Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-03 / 285. szám

1994. december 3., szombat 13 Húszon innen----tízen túl N em szeretem a hétfőket Jó néhány éve, Angliában történt, hogy egy diáklány apja re­volverével lelőtte egyik osztálytársát és tanárát. Amikor később felelősségre vonták, hogy miért követte el ezt a szörnyűséget, röviden így felelt: nem szeretem a hétfőket. E rövid történet akarva-akaratlanul elgondolkodtatott. Mennyi olyan szituációban voltam már, ahol a problémát legin­kább ilyen drasztikus eszközökkel lehetett volna megoldani. El is képzeltem magam a boltban, idegesítő sorban állás közben. Előttem lassan, vánszorogva halad a tömeg, én pedig mindunta­lan az órámat nézem, mert persze sietnem kellene valahová. Végre sorra kerülök a pénztárnál. Az öröm azonban nem tart soká, hiszen jókora számlát kellene kiegyenlítenem. Ekkor el­unom a dolgot, és fegyvert rántok ... Aztán eszembe jut az újabb ötlet. A nagyvárosi éjszakában bandukolva sok olyan társaságot látni, akik aligha a rendszere- tetükről híresek. Amennyiben épp nem kirakatüveget törnek be, akkor hangoskodnak, kiabálnak, zavarják a nyugalmat. S hogy mit tehetnék én ilyenkor? Egyértelmű: ha lelövök kettőt-hár- mat, abból majd tanulnak. Az indokom is meg van rá, nem sze­retem a hétfőket. Persze ez a hathatós segítség szintén elkélne, mondjuk a bu­szon, tülekedés közben. Amikor a kapaszkodó karok erdeje el­takarja előlem a kilátást, valaki a hasamba könyököl, a csomag­tartóról pedig a fejemre esik egy tömött útipoggyász. Ebben a kritikus helyzetben elővenném fegyverem, s finoman az előt­tem üldögélő utas oldalába nyomnám, felszólítva a távozásra. Két dolog történhet. Vagy sikerült meggyőznöm, s átadja a he­lyét, vagy elutasító választ ad. Márpedig az utóbbi esetben kénytelen lennék lövöldözni egy kicsit, hogy megmutassam: nem viccelek. De félre ezekkel a vérfagylaló gondolatokkal. Végtére is nem csak nekem lehet elegem olykor a világból. Szolnok egyik forgalmas pontjának érdekessége, sőt lassan nevezetessége az az idősebb, kreol bőrű hölgy, aki a járókelőket némi anyagi juttatás reményében inzultálja. Mostanában több ízben is találkoztam vele. Mindig ugyanaz a koreográfia: első­ként ő próbálkozik a kapcsolatteremtéssel. Néhány esdeklő szó kíséretében felém nyújtja kezét, amire én válaszra sem méltatva tovább megyek. Ettől betelik nála a pohár. Hangosan szitko­zódni kezd, szidja felmenőimet s tudatja, mit csinálna velem, ha módjában állna. Ám kisvártatva elhallgat. Újabb áldozat érke­zett. A felharsanó kiabálásból persze rögtön kitalálom: ezúttal sem járt sikerrel. Egy vállrándítással intézem el a dolgot. Talán ő sem szereti a hétfőket. Molnár G. Attila Sophie Upton. A jövő szupermodelljeként emle­geti a divatvilág Sophie Uptont. A divatdiktátorok szerint Marilyn Monroe-ra emlékeztet. Adatai (35-25-36) ideálisak, de nem tartozik a „zörgő csontú” manökenek közé. Karl Lagerfeld szerint a szépség és a jóság egyszeri megtestesítője. Ő maga inkább választja a bemu­tatók helyett a divatla­pokban való szereplést. A fotózás fárasztóbb, mint végigmenni a kifutón - mondta. - De én mégis azt szeretem. Ezen felül, ha néha néhány dekával több vagyok, azt a fotó el tudja tüntetni. FOTÓ: FEB Én és a háztartás A férfiakat két csoportba so­rolhatjuk. Az egyik fele roppant házias. Mos, vasal, takarít, sőt az ebédet is megfőzi. Kínosan ügyel a rendre és mindig készen áll, hogy felvegye a harcot a la­kásban adódó problémákkal, a többség azonban nem ilyen. Az élet számos területén megállja a helyét, ám a házimunkával egymaga képtelen boldogulni. Sajnos én is ez utóbbi csoport­hoz tartozom. Egy esős hétköznap egyedül voltam odahaza. A vigasztalan időjárás arra késztetett, hogy némi rendet varázsoljak magam körül. Porszívót ragadva neki kellett fognom a takarításnak. Bámulatos gyorsasággal halad­tam. Amikor órákkal később győztes hadvezérként átvonul­tam a tiszta lakáson, már csak a mosás volt hátra. Ügy hittem, ennek a legbonyolultabb része az automata mosógép beprog­ramozása. Egészen addig éltem ebben a tévhitben, amíg á mű­velet végén ki nem nyitottam a forgódob tetejét, és el nem cso­dálkoztam azon, hogy jórészt fehér ruhaneműk miként változ­tak sötétkékké. Ijedten kapkod­tam a különféle mosószerek után, de hiába. Az új szín ren­díthetetlenül tartotta magát. Este azután nagy lett az öröm. Családom elhűlve meredt a száradó szörnyűségekre, s bár nekik valamennyire sikerült felvenniük a küzdelmet e kínos következménnyel, azért olykor még előkerültek későb kékes árnyalatú ruhadarabok. Még ekkor megfogadtam, hogy ez­után nagy ívben kerülni fogom a mosógépet... Ismét egymagám vagyok itt­hon. Körülöttem ragyogó tiszta­ság, s én a fürdőkád szélén ülve elfogódottan figyelem a duru­zsoló mosógépet. Hirtelen be­kapcsol a szivattyú. Töprengve vakarom meg a fejem búbját, amikor a csőből erős sugárban áramlani kezd a víz. Vajon ezúttal miért rózsa­szín? M. G. A. Örökléstan Az apa idegesen rászól a fiára és a lányára, akik már megint hajba kaptak:- Miért kell mindenen veszekednetek?- Nem tudom, talán rád hasonlítok, a hugi pedig anyára. Ágota, aki sohasem látta a színeket Mezőtúron él egy nagyon érdekes lány. Rendkívül művelt, okos ember. Remek beszélgetőpartner. Lukács Ágotának hív­ják. Születése óta vak. Soha nem látta még a napot, az eget, a fákat, mégis azt tapasztaltam, hogy fantasztikusan jól ismeri a környezetét. Van egy kialakított világképe, amely bámulatosan megegyezik a látókéval. Megkerestem, s beszélgettem is vele. Ágota a mezőtúri Teleki Blanka Gimnáziumban tanul.- Hogyan jött az ötlet, hogy látók közé menj tanulni?- Általánosba a vakok intéze­tébe jártam, Budapestre. Sajnos külön a vakok számára nincs továbbtanulási lehetőség, ezért vagy dolgozniuk kell, vagy pe­dig látók közé járni. Én az utób­bit választottam, mert szeretnék még tanulni. Egyébként az is­kola elég jól megy. Most vol­tam angolból középfokú nyelv­vizsgán. Nagyon izgultam, de szerencsére sikerült. Az évnyitón léptem be elő­ször az iskolába. Nagyon félem, de később rájöttem, hogy nem kellett volna. Jól összebarátkoz­tam az osztálytársaimmal.- Tartod még a kapcsolatot a vak társaiddal?- Mostanában már nem na­gyon. Mindenkit lefoglal az is­kola, többeket a munka. Van három fiú barátom, akik szintén vakok. Egy albérletben laknak, s ők tudnak csak igazán érdekes leveleket írni.- Te mennyire vagy önellátó?- Általánosban megtanultunk önellátóak lenni. Itthon renge­teg segítséget kapok szüleimtől, bátyámtól. Főzni nem tudok, de szeretném megtanulni. Volt időm belenyugodni a helyzetembe, mivel így szület­tem. Már eleve így fogadtak el az emberek, s így fogadtam el saját magam is. Mióta ebbe az iskolába járok, jobban észreve- szem, hogy mik a hátrányai a vakságnak.- Van lehetőség, hogy meg- műtsék a szemed?- Lehetőség az van rá, de sze­rintem nem érdemes. Az én vakságomat az okozta, hogy nem fejlődött ki rendesen a szemgolyóm. Ezt úgy tudnám megmagyarázni, hogy egy em­ber szeme átlagosan huszon­négy miliméter, az enyém pedig csak hat.- Mi akarsz lenni?- Szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol sok embert is­merhetek meg, és beszélgethe­tek is velük. Az, aki nem tanult eleget, elmehet valamilyen gyárba dolgozni. Szerintem egy vak ember lehet zenész, fordító, telefonközpontos, vagy be­mondó egy áruházban.- Hogyan képzeled el a körü­lötted levő embereket?- Ha valaki odaáll mellém, meg tudom állapítani, férfi vagy nő az illető. Ezt például meg le­het tudni a járásáról, vagy az il­latáról. Ha valaki elkezd be­szélni, a beszédstílusából meg tudom ítélni, milyen ember le­het belülről. A színeket soha­sem láttam. Sok vak ember megtanulta, hogy vannak hideg, meleg és átmeneti színek. En ezt másként gondolom. Hangu­lat szerint csoportosítom őket. Például nálam van komoly, vi­dám stb. szín.- Melyik áll közel hozzád?- Szeretem a lilát, mert az olyan bohókás, mint én vagyok, s szeretem a zöldet is, mert az kellően komoly. Utálom a piro­sat és a rózsaszínt, mert mind a kettő kihívó. Ilyen színű ruhá­kat nem is viselek.- Mennyire befolyásol a vak­ságod? Ezt úgy értem, hogy ag- resszívebbnak érzed magad mint mások, vagy általában nyugodt vagy?- Majdnem mindig nyugodt vagyok. Türelmes, de belülről nagyon kemény. Már edzett a sorsom, és tíz év távolság az otthonomtól. Nem várom el embertársaimtól a figyelmet, de azért néha szükségem van rá. Arra törekszem, hogy ne külön­böztessenek meg.- Szabadidődben mit szeretsz csinálni?- Szeretek rádiót, magnót hallgatni. Nagyon ritkán tévét is nézek, egy kis segítséggel egészen jól megértem. Amit a legszívesebben csinálok, az a szintetizátorozás. Mindenféle zenét szeretek, de inkább csak könnyűzenét játszom. Már az iskolában is többször felléptem szintetizátorral. A közönség döbbenten hallgatott, sokan sírtak. Nagyon örültem a vas­tapsnak. Meghatódtam, s én is majdnem könnyeztem. De ösz- szeszorítottam a fogam és nem! * * * Ezután Ágota játszott ne­kem. Tudja, hogy kell hatni az emberekre. Én is elérzékenyül- tem, mint mindenki, mikor ez a kicsi lány játszani kezd. Ágotában van erő, akarat. Tud küzdeni, s ez nagyon fon­tos. Csak így tovább, Ágota! Sok sikert a továbbiakban! Busi Zsuzsa (Mezőtúr) A szolnoki Szigligeti Színházban a napokban kezdték el játszani a Sybill című na­gyoperettet, mely előadás kellemes szórakozást kínál minden korosztálynak, így a fia­taloknak is. Felvételünkön a „szüzek és a vezetőjük” láthatók. FOTÓ: KORÉNYI A fiatalok és a színház Bakos Éva színművésznővel beszélgettem arról, hogy milyen a fiatalok színházhoz való vi­szonya.- Éva! Hogy látod mint szí­nész, szeretnek a fiatalok szín­házba járni?- Úgy látom szeretnek, főleg bérletes előadásokra jönnek. Ezek közül ebben az évben a Don Carlos című darab az, ame­lyen mindig sokan vannak.- Mennyire népszerű az ifjú­sági bérlet?- Sajnos csökkent a bérletek száma. Ennek anyagi, vagy ta­lán érdeklődési oka lehet. De er­ről inkább a szervező iroda tudna többet mondani!- Melyek azok a darabok, amelyeket a fiatalok a legjob­ban kedvelnek?- Legnagyobb sikere azok­nak az előadásoknak van, ame­lyeken nevetni lehet. Ez nagyon fontos nekik. Azt hiszem, ez korosztályi sajátosság. A fiata­lok groteszkebbül látják a vilá­got. Szeretnek nevetni. A hu­moros darabok megmozgatják a fantáziájukat. A Don Carlos például nem humoros darab, de a főszereplő, a 21 éves fiata­lember közel áll hozzájuk.- Szerinted fontos, hogy rendszeresen, vagy alkalman­ként színházba járjunk?- Igen, nagyon. Az lenne a jó, ha a fiatalok rendszeresen jár­nának színházba. Ne csak azt nézzék, ami a számukra érdekes, hanem olyat is, ami őket nem érdekli any- nyira. Fontos a szemlélet más­ságával való találkozás. Tapasz­talják meg, hogy nem csak egy- féleség van a világon!- Egy évadra milyen léleg­zetvételű darabokat állít össze a színház?- A vidéki színházaknál fon­tos, hogy a darabok minden igénynek megfeleljenek. Van­nak darabok a fiatalabb és az idősebb korosztálynak, zenés előadások a gyerekeknek, és persze az értelmiségi osztály is talál kedvére való színdarabot. Bíró Elvira Választások nagyban és kicsiben... Üj diákigazgató Füreden Közeledve a helyhatósági vá­lasztásokhoz, a sajtóból egyre több politika árad. Mindenki ezzel van elfoglalva - már ha betöltötte a 18. életévét és vok­solhat. De mi van velünk, a fia­talabb generációval? A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola tanulói már túl vannak a maguk választásán, hisz új diákdiri vehette át Nagy Imre igazgató úrtól az iskola kulcsát, november 18-án. Egy héten át lázban égett a suli: folytak a korteshadjáratok. A hagyományok szerint a vég­zősök terítettek a hét elején: volt aki elegánsan, volt ki country-stílusban. A falakat plakátok, lepedők lepték el, tele jobbnál jobb szlogenekkel. Né­hány a lányok meghódítására íródott, néhány csak lehetőséget kért, más a változás szelének fuvallatára figyelmeztetett. Ki­adták a legújabb propaganda új­ságokat is. Mégis, leginkább a jelöltek szereplése egy Össz­tűznek nevezett műsorban, a negyedikesek által szervezett programok, bevonulásuk és a műsoruk döntött voksok felől. Áz Össztűz rendkívül tanul­ságos volt annak, aki meg akarta ismerni Hámori Lajos (IV. b.), Varga Imre (IV. c.) és Jóvér óyörgy (IV. d.) egyénisé­gét, műveltségét, életfelfogását. A szervezésből leginkább a IV. d. vette ki részét, bár a többi sem tétlenkedett: a IV. b. egy korábbi alkalommal Hallo- ween-partyval, a IV. c. Hevesi Imre koncerttel lepte meg a ta­nulóifjúságot. A bevonulás is fantasztikus volt: megjelent Zorro, hogy felszabadítsa a szenvedő népet, a IV. b. jelöltje frigyre lépett az osztályfőnöké­vel, a kevisek pedig a tűzoltó­ság segítségét kérték szeretett tanárnőjük, Irina néni életének megmentésére, aki le akarta vetni magát az egyik épület tete­jéről. Végül elérkezett a szavazás sorsdöntő perce. Összesen 352 tanuló járult a szavazóumák elé, s óriási fölénnyel győzött a IV. d. A kevisek - a tavalyi alkalom után - immár másodszor juttat­ták el jelöltjüket a diadalig. Jó­vér Gyuri pedig megígérte, hogy tisztjéhez méltóan fogja irányítani a diákság életét. Szabó Daniella Glória (Tiszafüred) Természettudományos hét a Szecskában Harmadjára rendezték meg Szolnokon, a Széchenyi István Gimnáziumban a természettu­dományos hetet. November 14-e és 17-es között a diákok érdekesebbnél érdekesebb dol­gokat ismerhettek meg. Érdeklődőkben nem volt hi­ány, hisz ki ne emlékezne az előző évek fantasztikus kísérle­teire. A tavaly elért színvonalat az idén sem adták alább a szer­vezők. Hétfőn Botka Lajos tanár úr vegykonyháján, az alkímia ősi titkaiba kukkanthattak be a diá­kok. Kedden a ma már mintegy húsz éve aktuális globális kör­nyezeti problémákról volt szó. Kiss Zsuzsa tanárnőtől a felme­legedés, az elsivatagosodás és az ózonpajzs elvékonyodása el­len tett legújabb lépésekről kaphattunk információkat. Szerdán Deák László és So­mogyi Tamás fizika tanárok se­gítségével megismerhettük uni­verzumunk fejlődését - az ős­robbanástól napjainkig. Végül a rendezvény csúcs­pontjaként Túri Zoltán tanár úr - a Túri túrák szervezője - tartott képes élménybeszámolót az el­múlt években rendszeresen megrendezett tátrai gyalogtú­rákról. Antal János (Széchenyi Gimnázium) í\ *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom