Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-19 / 298. szám

1994. december 19., hétfő Húszon Innen - Tízen Túl 5. oldal Miért kell, hogy fájjon? T örökszentmiklósról jöttem hazafelé. A buszon kevesen vol­tak. Előttem egy életvidám fiatalasszony foglalt helyet. Tiszta, természetességet árasztó „asszonyka”. Egyéves gyer­mekét nevetve cirógatta, babusgatta, még dúdolt is neki. A pici lány boldogan nevetett vissza édesanyjára. Meghatódva figyeltem, hogyan egyengeti az asszony a kissé összekuszálódott, puha hajat a helyére. A később felszállók rámosolyogtak, s megdicsérték a gyer­meket. Amikor a cumi leesett, egyszerre többen pattantak érte. Az asszony hálásan köszönte meg. A busz hátsó felében fiatalemberek ültek. Viccet meséltek, s végén hangosan felkacagtak. Később egy megállónál cigányok akartak felszállni. Sokan voltak, valószínűleg a közeli földeken dolgoztak, s most igyekeztek hazafelé. Eltűnődtem, s már csak azt hallottam, hogy a sofőr agresszí­van letessékeli a „jövevényeket”. Persze, ők Szolnokra mentek volna, az pedig az ellenkező irányban van. Becsukódott az ajtó, indultunk. „Tetves cigányok!” - szólalt meg hátul egy éles hang. A buszra döbbent, néma csend borult. A fiatalasszony hátranézett. Ő is cigány volt! Szeméből fájdalom tükröződött. Nem mondott semmit, az arcára sem ült semmilyen kifejezés, de én tudtam, hogy belülről szenved. A kicsi ártatlan szemekkel bámult, most még nem értett semmit. De egy pár év múlva talán neki is szembe kell néznie a keserű valósággal. E zután a fiatalasszony gyengéden magához húzta gyermekét, és hosszan megcsókolta. Ebben a csókban benne volt min­den. Benne volt a beletörődés, de benne volt a küzdés is. Busi Zsuzsa Mezőtúr Reggel Még hitt a szeretetben. De már a semmibe vesztek naptűzű vá­gyai. Még várta gyermekeit, talán meglátogatják. De az éj egyre többször font reszketeg feje köré magányfonalat. Olykor álmodott is. Az ál­mok megmaradtak neki... Ilyenkor újra fiatal volt és szép. Nyár volt, és a vízparton csil- lagjajú, lázas csókok csattan­tak. De aztán fölébredt, és a va­lóság csak lángtalan könnyek­ből, ráncokból és csalódásból állt. Tudta, hogy felesleges, érezte. A közértben, az utcán, ideges arcokból, kapkodó fél­mondatokból. Néha kinyújtotta palást-gyöngéd, vén kezét egy kis simogatásra, de csak a leve­gőt érintette. Lassan megbarátkozott azokkal a szavakkal, amelyek évek óta körülvették: magány, könnyek, félelem, halál. Hát most itt van. Esténként a hokedlin üldögélve várja a tö­viskoszorút a homlokára. És egyedül van. Teljesen egyedül. Ny. Szilvia A Kasza túr ’94 ' elnevezésű Kispál és a Borz-koncert- s®**®*«™* turné december 3-án érkezett Szolnokra. Az előzenekar a Ko­rom és Angyalszív volt, így Kispálék fél tizenegy körül kezdtek el játszani. A mintegy százperces koncert után Lovasi Andrással, az együttes éneke­sével, szövegírójával és basz- szusgitárosával ültünk le be­szélgetni.- Mi lesz most?- Hazamegyünk és alszunk.- De komolyan. Mi lesz most? Milyen zene és szöveg következik?- A zenéről még semmit nem tudunk, számunkra is azért iz­galma?, mert, mi sem tudjuk még, hogy hülyén zene követ­kéz i k;1 'A 'fzŐVcgek jellege ‘to­vábbra is marad, már most is vannak kész szövegek. Való­színű, hogy a következő lemez a szerelemről szól majd.- Valahol tanultatok ze­Kasza túr ’94 Csináltam egy olyat is, hogy megvolt a békacsontváz gipsz­ből és erre raktam igazi béka­izmot, a fejére pedig tettem egy koronát.- Ki az a Kis Attila, és miért nem csak Bräutigam doholt?- Kis Attila az Andersen do­bosa volt, azért nem csak Bräu­tigam dobolt, mert ő elment, de aztán visszajött.- Kiadóváltás volt. Tervezi­tek-e a lemezen meg nem jelent számokat kiadni?- Nem.- A Kicsit feldoh és a Napos oldal számok mikor születtek?- Ezek régebbi számok, nem is kellett volna, hogy felkerül­nének lemezre, dé" á kiadó akarta, valószínű azért, mert ezek „kispálos” számok. Remé­lem, ezután nem lesz ilyen, mert a kiadóval hat évre és há­rom lemezre van szerződésünk. ‘ vehető-e a kö­zönségszámon? - Már a tava- mmmmmmmmu lyi turnén is tő­ben voltak, mint az előzőeken, de ezen a turnén vannak a leg­többen.- A zenén kívül csináltok most valamit?- Semmit.- Tervek?- A turné után leállunk, nya­logatjuk a sebeinket, számokat csinálunk, egészen május else­jéig.- Mi lesz akkor?- A munka ünnepe. Meg ad­digra tervezzük a közös koncer­tet a Tankcsapdával és a Pál Utcai Fiúkkal. Ez a buli Debre­cenben lesz, és ezután a tervek szerint így, hárman, koncert­turnéra indulunk.- Koszi szépen. Miután útjára engedtük Lo- vasit, épp arra vetődött Bräuti­gam Gábor, az együttes dobosa, így a legilletékesebbtől kérdez­hettük meg: Az együttes régi arca nélni?- A Kispál igen, ő tanult gitározni. Egyébként ő a legtechniká­sabb közü­lünk. Én meg a Bräutigam csak gyakor­lás útján ta­nultunk.- Hányszor szoktatok próbálni?- Ez vál­tozó. Van, amikor a hét minden nap­ján leme­gyünk és gyakorolunk, de van úgy, hogy ritkábban. Ezenkívül még minden évben adunk, körülbelül nyolcvan koncertet.- Mi a polgári foglalkozáso­tok?- A Bräutigamnak pincér, Kispál geodéta, földmérő. Én pedig földrajz-rajz szakos tanár vagyok. Emlékszem, a főisko­lán olyat csináltam, hogy gipszből készítettem dinosza­uruszcsontokat és összeraktam.- Eddig az új albumból mennyi fogyott el?- Tizenkétezer darab.- Mit szóltok a kilencedik helyhez?- Elsők is lehettünk volna... De komolyan, a kilencedik he­lyezés előtti Mahasz-listáról adminisztrációs hiba miatt le­maradtunk, pedig akkor fogyott a legtöbb darab. Egy hét alatt hatezer darab fogyott el.- Ez a kilencedik hely észre­- Miért Kis At­tila dobolt?- Ez egy hosz- szú történet. A lemezfelvételnél az első számot nagyon jól dobol­tam fel, de utána egyre görcsösebb lettem, s végül szóltam Attilá­nak, aki egyéb­ként jó barátom, hogy abbaha­gyom. Bevallom, én voltam a bű­nös, de aztán megbántam és visszavettek.,- Miről fog szólni az új le­mez?- Szerelmi válságról.- Lovasi mondta egy tévémű­sorban, hogy a Sika, kasza, léc­cel kipróbáltátok, hogy a hatá­raitokon belül mit tudtok még megcsinálni. Szerinted milyen lesz a következő album?- Ezeket a határokat fogjuk áttömi, kipróbáljuk, az új hatá­rainkon belül meddig tudunk elmenni. Berkesi Gábor Andalgás a parkban A bolt ajtaja hangos csattanással bezárult mö­göttem. Megragadtam a csomagjaimat és a hónom alá csapva egy bagettet, leballagtam a lépcsőn, majd hazafelé vettem az utam. Beléptem a parkba. Akkor, a kora nyári időben lenyűgöző volt a természet. Minden zöldellt, a fák, bokrok, a fű, s megannyi virág ontotta az illa­tát. A tündöklő Nap huncutan rám kacsintott. Épp arra ügyeltem, nehogy leüssek valakit a megtermett péksüteménnyel, amikor furcsa kép ragadta meg a figyelmemet. Idősödő, de jól szi­tuált úr ült egy pádon. Sötét haja félre fésülve, az inget s a nadrágot élére vasalva hordta, arcának ráncait csodakenőcsök tucatjai tüntethették el. A legfurcsább azonban a tenyerében tartogatott ha- lomnyi aprópénz volt. E felett merengett csönde­sen. Gondoltam, bogaras az öreg. Lehajtott fejjel haladtam el előtte, amikor hangos eszmefutta­tásba fogott.- Egy rakás értéktelen fémdarab! Semmit sem érnek... Kényszeredetten megálltam. A fét fi lassan fel­emelte a fejét, tekintetünk találkozott a levegő­ben. Aztán hirtelen felállt. A vadonatúj kétforin­tosok megzördültek a kezében.- Látja? - tett egy darabot közülük az ujjhe­gyére. - Nagyjából ekkorák lehettek annak idején a kétfilléresek. A lyukas kétfilléresek ... - Várat­lanul meglendítette a karját, beszórta az összes érmét a bokrok alá.- Ott vannak a legjobb helyen - szögezte le, azután szó nélkül távozott. C sodálkozva meredtem utána, hogy csaknem elejtettem a bagettet. M. G. A. Egy nap a játék jegyében A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában immár hagyománnyá vált a hu­szonnégy órás vetélkedők meg­rendezése. Ám szakítva az el­múlt évek gyakorlatával, erre most nem tavasszal, hanem a közelmúltban, december kilen­cedikén került sor - mint azt már lapunkban megírtuk. Az épületet már napokkal korábban tanításra alkalmat­lanná lehetett volna nyilvání­tani, mert a négy csapat rek­lámhordozói elborították a fa­lakat, tömegével tekeregek a lépcsőkorlátokon, egykedvűen lógtak a lámpákról, s gyakran betakarták még az oktatási esz­közként funkcionáló vitrineket is. A felfokozott várakozás pe­dig a diákságot egyetlen időzí­tett bombává változtatta, ame­lyet péntek reggel fél nyolcra állítottak be. A csapatok első seregszemlé­jére a tornateremben került sor, ahol az egész vetélkedő zajlott. Kezdetben az Operaház fan­tomjának sajátos adaptációjára került sor, de ámulatba ejtő volt a farmemadrágos hableányok produkciója is. Amikor pedig a négy társaság elharsogta az in­dulóit, a falak állóképességből jelesre vizsgáztak. A versenyen azután min­denki megtalálhatta a legtest­hezállóbb feladatot. Voltak, akik a sok lótás-futással járó te­endőket intézték; például a kezdetben hiányos zsűri távol lévő tagját kellett magukkal hozniuk. A többség persze az iskolában maradt. Itt vicceket és képeslapokat gyűjtöttek, s bemutathatták jártasságukat a konyhaművészetekben. Akik jól tudtak bánni hangjukkal, rá­gyújthattak néhány Omega-nó- tára, de a gyerekek tánctudá­sukkal is elkápráztatták egy­mást. Az irodalmárok színdara­bot írtak, mások előadták. Az­után akadt olyan feladat, amelynek azt a címet is adhat­tuk volna: ismerkedés a demok­rácia intézményével. A csapa­toknak ugyanis polgármesterje­löltet kellett állítaniuk, önálló programmal, így nem csoda, hogy a vetélkedő egyik illuszt­ris vendége Kovács Libór volt. A nap egyik döntő mozzanatá­nak számított, amikor rövid ko­alíciós tárgyalás után összeol­vadt a piros és a fekete csapat, s immár vállvetve szálltak harcba az újabb pontokért. Hajnal felé, a rendezvény végéhez közeledve, kissé meg­fogyatkozva és fáradtan, de an­nál vidámabban fogtak hozzá az utolsó feladathoz: megele­veníteni a honfoglalást. A hu­moros, szellemes ötletek nem kis derültséget okoztak. Ezt kö­vetően kialakult a végered­mény. Első a kék, második a fehér, harmadik a fekete-piros gárda lett. Ezzel tulajdonképpen véget is érhetett volna e tudósítás, ám az eredményhirdetés olyan fel­emelő pillanatokat hozott, ame­lyek még feltétlenül ide kíván­koznak. A sportszerűség jegyé­ben a csapatok egymást kö­szöntötték, utána pedig a taná­rok és a zsűri tiszteletére zúgott percekig a taps. Végül Kovács Libórné, az iskola igazgatója és a zsűri elnöke vonta meg a hu­szonnégy óra mérlegét, kije­lentve, hogy e versenynek csu­pán nyertesei vannak. S való­ban. Ahogy az ember végigte­kintett a kimerültséget, de min­denekelőtt jókedvet sugárzó ar­cokon, akaratlanul is eszébe ju­tott az az agyonkoptatott frázis, miszerint nem a győzelem, csak a részvétel a fontos. m. g. a. Az év zenekara Diákújságírók, figyelem! Az ifjúsági oldal szeretettel várja a fiatalok írásait. Mint eddig is olvashattátok, a megye számos településéből érkezett hozzánk diáktollból fakadó írás - persze voltak jobbak és rosszabbak is, de a próbálkozásért dicséret. Ezentúl is várjuk cikkeite­ket, sztorijaitokat, verseite­ket stb. Viszont arra kérünk benneteket, hogy ha lehet­séges, akkor fotóval egészít­sétek ki anyagaitokat, hi­szen így lehet igazán tük­rözni írásotok valós tartal­mát. Keressetek fel bennünket a szerkesztőségben, vagy erre a címre írjatok: „Húszon innen - tízen túl” Új Néplap Szerkesztősége 5001 Szolnok, Pf. 105 Az Edda Művek 1994-es őszi turnéjának 29. állomása Szol­nok volt. Az együttes tőzsgyö- keres miskolci zenekar, akik 1974-től ’79-ig amatőr zenész­ként játszottak, iskolai bálokon. Majd az 1980-as évektől váltak igazán profikká. Az Edda motorja mindig is Pataky Attila volt, aki úgy vé­lekedett, hogy amit csinálunk, azt teljes odaadással, szenve­déllyel kell művelnünk. Min­dennek meg kell felelni, a zenészélet állandó készenlétet kíván, egy életformát. S ezek mellett a magánélet is fontos. Kun Péter gitáros elveszté­sét, ezt a ’93-as tragédiát nem lehet feldolgozni, a seb megma­rad, s a halálig gyógyul. Min­dennek vége lett volna, ha nincs az Edda-tábor, a lelkes közön­ség és a még lelkesebb zenész­társak. A sikerről csak annyit: jövőre lesz 15 éve, hogy mű­ködnek kisebb-nagyobb súrló­dásokkal. Két és fél hét alatt 25 ezer lemezük kelt el a 17. al­bumból. Ami a jövőt illeti, az év leg­nagyobb buliját szeretnék ösz- szehozni április 29-én a Petőfi Csarnokban. Itt nem az lenne az elsődleges, hogy minket ünne­peljenek - mondta Pataky At­tila -, hanem, hogy mi ünnepel­jük a közösséget, az eddásokat. Nyáron megrendezésre kerül az V. országos Edda-találkozó is. „A szolnoki fiataloknak pe­dig kívánok sok sikert, és azt, hogy minél többen találják meg a toleranciát mások iránt, il­letve így, ünnepek előtt. Kellemes karácsonyi ünne­peket és boldog új évet kívánok mindenkinek!” Fekete Zsanett Ikerbár New Yorkban. Manhattan keleti negyedében különleges bár nyűt meg. Már a nevében is jelzi, hogy ikrek a tulajdonosok. Az ikerbárban a felszolgálók ikrek, és a látogatók többsége is ikerpárokból áll. feb fotó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom