Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-09 / 290. szám

8. oldal Hazai Tükör 1994. december 9., péntek A helyhatósági választások előtt: A Szolnok Megyei Levéltár „Adatok Szolnok megye történeté­ből” című kötetében a következőket olvashatjuk a Tiszazugról: „A Hármas-Körös és a Tisza által három oldalról folyókkal, északkeleten a szolnoki löszháttal határolt, történetileg a Nagy- és Kiskunság kiváltságos területei közé zárt, volt jobbágyi la­kosságot magába foglaló kistáj és néprajzi csoport. Ma Martfű, Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Kungyalu, Ti- szakürt, Cserkeszőlő, Tiszaug, Tiszasas, Csépa és Szelevény községek alkotják.” A felsorolt falvak közül Tiszakürt őslakosa - az elmondottak ellenére - bizony kun embernek tartja ma­gát, mintegy fittyet hányva a földrajzi és néprajzi határokra, de még a korábbi jobbágyi állapotokra is ... Tiszakürt Azt hiszem, a kürti embernek igaza van: ha régészeink „meg­vallatnák” a község határát, bi­zonyára jól elkülöníthető lenne az Árpád-kori magyar lakosság hagyatéka a XIV-XV. század­ban rátelepedő kunok emlék­anyagától. De a község egyéb­ként is figyelemre méltó telepü­lése a Tiszazugnak, hisz „Ti- szakürtön a török alatt is meg­maradt lakossággal kell szá­molnunk”. A Tisza ártere, a zsombék és az áthatolhatatlan nádrengeteg jó menedéket nyújtott a török támadások elől. Mi több: a családnevek és a la­kosság egy részének embertani jellege alapján arra következ­tethetünk, hogy a korabeli „bé­kés egymás mellett élés” je­gyében néhány, a Korán tanítá­sairól elfeledkező megátalko­dott törököt végleg itt marasz­talt a „gyaur” kürti leányzó csábos pillantása, nem kevésbé az a - muzulmánok számára til­tott! - malacsült, amelyet a tö­rök atyafiak helyben termett tü­zes borral öblíthettek le. Nos, Tiszakürt község lakos­ságát napjainkban nem is any- nyira a múlt, sokkal inkább a je­len s az ettől függő jövő érdekli elsősorban. Ebben pedig sors­formáló szerepet játszhat a hét­végi helyhatósági választás. Ennek esélyeiről, a jövőbeni elképzelésekről kérdeztünk meg néhány helyi lakost. Tóth András polgármester:- Az elmúlt négy évben, minden rendelkezésünkre álló lehetőséget kimerítettünk, mi­közben a legmesszebbmenőkig törekedtünk a takarékosságra. Még fejlesztésre is futotta: la­kossági hozzájárulással négy utcát is szilárd burkolattal lát­hattunk el. Büszkék vagyunk az 1992-ben emelt II. világhábo­rús emlékművünkre is. Nem tartjuk lényegtelennek azt sem, hogy Tiszakürtön valamennyi önkormányzati fenntartású in­tézmény akadálymentesen mű­ködhetett a legutóbbi választási ciklus időszakában. Még az új választások előtt szeretnénk egy nyilvános telefonfülkét is felállítani a falu központjában. Szociálpolitikai kérdésekben is, úgy érzem, lehetőségeihez képest járt el az önkormányzat: a fiatalok első lakáshoz juttatá­sát visszatérítendő, de kamat­mentes hitel formájában támo­gattuk. A napközi, az idősek otthona és a községi konyha jól és színvonalasan működött. A december 11-i helyható­sági választások esélyeiről most csak annyit, hogy rajtam kívül még négy polgármes­ter-jelöltje van a községnek, de eddigi munkám alapján re­ménykedem, a lakosság rám szavaz. A jövőbeni tervekről? Szeretnénk a tiszazugi gázprog­ramba községünket is bekap­csolni, növelni a szilárd burko­latú utcák számát, 1995. de­cember 31 -ig a telefonhálózatot kiépíteni. Jelenlegi éves költ­ségvetésünk jelentős részét most az általános iskola mű­ködtetésére fordítjuk. Ma csak reménykedhetünk, hogy ezt a színvonalat esetleg a közeli jö­vőben is tudjuk majd tartani. Vonatkozik ez a háziorvosi és a fogorvosi szolgálatra éppúgy, mint a művelődési ház működ­tetésére. Végezetül pedig: mi­vel népgazdasági szinten gyors és látványos javulásra aligha számíthatunk, így eddigi ered­ményeink helyi szinten tartá­sára fogunk törekedni, a lakos­ság adóterheinek növelése nél­kül. Fülöp Zoltánné, iskolaigaz­gató:- Ha az elmúlt négy évre visszatekintek, először is azt kell mondanom, hogy annak idején községünk szerencsésen választott. Tiszakürt község önkormányzatának képvi- selő-testülete valóban köztisz­teletnek örvendő emberekből áll, akik a közismerten nehéz körülmények ellenére nemcsak felelősségteljesen, de jól is vé­gezték munkájukat. Nem kis részben nekik köszönhető, hogy 250 tanulót számláló isko­lánkban nemcsak a megszokott szintet tudtuk tartani oktató-ne­velő munkánkat, de sok újat is tudtunk hozni. Gondolok itt el­sősorban a matematika és anyanyelvi felzárkóztató prog­ramunkra, a differenciált tehet­séggondozásra, az angol nyelv oktatására, a diagnosztikai vizsgálatokban való részvéte­lünkre, valamint a számítás- technika fakultációs tantárgy­ként való oktatására. Nem ki­sebb a jelentősége azonban az úgynevezett „erdei iskolánk­nak” sem, amelyet a környezet­védelmi program keretében szerveztünk, igaz, ebben diák­jainknak nagy segítségére van az országosan ismert tiszakürti arborétum. Iskolánkban nem­régen vezettük be a drogpre­venciós tantárgy oktatását is, bár ennek anyagi fedezete egyelőre még megnyugtatóan nem megoldott. Mindent ösz- szevetve: az elmúlt négy évben szerényen, de biztosan „él­tünk”. Ami a decemberi választási esélyeket illeti, a véleményem az, hogy győzzön a jobbik, győzzenek a becsületes, tiszta lelkű, közösségért tenni akaró emberek! Iskolánk tantestülete szeretne a jövőben is a meg­kezdett úton haladni, az új iránt minden körülmények között fogékonynak maradni, s ily módon az újonnan felálló ön- kormányzatnak is megfelelni. Szűcs Judit, református lel­kész:- Nehéz körülmények között kerültem 1987 novemberében Tiszakürtre, az egykor példásan vallásos községbe. Az elmúlt évtizedek - itt elsősorban az ’50-es, ’60-as évekre gondolok -, valamint a nagy előd, dr. Tóth Dezső lelkész példamu­tató, ugyanakkor bizonyos terü­leteken mégis felemás tevé­kenysége azonban nem múlt el a község hitéletében sem nyom­talanul. Megszűnt a hívek ko­rábban megszokott áramlása a templom felé. Némi pozitív változás mégis tapasztalható volt itt is az utóbbi négy évben. Nagy ered­ménynek tartom, hogy - a gyü- lekezetileg Tiszakürthöz tar­tozó Tiszainokát és Cserkesző- lőt is ideértve - hitoktatásra most rendszeresen 80 tanuló jár el. A hitoktatói feladatokat ma­gam látom el, a termeket az is­kola biztosítja. Ma már a vasár­napi istentiszteleteken ezért is több a gyerek, mint korábban volt, de mégsem annyi, ameny- nyit én szeretnék. A községi önkormányzattal a kapcsolatom jó. Most várom segítségüket az omladozó parókia épületének felújításában. S a jövő? A ma­gam részéről csupán remény­kedem a jobb, a szebb, embe­ribb és lelkiekben is gazdagabb jövőben. Tompa Sándor, képviselő:- Az elmúlt négy évben a községi önkormányzat az erő­sen behatárolt lehetőségekhez képest a lehető legjobbat, leg­hasznosabbat nyújtotta a falu- közösségnek. Úgy érzem, a képviselő-testület megfelelhe­tett a választópolgárok bizal­mának, hisz tevékenységünk konkrétan és számszerűen is lemérhető. Igaz viszont az is, hogy helyileg kialakított gazda­ságpolitikánkban a választási ciklus négy éve alatt jómagam egy percre sem értettem egyet azzal a koncepcióval, amely itt egy túltámogatott, következés­képp túl is költekező általános iskola létét indokolná. Szorult gazdasági helyzetünk ellenére egyetlen alkalommal sem vet­tem észre, hogy ez az intéz­mény önmérsékletre intette volna magát. A falu életében sem tudok elképzelni semmiféle fejlesz­tést mindaddig, amíg az iskola ilyen nagy összegeket emészt fel. A legkirívóbb talán az, hogy ennek az intézménynek ekkora létszám mellett önálló gazdálkodást, ennek intézésére pedig gazdasági igazgatóhe­lyettest és két adminisztratív dolgozói állást szavazott meg az önkormányzat. A közelgő választások esélyeiről a magam nevében most csak annyit, hogy én ismét megmérettetem ma­gam. Remélem, hogy a község lakossága - ha meg volt elé­gedve eddigi munkámmal - ismét megtisztel majd bizalmá­val. A jövőről most még korai lenne beszélni. Egy azonban biztos: itt helyben is egy ész­szerű gazdaságpolitikán, az arányos pénzelosztáson múlik majd minden. A helyes és kí- vántos arányok megtartása ese­tén fejlesztésre is juthat majd, nem csak a meglévő összegek reprodukálására. Tálas László arborétumigaz­gató, polgármesterjelölt:- Én már 1990-ben is indul­tam polgármesterjelöltként a helyhatósági választásokon, s a harmadik helyen futottam be. Akkor is, most is emberi gon­dolkodásomnak, habitusomnak megfelelően, a szó szoros ér­telmében „független” jelölt vol­tam. 1991-ben, a rendszerváltás szellemének is megfelelően, s azért, hogy az újonnan megvá­lasztott helyi vezetésnek segít­sek a demokrácia megteremté­sében, egy újságot indítottam el „Tiszakürti Hírmondó” cím­mel. Jó szándékú kezdeménye­zésemet azonban a képvi- selő-tesület már az első számok megjelenése után fenntartással fogadta. Ellenzékinek tartották a lapot csupáncsak azért, mert abban megírtuk, mi történik a testületi üléseken, ugyanakkor az az alaptalan vád is elhang­zott részükről, hogy a lap hang­neme nem nyújt elegendő er­kölcsi-morális támogatást a fe­lelősségteljes önkormányzati munkához. Ar lényeget illetően pedig: mivel összességében 20 ezer forintos egyszeri támogatást kaptam, s végül a technikai szerkesztés munkája is egyedül rám maradt, öt szám után úgy döntöttem, hogy megszüntetem a lapot. Egyébként az önkormányzat négyéves munkáját átlagosnak tartom, bár az eredeti elképze­lések nem igazán valósultak meg. Ennek okát abban látom, hogy a képviselő-testület a saját kebeléből az igazán elkötele­zett, felkészült és őszinte tago­kat már idő előtt „kigolyózta”. Az így megmaradónak - s most következzék egy kiragadott, de falusi viszonylatban el nem ha­nyagolható példa - a földkiadó bizottságokban is a saját érde­keiket juttatták érvényre. Vég­sősoron az a megállapításom, hogy 1990-ben Tiszakürtön a „réginek” sikerüli átmentődnie egy demokratikus választás se­gítségével. Bizakodással tekintek a négy évvel ezelőttinél már bizonyára megfontoltabb választások elé. Jómagam a polgármesteri funkciót társadalmi megbíza­tásban vállalnám, főállásban továbbra is az arborétumot ve­zetném. Célom és jelmonda­tom: „Józan, kiegyensúlyozott, polgárközpontú falupolitikát!” Kiss Jánosné, 90 éves nyugdí­jas:- Én, fiam, már nem nagyon veszem észre a változásokat, de azt mondhatom neked, hogy elégedett vagyok. Látom, te mi­lyen gyorsan írsz, én még azt sem tudok. Iskolába nem jár­tam, a nagyapám tanított meg olvasni. Azt tudok. Azt is elol­vasom majd, amit írsz rólam. Apám „csúváros” volt, a ma­lomba hordta szekéren a búzát őröltetni. Anyám meg szolgáló­lány. Én is az voltam először, aztán artógéprészes, majd 17 évig harmados bérlő. A végén az itteni pékségben dolgoztam 12 évet, azért kaphatok most nyugdíjat. Méghozzá 11 ezer forintot. Én, fiam, ezzel nagyon meg vagyok elégedve. Tu­dod-e, hogy mivel nem vagyok elégedett? Azzal, ahogy az utóbbi években az öregekkel bánnak. Az emberek rosszab­bak lettek, nem tisztelik az öre­get. Amúgy a falusi vezetőség­gel semmi bajom nincs, mert nem kérek tőlük semmit. Hogy milyen jövőt várok? Olyat, ahol békesség van, val­lásosság, istenfélés. És persze jó egészséget kívánok minden­kinek. Az egész országnak. Még azt is kívánnám, hogy a vezetők tiszteljék a népet. Kü­lönösen a két világháborút megélt öregeket. -törő­A történet, amely ez év szep­temberében, a köncsökpusz- tai erdöszélen fejeződött be Éva tragikus halálával, 1990-ben kezdődött. * A fiatal nő megismerkedett a háromgyermekes H. Lászlóval, akinek akkor már egy 14 és egy 12 éves lánya meg egy 10 éves fia volt. Még abban az évben oda is költözött H. Lászlóék- hoz, abba a községbe - H.-ba -, amely nagy állami gazdaságá­ról volt nevezetes. Ma már ne­héz kideríteni, hogy pontosan mi és hogyan történt, miről tu­dott H. László felesége és miről nem, de tény, és László nem is tagadja: akkor már kapcsolatuk volt. Szerinte felesége tudott is erről, de a két nő jól kijött egy­mással. Az is tény, hogy László jobb vállára, a Szeretlek Irén­ként tetoválás mellé akkor fel­került egy másik név is: Évike. Valóban észrevett valamit Irénke? Vagy csak a három gyerek és a békesség miatt tűrte a megaláztatást, a másik nő je­lenlétét? Vagy félt Lászlótól, aki tíz évvel Éva odaköltözése előtt nyolc hónapot töltött bör­tönben súlyos testi sértés miatt? Az együttélés nem lehetett felhőtlen: László és Éva egy évre Kecskemétre költözött al­bérletbe, majd mindkettőjüket visszafogadta Irén. Azután László felesége költözött kecs­keméti albérletbe. A nála jóval fiatalabb Éva is otthagyta, de vissza-visszatért Lászlóhoz. Egy héttel a tragédia végkifej­lete előtt Éva felmondta kecs­keméti albérletét, és visszatért Lászlóhoz. A férfi - ha a tragé­dia árnyékában nem túlságosan morbid a kifejezés - azért ma­radt jó ideig két szék között a pad alatt a gyerekekkel, mert italozása miatt összeveszett Évával is. Sejteni lehet, hogy valamilyen titkos vetélkedés folyhatott a két asszony között az erőszakos, italozó Lászlóért. Ha így volt, ők tudták, milyen tulajdonsága miatt. Mert a pén­zéért aligha. A 37 éves férfi, aki utoljára mint sírásó dolgozott, munka- nélkülivé vált, de már segélyt sem kapott. Alkalmi munkából élt. A vizsgálat feladata kiderí­teni, hogy kinek a lelkében ho­gyan kapcsolta össze mint kata­Gyilkolt lizátor a szerelem, a féltékeny­ség, a gyűlölet molekuláit az alkohol okozta bódulat, de a szerelmi háromszögbe életve­szélyes robbanóanyag került. A büntetőeljárás nem regényt, csak regényvázlatot produkált. Ki és mit tett, minek az érdeké­ben, hogyan és miért? Beszá- mítható-e? Képes volt-e arra, hogy felmérje tettének súlyát? Megbánta-e, amit tett? Maradjunk a tényéknél. Szeptember 17-én kora délután László egyedül volt otthon. Négy üveg sört megivott dél­előtt. Amikor Éva 3 óra körül a munkából megérkezett, látta, hogy a férfi ismét ittas. Dühö­sen kifakadt: most már döntött, végképp elmegy. Elege volt mindenből. László békítgetni kezdte Évát. A nő ennek során annyira megenyhült, hogy főzött is még a férfinak. Evés után úgy dön­töttek, hogy átugranak Éva nő­véréhez, aki szintén a faluban lakott. Kocsival mentek, egy a sírásó öreg Skoda 100-assal, ami még át sem volt íratva László ne­vére. Ennél is nagyobb baj volt, hogy a férfi délután tovább ivott. A négy üveg sörre újabb 4 pohár sört, majd egy liter bort. A férfi szomja Éva nővé­rénél olthatatlan volt: újabb egy liter bort döntött magába. Este 9 órakor kezdett erősködni: márpedig most Orgoványba mennek, az ő rokonaihoz. Be is ültek mindketten az autóba. H.-ból Orgovány felé haladva, a köncsögpusztai kiserdőnél László, akit Éva ittassága miatt, de félelmében is idegesen kor­holt, arra gondolt, hogy a békí- tés már bevált módszeréhez fo­lyamodik. Be is hajtott egy er­dős-fás részre, jó 100 méterre az úttól. Ami ezután történt, arra már nincs érdektelen tanú. Bizo­nyára a vendégeskedés során Éva is ivott. Valószínű, hogy amit László akart, azt ő is akarta. Talán úgy gondolta, hogy ez ismét egy alkalom arra, hogy a különélő feleség fölé emelkedjék. Vagy csak bele­egyezett mindenbe, mert nem akart az ittas férfival, akit kü­lönben valóban szeretett, ellen­kezni? Az ő gondolatait nem őrzi sem írás, sem magnósza­lag. Tény viszont, s ezt László­nak el lehet hinni: vágya Évára akkor mégsem volt akkora, mint azelőtt néhány perccel hitte. Csődöt mondott. Éva robbant először:- Hülye voltam, hogy vissza­jöttem! Semmit sem változtál! Vén vagy hozzám! Most aztán tényleg elmegyek! László agyát elborította a vér.- Egy fiatal srác kellene ne­ked, ugye? Soha! Ha az enyém nem leszel, akkor a másé sem! Dolgozott benne a düh és a szesz. Szerette Évát, de az al­koholról, a viták, veszekedések örökös tárgyáról sem tudott le­mondani. Az alkoholista pedig mindig azt látja legnagyobb el­lenségének, aki távol akarja tar­tani őt az italától. Most így minden összejött. A csőd, a fél­tékenység, az alkohol. Kezébe vékony szíj akadt. A kocsiban volt. Eddig nem is vett tudo­mást róla. Most a kezébe, majd Éva nyakára került. A nő teste elemyedt. László első gondolata a me­nekülés volt. Kiemelte Éva holttestét a kocsiból, befektette egy kis árokszerű mélyedésbe. Agakat tett a testére. A sírásó nem temetett. Rejtette a halot­tat. Menekülni akart. Megpró­bált a kocsival kiállni, de nem sikerült. Egy közeli tanyán kért segítséget, de nem kapott. Az­tán egy másik házból jött egy férfi, aki segített kihúzni a ko­csit. Azt mondta, eltévedt, úgy akadt el az erdőben. Jó hat kilométert ment az öreg Skodával, mikor az ismét cserbenhagyta. Ott hagyta az út mellett, gyalogosan tért haza. A gyerekek nem ébredtek fel. * Délelőtt, amikor felébredt, sími kezdett. Akkor döbbent rá, hogy amit tett, az jóvátehetet­len. Vett magának egy fél liter barackpálinkát, hosszú időre az utolsót. Aztán elindult a körzeti rendőrhöz, és feladta magát. Némethy Gyula (Atlantic) /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom