Új Néplap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

1995. január 12., csütörtök Telefonos Hirdetésfelvétel: 56/424-924 9. oldal Nap, hózápor Újabb hidegfront érkezik ma hozzánk észak felél. Kezdetben ezért még néhány órára mindenütt kisüt a nap, Így gyorsan emel­kedik a hőmérséklet. Csúcsértéke eléri a -2, +3 fokot, és ez éppen megfelel a január közepén meg­szokottnak. Később azonban, amikor megérkezik az újabb hi­degfront is, egyre gyakrabban, és egyre jobban erősödik az észak- nyugati szél. A hideg széllel me­gint sűrű felhők érkeznek fölénk, azokból többfelé Ismét megered a hó. Az erős szél a már meglévő, illetve a frissen hulló hóból ki- sebb-nagyobb torlaszokat is épít­het. A nap elején még elég sok lesz a felhő, és néhol a ködfolt is csak vonakodva oszlik föl. Később vi­szont egyre jobban erősödik az északnyugati szél, ezért kitisztul a levegő. A felhőzet is felszakado­zik. Futó hózápor már csak el­vétve fordul elő, a nap viszont több órára is kisüthet. A hőmér­séklet a hideg reggel után délután­ra 0, 2 fokig emelkedik. Vfzhőmórsékletek Várható legmagasabb hfimórsóklet Szolnok: °C 1 Kecskemét: °C 2 Jászberény: 0 Baja: 2 Tiszafüred: 0 Kiskörös: 1 Martfű: 1 Kiskunhalas: 1 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: Tlsza-tó: 45-55 40-50 Velencei-tó: Fertő-tó: km/ó 45-55 40-60 °C °C Szolnok: 40-50 Kecskemét: 40-50 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Jászberény: 25-50 Baja: 40-50 Tlsza-tó: 2 Fertő-tó: 0 Tiszafüred: 45-50 Kiskőrös: 35-45 Tisza: 0-2 Duna: 1-3 Martfű: 45-50 Kiskunhalas: 35-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Budapesti előrejelzés: Orvosmeteorológia: 06-90-304-621 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó sem­milyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APROHIRDETESEK INGATLAN FÓLING IRODA KUNSZENTMARTON- BÁN, a Horváth téren 2 db egymás melletti családi ház eladó. Érdeklődni: 56/461-206. _____________-68579/ IT* ____________ Szo lnok, József A. út 80. CSALÁDI ház eladó Alattyán, Sport u. 11. Érdeklődni lehet: Tóth Károly, Alattyán, Gár­donyi Géza u. 28. ♦68516/3H*___________ R ÁKÓCZIFALVÁN kertes, gázfűtéses ház eladó. Részletre is meg­vásárolható. Érdeklődni: telefonon 441-288, Ma­gyar Csabánál hétfőtől - péntekig 6-14-ig. •68565/2K* Szolnokon belvárosi, 20-25 négyzetméteres, telefonos üzlethelyiséget keresek megvételre. Telefon: 06-30-431-456 INGYENES ingat­lanközvetítés! Szolnoki, Szolnok környéki ingat­lanok adásvétele, cseré­je! Hiller. Ságvár krt. 17. *68628/lK* « BOTÁR Imre úton 2 szobás, étkezős, 58 négyzetméteres lakás el­adó. Érdeklődni: 17 óra után, az 56/374-730 te­lefonszámon lehet. •68672/2T* SZOLNOK, Keskeny J. u. 2. alatt tehermentes, összkomfortos, második emeleti, 31 négyzetmé­teres lakás eladó. Érdek­lődni: 19-21 óráig. Te­lefon: Budapest 212- 4351. *68700/2K* 2 és fél szobás, gázos, földszintes, 58 négyzet- méteres lakás Szolnok, Mátyás kir. úton eladó. Garzon cserelakás is le­hetséges. Érdeklődni: 56/343-451. *68768/1K*____________ « ELADÓ Szolnokon az Indóház úton, III. emeleten, 68 négyzet- méteres, 3 szobás, gázos lakás. KVALITÁS Szolnok, Batthyány út 8/a. Telefon: 56/420- 052. »68789/1T* ELADÓ Szolnok, Bajcsy-Zs. úton 3 szo­bás, 76 négyzetméteres, déli fekvésű, IX. emeleti lakás. Érdeklődni: 56/376-780 telefonszá­mon. *68841/1K* « HEVES megyében, Sarudon melegkonyhás étterem, tetőtér beépít­ve, 50 %-os készültség­ben, 3.800.000 Ft-ért el­adó. Kisebb ingatlant, vagy személygépkocsit beszámítunk. Érdeklőd­ni: 59/353-458 telefo- non. *68862/1T* VENNÉK Szolnokon 60-70 négyzetméter kö­zötti belvárosi, gázfűté­ses, I., vagy II. emeleti telefonos, 15 évnél nem idősebb lakást. Telefon: 56/340-852. »68869/1K*____________ « VÁLLALATOK, KFT-K, VÁLLALKO ZÓK, FIGYELEM Szolnok belvárosában Kazinczy út 18. szám alatt bármilyen üzleti célra alkalmas, két la­kásból álló 5 szobás 180 négyzetméteres csa ládi ház sürgősen eladó Érdeklődni: 56/422-693 8-12 óráig. *68895/lT* « BUDAÖRSÖN, Bu­dapesti út 34/1. alatt 2 szobás ház garázzsal, külön kamrával, pincé­vel sürgősen eladó. Ér­deklődni: 56/378-930, egész nap. *68896/lT* JÁRMŰ Szolnok, Nagysándor J. út 12. Telefon: 56/343-158. Járművét ingyen kiállítjuk. •4II5I/4K* TÖRÖTT, totálkáros autót veszek, kp-val fi­zetek. Telefon: 06- 3 0 / 4 2 1 - 5 2 8. *65267/19T*___________ « MINDENFAJTA gépkocsit, karambolost is bontásra veszek. Érte megyek, készpénzzel fi­zetek. Érdeklődni: 06- 60-387-100 telefonszá- mon. *68582/4T* 6 éves Lancia Prisma 2.0, dízel személygép­kocsi kifogástalan álla­potban eladó. Telefon: 06-30-387-225. *68192/5K* 1.4 bordó metál, VW Vento 2 éves eladó. Te­lefon: 56/423-487. *68685/2K* «MITSUBITHSI L 300, 2500-as dízel, zárt kisbusz 1988-as évjára­tú, kevés km-rel, kitűnő állapotban 780.000 Ft- os irányáron eladó. Ér­deklődni: az 53/360-891 telefonszámon. »68703/2T* «ELADÓ 4.5 éves, 1.3-as Wartburg 2 év műszakival. Irányár: 260.000 Ft. Érdeklődni: Tószeg, Kölcsey Ferenc út 20., vagy telefonon: 56/431-839. »68713/1T* ADÁS-VÉTEL « 7 hetes, törzskönyve­zett, arany színű cocker spániel kölykök eladók. Érdeklődni: 59/321-449 telefonszámon, vagy Kisújszállás, Széchenyi út 40. *68749/2T* « 50 db tenyészjuh el­adó. Érdeklődni: Pusz- tataskony, Ságvári út 9. Telefon: 59/355-478. *6889Q/1T*____________ «GYERMEK szek­rénysor, 3 részes eladó. Érdeklődni: 56/377-959 telefonon. *68893/lT* DUTRA 50-es, 75 ló­erős, összkerékmeghaj- tású, MTZ-50-es traktor és 3 fejes eke eladó. Ér­deklődni: Jánoshida, Bartók út 1. ifj. Sülyi Pál, egész nap. *68734/2H* « ELADÓ Toyota Star­let 1200 köbcentis, 9 éves, hófehér színben, 2 év műszakival, 5 sebes- séges, 4.2 literes fo­gyasztással, 90.000 km- rel, kifogástalan állapot­ban. Irányára: 410.000 Ft. Érdeklődni: 53/360- 594, *68756/2T* « ELADÓ Seat Ibiza 3 éves, dízel, 4 ajtós, me­tál fénnyel, karcolás­mentesen, első tulajdo­nostól, 3 év műszakival. Ára: 720.000 Ft. Érdek­lődi: 53/360-594 tele­fonszámon. *68757/2T* « ELADÓ Honda Ci- vic 1,6-os injektoros, 16 szelepes, 4 ajtós, piros színű, 6 éves gépkocsi, sok gyári extrával: szer­vokormány, elektromos napfénytető, centrálzár, stb., 2 év műszakival. Irányára: 750.000. Ér­deklődni: 53/360-594. *68759/2T* ELADÓ igényesnek hó­fehér színű, forró új 2107-es Lada, 5 sebes- séges, katalizátoros, ér­tékes riasztóval, rádió­magnóval. Telefonügye­let: 06-56-450-288. *68782/2K*____________ « RENAULT 9, 1600- as dízel, 9 éves, kitűnő állapotban, extrákkal, valamint SN 51-es Sim­son segédmotorkerékpár eladó. Érdeklődni: 53/361-405 telefonszá- mon, *68836/lT* KERESEK Skoda 120 L gépkocsit 6 éves ko­rig. Telefon: 56/374- 313. *68838/lK* SKODA 110 L friss műszakival, zöldkártyá­val, 30.000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: 56/423-538. *68857/lK*____________ RENAULT-4 1996. no­vemberig érvényes mű­szakival eladó. Török- szentmiklós, Kazinczy u. 41. *68877/1H* 16 éves Wartburg eladó. Érdeklődni: Szolnok, Móra F. u. 13. X/7., 16.00 után. »68894/1K* LADA 1200-as, 14 éves eladó. Telefon: 56/424- 436. *689Q5/1K* 85-ös évjáratú Renault 9-es személygépkocsi megkímélt állapotban reális áron eladó. Ér­deklődni: egész nap, Fegyvernek, Ady E. 32., 4-es út mellett. *68906/1K* HUSZÁR & TÁRSAI KFT SZOLNOK ■ÉÉM RENDKÍVÜLI GYOMIRTÓSZER ÁRAJÁNLATUNK! ÓSZI BÚZA, TAVASZI ÁRPA, ROZS és TRITICALE - növénykultúrákra. Érdeklődni: Iroda: Szolnok, Körte u. 3. Telefon: 56/420-891 Telephely: Szolnok, Mester út 35. Telefon: 56/422-870 Nyitva tartás: 8-13 óráig. *68655/1H* « ELADÓ a MEI által ellenőrzött I. osztályú mák. Irányár: 300 Ft/kg. Érdeklődni: 06-30-434- 341. *68760/2T* ELADÓ, vagy kiské- pernyős színes TV-re cserélhető Enterprise 128 számítógép (18.000 Ft), tévétenisz, Raduga, Elektron orosz színes TV-k 2.000 Ft/db. Tele­fon: 56/373-336, este. •68843/1K* ŐSZI oltású zsákos mész kapható. Rákóczi- újfalu, Petőfi út 32. *68848/1,K* ___________ « WOLFSPITZ fajtisz­ta kiskutyák díjnyertes szülőktől eladók. Tele­fon: 56/420-811. *68211/3T* 20 mázsa I. osztályú, sütni való tök, fehér héjú eladó. Érdeklődni lehet: Krizsai József Jászkisér, Petőfi u. 15., vagy 06-56/424-002/52 telefonszámon. »68885/1K* RUHA-TEXT új-ruhavásár Szolnokon a Városi Művelődési Központban 1995. január 12-13-án (csütörtök­péntek). « ELADÓ 2 db ágyne­műtartós heverő. 2, db fotel és 2 db' fotelágy. Érdeklődni: az 56/423- 431 telefonon. *68911/1T* MAGYAR-TARKA fe­jős tehén eladó. Héja Péter Besenyszög, Hu­nyadi út 33/c. *68924/lK*___________ V EGYES A PIKNIK Kft. bérbe adja a Törökszentmiklós, Kossuth út 120. alatt lévő, volt Rózsa presszó helyiségeit. (Nem csak vendéglátásra). Érdeklődni: 8- 12-ig a 390-151 telefonon. JUHBŐR kikészítést ja­nuár 16-tól vállalok. Kiss szűcs Szolnok, Re- zeda u, 20, *68266/2K* KÉREM, tegyen egy lé­pést a spórolás felé. A mai és holnapi napon 10-20-30 %-os kedvez­ménnyel csizmavásár Szolnokon, a Városi Művelődési Központ­ban (Hild tér), 9-18 órá­ig. *68519/1K* KISÚJSZÁLLÁSON összkomfortos, 120 négyzetméteres, belter­jes lakóépület könnyűi­pari tevékenységnek, raktárnak, vagy irodá­nak kiadó. Ipari áram, telefon van. Érdeklődni: 59/322-307, vagy 52/326-388. •68508/1H* BÚTORBOLT SZOLNOK, RÓZSA U. 4. TELEFON: 56/373-612. NYITVA: H-P-ig 8- 16-ig, szombat 8-13-ig •68792/1K* « ZAGYVARÉKA- SON főút mellett, je­lenleg italboltként üze­melő, de más üzleti tevékenységre is alkal­mas üzlethelyiség áron alul, sürgősen eladó, esetleg kiadó. Érdeklőd­ni: Zagyvarékas, Fekete Lajos út 60. szám alatt, szombat, vasárnap egész nap. *68912/1T* ÉLETKRISTÁLY-HÁ­LÓZAT, figyelem! Újra akció! Kibővült árukí­nálattal várjuk a kedves vásárlókat. Nyitva tartás hétfő és péntek: 13-17- ig, kedd és csütörtök: 8-12 óráig, Szolnok, Széchenyi út 6/1., Rak­tár. *68914/2K* SZOLNOKON irodahe­lyiségek önálló telefon­nal kiadók. Érdeklődni: 56/423-815 telefonszá­mon. *68552/2K* KIADÓ autópiacnak ki­alakított 1530 négyzet- méteres telep, 40 négy­zetméteres faházzal. Ér­deklődni: 56/343-533. *68670/2K* ___________ « TAVALYI ÁRON, amíg a készlet tart. Csempék 520 Ft + áfá­tól, burkolólapok 791 Ft + áfától, mosdók, WC-kagylók 5 % en­gedménnyel. TERRA­KOTTA Csempedisz­kont Szolnok, Alma ut­ca (martfűi út mellett). •68742/3T*____________ ELVESZETT Tisza- földváron 3 éves, vilá­gos, hosszú szőrű, Bobi névre hallgató bobtail kan kutya. Kérjük a megtalálóját, hogy ma­gas jutalom ellenében jelentkezzen Tiszaföld- vár, Baross krt. 30. alatt, vagy a 60-319-542 telefonszámon. •68812/2K* AKCIÓ! Redőny - reluxa- harmonikaajtó- szalagfüggöny részletre is megrendelhető! 06-56/373-962. SZOLGALTATAS ABLAKREDŐNY, re­luxa, Gáborné majd megoldja! Megrendel­hető: Telefon: 06-30- 452-467 valamint, Tö­rökszentmiklós, Kos­suth út 99., üvegezőmű­helyben bemutatóterem. Kisújszállás, Honvéd út 1. Telefon: 59/321-811, itt szolnokiak is meg- rendelhetik. •57504/88H* ÁTALAKÍTÁSOK, fel­újítások kivitelezése fő- vállalkozásban, 1995. március 31-ig történő szerződéskötés mellett 10 % kedvezmény. 56/344-859. Hackl. •68189/2K* ___________ L APOSTETŐK szige­telése, felújítása 1995. február 28-ig történő szerződéskö­tésnél 10 % kedvez­ménnyel. 10 év garan­cia. 56/344-859. Hackl. »68190/2K* GÉPÍRÁS SZÁMÍ­TÓGÉPEN! Önélet­rajzok, szakdol­gozatok, diplomamun­kák, újságok, kiadvá­nyok gépelését, szük­ség szerinti szerkesz­tését vállalom. Tele­fon: 56/375-871, 56/420-145. ♦68556/1K* KÖNYVELÉS, folya­matos gazdasági kon­zultáció egyéni vállal­kozók, gazdasági tár­saságok részére. Tele­fon: 56/375-871, 56/420-145. •68557/1K* MEZŐGAZDASÁGI üzleti tervek, hitelké­relmek elkészítését vállaljuk. Telefon: 56/342-903. •68366/2K* KÖNYVELÉST, adóbevallást válla­lok. Érdeklődni: 17 óra után 56/428-164 telefonon. *68833/lK* __________ H A KÚTFÚRÁS, ak­kor PÁLINKÁS! Még ’94-es árban! Cím: 5008 Szolnok, Péchy M. 10. Telefon: 56/378- 825. *68837/lK* « CSALÁDI házak és közületek víz-, gáz-, központi fűtését és felújítását vállalja a Sándor Bt. Telefon: 06-20-415-579. •68852/1T* OVERLOCKKAL be­dolgozást vállalok. Vár­halmi, Szolnok, dr. Durst J. út 18. *68922/1K* ÁLLÁST KÍNÁL BABY-SITTER külföl­dön?! 06-1-1319-730. •41484/75H* ÚJ TESTÖR- ÉS FEGYVERES BIZTONSÁGI ŐR TANFO­LYAM INDUL .£? • "15* ••- Hatósági fegyvervizsga- Fegyvertartási engedély- Képesítést adó oklevél- Elhelyezkedési lehetőség „TORNÁDÓ” 2000 Telefon: 56/377-645. *65462/17T* SZÓRÓLAPOK ter­jesztésére munkatársa­kat alkalmazunk. Ma­gas kereseti lehetőség! Jelentkezésével válasz- borítékot küldjön! Enon Kft. 7625 Pécs, Megyeri u. 25. •68387/2H* OTTHON VÉGEZHE­TŐ, szaktudást nem igénylő munka, napi több ezer forintos jöve­delem. Válaszborítékért tájékoztatom. Cím: Ke- mecsi Ferencné 5000 Szolnok, Hajnóczy út 12. *68458/3K* A KUNTEX Kft. egyműszakos munka­körbe, tőkés bérmun­ka varrására varrónő­ket vesz fel. Felvétel esetén 20.000 Ft fix fizetést és folyama­tos munkaellátást biztosítunk. Jelent­kezni lehet: Kisúj­szállás, Kálvin u. 8. •68502/4H* KONZULTÁCIÓS szakképesítést adó tanfolyamokat indí­tunk: Budapesten, Győrben részletfizeté­si kedvezménnyel: dajka, gyermekvédel­mi ügyintéző, pedagó­giai asszisztens, fel­sőfokú gyógypedagó­giai asszisztens, fegy­veres biztonsági őr képzés. Jelentkezni lehet írásban: EURÖ- SZOLG Oktatási Köz­pont 1024 Budapest, Káplár u. 11-13. Te­lefon: 115-8605, 06- 30-405-389, 117­3426. *68532/lH* Buisness-hostess Service Budapest ke­res feltűnően csinos, jó alakú, szép arcú, max. 25 éves lányo­kat kiállításra, vásá­rokra, külföldi üzlet­emberek kérésére. Idegennyelv-tudás előny, de nem felté- luteklL-Gsakv aktuális» egész alakos és port- rés fényképekét tar­talmazó levelekre válaszolunk. Levele­ket várjuk: „Buis­ness-46180” jeligére MAHIR 1075 Wesse- lény u. 8-ba. •68560/1H* NAGYMÉRETŰ (23 négyzetméteres) garázs Szolnokon, a Pálfi úton 5 hónapra kiadó. Érdek­lődni: 11-14 óra között az 56/344-444/140 tele­fonszámon, Fórián La­jos. »68832/1K* IPARI hegesztőtrafó el­adó. 30-250 A egyen­áram. Újszász, Jókai u. 21/B, *68835/lK* 16 négyzetméteres üz­lethelyiség kiadó. Ér­deklődni: Szolnok, Jó­zsef Attila u. 92. •68839/1K* SZANDASZŐLŐSI 30 négyzetméteres, össz­komfortos, jó fekvésű üzlethelyiség kiadó. Ér­deklődni: 56/426-996 telefonszámon. •68875/1K* 7IGAZ A TIGÁZ Rt. Szolnoki Üzemigazgatósága gázszolgáltatási üzem céljára Szandaszőllősön tartósan bérelne kb. 80-100 m2-es családi házat vagy ingatlant. Feltételek: • szilárd burkolatú út, • telefon, • melléképület vagy garázs. Az ajánlatokat kérjük: TIGÁZ Rt. Szolnok, Thököly út 79. Telefon: (56)343-133, (56) 423-133/142-es mellék A jászszentandrási Haladás Szövetkezet felkínálja bérleti üzemeltetésre az alábbi egységeit: Jászapáti- Jászság Gyöngye étterem Jászszentandrás- Strand étterem,- Kossuth úti étterem Jászjákóhalma- húsbolt Pályázni lehet 1995. január 20-ig személyesen vagy írásban. Jászszentandrás, Rákóczi út 7. szám alatt vagy telefonon: 06-60-389-819. ‘60712/1H* Az Új Néplap éves előfizetői 1995-ben is változatlan áron lapunkat. BELFÖLDRE Bérmentesítés nélkül feladható, az esedékes díjakat a címzett fizeti. "Néplap SZOLNOK Kossuth tér 1. Pf: 105. 5001 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom