Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-18 / 272. szám

1994. november 18., péntek Az Új Néplap Mezőtúron 7 Halló, Matáv? Hívnák, ha volna mivel Tető alatt az új központ A szerződésben vállalt határ­időre még ebben az évben átad­ják az új telefonközpont épüle­tét. A József Attila úti kétszin­tes, mutatós építmény már tető alá került, és a Túrszol Építési Szolgálató Betéti Társaság a belső munkálatokat végzi. Az épület átadásának időpontja de­cember 20-a és 30-a között vár­ható. A túri telefonigénylők vi­szont azt is szeretnék tudni: mi­kor számíthatnak a telefonbekö­tésekre? A Matáv 1995 negye­dik negyedévére ígérte a teljes kiépítést. Sokan vannak, akik ennél korábbi időpontot „jósol­nak”. Bizakodnak, hiszen a főkábel elérte a városközpon­tot, a Damjanich utcáig kipítet- ték. Tóth Ferenc, a Matáv üzem­vezető-helyettese kérdésünkre az alábbi információt adta:- A gerincoptika (főkábel) városba vitele megtörtént. Az új épület átadását követően a tele­fonközpont műszaki üzembe helyezése következik, majd a helyi hálózat kiépítésével foly­tatjuk a munkát. Ezek várható­lag 1995 első félévében megtör­ténnek. Egészen biztos időpontot csak azzal kapcsolatosan tudok mondani, hogy 1995 negyedik negyedévében az igénylők már lakásukról telefonálhatnak. A műszaki üzembe helyezés után először a már meglévő előfize­tőket kapcsoljuk át az új köz­pontra, és őket követik majd az új igénylők. Pünkösdi minitábor Májusi képek őszi kiállítása ; Az Impro Fotóklub szerve- jzésében, a zeneiskola fúvós­kvintettjének közreműködé­sével fotókiállítás nyílt nemré­giben a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház­ban. Szűcs Antal, a klub vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a jelenleg tizenkét amatőr fotóst tömörítő Impro Fotóklub 1986-ban alakult a Dózsa György Szakközépiskolában. Később otthonuk a művelődési ház lett, ahol saját labort alakí­tottak ki. Hetente csütörtök es­ténként tartják foglalkozásaikat, és a képek előhívása, nagyítása mellett komoly szakmai prog­ramokat is szerveznek. Baráti kapcsolatot alakítottak ki a szolnoki Jászkun Fotóklub­bal, a Szentesi Fotókör tagjai­val. A kiállításon az érdeklődők azokat az alkotásokat láthatják, melyek az I. mezőtúri pünkösdi minifotótáborban készült. Május 23-án a peresi tájház­ban a három fotóklub huszonki­lenc tagja töltötte aktív pihenés­sel az időt; Céljuk a tapasztalat- szerzés és a barátság elmélyí­tése volt. Tartottak diavetítést és képbírálatot, éjszakai fotózá­son vettek részt, illetve „szék­tárlatot” rendeztek. Utóbbi azt a célt szolgálta, hogy székekre helyezve képeiket egymást se­gítve elemezzék, bírálják azo­kat. Itt alakították meg az Alföldi Fotófórumot, melynek egyik célja minden év pünkösdjén a fotótábor megrendezése, majd a legjobb alkotásokból válogatott kiállítás * bemutatása nemcsak Mezőtúron, hanem Szolnokon és Szentesen is. Évente több bemutatkozó ki­állítást szerveznek. így leg­utóbb a gyöngyösi Mátra Fotó­klub tagjainak képeit láthatta a mezőtúri közönség. E baráti kapcsolat folytatása­ként Gyöngyösön nyílt kiállítás az Impro Fotóklub tagjainak al­kotásaiból. A mostani, több mint ötven fotót bemutató kiállítás decem­ber 15-ig látogatható. „Élet és halál” - Riesmayer József, szolnoki fotós alkotása Építkezés a katolikus temetőben A latin kolumbárium szó jelentése: csarnok hamvvedrek számára. Eredetileg az ókori Rómában galambdúcszerű falüre­gekkel ellátott temetkezési építmény, amelynek a fülkéibe a hamvvedreket elhelyezték. Ondovay Tibor római katolikus plé­bánostól az iránt érdeklődtünk: igaz-e a hír, miszerint kolum­bárium épül a katolikus temetőben?- Az elmúlt évben felújított régi ravatalozóház és a csőszház közötti részen valóban elkez­dődtek a kolumbárium építési munkálatai. A területen az alapozási munkák befejeződtek, és amennyiben az idő engedi, a hé­ten hozzáfognak a vasbeton lá­bazatok készítéséhez.- Mekkora lesz az urnafal?- A liget felé eső úgynevezett mezsgyén huszonöt méter hosz- szúságú, öt tagból álló lesz az umafal. Fokozatosan fogjuk majd kiépíteni, ugyanis anyagi lehetőségeink behatároltak. Az önkormányzat temetőkre elkü­lönített pénzéből, illetve az egyház pénzéből építjük. Terve­ink szerint három tagrészével tudunk tavaszra elkészülni, a többi későbbre marad. A liget felőli kerítésrészt a biztonság érdekében már megerősítettük. A fülkék két-három, illetve négy urna befogadására lesznek alkalmasak. A kerítés és az umafal között néhány sírhelyet meghagyunk családi umás temetésekre, il­letve egy sort azok számára, akik sírba kérik az urnák elhe­lyezését. És ide kerülnek majd azoknak á halottaknak az urnái, akik temetéséről - hozzátarto­zójuk nem lévén - a szociális otthon gondoskodik.- Mikortól lehet kérni a fül­kés elhelyezést?- Jövő év tavaszától. Addig, amíg nem készülünk el a fal há­rom tagrészével, addig nem le­het előre kérni. Attól kezdődően viszont előre is kérhető lesz a megváltása, amit az egyháznál kell intézni.- Mennyi időre szól a meg­váltás?- Az urnák megváltási ideje tíz évre szól. Lényegesnek tar­tom elmondani, hogy ameny- nyiben lejár a tíz év, és nincs aki meghosszabbítaná, az urna kikerül az umafalból. De ez nem kidobást jelent! Umate- metőt alakítunk ki, és a falból kikerült urnákat ide helyezzük el a földbe.- Mennyibe kerül majd az urna megváltása?- Biztos összeget még nem tudok mondani. Ez nagymér­tékben attól függ, hogy az épí­tés mennyibe kerül, lesznek-e pénzügyi támogatóink, ka­punk-e felajánlásokat. Falinaptár Nyomdába került Me­zőtúr város 1995. évi egylapos, színes nyo­mású falinaptára. Mi­vel 1995. március 6-án ünnepük a híres túri fazekasmester, Badár Balázs születésének 140. évfordulóját, a fo­tókon alkotásaiban gyönyörködhetünk majd. Felvételünkön a Sugár úti Badár-ház emlékszobájának rész­lete látható, a világhírű mester által készített használati és dísztár­gyakkal. A fűszerpaprika nehéznek (ólmozottnak) találtatott Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Mező­túr és Túrkeve lakossága által beszolgáltatott fűszerpap­rika-minták között magas ólom- tartalmú termékeket talált. Az eredmények ismeretében a rendőrség nyomozást indított ismeretlen tettes, illetve tettesek ellen. A nyomozás során kiderült, hogy az egyik, 1500 milli- gramm/kilogramm ólomtar­talmú paprikát április-május időszakban a mezőtúri piacon vásárolták. Ebből a termékből 25-30 személy vásárolt. Az említett paprika celofán­csomagolású, 3x6 centiméteres, fehér címke van ráragasztva, melyen piros betűkkel HÁZI­PAPRIKA felirat látható és két fűszerpaprika-rajzolat. Túrkevén - az egyik zöld­ségkereskedésben - 2300 milli- gramm/kilogramm ólomtar­talmú terméket találtak. A nyomozás során kiderült, hogy a mérgezett termékek a buda­pesti nagybani piacról származ­nak. Kérik a tisztelt lakosságot, hogy akik az említett időszak­ban a fent jelzett csomagolású paprikából a piacon vásároltak, vigyék be a terméket az Állami Népegészségügyi és Tisztior­vosi Szolgálathoz megvizsgál­tatni, vagy saját érdekükben semmisítsék meg azt. Aktív játékos korában ragadt hozzá a labda Több tanítványa neves labdarúgó lett „Senki sem lehet próféta a saját hazájában” - vallja a mon­dás, amely igencsak ráillik az egykori labdarúgóedzőre, Magyar Zoltánra, akit sporttevékenységéért nem lakóhelye - egyben szülővárosa -, hanem a szomszédos település önkormányzata részesített kitüntetésben. Az október 22-i ünnepi képviselő-tes­tületi ülésen átvehette a „Túrkeve város sportjáért” dísz­oklevelet és azt a Tiko Time zsebórát, melynek hátlapjába neve mellé bevésték a fenti címet. Magyar Zoltán 1920-ban, Mezőtúron született. Édesapja néptanító volt, aki szerény fize­tésből tizenhárom gyereket (tíz lányt és három fiút) nevelt. Va­lamennyien sportoltak. Két bátyja a MAFC-ban focizott, így felcseperedve, habár az asz­taliteniszt is nagyon kedvelte, végül a focit választotta. A MAFC csapatában játszott, amely 1938-ban bejutott a dél-magyar bajnokság döntő­jébe, és bajnokcsapat lett. Az érettségit követően, 1939-ben a vasútnál helyezkedett el, ahon­nan főfelügyelőként ment nyugdíjba 1980-ban. Három évig (1941—43) katonáskodott Szarvason, de itt sem lett hűtlen a labdához. 1943-ban nősült, és a mező­túri MÁV csapatában játszott balösszekötőként. Csábították Szegedre, Debrecenbe, Opata Zoltán Kolozsvárra hívta NB I-es csapatába, de ő maradt szü­lővárosában. Időközben átiga­zolt a Honvéd csapatához. Negyvenévesen hagyta abba az aktív játékot, ezt követően edzőként dolgozott a Honvéd­nél, és letette a játékvezetői vizsgát. De edzője volt a me­gyei ifjúsági csapatnak is, mely- lyel edzőtáborozott Tatán 1969-ben. Ekkor az országos „Túrkeve város sportjáért” olvasható a bevésés az óra hátlapján bajnokságon harmadik helyen végzett. Még ebben az évben „Utánpótlás-nevelésért” kitün­tetést kapott a Magyar Labda­rúgó Szövetségtől. A hatvanas évek második felétől nyolc éven át edzőskö- dött Túrkevén. Munkáját di­cséri, hogy bajnokságot nyer­tek, sikerült bekerülniük a me­gyei első osztályba. Nagyon sok tanítványa országos ifjúsági vá­logatott focista volt. A keviek közül a Nagy testvérek, Deák Ferenc, Kozma Sándor NB 1-es csapatokhoz igazoltak. Sugár Tibor pedig Ausztriában rúgja a bőrt. Feleségével, aki atletizált, öt gyermeket neveltek. Közülük a két fiúnak szintén szenvedé­lyévé vált a labdarúgás. Élete legnagyobb tragédiáját azonban szintén a labdarúgás okozta. Idősebbik fia a martfűi csapat­ban játszott, és mérkőzés köz­ben az orosházi pályán halt meg 1963-ban. A fiatalabbik fiú szolnoki és mezőtúri csapatok­ban is focizik, lányai asztalite­niszeznek. Sportpályafutása egyik leg­emlékezetesebb mérkőzésének azt a Gyomán játszott meccset tartja, ahol 27-0-ra győztek, s tizennyolc gólt lőtt. De emléke­zetes számára az 1941-ben a Fradi ellen játszott mérkőzésük is. Kikaptak 3-2-re, de az egyik gólt Zoli bácsi lőtte. A meccsekre még ma is kijár, de az a véleménye a mostani fo­ciról, hogy nincs igazi taktikai képzés. Csupa erőnléti edzést lát, egy kaptafára megy a játék, szinte robot lett. Talán ezért is oly kevés egy-egy mérkőzésen a szurkolók száma. A jó labdarúgáshoz nagyon kell a sport szeretete, a játék öröme. A régieknél mindez megvolt. Nem pénzért, hanem a labdarúgás öröméért futballoz­tak. Mint ahogy teszik azt uno­kái - nyolcán vannak -, amikor a nagyapával közösen kergetik a labdát. Lassan a két dédunoka is a játék bűvöletébe kerül. Jelöltek Eddig a polgármester-vá­lasztáshoz a helyi választási munkacsoport az alábbi ajánlóíveket adta ki: Herceg Antal XVII. út 7. független jelölt (f. j.), Herbály Kál­mán Semmelweis út 2/d (SZDSZ), Lukács Imre Fóti út 37. (f. j.), Búzás Csaba Egri út 51. (f. j.), Szűcs Norbert Vak Bottyán út 10. (f. j.), Ádámné dr. Bagdán Piroska Sugár út 88. (f. j„ MSZP- és FKGP-támoga- tással), Szabó András, Vízmű út 9. A kisebbségi önkor­mányzat jelöltjei: Rafael Péter Pál Pacsirta út 20., Lakatos Béla Egri út 25., Kiss István VIII. út 54., Kiss János Megyeri út 38., Rafael János Kiss J. út 17., Rafael János XXV. út 12., Varga Gyula Rákóczi út 26. Valamennyien a Lungo Drom szervezet jelöltjei. Nyílt nap A Szegedi Kis István Re­formátus Gimnázium és Szakközépiskola november 16-án és november 23-án 8 órától 12 óráig nyílt napot rendez, melyre szeretettel várják az érdeklődő tanuló­kat, szüleiket és tanáraikat. Gyöngyvirágtól lombhullásig A város önkormányzata 1993. december 30-án pá­lyázatot hirdetett olyan ki­adásra kerülő tanul­mányra, amely Mezőtúrral kapcsolatos. A beérkezett pályázatok közül elsőként Tóth Boldi- zsámé Homoki-Nagy István természetfilmes életéről ké­szített munkáját jelentetik meg a Helytörténeti Füze­tek sorozatban. Homoki-Nagy István 1914. szeptember 2-án szü­letett Mezőtúron, és 1979. december 14-én halt meg. A háromszáz példányban megjelenő kötet várhatóan december elejétől vásárol­ható. Gólyabál a főiskolán A GATE Mezőgazdasági Fősikolai Kar II. évfolyama és a hallgatói önkormányzat 1994. november 25-én 19 órától gólyabált rendez az intézmény tornacsarnoká­ban. Az est programja: gólya­köszöntő, gólyaavató mű­sor, gólyaeskü, nyitótánc, divatbemutató, tombola és zenés táncmulatság. Ankét November 21-én (hétfőn) 17.30 órakor pályaválasztó ankétra várják a végzős álta­lános iskolások szüleit a Közösségi Házba. Meghívott vendégek: Lovász Ferencné, a megyei pályaválasztási tanácsadó részéről és a helyi közép­fokú oktatási intézmények igazgatói. Szavalóverseny A mezőtúri „Ki viszi át a szerelmet...” Alapítvány, a Móricz Zsigmond Könyv­tár és Közösségi Ház és a Jászkunság szerkesztősége megyei szavalóversenyt hirdet Nagy László születé­sének 70. évfordulója al­kalmából. A versenyre középiskolás (14-18 év) és felnőtt (18 év­től) kategóriában lehet be­nevezni. A jelentkezéseket 1995. február 28-ig a mező­túri Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házba (5400 Mezőtúr, Sza­badság tér 17.) kérik leadni. A verseny időpontja: 1995. április 11., helyszíne a könyvtár. Az oldalt írta és fotó: Czikkely Anna

Next

/
Oldalképek
Tartalom