Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-22 / 301. szám
„A tudást senki nem veheti el” Soma, a fogalom Tudni kell, hol van a jó válasz Hétköznap is karácsony Kiállítások, előadások Együttműködés a dán népfőiskolával (6-7. oldal) Tűzhalál Cibakházán tragikus eset történt, még december 18-án, vasárnap. Egy 55 éves idős hölgy lakásában eddig ismeretlen oknál fogva tűz keletkezett. A tűz oxigén hiányában ugyan magától elaludt, de lakója a lángok között lelte halálát. Döbbenetes az, hogy csak a tegnapi napon fedezték fel a balesetet, de a rendőrség erőszakos beavatkozásnak nyomát nem találja. Privatizáció Két-három hónapos késéssel áll fel az új privatizációs szervezet, az Állami Privatizációs Vagyonkezelő Rt. Tb-ingatlan Három ingatlant ad át a társadalombiztosítás számára az Állami Vagyonügynökség. A társadalombiztosításé lesz ezután a szolnoki, Mikszáth út 3-5. szám alatti ingatlan. Kávéárkartell Összesen 388 millió forint bírságot szabott ki szerdán a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az öt legnagyobb hazai kávéforgalmazó cégre. A hivatalból indított eljárás során ugyanis bebizonyosodott, hogy a Douwe Egberts Compack Kereskedelmi Kft., az Eduscho Trade Kft., a Kraft Jacobs Suchard Kft., a Tchibo Budapest Ipari és Kereskedelmi Kft., valamint a Nestlé Hungária Kft. ez évben termelői áremeléseik során összehangolt magatartásukkal jogsértést követtek el. Júniusban, augusztusban és októberben ugyanis egy-két napos eltéréssel lényegében azonos mértékben emelték a pörkölt kávé árát. A versenytanács hangsúlyozta: nem az árak emelését és nem az ár emelésének mértékét kifogásolta, hanem az árverseny korlátozását, illetve annak kizárását. Westel-központ A Westel 900 GSM Rt jövő őszig Szolnokon is szeretne átadni újabb mobiltelefon-központját. Karácsony Tegnap ünnepi ebédre várta klubtagjait a karcagi szociális segítőszolgálat. A nyugdíjasok mellett a gondozónők is együtt ünnepeltek, a szeretet ünnepe alkalmából. A finom falatok után a Györffy István Általános Iskolások betlehe- mes játékkal kedveskedtek az idős embereknek. Két Lotti Az 51. heti Két Lotti játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 42.327.117 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye 31.930, a ketteseké 283 forint. Nyerőszámok: 3, 33, 49 és 28, 40, 66. Havazás Túlnyomóan borult idő lesz, havazás várható. Az északkeleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül lesz. SZ°UI\lf°T irodatechnika Minolta, Canon, Sharp, Pannon GSM, Escom forgalmazója. Boldog karácsonyt kíván valamennyi ™Icfves ügyfelének iok, Jubileum tér 6. ín:313-----L eváltották a szövetkezet teljes vezetését Jászberény viharsarka felbolydult Karácsonyi gálaműsort adtak a szolnoki Széchenyi István Gimnázium növendékei tegnap este a Városi Művelődési Központban. Az iskola énekkarának, néptánccsportjának és diákszínpadának bemutatói mellett elhangzottak a vers- és prózamondó verseny, illetve a dalnokverseny győztes produkciói is. A humán hét versenyeinek eredményhirdetésére és díjátadására szintén tegnap került sor. fotó: mészáros A Zagyvamenti Szövetkezet tegnapi rendkívüli közgyűlése nehezen kezdődött el. A taktikai időhúzást nem díjazta a tagság. A 9 órai kezdés helyett fél 11 is elmúlt, mire hozzáláttak az érdemi munkához. A 139 jelen lévő tag a kívülálló üzletrész-tulajdonosok társaságában az elnök megszólalási idejét is 'korlátozta végül, sőt helyette másik levezető elnököt szavaztak meg. Szűcs Antal irányításával már igen szakszerűen, előre elkészített forgatókönyv szerint zajlottak az események. Dr. Bende Sándor ügyvéd 26 szövetkezeti tag képviseletében tájékoztatta a közgyűlést arról, hogy a Zagyvamenti tulajdonképpen nem létezik, nincs érvényes cégbírósági bejegyzése. Az 1992. szeptemberi átalakulási közgyűlést követően ugyanis a cégbíróság a beadott iratokat hiányosnak találta, aiok pótlását írta elő. A téesz ez ellen fellebbezett, de a Legfelsőbb Bíróság nem tárgyalta még az ügyet. A szövetkezet 26 tagja azonban az igazgatóság által most tervezett és tegnapi lapszámunkban részletesen leírt új érdekeltségi formák, a téesz eszközeinek értékesítését ilyen tisztázatlan jogi helyzetben nem tartja jó lépésnek. Ezért kezdeményezték ők és még né- hányan a rendkívüli közgyűlést. Az igazgatóság iránti bizalom hiánya a vita során jól megmutatkozott. Bolla János elnök az engedélyezett 30 percben elmondta, hogy a szövetkezet jelenlegi működése ellehetetlenült, súlyos adósságaik vannak, új megoldást kell keresniük. Az igazgatóság az érdekeltség más módját, társaságok alakítását szorgalmazta. A tagság viszont zokon vette, hogy sokuknak felmondtak, és végkielégítést sem adtak. (Ez utóbbiról kiderült, jogilag nem is lehetséges ennek fizetése.) A bizalomvesztett igazgatóságot visszahívni is milyen nehéz - fogalmazott az elnök -, mert a téeszek jelenlegi döntési mechanizmusa alkalmatlan egy piacgazdasági környezetben való helytállásra. A tagság ezt követően bizalmatlansági indítvánnyal élt az igazgatóság még hivatalban lévő öt tagja ellen. A titkos szavazás eredményeként Bolla János vezető elnöktől és vezetőtársaitól a tagság megvonta a bizalmat. A főkönyvelő Csikai Bélát felhatalmazták, hogy január 20-ra kitűzött új közgyűlésre készítse elő az új vezetőség megválasztását. Két ajánlással is élt a felkészült és az irányításra késznek mutatkozó csapat Szűcs Antal vezetésével a megválasztandó új vezetés számára: vizsgálják felül a felmondások indokoltságát, és Bolla Jánosnak, aki 16 éven át kormányozta a téeszt, képzettségének és végzettségének megfelelő állást ajánljanak. Munkabérüket követelték a burai cigányok Pénz helyett csak fenyegetés jutott A napjainkban is meglehetősen sokat emlegetett „cigánykérdés” egyik sarkalatos pontjaként a munkanélküliséget szokás megnevezni. A munka s ezáltal a legális jövedelemszerzés nyilvánvalóan kedvezően befolyásolhatja a bűnözés terjedését. Mint a példa is bizonyítja, Tiszaburán is élnek olyan cigányemberek, akik a tisztességes munkát választják. Ők negyvenhármán, akik egy, a Jászságban élő vállalkozó felkérésére alkalmi munkásként földmunkákat végeztek, nem éppen olyan fizetségre számítottak, mint amit állításuk szerint a napokban kaptak. Tegnapelőtt a burai önkormányzat készséges közreműködésével egy kisebbfajta, rögtönzött sajtótájékoztatón panaszolták el a munkások képviselői a közelmúltban esett sérelmeiket. Elmondták, hogy november közepén már dolgoztak néhány napot az említett vállalkozónak. Ákkor a munkabérük kifizetésével semmi probléma nem volt. A korrekt elszámoláson felbuzdulva újabb kétheti kemény munkát vállaltak, ám a fizetség - 450 ezer forint - a mai napig sem jutott el hozzájuk. A többszöri ígérgetés után múlt héten csütörtökön felkerekedtek, és felkeresték a vállalkozót lakásán. Pénz helyett azonban meglehetősen durva fogadtatásban volt részük. „Ha nem takarodtok a környékről, akkor lövöldözés lesz!” - emlékeztek vissza a történtekre a panaszosok. Végül elhangzott az az ígéret, hogy a jövő hét elején megkapják a pénzüket. Hétfőn - ezúttal már a biztos siker reményében - ismét felkeresték munkaadójukat. Ezúttal is hiába. Az egyezség helyett akkor is a fenyegetőzés vette át a főszerepet. Á felháborodott emberek végül közölték, hogy a rendőrséghez fordulnak. Még mielőtt távozhattak volna, - állításuk szerint - a vállalkozó egyikőjüket ruhájánál megragadta, kabátjából egy pisztolyt rántott elő, majd annak csövét a lefogott férfi szájába nyomva közölte: „Ha még egyszer visszajöttök, szétlőlek benneteket!” A megriadt emberek a helyi rendőrséghez fordultak, ahol - érzésük szerint - nem kapták meg az általuk elvárt segítséget. Újból felkerekedtek, végül szerkesztőségünket keresték fel. Az érintett rendőri egység egyébként úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a felháborodott munkások ugyan felkeresték őket, de elsősorban a pénzük behajtására szerették volna rábírni az egyenruhásokat. Az elmaradt munkabér visszaszerzésére a bírósági utat javasolták, a fenyegetés ügyében pedig a feljelentést ajánlották a rendőrök. Az elégedetlen ügyfelek azonban úgy távoztak, hogy a feljelentést nem tették meg. Még nem csillapodtak a - jelek szerint - alaposan rászedett munkavállalók indulatai, sőt még azt sem tudták eldönteni, tegyenek-e feljelentést vagy se. A problémájukat azonban bizonyára nem az indulatok fogják megoldani. Eladó tejüzemek A napokban meghirdetésre kerül a Szolnoktej Részvény- társaság tulajdonában álló külső, nem a megyeszékhelyen működő üzemek és telepek közül összesen öt egység. Ezeket maga a cég kívánja értékesíteni készpénzért Az eladásra szánt egységek között szerepel a szajoli sajtérlelő telep egy része, a kisújszállási sajtüzem teljes egészében, valamint a jászberényi tej- és szolgáltatóüzem. Emellett két kisebb boltot és tejgyűjtő állomást is meghirdetnek. A beadandó a pályázatok elbírálása január végéig megtörténik. Ha sikeres lesz az értékesítés, akkor nagyobb forgóalap-feltöl- töttséggel rendelkezik majd a cég. Ha viszont csak egy része talál vevőre a meghirdetett egységeknek, akkor a visszamara- dókat a már elkészített alternatív terv alapján hasznosítja a társaság. Egyébként van olyan egység, melyre már bejelentették a vételi szándékot. Mivel élelmiszer-ipari cég, illetve egységei kerülnek kalapács alá, a termelők is szerezhetnek érdekeltséget, bár a készpénzes eladás nem kedvező a szövetkezetek számára. Emelik a kárpótlási életjáradék összegét? Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal javasolni fogja az életjáradék havi alapösszegének 25 000 forintra emelését és a törvény módosítását, hogy minél többen vehessék igénybe ezt a lehetőséget - mondta Nagy Ferenc, a hivatal vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján. Legkésőbb áprilisig meg kell kezdeni a második földalap árveréseit - hangoztatta Nagy Ferenc. A kárpótlási hivatal már egy éve készen áll az árverésekre, azonban számos probléma hátráltatta a munkát. Eldőlt, hogy a jövő évi árveréseken a kárpótlási hivatal nem fogadja el az utalványokat. Eddig 37 millió aranykorona értékű föld talált gazdára. Az első törvény alapján benyújtott több mint 800 ezer igényből már csak 520, a második kárpótlásban beérkezett kérelmekből még 1300 ügyben nem született meg a határozat. A személyi kárpótlást ez év végére fejezi be a hivatal, mert az adatok egyeztetése, illetve beszerzése, avagy jogi problémák miatt néhány ezer ügyben nem tudott dönteni az OKKH. A kárpótlási törvények újramegnyitásakor beadott mintegy 532 ezer vagyoni kérelemből 148 281 ügyben született határozat, mintegy 4,5 milliárd forint értékben. Ä politikai üldözöttek kárpótlásának keretében a pótlólagos határidőre érkezett mintegy 80 ezer ügyirat előfeldolgozása hamarosan befejeződik, és jövő év januárjában már nagy számban, küldenek ki határozatokat az igénylőknek. (MTI) Harmincra nőtt az áldozatok száma December 20-án a Szolnok megyei Hetényi Géza Kórházban elhunyt Czifra Istvánná (leánykori neve: Gu- bóczki Erzsébet) 57 éves, Nyittass, Kossuth út 16. szám alatti lakos, aki a december 2-i szajoli vasúti baleset során szenvedett súlyos, életveszélyes sérülést. A katasztrófa áldozatainak száma ezzel harmincra emelkedett. & közelgő ünnepek alkalmából minőén kebbes basarlojanafe, s^öbetke^eti tagjainak békés, bolbog karacsonpi ünnepeket, remenpteljes uj eSstenbot kiban a szemm wvmtm /> inti 'ÍŐÖÖO I