Új Néplap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-10 / 265. szám
12 Hírek i ní'or niáciok érdekességek 1994. november 10., csütörtök 1994. november 10., csütörtök Réka napja Napkelte: 6.41 órakor, napnyugta: 16.15 órakor. Holdkelte: 12.35 órakor, holdnyugta: 23.37 órakor. Születésnaptár 105 éve született Pólya Iván (Szolnok) festő és szobrász, aki párizsi tanulmányai után Szolnokon dolgozott, az 1. világháború után a fővárosba költözött. 1907-től állított ki, freskókat is festett, Mattioni Eszterrel együtt ő volt a „hí- meskő” néven ismert dekoratív műfaj megteremtője. Műveit az MNG és a Budapesti Történeti Múzeum őrzi. Eseménynaptár Várnai csata. 1444-ben I. Ulászló király és Hunyadi János hadai abban a reményben támadták meg a török birodalmat, hogy a pápa, Velence, Genova és más nyugati hatalmak - ígéreteiknek megfelelően - flottájukkal megakadályozzák, __ hogy a szultán Kis-Azsiában tartózkodó főerői átkeljenek Európába. Ezt az ígéretüket azonban nem váltották be, és így a törökök két tűz közé foghatták a támadó magyar csapatokat, elvágva Ulászló seregének útját. Az 1444. november 10-én lezajlott várnai csatában a király elesett, Hunyadi pedig menekülésre kényszerült. Ezután a törökök még jobban megvetették a lábukat a Balkánon. Réka Réka. Hun-török eredetű név, jelentése tiszta úrnő, védőszentje Szent Revocata hispániai vértanú. Virága színes szalmavirág. Ökumenikus egyházi naptár A katolikus liturgikus naptárban Nagy Szent Leó pápa, egyháztanító. Az egyház egységén munkálkodott és a korabeli eretnekségek ellen harcolt, 452-ben a hunjaival Róma felé tartó Attila elé ment. és visszafordulása késztette. Az evangélikus naptárban Luther Márton születésnapja. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Olimposz és társai apostolok a 70 közül. Szent Oresztisz vértanú. Szatírt keres a rendőrség A családi biztonságért A szolnoki Opel Inveszta márkakereskedés - a családok éve alkalmából szervezett - november 17-ig tartó Opel-akció- ban a 100 ezer forint kedvezmény mellé értékes ajándékkal is kedveskedik vásárlóinak. A biztonságra törekvők riasztót, a zenekedvelők magnós rádiót, a kisgyermekek Opel biztonsági gyermekülést kapnak, kívánság szerint. A márkakereskedés e hétvégén szombaton és vasárnap is várja az érdeklődőket. A jászberényi rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy veszélyes, erőszakoskodó rabló felkutatásához. Tarcsa János 31 éves, jászberényi lakos alaposan gyanúsítható azzal, hogy ez év március 30-án Jászkisér környékén felvett az autójába egy stopos lányt. Tarcsa egy elhagyott, erdős részre hajtott, ahol brutális módon megerőszakolta a fiatal lányt, majd elvette az értéktárgyait, és áldozatát hátrahagyva elmenekült. A rendőrség a bűn- cselekmény elkövetése után elfogatóparancsot adott ki Tarcsa János ellen, de ez eddig nem vezetett eredményre. A gyanúsított közel 2 méter magas, de nem kisportolt testalkatú, az elkövetéskor haja barna, rövidre vágott és oldalra fésült volt. A szeme barna, füle nagy, arca hosszúkás, fogazata hiányos. Modora lágy, behízelgő, jellemző rá, hogy gyakran keresi hölgyek társaságát, és könnyen létesít kapcsolatot. Felbukkanása játéktermekben és éjszakai szórakozóhelyeken is várható. Kérik azok jelentkezését, akik tudnak a körözött férfi tartózkodási helyéről, vagy a fénykép, illetve a megadott személyleírás alapján felismerni vélik. Bejelentéseket a Jászberényi Rendőrkapitányságon vagy bármelyik szervnél, illetve rendőrnél lehet tenni. Nyílt nap a főiskolán Mindazok, akik a katonai pályához, a repüléshez vonzódnak és főiskolai hallgatók szeretnének lenni, személyesen szerezhetnek tapasztalatokat a szolnoki repülőtiszti főiskolán folyó képzés módszereiről, az oktatás sajátosságairól a november 12-i nyílt napon, ahol 9-től várják a fiatalokat s azok szüleit. A főiskola művelődési otthonában „A magyar katonai repülés története” című tárlatot tekinthetik meg a korábban érkező vendégek, akik ugyanitt az intézmény életével filmen is megismerkedhetnek. A hivatalos megnyitó 10 órakor kezdődik a művelődési otthon nagytermében, majd tájékoztató hangzik el a képzésről, a felvételiről. Az érkezőket hallgatók kísérik az előadások és a bemutató helyszíneire. Magát az intézményt az oktatók mutatják be, akik körbevezetik a látogatókat a különböző tanszékeken. Megtekinthető a repülőgép-hajtómű és -műszerberendezések szaktanterme, a szerelőcsarnok, a repüléstechnikai múzeum, a könyvtár és az uszoda, s tájékoztatnak a műszaki munka sajátosságairól is. Az immár minden évben megrendezett nyílt nap - melynek célja, hogy megismerkedhessenek a leendő diákok a főiskolával - rendezvénye szombat délután fejeződik be. Zöld szív Szolnok. A „Zöld szív” ifjúsági természetvédő mozgalom pedagógus tagjainak országos konferenciáját tartják a Zöld Iskolában pénteken és szombaton. A tapasztalatcsere és a szakmai program lehetőséget ad a környezeti nevelés kiszélesítésére. A megnyitó holnap 16 órakor kezdődik. Nyílt gyülekezeti konferencia Nyílt gyülekezeti konferenciát szervez a Nyírségi Egyházmegye a berekfürdői „Megbékélés Házában”, november 14-től 18-ig. A református egyházmegyék a tagok jelentkezését az alábbi címen várják: Református Lelkészt Hivatal, 4400 Nyíregyháza, Kálvin tér 11. (telefon: 421310-080). Nem támogatják Tegnapi lapszámunk Túr- keve városi oldalának „Jelöltek” című anyagába téves információ került a Németh István polgármester jelöltségét támogató pártokkal kapcsolatosan. Helyesen: „Az SZDSZ Túrkevén önálló polgármesterjelöltet nem kíván indítani, illetve az induló jelöltek közül senkit sem kíván támogatni.” Az érintettek és olvasóink elnézését kérjük. A székház felújításáig Szolnok. November 14-től - átmenetileg - az egészségbiztosítási pénztár székházának felújításáig az utazási költségek igénylése és házipénztári kifizetése a Kossuth tér 5/a szám alatti épület földszintjén történik. Változatlanul a Mária u. 10. szám alatt - de az I. emeleten - végzik a táppénz, a terhességi gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a gyermek- gondozási segély ellátásokkal kapcsolatos ügyintézést. Az ügyfélfogadási idő mindkét helyen változatlan. A „Hold” udvarára A szolnoki Hold úti óvoda dolgozói - a szülők segítségével - vidám összejövetelt szerveznek november 12-én, 18 órai kezdettel. Az eseményen régi dolgozók, hajdani óvodások és szülők találkoznak, akik együtt szeretnék felidézni közös emlékeiket. Az est bevételét udvari moz- gáskészség-fejlesztő szerek vásárlására szeretnék fordítani. Várják és szívesen fogadják mindazon magánszemélyek, illetve vállalkozók, kft.-k, bt.-k, vállalatok támogatását is, akik apróbb felajánlásaikkal (tombola, egyéb tárgyak) segíteni szeretnék az intézményt. ŐSZI MARATONI AKCIÓ! - ŐSZI MARATONI AKCIÓ! ■ ŐSZI MARATONI AKCIÓ! ÉLKER BEVÁSÁRLÓ HÉT VÉGE! November 11-12-én, (péntek-szombat) minden ÉLKER ABC-ben AKCIÓS ÁRAK: Baromíi párizsi 280 240 Ft/kg Fagy. tyúk 165 Ft/kg RC Cola 1,51 59 Ft tanfolyamot és vizsgát comb 169 Ft/kg, VárBaromfi virsli 33B 270 Ft/kg Fagy. liba far-hát 50 Ft/kg RC Cola 2 1 89 Ft szervez a 147/1991. juk kedves vásárlóinkat Tavaszi felvágott 38p 310 Ft/kg Fagy. liba bőrös háj 90 Ft/kg Niki mogyorókrém (400 gr) 189 Ft /XI.30./ sz. kormányrena Szolnok, SzéchenyiPulyka felvágott 332 310 Ft/kg Fagy. libanyak 110 Ft/kg Görög füge (250 gr) 89 Ft deletben meghatározott butiksor főút felőli réPan. / Kaiser alpesi kolbász 698 Ft/kg Banán 79 Ft követelmények szerint. szén. Nyitva: 8-18-ig. pulykamell tallér q30 525 Ft/kg Kaiser Időpontja 1994. novem*56910/19K* Sajtos-kolbászos / paprikás kolbász 698 Ft/kg bér 21-25-ig, Szolnokon. pulykamell 650 555 Ft/kg Jelentkezési határidő: ® MEZŐGAZDASÁGI Ezen kívül engedményes áron kínálunk még sertéshúst, egyéb húskészítményeket, friss baromfirészeket, § dobozos gyúmölcsleveket, kávét, stb.... amíg a készlet tart! § Csak ezen a két napon „nosztalgia búzacipó” (0,5 kg) 23 Ft % ŐSZI MARATONI AKCIÓ! - ŐSZI MARATONI AKCIÓ! - ŐSZI MARATONI AKCIÓ! Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Csütörtökön Szolnok belterületén, a 46-os úton Mezőtúrtól Túrkevéig, november 11-én, pénteken a megyeszékhely külterületén, Jászberény belterületén, a 4-es főút Szolnok-Kende- res szakaszán lesz ellenőrzés. Horn Gyula vitaindítója Karcag. A Magyar Szocialista Párt városi szervezetének meghívására látogat Karcagra Horn Gyula, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, az MSZP elnöke. A Déryné Művelődési Ház mozitermében holnap 10 órakor tart vitaindító előadást azon a lakossági vitafórumon, melyre minden polgárt hívnak és várnak. Szolnokhoz hü szolnokiak Szolnok. A Szolnokhoz hü szolnokiak baráti találkozóra jelentkezett polgárokat az MSZP városi szervezete ma 17 órakor, a párt Tófenék utcai párthelyiségében várja. Kunszentmárton. Jauernik István országgyűlési képviselő a parlamenti munkáról beszél ma 18 órakor, a művelődési központban kezdődő fórumán. Tanfolyam indul Szolnok. ‘ Kézikötő-, horgoló-, hímzőtanfolyam indul hétfőn 16 órakor a Cigány Szociális Központban (Aranyi S. u. 5„ alagsor). A jelképes összegért elsajátítható kézművességek mesterfogásait három hónapon át oktatják a jelentkezőknek. Tibeti élmények Szolnok. Ma 17 órától tibeti úti élményeiről tart diavetítéssel egybekötött beszámolót Janko- vics Tibor a gyermekvárosban. Jegyek a helyszínen válthatók. INNEN - ONNAN □ Szöknek a kubaiak. (Miami.) Kubaiak újabb, tizenegy fős csoportja próbált megszökni a guantánamói amerikai támaszpontról, de közülük csak ketten érték el a kubai partokat. A csoport kilenc tagját visszaszállították a támaszpontra, ahol elzárás vár rájuk - közölte a menekülttáborok egyik szóvivője kedden. Három napon belül ez volt a második jelentősebb szökési kísérlet Guantána- móról. □ Új máj Crosbynak. (Los Angeles.) Májátültetést hajtanak végre David Crosby amerikai énekesen, akit a napokban szállítottak kórházba májpanaszokkal. Orvosai közölték: az énekest máris előjegyzésbe vették az országos szervbank illetékesei. Crosbynak egy-hat hónapot kell a műtétre várakoznia. David Crosby a hatvanas évek legendás együttesének, a Byrdsnek volt a tagja, de már a hatvanas évek végén a Crosby, Stills, Nash and Young szupergrouphoz csatlakozott. □ A végzetes hanyagság. (Ottawa.) A kanadai titkosszolgálatok még 1984-ben figyelmen kívül hagyták egyik ügynökük figyelmeztetését, hogy merénylet készül Indira Gandhi indiai miniszter- elnök ellen. Ezt a végzetes hanyagságot most az egykori ügynök leplezte le a kanadai sajtóban. Dorothy Proctor a „Calgary Herald” című lapban közölt interjújában elmondta, hogy a ’80-as évek első felében a kanadai titkosszolgálatok megbízásából beférkőzött egy Ottawában működő szikh terrorista csoport soraiba. így jutott tudomására 1984 júliusában, hogy még arra az évre merényletet terveznek Indira Gandhi ellen. □ Sokat mondó véletlen. (Havanna.) Várhatóan több mint 2200-an vesznek részt az első kubai szolidaritási világtalálkozón, amelyet november 21-25. között rendeznek meg Havannában. Miként a kubai Népek Barátsága Intézet elnöke sajtótájékoztatóján jelezte, „sokat mondó véletlen”, hogy a találkozó csupán néhány nappal előzi meg a Clinton amerikai elnök által Miamiba összehívott kontinens-csúcstalálkozót, amelyre egyedül Fidel Castro kubai vezető nem kapott meghívást. A demonstrációval a kubai forradalom iránti, szerte a világban meglévő rokon- szenvet, támogatást kívánják kifejezni - hangoztatta a funkcionárius. A jelenlévők legtöbbje La- tin-Amerikából és Európából érkezik majd, s képviseltetik magukat az európai volt szocialista államok - így Magyarország - Kuba-barát társadalmi szervezetei is. A szegedi stúdió műsoraiból A TV 1-en ma 15.45-kor kezdődik a Mit ér az ember, ha vidéki...? műsora, melyben Tóth-Abonyi Balázs szíjgyártó- és nyeregké- szítő-mestert, népi iparművészt ismerhetik meg a nézők. A mesterséget sok évtizede művelő, s mára lassan munka nélkül maradó mester vall a lovakról, az egykori szokásokról, a munka szeretetéről. Az Alföldi Napló a TV 2-n ma 18.13-tól, az egy hónap múlva esedékes önkormányzati választásokkal foglalkozik. Hogyan választunk polgármestert s küldöttet a megyei közgyűlésbe? Ezekre is választ kaphatnak, akik meghallgatják a választásokat lebonyolító szakembereket és a nemzetiségek képviselőit. A nézők kérdéseit a 62/480-544-es számon várják. 60LDSAIL INTERNACIONAL LTD. VÁSÁROLJON NÁLUNK! Kiváló minőségű japán és dél-koreai alapanyagból készült női és gyermek télikabátok, együttesek fantasztikus kedvező áron kaphatók az ARANYVITORLA Kft. raktáráruházában. A női kabátok kapucnisak, melyről a kapucni levehető, a bélés kivehető! Változatos színek, divatos modellek! Nagy- és kiskereskedelmi, illetve egyéni árusítás! Cím: Szolnok, Rékasi út 90. Nyitva: hétfőtől-péntekig 8.30-16.30 óráig Telefon: 06-56/370-211 Telefax: 06-56/379-802 Rádiótelefon: 06-30-451-888. *64849/ih* A LINEA NYELVISKOLA VALUTAPÉNZTÁROSI ÉS - ÜGYINTÉZŐI szakAKCIO a KOTKODA baromfiboltban. Egész csirke 189 Ft/kg, tyúk 169 Ft/kg, pulyka aísónovember 14. Linea Nyelviskola, Szolnok Városi Művelődési Központ, fsz. 11. Telefon: 56/341-543, Fax: 56/341-558. *64657/4K* művelésre 10 hektárnál nagyobb földterületet bérelnénk hosszabb távra. Érdeklődni munkaidőben: 56/420-931 telefonon. *64838/lT* Választási hírek Szolnok. A megyeszékhelyen a helyi választási bizottság a jelöltnyilvántartásba vétel időszakában (1994. november 25-ig), minden keddi (16.30-tól) és pénteki (7.45-től) napon ülést tart a városháza I. emeleti kis tárgyalójában. A bizottság ülései nyilvánosak, melyen a jelölteket állító pártok, társadalmi szervezetek, független jelöltek és képviselőik megjelenésére számúnak. A 07 JELENTI Lángra lobbantotta az élettársat Súlyos baleset történt Török- szentmiklóson. Egy nő tévedésből benzint öntött egy üvegből az élettársára, miközben az hegesztett. A férfi ruhája a hegesztőpisztoly lángjától meggyulladt, s ennek következtében súlyos égési sérüléseket szenvedett. Kifosztották a pénztárgépet Ismeretlen tettesek 15 ezer forintot loptak el egy jászberényi presz- szóban lévő pénztárgépből. A szórakozóhely vezetője nem tudta megakadályozni a bűncselekmény elkövetését, mivel az elkövetők többen voltak, és félelemben tartották. A lapunk terjesztésével kapcsolatos észrevételeket a tisztelt előfizetők az 56/424-444-es telefonszám 23-as mellékén mondhatják el hétköznap FIGYELEM! Végkiárusítás 30 %-os árengedménnyel a CENTRUM ÁRUHÁZ emeletén lévő ruházati butikban, csak november 17-ig! *65000/1K* CIPŐ- és csizmavásár ma Szolnokon, a Városi Művelődési Központban (Hild tér) 9-18 óra között. *65001 /1K* TAPÉTÁK már 199 Ft-tól! Szolnok, Baross út 11. (udvarban). *64629/5K* Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila (A napi hírszerkesztővel további információk a 423-423-as telefonszámon közölhetők.) Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 Köszönjük, hogy ma is velünk tartott Legyen holnap is az olvasónk! ’^ET 0 V JÁSZ-NAGYKUN-SZOI.NOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Laczi Zoltán B fjk ■ V Tervezőszerkesztő: Baranyi György, Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1.1. sz. Irodaház, I Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére jf terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 5. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Rákóczi u. 74. Tel.: 57/311-511, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/371-681,45. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043,326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 16,30 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 770 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133