Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-08 / 237. szám

1994. október 8., szombat 5 Nézőpontok Szombati jegyzet yh / Értem már a farkast Emlékszem: iskolásként - mit sem sejtve igazán a világról - bifláztuk a könyvek megha­tározásait. Akkor találkoztam egy olyan kifeje­zéssel, amelyet ma értek csak meg: „ember em­bernek farkasa”. Elmondtuk szinte könnyedén, ha a tanár éppen ebből a leckéből feleltetett, de nem éreztük át a komolyságát, emlékképeink se voltak a témához, és igazán fogalmaink se róla. Mostanában azonban gyakran eszembe jut ez a dolog a farkassal. Mert egyre inkább és egyre többször találko­zom olyan helyzetekkel, amelyre nem is lehet mást mondani: ember embernek farkasa. Jól belegyalogoltunk ebbe a kapitalizmusba. Ebbe a furcsa, magyar módra megvalósított ka­pitalizmusba. Nem szeretem a tőkét. Egyszerűen azért nem, mert pénzéhes. És soha semmi nem elég neki. Nem szeretem, mert uralkodik az ember fölött, nem számít már más, csak a haszon és a haszon. Korábban azt hihettük; a pénz azért van, hogy bennünket szolgáljon. Ma már teljesen világos: mi szolgáljuk a pénzt. Birtokba vették az országot a tőkések: hazaiak és külföldiek. Különbség legfeljebb a tőkeerős­ségben van, másban aligha. A hazai tőkések egy része éppúgy igyekszik a végsőkig kizsigerelni az alkalmazottját, mint a Nyugatról jött. Elrettentő esetek százaival találkozunk nap mint nap. Rabszolga módra hajtott munkások­kal, akikkel embertelen tempóban szolgáltatják a tőkét. Alkalmazottakkal, akiknek éhbért fizet­nek vagy azt sem a tulajdonosok. Aki korábban vállalati vezetőként igencsak odafigyelt a Munka törvénykönyvére, rögtön elfelejti, ahogy a saját kittjében lesz ügyvezető igazgató. Túl­óra, hétvége? Hallani sem akar a 8 órás mun­kaidőről. A lényeg, hogy a munkaerő bármikor a rendelkezésére álljon a lehető legalacsonyabb bérért. Ha valaha nem számított az ember, akkor manapság igencsak semmibe veszik. Nemcsak a véleményét, hanem az egészségét, az életét sem. Hogy nem éppen az egészségvédelmet szolgálja 50 fokos melegben tíz órát dolgozni? Vagy nap mint nap embertelen hajtásban ledol­gozni a nyolc órát, miközben egészségkárosító anyagokkal „dúsított” levegőt szívnak? Kit ér­dekel ez? Csak a haszon, a profit, az extraprofit lebeg a munkáltatók szeme előtt. Minél többet „kivenni" a munkásból, és minél kevesebbet adni érte bérben és figyelemben. Furcsa ellent­mondása az életnek, hogy miközben a technikai civilizáció óriási léptékkel ha­lad előre, és az em­ber egyszerűen cso­dákra képes, és gé­pek milliárdjai áll­nak a szolgálatában, az olyan hátrányos helyzetű országok­ban, mint hazánk, egyre többet kell dolgozni a puszta megélheté­sért. Hány óránk, mennyi energiánk van abban, hogy együnk, lakjunk és másnap tiszta ruhában menjünk ki az utcára? Mennyit dolgozunk na­ponta ezért a minimumért? Egyre többet. És az embertelen hajszának, úgy tűnik, nincs vége, egyre csak fokozódik. Nyugatról nem az jött be, amit szerettünk volna: az általános jólét, a polgári biztonság, a tisztességes, megbízható bérek. Ami bejött, az nem is igazán nyugati. Valami balkáni vagy ázsiai? Netán latin-amerikai? A tőke egyelőre nem megszelídülni, hanem inkább megvadulni látszik. Nincs hatékony el­lenőrzés (például a túlórákban, a munkavéde­lemben), és ha van is? A tulajdonos fizet né­hány ezer forintos büntetést... Ebben a mókuskerékben - amelyből egyelőre nem tud kiszállni az ország - tulajdonképpen mindenkinek megvan a maga igaza. Mindenkit meg lehet érteni. A tőkést azért, hogy idejött, vagy itt kft.-re cserélte a vezetői székét - hogy minél több profitot akar. És oda megy, ahol a haszna a legtöbb. Meg lehet érteni az államot, aki hagyja mindezt. Ha a tőkések fejére koppin- tana, félő, hogy sokkal kevesebb munkahely maradna az országban, a nyugati tőke például rögvest áttelepülne oda, ahol mindent szabad. És meg lehet érteni a munkást is, aki többszörö­sével többet dolgozik - többszörösével keve­sebb bérért, miközben majdnem azonos áron veszi már a kenyeret a boltban: mint Nyugaton. Mindenkit meg lehet érteni ebben az össz­népi mókuskerékben. Csak egyvalamit nem: Miért jó ez nekünk? Lakos László földművelésügyi miniszter nyilatkozata Nem döntögetnek magyar libamájas kamionokat Lakos László földművelés­ügyi miniszter tagja volt an­nak a hivatalos küldöttség­nek, amely Göncz Árpád köz- társasági elnököt párizsi út­jára elkísérte. A minisztertől a TGV francia szuperexpresz- szen, Párizs és Poitiers kö­zött kértünk nyilatkozatot.- Nagyon tanulságosak vol­tak a megbeszélések, mert ezekből egyértelműen kitűnt: Európa vezető politikusai tényként kezelik Magyarország jövendő Európa unióbeli tag­ságát. Úgy nyilatkoztak, hogy csatlakozásunk csak technikai kérdés, az ütemezésben lehet vita. Szerettük volna elérni, hogy a franciák fektessenek be Ma­gyarországon, mert a magyar mezőgazdaság tőkehiányos, szüksége van a külföldi pénzre, a fejlett technológiára és ami még ennél is fontosabb, azokra a külpiaci kapcsolatokra, ame­lyeket ezek a nagy cégek ma­gukkal hoznak. Megpróbáltuk megértetni velük, hogy Ma­gyarországon érdemes beru­házni, mert tőlünk keletre' százmilliónyi olyan ember él, akiknek élelmiszert vagy tech­nológiát lehet eladni. A tárgya­lások mellett részt vettünk a francia vállalkozókkal közösen rendezett konferencián, és tár­gyaltunk a magyarországi in­gatlan-nyilvántartás korszerű­sítéséről is.- Kérem, fejtse ki bővebben: mi indokolja ezt a korszerűsí­tést, és milyen irányú lesz?- Óriási az elmaradásunk ezen a téren. A jelenlegi tech­nikával, vagyis kézi feldolgo­zással és nyilvántartással a rendszer gyakorlatilag műkö­désképtelenné vált. Egyes terü­leteken az elmaradás többéves, és a jelenlegi feldolgozási módszerek mellett esély sincs arra, hogy valaha utolérjük magunkat. A lakások növekvő forgalma, a kárpótlás és a szö­vetkezeti részaránytulajdon kapcsán a korábbinál több tu­lajdonos van az országban. A néhány millió tulajdonos jog­gal várja el, hogy az ingat­lan-nyilvántartás naprakész és közhiteles legyen. Ézért telje­sen elektronizált, számítógépes nyilvántartásra térünk át. Olyan rendszert képzelünk el, amelyben az ügyvéd vagy a közjegyző - a hozzájuk forduló állampolgár kérésére - számí­tógépen lekérheti az adatokat a tulajdoni lapról. Vagyis remé­nyeim szerint igen nagy fokú gyorsaság, pontosság, közhite­lesség és könnyű hozzáférhető­ség jellemzi a rendszert.- Említette, hogy tárgyaláso­kat folytatott esetleges magyar befektetésekről. Milyen hatása lesz ennek a termelésfinanszíro­zásra?- A Credit Agricole Bank elnökével és vezérkarával tár­gyaltam. Ez parasztbank, valamikor szövetkezeti alapon szervező­dött, mezőgazdasági termelők és kisemberek betéteiből. A mezőgazdasági termelés finan­szírozásáról, a mezőgazdasági támogatás rendszeréről tárgyal­tunk velük.- Ez hiteleket jelent vagy se­gélyeket, esetleg mindkettőt?- Mi csak a rendszert tanul­mányozzuk, és felvetettük, hogy vásároljanak meg egy privatizációra kijelölt hazai bankot.- A francia vállalkozókkal közösen rendezett konferencián az egyik francia cég képviselője megjegyezte, hogy Magyaror­szág az egyetlen a világon, amely nem védi saját cukoripa­rát.- A vád egyszerűen nem igaz. Jelenleg engedélyezési rendszer van érvényben, tehát engedély nélkül be sem lehet hozni cukrot az országba. A kormány a GATT-megállapo- dásnak megfelelően tavaly de­cemberben leadta az új vámta­rifákat, a cukorra 80 százalékos vámot állapított meg. A vita most azon folyik, hogy ez sok vagy kevés. Szerintünk kevés. A nagyobb baj az, hogy a vám kijátszható, mert apportként hoznak be cukrot, és az ap­portra a vám nem vonatkozik. Valójában a probléma gyö­kere abban van, hogy a hazai ár többszöröse a világpiaci árnak. Brazíliától, Argentínától, Ku­bától meg Mexikótól félnek a hazai termelők, ahol a cukor előállítása harmadennyibe ke­rül. A felvetés kapcsán meg kell jegyeznem, hogy kértük a cu­korgyárakat, készítsenek ta­nulmányt arról, hogy az elkö­vetkezendő években hogyan alakul a cukorrépa felvásárlási ára, a cukor termelői és piaci ára. Ennek alapján lehet megál­lapítani, hogy a jelenlegi vá­mok elegendő védelmet nyúj­tanak-e a jövőben? Csak érdekességként jegy­zem meg beszélgetésünkben, hogy az édesipar keményen támadja ezt a protekcionista rendszert, mert máshonnan, ol­csóbban szeretnék megvenni a cukrot. De a lényeg: az agrár­piaci szabályozás keretében jó lenne valamilyen elfogadható rendszert kidolgozni.- Mi lesz a magyar mezőgaz­dasági termelők konkrét haszna a franciaországi tárgyalások­ból?- Három dolgot említenék. Remélem, tovább tart a magyar exporttal kapcsolatos türelmes álláspont a franciák részéről. Vagyis bízunk abban, hogy a francia parasztok nem döntö­getnek többet magyar libamá­jas kamionokat. Másodszor: reméljük, lesz­nek francia befektetők, vagyis még többen vesznek részt a magyar mezőgazdaság finan­szírozásában és fejlesztésében. Harmadszor: konkrét ered­ményeket várunk az ingat­lan-nyilvántartási rendszerről folytatott tárgyalásoktól.- Milyen mezőgazdasági termékekre épül a két ország export-import forgalma?- Mintegy 85 millió dollár értékű élelmiszert szállítunk Franciaországba az idén, ennek legnagyobb része libamáj. Nö­vekszik a baromfihúsexport, szemben a sertéshúsexporttal, amely gyakorlatilag nullára csökken. Ugyanakkor örvendetesen nő a borexportunk, az idén már egymillió dollár értékben szál­lítunk a kitűnő borokat termelő Franciaországba. Az importban leginkább a marhahús behoza­tala emelkedik. Árpási Zoltán (Ferenczy Europress) A humort édesanyjától örökölte Foglalkozása: rímfaragó- Á, dehogy, hiszen mint ír­tam, kiváló tanár, pedagógus, jó szakember volt.- Mondják, megrendelésre is dolgozik.- Sokszor. Egy esetben az ötvenéves házassági évfordu­lóra kértek tőlem pajzán strófá­kat. Már a cím sem volt akármi: A vőlegény már nem lövő le­gyén. Szóval akkora sikere lett, hogy sokan lemásolták, annyira igaznak tartották.- A minap Kunhegyesen rendeztek egy megyei nyugdí­jas-találkozót. Ott is szerepelt.- Utólag bevallom, nem eze­ket a strófákat, másféléket szán­tam oda. De amikor megláttam azokat az aranyos óvodásokat, hogy csillogó szemekkel, kipi­rult arccal fújták a verseket, da­loltak nekünk, deres halántékú, mindenhonnan összeverbuvált nyugdíjasoknak, megmásítot­tam a szándékom. Valahogyan imigyen: „ Gyermekzsivajgástól hangos erre a táj Meglátszik, hogy itt járt a szép gólyamadár Minden év tavaszán hozzánk visszajönnek Tudják, hogy nélkülük nem szü­lethet gyermek Mikor kicsik voltunk nékünk is így mondták A kéménybe dobott a szép gó­lyamadár E régi hagyomány, mende­monda még él, így a háztetőkön rajta van a kémény Mikor női a gyerek, fejlődik az esze Rájön, hogy a gólya mende­monda mese."- Állítólag még a vodkáról is költött életrajzot.- A hír félig igaz, ez is szesz, csak éppen nem vodka, hanem pálinka. Hozzáteszem, égetett italt nyolc éve egy kortyot sem iszom, de azért kezemben egy fél deci efféle nedűvel kará­csonykor, Mikuláskor, lagzik- ban már sokszor elmondtam. A címe: Ballada a fél pohár pálin­káról: „Óh, te kicsiny árva, tégedet itt hagytak Magányosságodban nem is vi­gasztaltak Pedig még mint gyümölcs néztél le á fáról Dicső himnuszt zengve apáról, anyáról Magra hasogatta szedték szét a tested Rézüstbe öntözvén űzték ki a lelked Van-e még tenéked mostoha testtéred? Feláldoznám magam, oltal­mamba venném Ami a betűvel van azt én beven­ném Ha van szesztestvéred, és nincs pártfogója Jöjjön, befogadom, lesz szállás­adója! Ki téged elhagyott, az most egy ostoba Magadra maradtál, így lettél mostoha Én megvetem azt ki téged ha­gyott árván Szájtátva fogadlak epedve és várván Magamba bezárlak, soha el nem hagylak Kár csak hogy ennyi vagy, ezért most bekaptak."- A lakodalmakról még nem beszéltünk.- Nem vagyok kimondottan vőfélytípus, de ha hívnak, me­gyek. Erre az alkalomra is írok, írtam. Nemrégen történt, hogy az egyik Pest megyei faluban a vőfély kis híján ledobta a jénai tálas levest, mert az annyira sü­tötte az ujjait. Sziszegett, fújta a kezeit, és zavarában elfelejtette a rigmust. Csak ennyi jutott eszébe: Eh, szarok bele, jó ét­vágyat.- Erre?- Erre dűlt a nép, kacagott mindenki, páran pedig a fejüket csóválták. Hogy megmentsem, vagy legalább valamilyen mó­don mentsem a mundér becsüle­tét, felálltam, szót kértem, és ki­segítettem. „Béhozták a forró levest Jaj, süti a markát! Ijedtében a főszakács Leereszti farkát Benne főtt a húslevesben Csirke, tyúk és pulyka Amely még egy fél órája Mérges taknyát fújta Itt a finom leves, a kakas taréjá­val Nem szemtelenkedik már a szomszéd tyúkjával Tegnap még nagy úr volt, az udvaron szólott Kakas uram jércéivel élte a vi­lágot Itt a finom pörkölt, igen jámbor fajta Húsz évig kérődzőit, míg az anyja nyalta Sörrel is szolgálok, bár egy ki­csit langyos Olyan, mint a lóhúgy, csak ki­csikét habos A saláta egész friss A múlt héten szedték Azelőtt meg egy hétig Trágyázták a kecskék,- Hírlik, több könyv tulajdo­nosa.- 1990-ben két versesköte­tem jelent meg. Ebben .benne van egy olyan költemény is, amelyet a római pápának írtam. Elpostáztam a Vatikánba, és a nagykövet küldött köszönőleve­let. Még érdekesebb, hogy a vá­logatott verseim egyik kötetét Washingtonban is megrendel­ték. Göncz Árpádnak, Antall Józsefnek és Horn Gyulának is feladtam egy-egy példányt az elbeszéléseimről, a tiszavárko- nyi emberekről szóló története­imből.- Választ kapott?- Igen. Göncz Árpád és An­tall József a tisztelettel köszö­néssel búcsúzott tőlem. Horn Gyula pedig az üdvözlettel szó­val zárta válaszát.- Mit von le mindebből?- Az égvilágon semmit. Leg­feljebb azt, megkapták a pak- samétát. D. Szabó Miklós Jövőre kiemelik a Titanic egy darabját Nem én találtam ki, a névje­gyén is ez áll: Kiss Béla, rímfa­ragó. Tiszavárkonyi, és a hat­vannyolcadik esztendejét ta­possa. Mivel az édesapja is cipész volt, természetesen kitanulta ezt a szakmát. De istenigazából a házak építését, tatarozását, csi­nosítását kedvelte: így újabb mesterséget sajátított el, és vé­gül kőművesként ment nyug­díjba. Ezzel kapcsolatban ne­vetve mond egy kis versikét: „ Egy kis homok, egy kis mész Kőművesnek nem kell ész." Gyermeke nincs, az első fele­sége meghalt, két éve az élet­társával él.- Béla bácsi! Rímfaragóhaj­lamát vajon honnan, kitől örö­költe?- Az édesapám is kedvelte a humort, a derűt, de úgy isten­igazából drága anyámtól, An­gyal Annától. Nagyon szerette a kacagást, a mókát. Apám min­den munkát elvállalt: aratott, kaszált, kapált is. Nem kedvelte a száraz telet, mert akkor az emberek nem javíttatták a láb­belit. Az apró üzletben ott virí­tott egy intelem, amely szerint: „Hitel csak holnap lesz." Mel­lette egy másik vers , ez imi­gyen hangzott: „Kutyából nem lesz szalonna, Nem szép, ha piszkos a csizma. Ha lábbelid megtiszítod, A javítást olcsón kapod.”- Ezek a szülei rímei. Ön mikor kezdett a verseléssel fog­lalkozni?- Úgy istenigazából felnőtt fejjel. Ez úgy esett, hogy a he­tediket meg a nyolcadikat már később végeztem, esti tagoza­ton. Nem tagadom, egyre maga­sabb a homlokom, magyarul kopik a frizurám. így volt már ez jó harminc éve, amikor ez történt. Egyszer a magyarta- námő kihívott a táblához, és elemezni kellett ezt a mondatot: Ne csúfoljátok a kopaszodó embert. Nevettek a többiek, tudta mindenki, nem véletlen, hogy nekem jutott a feladat. Cserében azután a következő órára én is írtam róla egy kis versikét.- Hallhatnánk?- Igen. Csak előkeresem. Megvan. No, szóval: „Osztályfőnökünk a kis, töré­keny barna Könnyebb az ő teste, mint a szappan habja Alig van egy mázsa az angyalát neki De a nyelvtan szakmát kiválóan érti Életünknek az a legragyogóbb napja Mikor a nyelvtanból nem kell felelnünk ma Szívesen hallgatjuk amikor ma­gyaráz, Mikor visszakérdez, minket a hideg ráz Bocsánatot kérek, nem sértés­nek szántam, Csak a kopaszságért kissé visz- szavágtam.” Hát, kérem, így kezdődött.- Harag lett belőle? Új kötetek az Európától Az Európa Könyvkiadó ok­tóberben megjelenő könyvúj­donságai között Brazília kultu­rális sokszínűségét bemutató könyv, vidám elbeszéléseket tartalmazó kötet, illetve klasz- szikus bűnügyi regények egy­aránt találhatók. A francia Claude Luis Strauss Szomorú trópusok című műve Brazíliá­nak, Latin-Amerika legnagyobb országának természeti és kultu­rális értékekben páratlanul gaz­dag világát mutatja be. A neves etnográfus könyve immár má­sodízben jelenik meg magyarul. A Vidám Könyvek sorozatban lát napvilágot az angol Gerald Durrel elbeszéléseit tartalmazó kötet. A Családom és egyéb ál­latfajták című könyvéből meg­ismert, kedvesen bolond Durrel család gyermekei ezúttal elhatá­rozzák, hogy férjhez adják a mamát. A vidám kalandokban bővelkedő történet mellett ol­vasható még a könyvben szen­timentális hangulatú írás is, de nem érheti csalódás a morbid humor kedvelőit sem. (MTI) 1995 júliusában egy francia­amerikai kutatócsoport a Nauti­lus mélytengeralattjáró segítsé­gével 4000 méter mélyről a fel­színre kívánja hozni az 1912. április 14-én jéghegynek ütkö­zött és elsüllyedt Titanic luxus­tengerjáró törzsének egy 8x3 méteres darabját. Művészetpár­toló (!) amerikai mecénások támogatják a kutatást, s a meg­talált leleteket az egyesült álla­mokbeli úszó Titanic-múzeum- ban kívánják elhelyezni. Az érdeklődőknek azonban nem kellett a tengerentúli mú­zeum megnyitásáig várni: októ­ber 4-től London mellett, a greenwichi világhírű brit ten­gerészeti múzeumban fél évig ideiglenes kiállításon mutatják be a Titanic hullámsírjából ed­dig napvilágra került mintegy háromezer különböző tárgyat. A rendezők külön is felhívják a látogatók figyelmét arra a táv­csőre, amivel az 1523 áldozat életét meg lehetett volna men­teni. A 750 túlélő egyike volt az a Frederick Fleet tengerész, aki a tragédia éjszakáján a hajó kilá­tókosarában ült, és figyelte az óceánt. „A csillagos éjszakán igen messzire lehetett látni, s ha nekünk távcsövet adnak, időben észlelhettük volna a jéghegyet. De a Titanic első útját már megelőzte az elsüllyedhetetlen- ségéről szóló legendája, és ez a hírnév a kapitányt és az egész legénységet elővigyázatlanná tette” - közölte annak idején a katasztrófát vizsgáló bizottság előtt tett vallomásában. Véle­ményét most dr. Eric Kentley, a greenwichi múzeum szakértője megerősítette: „Nincs kétségem aziránt hogy a most megtalált távcső megmentette volna a vi­lág leghíresebb luxusgőzősét és az 1523 utast - ha használják.” A távcsövet nemrég találták meg kutatást végző búvárok, két és fél tengeri mérföldnyire a tenger felszíne alatt, a Titanic parancsnoki hídja mellett. A hajó maradványait 9 éve gyűjtik és vizsgálják: a roncsokat 1985. szeptember 1-jén fedezték fel egy francia cég kutatói. Ferenczy Europress

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom