végtelenségig elkorcso- sult, mások testi épségéért fe­lelősséget nem érző fiatalok sa­játságos szombat estéje lépett. Mielőtt bárki azt hinné, hogy mindezt egy otthon ülő, csupán hallomásából értesülő, konzer­vatív lélek mondja, be kell val­lanom, én sem vetem meg a Matróz, illetve a Boomerang adta szórakozási lehetőséget. S ha már a lehetőségeknél tar­tunk, álljunk meg egy pilla­natra. A hét végi zenés-társas szórakozás egyeseknek a natúr jókedvet, másoknak a csendes iddogálást, a többieknek pedig a felismerhetetlenségig torzító lerészegedést jelenti. Mindez magánügy lenne, ha az utóbb említettek nem zavarnák azokat a fiatalokat, akik igazán em­beri, kulturált módon szeretné­nek kikapcsolódni, szórakozni. Úgy vélem, valamennyien azért járunk például diszkóba, hogy ott jól érezzük magunkat. A mértéktelenül iddogálók saját­ságosán értelmezett, jó” hangu­lata azonban nem mehet mások rovására! E sorok után termé­szetesen nem hiszem azt, hogy azok, akik az elmarasztaló vi­selkedés jellemzésében önma­gukat vélik felismerni, egy­szerre mások lesznek. Mégis bízom abban, hogy aki egy kicsit is fogékony a róla alkotott, nem éppen pozitív vé­lemény elfogadására, a későb­biekben tudatosabban vág neki a szombat esti kiruccanásnak, és a kellemes szórakozásra vá­gyó társaira is tekintettel lesz. Agócs Zsuzsanna ____________________V 1 995. január 19., csütörtök Jogi tanácsadónk Szövetkezeti üzletrész Több olvasónk, szövetkezeti tag fodult hozzánk az utóbbi időben üzletrészének kiadá­sával kapcsolatban. Általános problémájuk, hogy a szövet­kezet a munkviszony jellegű jogviszonyukat megszüntette, ugyanakkor a „vagyonjegyü­ket”, ahogyan olvasóink ne­vezik, sem természetben, sem pénzben nem adja ki. így nem tudnak önálló gazdálkodás­hoz kezdeni. Olvasóinkat az alábbiakról tájékoztatjuk: Az új szövetkezeti törvény (1992. évi I. Szvt.) hatályba lépésével a mezőgazdasági szövetkezeti tagok tagsági vi­szonyon alapuló munkavég­zési kötelezettsége és a szö­vetkezet munkabiztosítási kö­telezettsége megszűnt. A korábbi megállapodáson alapuló tagi munkavégzés munkaviszony jellegű jogvi­szonnyá alakult, amelyre a munka törvénykönyvének szabályai az irányadók. Tehát elvált egymástól a tagi tulaj­doni jogviszony és a munka­végzésre irányuló jogviszony. Ez utóbbit a szövetkezet az Mt. szabályainak betartásával felmondhatja, ami nem érinti a tulajdonosi, tagi jogviszony fennállását. A tag, illetve a szövetkezet részéről a tagsági viszony megszüntetésére is lehetőség van, azonban ez nem jelenti a szövetkezeti üzletrész termé­szetbeni vagy pénzbeni ki­adásának kötelezettségét. A szövetkezeti tag üzletré­szének kivitele - a jelenlegi szabályok szerint - a tagsági viszony megszűnése esetén sem lehetséges, ugyanakkor a szövetkezeti törvény 56. pa­ragrafusa szerint a szövetke­zeti üzletrész átruházható, örökölhető, és a szövetkezet adózott eredményéből évente részesedésre jogosít. Erre te­kintettel a tag az üzletrészét eladhatja, elajándékozhatja. Ha az üzletrész tulajdonosa üzletrészét kívülálló sze­mélyre kívánja átruházni, a szövetkezetei és tagjait elővá­sárlási jog illeti meg. Ennek módjáról az alapszabályban kell rendelkezni. Az üzletrész megvásárlását a szövetkezetnek is fel lehet ajánlani, de nem köteles meg­venni. Ha azonban a megvá­sárlás mellett dönt, a vételár összege már a kölcsönös megállapodáson múlik. Dr. Lambert István ügyvéd Köszönet a földhivatal dolgozóinak A Karcagon 1993. augusztus 6-án tartott földárverésen vásá­rolt földünket egy hónap múlva, szeptember 11-én ki­mérték. Dicséretes volt ez a gyors intézkedés. Nem úgy a tavaly január 31-i árverésen szerzett földünk kimérése, amire több mint tíz hónapig tü­relmesen vártam - arra gon­dolva, hogy az újabb igénylé­sek miatt nem érnek rá intéz­kedni -, majd nagy aggódásom­tól hajtatva, levelet írtam a szolnoki földhivatalnak. Válaszukat december 19-én kaptam meg azzal a tanáccsal, hogy forduljak a törökszent­miklósi földhivatalhoz. Még aznap így is tettem, és a leve­lem keltétől, postára adásától számítva, a harmadik napon már ki is jelölték a földet, és le­verték a határmezsgyéket jelző karókat. Nekem csak az átvételi jegyzőkönyveket kellett aláír­nom. A törökszentmiklósi földhi­vatal dolgozóinak a nyilvános­ság előtt is köszönetét mondok. Közülük név szerint is megem­lítem Rácz Kámán földmérő mérnök urat, aki az ügyben gyorsan intézkedett. Id. Kanta Gyula Berekfürdő Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné Hogyan keressük elveszett kedvenceinket? Az utóbbi években városon és falun egyre többen tartanak ku­tyát. Az állatbarátok számára örvendetes helyzet sajnos azzal jár, hogy az elveszett, kóborló állatok is szaporodnak. A múlt évben - csak a fajkutyákat számítva - a következő gazdát­lan állatokkal találkoztam: új­fundlandi, tacskó, magyar vizsla, jagd terrier, welsh ter­rier, kaukázusi juhász, puli, német juhász és két doberman. Lényegesen csökenthető volna a kutyák elvesztésének száma, ha betartanánk néhány megelőzést szolgáló szabályt, illetve alkalmaznánk azokat a módszereket, amelyekre saját kutyám elvesztésekor jöttem rá: Az új kutyánkkal először is pó­rázon ismertessük meg laká­sunk környékét és azokat a ho- szabb útvonalakat, amelyeket elvesztése esetén valószínűleg keresztez, így azokon majd haza is találhat. Nyakörvére he­lyezzünk összecsavarható kis réztokot (a szolnoki KU-MA-ban kapható), mely­ben a lakcíme és a megtaláló­nak szánt jutalom összege sze­repel. Ha már elveszett kedven­cünk, azonnal „forró nyomon” keressük, mert annak reményé­ben várakozva, hogy majd ha­zatalál, végleg elveszíthetjük. Nem elég kérdezősködni, kis cédulákat kell osztogatni a ku­tya leírásával, lakcímével - a nyomravezető jutalmazását is említve -, hogy ha majd látják az állatot, tudjanak informálni. Sokat segíthetnek az utcán dol­gozók: újságárus, postás, piaci helypénzszedő stb., de ered­ményhez vezethet, ha a napila­pokon, a kábeltévén keresztül is keressük. Ne a kutya fajtáját je­löljük meg elsősorban, mert az jóformán csak a kutyatartóknak mond valamit, hanem az eb pontos leírására törekedjünk, hiszen főképp a kóbor állatokat etető nyugdíjasok tudnak leg­inkább segíteni. Az elveszett kutyákról - ed­digi tapasztalatom szerint - az Új Néplap kérésünkre egy-két napon belül készségesen hírt ad, és a továbbiakban is segítő­kész. Ha az első körben végzett nyomozás nem vezetett célra, a kóbor kutyák összefogásával megbízott személyt keressük, és azokat a helyeket, ahol a gazdátlan állatok szívesen tar­tózkodnak. (Kutyafuttató, isko­lák környéke, piacok, büfék, szeméttelep, romos házak stb.) Ugyanis olyan területen állapo­dik majd meg, ahol viszonylag békességben élhet, s ahol főleg reggel, este - lesben állva - bukkanhatunk rá. Az emberi zaklatások miatt főleg ebben az időpontban jár élelem után. Á frissen elvesztett kutya ki­nézete, viselkedése eltér a rég­óta kóborló állattól. Nem csak ápoltabb, kövérebb, gyakran nyakörve is van, és ide-oda fut­kos, zavartan viselkedik, embe­rekhez szegődik, élénk. A kó­bor kutya viszont gondozatlan, farkát behúzza, fejét lógatja, a földön szimatolva keres élel­met, s menekül az embertől. Hirdetéseinkre sosem rossz szándékkal érkeznek a jelzések, de az emberek gyakran pontat­lanul figyelik meg az állatokat. A pontos megfigyelésre akkor van remény, ha a kutya egy he­lyen már megállapodott, s ott rendszeresen feltűnik. A település állatorvosai is segítségünkre lehetnek, hiszen ha befogadták, az igényes állat­tartó beoltatja, és nyomra ve­zethetnek az állateleséget áruló üzletekben is. (Jászberényben például így tudtam meg, kik foglalkoznak kutyák kiképzé­sével, adás-vétellel.) A továbbiakban keressük fel azokat a helyeket, amelyek az állat számára ismerősek voltak: hétvégi ház, barátaink, ahol a kutyával együtt jártunk. Ha ez sem vezet eredményre, már csak azt remélhetjük, hogy a barátként kedvelt állatunk be­fogadója értesít: a kutya jó he­lyen van, egészséges... A most is keresett nagy, fe­kete, sima szőrű, lógó fülű, pici farkú (mellén fehér folt van, kan, köldöknél diónyi kinövés) kutyámról sok hírt kaptam Jászberényben, de egy részlet­ben sajnos tőle mindig eltérőt. Az esetleges megtalálójától kérem, hogy a Toborzó út 31. szám alatt vagy az 57/312-890 telefonon értesítsen bennünket. D. I. Koncert után, még nem oly távol Úgy vélem, hogy az Uj Néplap múlt hó 31-ei számában megje­lent „Koncert előtt” című írás­ban foglaltakat nem hagyhatom szó nélkül. Kedves Csabai Ágnes! Ab­ban bizonyosan igaza van, hogy „azt a zenét”, amiből Ön kiöre­gedett, mi szeretjük, de azt hi­szem, soha bele sem nőtt. Erre abból következtetek, ahogyan a régi idők „Várklubjáról” ír, ahol a szendvics, üdítő, a lopva elszívott cigaretta légkörében akarták megváltani a világot. Nem értem, miért zavarja, ha egy szórakozóhelyről nem dobnak ki boldog-boldogtalant úgy, mint annak idején, amikor ehhez ittasnak sem kellett lenni. Nem értem, miért zavarja, ha a földön nyomnak el egy cigaret­tát; miért gondolja, hogy bárki is a folyósó sötét zugában akar sört inni? Igaza van: ez a gene­ráció e felé az életstílus felé sodródik. Ha körülnézek, frusztrációkkal, csalódásokkal, feszültségekkel, az életminőség romlásával, a világ rohamos változásával találkozom. Már­pedig ezek nem a felszabadult- ság legfőbb jelei, sőt legjobb tudomásom szerint E. Dürk­heim már a múlt században írott nagyszabású alapművé­ben, Az öngyilkosságban defi­niálta az anómia fogalmát. Az ember társadalmi életében van­nak normatív szabályok, me­lyek segítenek az egyénnek a döntésben, viszont anómiás kö­rülmények között fellazulnak - ezek a körülmények pedig kí­sértetiesen hasonlóak az álta­lam fentebb említettekhez; könnyen vezethetnek alkoho­lizmushoz, súlyosabb esetben öngyilkossághoz. Ennyit a fel- szabadultságról. Abban is igaza van, hogy nem kell a hátsó aj­tón ki- és beóvakodni, nincs már olyan izgalom, mintha egy tiltott URH-koncert lenne. Ne­künk nincs széles szárú nadrá­gunk, virágos ingünk, mi mele­gítőben és tornacipőben ját­szunk zenét. Mert hiszem, hogy ez zene, és kikérem magamnak, hogy egy hivatalos'lap hasáb­jain alkoholistává redukálva ki­jelentsék rólam, még a színpa­don sem vagyok képes letenni a sört a kezemből. Ezt úgy látom, hogy ott fenn az ember csinálja, amit szeret, és közben cserepes lesz a szája, mert a szó nemes értelmében kiszárad. (Egyéb­ként Kaisert ittam aznap este.) A cikkből ordít: a szerző egy percig sem gondolta, hogy az írását majd mi is elolvassuk. Inkább arra volt felkészülve, nem is tudunk olvasni. Az ön­pusztítót - minden gyengesége ellenére - jobban becsülöm, mint az előítéletest. Nem aka­rok senkit megváltani - sem színpadról, sem máshonnan -, és valószínűleg sikertelenül is járnék, ha ezt úgy tenném, aho­gyan a cikk szerzője tette. Az életét mindenkinek a saját nor­mái szerint kell rendeznie, bár egy ingerekkel - a hazánkéhoz hasonlóan - telített környezet­ben belátom, ez néha lehetet­len. A társadalom szociális és mentálhigiéniás intézményei működnek, ha nem is tökélete­sen. Javításán társadalomtudó­sok dolgoznak, melynek értel­mét látom. Annak viszont nem, hogy valaki - hangulatkeltő bu­rokba ágyazva - ír egy ilyen bonyolult témáról. Hacsak nem a hangulatkeltés volt a célja. Tisztelettel: Molnár Attila Chuck Taylor Band * A szerző megjegyzése: Nem neveztem meg sem az ese­ményt, sem az időpontot, ezért levele különösen érdekes. Dürkheim műveit én is jól is­merem, mivel a szakdolgoza­tomat az ifjúkori öngyilkosság­ról írtam. Úgy tűnik, érdeklő­dési körünk ezen a ponton megegyezik. Véleményemet fenntartom, miszerint kulturáltabban is le­hetne szórakozni, és a színpa­don semmi keresnivalója az al­koholnak - még sör képében sem. A nyilvános szereplést vállalók, ha akarják, ha nem, formálják nézőközönségüket, így a felelősségük is nagyobb. Nem a fiatalok, és nem a zené­szek ellen rohantam ki, csak a stílus nem nyerte el a tetszése­met. A demokrácia ott van, hogy Önnek ezzel nem kell tö­rődnie, s azzal sem, hogy én azt nem értem: miért nem érti az okát annak, hogy nem találom helyesnek, ha a cigit a földön nyomják el. Ettől függetlenül: a fiataloké a jövő, zenéje szerezzen Önnek sok örömet, én is hallgatom azt a fajtáját, amelyiket szeretem. Úgy gondolom, véleménykü­lönbségünkkel azért jól elfé­rünk egymás mellett a palettán.^ Tisztelettel:« ’Gsabai Ágnes

Next

/
Oldalképek
Tartalom