Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-10 / 291. szám

1994. december 10., szombat Nézőpontok 5. oldal Szombati jegyzet Radírt Szolnoknak! A szolnoki papírgyár ügye lassan mindenki számára unalmassá válik, anélkül, hogy érthető lenne, mi is zajlik valójában. Nem is érthető, még számomra sem. Az eddigi állami vagyon- ügynökségi döntések fényében és ismeretében nem. Csak azt látni, hogy a nyolcvanas években hatmilliárd forintból elkészült, modemnek számító gyár lassan az enyészetté válik. Vagy netán oly kedves az AVÜ-igazgatótanács tagja­inak, hogy nem akarnak tőle megszabadulni immár egy éve? Ha ugyanis „kölönc” lenne a nyakukon, ak­kor minden bizonnyal pontot tehettek volna már rég az egész szolnoki hercehurcának a vé­gére. Most viszont csak azt látni, hogy radírozni szeretnének. Kiradírozni a magyar ipari alma- nachból a szolnoki papírgyárat. Mert ugye mi­nek az oda? Ha már osztrák vélemény szerint is csak ócskavasnak jó a teljes, ma még mindig több mint hárommilliárdot érő eszközállo­mány? Szóval a héten újból terítékre került a Szol­nok Papír Rt. Már mindenki azt hitte a megye- székhelyen és környékén, hogy újra lesz egy munkaalkalom, hogy lassan a volt gyári dolgo­zók elővehetik porosodó jegyzeteiket, felfrissí­teni tudásukat. S az esetleg vissza nem térők he­lyett néhány százzal csökkenthető a munkanél­küliek tábora. Ám nem így történt. Az ÁVÜ új­ból döntést hozott, ráadásul olyat, mely köztu­dottan, még ÁVÜ-berkekben is, a meghozatala előtt kudarcra volt és van ítelve. Azzal, hogy az év végéig Prinzhom megve­heti az egész részvénytársaságot, ha újra is in­dítja, nem ütött egy legyet sem az ÁVÜ, pedig lehet, kettőt akart. Mert eddig sem kívánt az osztrák úr tárgyalni a vagyonügynökséggel Szolnokról úgy, hogy nem kapja meg jutányos áron a Dunapackot. S az már biztos: nem kapja meg egyhamar! Addig pedig Szolnokon is to­vábbi egy hónap türelmi időre kárhoztatták a várakozókat. S ezzel újból összeomlott a bizalom, mely az utóbbi időben kezdett visszatérni. Valójában mit akar az ÁVÜ? S azzal, hogy különböző személycserék voltak, mi változott? Változott valami? Eddig semmi, már ami a magyar pa­pírgyártás helyzetét illeti. Legalábbis Szolno­kon. De végre jó lenne választ kapni: kell ne­künk egyáltalán ez a gyár? Vagy egyszerűen felesleges? Szét kell hordani? Es kész. Az ál­lam - egyre biztosabb - le fogja nyelni, költ­ségvetési hiányként azt a potom 2,7 milliárdot, amivel a társaság még tartozik. Ha ugyan azóta a kamatokkal együtt még alatta van a három- milliárdnak. Amennyiben a válasz az lett volna, hogy újra kell indítani, akkor még esély is lett volna ennek a tartozásnak a visszafizetésére. Ráadásul úgy, hogy a nemzeti jövedelemben megjelenik a szolnoki papírgyár termelése, adót fizet, foglalkoztat, ... De mégsem. A mostani plusz egy hónap újabb összegekkel növeli majd az újraindítás számláját. Ha egyál­talán erre még sor kerül. Mert egyre biztosabb, hogy a vagyonügynökség igazgatóságának tagjai tisztában sincsenek az­zal, hol is van valójában maga a gyár, s egyálta­lán mit jelentene a papírgyár ismételt üzembe helyezése Szolnoknak. Ellenkező esetben fi­gyelembe vették volna az önkormányzat, a szakszervezet és a szakemberek véleményét. De ők csak tárgyaltak. Hogy miről, azt ma sem tudni, mert a tárgyalási helyzet nem változott június óta. Ma is ugyanott tartanak az osztrák többségi tulajdonossal az ügyek, mint ahol ed­dig. Egy jottányit sem haladt előre semmi. Ak­kor meg miért adtak megint egy hónap haladé­kot? Vagy kinek nem érdeke az igagatótanács- ban - vagy valahol másutt, befolyásos körök­ben - a gyár újraindítása? Számtalan megválaszolatlan, ám annál éle­sebben felvetődő kérdés merül fel az emberek­ben. Merthogy a magyarázat - már ami a dön­téseket illeti - csak elkenése az ügynek. Min­denki tisztában van azzal, hogy ha a Prinz- hom-csoporthoz tartozó többségi tulajdonos Briegl und Bergmeister eddig nem tett eleget az ÁVÜ követelményeinek, ezután sem fog. Ám a döntéshozókat nem lehet majd felelősségre vonni, merthogy az egy testület. Közösen hoz­ták a döntést. S ha bebizonyosodik, hogy az ed­dig jelentkező befektetők is elállnak a Szolnok Papír Rt. megvételétől és újraindításától, akkor persze testületileg lehet széttárt karokkal állni a kérdezők elé: „Kérem, mi erről nem tehetünk. Miért nem vártak a befektetők türelmesen né­hány száz évet?” Alig két hónapja járt Szolnokon a júniusban kinevezett privatizációs biztos, Bartha Ferenc, aki a Hozam Klubban azt a választ adta egy kérdésre: „Ha most nem sikerül megegyezni a Prinzhomékkal, akkor felszámolási eljárás ke­retében eladjuk 5 millió dollárért a gyárat a Dresden Papier AG-nak.” Azóta volt már fel- számolási eljárás indítása, annak visszavona- tása, újra felkínálás Prinzhomnak. Ki érti ezt? Úgy tűnik, nem kell ezt értenie senkinek. A dolgok ma így mennek az ÁVÜ-nél, s ezen vál­toztatás nem lesz még egy jó ideig. Lassan mi, szolnokiak - és Szolnok környékiek - pedig be­letörődhetünk abba, hogy ez a gyár nem fog új­raindulni. Akárhogy is szeretnénk! Radírt ra­gadtak kezükbe a döntéshozók... Kifulladásig a Keróban 24 órás vetélkedőt, rendeztek tegnap reggel fél nyolctól Szolnokon, a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolá­ban, melyen a diákok és taná­rok egyaránt teljes erőbedo­bással vettek részt. Az ifjúság négy csapatba (piro­sak, fehérek, kékek és feketék) tömörült egy-egy kiválasztott csapatkapitány köré, és számos feladatban mérte össze tudását. Például: ki gyűjti a legtöbb ké­peslapot, nadrágszíjat, hang­szert, amit meg is szólaltat? Ki írja és mutatja be a legjobb színdarabot, ki állítja fel a leg­jobb botlábú tánccsoportot, ki főzi a legfinomabbat? Minden­nek elbírálásában szigorú (az igazgatónőből és a szakmák képviselőiből összeállított) zsűri döntött, s minden résztve­vőt díjaztak. Felvételünk az ötödik órában készült, mikor még igen jó iramban folyt a vetélkedés. Kép és szöveg: K. É. PAPÍR-ÍRÓSZER DISZKONTÁRUHÁZA megújult és folyamatosan bővülő áruválasztékkal várja vásárlóit! Kínálatunkból: papíráruk, írószerek, irodai kellékek, bőráruk, ajándékozási cikkek, karácsonyi áruk és sok ezernyi termék, amit iskolában, irodában és otthon használnak. Cím: Szolnok, Piroskai u. 1. Telefon: 56/344-780 KIS- ÉS NAGYKERESKEDELMI ÉRTÉKESÍTÉS. RENDKÍVÜLI VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNYEK! KÉT HETENKÉNT AKCIÓ! >> á APISZ - napról napra jobb Haláldélután Három óra a pokolban Fél négy Igyekeznem kell a fiamért az iskolába. A fene egye meg, va­laki keresztbe állt mögöttem a parkolóban. Sebaj, jön a tulaj.- Elnézést.- Nem történt semmi. Irány az iskola. Én vagyok szinte az utolsó, aki elhozza a gyereket.- Apa, dolgozol még ma?- Nem - felelem.- Akkor nintendózunk?- Hát hogyne, hisz péntek van, jön a hétvége. Háromnegyed öt Épp családi bevásárlás a hétvé­gére. Az ABC előtt tűzoltók, mentők szirénáznak, és eszeve­szettül rohannak. Összeszorul a gyomrom. Nem igaz, hogy baj van - mondogatom nyugtatva magamat, sőt hazudok is egy keveset: nem létezik, hogy va­lami nagy baj történhetett. Be­ülünk az autóba, és már majd­nem hazaérünk, amikor csörög a telefon.- Hallottad?-Mit?- Szajolnál a gyorsvonat be­lerohant az állomásba.- Öreg, ez hülye vicc.- Komolyan. Amilyen gyor­san csak tudsz, rohanj. Nem hiszem el még mindig az egészet. Hívom az ügyeletet.- Rendőrség? Igaz, hogy Szajolnál...- Igen - mondja az ügyeletes tiszt -, nagyon nagy baj van ... Nem várom meg a válaszát, a családot kiteszem, és irány a helyszín. Már erősen sötétedik. A Szolnokról Szajolba vezető 4-esen nagy a forgalom. Koc­káztatok. Nincs olyan közleke­dési szabály, amit meg ne szeg­nék Szajolig. Ám megfog a sor. Sziréna hangját hallom mögöt­tem. Egy tűzoltó. Rátapadok. Lesz, ami lesz. A 4-esről lefor­dulva emberek rohannak a sza- joli utcákon, előttem a tűzoltó szirénája elhalkul. Megérkez­tünk. Veszek egy nagy levegőt, és gyerünk. Öt óra tíz Az állomás előtt tűzoltók, men­tők, rendőrök tömege. Meglá­tok egy ismerőst. Húsz év óta rendőr.- Mi történt?- Nem tudom, de nagyon kösd fel a gatyát...! Elrohan. Kezében egy rádió, és kétségbeesetten kér erősítést, segítséget.- Csak gyorsan, gyorsan, az istenért. Az állomás épülete mögött, a sínek mellett hatalmas moraj­lás, csattogás. A látvány iszonytató. Két tűzoltó támogat egy 60 év körüli nénit, aki a fiát keresi. Ránézésre is erősen sokkos állapotban van. Elha­ladnak mellettem, amikor egy puhára lépek, majd elesek. Ahogy visszanézek, a homály­ban egy letépett lábat pillantok meg, és előtte 4-5 méterre a gazdáját összegörnyedve. Ez nem lehet igaz - mormogom magamnak. Erőt gyűjtök. Meg­pillantom az elemlámpák vil­logó fényében az összedőlt épü­leteket, és benne egy hatalmas összegyűrt fémtömeget. Mint megtudom, ez volt a szerelvény egyik kocsija. Hangokat hallok a roncsok közül:- Segítsen már valaki! Na­gyon fáj!- Istenem, ne tedd ezt velem!- Jöjjön már valaki! Segít­ség! Rémült, tehetetlen tekinte­tek. Egyre elhalóbb hangok. A kerekek között nyöszörgést hal­lok. Egy arra kószáló lámpa fé­nyénél egy húsz év körüli férfi felsőteste villan elő, kezeivel lomhán kapálózik. Szeme üve­ges, izzad. Közelebb hajolva lá­tom, hogy az alsótestét felte­kerte a kerék tengelye. Még él! Megjelenik orvosi táskával egy ember, utcai ruhában, odakú­szik a kerekek között a sérült­höz, és egy injekciót ad neki.- Orvos vagyok - mondja. A morfiumtól legalább nem szen­ved. Megpróbálják kiszabadítani, de már késő. Háromnegyed hat ■■■■■i A szirénák vijjognak, viszik a sebesülteket. Az épület és a szerelvény roncsai között egy fürdőkádat pillantok meg. Nem értem. A kád mellett egy idős nénit ápolnak a mentősök.- Nyugodjon meg, Kovács néni, túl van a nehezén - nyug­tatják az ápolói. De ő csak mondja, mondja, közben erősen vérzik.- Hogy kerültem ide? Én csak fürödni mentem. Istenem, hogy kerültem ide? Mint később kiderült, Ko­vács nénit a kádban, fürdés közben érte a katasztrófa. Az állomás szolgálati lakásában, a kádban fürdött, amikor egy nagy robaj kihajította az utcára. Kádastól, emberestől. Az orvos szerint még az is lehet, hogy a vaskád mentette meg az életét, a súlyos sérülés ellenére. Hátam mögött gyereksírást hallok. A kisújszállási tűzoltók akkor rohannak el egy picivel. Ő él! Mögöttük egy hátizsákot hoz egy önkéntes ismeretlen, és szömyűlködik, hogy a zsák pántját egy kéz fogja görcsö­sén, és a segítő nem találja az embert. Őrületes por száll. A kárelhárítók lámpákat telepíte­nek. Pár méterre tőlük egy nyílt combcsonttörött lányt cipelnek a mentők.- Állítsátok el a vérzést - or­dítja az egyik. Mindent megpróbálnak. Pár perccel később a lány eszméle­tét veszti. Az orvosa szinte eszeveszetten dolgozik. A lány 25 perc múlva halott.- Vérmérgezés - mondja az orvos, keresztet vet, és rohan vissza a még életben lévőkhöz. Az állomás előtt a kíváncsisko­dók százait próbálják feltartani a rend őrei. Fél hét Sötétkék kabátos, nyakkendős, elegáns úr érkezik falfehéren. Egy rendőrtisztet kérdez. A fia felől érdeklődik, aki Debrecen­ben tanul, és most kellett volna jönnie, ezzel a vonattal haza, Szolnokra. Leírja, hogy néz ki, hogy hívják, de biztató választ nem kaphat. Tudomásul veszi, és elvonszolja magát a véresen poros sötétségbe. Reményke­dik. Közben az állomás váróter­mében megül a méltóságos mo­raj. A sebesültek maguk elé meredve adnak hálát, hogy itt lehetnek. A lelakott helyiség­ben felértékelődik az itt. Fáj­dalmaik ellenére nem hangos­kodnak, csak egyszerűen élnek. A romok közül egy fiatal lány összetört testét vonszolja két rendőr. Az áldozat már halott. Zsebéből előkerül a személyi igazolvány, és a főtörzs egyéb­ként is fehér arca megfagy. Az igazolványból gyűrt távirat ke­rül elő. Aznapi feladásai, Ceg­lédről: „Azonnal gyere, a mama meghalt. Stop. Anya.” A kis­lány 21 éves debreceni orvos- tanhallgató. Ő elindult. Döbbe­net az arcokon. A fal mögül dö- römbölés és kiabálás hallatszik.- Valaki beszomlt a trafikba - üvöltik. Majd egy órai megfeszített munkával kiszabadítják a bent rekedtet. Amikor kivánszorog, csak a könnyes szeme villog a homályban.- Nem tudom, mi történt. Épp a Jani kért egy doboz cigit, meg két zacskó magot, még viccelődtünk is, mert kerékpár­ját ott szorongatta, és az egyik magot földre ejtette - hangja elcsuklik, csak kis idő múlva tudja folytatni. Ahogy kiadtam neki a peronra a kisablakon, mintha bomba robbant volna, hatalmas csattanás, és eltűnt - pupillái kitágulnak, és szinte remeg.- A trafikom sarkánál volt a legnagyobb gyűrődés. Tudja, nem vagyok hívő ember, de épp ma reggel ajánlott egy román egy bőrkötéses Bibliát. Megvet­tem. Délelőtt még azt olvasgat­tam. Ötvenhárom éves vagyok, de ilyet még nem éltem át- idegesen próbálja poros, tépett ruháját igazgatni.- Nem tudom, mennyi időn keresztül, tehetetlenül néztem, hogy halnak meg emberek tő­lem fél méterre - sírás tör rá. Szerencsém van, higgye el. A fiam minden délután itt áll a trafik előtt, együtt szoktunk ha­zamenni. Nem tudom ugyan miért, de ma nem jött. Hála a jó Istennek. A legnagyobb szeren­cse, hogy a resti be volt zárva.- Miért, szünnap volt?- Nem. Nem tudta kifizetni a bérleti díjat a bérlő. Ha most az működik, ötven emberrel több a halott. Tudja, ma van máso- dika, fizetésnap. Idős hölgy rohan, megbotlik, elesik. Már a földről kiáltja re­kedten:- Gyula, élsz? Én is itt va­gyok a gyerekkel. Egymásra borulva sírnak. Új­jászülettek. Nyolc óra A váróterem nyirkos padlóján sűrűsödnek az elemyedt testek. Ők már megérkeztek. Kép és szöveg: Barna Sándor Élők után kutattak még szombaton is a romok alatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom