Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-08 / 289. szám

Tisztelt Választópolgárok! Kedves Szülök, Nagyszülők! Kedves Pedagógus Kollégák, Munkatársak! 1994. december 11-én ismét választ az ország. Egyben vizsgázik is abból a tantárgyból, hogy mennyire veszi kezébe szűkebb hazája, régiója irányítását. Mi is, akik a megyei önkormányzati választáson a Pedagógusok Szakszervezete színei­ben indulunk, vizsgázni szeretnénk Önök előtt. Jól vizsgázni, hogy bizalmukból megválasztásunk esetén, pártérdekektől függetlenül dolgozhassunk a megyei önkor­mányzati testületben. Dolgozhassunk a nehéz helyzetben lévő oktatásért, mely minden komolyabb fejlődés, modernizáció alapja. Dolgozhassunk az óvodákért, az iskolákért, mely kell, hogy gyermekeinknek egyre inkább második otthona legyen. Tehessünk a helyi önkormányzatok jobb helyzetéért, figyelemmel kísérhessük a települési foglalkoztatási problémák kezelését, az erre fordítandó pénzeszközök elosztását. S tehessünk magunkért pedagógusokért, hisz másokért is csak így tehetünk, hisz az értelmiség az emberiség történetében az ókortól kezdve mindig fontos felada­tot kapott. Ezt a feladatot szeretnénk ellátni az Önök felhatalmazása alapján. Természetesen képviseletet, munkát vállalunk minden olyan egyéb kérdésben, mely megyénk, régiónk, közös otthonunk jobb helyzetéhez hozzájárul. Kérjük szavazatukat, ajánljuk szolgálatunkat! Cseh Sándorné megyei titkár Szolnok Felföldi Zoltán középiskolai tanár Törökszentmiklós Dr. Pataki Mihály középiskolai igazgató Szolnok Kuna Imre általános iskolai igazgató Kunszentmárton Baunok Béla általános iskolai igazgató Fegyvernek Zsoldos Sándor általános iskolai igazgató a Jászberény I =r I <n Andrekovlcs Tamásné | gyógypedagógus $ Kisújszállás x 1 HIÉg TABTI L/V ír Szolnokon, a Tüdőkórházzal szemben aKENTAÚR RAKTÁRÁRUHÁZ-ban férfi - női felsőruházat KIÁRUSÍTÁSA \ Minőségi új termékek a bolti árak feléért. Nyitva: 9-17-ig, szombat-vasárnap 9-12 óráig. *6694b/ih* !■■■■ ......................■■■■l ■ I ! Hirdetés i I felvétel: I j tel./fa\.: J ■ (<56) 421 766 ■ ■ ■ I I Iliin......................Ilii FO LYTATJUK KÉPÖSSZERAKÓ JÁTÉKUNKAT! December 15-ig közzéteszünk egy karácsonyi képet négy részben. Minden alkalommal egy-egy szeletet jelentetünk meg. Akik a képrészeket kivágják, összeillesztik és beküldik, NYERHETNEK! TEGYE PRÓBÁRA SZERENCSÉJÉT MÉG AZ ÓÉVBENI Kisorsolunk: 1 db Mountain-bike kerékpárt 1 db morzsatálas kenyérpirítót 1 db tea-, kávéfőzőt 1 db gőzölős vasalót 1 db úti hajszárítót 1 db citrus prést Küldjön be minél több képet, valamennyi részt vesz a sorsoláson. A BEKÜLDÉS HATÁRIDEJE: 1994. december 19., hétfő 16.00 óra A SORSOLÁS IDŐPONTJA: 1994. december 20., kedd Az alábbi címre várjuk az összeállított képeket - levelezőlapra, vagy papírlapra felragasztva - eljuttatni: Új Néplap szerkesztősége (5000 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház Pf. 105.) NYERJEN EGY KARÁCSONYI AJÁNDÉKOTI A tárgynyereményt személyesen juttatjuk el a SZERENCSÉSEKHEZ! Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfe­leinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. APROHIRDETESEK INGATLAN ELADÓ 4000 négyzet- méteres fóliatelep fűtési rendszerrel lakó- és gazdasági épülettel, ter­melői eszközökkel. Ér­deklődni: 17 órától 20 óráig 06-60-347-453 te­lefonon. »65458/4H* SZOLNOKON, Hu­nyadi út 6. számú csa­ládi ház eladó. Társas­ház építésére is alkal­mas. Érdeklődni: 56/340-484, 14 órától. *65787/2K* ___________ ® TÁRSASHÁZAKAT indítunk Szolnokon, a Gárdonyi és Pozsonyi úton, garázs és üzletle­hetőséggel. KVALITÁS ÜGYNÖKSÉG Szol­nok, Batthyány 8/a. Te­lefon: 56/420-052. *66301/2T* ____________ T ISZAGYENDÁN 600 négyszögöl gyümölcsös - szőlő, sok fenyővel, faházzal, közművesítve eladó. Érdeklődni: 56/344-859, 16-tól, 30/385-290 napközben. »66394/3K* JÁSZLADÁNYBAN, a község központjában, nagy telken régi ház szikvízüzemmel együtt vagy anélkül eladó. Ér­deklődni: az esti órák­ban 36/318-262 telefo­non. *66460/1H* SZÉCHENYIN 900.000-ig egy, másfél szobás lakást vennék első emeletig. 56/421- 606. »66478/3K* HÁZ eladó Rákóczifal- ván. 3 szoba + fürdőszo­ba. Gáz, telefon bekötve. Érdeklődni: 56/441-458. *66505/5K*____________ ® TÁRSASHÁZAT in­dítunk Szolnokon, a Csokonai úton, kíván­ság szerinti lakásmére­tekkel, garázzsal. Je­lentkezés: KVALITÁS ÜGYNÖKSÉG Szol­nok, Batthyány út 8/a. Telefon: 56/420-052. »66590/2T* ® 100 négyzetméteres Szolnok belvárosi (Sza- páry út) üzlethelyiség el­adó. Irodának, üzletnek kiválóan alkalmas. KVALITÁS ÜGYNÖK­SÉG Szolnok, Batthyány út 8/a. Telefon: 56/420- 052. *66592/lT* ® TISZAFÜRED köz­pontjában három szoba étkezős, összkomfortos családi ház, mely vállal­kozás céljára is alkal­mas eladó. Érdeklődni: 59/353-458 telefonon. *66636/3T* ® SARUDON, a Tisza- tóhoz közel vendéglátó egység 50 %-os készült­ségi fokban eladó. Ki­sebb értékű ingatlant is beszámítunk. Érdeklőd­ni: 59/353-458 telefo- non. *66637/3T* HOLT-KÖRÖS partján, Öcsöd térségében 1700 négyszögöl termő gyü­mölcsös, 4x4-es épület + terasz, közvetlen a vízparton eladó. Horgá­szásra kertészkedésre kiválóan alkalmas. Fi­zetőeszközként kárpót­lási jegyet elfogadunk. Irányár: 480.000 Ft. Te­lefonon: 76/492-408. *66663/1H* ® SZOLNOKON a Kertvárosban, 200 mé­terre a Holt-Tiszától, te- tőtér-beépítéses családi ház eladó. Érdeklődni: 56/422-319 telefonszá­mon. *63265/10T* GÁZOS lakások 900.000 Ft-tól eladók, cserélhetők. Érdeklődni: 56/378-669, HILLER. ♦66701/1K* SZOLNOKI, belvárosi 37 négyzetméteres, összkomfortos örökla­kás eladó. Érdeklődni: munkaidőben a 76/322- 919 telefonszámon le­het. *66762/3K* TÓSZEGEN, 140 négyzetméteres, tető- tér-beépítéses, telefo­nos családi ház eladó. Telefon: 56/431-823. *66863/lK* BUDAI Istenhegyi úton lévő 100 négyzetméte­res társasházi öröklaká­som garázzsal elcserél­ném Szolnokon tabáni, vagy városközponti jó állapotú családi házra garázzsal, illetve sorhá­zi lakásra, vagy ilyet készpénzért veszek. Te­lefon: 56/372-342, este. *66765/1K* ® ALPESI típusú 25 négyzetméteres, kétszin­tes, téliesített faház 800 négyzetméter kerttel, gyümölcsfákkal Martfűn eladó. Víz, villany van. Telefon: 56/343-518. »66835/1T* 585 NÉGYSZÖGÖ­LES építési telkek el­adók Szandaszőlős, Juhász Gy. u. 58-62. *66868/1K* VÁROSKÖZPONT­BAN 54 négyzetméte­res, kétszobás, gázos, IV. emeleti lakás eladó Szolnok, Kolozsvári u. 18. szám IV/14. alatt. Érdeklődni: a helyszí­nen este 18 után, vagy napközben 56/421-402 telefonon. *66882/1K* ® SZOLNOK belváro­sában 58 négyzetméte­res, gázfűtéses, teher­mentes lakás eladó. Irodának is alkalmas. Érdeklődni: 56/376- 169 telefonszámon. *66913/1T* ___________ G ARÁZS (új) Szolno­kon, a Százados út vé­gén, térvilágított, körül­kerített területen eladó. Érdeklődni: 17 óra után, 56/377-878 telefonon. *66928/lK* JÁRMŰ TÖRÖTT, totálkáros autót vennék. 06 (30) 440-110, *66026/3H* 1 db fixplatós Liaz szerelvény, 1 db Liaz szerelvény (billenős), 4 évesek, friss műszaki­val, 3 db 14 tonnás Rába pótkocsi eladó. Buti-Tüzép Ebes, Útőr- ház 57. Tel: 52/366- 146. *66219/2H* TÖRÖTT, totálkáros au­tót veszek, kp-val fize­tek. Telefon: 06-30/421- 528. »65267/9T* ® SKODA 120-L el­adó, kilenchónapos mű­szakival, 15 éves, piros. Telefon: 56/371-641. *66749/2T* FORD Granada bontva, szétszedve, vagy egyben eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Fertő út 16., Zsanett büfé. *66751/2K* WARTBURG 1.3 L, 4 éves szürke, vonóho­roggal sürgősen el­adó. Tószeg, Munkás­őr u. 5. Tel.: 56/431- 523. *66775/2K* AUTÓ Használtautó- I DEPÓ kereskedés 1 I Szolnok, Nagysándor J. út 12. j I Telefon: 56/343-158. | Járművét ingyen kiállítjuk. f | *61847/2IK* __________________i OPEL Astra Caraván, 2 éves eladó. Érdeklődni: 06/60/387-251 telefon­számon. *66783/1K* ® KÉTÉVES, 1.6-os kék Opel Astra eladó. Érdek­lődni: 56/366-246 tele­fonszámon. *66791/2T* ® FORD Sierra 1.8-as, 4 ajtós, lépcsőshátú, au­tomata, 59.000 km-rel, sérülésmentesen első tu­lajdonostól 630.000 Ft- os irányáron eladó. La­dát beszámítok. Érdek­lődni: 06-56-450-454, vagy 06-56-451-547 te­lefonszámon lehet. *66800/lT* ® 6 éves, hosszúplatós Ifa W50-es jó állapotban eladó. Telefon: 59/356- 141. *63241/4T* 1992. évi gyártású 316i típusú BMW eladó. Csere is érdekel. Érdek­lődni: munkaidőben 56/344-544, 16 óra után, illetve hét végén 56/374-381 telefonszá­mon. *66866/lK* ® UAZ platós teher­gépkocsi, friss műszaki­val eladó. Érdeklődni: 56/340-140 telefonszá- mon. *66867/1T* / ® ELADÓ jó állapot­ban lévő Renault; 11- es, 1983-as évjáíatú. Érdeklődni: 56/421- 667 telefonszámon. *66873/lT* ELADÓ forgalomból kivont Skoda 1203-as mikrobusz. Cím: Szol­nok, Seregély út 29. *66884/1K* MERCEDES 250 TD Combi 92-es, BMW 525 i 91-es, Alfa 75 TD eladók. Ádám és Éva Autóügynökség, Szolnok, Ady 25/a. Te­lefon: 56/425-788. *66889/1K* ® PEUGEOT 405, 4 éves 1600-as, benzi­nes, piros, újszerű állapotban eladó. Te­lefon: 56/450-407. »66893/1T* OPEL Corsa 1.5 D 5 éves személygép­kocsi eladó. Érdek-1 * lődni: 56/377-275. »66921/1K* ® ELADÓ Csepel 344 D tehergépkocsi összkerékmeghajtású, tartalék alkatrészek­kel. Érdeklődni: Kar­cag, Papp Béla út 22. Telefon: 59/314-992. *66923/1T* ® SAMARÁT, Daciát keresek 6 éves korig. Telefon: 56/343-533. *66547/3T* ® 1,7 DfZEL Fiat Re- gata, 1988-as gyártású, eladó. Érdeklődni: 56/375-043 telefonon, vagy Szandaszőlős, Szőlő út 1., Bálint György. *66935/1T* OKTATÓK, FIGYE­LEM! 5 ajtós Volkswa­gen Golf, dízel, okta­tásra alkalmas állapot­ban, reális áron eladó. Tel.: 06-20-357-120, (este) Papp József. *66937/lK* ___________ 1 26-OS Polski Fiat, 8 éves, megkímélt álla­potban, 1996-ig érvé­nyes műszakival eladó. Érdeklődni: Pataki László Fegyvernek, Fel- szabadulás út 2/b., 16 óra után. Telefon: 481 - 404. »66938/1H* ® WAR1NSKY rako­dógépet vennék. Tele­fon: 06-60-343-078. *66944/ 1T* ’86-OS Opel Rekord felújított motorral el­adó, esetleg cserélhető. Érdeklődni: Szalai Já­nos Mezőtúr, Sugár u, 34. *66946/1K* ADÁSVÉTEL STARKELS CB rá­dió, komplett eladó. Telefon: 57/311-158. *66154/4K*\ MEGVETTE MÁR KARÁCSONYRA? MŰHOLDVEVŐK, Samsung TV-k INTEGRAL BT. Szolnok, Nagy I. krt. 16. *66374/1H* ® KISKÖREI Tüzép-te- lep értesíti a lakosságot, hogy 100.000 Ft vásárlás esetén 10.000 Ft enged­ményt ad. Kapható áruk: vb-gerendák, áthidalók, nyílászárószerkezetek, fix zsalugáterek, fűrész­fenyők, padlódeszkák, szarufák stb, továbbá bú­torlapok, faforgácslapok és egyéb építőanyagok. Nyitva tartás: keddtől- péntekig 8.00-15.30-ig, szombaton 8.00-12.00- ig. Érdeklődni: 36/358- 115 telefonszámon. *66432/3T* COLLIE! Skót-juhász kiskutyák, tenyész- szemlés kan eladó. Jászapáti, Vágó Pál út 16. *66555/1H* POLIGRUPO tagságo­mat eladnám. Telefon: 56/421-836, 17.00 után. *66727/3K* ___________ N ÉMET vérvonalú, eredményes szülőpártól 1 db fekete, kan német dog kiskutya eladó. Ér­deklődni lehet: 06- 56/481-739, egész nap. *66736/lK* NÉMET importból erős csontozatú HD- FREI rottweiler kan­tól kölykök kapha­tók, előjegyezhetők. Telefon: 59/323-444. »66840/1H* KÖLYÖK és felnőtt törzskönyvezett né­met juhász kutyák el­adók. Érdeklődni: Szolnok, Barack út 15. Telefon: 56/370- 291. *66859/1K* EGÉSZ hegedű és au­tomata mosógép eladó Törökszentmiklós, Ber- zsenyi 57. *66876/lH* GYŐZTES szülőktől 2 éves német juhász szu­ka kölyökáron eladó. Szolnok, Szivárvány 42., 17 óra után. *66901/1K* ___________ ® ELADÓ 1500 Wat­tos, villanyos olajra­diátor, 6 fokozatban ál 1 íthatós. Irányár: 6.000 Ft. Érdeklődni: Martfű, Varga Katalin út l/a„ vagy 56/451- 876 telefonszámon. »66920/1T* ® HA megveszi, nagy hasznot hoz. „Gyors pénz-66934” jeligére a kiadóba. *66934/lT* ® ELADÓ 16 kala­pácsos terménydaráló. Szolnok, Bimbó utca 48. *66936/1T* VEGYES ® ÓRAVÁSÁR 20 % ENGEDMÉNNYEL! Kiss Gyula órásmester Tiszaföldvár telefon 240. *66170/4T* VÁLLALKOZÓK! Számla nélküli gépei­ket, eszközeiket költ­ségként elszámolhatják 1 % + ÁFA-ért. Tele­fon: 06-60/387-034. Deltaker. *66562/1H* RUHA-TEXT újruhavásár a szolnoki Városi Művelődési Központban 1994. december / 8-án. (csütörtökön) ® TISZAFÜREDEN jól jövedelmező ven­déglátó egység kiadó. Érdeklődni: 59/353-458 telefonon. *66634/3T* CSIZMA- és CIPÖ- VÁSÁR folyamatosan december 23-ig Szolno­kon, a Városi Művelő­dési Központban 9-18 óra között. *66665/lK* Krizantém anyatövek, óriásvirágúak, fehér, sárga, bronz, krém, li­la, bordó, 23 forint tövenként, útmutatóval + postaköltség - ren­delhető: 20 db felett. Szabó 4009 Debrecen 9. Pf: 1. *66684/1H* HALLOTTA? 370 Ft-ért kismama hálóingek vásárolhatók a FEHÉRNEMŰ DISZKONTBAN Szolnokon, a Gólya ABC mellett. »66931/IK* ® VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! A mező­túri, Túrkevei út 2. szám alatti darálőma- lom bérbe adó. Érdek­lődni: 06-1-1-422-608 telefonszámon, délután. »66692/3T* « SZOBA- SZÖKŐKUTAK, PÁROLOGTATÓK már 2.500 Ft-tól Szolnok, Baross út 2. Nyitva tartás: hétköznap 10-17-ig, szombat 9-12-ig. ___________*66949/IT*___________ Ü ZLETHELYISÉG ki­adó Szolnokon, a Széc­henyi krt.-i butiksoron „16 négyzetméter- 64731 ’’jeligére a kiadó- ba. *64731/4K* EGÉSZSÉGES táplálko­zás, minőségi, energiata­karékos edénykészlettel. Életre szóló garancia! Telefon: 56/344-386. *66779/2K* 4 hónapos fajtiszta né­met juhász kiskutya, oltva eladó. Garázs ki­adó a Berzsenyi úti ga­rázssoron. Érdeklődni: Szolnok, Wittmann u. 24. *66814/1K* JÁTÉKGÉP TULAJDO­NOSOK! BIG DEA­LER, ALADDINOK, beíró kulcsok, panelek, egyéb alkatrészek! 06- 60-/387-616, 06-30/433- 048. *66842/1K* ® BÁLÁS hereszéna kb. 80 mázsa, bálás szalma 1400 db, széna­kazalban eladók. Zárt Barkas, 5 személyes, műszakival, vonóhorog­gal eladó Kunhegyes, Kossuth út 108, Tele­fon: 8-16 óráig 59/326- 551. *66843/lT* ® NAGYFORGALMÚ helyen ABC hosszú táv­ra kiadó Szolnokon. Je­lentkezni: 56/340-673 telefonszámon, egész nap. *66849/1T* ® MÉG VISSZA­KAPJA ÁFÁ-JÁT! Komplett fürdőszobák, csaptelepek, burkolóla­pok, csempék. TERRA­KOTTA Csempedisz­kont Szolnok, Alma ut­ca 36. (Martfűi út). Nyitva: hétköznap 10- 18 óráig, szombat 8-13 óráig. *66858/3T* A FAGYÖNGY BÚ­TORBOLT karácsonyi vásárt tart. A készletből 10 százalék kedvez­ményt adunk. Minden régi és új vásárlót szere­tettel várunk! Cím: Szolnok, Pólya T. 19. *66870/lK* KIVÁLÓ minőségű szerpentin szilveszterre nagytételben eladó. Ke­reskedők, vendéglátó­sok, rendezvények szer­vezői keressenek. Tele* fon: 06-30-418-865. *66874/1K* ® PARABOLA kará­csonyra! Komplett szet­tek, dekóderes készülé­kek reklámáron. Be­szerzés, szerelés, garan­cia. Telefon: 56/371- 725. *66922/1T* SZOLNOKON, a Széc- henyi-lakótelepen, frek­ventált helyen levő üzlet- helyiség bérleti joga át­adó. Érdeklődni: 56/342- 614 és 56/370-319 telefo­non. *66930/1K* ® ELADÓ Szolnok. Hiid Viktor 1. szám alatti üzlet bérleti joga. Érdek­lődni lehet: napközben az 56/420-011 telefon­számon. *62481/6T* SZOLGÁLTATÁS AKCIÓ! Redőny - reluxa- harmonikaajtó- szalagfüggöny részletre is megrendelhető! 06-56/373-962. *62I49/20K* FÜRDŐKÁDAK újra zománcozása kivánt szín­ben, garanciával. Angol, német gépekkel, megbíz­ható tartós munka. Mun­kafelvétel: 56/377-346. *66713/2K* ABLAKREDŐNY, re­luxa, Gáborné majd megoldja! Megrendel­hető: Törökszentmiklós, Kossuth út 99., üvege­zőműhelyben bemutató- terem. Kisújszállás, Honvéd út 1. Telefon: 59/321-811, itt szolno­kiak is megrendelhetik. •575Ö4/73H* TELEVÍZIÓ javítás! Nyugati, hazai, egyes szovjet típusok átalakítá­sa videóra, parabolára! Téglás Szolnok, Szántó krt. 11. Telefon: 56/341- 972. *668I5/2K* ® REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó kedvez­ménnyel megrendelhető 56/423-798 telefonszá­mon, Szolnok, Orosz György, út 5. X/43. *66068/5T*

Next

/
Oldalképek
Tartalom