Új Néplap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-10 / 291. szám

I 2. oldal Körkép 1994. december 10., szombat Diákokra lőttek Algír. Fegyveresek egy csoportja csütörtök délután tüzet nyitott gimnazistákra az algériai fővárostól 25 ki­lométerre délre fekvő Bu-Fárikban. A lövedékek egy arra járó fiatal lányt megöltek és kilenc gimna­zistát megsebesítettek - je­lentette az algériai televízió esti híradására hivatkozva az AFP. Áz Iszlám Fegyve­res Csoport (GIA) nevű szélsőséges szervezet meg­tiltott minden oktatást az észak-afrikai ország egye­temein és gimnáziumaiban, és „elrettentő büntetéssel” fenyegetett minden hallga­tót, tanán és iskolaigazga­tót, akik szembeszegülnek a tilalommal. Kubaiak lázadása Panamaváros. 160 ameri­kai katona sebesült meg, többen közülük súlyosan, amikor több mint ezer kubai menekült kitört egy pana­mai táborból - jelentette a Reuter amerikai katonai for­rásokra hivatkozva. A kato­nák megpróbálták megfé­kezni a rájuk kövekkel tá­madó kubaiakat - közölte egy katonai szóvivő csütör­tökön a Reuterrel. Az illeté­kes szerint legalább három menekült is megsebesült. A kubaiak szerdán és csütör­tökön lerombolták a szö­gesdrótkerítést, kirohantak a táborból, az amerikai kato­nákra támadtak, s 12 katonai járművet is megrongáltak. Tűzvész Malibu. Tűz pusztított csü­törtökön a kaliforniai Mali- but környező hegyekben. Több száz ember kénysze­rült otthona elhagyására, le­zárták az utakat,, a .lángok pusztulással fenyegették a sok millió dollárt érő lakó­házakat - jelentette a Reu­ter. Malibu a hollywoodi sztárok lakhelye. Iraki segítségkérés Peking. Irak kínai támoga­tást kért az ellene elrendelt ENSZ-szankciők feloldásá­hoz - jelentette szerdán a China Daily című angol nyelvű kínai lap. Mohamed Szaid asz-Szahaf iraki kül­ügyminiszter négy hónapon belül immár másodszor ke­resi fel Pekiiíget ezzel a ké­réssel. Kínai kollégája, Csien Csi-csen nem ígért és nem tagadott meg semmit, csak azt mondta, hogy a szankciókat a megfelelő ENSZ-határozatok szerint kell megszüntetni. Kötelezettségvállalás Washington. Amerikai lap- értesülések szerint az Egye­sült Államok szükség esetén kész lenne akár öt dandárból - 25 000 katonából - álló kötelékkel részt venni az Unprófor-erők esetleges boszniai visszavonulásának NATO-biztosításában. Hi­vatalos források hangsú­lyozták, hogy a washingtoni kormányzat nem akarja az ENSZ-erok távozását, de Bili Clinton elnök az elvi kötelezettségvállalással ta­nújelét kívánta adni annak, hogy a NATO vezető ha­talmaként fontosnak tekinti az egység megőrzését. Szerb segítség? Washington. Diplomáciai források szerint sokasodnak a közvetett bizonyítékok, amelyek arra utalnak, hogy Slobodan Milosevic szerb elnök megszegi a boszniai szerbek elszigetelésére tett ígéretét: a nemzetközi ren­dezési terv támogatásának nyilvános hangoztatása el­lenére Belgrád továbbra is segítséget nyújt a boszniai szerbeknek fegyver- és üzemanyag-szállításokkal, sőt katonák biztosításával. Az ifjú Ezékiás példája Ezékiás Júda királya volt a Krisztus előtti 8. században. Huszonöt éves volt, amikor trónra került, és fiatal kora el­lenére rendkívül bölcsen kor­mányozta országát. Néhány dolgot ma is érdemes megta­nulni tőle - elsősorban a pá­lyakezdő fiatal nemzedéknek. Mindenekelőtt a türelmet. Ezékiás apja, Áház király nem az Úr útján járt. Kapkodva po­litizált, pártolta a pogány szo­kásokat s az erkölcstelenséget, az Úr házának kapuit pedig bezáratta. Ezékiás hitben élt, és várt, amíg el nem jött az ő órája. Csöndben érlelte terveit, mert komolyan vette a paran­csolatot: Tiszteld atyádat és anyádat (még akkor is, ha nem értesz velük egyet)! Mikor azután trónra lépett Ezékiás, haladéktalanul mun­kához látott. Uralkodásának első hónapjában kinyittatta az Úr házának kapuit, és helyre­állította az istentisztelet rend­jét. Majd különféle reformokat vezetett be Isten törvénye alapján. Ez utóbbi mozzanatra külön is érdemes felfigyelnünk. Ezékiás kiásta a feledés pora alól a régi, megbízható alapo­kat, amelyekre újból építeni lehetett. Nemcsak egy-két nemzedékig ment vissza, ha­nem egészen Mózesig, az Is­ten emberéig. Mi is sokat ta­nulhatunk elődeink életpéldá­jából, de igazában minden nemzedék hívő ifjainak magá­hoz a forráshoz, Krisztushoz kell visszamenniük, hogy szi­lárd alapra építhessenek. Ezékiás hitből fakadó re­formtevékenysége minden bi­zonnyal sok ellenkezést váltott ki. De melléálltak a léviták, az Úr „közkatonái”, akik civil papok- és néptanítókként ott éltek a nép körében 48 város­ban, s akik szívügyüknek te­kintették, hogy Izráel az Isten népe maradjon. Aki komolyan veszi Isten akaratát a maga és rábízottak életében, az mindig számíthat az Urat követő test­vérek segítségére - és magára az Úrra. Hamar István református lelkész Apáról fiúra Ki játszik ilyet? csoportos táncosai kérdezik a jászapáti I. sz. óvoda középső Zeneszótól és táncoló lábak kopogásától volt hangos teg­nap a jászk iséri művelődés háza. Több mint húsz telepü­lésről 700 kisgyermek érke­zett, hogy bemutassa társai­nak szülőhelye hagyomá­nyait, népszokásait őrző népi- játék-műsorát. A fellépő csoportok általá­ban karácsonyi, illetve téli nép­szokásokat mutattak be - min­den produkciót lelkes taps és ováció kísért. A zsűrielnök Gulyás Éva muzeológus szerint az ilyen megmutatkozásokra nagy szük­sége van a gyermekeknek, hi­szen az úttörőmozgalom visz- szaszorulása óta kevés az ilyen kulturális szemle. Manapság nemcsak a felnőttek, de a gyermekek is zaklatott időbe­osztásban élnek, és kevesebb energiájuk jut arra, hogy felfe­dezzék a múltban gyökerező ér­tékeket. Ez az egyik oka, hogy a mai fiatalok nem mindegyike fordul kellő tisztelettel az idősebbek felé. A kétnapos találkozó nagy érdeme magában a felkészülés folyamatában van, mely idő alatt a gyermekek megismer­kednek lakóhelyük szokásaival. A harminckét fellépő csoport mindegyike győztesen távozik a színpadról, hiszen mindenki nívódíjat kap.-csa­Gyermekvédők Több éve hagyomány, hogy a megyei gyermek- és ifjúság­védő intézet ünnepélyes kere­tek között köszönetét mond a rászoruló gyermekek gondozá­sában, nevelésében eredményes munkát végző nevelőszülőknek és a fiatalkorúak társadalmi be­illeszkedésének elősegítésében kiemelkedő tevékenységet foly­tató társadalmi pártfogóknak. A megyében tizennégy hivatásos pártfogó 900 hátrányos hely­zetű fiatalt lát el. A tegnap dél­utáni ünnepségen mintegy száz társadalmi pártfogó és nevelő­szülő munkáját jutalmazták. Különböző foglalkozású embe­rek ők, rendőrök, pedagógusok, orvosok. Közös bennük, hogy mindannyian a gyermekekért és a családért munkálkodnak. Esseni csúcs Kezdés, viharfelhőkkel Magas az adója? Fektessen GÓT-ba! Kárpótlási jegyéért 165 %-ot adunk! Gót Ingatlanbefektetési Részvénytársaság az ingatlanba fektetett biztonság! Jegyzési helyek: Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet l)jszá«z, Erkel F. út 2/a. Telefon: (56) 366-262 Jászfényszaru és Vidéké Körzeti Takarékszövetkezet Jás/besény, Szabadság tér 9-10. Telefon: (57) 312-363 Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. Szolnok, Baross u. 50. Telefon: (56) 373-444 G:.. . J ON Egy lehetőség, melyben nemcsak részvényt kap! | Jegyezhető 1994. december 13-ig. * Kitüntetett életmentők (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Kara Pál, a BM helyettes államtitkára elmondta, hogy Szajol nemcsak egy katasztrófa helyszíne, hanem a ragyogó emberi helytállás felejthetetlen példája is. Mindenki tudta, mi a dolga, s tette is. Dr. Kálnoki Kis Sándor, a MÁV Rt. elnöke megköszönte az utóbbi tizenöt év legsúlyo­sabb vasúti katasztrófája során tanúsított példa értékű összefo­gást mindenkinek, aki bármi­lyen poszton részt vett a men­tésben. Dr. Lépes Péter, a Népjóléti Minisztérium helyettes állam­titkára hangot adott azon remé­nyének, hogy az egészségügy egységes és heroikus küzdelme - egy-egy emberélet megmen­téséért - talán a jövőben segít kedvezőbb képet alkotni róluk. Végezetül Szabó Zsigmond szajoli polgármester jutalmakat adott át a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Rendőrfőkapitány­ság, a megyei tűzoltóparancs­nokság, az Országos Mentő- szolgálat megyei mentőszerve­zete, Szajol lakosai, a MÁV szajoli, újszászi, ceglédi dolgo­zói, a BM polgári védelem me­gyei parancsnokság, a Magyar Honvédség 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár, az MH 5. Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Légvédelmi Tüzérdandár, az MH 34. „Bercsényi László” Felderítő Zászlóalj, az MH 88. Légimozkékonyságú Zászlóalj, a Hetényi Géza Kórház és Ren­delőintézet, a MÁV Kórház és Rendelőintézet, a szajoli MÁV-állomás képviselőinek s általuk a fenti szervek dolgozó­inak. Valamennyien tudják, pénz­zel nem lehet mérni a sok száz ember áldozatos munkáját. Vi­szont mindannyian megérdem­lik a megmentettek, a hozzátar­tozók és az egész társadalom köszönetét. Ezt tegnap szemé­lyesen, illetve képviselőjük ál­tal tolmácsolták minden élet­mentő polgárnak. A hagyományoknak megfele­lően az Európai Unió állam- és kormányfőinek, valamint az Európai Parlament elnökének, Klaus Hänschnek a rövid talál­kozójával tegnap reggel meg­kezdődött Essenben az EU szo­kásás év végi csúcstalálkozója. A látszólag előre meghatáro­zott napirendű, „sima munka­csúcs” már a kezdés pillanatá­ban jelzett néhány, vitákat elő­revetítő mozzanatot is. Közülük a legnyilvánvalóbb „Bosznia árnyéka” - ahogyan azt a tegnap reggeli sajtó főként a budapesti EBEÉ-csúcs „boszniai kudarca” után emle­geti. Azaz a békefenntarók ki­vonásának vagy térségben ha­gyásának, illetve a fegyvervá­sárlási embargó feloldásának a dilemmája. A másik a spanyol halászati vita, amely azzal fenyeget, hogy Madrid nem ratifikálja Ausztria, Finnország és Svéd­ország EU-taggá válását. A hivatalos témák közül a legfajsűlyosabbak közé tartozik Jacques Delors délelőtti jelen­tése az EU gazdasági helyzeté­ről, valamint a tavalyi, brüsszeli csúcson elfogadott - munkahelyteremtést és gazda­sági struktúraváltást célzó - „Fehér könyv” teljesítéséről, il­letve a társult kelet-európai or­szágok majdani „csatlakozását előkészítő” EU-stratégia jóvá­hagyása. Mindennek betetőzé­sét célozza majd szombaton a „tizentötök” és a társult „hatok” - köztük Magyarország - első számú politikai vezetőinek együttes ülése, illetve közös ebédje. Az Európai Parlament el­nöke azt javasolta, hogy közép- és kelet-európai társult államo­kat mielőbb vonják be a kül- és a biztonságpolitika alakításába, valamint a belpolitikai és az igazságügyi döntések előkészí­tésébe. Hänsch óvott az unió keleti bővítésének elkapkodásá- tól. Ügy vélte, hogy a társult ál­lamok felvételéig még az EU-nak is nagyon sokat kell tennie. Ki lesz a működtető? (Folytatás az 1. oldalról) A másik elképzelés szerint a városi önkormányzat saját in­tézményrendszerébe olvasz­taná. Elképzelhető, hogy a jö­vőben nem kereskedelmi tevé­kenységet folytat majd, hanem a segélyek szétosztásával fog­lalkozik, illetve ezentúl más önkormányzati intézmények­nek végez árubeszerzést. Ha áréssel dolgozik, 2,5 millió fo­rint, amennyiben árrés nélkül, akkor 6 millió forint finanszí­rozási igénnyel lép fel. A helyzetet nehezíti, hogy az önkormányzat által kiadott utalványokat a szociális disz­konton kívül még tizenegy boltban lehet beváltani. Terve­zik, hogy a jövőben néhány él­vezeti cikket is forgalmaznak, de szeszes italt továbbra sem árulnának. Jelenleg 10 százalé­kos áréssel forgalmaznak, ami nem fedezi a béreket, sem a közterheket. Elhangzott, hogy a segélye­zettek teljes köréről szeretné­nek gondoskodni. Épp ezért felmerült az a kérdés is, egyál­talán szükséges-e a többi tizen­egy boltot bevonni ebbe a rend­szerbe. Amennyiben a diszkont az önkormányzat intézmény- rendszerébe tagozódik, úgy szociális elosztóbázisként fog funkcionálni. Az alapítvány ’93 nyaráig munkaügyi tanácsadással és munkaközvetítéssel is foglal­kozott. Az őket felkereső 750 . érdeklődőből mintegy 250-nek sikerült állást találnia. Tájképek, csendéletek, portrék. Szolnokon a Pelikán Galériában Szőke Tibor festményeiből tegnap kiállítás nyűt, melyet január 12-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. FOTÓ: K. É. A biztonságosabb díjbevételért is Havonta fizetve A Hungária Biztosító Rt.-nél 1995. január 1-jétől havonta is fizethető a kötelező gép­jármű-felelősségbiztosítás díja azon ügyfelek számára, akik la­kossági folyószámlával rendel­keznek az OTP-nél, a Budapest Banknál, illetve a Postabanknál. A biztosítás e módon történő fi­zetésével részben a családok egyszeri anyagi megterhelése osztható el, másrészt a biztosító abban is bízik, hogy a nem fize­tők aránya így csökkenni fog. Megyénkben a Hungáriánál több mint hatvanezren kötöttek gépjármű-felelősségbiztosítást, így e téren piacvezető szerepet tölt be a HB. A díjfizetés elmaradása me­gyénkben is jellemző, finomab­ban mondva vannak gondok a fizetési hajlandósággal. Márpe­dig a társadalom jogos érdeke, hogy a fizetési készség javuljon. A behajtás érdekében a biztosító kétszer is felszólítja partnerét, majd munkatársai személyesen is felkeresik. Ha ez még mindig nem jár sikerrel, ami előfordul, akkor a szerződés törlése követ­kezik, ami biztosítástechnikai­lag jelent valamit. A szerződés­sel nem rendelkezők esetében, a gépjármű- káreseményeknél a biztosítók szövetsége ugyan in­tézkedik a kár megtérítésére, de a károkozótól vissza is követeli a kifizetett összeget, mely akár több millió forintra is rúghat, így a károkozó saját családját teheti tönkre anyagilag. Ezért sem mindegy, hogy a biztosítás fennáll-e. Magyar-osztrák áruforgalom A magyar-osztrák kereskedelmi áruforgalom 1994 első kilenc hónapjában tovább bővült. Az előző év hasonló időszakához képest a magyar kivitel 20,7 szá­zalékkal emelkedett: 674 millió dollárról 813,6 millióra. Ma­gyarország Ausztriából szár­mazó importja kisebb mérték­ben, 9,8 százalékkal növekedett, míg 1993-ban az első 9 hónap­ban 1,09 milliárd dollárt tett ki, 1994-ben elérte az 1,2 milliára dollárt - tájékoztatta az MTI-t Gyenge Zoltán, az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium osztrák referense. A magyar kivitelben a legjelentősebb, 36,7 százalékos részarányt az anyagok, félkész termékek, alkatrészek képvise­lik. A fogyasztási cikkek aránya is magas, 20,4 százalék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom