Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-11 / 266. szám
/ 2 Körkép \n ■ 1994. november 11., péntek szakszervezetektől Konkrét érdekvédelmet a munkavállalóknak! Hadiállapot Boszniában? Páléban a boszniai szerb parlament szerdai hétórás ülésén nem tudott dönteni arról, hogy bevezessék-e a boszniai „Szerb Köztársaság” területén a hadiállapotot. Mint a parlament titkára közölte, a képviselők meglehetősen megosztottak voltak ebben a kérdésben. Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője Palába érkezésekor kifejtette: a törvény elfogadása azt jelentené, hogy a „köztársaság” elnöke rendeletekkel kormányozna, amíg a parlament össze nem ül. Fizetéskiegészítés ortodox papoknak II. János Pál pápa és II. Alekszij moszkvai pátriárka jóváhagyásával a „Szenvedő egyház megsegítése” elnevezésű katolikus szervezet évente ezer dollár „fizetéskiegészítést” ad az orosz ortodox egyház 6 ezer papjának. BT-vita a fegyverembargóról A Biztonsági Tanács szerdán befejezte kétnapos boszniai vitáját. A testület tagjainak többsége ellenezte azt az amerikai indítványt, hogy oldják fel a fegyverszállítási embargót a boszniai muzulmánokkal szemben. A felszólaló tizennégy BT-tag közül az Egyesült Államokon kívül csupán Pakisztán, Omán, Nigéria és Dzsibuti képviselője foglalt állást az embargó megszüntetése mellett. Betiltották a Vikinget A német belügyminiszter csütörtökön betiltotta a Viking Ifjúság elnevezésű újfasiszta szervezetet. Manfred Kánther belügyminisz- tey rendeleté. nyomán a rendőrség csütörtökön reggel tíz tartományban házkutatásokat tartott több tucat lakásban, és a neonáci szervezet vagyonát lefoglalta. A balkáni háború gyermekáldozatai Eddig 248 gyermek vesztette életét a Horvátországban 1991 májusában kitört harcok következtében - jelentette a Beta hírügynökség zágrábi forrásokra hivatkozva, hozzátéve, hogy a sebesült gyermekek száma meghaladja a kilencszázat. A csütörtökön közzétett hivatalos jelentés szerint a gyermekek többsége a légi— és tüzérségi támadásokban halt meg, s 46 százalékuk Kelet-Szlavóniában, 22 százalékuk pedig Dalmáciában kapott halálos sebet. A harcok kezdete óta 4237 gyermek veszítette el egyik szülejét, 54 gyereknek pedig mindkét szülője a harcok áldozatává vált. Reform előtt áll a szakszervezeti munka, a szakszervezeti szerveződés. Át kell alakulnia a területi képviseleten folyó munkának is. Az MSZOSZ megyei képviseleténél is erre az átalakításra törekszenek. Az első lépések között megtörtént a vezetőváltás is: a megyei képviseleti testület elnöke Berta István lett, aki 1971 óta végez szakszervezeti munkát (korábban a MÁV Járműjavítónál). Őt kérdeztük arról, milyen változás elé néznek a szakszervezeti tagok és maga a szakszervezet?- Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa jövő év márciusára összehívta a 3. kongresszust. Ez már most munkát ad nekünk, választ kell találni arra, melyek legyenek a szakszervezeti munka súlyponti kérdései. A szakszervezeti szövetség struktúráját is át kell alakítani, hogy az érdekvédelmi munkát az eddiginél hatékonyabban tudjuk végezni. Át kell alakítani a szakszervezeti szövetséget. Jelenleg az 53 tagszervezet nehezen mozgatható. Az elképzelések szerint 15-16 szakmacsoportot kellene alakítani, és megszüntetni a párhuzamosságokat. Meghatározni konkrétan, hogy mi a szakma, mi a szövetség, mi a terület feladata. Az első lépésben történik meg a megyei képviseletek átszervezése.- A vezetőváltás után mi történik?- Mi, a megyében azt szeretnénk, ha két feladatra készül(F oly tatás az 1. oldalról) jelenti, ami elsősorban a nagy- fogyasztású UAZ terepjárókat érinti. A leadott járművek helyett 6 Skodát ígért az országos vezetés, de azt egyelőre még nem tudni, hogy az új autók mikor érkeznek Szolnokra. További 6 autótól pedig azért kell megválni, mert már több mint 200 ezer kilométert futottak. A megmaradó gépjárművek sem használhatók korlátlanul: a megyei főkapitányság ugyanis várja azt az ŐRFK intézkedést, amely meghatározza, hogy havonta hány kilométert mehetnek a rendőrautók. A pénztelenség talán legfájóbb következménye mégis az, hogy a várva várt 13. havi illetményt nem a megszokott időben kapják kézhez a rendőrök. Az utóbbi évtizedekben ugyanis hagyománnyá vált, hogy ezt a pénzt még karácsony előtt kiosztották, így ezt a szerény ösz- szeget már előre bekalkulálhatták családi költségvetésükbe. A többségükben a létminimum határán élő „rendőrcsaládok” az idén tehát nem jutnak hozzá ehhez. A remények szerint csak januárban fogják majd kifizetni az idei pluszpénzt. Az ország gazdasági helyzetéhez igazodóan az 1995. évi rendőrségi költségvetés is megnénk fel, hogy a megyénél minden MSZOSZ-tagszervezet és annak érdekképviselete megjelenjen. Szakértői feladatokat is szeretnénk felvállalni. Például a jog, a munkavédelem, a szociálpolitika területén. Ehhez persze szakértők kellenek. Velük viszont tudjuk vállalni, hogy konkrét, gyakorlati tanácsokat adjunk a szakszervezeteknek, vagy a helyszínen, egy-egy munkahelyen segítjük az alapszervezet munkáját, tehát nem a munkavállaló vitatkozik egy kérdésről a munkaadóval, hanem a mi szakértőnk. Erre azonban alkalmassá kell tenni a megyei képviseletet, tehát szakértőket kell alkalmaznunk. Célunk, hogy a munkavállalóknak konkrét érdekvédelmet biztosítsunk.- Ezt el is várják Önöktől.- Igen, csak ez összetett. Ha például egy középvezetőt más munkakörbe kell helyezni, mert hanyag munkája több ember munkahelyét veszélyezteti, rögtön felháborodik, hogy őt nem védi a szakszervezet. Ugyanakkor egyre több szakszervezeti tag ismeri fel, hogy neki nemcsak a munkahelyen, hanem a területen, országos szinten is van érdeke, amelyet meg kell védeni. Tehát nemcsak azt várja el a szakszervezettől, hogy a főnökével szemben képviselje, hanem azt is, hogy területen, országos szinten. Például törvényhozási szinten is ott legyen a munkavállalói érdekképviselet, mint most a privatizációs lehetősen szűknek ígérkezik. A béremelésre sem sok esély látszik. Talán a bruttó 10 százalék lesz az, ami megvalósulhat. Persze a tervezett fejlesztések is elmaradnak. Mivel - a dolgokat reálisan szemlélve - a legtöbben nem látják az alagút végét, ezért ha tehetik, valami más, jövedelmezőbb és megbecsültebb munka után néznek. Ennek a már évek óta tartó folyamatnak egyaránt részese a magasan iskolázott és az alacsonyabb képzettségű munkaerő is. A rendőrség jövője tehát nem túl biztató. A megyei rendőr-főkapitányság vezetői egyelőre csak arra vállalnak garanciát, hogy az év hátra lévő részében szinten tudják tartani a rendőrség működését. Ehhez azonban további helyi kiadás- csökkentő intézkedések bevezetését tervezik. * Az ország helyzetét ismerve talán vannak, akik azt kérdezik: Miért maradjon viszonylag távolabb a szegénységtől a rendőrség, ellentétben más intézményekkel, pláne, ha a bűnügyi statisztikák folyamatosan javulnak? A számadatok sem árulkodnak mindenről, kiváltképp arról nem, hogy maguk az állampolgárok milyennek érzéketörvénynél. Vagy a területi egészségbiztosítási önkormányzatban is képviseljük őt.- Mégis nagyon sok kritika éri a szakszervezeteket.- Ha például nincs panasz a munkahelyre, nincs semmi gond, megvan a várt béremelés, akkor mindenki azt mondja, hogy a szakszervezet nem csinál semmit. Mert nem látják azt a munkát, amelyet a szakszervezet azért végez, hogy minden rendben legyen, hogy meglegyen a várt béremelés.- Általában az a jellemzőbb, hogy a munkaadók embertelen módon hajtják, túlóráztatják a munkavállalókat - nagyon alacsony bérért.- Az érdekegyeztetés nem egyszerű. Mert el kell fogadtatni a másik oldallal, hogy a munkavállaló már nem tud miről lemondani: lemondott a pihenésről, a kultúráról. Miről mondjon még le? A tejről, a kenyérről? A gyereke jövőjéről?- Szerintem a törvényi szabályozással is baj van. Az a munkáltató, aki megsérti a munka- vállaló érdekeit, nem fizet bért, nem tartja be a munkavédelmi szabályokat, olyan enyhe büntetést kap, hogy szinte fel sem veszi.- Mindenképpen szükség volna a munka törvénykönyve módosítására. Sokkal szigorúbb szankciókat kell alkalmazni azokkal szemben, akik a munkavégzés szabályait, a munka- vállalók jogait megsértik. P. É. lik környezetük közbiztonsági helyzetét. A továbbra is elképesztő mennyiségben jelentkező vagyon elleni cselekmények, az egyre elharapódzó erőszak, a jóformán ma még ellenőrizhetetlen gazdasági bűnözés és a közutakon uralkodó, bárki által tapasztalható különös morál feltételezhetően nem a növekvő biztonságot sugallják. A romló közbiztonság, a rend és ellenőrizhetőség hiánya azonban menthetetlenül zűrzavart okozhat nemcsak a gazdaságban, hanem az élet más területein is. A töivények azonban a rendőrséget, a rendőröket teszik felelőssé a közbiztonság „szolgáltatásáért" . Ehhez pedig szakemberekre, eszközökre és nyilvánvalóan sok pénzre van szükség. A kétmilliárdos elvonás mindenesetre ennek ellentmondónak tűnik. Ezek után persze azon sem kell csodálkozni, hogy az ország rendőri vezetőinek vágyálmaiban is szereplő „rendőrségről alkotott pozitív kép" nem igazán akar megvalósulni. Igaz, olyan körülmények között, ahol a rendőrök munkáját - a testület tevékenységének jelentőségét háttérbe szorító korlátozó intézkedéseivel - maga az állam minősíti, ez valóban nehéz feladat is. Horváth Győző Megszorító gazdasági intézkedésekre kényszerült a főkapitányság A bűnt üldözni kell, ha úgy adódik, gyalog is A nemzetközi családév alkalmából Családkutatás címmel szakmai tanácskozást rendeztek szerdán Túrke vén, a polgármesteri hivatalban. A Népjóléti Minisztérium, a Pro Kultúra Hun- garica Művészet- és Szabadművelődési Alapítvány, Túrkeve városa és a Túrkevei Kulturális Egyesület által támogatott tanácskozás délelőtti programjának elnöke, dr. Szabó László kandidátus, a MNT társadalomnéprajzi szakosztályának elnöke volt. Nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy mai változó világunkban a néprajztudományt senki sem kérdezi meg, holott a vidék problémájával e tudományág foglalkozik igazán, és ismeri legmélyebb gondjait. Előadásában - melynek témája a család a hagyományos társadalomban volt - ismertette a család fontosságát. Azt, hogy egykoron a család: „ .. .birtoklási, gazdálkodási, nevelési és erkölcsi kötelék is volt, nem csak vérségi kapcsolat.” Az elsősorban szakmai körből jelenlévő érdeklődők ezek után az anatóliai törökök rokonsági kapcsolatairól hallhattak előadást Ökrösné Bartha Julianna karcagi muzeológustól. Őrsi Julianna kandidátus, a túrkevei Finta Múzeum igazgatója a napjainkban tapasztalható családon belüli munkamegosztásról beszélt a Kárpát-medencében. Kutatási területe, melynek eredményeit tömören ismertette, hazánkon kívül felölelte Románia egy részét, valamint a Kárpátalját, Ukrajnát. Kitért arra is, hogy a kárpótlási törvényből eredően visszakapott földek a Nagykunságban hogyan befolyásolják a családok életét. Nagyné Kiss Mária mentálhigiénés népművelő ismertette azt a kilenc hónapig tartó programot, melyet a szolnoki Széchenyi-lakótelepen valósítottak meg. Céljuk a lakótelepi családi közösség jellemzőinek a felkutatása volt. A Pethő László kandidátus elnökletével zajló délutáni tanácskozáson szó volt arról, hogy a munkanélküliség hogyan hat a családra (előadó dr. Abonyi Erzsébet főorvos), illetve a bűn- megelőzés lehetőségeire nevelésről, melynek előadója Nyári Katalin kandidátus, kriminológus volt. -czikkelyKönnyelműsége a háromgyerekes anya életébe került (Folytatás az 1. oldalról) A pusztabánréve-mezőtúri út természetesen nem volt kivilágítva, ahogyan az egymás mellett)!), ráadásul az út jobb oldalán közlekedők sem. Merthogy a két nő egymás mellett ment: belül az úton a babakocsival Tamé, a padkán pedig két gyerekkel a biciklin a szomszédasszony. Nekik ez volt a szerencséjük, mert a belül levő asszonyt babakocsistól szinte felöklelte egy arra haladó Trabant, amit CS. L. 56 éves mezőtúri lakos vezetett. A nőt több méteren át maga előtt tolta, míg a test élettelenül zuhant a földre, de a babakocsit is mintegy 30 méteren át vitte az autó. A csodával határos módon azonban a csecsemő nem esett ki a kocsiból, így a gyermek életben maradt. Minden bizonnyal szörnyű volt a balesetet végignéznie a szomszédasszonynak és két gyermekének. Á közlekedőket több autó is kikerülte már a baleset előtti pillanatokban, ezért úgy vélhették, mindegyik jármű ezt teszi majd velük. Számításukat azonban alaposan elhibázták. Tamé hátrahagyott egy kisbabát és két nagyobb gyermeket. A rendőrség a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja; felelősség a traban- tost is terheli, mert ahogy az áldozat, ő is szabályt vétett. Kiszabadult a „doktor úr” Adatik tudtul mindazoknak, akiket érdekel, hogy tegnap kora reggel - valamivel hat óra előtt - letöltötte legutóbbi börtönbüntetését Horváth Zoltán úr. Hogy ki ő? A teljesség igénye nélkül 24 éves kora ellenére volt már állatorvos, a Hortobágyi Nemzeti Park főerdésze, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója, stopos férfi, polgármester, honvéd őrnagy, rendőr főhadnagy, lelkész, a Hungária Bank vezérigazgatója, nőgyógyász, püspöki titkár, kántor, pápai au- denciáról érkezett világutazó. Sajnos lapszűke miatt befejezzük a felsorolást, csak még annyit teszünk a leírtakhoz: most 74 rendbeli csalás miatt vonták ki a forgalomból. Hozzánk, a szerkesztőségbe szolid vadászruhában érkezett. Elmondta, hogy kis hazánkban - eddigi tapasztalatai szerint - a papok a legtanultabbak, bár szerinte túlképezik magukat, mivel könnyű becsapni őket. Igaz is, addig jár a korsó a kútra ... Szóval szinte hihetetlen, de most átvágták őt is: egy illető megígérte neki: ha kiszabadul, várja, sőt állást, lakást szerez neki. Erről csak annyit: nem várta. Viszont várja az élet, a kinti világ, amelybe beleillik kedvenc jelmondata: Hölgyeim és uraim, csak semmi pánik: jövök. Reméljük, hiába... Ember alkotta kincsünk a Tisza-tó A közös jelölt Várhegyi Attila Választási együttműködés Egyhetes „képorgia” a Tallinnban Európa találkozna a moziban Választási együttműködési megállapodást kötött egymással Szolnokon az önkormányzati választásokra három párt: a Fidesz, az MDF és a KDNP - közölték a tegnapi sajtótájékoztatón. Az együttműködés kezdeményezője a Fidesz volt, amelyik minden pártot megkeresett levélben, az összefogás lehetőségét kutatva. Az SZDSZ és az MSZP elutasította a felajánlást, míg az MDF, a KDNP nem. Az FKGP belső problémákkal küszködik, ami lehetetlenné tette az együttműködést. A megállapodás lényege, hogy a három párt támogatja a Fidesz polgármesterjelöltjét, Várhegyi Attilát, a város jelenlegi polgármesterét. Ezen túlmenően a 17 egyéni választókerületben közös képviselőjelölteket indítanak, mégpedig 7 MDF-est, 6 fideszest és 4 KDNP-st. A listán indulók elosztásánál a tavaszi parlamenti választások szolnoki arányainak leképezésére törekedtek, ahogy az egyénieknél is ezt tették. A listavezető dr. Somodi László, az MDF szolnoki szervezetének elnöke. A három párt egyéni jelöltjei a választókerületek növekvő sorrendjében: Rózsás Tibor, Balogh István, Szalay Ferenc, Sipos László, Pálhidy Csaba, Kör- téssy Lászlóné, Horváth Péter, Libor Dezső, Juhász István, Bállá György, dr. Detre István, M. Román Béla, dr. Pintér László, Józsa Csaba, dr. Csoor György, Hegmanné Nemes Sára és dr. Póta Sándor. A Fidesz helyi szervezetének elnöke, Józsa Csaba hangsúlyozta, nem valami ellen, hanem valamiért jött létre az együttműködés, annak érdekében, hogy lehetőleg minél szélesebb alapokra helyezett ön- kormányzati képviselő-testület jöjjön létre. (Folytatás az 1. oldalról) erősítette meg dr. Nemcsók János, a parlament környezetvédelmi bizottságának alelnöke, aki hozzáfűzte, hogy az érzelmi alapokra építkező, sokszor önös érdekeket előtérbe helyező jó- solgatások helyett az immáron nemzetközi hírű Tisza-tavi kutatási eredményeknek kell meghatározni a prognosztizálható jövőt. Ezek ismeretében kell aztán meghatározni azokat a prioritásokat, melyekre későbbi feladataikat építhetik fel. Figyelemre méltó volt dr. Dévai György professzornak, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ökológiai tanszékvezetőjének az a megállapítása, miszerint a Ti- sza-tó jelenlegi jó ökológiai állapotával bizonyítani tudja, hogy nem minden emberi beavatkozást kell a nem kívánatos kategóriába sorolnunk. A tanácskozáson részt vevő szakemberek többsége egyetértett azzal a felvetéssel, melyet dr. Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ismertetett, miszerint a Tisza-tó északi részén elterülő Poroszlói-medencét elengedhetetlenül szükséges lenne védett területté nyilvánítani. Minden késedelem visszafordíthatatlan környezetvédelmi károkat okozhat - hangsúlyozta a környezetvédelmi szakember. Ennek ismeretében kicsit érthetetlennek tűnik a Pénzügyminisztérium és a Földművelésügyi Minisztérium állásfoglalása, mely a szakhatóságok kérésére a nem időszerű, majd visszatérünk rá választ adta. Markánsan kirajzolódott tehát, hogy az energia- termelés és öntözővízgazdálkodás előnyt kell, hogy élvezzen a környezetvédelemmel és az idegenforgalommal szemben. Ám ahhoz, hogy ezen szférák sokszor ütköző érdekei között olyan kompromisszum jöhessen létre, mely biztosítja a térség, egyben az Álföld fejlődését is, elengedhetetlenül szükséges, hogy a víztározó által megtermelt haszon minél nagyobb részben a Ti- sza-tó érdekében kerüljön fel- használásra. P. M. Az Európai Unió kezdeményezésére kontinensünk 15 országának 109 városában rendezik meg az „Európa találkozik a moziban, az európai film hete 100 városban” címet viselő rendezvényt. Ez az esemény mérföldkövet jelent a filmek világában, hiszen Közép-Európát hazánk képviseli elsőként: a zalaegerszegi Ady Mozicentrum mellett a szolnoki Tallinn Filmszínház ad otthont a rendezvénynek. November 10-16-ig összesen 16 európai filmet - az angoltól a francián át a finnig szinte minden európai ország képviselteti magát -, illetve egy-egy összeállítást a Balázs Béla Stúdió és a kecskeméti Animációs Stúdió filmjeiből tekinthetnek meg az érdeklődők. A megnyitón egyébként, az esemény súlyához képest, szégyenteljesen kevesen voltak, hiszen alig egynéhányan ültek a széksorokban. Pedig a Tallinka Néptáncegyüttes és a Bartók Béla Zeneiskola Big Bandje fergeteges hangulatú előadással emelte a megnyitó színvonalát. Az egyhetes rendezvény fővédnöke a Művelődési Minisztérium, megyei védnöke Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke - művelődési miniszterünk és a megyei közgyűlés elnöke azonban másirányú elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a megnyitón. Ugyanígy a meghívott nagykövetségek képviselői sem jelentek meg az eseményen, kivéve a német nagykövetséget.- A Magyarországon forgalmazott filmek 90 százaléka amerikai, pedig illenék kivenni részünket az európai filméletből, a filmbemutatókból, hiszen csak Magyarország több Os- car-díjas rendezőt „adott” a filmvilágnak - mondta Várhegyi Attila polgármester.