Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-01 / 283. szám
4 1994. december 1., csütörtök ® A szerkesztőség postájából A leépítést a tetőnél, a százezreket, milliókat bezsebelőknél kezdjék Örömkeltő híresztelések Ha már a magyar nép nem tud eltartani egymillió közalkalmazottat, attól tartok, hogy a létszámcsökkentést majd „alulról” kezdik. Először is azokat menesztik, akik a megélhetéshez, lakhatáshoz, családalapításhoz, gyermekneveléshez szükséges létminimumot ép- pencsak megkapják. Tisztelettel kérem a kormányt, a parlamenti képviselőket, akik közül jó néhányban meg is van a szándék, hogy a miniszterelnök elgondolásának valóra váltását, a leépítést fent, a tetőnél, a kúpos cserép leszedésével kezdjék: a havi százezreket, fél-, egymilliót bezsebelőknél! Mert váljon valóra az egyik képviselő interpellációjában elhangzott javaslat, hogy a közigazgatást egyszerűsíteni kell. A rostálást kezdjék mindjárt a miniszterelnökségen, folytassák a minisztériumokban, s így haladjanak lefelé. A szakértők között ne csak a szakmai tudást nézzék, a legnagyobb mérce mindenkor a becsületesség legyen! Javaslom, hogy az APEH létszámának csökkentésével bővítsék az ön- kormányzatok hatáskörét, és az állami vállalatoknál, intézményeknél csak a szakszerűséget, jövedelmezőséget vegyék figyelembe. A mezőgazdaságban pedig töröljék el a kárpótlási jegy és az utalványon szerzett föld megkülönböztetését. A mezőgazdaságban egyetlen adó, az aranykoronára kivetett búzaföldadó legyen, amit lehessen természetben - terményekben, állatokban, ezek termelvényei- vel - is fizetni. Becslésem szerint az önkormányzatok a leegyszerűsített adóval, a szükséges községi pótadóval együtt járó feladatokat vígan el tudnák látni. Az önkéntes adóbevalláshoz igazán nincs szükség 30-60 ezer forintos havi bérrel dolgozó óriási szakembergárdára, apparátusra. A gazdálkodó január derekáig kapja kézhez az egész évre szóló, két tételt tartalmazó (állami és községi pótadó!) adókönyvét - négy befizetési lappal. Aztán majd negyedévenként beballag a postára, és eleget tesz a kötelezettségének. Visszakanyarodva a leépítéshez: a „rostálást” ne a kis keresetű dolgozókkal kezdjék, ne ők kerüljenek mindjárt az utcára. Ellenben ne korlátozzák az egyéni vállalkozókat. Ha saját munkájuk, leleményességük, szorgalmuk következtében nagyobb jövedelmet vághatnak zsebre, legyen ez olyan mértékű, százalékos arányban any- nyira emelhető, mint az általuk foglalkoztatott dolgozók keresetemelkedése. Id. Kanta Gyula Berekfürdő Jogi tanácsadónk A közúti járművezetők utánképzéséről Ahogyan a múlt héten beharangoztuk, most a gépjármű-vezetői engedély bevonásával járó, kötelező utánképzés alapvető szabályait foglaljuk össze. Az utánképzést a közúti közlek- désről szóló 1988. I. törvény vezette be, és a végrehajtási részletszabályai 1992-vel léptek hatályba. A törvény kimondja, után- képzésre kell kötelezni azt a járművezetőt, akinek a vezetői engedélyét közlekedési bűncselekmény vagy szabály- sértés miatt visszavonták, annak visszaadása előtt, illetőleg: aki sorozatosan megszegte a közúti forgalomra vonatkozó szabályokat, s emiatt a hatóság szabálysértési bírsággal sújtotta. Alkotmányossági szempontból többen vitatják az utánánképzés jogintézményének szabályozását, ezért a téma jelenleg az Alkotmánybíróság előtt van. Az utánképzés alapvetően különbözik az alapképzéstől. Nem a járművezetéshez szükséges ismeretek megszerzését célozza, hanem azokra a követelményekre összpontosít, amelyekben a járművezető vétett. Elsődleges célja, hogy egyénre szabva, a közúti közlekedésben tanúsítandó magatartást javítsa. Az utánképzést a közlekedési főfelügyelet irányításával a megyei (fővárosi) közlekedési felügyeletek szervezik. Az erre kötelezettnek feltáró foglalkozáson kell részt vennie, ahol megállapítják: ismerthiány vagy magatartási problémák vezettek-e a szabálysértő cselekményhez. Ezután döntenek arról, az illető melyik programban vegyen részt. Többek között külön programot állították össze a közlekedési képzettség, a közlekedési kultúra és magatartás hiányának megszüntetésére, az ittas vezetők esetében pedig egészségi alkalmasság, orvosi vizsgálat is kötelező. Tehát igen nehéz feladatnak néz elébe az a járművezető, akinek kötelező után- képzésen kell részt vennie, ami egyben költséges is. Olvasóinknak azt tanácsolom, hogy a közlekedési szabályok betartásával kerüljék el, hogy utánképzésre kényszerüljenek. Dr. Lambert István ügyvéd Küldjön egy képet! A jász ladányi elemiben - 1922 Ez a kép a jászladányi elemi iskolában készült - 1922-ben. Felülről lefelé haladva, a második sor bal szélén anyósom, Kiss Menyhértné (lánykori nevén Fehér Zsuzsanna), akit nagyon szerettem, s aki úgy fogadott, olyan kapcsolatot tartott velem, mintha a saját lánya lennék. Középen a Zala tanító házaspár. Anyósommal tizenhárom évig éltünk egy háztartásban, de mindvégig szeretetben, megértésben. (Sajnos már meghalt.) Rá emlékezve küldöm közlésre a tőle kapott, s féltve őrzött fényképet. Kiss Józsefné - Jászladány Felejthetetlen alapítványi bál a „Mátyásban” A szülői munkaközösség szervezésében immár másodízben adott otthont alapítványi báljának a szolnoki Mátyás Király Általános Iskola tornaterme- november 26-án (szombaton). Örömmel számolhatunk be arról, hogy - a szülőknek és külső támogatóinknak köszönhetően- ezzel a rendezvénnyel jelentősen gyarapodott az alapítványunk. A finom vacsorát az Ozirisz Kft. iskolai konyha dolgozói készítették és tálalták fel, amelynek elfogyasztása után a tánc, a vidámság következett. Az élő zenét Ábel Tibor és zenekara színvonalas játéka szolgáltatta. A jó hangulat érdekében különböző játékokat is szerveztünk. Marjas Kornél, az iskolaszék elnöke és felesége volt a házigazda „bálapa és bálanya”. Marjas úr sok humorral, fergeteges jókedvet fakasztóan vezette le a játékokat és a tombolasorsolást - a szülői munkaközösség vezetőségének közreműködésével -, melyen 89 értékes tombola talált gazdára. A száznyolcvan vendégből álló rendezvény hajnali négy órakor fejeződött be, és reméljük, hogy a szülők többsége nem csak az emelkedett hangulat miatt kérte: az összejövetelt jövő tavasszal ismételjük meg. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik bármiben segítettek, részvételükkel megtiszteltek bennünket. Köztük a Tigáz Rt., a Mercurius Bt., Várhegyi Attila polgármester, az OTP megyei igazgatósága, a 2. b osztály szülői testületé, a Pharma- sol Gyógyszergyártó és Gyógyszer-kereskedelmi Vállalat, az Agronett Kft., a Karakter Kft., a Szolinfot Kft., az Új Néplap, a Kniff Bt., az Aranytoll Bt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt., az Express Utazási és Szálloda Rt., a szandaszőlősi Privát Benzinkút, a Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat, a Mezővíz Kft. s az iskola közössége. Az iskola szülői munkaközösség vezetőségének tagjai: Sűrű Gyuláné, Csányi Jánosné és Illyésné Nagy Terézia Angliában, a királyi palota előtt Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy a szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában tanulhatunk, mert így nyílt lehetőségünk arra, hogy - a II. A osztály idegenforgalmi és külkereskedelmi ágazatáról - a közelmúltban Angliában járjunk. Útközben néhány órát Brüsszelben és Luxemburgban töltöttünk, ahol megnéztük a St. Michelle-katedrálist, a Mane- ken Pist és más érdekességeket. A nyelvgyakorlásunkra szervezett tanulmányút két hétre szólt, ami nagyon gyorsan elszaladt. A szállásunk Brighton- ban volt, kedves angol családoknál, akiknél - a zsúfolt nyelvi, szakmai program miatt - szinte csak az éjszakát töltöttük. A brightoni nyelviskolában háromszor tízfős csoportokban gyakoroltuk a nyelvet, és nagyon tetszett, hogy az angol tanárok lezserebbek, mint amihez itthon szoktunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy az iskolától bizonyítványt is kaptunk, melyben angolnyelv-tudásunkat kiválónak minősítették. Délutánonként a saját tanáraink vezetésével megtekintettük a helyi utazási irodákat, bankokat, szállodákat. A zsúfolt pogram mellett Lewesben és Canterbury- ben, a híres angol faluban, de még Londonban is sikerült szétnéznünk. Láttuk a királyi Buckingham-palotát, majd a Big Ben, a Parlament, a Tower Bridge és a Piccadilly Circus megtekintésével ért véget a sétánk. London híres Oxford Streetjén minden volt, mi szem-szájnak ingere, de ott sem a mi vékony pénztárcánkhoz szabták az árakat. Hastingsbe is eljutottunk, ahol a nyelviskola szervezett egy kis diszkót - miután megnéztük a csempészek barlangját. Hazafelé tartva, megálltunk Párizsban, és a lábunkat lejárva mentünk végig a világhírű fővároson, de egy nap nem volt elegendő ahhoz, hogy minden nevezetességet megtekintsünk. Láttuk az Eiffel-tomyot, a Diadalívet, a Louvre-t, a Notre-Dame-ot. Utunk, amellett, hogy megkönnyítette a középfokú nyelvvizsgára való felkészülésünket, mindannyiunknak nagyon sok szép élményt jelentett. Karakas Zsuzsa és Forgács Andrea II. A osztály „Bánt, hogy marakodnak az emberek” A mi kis falunkról... Nagyon bánt, hogy a szépen fejlődő, gyarapodó kis községünk, Tószeg az utóbbi időben nem erről, jóval inkább a különböző botrányokról, a marakodásról lett híres. Ahogyan a november 21-i Új Néplapban olvashattuk, már a helyi polgármester is a szóbeszéd tárgya. Nem is olyan rég csak a szépet és jót hallhattuk, olvashattuk a mi kis falunkról, aminek nagyon tudtunk örülni. Most szomorúsággal tölt el bennünket, hogy a polgármester és Törőcsik úr között idáig fajultak a dolgok. Papp István polgármesterünk mellett szólva, annyit mondhatok: ért az emberek nyelvén, szépen tud beszélni, a viselkedésében sincs semmi kivetnivaló, és Tószeg lakossága nagyon sokat köszönhet neki. Különösen az idős emberek szívéhez áll közel. Sajnáljuk, hogy most oly gátlástalanul bántják, mi több, már a becsületében is megsértik. Jól teszi, hogy perre viszi a dolgot, ahogyan ezt a lapban is olvashattuk. V.-né Tószeg 1^1 Az élet ajándéka volt Egykori bajtársak ölelhették meg egymást - 50 év után A képen apukám, Rácz Imre és 50 évvel ezelőtti katonacimborája, Dobó Imre. Előzetes levelezés után, Imre bácsiékat a rákosszentmihályi otthonukban apukámmal, anyukámmal mi látogattuk meg a múlt hónapban. Budapesten, a Keleti pályaudvaron vártak bennünket, ahol szüleim nagy-nagy izgalommal keresték, kutatták az ötven évvel ezelőtti arcvonásokat. Hamar egymásra ismertek, és végtelen öröm perceinek lehettem szemtanúja, amit sem feledni, sem leírni nem lehet. Ahogyan apukám mondta, 1939-től 1941 szeptemberéig együtt tanultak a Jutási Altisztképző Iskolán. Apukám 1942. szeptember 5-én nősült, akkor alakult a soproni kadétiskola, ahova tizenkét társával - Imre bácsi is köztük volt - került oktatónak. 1944 őszén az intézet Ausztriába költözött, de az apukám már nem tartott velük, mert én kicsi voltam, s útban volt a húgom. Anyukámat nem hagyhatta egyedül. Apukám 1945 januárjában megsebesült, és mint gyengélkedőt vitték lövészárkot ásni, onnan pedig egy kis „málenkij robotra” a nagy Oroszországba, ahonnan 1948. november 8-án került haza - három és fél év után. A húgomat akkor látta először. Az élet ajándékának tartjuk, hogy a hajdani katonacimborák 50 év után ismét megölelhették egymást. Szüleim 52 éves házasok, akik békességben, szeretetben neveltek fel bennünket, és most örülnek a három unokának, a két pici dédunokának. 1968 óta járatom a Néplapot, s úgy érzem, ez a ritka esemény, családi, baráti öröm megér any- nyit, hogy másokkal is megosz- szuk. (A képet magam készítettem.) Karsai Istvánná - Mezőtúr Hozzászólás cikkeinkhez Mélységes megdöbbenéssel Sajnos szenvedő alanya vagyok annak a furcsa ügynek, amivel az Új Néplap is foglalkozott. Legutóbb A református egyház vizsgálata sírkőügyben - Ä lelkész vétlennek találtatott cím alatt (november 22.), amit mélységes megdöbbenéssel olvastam. Ugyanis az öcsödi lelkipásztor tavaly bennünket is felszólított, hogy váltsuk újra a sírhelyeket, mert különben az egyház sajátjának tekinti - a sírkővel együtt. A nővérein, Lubor Ká- rolyné, aki Öcsödön lakik, elment a lelkész úrhoz, és újra megváltotta a nagyszüleink, dédszüleink sírhelyét, noha édesanyánk halálakor, 1968-ban édesapánk 2000-ig kifizette az összes sírhelyet, ami minket illet. A temető térképén - ami a lelkészi hivatalban volt - jelölte az akkori tiszteletes úr, hogy ki, meddig rendezte, váltotta meg a sírhelyet, de a lelkipásztor úr ezt nem vette figyelembe. Valami oknál fogva ez a térkép sajnos megsemmisült, így kénytelenek voltunk újra rendezni a sírhelyeket. A nővérem a kevés nyugdíjából, én a 12 ezer forintos bruttó, orvosímoki keresetemből fizettem ki a sírhelyet: 6-6 ezer forintot, s az erről szóló bizonylatot, amit a lelkész úr akkor adott, e levelemhez fénymásolatban csatolom. Nem tudom magamban elkönyvelni, hogy Nagy Kálmán úr, A Nagykunsági Egyházmegye esperese hogyan jutott olyan tényékhez, mely szerint az esperes úr a sírhelyek megváltásában szabályosan járt el, hiszen az 1993. december 21-én újra megváltott sírhelyről eladta a sírkövünket.(Ha a mai árakat nézzük, ez eléri a félmillió forintot.) Megdöbbenésünkre még annak az embernek a síremlékét is elvitték, aki a temető létesítéséhez földet adományozott az egyháznak, és orgonát csináltatott a templomba! A mi sírkövünket a kunszentmártoni rendőrség megtalálta Zagyvarékason - a tíz sírkő egyikeként (dicséret és köszönet érte), de vajon hol a többi? Mélyen vallásos családban nőttem fel, a szüleim megtanítottak becsületesen élni, dolgozni, s mindenkit úgy elfogadni, amilyen. Ebben a históriában a lelki- pásztor úr cselekedetét nem tudom megérteni. Haraszti Károlyné K. Rónyai Erzsébet Rákóczifalva Nemcsak a gyerekekhez, a felnőttekhez is bekopog... Amikor Kengyelen jár a Mikulás A Független Kisgazdapárt dig a beszerzésben, a házhoz kengyeli alapszervezete szép szállításban segítenek, s min- feladatot vállalt. A helyi pol- tégy 880 Mikulás-csomagot gármesteri hivatallal karöltve juttatnak el a címzettekhez, részt vesz a Mikulás-napi te- Az összefogás szép pél- endőkben: a szeretet osztoga- dája, hogy ezúttal nemcsak a tásában. Levelükben arról ad- gyerekeket ajándékozzák meg nak hírt, hogy az önkormány- - 14 éves korig bezárólag zat anyagi támogatásával az hanem a nyugdíjasokat és a idősek klubja állítja össze és nehéz anyagi, szociális kö- csomagolja az ajándékot, a rülmények között élő csalá- Kisgazdapárt helyi tagjai pe- dokhoz is bekopogtatnak. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
