Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24 / 303. szám

4. oldal 1994. december 24., szombat Körkép „Fogjuk meg a felénk nyújtott kezet!” Egy régi, romániai karácsony emléke Karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor tűzszünetet rendel­nek el a háborúskodó felek között, a haragosok megpró­bálnak kibékülni vagy lega­lább is közelíteni egymáshoz. Pár évvel ezelőtt, 23-án hajnalban Romániába, ponto­sabban Temesvárra indultam egyik kollégámmal. Előtte éj­jel hallgattam a rádiót, főleg a romániai forradalom esemé­nyeit, s elnyomott az álom, mielőtt kikapcsolhattam volna. Szundikálásomból fegyver­ropogásra ébredtem. A be­mondó egyenes adásban szá­molt be a forradalom esemé­nyeiről. Nem tudtam tovább aludni. Felöltöztem, s valami furcsa érzés futott át rajtam, holnap karácsony, a szeretet ünnepe, vajon itthon leszek-e szeretteim társaságában? Hajnali 5 órakor értünk Makóra, ahol a főutcán három férfi állt az úton. Az egyik rendőr volt. Megállítottak, és megkérdezték, hová me­gyünk. Szinte könyörögtek - pedig vadidegenek voltunk hogy ha csak tehetjük, ne menjünk át Romániába, for­duljunk vissza! Nagyon ve­szélyes! Még sötét volt, mikor a ha­tárhoz értünk. Ismerős szol­noki taxisokkal találkoztunk. Élelmet vittek a rászorulók­nak, vállalva a veszélyt. Döbbenetes hír érkezett. Egy szegedi taxist lelőttek... Határzárt rendelnek el, mert... Megkerestem a parancsnokot. Érdeklődtem, hogy mikor mehetünk át, állítólag veszé­lyes szekusokat kell ártalmat­lanná tenni, addig határzár van mindkét oldalon. A parancsnok megpróbált lebeszélni az útról. Veszélyes, gondolja meg... A taxisok úgy döntöttek, ők mennek, és azok is, akik az ország más részéből jöttek, hogy segítsék a bajbajutottakat, hogy orvos­ságot, élelmiszert juttasanak el a rászorultaknak. Ismerősök, ismeretlenek összeölelkeztünk, jó utat kí­vántunk egymásnak, hiszen megnyitották a határt. Csak tízes konvojokban engedtek el a román határőrök. Ők is féltettek bennünket. Szólt a rádió. Rádiós kollé­gám szinte könyörgött, ne menjenek át a határon, na­gyon veszélyes... Vezetés közben fényképeztem. A konvojtól nem maradhatok le. Végig a községekben, váro­sokban, ahol elhaladtunk, tap­soltak, „V” betűt mutattak. Könnybe lábadt a szemem. Arad külvárosában, vagy á belvárosban? Nem tudom. Pi­ros lámpát kaptunk. A konvoj megállt. Pillanatok alatt kiug­rottak a kocsikból az embe­rek, s az út mellett állóknak kenyeret, zsemlét, szalámit osztogattak. Volt, aki megköszönte, de többségük csak állt megdöb­benve, könnyes szemmel, mert hihetetlen volt nekik a gondoskodás, a szeretet meg­nyilvánulása. Fegyveres katonák állítot­ták meg a konvojt. Nem tudni kik voltak, melyik oldalon áll­tak. Az utat úgy zárták el ne­hézjárművekkel, hogy csak lépésben, a járműveket kerül­getve jutunk tovább, mikor végeztek az ellenőrzéssel. Megérkeztünk Temesvárra. Egy raktár udvarába tereltek minket. Itt „megszabadul­tunk” az ajándékba hozott gyógyszerektől, élelmiszerek­től. Csoportképet készítet­tünk, s mikor búcsúra került a sor, egy idős ember odajött hozzám, megkérdezte, hon­nan jöttem. Elbeszélgettem vele, megkért, ha szerencsé­sen hazaérkezem karácsony éjjel, az éjféli misén fogjuk meg egymás kezét, s jelképe­sen az övékét is. Ők is ezt te­szik. Bár én református vagyok, 24-én délután felkerestem a szolnoki Belvárosi templom plébánosát, s elmondtam neki a temesváriak kérését. Részt vettem az éjféli misén, s mi­kor a plébános elmondta a gyülekezetnek a kérést, min­denki felállt, megfogta a mel­lette lévő kezét, s néhány pil­lanatig a csendben békesség, szeretet honolt a szolnoki, s talán éppen akkor a temesvári gyülekezet lelkében is. Új év kezdődik. Próbáljuk meg jelképesen megfogni egymás kezét, s ne engedjük el egész évben. Nagy Zsolt Szeretni egymást A karácsonyi faluban mindig nagy volt a forga­lom. Az érdeklődőknek azonban csak egy része volt vevő. Az árusok a megmondhatói ennek. Volt, aki úgy vélekedett: ha a bevételt nézzük, felezni kell a tavalyit... Sokan elmentek a csillogó-villogó ajándé­kok, a vonzó, finom, puha ruhák, a gyönyörű Barbie babák, a több ezer forintos játék- autó-csodák mellett. Legfeljebb megálltak né­hány pillanatra, hogy legalább megnézhessék, amit nem vehetnek meg. Gyerekek sorolták el kívánságaikat, kézen fogva sétálva szüleikkel, hogy: nézd csak, anya, apa, én ezt szeretném! A kívánságok nagy része elérhetetlen, megfizet­hetetlen vágyat fogalmazott meg a szülőknek. A mamák-papák korábban csak év közben von­szolták el a drágább ajándékoktól a gyerekei­ket, mondván, hogy majd karácsonykor... Most már egyre többen mondhatják el azt, hogy: karácsonykor sem. Hiszen egy valamire­való játék olykor a havi fizetés tíz százalékába kerül. Egyre többen vásároltak apróságot, kis aján­dékot. Könyvet (bár ma már az sem számít apró ajándéknak, az árát tekintve), pici figurákat, kazettát, egy sálat, egy kesztyűt... Pedig volt már olyan idő, nem is nagyon ré­gen, amikor az ilyesmi nem számított igazán ajándéknak, amikor „jobban futott a szekér”. Szinte sértés volt ruhát vagy olyan használati cikket ajándékozni, amit az illető is bármikor megvehetett magának. De nagyot fordult a világ. Most, a karácsonyi faluban járva, azt tapasztaljuk, hogy nagyobb keletje volt az apróságoknak. Az ajándékozott is bizonyára megértő lesz, hiszen nem az aján­dék árát, értékét kell nézni, hanem azt, hogy mi­lyen szívvel adják. Sokan kicsit csüggedten csomagolták kará­csonyra a fenyőfa alá szánt apróságaikat. És az­zal nyugtatgatták magukat, hogy legalább igaz szívvel adják. Ebben a világban, amely egyre hidegebb, egyre könyörtelenebb lakhelye az embereknek, sokan nem is annyira az ajándékot várják a fe­nyőfa alá, hanem azt meghitt, nyugodt, szeretet­teljes estét áhítozzék, ami mindig is a szenteste jelképe volt. Hogy legalább akkor, azon az es­tén legyenek együtt azokkal, akik kedvesek számukra, együtt a fenyőfa alatt, kizárva a kül­világot - minden fenyegetésével, közönyével, hidegségével és szegénységével. Ez a karácso­nyunk arról is szól, hogy nagyot változott a vi­lág. És benne mi magunk: Fölértékelődött a szeretet. Paulina Éva Mióta „karácsony”? Hívők és nem hívők egyfor­mán megünneplik a kará­csonyt,' de ha megkérdeznénk, ÍWgy mi ifi-ez a nap valójában, sokan nem tudnának mást mondani, mint hogy Jézus szü­letésének napja, illetve, a sze­retet ünnepe. Honnan is ered a karácsony? A karácsony szavunk török eredetű, a karacs (adó) és az on (tíz) jelentésű szavakból állt össze. Az év vége volt a papi tized beszedésének ideje, s amikor Magyarország jelen­tős részét megszállták a törö­kök, és ők is adót szedtek, a keresztény jobbágyok számára összemosódtak a különböző adófajták, így a papi tized tö­rök neve maradt az ünnepen. Eredetileg nem Krisztus testi,.hanem lelki születése, új­jászületése, azaz a vízkereszt volt a megváltó emléknapja. Miután az egyház legyőzte a Jézus ember voltát hangsú­lyozó arianizmust, a testi szü­letésnapot tette meg ünnep­nek. Annál is inkább, mert a téli napforduló már az antik vi­lágban is fontos dátum volt, ekkor ünnepelték ugyanik Mitraszt, a Nap istenét, aki ebben a minőségében a fény megfelelőjeként, a Jó segítő­társa is volt, akinek közremű­ködésével a Jó legyőzte a Go­noszt. Az eredetileg perzsa isten­alak kultusza katonák közvetí­tésével jutott el Rómába és a provinciákba, ahol egy dara­big úgymond versenyben volt a kereszténységgel. Mitrasz a legyőzhetetlen is­ten ünnepe, fontos és jól is­mert nap volt. S amikor a ró­mai egyház 354-ben december 25-ét a kereszténység alapító­jának születésnapját kezdte ünnepelni, annak ez a tény is oka volt. Az emberek azonban nem felejtették el olyan gyor­san a Nap istenének ünnepét. Olyannyira nem, hogy Nagy Leó pápa még 450-ben is el­utasította, sőt ördöginek ne­vezte azt a hiedelmet, hogy a keresztények karácsonykor a Nap újjászületését köszöntik. Bár Mitrasz alakja az idővel homályba veszett, a régi po­gány ünnepeknek nagyon sok eleme a mai karácsonyi szoká­sokban is megtalálható, ilyen például a ma már tipikusan ke­reszténynek minősített miszté­riumjáték. A társadalmi válto­zásokkal együtt ugyan válto­zott a karácsonyi szokások megítélése, sőt maguk a szo­kások is változtak, de az em­berek számára, legyenek bár­milyen vallásúak vagy akár ateisták, a karácsony a szere­tet, a szereibe vetett hit ün­nepe. Csabai Ágnes Iskolaavatás Karácsony előtt felújított épü­letbe költöztek a gödöllői zene­iskola diákjai; az iskolát pénte­ken adták át. A műemlék jel­legű épületben a bővítés után a korábbi 500 helyett 677 gyerek tanulhat. Szikrák a fenyőfáról Gyertyafényben- Segíts felkelni! - mondta az anya, és a lány engedelmesen oda­lépett az ágyhoz. Támasztékul szolgált a reszketeg kezeknek. A sovány, sápadt asszonyt a fotelhez támogatta, és óvatosan leül­tette.- Meggyújtom a gyertyákat. Jó? - kérdezte, de nem várt vá­laszt. Sercent a gyufa, s a karácsonyfán fellobbantak a lángok. Néhány csillagszórót is meggyújtott, eloltotta a villanyt, és hal­kan énekelni kezdett: „Mennyből az angyal.. Az anya szája mozgott, de hang nem jött ki rajta, mintha csak magában mondaná a szöveget: „ . . . lejött hozzátok . ..” Amikor a lány befejezte a dalt, kis csomagot fektetett édes­anyja ölébe:- Boldog karácsonyt - mondta, és megcsókolta az arcát. Az anya felnyitotta a dobozt. Míves ezüstbross volt benne.- Köszönöm - mondta. - Tűzd majd a halottas ruhámra.- Ugyan, anyuka! - ellenkezett a lány.- Nem kell titkolóznod! - szólt rá az anya. - Az orvos nem mondja, érzem én, nem érem meg az új esztendőt. Gyere ide hoz­zám! A lány a fotel karfájára ült, átölelte édesanyja vállát, odabújt hozzá szorosan. Olyan szorosan, mint régen kislánykorában, és hangosan, hüppögve sími kezdett. Duna Televízió • • Ünnepi műsorok A Duna Televízió december 24-én, szombaton éjfélkor köz­vetíti II. János Pál pápa kará­csonyi ünnepi miséjét a római Szent Péter-bazilikából. De­cember 24-én 12.20 és 13.10 között a „Gyermek született nekünk” című adásban zenés beszélgetés keretében ismer­kedhetnek meg a nézők a kará­csony történetével. A 19.30-kor kezdődő „Békesség a földön az embernek” című műsorban egy erdélyi család karácsonyát mu­tatják be. Az ünnepi program zárása­ként vasárnap 21.30-tól egy római hangversenyt sugároznak Jósé Carreras, Placido Do­mingo, Luciano Pavarotti köz­reműködésével. B ékés karácsonyt és gyümölcsöző új esztendőt kíván az OMTEC Kft. minden kedves leendő és meglévő ügyfelének NISSAN Márkaképviselet, szerviz: OMTEC Kft. Szolnok, Abonyi út 63. Telefon: 56/423-530 *67929/1H* Karácsonyi készülődés Az adventi időszak az előkészület, a várakozás, a reménykedés időszaka. Készülünk az ünnepekre, díszítjük a lakást, ünneplőbe öltöztetjük a szívünket. Képösszeállításunkkal az ünnepi készülő­dés néhány jellegzetes mozzanatát szeretnénk megmutatni. Advent első vasárnapján a szolnoki Belvárosi nagytemplomban misével kezdődött a készülődés. Abonyban advent második vasár­napját ökumenikus hangversennyel köszöntötték a református és katolikus hívek. Sok szolnoki számára a karácsonyi falu megnyitása jelentette a karácsonyi készülődések igazi kezdetét. December 12-én a szol­noki Városi Művelődési Központ adott otthont a Bartók Béla Zene­iskola immár hagyományos karácsonyi hangversenyének. Török- szentmiklóson is hagyomány, hogy a karácsonyi készülődést nem­csak a vásárok jelentik, de különböző programokat is szerveznek: december 17-én a művelődési házban rendezték meg a 8. minősítő népzenei hangversenyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom