Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-20 / 299. szám

1994. december 20., kedd Körkép 5. oldal Családfatablók. December 17-én a Törökszentmiklósi Művelődési Központ pincegalériá­jában lapunk főszerkesztője, Hajnal József nyitotta meg az országos családfatabló-pályázat és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei famíliák az Új Néplapban című kiállításokat. Családfatab­lókat az ország minden részéből küldtek a pályázók, akik között gyerekek és felnőttek is vol­tak. A megye famíliáit bemutató anyagot a lapunkban megjelent „Szupemagyi” és „Köszön­jük, jól vagyunk” című összeállítások alapján rendezték. Képünkön Kisjuhász Lászlóné, aki a lajosmizsei Csillik család „feltérképezésével” nyerte el a fődíjat, átveszi az oklevelet és az ajándékokat Szegő Jánostól, Törökszentmiklós polgármesterétől. FOTÓ: I. L. „A jászok különleges etnikai csoport” Kettős portré Győri Jánosról és feleségéről Karácsonyi készülődés Például Újszentgyörgyön Jászkisér újra megrendezte az Apáról-fiúra találkozót, mely rendezvénynek egyik motorja Győri János nyugdí­jas tanár és felesége, a műve­lődési ház igazgatója. Győri Jánost ebből az alkalomból kérdeztük nem hétköznapi iéletéről. , !M jc?.n\sím ' |- Én nagyrédei gyerek vagyok, ma is nosztalgiával gondolok szülőhelyemre, de a sors úgy hozta, hogy egy itteni jász lányt vettem feleségül. Eredetileg bi­ológia-földrajz szakos tanár vagyok, Debrecenben kezdtem a kultúros tevékenységemet, majd folytattam negyvennyolc­ban is, amikor államosították a líceumot. Ezután Egerbe kerültem, ahol egyébként is érettségiztem a ciszteri Szent Bemát Gimná­ziumban, és ott kapcsolódtam be a kultúra mellett a sportba is. 1950 tavaszán egy budapesti főiskolával játszottunk, s akkor sikerült jegyet szereznem a Magyarország-Csehszlovákia mérkőzésre, így láthattam az aranycsapatot; 5:0-ra győztünk. De volt szerencsém látni a ma­gyar-olasz labdarúgógálát is, ahol 2:0-ra győztünk, ezen a meccsen játszott először Pus­kás, és olyan fejesgólt lőtt Tóth II. átadásából, hogy azt tanítani lehetne. A sport mellett a kultúra, a néphagyományok felkutatása és bemutatása volt a szenvedé­lyem, és szerencsésen válasz­tottam magamnak párt, mert megláttam az akkori szőke kis­leányban azt a tehetséget, ami izzott benne. Nem is döntöttem rosszul, hiszen vagy huszonhét évig volt a művelődési ház igazgatója. ■-Ugye: milyen szép ez a ház? Makovecz tervei alapján épült, a régi falai megrepedeztek egy Beatrice-koncert után. Egy mű­velődési ház mindig olyan, ami­lyen tartalommal megtöltik, nekem szívügyem a honisme­reti szakkör. Van egy tájházunk, abban kapott helyet a múzeum, érde­mes megnézni. Tudja, a jászok különleges etnikai csoport, Kisér félig kun, félig jász település. Kétezer éve él itt ember, az első leleteket a bronzkorból tárták fel, bár van avar kori temetőnk is. 1391-ből valók az első olyan írásos em­lékek - a Temesváry család bir­tokfelosztási levelében -, ahol a település Kysir néven szerepel. Vétek volna ezeket a gyöke­reket nem megismerni és nem életben tartani a gyerekekben a hagyományok tiszteletét. Talán ez a legnagyobb haszna ennek a kétnapos találkozónak, hiszen a gyermekek a honismereti szak­körökkel együtt utánajárnak, tanulmányozzák és kutatják a múltat, ezáltal megismerik anyáik-nagyszüleik és még tá­volabbi őseik életét és kultúrá­ját.- Az azonos érdeklődés talán ami összetart, és egymás köl­csönös megbecsülése - veszi át a szót született Szentpéteri Juli­anna, Győri János hites párja immár 34 éve. Mind a ketten vonzódunk a kultúrához, a népi hagyományokhoz, így született meg az Apáról-fiúra gálának a gondolata. Öt év alatt nem is tudom, hány kisgyermek fordult itt meg, pedig az első években ép­pen csak volt jelentkező. A gyermekek mintha elszaladná­nak az élet mellett. Nem foglal­koznak a múltjukkal, pedig jö­vője csak annak van, akinek gyökerei vannak. Szerencsés fordulat állt be az évek alatt, a szülők is igénylik, és a pedagógusok is egyre na­gyobb szeretettel oktatják a népi hagyományokat, hisz már az óvodákban vannak ilyen kis tánccsoportok.- Amíg lehet, csináljuk - ve­szi vissza a szót Győri János. - Úgy érzem, sikerült felnevelni egy olyan nemzedéket, amely szeretettel fordul ősei élete, ha­gyományai, szokásai felé. Azt hiszem, hogy amit eltervez­tünk, azt el is végeztük, s ha már nem leszünk e világon, a túlvilágról fogjuk szemlélni a minden évben újra és újra itt táncoló színes gyermekforgata­got. Van-e ennél nagyobb bol­dogság? Csabai Ágnes Újszentgyörgy parányi telepü­lés Tiszaszentimre és Tomaj- monostora ölelésében. Köz­igazgatásilag Szentimréhez tar­tozik, és ha hinni lehet a statisz­tikáknak, a falut háromszáz lé­lek lakja. Több helyen jókora porták ragadnak a kertes há­zakhoz, az udvarokban hátul széna- és szalmakazlak bizo­nyítják a jószágtartás minden­napjait. A gyerekek díszítik Vízi István nyeregtetős, két­szobás új házban lakik. Jobban mondva két éve készült az ott­hon. A feleségével két ifjú höl­gyet nevelnek: így négy ember lakja a Mártírok úti házat. Vízi István ráadásul falugondnok.- Hogy ünnepel egy falu­gondnok?- Ugyanúgy, akár a többiek. Én szentimrei vagyok, a nejem idevalósi. A lányaink kinőttek abból a korból, amikor a Jé­zuska hozza a fát, ezért ők dí­szítik a fenyőt. Az ajándékok a fa alá kerülnek.- Mit kapnak a szeretet ün­nepére?- Meglepetés nem lesz, mert mindenki tudja, mire van szük­sége. Általában ruhaneműt, ru­haféléket veszünk egymásnak.-A program?- Anyósomékhoz átme­gyünk, ők a szomszédaink. A sógorékat is megnézzük Szent- imrén, vagy ők jönnek hoz­zánk. Édesanyámat is elhozom, kimegyünk a temetőbe is apu­hoz. Szegényt kilenc éve, Szil­veszter napján temettük. A Tomajra vezető műút mel­lett lakik egy világutazó, öz­vegy Jung Istvánná, vagy aho­gyan mindenki nevezi: Kun Bözsi néni. A hetvenet tapossa, harminc esztendeje özvegy, és három fiút nevelt fel. A legidősebbik a szomszédja, á középső Vecsé- sen, a legfiatalabb Szolnokon él. Nincs sok nyugdíja, 13 ezer körüli, ebből rakta félre az utakra valót. Igaz, korábban ol­csóbbak voltak ezek a kirucca­nások. Már járt kétszer Olaszor­szágban, Ausztriában, Német­országban, Lengyelországban, Csehszlovákiában. Még Gö­rögországba szeretne eljutni va­lamikor. Ez nyári program lesz, én azonban most a szeretet ün­nepéről faggatom.- Kevés a nyugdíj, de hát mit csináljak, ennyi van. Hogy jus­son is, maradjon is, hizlalok, már levágtunk egy 180 kilós hízót. Az ünnepre várom a gye­rekeket, menyeket, unokákat haza. Töltött káposzta lesz, vagy harminc darab. Nem olyan ét­termi forma, hanem öklömnyi. A töltött káposzta nem szereti a gázt, jobb neki a sparhelt. Fával fűtök alá. Süteményt háromfaj­tát készítek. Vacsora előtt, gyógyszer helyett házi pálinka dukál, saját termés, János fiam főzette. Sült hús is adódik a hí­zóból, mert arra jobban csúszik az otellóbor, mint a káposztára.- Figyelmesség?- Szerény, kis ajándékokat én is adok, én is kapok. A temp­lom sem marad ki, sokszor az éjféli misére is elvisz János fiam Madarasra. Jaj, azt még tessék beírni, ha befér: ebédre gyöngyileves, rántott hús várja a városiakat. Mivel befért, beszúrtam. Lovász Gyula, aki mentős, feleségestül, három gyerekestül egy apró házban lakik, nem messze az óvodától. Nem so­káig, mert a négy éve épülő, mutatós otthon már tető alá ke­rült, és ha minden igaz, tavasz- szal költöznek. A férj dolgozik, Aranka, a feleség másfél éve munkanél­küli. Ä legnagyobb fiú, Gyula ápoló, Zsuzsa a középső Kar­cagon középiskolás, Gábor a legkisebb éppen az ágyban he­ver egy konok mandulagyulla­dás következtében. A szenteste a családé- A szenteste a családé - mondja Aranka. - Meg az aján­dékozásé - súgja Gábor.- Szóval az estére megszo­kott ételek lesznek. Töltött ká­poszta, hurka, kolbász, renge­teg sütemény.- A gyerekek segítenek?- Érdekes, a fiúk jobban, mint Zsuzsa. O is szívesen vál­lal sok mindent, csak éppen a lányos munkákat nem kedveli. Égyébként a háziasszony szülei örsiek. Rendelkeznek egy 24 éves Wartburggal, és ezért a kocsival őket is meglá­togatják mind az öten. Reggel mennek, este jönnek haza, mert másnap Gyulának valószínű, hogy már dolgoznia kell. Az­után Gyuszinak, a nagyfiúnak is van barátnője, aki kunhe­gyes. Őt szintén várják a szeretet ünnepére. Kevés a fiatal a háromszáz lélek között, és őket általában nem találtuk. Hiszen köznap lévén dolgoztak, vagy valame­lyik környékbeli középiskolá­ban tanultak. Azért Takács Éva személyében - aki tizennyolc éves - leltünk egyet. Éva bolti eladó.- Hárman vagyunk testvérek, a nővérem már férjhez ment. Anyu háztartásbeli, apu Eger­ben dolgozik, de az ünnepna­pokon itthon lesz.- Hogyan telik a szenteste?- Az ötéves húgommal feldí­szítjük a fát, és amikor a tesóm elalszik, a fa alá tesszük az ajándékot. Mert ő még azt hi­szi, hogy a Jézuska hozza.- Te mit kapsz?- Music centert, régi vá­gyam. Azután István estéje kö­vetkezik, apu is István, őt is kö­szöntjük.- Udvarló, barát?- Van, több mint egy éve.Ő is ott szokott lenni ilyenkor ná­lunk^- 0 mit vesz neked?- Még nem tudom.- És te milyen ajándékkal le­ped meg?- Mikor jelenik meg a cikk?- Karácsony előtt.- Jaj, akkor ne írjuk, mert nem szeretném, ha az újságból tudná meg. A település hangulatos, ked­ves kisboltja Sípos Dánielné tu­lajdona. Már ki is díszítette az üzletet.- A dekoráció kevés, mert az a lényeg, mit kér a vevő. Süte­ményt, szaloncukrot, akciós üdítőt, amely olcsóbb. Lesz ko­csonyahús, virsli, december 26-án a kocsmában karácsonyi bál, vacsorával. Este héttől ze­nével, az ünnepi menü birka­pörkölt.- És Síposéknál, a család­ban?- A nagylányom szeptem­berben ment férjhez, most ők is jönnek a párjával szentestére. Plusz a két kicsi, a párom, szó­val leszünk az asztal körül. Az ajándék még titok, de az tény: töltött káposzta, birkapörkölt, kocsonya, sütemény - egy sem hiányzik. Szóval sok munkával jár ez az ünnep. Úgy tűnik, a kemencék régi fénye ismét fennen ragyog. Nem csoda, elég benne a szár, a gally, sok hulladék, és akár­hogy nézzük, ezek adják a le­golcsóbb energiát. így van ez Doma Istvánéknál is, ahol nagy becsben áll a sa­rokban az 1965-ben épített ke­mence.- Várjuk a négy gyerekünket Kunhegyesről, Karcagról, Nyír­lugasról párjukkal, az unokák­kal együtt.- Hol tüzelnek?- A kemencében, ott fő a töl­tött káposzta, az az igazi. Az asszony fűt, hat kéve ízíket, gallyat eszik az ártatlan. Lesz is olyan meleg, hogy éj­szakára nem fogja az ember a dunnát.- Az ünnepi étel? Réte§, krumpli is- Töltött káposzta. Oldalas, kolbász, de nem hiányzik a ha­jában sült krumpli meg a sült tök sem. Jaj, el ne felejtsem a rétest, mert az is sül.- Mi lesz a fa alatt?- Valami akad. A nagyobb unokák forintot kapnak, ők tud­ják, mire kell. Nekem lábrava- lót vett az asszony, most ez hi­ányzott. Közben Dománé is betér né­hány mondatra. Kiderül, ha minden igaz, tizenheten ülik körbe az asztalt. Ennyi embernek karácsony hetének az elején már készülni kell. De hát mit tehet az ember, ha apró faluban lakik, és felnőtt gyerekeit messzire, máshová vetette a sors? Készül, és várja őket. Mindig: év elejétől év vé­géig, de a szeretet ünnepeire különösen. Elvégre nincs ez másképp Újszentgyörgyön sem. D. Szabó Mikós Karcagi diákok Amiens-ben A karcagi Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium hat diákja részt vett Amiens-ben egy nemzet­közi kulturális szervezet által rendezett ifjúsági találkozón. A kétévente megrendezett találkozó idei témája a szabadidős fog­lalkozások szervezése volt. Erről tanácskoztak a 22 ország 27 iskolájából érkezett diákok, köztük a karcagiak is. Miután a karcagiaknak 1989 óta van együttműködési megál­lapodásuk egy Amiens melletti mezőgazdasági szakközépisko­lával, évente járnak ki gyakor­latra, szakmai útra a kunságiak. Az egy hétből két napot most is a testvériskolában töltöttek, ahol az iskola életébe és a ven­déglátó családok mindennapja­iba is betekintést kaptak. Benes Gréta (2. c) volt az egyetlen lány a csoportban. Neki nem volt ismeretlen a táj, hiszen nyáron már járt kint. Most is irigyelte azt a szabad­ságot, ami az ottani iskolában megvan, hiszen nincsenek olyan szigorú szabályok. A csa­láddal, ahol lakott, felfedezte Amiens környékét. Jordán László (5. a) volt a csapat videósa is. Ő már har­madszor járt Franciaországban. A két évvel ezelőtti találkozó más volt; idén csoportokban te­vékenykedtek, s a kultúráról, a szabadidőről számoltak be egymásnak. Megállapította, hogy a testvériskolának jobbak a lehetőségei, ám ott más egy tanítási nap is. Jobbágy Balázs (3. a) hétvé­géjét Moriuilban töltötte egy családnál, ahol jól érezte ma­gát. A kirándulásokon találko­zott a többiekkel is, s ez jó volt. Az iskolában franciaórára láto­gattak be. A matek után a bio­genetikai gyakorlat követke­zett, ahol a genetikáról hallgat­tak előadást. Irodalomból a Candide-ot tanulták, ebből sok mindent megértettek. Miután már nyáron is járt ott, akkor a rákot, most a kagylót kóstolta meg kuriózumként. Orsi Sándor {?>. a) egy átla­gos családnál lakott, ahol sa­láta- és sajtkülönlegességeket kóstolt meg. A konferencián, a szakműhelyekben aktívan be­kapcsolódott a munkába. Tet­szettek neki a vizuális játékok, amelyeket közösen oldottak meg a csoporttal. Járt a híres katedrálisban, és a művelődési központ kiállításait is meg­nézte. Végül megállapította: kevés a tudása, így rá fog haj­tani a francia nyelv tanulására, hogy legközelebb még jobban tudjon társalogni. Kóródi Istvánnak (3. a) az ételkülönlegességek közül a ka- lamár ízlett. A testvériskola sportlehetőségeit szívesen látná saját iskolájában is, hiszen ő kerékpározni szeretne, ha volna rá lehetősége. A tengerparti ki­rándulás s az éjszakai élet is tet­szett neki, hiszen a vendéglátó diákok azt is megmutatták. Tóth Károly (2. c) egy átla­gon felüli családnál lakott, ahol nem szűkölködtek a javakban, ám mégis takarékosan éltek. Rideg volt számára a csupasz kőház. Furcsa volt, hogy ott év közben nincs feleltetés, dolgo­zatírás, csak a vizsgákon kell bizonyítani. A diákok hazatérve mégis azt állapították meg: jobb a mi iskolai oktatási rendszerünk.- de ­Négy évtized után Habilitációs és magántanári okleveleket adtak át A Budapesti Műszaki Egyetemen Négy évtized után tegnap először adtak át ismét habili­tációs és magántanári okle­veleket a Budapesti Műszaki Egyetemen. A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény ugyanis visszaállította a ha- bilitáció fogalmát, és az oda­ítélés jogát az egyetemek ha­táskörébe utalta. A habilitáció az oktatói és az előadói képesség egye­temi megítélése, ez az eljárás 1871 óta volt honos Magyar- országon. Az egyetem habilitációval ismeri el az oktatói és elő­adói képességét azoknak, akik tartós tudományos te­vékenységet folytatnak, tan­anyagformáló és ismeretát­adó készséggel rendelkez­nek, részt vesznek a hazai és a nemzetközi tudományos közéletben. A habilitáció célja, hogy az egyetemi tanárok ne csak kiváló tudósok, de jó peda­gógusok is legyenek. Az egyetemi tanári állás elnye­résének a jövőben szükséges, de nem elégséges feltétele a habilitáció. Bíró Péter, a BME rektora 30 habilitációs és három ma­gántanári oklevelet adott át az egyetemi tanács nyilvános ülésén. A habilitáltak között van Reviczky László akadémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is. (MTI)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom