Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-08 / 263. szám

1994. november 8., kedd Jászsági körkép 7 Magánzóként könnyebb A két ökör a szántásban lassacskán ballagott (Európába) • A jászfényszarui csendes kora délutánban zárva találjuk a város egyetlen magánpatikáját. Délidőben ugyan minek ki­nyitni, viszont a frissen érkezett áru elkönyvelésére kiválóan al­kalmas a pár órácska. Szorgos­kodik is a zárt ajtók mögött Báli Szabolcsné (Nagypál Anna) gyógyszerész egyik kolléganő­jével. A Szent Anna gyógyszertár a létrehozójáról kapta nevét. Hogy Anna álma valóra válhas­son, pár ember összefogásával ez év januárjában létrejött a Pa­tika Bt. A társaság már képes volt egy átalakított magánház­ban megvalósítani az ötletet. Idén júliusban nyitottak. Anna Fényszaruban kezdte a szakmát. Aztán Jászberényben dolgozott 9 éven át, majd át­ment Jászapátiba a Megváltó magánpatikába, ahol a magán­gyógyszertár létrehozásához szükséges tapasztalatot megsze­rezte. A magángyógyszertár régi igényt elégít ki. A városban na­gyon régen a környéken volt a gyógyszertár. Idővel új gyógy­Jászdózsa Tárnán túli hatá­rában MTZ traktor kínlódik a földdel. Nehéz most a szántás: eddig száraz volt a talaj, most meg csúszós. Az erőgép nyergében Szabó Károly ül. Az 57 éves férfi két évvel ezelőtt még a szövetke­zetben dolgozott. 1992-ben vált ki onnan tizenharmadmagával. Váltak ki többen is, de ez a cso­port összetartott, és ma is segí­tik egymást. Karcsi bácsi, valamint fele­sége és anyósa 1,2 millió forint értékű üzletrészével lépett ki a közösből. Ezzel a traktorral és némi munkaeszközzel, továbbá egy épülettel jött ki a közösből. Kivették a földet is a kárpótlás­ban, összesen 12 hektárt. E mellé még 14-15 hektárt bérel. A rokkantnyugdíjas férfi a földműveléssel egészíti ki csa­ládja kenyérkeresetét. A termés egy részét idővel majd eladja. Most abban az épületben raktá­rozza, amit kivett a szövetke­zetből. Ha olyan ára lesz, ami­kor érdemes lesz túladni rajta, akkor viszi piacra. Tíz hektár jövő évi búzára viszont már most leszerződött. A gabona másik részét az állatokkal eteti fel. Tizenöt malaca és két anya­disznója van. A gabona mellett cukorrépája is volt. Még most szedik nagy kínlódva, mert alig bírnak a gépek a kemény talajjal megbirkózni. Jövőre nem is lesz szertár épült, de már a város szélső részében. Ezzel a köz­ponti terület ellátatlan maradt. Ugyanakkor az orvosok késő estig is nyitva tartó magánren­delői ezen a részen találhatók, viszont a gyógyszerért sokat kell menni. Nem régóta van már esti ügyelet is. Vagyis egyér­telmű volt, hogy kell egy olyan gyógyszertár, ami a késői ellá­tást megoldja, hiszen a városi gyógyszertár délután fél ötkor bezár. A Szent Anna este 7 órai zárásával, úgy látszik, a gondok megoldódtak. A gyógyszertár négy ember­nek ad munkát. Mióta léteznek, a forgalom egyre gyarapodóbb. Úgy látszik, elfogadták őket. Gyógyszerbeszerzésben sem kötött a kezük, nem úgy vetély- társuké. A Szent Anna az ország 42 nagykereskedőjétől szerzi be áruját, míg a másik csak a gyógyszertári központra van utalva. Egyébként nemcsak gyógy­szert árulnak a 110 négyzetmé­teres patikában, hanem min­dent, ami az egészség megőrzé­séhez szükséges. cukorrépa! Ez a növény csak a cukorgyárnak jó, nekik nem - mondja. Nincs hozzá eszköz, gépsor, meg aztán szállító jármű sincs. Különben is, a ré­pát locsolni kellene, de nem tudják. Amikor a 13, egyszerre kivált ember összefogására terelődik a szó, Karcsi bácsi elkomorodik. - Összetartunk. Együtt vetet­tünk, arattunk. A kombájnt a szomszéd községből voltunk kénytelenek bérelni, mert ettől a szövetkezettől mi segítséget nem kapunk. Amióta kiváltunk, fe­kete báránynak számítunk. Fe­ketelistán vagyunk. Különben is perben állunk a szövetkezettel. Például az én esetemben az épü­letről, amit kivittem, a villany- vezetéket levágták. Pedig ami­kor azt megvásároltuk, abban bent volt a villany! Szóval egyáltalán nem segí­tenek, sőt, ahol lehet, betarta­nak. Hát ebben a községben in­kább kiveszik a földet, mint hogy bent maradjanak a szövet­kezetben. A részarány-tulajdo­nosok részére is ki kellene fizet­niük a föld bérlési díját ki. Azt mondják a szövetkezetben, hogy majd a jövő tavaszi közgyűlés után fizetnek. De kérdem én, mennyi lesz majd akkor a ter­mény ára! Ráadásul nem is ad­nának terményt, csak pénzt: ezt kötötték ki - tájékoztat a ma­gángazda az állapotokról. A szemét kell megdörzsölnie az embernek, hogy valóban jól lát-e, amikor a Jász- árokszállás-Jászágó közötti úton elhalad. Mert mit lát? Ott, ahol pár évvel ezelőtt John Deer traktorok pillanatok alatt, egy menetben „kiképezték” az aprómorzsás magágyat, egy férfi két ökörrel dolgozik a ba­rázdák között. Szántanak. Amikor megálljt parancsol a gazda, Kaszab Ignác, a két jó­szág alig lát a „pipától”, vagyis a munkától, úgy szuszognak. A 48 éves gazduram árok- szállási, és összesen 15 hektár földterületet mondhat magáé­nak. Mind az összesét ezzel a két ökörrel művelte meg. Szán­tott, hengerezett a két igavonó­val, ráadásul kézzel vetett, úgy­hogy egypárszor „bebolyongta” földjét. A terményt is az ökrök­kel vitte haza, úgyhogy azok is becsületesen megdolgoznak a betevő falatért. 1952-ben el kellett hagyni a tanyájukat, mert kuláklistára kerültek. De hogy! A szomszéd tanyabelieket internálták, és az állataikat átvették, de még nem írtak róla papírt. Erre rájuk fog­ták, hogy a kulákok szekerét tolták. így költöztek be Árokszál­lásra. Csereingatlanjukat tizen­négy darabban kapták meg! 1959-ben be kellett állniuk a té- eszbe. Azt ígérték az apjának, ha beáll a szövetkezetbe, a fiá­nak - tehát Ignác bácsinak - adnak munkakönyvét. Amikor ment érte, azt kérdezte tőle a párttitkár: - Neked mennyi föl­ded volt? Azt felelte, neki semmi. - No, jó, akkor munka­könyvét nem kapsz, mehetsz legelni. Vagyis elküldték. El­ment Gyöngyösre, a keresztap­A horgász ül hosszú, méla lesben A jászárokszállási hor­gászegyesület városszéli ta­ván a jó időt kihasználva sokan lógatják damiljukat a hideg vízbe. Egy kis széken ülve, mélyeket szippantva a cigarettából, a horgászsze­rencsével hadakozik Goda István is. A 43 éves férfi két éve horgászegyesületi tag. Van rá alkalma nagyokat hall­gatni - vagy éppen a társak­kal beszélgetni - a víz mel­lett, minthogy négy éve rokkantnyugdíjas. Terje­delmes lenne felsorolni be­tegségeit. Az építőiparban dolgozott kőművesként. Gyerekkorában is szere­tett már pecázni, de később a munka, meg minden más feladat nem engedte, hogy ideje legyen rá. Ä tó eleinte a fürdő le­eresztett vizét fogadta be, majd később megnagyobbí­tották egy kotrással - idézi a közelmúltat a pecás. Most valóban nagyon szép és elég terjedelmes is a víztü­kör. Állítólag lehetne na­gyobb is: ha áthelyeznének egypár villanykarót, duplá­jára növekedhetne a tó fe­lülete. Micsoda horgászpa­radicsom lehetne itt! A tóban csukát, pontyot, amurt, kárászt, süllőt lehet fogni. Hallomásból tudja, hogy merítették itt már alá a szákot 6 kilós csukának és 8 kilós pontynak is. Most két ponttyal gazda­gította „vadászzsákmá­nyát”. Biztos örülnek otthon ennek. Nagy a rokonság is, ők is kapnak a fogásokból. Tavaly ötvenhét pontyot vitt haza, viszont az idei éve nem volt valami jó, nem volt sok ideje a tavat - sza­vával élve - „nyüstölni”.- Meg nem lehet mindig szerencsém - mondja böl­csen. Az oldalt Tóth András készítette Báli Szabolcsné a pult mögött A fekete bárány Magyar mezőgazdaság: 2000 előtt öt évvel jához, aki asztalos volt. Ácsta­nuló lett, de oda is utánamentek a szakmunkásképzőbe. Ott azonban megvédte a nem éppen kommunista érzelmű igazgató. 1964-ben szabadult. 1966-ig dolgozott a mesterénél, de azt is államosították. Elkerült a gyön­gyöshalászi téeszbe, majd a honvédség után csak hazajött, mert szülei már betegeskedtek. A téeszben 1970-től majd’ húsz éven át dolgozott. Az elsők között hagyta ott a közöst 1990-ben. Gépe nincs, csak egy kistrak- tora van. Márpedig 1.2 millió forint tagi vagyonrész birto­kosa; de nem adják ki. Ezért nem is a téeszt hibáztatja, ha­nem az Országgyűlést, mert ahogy mondja: - Azok is előbb az abortusztörvényt csinálták meg, ezt meg utoljára, ráadásul állandóan módosítgatták, és nem tudott senki semmit. így lemaradtam. Gépekre pedig nagy szüksége lenne: leginkább egy MTZ kel­lene, de a kombájnon kívül minden jól jönne. Eddigi évei közül ez volt a legjobb. Tavaly teljesen a padlóra került, még vennie is kellett takarmányt. Je­lenleg három tehene, két kisbi­kája, valamint egy lova és egy csikója van. Disznóból aztán több is van. Akaraterőből viszont még több van Ignác bácsinak. Ugyan hova jutna ez az ország, ha az ilyen emberek traktorra ülhet­nének! Talán még a Földet is körbeszántanák. No de két ökörrel! Magyar az egész cég Szinte a teljes rokonságot kivitte dolgozni Jászkisér egyik utcájának háza előtt szép színű Volks­wagen kisbusz áll. Ebben még nincs semmi, -de abban már igen, hogy a jármű rendszáma német. Hogyan kerülhetett ide? - ezt tudakolni mentünk be a házba. A választ egy fiatalembertől. Lovász Lászlótól kapjuk, aki a sofőrje az autónak. Nagyban csomagol feleségével és anyó­sával, percek kérdése és indul. A 26 éves László Németország­ban dolgozik. Már lassan két éve, 1993 ja­nuárjában került ki, mégpedig apósának testvére révén. Szep­esik Mihály ugyanis már 10 éve német kenyeret aprít a német tejbe: csoportvezetője a Fels-, und Tunnelbau Tata GmbH.-nak. A siegeni köz­pontú, mélyépítéssel foglalkozó cég Köln és Frankfurt között he­lyezkedik el. Nem csak László került ám ki így Mihály bá’ révén, hanem az egész rokonság! Előbb a test­vér, Szepesik Lajos jutott ki, majd fokozatosan a többiek. A faluból nyolcan-tízen hagyják Lovász László maguk mögött a tehetetlensé­get, közülük csak ketten-hár- man nem tagjai a családnak. A cégnél máskülönben csak ma­gyarok dolgoznak. László egyébként könnyű- gép-kezelői végzettséggel ren­delkezik. Dolgozott a járműja­vítóban, a szolnoki ingatlanke­zelőnél és egy maszeknál pia- cozott. A jászkiséri munkaerők most egy stuttgarti építkezésen gya­rapítják a német nemzetva- gyont, meg hát saját bukszájuk tartalmát. Városi vasutat építe­nek. Az 1050 kilométernyi távol­ságnak a ’ látogatásunk utáni percekben vágnak neki, hogy 10-12 óra múlva már Németor­szágban kászálódjanak le a kis­buszról. Havonta egyszer láto­gatnak haza. A fiatalember „a későbbiekre nézve káros” tapasztalatokat szerez odakint: a németek keve­sebbet dolgoznak, de többet ke­resnek, mint itthon a magyarok. Hogy ez mihez vezet, még nem tudni, mindenesetre tény, hogy László és felesége házát jelen­leg nem németek építik, köl­csönös szimpátiából, hanem az após, vagyis Szepesik Lajos. Nem is tudnák a németek épí­teni, mert olyan magas az óra­bérük, hogy azt képtelenség lenne megfizetni. Némi túlzással élve úgy lehet fogalmazni, hogy így aztán ide­haza is, meg odakint is a ma­gyarok güriznek az építkezése­ken ... Jászapáti főtéri óvodájában újszerű kezdeményezést tettek: a másfél és háronléves korú gyer­mekeknek és szüleiknek Tipegő néven klubot hoztak létre. Az első foglalkozást október elsején megtartott. A klubról Nagy Kál- mánné óvodavezető, Eta óvó néni beszélt. Az április végéig működő cso­portban minden második hét szombatján délután 3-tól 6-ig ta­lálkoznak a gyermekek és a szü­lők - azok a szülők, akik gyesen, gyeden nevelik gyermekeiket, vagyis a picinyek nem járnak bölcsődébe. És ez a lényege a klubnak. Meg akarják ugyanis ismertetni a gyermekekkel a cso­portos lét feltéte­leit, örömeit. A szülők is sok ta­pasztalatot gyűjt­hetnek. Megtud^ hatják, mit vár el gyermeküktől az óvoda, mit kell elérniük három­éves korukra. A klub tehát a maj­dani beilleszke­dést hivatott megkönnyíteni, amolyan előké­szítőként. A klubfoglal­Tipegőben kozások alkalmával arra is ráve­zetik a szülőket, hogy milyen já­tékokat érdemes venniük cseme­téjüknek, milyen mesét kellene felolvasniuk. Mivel sok a lúdtal- pas pici, lábstatikai tornákat is végeznek a három óra során. Vi­deofilmen is bemutatják az óvo­dai életet. A játékos összejövetelek arra is módot adnak a szülőknek, hogy megfigyelhessék, hogyan viselkedik kisfiúk, kislányuk kö­zösségben. A téli időszakban amúgy is behúzódnak a gyerme­kek, mozduljanak hát ki hétvége­ken - erre is jó a klub. Decem­berben aztán a Mikulás is meglá­togatja a piciket, majd fenyőün­nep is lesz. Eddig három foglalkozást tar­tottak. A tapasztalat azt mutatja, nagyon szeretik az újdonságot mind a szülők, mind a gyerme­kek, sőt még a nagyszülők is, akik bizony elmennek és részt vesznek a programokban. Min­den alkalommal három-négy óvónő és egy dajka biztosítja a színvonalas „szolgáltatást” - aki­ket dicséret illet ezért. A klub alapjaihoz pályázaton nyerték a játékokhoz szükséges pénzt - sajnos csak 15 000 Ft állt rendelkezésre a korosztálynak megfelelő játé­kok megvásárlá­sához. Éz el is fogyott, úgyhogy nagyon szívesen veszik a felaján­lott pénzt. Egyér­telműen úgy fo­galmaz min­denki, hogy ezt a klubot nem sza­bad abbahagyani, sőt, fejleszteni kell. Kellene. Óvodára felkészítő klubfoglalkozás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom