Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-22 / 275. szám

12 Hírek információk érdekességek 1994. november 22., kedd 1994. november 22., kedd Cecília napja Napkelte: 6,59 órakor, napnyugta: 16,01 órakor. Holdkelte: 19,40 órakor, holdnyugta: 10,03 órakor. Születésnaptár 110 éve született Gajári. Ish’án (Budapest) újságíró és zeneszerző. Az Újság egykori zenekritikusa, szá­mos operett (Bőském, Kis katonák. Vörös ördögök stb.) mellett „A makrancos hölgy" című vígopera, az „Argyrus királyfi” táncjá­ték, zenekari és kamaramű­vek. dalok szerzője. Eseménynaptár A magyar közoktatás napja. A Pedagógusok Szakszervezete a magyar közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatására, valós társadalmi megítélé­sének elősegítése, a közös cselekvés kialakítása céljá­ból 1991-ben kezdemé­nyezte, hogy november 22-én tartsák a magyar köz­oktatás napját. Cecília Cecília. Római nemzet­ségnév nőnemű formája. Virága begónia. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus liturgikus naptárban Szent Cecília ókeresztény vértanú szik, az egyházi ének védőszentje, akinek csak a legendája is­mert. Az ortodox és a görög ka­tolikus naptárban Szent Fi- lemon és társai vértanúk. Szent Cecília vértanúnő. Traffipaxos ellenőrzések Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra: November 22-én, kedden a 32-es főúton Újszásznál, a 31-esen Jászapáti területén, a 4-esen Szolnok és Fegyvernek között, november 23-án, szer­dán a megyeszékhely belterüle­tén, a 32-es úton Jászberénynél, a 46-oson Mezőtúr városánál s a 4-esen Szolnoktól Kisújszállá­sig számíthatnak a rendőrök vi­gyázó felügyeletére. November 24-én, csütörtö­kön Szolnokon, a 4-es főút tö­rökszentmiklósi és a 34-es ti­szafüredi szakaszán, november 25-én, pénteken a 4-es főúton Szolnoktól Fegyvemekig, il­letve Jászberény belterületén lesz ellenőrzés. November 26-án, szomba­ton a 4-es Szolnoktól Karcagig húzódó vonalán, a 32-esen is­mét Jászberénynél, november 27-én, vasárnap a 4-es előbbi szakaszán, a 31-es úton Jász­apáti térségében villanhat a vaku. November 28-án, jövő hét­főn a 32-esen Szolnoktól Újszá­szig, a 4-es főúton a megye- székhelytől Fegyvemekig, a 32-esen Szászbereknél, no­vember 29-én, kedden a 4-esen Szolnok és Karcag kö­zött, a 442-es-44-es utakon Kunszentmárton körzetében büntetik a közlekedés alapvető szabályairól megfeledkező gép­járművezetőket. * Hogy melyik napszakban pontosan hol tartózkodik a traffipaxos autó, nem közöl­jük. (A közlekedési osztály a változtatás jogát fenntartja.) Megyénk legbájosabb gyermekei „A Föld legbájosabb gyer­meke” világverseny magyaror­szági fordulójának megyei elő­selejtezőjét rendezték szomba­ton a szolnoki művelődési köz­pontban. A zsűri a kategóriák automa­tikusan továbbjutó első helye­zettjei mellett 9 gyermeket jut­tatott a december 6-i, a buda­pesti Vidám Színpadon rende­zendő országos elődöntőbe: 4-7 évesek: Anda Nikolett (János- hida, 6 éves, maximális pont­számmal nyert), Nagy Kitti (5 éves), Péli Margit Veronika (4 éves), Picikász Elena (6 éves), Jeskó Jázmin (4 éves), Kiss Kitti (6 éves), Tóth Tamás (4 éves), Túri Marina (5 éves), a 7-12 évesek között: Donkó Anita (8 éves, Szolnok), Tamás Eszter (11 éves), Győri Noémi (8 éves), A 12 17 éves indulók közül Berta András (14 éves, Tiszaföldvár). Ok képviselik megyénket a fővárosban, ahon­nan a december 20-i, a Kong­resszusi Központban lezajló döntőbe jutnak a „legszebbek”. Vízállások A Tisza tegnap Tiszafürednél 450 cm, duzzasztott, Kisköre felsőnél 617 cm, duzzasztott, Kisköre alsónál 13 cm, áradó, a víz 7,3 Celsius-fokos volt. Szolnoknál -25 cm, áradó, 5,6 C-fokos. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál -53 cm, áradó, a Zagyva Jászteleknél 127 cm, változatlan. Véradó napok A megyében a következő he­lyeken és időpontokban szer­veznek véradást: November 22-én (kedden) Jászladányban a ktsz-klubban lesz véradás, 8-tól 13 óráig. November 23-án (szerdán) a szolnoki véradó állomáson 7-től 12 óráig, Cibakházán a műve­lődési házban 9-től 12 óráig, Kunhegyesen a művelődési házban 8-tól 12 óráig lehet vér­adásra jelentkezni. November 24-én (csütörtö­kön) Jászfényszarun az egész­ségházban 11-15 óra között, november 25-én (pénteken) a szolnoki véradó állomáson 7-től 11 óráig (a Kötivizig dolgozói) adhatnak vért. A karcagi véradó állomáson munkanapokon 8-tól 12 óráig fogadják a donorokat. Horgászati tilalom Szolnok. Ma reggeltől de­cember 2-án 24 óráig horgászati tilalom lép érvénybe az alcsi- szigeti Holt-Tiszán. A horgá­szoknak érdemes türelmesen várni, ugyanis december 3-ától (szombat) megújult halállo­mány kifogásával próbálkoz­hatnak a vízen, ugyanis a tila­lom ideje alatt kivétel nélkül méretes pontyokat telepítenek. Beiskolázás Szolnok. A Széchenyi István Gimnázium december 1-jén 17 órakor beiskolázási tájékoztatót tart a hat évfolyamos gimnázi­umba jelentkezni kívánó 6. osztá­lyos tanulók és szüleik számára. A 07 JELENTI A 14 éves tolvaj Mint korábban beszámoltunk róla, irodai lopás történt a Fortu­nate Kft.-nél, ahová ismeretlen tet­tes besurrant, és ellopta az egyik dolgozó őrizetlenül hagyott autós­táskájából a férfi 45 ezer forintját. A Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozóinak nem sokkal a bűncse­lekmény felfedezése után sikerült felderíteniük a tolvajt, egy szolnoki fiút, aki alig múlt el 14 éves. Nem ivott a hölgy November 13-án éjjel 2 óra kö­rül súlyos közlekedési baleset tör­tént Szolnok külterületén. Egy személyautó vezetője elveszítette az uralrrlát a gépkocsija felett, s egy betontuskónak csapódott, aminek következtében az autó egyik utasa, egy szolnoki fiatalember 8 napon túl gyógyuló lábsérülést szenvedett. A rendőrségi intézkedés során fel­merült annak a gyanúja, hogy a gépkocsit vezető hölgy alkoholt fo­gyasztott vezetés előtt, ugyanis a szonda elszíneződött. A vérvétel után elvégeztetett or­vos szakértői vizsgálat negatív eredményt hozott, így a karambo­lért felelős hölgy cselekményét az ittasság nem súlyosbítja. Jól szimatolt Doris Vasárnap éjjel 1 óra után néhány perccel betörést észleltek a rákóczi- falvi Netovább büfében. Az isme­retlen tettes 22 ezer forint értékű árut vitt magával, amit röviddel a bűncselekmény felfedezése után a Helyreigazítás: az Agrobix Kft. hirdetését a tegnapi számunkban tévesen közöltük. Helyesen! BMX 16-os kerékpár (cseh) BMX 20-as kerékpár Olasz Mountain-bike kerékpárok AgRobix 3.75 (4 LE-s) kerti gép 17.700 Ft 9.750 Ft 8.750 Ft 20.990 Ft-ig 39.800 Ft FENG SHOU 184-4 18 LE-s összkerékhajtású kínai kistraktor (2 hengeres dízel-motor, fogyasztás 2.2-2.8 liter/óra) Fogy. ár: 367.000 Ft + ÁFA + 2.000 Ft vizsgadíj Ha nálunk vásárolja Mountain-bike kerékpárját, elemes elsőlámpát adunk ajándékba. 5000 SZOLNOK, Pozsonyi út 13. KFT Telefon/fax: 56/375-288. rendőrök kitűnő nyomkövető ku­tyája, Doris a helyszín közelében megtalált. Vandál betörő . . . ... járt a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ Szigligeti úti központi iro­dájában. Az ismeretlen tettes, aki megrongált több nyílászárót és tönkretette a helyiség berendezésé­nek tárgyait, 400.000 Ft kárt oko­zott a tulajdonosnak, amiből a lo­pási kár mindössze 50.000 Ft volt. Megfogták „a Petyust” Hétfőre virradóra a Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei elfogták Petyus Róbert 21 éves budapesti fi­atalembert, akit a Fővárosi Bíróság körözött. Az előző nap délután is megtaláltak egy körözöttet a rend­őrök. Csikós László szolnoki lakos ellen a veszprémi bíróság adott ki elfogatóparancsot lopás bűntetté­nek gyanúja miatt. Alföldi Tükör Az Alföldi Tükör ma 18.13-kor kezdődő adásában tudományos újdonságokat, mo­dem gyógyítási módszereket mutatnak be annak kapcsán, hogy a közelmúltban három je­lentős tanácskozást tartottak a Dél-Alföldön. A műsor készítői ellátogattak Gyulára, az „Ifjú onkológusok fórumá”-ra, ösz- szeállítást készítettek a' SZOTE-napokon ismertetett kutatási eredményekről (lézer­sebészet, genetika stb.), vala­mint keresztmetszetet nyújta­nak a szív- és érrendszeri beteg­ségek veszélyeztető tényezői­ről. Választói gyűlés Karcag. A megyében mű­ködő Nyugdíjasok Egyesülete választói gyűlést tart a Déryné Művelődési Központban, mely­nek keretében a megyei önkor­mányzati képviselőjelöltek - dr. Bakos Imréné Kenderesről, Harsányi Istvánná Karcagról, Dénes Pál Szolnokról és dr. Szi- ráki András Szolnokról - mu­tatkoznak be. A szerdán 15 óra­kor kezdődő esemény házigaz­dája a művelődési központ nyugdíjasklubja lesz, Hitter Pi­roska vezetésével. Bemutatkoznak a jelöltek Jászkisér. Az MSZP helyi szervezete holnap 19 órától vá­lasztási gyűlést tart a művelő­dési házban, ahol bemutatják je­löltjeiket, és ismertetik helyi vá­lasztási programjukat. Az ese­mény vendége Szekeres Imre, a párt alelnöke, országgyűlési képviselő lesz. ülésezik az önkormányzat Szolnok. A JNSZ Megyei Önkormányzat Közgyűlése pénteken 14 órától tartja követ­kező ülését a megyeháza dísz­termében. Ezen javaslattétel hangzik el az 1995-ös költség- vetés irányelveire, előterjesz­tés formájában foglalkoznak a jövő évi költségvetési gazdál­kodás átmeneti szabályaival is. Szó lesz a Hetényi Géza Kór­ház-Rendelőintézet működésé­vel kapcsolatos időszerű kérdé­sek rendezéséről, a filmforgal­mazás és a műszaki szolgáltatás elvégzésére irányuló együttmű­ködési megállapodás megköté­séről, tájékoztatnak a a megyei közgyűlés két ülése között tör­tént főbb eseményekről. Nyugdíjasakció a Centrumban Szolnok. December 4-ig a nyugdíjasok minden árut 10 százalékkal olcsóbban vásárol­hatnak meg az áruház nyitásától 15 óráig, 20 000 Ft értékhatárig. Az akció kiterjed valamennyi nyugdíjjellegű ellátásban része­sülő állampolgárra. A kedvez­ményes vásárlási lehetőségről minden érintett a postai kézbesí­téskor egy nyugdíjszelvénnyel azonos formátumú levelet kap a Centrumtól, melyben az akció leírása szerepel. E levél felmu­tatásával negyedáron utazhat­nak vasúton a 70 év alatti nyug­díjasok is. Mindezek mellett az áruház bemutatókkal, apró meglepeté­sekkel, egészségügyi szolgálta­tásokkal is kedveskedik, az emeleten ingyenes vérnyomás­mérést, egészségügyi tanács­adást vehetnek igénybe az idős­korúak. Kutyus a gazdiját... Szolnok. Egy körülbelül 6 hó­napos, fekete-fehér pettyes kölyök dalmata szegődött egy kutyáját sé­táltató gazdához a napokban. Az ál­lat jogos tulajdonosa fiveszett ked­vence felől a 375-870-es számon reggel 8 és fél 9 körül, illetve az esti órákban érdeklődhet. INNEN - ONNAN □ A titok: patkányhús. (Sanghaj.) Egy nyolcvaneszten­dős kínai paraszt vígan elcipel a há­tán félmázsás súlyokat, és úgy fut, akár egy ifjú. Egészségének titka: a patkányhús - állítja a Csiefang Zsi- pao című kínai lap hétfői számá­ban. Az újság szerint Vu Cseng-lu patkányok eladásából él, s a rágcsá­lók húsát maga is előszeretettel fo­gyasztja évtizedek óta. Leginkább a frissen fogott példányokat kedveli. Napi patkányadagját Vu úgy szerzi be, hogy csapdákat állít fel falu- szerte. Néha, ha a patkányhúsnak éppen nincs keletje, sóval tartósítja az állatkákat, és csak később bo­csátja azokat áruba. G Megszűnt a tánctilalom. (Trumann.) Huszonegy év után ismét kedvére ihat és táncolhat a közönség az Arkansas állambeli Trumannban. A tánctilalom, ame­lyet most a városi tanács három bárban is feloldott, azokra a szóra­kozóhelyekre vonatkozott, ahol al­koholt szolgáltak fel. Mint az egyik városatya elmondta, a tanács dön­tése nem végleges. A bárokban ugyanis ismét betilthatják a táncot, amennyiben a vendégek ahelyett, hogy a lábukat ráznák, az öklüket használják. G A bálnanézök. (Brüsszel.) Becslések szerint mintegy negyedmillió ember za­rándokolt el a hét végén a nyu­gat-belga Coxyde-be, ahol pénte­ken egymástól nem nagy távolságra öt óriásbálna tetemét sodorta a ten­ger a homokos fövenyre. A „bálna) nézésnek” a szokatlanul enyhe idő is kedvezett, aminek eredménye­ként sajtójelentések szerint a legnat gyobb augusztusi csúcsforgalomra emlékeztető zsúfoltság jellemezte a térségbe vezető utakat. A sebtében megnyílt parti kávézók és éttermek pedig egyszerűen nem győzték a novemberben emberemlékezet óta nem tapasztalt hatalmas tömeget. Á víziemlőstetemek előfordulása egyébként is ismeretlen a belga par­tok közelében. Nyílt napok Tüdoszurés Javában zajlanak a pályavá­lasztási szülői értekezletek és nyílt napok a megye iskoláiban. Szolnok. A Petőfi Sándor Szakközép- és Szakképző Isko­lában ma 16 órától lesz szülői értekezlet. A Vásárhelyi Pál Közgazda- sági és Postaforgalmi Szakkö­zépiskola nevelőtestülete ma és holnap, mindkét napon 17 órá­tól várja beszélgetésre az anyu­kákat és apukákat. Kunhegyes. A Nagy László Gimnázium és Híradás-techni­kai Szakközépiskola holnap reggel 8 órától várja nyílt napon mindazokat, akik szeretnének az intézmény életével megis­merkedni. Balesetek Az elmúlt héten a megye út­jain összesen kilenc közlekedési baleset történt. A balesetek kö­zül egy követéit halálos áldoza­tot, míg négy súlyos és szintén négy könnyű sérüléssel járt. Lelki segély Minden este 19 órától más­nap reggel 6 óráig hívható a lel- kisegély-szolgálat: 422-222. Háromnapos vásár Cegléd városközpontjában, a Kossuth téren november 25-26-27-én több márkás au­tótípus (Ford Mondeo, Hyun­dai, Fiat, Lada, ARO), új autók mellett jó állapotú használt Nis­san, Mercedes, BMW, Audi személygépkocsikat vásárol­hatnak a látogatók. A Kossuth Művelődési Központban ezzel párhuzamosan holland és indo­néz bútorokból kiállítás, sőt vi­rágvásár is lesz. A programban az In- ter-Chance szépe Miss Hungary ’94 szépségverseny 1. elődön­tője és divatshow-műsora is szerepel. A szépségversenyre belépőjegyek a művelődési központban vásárolhatók. A hölgyek megmérettetésére még lehet jelentkezni a 06/53/313-981-es telefonon, il­letve a következő címen: In- ter-Cance szépe Miss Hungary ’94 Cegléd, Rákóczi út 28. Kenderesen a tüdőszűrés november 21-étől december 20-áig tart. A szűrés a település orvosi rendelőjében (Szent I. u. 59.), az alábbi időpontokban történik: hétfőn és szerdán 10 órától 17.30-ig, kedden és csü­törtökön reggel 7 órától 12.30-ig. A tüdő szűr és 10 éves kortól a végső korhatárig kötelező! Gombákról December 3-án gombater­mesztési napot szerveznek Sze­geden és környékén, ahol a hol­land termesztésről filmismerte­tőt és egyéb bemutatókat, kül­földi előadókat, szakkiállítást láthatnak és hallhatnak, taná­csokat kapnak az elhagyott épü­letek gombatermesztéssel tör­ténő hasznosítására, megtekint­hetik a gombakomposztcentru- mot. Akit érdekel a téma, a Ko­rona Gombaipari Egyesülés dél-magyarországi központjá­nak (Hódmezővásárhely 1. Pf. 336., 6801; tel.: 621341-920, fax: 621341-999) írjon, s ők részletes tájékoztatót, jelentke­zési lapot küldenek. A jelöltek neve helyesen Szombati lapunk Nyugdíja­sok fóruma oldalán sajnálatos tévedés történt. A „Jelöltjeink a megyei önkormányzatba” című írás jobb alsó fotója Harsányi Istvánnét ábrázolja. A kép alá tévesen került dr. Bakos Imréné neve, akinek arcképe az aláírás nélküli felső képen látható. El­nézést kérünk az érintettektől. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 23-as mellékén mondhatják el hétköznap TAPETAK már 199 Ft- tól! Szolnok, Baross út 11. (udvarban). *64629/15K* ® AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! A Fagyöngy bútorboltban minden bútor 10 %-kal olcsób­ban megvásárolható, amíg a készlet tart! Szolnok, Pólya Tibor út 19. *65662/lT* FÜGGÖNY, FÜG­GÖNY! Minőség, kedvező áron! Csip­ke- és másodfüggö­nyök, térítők, karni­sok széles választéká­val várjuk kedves vá­sárlóinkat! GARDE­NIA márkaüzlet, Szolnok, buszpálya­udvar. *64571/5K* AKCIÓS bálásruhavásár Szolnokon, a Városi Mű­velődési Központban no­vember 22-én, (kedden). ® BOLTI eladónak ke­resünk érettségizett fia­talembert. Jelentkezés fényképes, kézzel írott önéletrajzzal „Megbíz- hatóság-65745” jeligére a kiadóba. *65745/1T* Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Berki Imre Tervezőszerkesztő: Baranyi György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi u. 5. Tel.: 57/312-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681.45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133 Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom