Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-29 / 306. szám

1994. december 29., csütörtök Sport 11. oldal Belgiumban és Hollandiában jártam (1.) Van, ahol a futballt másképp szeretik Közvetlenül karácsony előtt egy hetet azzal a céllal töltöt­tem a Benelux államokban, hogy feltérképezzem, miben különbözik labdarúgó-utánpót­lásuk nevelése, felnőtt játéko­saik felkészítése, edzésmun­kája a magyarokétól. Belgiumba érkezésem nap­ján játszották a hazaiak szem­pontjából roppant fontos Eu- rópa-bajnoki selejtezőt Spa­nyolország ellen, melyre 25 ezer néző látogatott ki Briisz- szelbe. A találkozó a várako­zásnak megfelelően indult, hisz Degryse már a 7. percben vezetéshez juttatta a „vörös ördögöket”. Ettől kezdve azonban a mérkőzés egy merő rémálommá vált az esélye­sebbnek kikiáltott vendéglátók számára. Az ibériaiak gyorsan rendezték soraikat, Hierro ré­vén hamarosan egyenlítettek. Az igazi pofont a szünet után kapták Van Himst szövetségi kapitány fiai, a spanyolok va­lósággal leiskolázták őket, mind technikailag, mind takti­kailag, de még erőnlétben is a hazaiak fölé nőttek. Egyedül Michael Preud’homme-nak, a Portugáliában profiskodó ka­pusnak köszönhetik a hazaiak, hogy mindössze 4 kapott gól­lal megúszták a selejtezőt, a különbség (1-4 lett a végered­mény) ennél sokkal nagyobb volt. Ennek ellenére a győzel­mekhez szokott belga közön­ség nyugodtan viselte el a „megalázó” vereséget, a fütty­koncerten kívül mással nem fejezte ki nemtetszését. Nem titulálták „falábú, ügyefogyott rablógyilkosoknak” a játéko­sokat, nem emlegették fel- és lemenő rokonaikat, csupán füttyszóval reagáltak a látot­takra. Igaz, ez a „felháborító” szavonulását a nemzeti csa­patból. A találkozót követő másnapi nyilvános sajtótájé­koztatón a belépő szövetségi kapitány mosolyogva fogadta a közönség tapsát. A feltett kérdések közül a legdurvább az volt, melyben azt feszeget­Kéz a kézben a közös cél érdekében viselkedés is annyira megbán­totta a hazaiak 69-szeres válo­gatottját, Frank van der Eistet, hogy másnap bejelentette visz­ték, lejárt csapata ideje, gene­rációváltásra lenne szükség. Az összecsapás sajtóvissz­hangja is teljesen más volt, mint azt itthon megszokhattuk. Egyetlen újság szakírója, tv-kommentátora sem nevezte ügyetlen kétballábasok gyüle­kezetének a válogatottat, mely LÉLEKTELENÚL játszott volna. Elismerték, a bemuta­tott produkció gyengére sike­redett, rossz formát árultak el Alberték, erejükből csupán ennyire tellett, de fel sem téte­lezték, hogy eleve veszíteni akartak volna. Végezetül, az érdekesség kedvéért a de Sport krant című belga sport­újság osztályzatai: Preud’hőmmé 7 - Genaux 4.5, Crasson 5.5, Albert 5, Smidts 5, Bettagno 4.5, Van der Elst 5.5, Staelens 6, Boffin 5.5, Degryse 5.5, DeBilde 7.5. Csere: VerHeyen 4.5. (A bel­gák a második félidőben szinte a félpályát sem lépték át, egyik csatáruk mégis kimagasló osz­tályzatot kapott!) Belgiumi első tapasztalatom - a hazai légkörhöz viszo­nyítva - merőben szokatlan a labdarúgás és elsősorban a já­tékosok megítélését illetően. Mit mondjak, a Brüsszelben látottak, hallottak, olvasottak valahogy sokkal szimpatiku- sabbak számomra. Nem le­hetne nálunk is az örökös tor­zsalkodás, mocskolódás he­lyett a labdával foglalkozni, elvégre ez a játék arról szól? (Folytatjuk) A II. rész címe: Argentin emlék Antwerpenből (Géléi József) Maesel! a Beeettoeé? Egy egyesülettel kevesebb? * i itt a i i i e> e> • Az esztendő fekete kronikaia Rakocziujíaluban kizárták a sportolókat az öltözőből Kosárlabda Magyar Kupa A Magyar Kosárlabdázók Or­szágos Szövetsége elkészítette a férfi Magyar Kupa nyolcad- döntőjének sorsolását, melyben a Szolnoki Olaj KK gárdája is érdekelt volt. Fortuna jóvoltá­ból Hosszú István és Djurica Stan ismét a Tiszaligetben lép parkettre, igaz, ezúttal paksi színekben. A párosítás: Honvéd Bajai SE-TK-Marc-Körmend (1 mérkőzés az osztálykülönbség miatt), Fehérvár KC-Da- none-Honvéd Bt. (oda-vissza- vágó), Tegáz-Debreceni SI- Albacomp (oda-visszavágó), Dombóvári VMSE-ZTE-Gold- sun (1 mérkőzés), Nyíregyházi TKFSE-Soproni Ászok KC (1 mérkőzés), Atomerőmű SE- Szolnoki Olaj KK (oda-vissza­vágó), MAFC-Vegyépszer- Kaposvári KC (oda-vissza- vágó), Battai KE-ATC-Hód- mezővásárhely (1 mérkőzés). A mérkőzéseket január 18-án és január huszonegydikén játsszák. Mai műsor Labdarúgás: Földvár Kupa, öregfiúk teremtornája. Tisza- földvár, Városi Sportcsarnok, 14.00. Eredményes szajoli judokák A Magyar Judo Szövetség az 1994. évi eredmények alapján elkészítette a különböző kor­csoportok minősítéseit. A 23 főt számláló Szajol-Bodex Judo Klub versenyzői a megszerzett , 30u olimpiai pont mellett szép • éygr~zárhatnak a minősítések : tef3TfTs.'; A községben egyedül a dzsúdósoknak sikerült ilyen eredményeket elérniük, ami iránymutató lehet a jövőre nézve. A magyar bajnoki cím és az érmek mellett az alábbi versenyzők szereztek minősíté­seket az 1995. évre. Ifjúsági aranyjelvényes: Bé­kési Anita és Hegedűs Zsuzsa. Ifjúsági ezüstjelvényes: Fekete Zsuzsa (serdülő), Cser- nyánszky Éva (serdülő), Lajkó Gábor, Kovács Krisztián, Ma­rosán Ildikó, Tüski Judit (ser­dülő), Vetró Edina, Kapusi Ist­ván. Ifjúsági bronzjelvényes: Lajkó György (serdülő). A felnőtt I. osztályú rangsor­ban szajoli versenyzőnek elő­ször sikerült helyezést szerez­nie, Békési Anita ötödik, He­gedűs Zsuzsa pedig a hetedik helyen végzett. Jelenleg a Szajol-Bodex ju­dokéi az alapozás fárasztó óráit töltik a helyi sportcsarnokban, gőzerővel készülnek a ’95-ös esztendőre. Azt, hogy Rákócziújfalu nem a béke szigete, eddig is tudtuk. Bármennyire nem szerettük volna, a politikai csatározások ezúttal mégis begyűrűztek a sport világába. A helyi válasz­tási harc az elmúlt hónapokban olyan jelleget öltött, mely ide­gen a sportpályáktól, a fair play szabályait teljes mértékben fel­rúgva, orvul, hátulról „tá­madva” próbált meg előnyt ki­csikarni. A december 11-i vá­lasztást követően már-már re­ménykedni kezdtünk, meg­nyugszanak a kedélyek, mikor tegnap délelőtt kétségbeesve te­lefonált Beke Lajos, a helyi sportegyesület elnöke.- Kecskés János polgármes­ter úr rendelkezését követően a hivatal egyik dolgozója feltörte sportöltözőnket, és zárat cserélt az összes ajtón. Erről is csak akkor szereztünk tudomást, mi­kor kedden este szerelést sze­rettünk volna kivenni a szertár­ból, hiszen hétközi teremtor­nára kaptunk meghívást. Leg­nagyobb megdöbbenésünkre kulcsaink nem nyitották az épü­let ajtajait. Arról már hallomás­ból értesültünk, hogy az újon­nan megválasztott polgármester ellenzi a sportegyesület s ezen belül a labdarúgás minden mérvű támogatását, de azt ál­munkban sem mertük gondolni, hogy már meglévő felszerelé­sünket is zárolja. Nem tudom: mi a célja Kecskés Jánosnak ezzel az intézkedéssel? Az egyesület vezetősége, edzője, játékosai ellen van-e kifogása vagy egyáltalában a sportot nem kedveli? Hamarosan vá­laszt kell kapnunk kérdése­inkre, hiszen labdarúgóink ja­nuárban az erdeti edzéstervek­nek megfelelően szeretnék megkezdeni felkészülésüket a tavaszi bajnoki szezonra - ha­darta egy szuszra Beke Lajos. (G. J.) Idén is több haláleset okán gyá­szolt a sportvilág. íme az 1994- es esztendő fekete krónikája: Január 20.: elhunyt Matt Busby (84), aki a Manchester United labdarúgócsapatának vezető edzője volt 1945-től 1969-ig. Busby 1958. február 6-án túlélt egy müncheni repü­lőszerencsétlenséget, amelyben a csapat nyolc játékosa vesz­tette életét. Később nagy sze­repe volt az együttes „újjáépíté­sében”, s irányításával 1968-ban BEK-győztes lett a Manchester United. Január 29.: a garmisch-par- tenkircheni lesikló Világ Kupa-futamon olyan szeren­csétlenül bukott Ulrike Maier (26), az osztrákok óriás-műle­siklásban kétszeres VK-győztes alpesi síelője, hogy életét vesz­tette. Április 15.: AIDS-betegség- ben elhunyt John Curry (44) angol műkorcsolyázó, aki 1976-ban Innsbruckban olim­piai bajnoki címet szerzett, s ugyanebben az évben meg­nyerte a világ- és az Eu- rópa-bajnokságot is. Április 30.: a Forma-l-es autós gyorsasági vb San Ma- rinó-i futamának időmérő edzé­sén a Simtek-Ford csapat oszt­rák pilótája, az újoncnak szá­mító Roland Ratzenberger (31) versenyautójával egy falnak üt­között és meghalt. Május 1.: a háromszoros Forma-l-es világbajnok brazil Ayrton Senna (34) - egy nappal Ratzenberger tragikus halála után - a San Marinó-i Nagydí­jon több mint 186 km/órás se­bességgel egy betonkorlátnak hajtott, és az autó futóművéből letört darab a fején olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy a kórházba szállítás után nem sokkal életét vesztette. Július 2.: Havannában el­hunyt Roberto Balado (25), ku­bai szupemehézsúlyú ökölvívó, akit a világ egyik legjobb ama­tőr versenyzőjeként tartottak számon. Balado autóját vezetve egy vonattal ütközött. Július 2.: Medellin városá­ban egy bár előtt lelőtték And­res Escobart (27), a kolumbiai labdarúgó-válogatott játékosát, aki a világbajnokságon az A Forma-l-es gyorsasági au­tós-világbajnokság téli szüne­tének legfontosabb eseményei közé tartoznak a versenyistál­lók és a pilóták közötti átigazo­lási tárgyalások. Miközben zaj­lik az érdekegyeztetés, gyako­riak a találgatások, hogy a jövő idényben kit melyik csapatban lehet majd viszontlátni. A leg­újabb szenzációval Nigel Man­sell, a 41 éves brit pilóta szol­gált: a Williams-Renault-val 1992-ben világbajnokságot nyert versenyzőt állítólag az idei győztes autó birtokosa, a Benetton csapat „csalogatja”. „Ez nem érne váratlanul bennünket. Mansell már sok­szor meglepte a Forma-1 vilá­gát” - mondta a Williams-is- tálló szóvivője. A hír azután röppent fel, hogy a csapattulaj­donos, Frank Williams szerződ­tette David Coulthardot. A 23 éves skót ifjú mellett azonban már foglalt volt egy hely, hi­szen korábban már Damon Hill, az idei vb ezüstérmese is kéz­hez kapta szerződését. Mivel Nigel Mansell-lel Frank Willi­ams csak az 1994-es idény vé­géig kötött szerződést, így a britnek új csapat után kell néz­nie. Feltéve, hogy a Forma- 1-ben akar maradni. Mindenesetre érthető, ha Flavio Briatore, a Benetton csapat igazgatója szeretné őt „megkaparintani”, hiszen az IndyCar világába kirándult ver­senyző az évek során jól meg­ismerte a Renault-motort, amely a Benettont is hajtja. Egyesült Államok elleni cso­portmérkőzésen öngólt vétett. Szeptember 3.: rákbeteg­ségben elhunyt Billy Wright (70), aki a '40-50-es években az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitánya - szerepelt a Népstadionban is - volt. Wright 105 alkalommal szerepelt ha­zája nemzeti együttesében, s a világon elsőként érte el a száz­szoros válogatottságot. Szeptember 18.: szén-mo- noxid-mérgezésben életét vesz­tette Vitas Gerulaitis (40) egy­kori kitűnő amerikai teniszező, aki pályafutása során 27 egyéni és 9 páros tornagyőzelmet szer­zett. Október 9.: elhunyt Fred Lebow (62), a New York-i ma­ratoni futóverseny megalapí­tója. November 12.: meghalt Wilma Rudolph (54), az első amerikai sportolónő, aki három aranyérmet nyert egy olimpián. Az 1960-as római ötkarikás já­tékokon Rudolph a 100 és a 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x100 méteres váltóban végzett az első helyen. Számvetés a Szolnoki Lovas Klubnál Elcsitult a vihar, kezdődhet a munka Az utóbbi években igen nehe­zen igazodott el bárki emberfia a szolnoki lovasok „magán­életében”, így nem csoda, hogy a város elfordult ettől a ragyogó sportágtól, mely újabban ismét hallatja szavát. Szerencsére ez az esztendő meghozta a sokak által hőn áhított változást, ami­nek első momentumaként Gyuricza Péter személyében egy fiatal, agilis ügyvezető el­nök pattant a klub „nyergébe”, aki örömteli változásokról számolt be lapunknak.- Első lépésként áttekinthe­tőbb, tisztább rendszert kellett kidolgoznunk, hisz az előző csődöt mondott - kezdte mon­dandóját a friss ügyvédi diplo­mával rendelkező elnök, aki mellesleg 12 éve él a paripák világában. Kizárólag tagdíjak­ból, bérleti díjakból, valamint szponzori támogatásokból pró­báljuk fedezni nem kis kiadása­inkat. Az ésszerű változtatá­soknak köszönhetően csupán a főépület került a kezünkbe, a lovakat vállalkozók „üzemelte­tik”, akik sportolóinkon keresz­tül jutnak reklámlehetőséghez. Úgy érzem, az 1994-es idény­ben nem vallottunk szégyent, ugyanis a nehéz gazdasági helyzet ellenére a Szolnoki Lo­vas Klub nyerte el a keleti régió legeredményesebb egyesülete címet. Eredményeink: Főiskolás országos bajnokság: 1. Kővári Krisztina. Területi bajnokság, könnyű „B” kategória: 1. Fodor István, 2. Turcsányi Ildikó. Megyei bajnokság: 1. Turcsá­nyi Ildikó, 2. Fodor István. Te­rületi bajnokság (kezdő lovak): 1. S. Papp Jenő. Bízunk benne, a szolnoki lo­vasok visszaállítják a sportág megtépázott nimbuszát, mely után egyre többen fordulnak bi­zalommal az egyik leghűsége­sebb társ, a ló felé. Utánpótlás teremlabdarúgó-torna Bejgli helyett a labdát választották Legnemesebb ünnepünk alkalmával a Hungária Biztosító Rt. a városi sportcent­rummal és a sportiskolával karöltve, mint­egy 450 utánpótláskorú labdarúgót invitált a megyeszékhely körcsarnokába. A szerve­zők a kétnapos tornán hat csoportban, 24 csapat számára teremtették meg a lehető­séget a töltött káposzta és a bejgli ledolgo­zására. Jász-Nagykun legnevesebb nevelő­egyesületeinek focistapalántái mellett Szolnokra érkeztek Békés megye, valamint Tápiószecső ifjú parkett ördögei. A küzdő­téren mindkét játéknapon reggeltől estig döngették a palánkot szüleik, rokonaik szűnni nem akaró buzdítása közepette. A legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Szabó András dirigálta Kun FC gárdái nyújtották, a hat csoport küzdelmeiből né­gyet megnyerve. A kunhegyesieket mind­össze a helyi sportiskola tudta megszorí­tani. A vendég viharsarkiak, ha már eljöt­tek, nem távoztak üres kézzel. A serdülő D kategória trófeáját megyéjük válogatottja hódította el. A régiónkban folyó utánpót­lás-nevelés keresztmetszetét adó mérkő­zéssorozaton örömteli módon jelen volt szinte valamennyi labdarúgó-szakember. Ők sem múlatták idejüket hiába a sport­csarnokban, számos szépreményű fiatal nevét jegyezhették be noteszeikbe. Eredmények Előkészítő: 1. Sportcentrum Focisuli, 2. Szandaszőlősi Á. I., 3. SZVSI, 4. Jászberé­nyi SE. Gólkirály: Martók Attila (Szanda- szőlős) 3 góllal. Serdülő D: 1. Békés me­gye, 2. SZVSI, 3. Kun FC, 4. Tápiószecső. Gólkirály: Boér Gábor (Békés m.) 7 góllal. Serdülő C: 1. Kun FC, 2. SZVSI, 3. Békés m., 4. Jászberényi SE. Gólkirály: Kovrig Ákos (Kun FC) 6 góllal. Serdülő B: 1. Kun FC, 2. Tehetségkutató Válogatott, 3. SZVSI, 4. Tápiószecső. Gólkirály: Szilágyi Gábor (Kun FC) 4 góllal. Serdülő A: 1. Kun FC, 2. SZVSI, 3. Jászberényi SE, 4. Mező­túri Sí. Gólkirály: Németh János (Kun FC) 6 góllal. Ifjúságiak: 1. Kun FC, 2. SZVSI, 3. Mezőtúri Sí, 4. Jászberényi SE. Gólki­rály: Csillag Péter (Kun FC) 3 góllal. *** Tiszasülyi teremfoci-bajnokság, 4. for­duló: A 7 Mesterlövész-Westel 64 A listavezető nagy küzdelemben gyűjtötte be a két pontot. A szemre is tetszetősen ját­szó kőtelkiek sorra puskázták el lehetősé­geiket, ami a végén megbosszulta magát. Old Boys-llnicum 9-2 Nagy várakozás előzte meg a rangadót, ám az Unicum csapata nem tudott felnőni a feladathoz, így az Old Boys fél gőzzel is biztosan nyerte a mérkőzést. Gyíkok-Bcxi 11-5 A Boxi fél órán át meglepően jól tartotta magát, aztán játékosai fokozatosan elfá­radtak, s ezt a Gyíkok pazarul kihasznál­ták, az utolsó két percben padlóra küldték ellenfelüket. Gördülő Kövek- Pannon GSM 84 A közönség teljes szimpátiáját élvező sü- lyi fiatalok kis híján meglepetést okoztak a kissé enervált jászkisérieknek. A Mini Market-Red Bulls mérkőzést később játsszák. Az élcsoport állása: 1. A 7 Mes­terlövész 8, 2. Old Boys 8, 3. Gyíkok 5. Az 5. forduló párosítása: Westel-Pan- non GSM, Unicum-Red Bulls, Gyíkok- Old Boys, Mini Market-Boxi, A 7 mester- lövész-Gördülő Kövek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom