Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29 / 255. szám
1994. október 29., szombat Riport----jegyzet 5 S zombati jegyzet fa Az APEH is ember Öltöny csokomyakkendővel, keménykalappal, lakkcipővel és aktatáskával - ilyennek ábrázolják a humoristák, a karikaturisták az APEH emberét, az adóellenőrt. A figura természetesen egy unszimpatikus alak. Kíviil-belül konzervatív, lehetetlen, elviselhetetlen. Termetre jelentéktelen. Az öltöny csokomyakkendővel, keménykalappal, lakkcipővel és aktatáskával mintegy szimbóluma szögletességének, a hivatali hatalomnak, az ügy iránti teljes odaadásnak - viszont elfedi kicsiségét, jelentéktelenségét. Az APEH-emberke merev, szögletes külleme nyilvánvalóan kemény, érzéketlen belsőt takar. 0 az, aki mint egy földön kívüli lény az emberek veséjébe - illetve pénztárcájába - lát. Rendkívüli érzékkel megszimatolja és megtalálja az utolsó cincogó adózatlan fillért is a zsebünkben. Az edóellenőr kegyetlen és kíméletlen. Képes az utolsó csirkelábat is elvenni adó fejében a szerencsétlen kisnyugdíjastól. Célja elérése érdekében mindenre elszánt. Ha kell láthatatlanná válik, hogy a szintén láthatatlan jövedelmeket felderítse. Napokat képes rejtett figyeléssel eltölteni. Követ, mint az árnyékunk, minden lépésünket figyelemmel kíséri. Akkor és ott jelenik meg, amikor és ahol nem számítanak rá. Villámgyorsan és kíméletlenül csap le az adózó állampolgárokra. Az eszközökben nem válogat. Behajt, ha kell büntet, börtönbe juttat - legszívesebben tán még likvidálná is a renitenskedő adózókat. Az APEH-emberkének ilyen hivatali feladat és mentalitás mellett természetesen nincsenek érzelmei sem. Nem érez sajnálatot, szánalmat, amikor a sápot lehúzza, legfeljebb kéjes örömet egy-egy adócsalás, vagy tévedés leleplezése után. Mivel állandó készenlétben áll és úton van, nincs magánélete sem. Nincs barátja, nincs családja, nincsenek gyerekei - hogy is teremthetne valaki emberi kapcsolatokat érzelmek nélkül! Ilyesmire talán nincs is igénye. Élete a munkája és élvezi, hogy rettegnek tőle, ahol csak megjelenik. A humor természetesen mindig túloz. Az azonban egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a humornak nem kevés a valóságalapja - ez esetünkben sem tagadható. Mert senki nem gondolhatja komolyan, hogy az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nagy népszerűségnek örvendő intézmény az állampolgárok körében. Nyilván azért, mert - bár állami megbízatásának tesz eleget - ő az, aki megrövidít bennünket, leveszi a sápot a keserves munkával összejött kis fizetésünkből, mellékállásunkból és mindenféle egyéb más jövedelmünkből. És az is igaz, hogy a hivatal emberei ellenőriznek bennünket, ha kell büntetnek, végrehajtanak. Feltehetően nem kevesen vannak, akik fizetésnapon „imájukba foglalják” az adóhivatalt és embereit. Nem repesünk az örömtől, ha jön az adóellenőr, ha beidéznek bennünket az APEH-hez elszámoltatásra, vagy akár egy szúrópróba-szerű rutinellenőrzésre. Azokat pedig, akik még az APEH eszén is túljárnak, nem is érezzük igazán vétkesnek - sőt némi rokonszenvvel viseltetünk irántuk. Szó mi szó, szépen meglennénk mi APEH nélkül is. Elfogadnánk, ha a bruttó fizetésünket kapnánk kézhez és nem lenne jövedelemadó, áfa, meg adóellenőr. A hivatal viszont létezik, tevékenykedik. Egyelőre! Egyelőre, mert az APEH-emberke sokakat meglepve a napokban váratlanul nemet mondott a humoristák által ráosztott szerepre. Addig provokálták felülről, míg egyszercsak betelt a pohara. Mert neki is vannak idegei, a végtelenségig vele sem lehet packázni. Mert az APEH is ember! Történt ugyanis, hogy a Pénzügyminisztérium két milliárd forintot szándékozik bevonni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal költségvetéséből. Erre borult ki az APEH-emberke - és kipakolt. Elmondta, hogy hovatovább lehetetlenné válik helyzete, munkája. Elmondta azt is - és nem a humoristákra, hanem a Pénzügyminisztériumra célozva -, hogy nem ismerik jól azok, akik azt feltételezik róla, hogy nincsenek érzelmei. Igenis vannak, mint mindenki másnak! Tud szeretni, haragudni, örülni, szorongani, bánkódni. Mindenki tudomására hozta, hogy a közhiedelemmel ellentétben családja is van, vannak gyerekei, barátai és nem csak a munkahelyén érzi magát jól, hanem szerettei között is, sőt ott még jobban. Éppen ezért nincs kedve sokáig napi tizenkét órát dolgozni a kötelező nyolc helyett, elég volt az önfeláldozásból, a vak ügyszeretetből. Megtudhattuk az APEH-emberkétől azt is, hogy hány milliárd forint bevételtől esik el az államkassza, ha ő csak a kötelező munkaidejét dolgozza le. És ha valaki arra gondol, hogy a másfél műszakját tisztességesen megfizeti, az ismét téved: tavalyi átlagbére 31 ezer forint volt, az idei pedig 33 ezer - természetesen bruttóban. Ebből lejön az adó, mert az APEH saját embereivel is „könyörtelen”. A borítékban tehát nem valami irigylésre méltó összeg marad. E tekintetben emberkénk perspektívája sem biztató: a hivatal költségvetésének mérséklése következtében 50 millió forint bérkeret is ugrik. Az alacsony fizetés tehát tartósnak tekinthető nála. Ilyen alacsony fizetésből persze nem telik öltönyre, csokomyakkendőre, lakkcipőre, legfeljebb csak farmerre és pulóverre. Nem annak örül, hogy behajt, rajtakap, hanem annak, hogy egyáltalán meg tud élni. Remélem, senki nem néz az APEH fogadat- lan prókátorának. Sietek is leszögezni: nagyon nincs ínyemre, hogy a fizetésem keményen megnyirbálja az adóhivatal. Előfordul - mit is tagadjam -, hogy én is cifra jelzőkkel, illetem a hivatalt épületestől, számítógépestől. És helyzetemet ismerve nem is hiszem, hogy valaha is.az örömmel adózók táborába fogok tartozni. Ugyanakkor azt is meg kell mondanom, hogy az APEH-re már nem nézek annyira ferde szemmel a Pénzügyminisztériummal történt konfliktusa óta, mint azelőtt. Valahogy emberibbé vált szememben a hivatal. Az ott dolgozókat pedig jószerével sorstársaimnak nézem, akik teszik a kötelességüket legjobb tudásuk szerint és közben alig tudnak megélni. így hát a magam részéről megígérem, hogy ezután nem fogok adóellenőröket karikírozni. Szimpátiámért cserébe természetesen semmit nem kérek az APEH-től. írásomat azért - biztos, ami biztos - mellékelni fogom a legközelebbi adóbevallásomhoz. UMerr Gazdag programok az év hátralévő részében Mi újság kórusaink háza táján? Nemrégiben ülést tartott a megyei KÓTA, azaz a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ének- zenei együttesek és Karnagyok Egyesülete. A tanácskozáson értékelték a megjelentek az elmúlt időszak rendezvényeit és meghatározták az új évad feladatait. Baby sitternek indult, testőrök menekítették haza Szinte mindennap olvashatunk az újságokban olyan hirdetést, amelyben magyar közvetítő cégek munkalehetőséget kínálnak Nyugaton. A fiatal lányokat általában azzal csalogatják, hogy családoknál gyermekgondozói állás vár rájuk. A csábító ajánlatok mögött azonban olykor rémisztő valóság húzódik meg. A rendkívüli módon gazdag programból ezúttal kiemeljük, hogy a Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat rendezésében a napokban tartottak továbbképzést a népdalkörök vezetői számára. Tanácsokat kaptak itt az érdeklődők az új minősítésekre való felkészítéshez, népdalcsokrok összeállításához. November 5-én rangos rendezvény lesz Szolnokon: a Bar- tók-kórusok országos találkozójára az ad apropót, hogy immár huszonöt évessé „öregedett” a Szolnoki Bartók Kórus. A találkozón - mely egyúttal alkalmul szolgál majd a karvezetők tapasztalatacsere jellegű továbbképzéséhez is - részt vesz az ELTE Bartók Béla Vegyeskara, a budapesti MOM Bartók Béla Férfikara, a Pécsi Bartók Béla Férfikar, a Szegedi Bartók Béla Vegyeskar, és természetesen az ünnepelt: a Szolnoki Bartók Kamarakórus. November 15-én tartják meg az énektanárok és karvezetők soron következő továbbképzését, majd - még szintén novemberben, 19-én - a Karcagi Városi Vegyeskar, a Szolnoki Kodály Kórus és a Jászberényi Pa- lotásy János Vegyeskar lép fel Cegléden az Éneklő Magyarország díszhangversenyén. Ézen a rangos rendezvényen kizárólag a „Hangversenykórus”-fokoza- tot elért énekkarok vehetnek részt. Feltehetőleg Karcag városa lesz a házigazdája az ének-zene tagozatos általános iskolák kórushangversenyének: a rendezvényt november 26-án tartják meg. Az élményt nyújtónak ígérkező koncerten a jászberényi, karcagi, mezőtúri, szolnoki, tiszafüredi és törökszentmiklósi kórusok lépnek majd pódiumra. A december havi események mind-mind a „magyar kórusok napja” jegyében zajlanak majd. Harmadikén a Tiszaparti Gimnázium ad otthont a középiskolás énekkarok hangversenyének, tizedikén pedig népdaléneklő versennyel folytatódik a gazdag és változatos program Szolnokon, az Eötvös József Általános Iskolában. Tizenharmadikán újabb továbbképzés lesz az énektanároknak és karvezetőknek, majd tizenötödikén - a szolnoki városháza dísztermében - a Szolnoki Járműjavító Férfikara, a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara, a Tiszaparti Gimnázium Kodály Kórusa, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa, a Bartók Béla Kamarakórus és a Szolnoki Kodály Kórus ad ünnepi hangversenyt. Másnap Jászberényben, Karcagon, Kisújszálláson és Mezőtúron ünnepük hangversennyel a magyar kórusok napját. A hónap utolsó zenei rendezvényeként a megyei népdaléneklő körök országos minősítésére kerül sor Törökszentmik- lóson, a Városi Művelődési Központban. Az 1995-ös esztendő úgyszintén gazdag programjaiból ezúttal három rangos rendezvényre hívjuk fel a figyelmet: április 22-23-án lesz a fiúkórusok országos és nemzetközi találkozója, május 27-én a kórusok országos minősítése, míg június 24-én jubileumi hangversenyt ad a Járműjavító - immár 120 éves - férfikara. Sz. J. A következő történetet egy édesanya mesélte el. Azért vállalta lánya kálváriájának nyilvánosságra hozatalát, mert abban reménykedik, hogy történetük gondolkodóba ejt néhány szülőt és vállalkozó szellemű gyereket, mielőtt „bedőlnének” a vonzónak tűnő hirdetéseknek. Nem akarta elengedni Az eset nyáron történt meg, de az anya még most sem tud indulatok nélkül beszélni róla.- Általában azzal szédítik meg ezeket a lányokat, hogy kimehetnek Angliába baby sitternek, és ott, bár nem sokat keresnek, de kapnak lakást, ennivalót, tehát ellátást, gyakorolják a nyelvet, és lehetőség van arra is, hogy tanuljanak. Az én lányomat is ez a tanulási lehetőség vonzotta. Tizenhét éves elmúlt, leérettségizett. Találkozott az egyik ismerős kislánnyal, aki Londonban végzett ugyanilyen munkát, és nagyon tetszett neki, jól érezte ott magát. Ajánlott egy szolnoki címet, akik hozzásegítették ehhez az álláshoz. A lányom fölkereste a megadott címet, ahol egy hölgy fogadta. Elmondta, hogy Londonba közvetíti ki, személyesen is ismeri azt a családot, ahová menni fog, mert korábban ő is volt ott baby sitter. Azt ígérte, hogy 30-40 ezer forintnak megfelelő fizetést kap a gyerek és közben iskolába is járhat.- Mit szólt erre ön?- Nem örültem neki. Össze is vesztünk. A lányom érettségi után mindenképpen nyelvet akart tanulni, és egy lázadó korszakot élt, hogy hiába tanult, itthon nem lehet csinálni semmit. Nagyon csúnyán összevesztünk. Én valahogy megéreztem a bajt. Kiabáltam vele: „Értsd meg, hogy kurvát csinálnak belőled!” De ő üvöltött, hogy ki akar menni.- És ön elengedte.- El, mert két hónap múlva, amikor betöltötte a tizennyolcadik évét, az engedélyem nélkül is kimehetett volna. Megvettük a repülőjegyet és befizettünk hatezer forintot a közvetítőnek. Jött egy hivatalos papír a családtól, ahol várják a gyereket. De már ekkor gyanús volt, mert az ígéret Londonba szólt, de a papír már máshová. Tehát másik címre küldték a gyereket, mint amit először ígértek. A gondok már akkor kezdődtek, amikor kiment. Nem várta senki a repülőtéren, metróra kellett szállnia. Első nap felhívott és a telefonban elcsuklott a hangja: „Anya, ez borzasztó ami itt van, repedezettek a falak, csupa kosz minden, és egy néger családnál kaptam állást.” Kiderült, hogy London külvárosába küldték, egy nagyon lepusztult környezetbe. Másnap én hívtam fel. Akkor is panaszkodott, hogy milyen gorombák, itt van az előző baby sitter, aki betanítja őt, de teljesen le van fogyva az a kislány. Kiderült, hogy főznie is kellene, holott a szerződésben erről nem volt szó. Felléphet a Music TV-ben Az első héten (amíg betanul) eléggé szabad. Ahogy megtudtam tőle, működik azon a részen két vallási csoport, akik kifigyelik az új lányokat, és az a feladatuk, hogy maguk közé hívják őket, ha megtetszik nekik.- így járt az ön lánya is.- Igen, még meg is örült neki, hogy vannak ismerősei. A két lány, aki megkömyékezte őt, nagyon jól, divatosan öltözött. Meghívták a csoportjukhoz. Elvitték a szépen berendezett lakásukra, ami tele volt szentképekkel. Meghívták egy étterembe. „Kérj, amit akarsz, mi fizetünk”, - mondták. A lányom elment velük Londonba, örült, hogy addig sem kell abban a nyomornegyedben lennie. Elvitték a Music TV-be, a stúdióba. Mivel előzőleg itallal kínálták (amiben feltehetően kábítószer volt) nagyon szédült, és nem emlékezett pontosan mindenre. De arra igen, hogy azt ígérték, csinálnak róla videoküpet, és ha jól sikerül, felléphet az MTV-ben. Valóban van ott egy olyan lehetőség, hogy bárkiről csinálnak ilyen klipet és ha jól sikerül, akkor lehetőséget kap. Csak az a „szépséghibája”, hogy 90 ezer forint körüli összegért készítik el azt a felvételt. Mondták a lányomnak, hogy írjon haza, kérjen pénzt. Ezt valahogy úgy adták be neki, mintha az ő érdemük lenne, hogy a lányom erre egyáltalán lehetőséget kap . . . Ha ellenkezel, megvernek-És a lánya írt haza.- Igen, de két levelet is kaptam. Az egyik homlokegyenest ellenkezője volt a másiknak. Mert másodszorra már azt írta, hogy: anya, ez egy nagy hülyeség ...- Nem akart kiszállni a lánya ebből a buliból?- De igen. Viszont a néger családnál lévő baby sitter azt mondta neki, hogy menj el velük, ne mondj nemet, mert megvernek. Ugyanakkor találkozott az üzletben egy lánnyal, aki azt tanácsolta, hogy hagyja ott ezt a néger családot, mert ő ismert egy magyar kislányt, aki hasonlóképpen járt, mint ő. Telefonált Budapestre a lánynak, és kiderült, hogy valóban igaz a történet.- A jólöltözött „hölgyek" azonban újra eljöttek a lányáért.- Igen, és elvitték megint vacsorázni. Ott már fiúk is voltak, akik a lányom szerint úgy néztek ki, mint a stricik. Ő érezte, hogy valami olyasmi történik itt, ami nem rendes dolog. De azzal hitegették megint, hogy fölléphet az MTV-ben, hogy beiratkozhat egyetemre, és később Amerikába is eljuthat. De hozzátették, hogy ez csak azoknak adatik meg, akik benne vannak ebben a csoportban.- Nem próbált segítséget kérni a néger családtól, ahol lakott?- Próbált, de hát ez is olyan homályos. A férfi és a nő Londonban tanított középiskolában. Mindketten dolgoztak, mégis egy lerobbant negyedben laktak, a lakáson óriási tartozásuk volt. A házban nem volt rendes fürdőszoba, mosdás után ki kellett merni az elhasznált vizet abból a kádszerűségből, amiben egyáltalán meg lehetett fürödni. A férfi azt mondta a lányomnak, hogy ő nem segíthet, mert őt is megfenyegette ez a csoport. írjon haza az anyukájának, hogy ha tud, küldjön pénzt és akkor hazajöhet repülővel. Közben kiderült, hogy a csoportnak a tagjai bementek a férfi munkahelyére és megfenyegették, hogy ne avatkozzon közbe, ha ők jönnek a lányomért és el akarják vinni. Lekötözték egy székre- És elvitték.- És elvitték megint. Minden alkalommal kábítószert adtak neki. Megtörtént az is, hogy a két lány lakásán lekötözték egy székre, és egy néger férfi meg akarta^ erőszakolni.- És ön közben, itthon, mit csinált?- El tudja képzelni, milyen lelkiállapotban voltam. Ráadásul a tévében akkor mutatták be azt a kislányt, aki szintén baby sittéinek ment ki Angliába és eltűnt. A lányom pedig egyre írta a leveleket, hogy csak hideg vizes csap van a lakásban, hogy a ruhákat papírdobozban tartják. Látszott az írásából, hogy teljesen meg van zavarodva. Csúnyán, kapkodva írt.- Nem gondolt arra, hogy kimegy érte?- Hiába mentem volna. Az egy zárt világ. Ott rögtön kiszúrnak mint idegent, kifigyelnek, megfenyegetnek. A rendőrök meg nem foglalkoznak velük addig, amíg nem történik bűnügy. Azon a környéken mindenki benne van valamiben, kábítószerben vagy lányok eladásában. Testőröket fogadott Én más megoldást választottam. Testőröket fogadtam, hogy menjenek ki a lányomért, és tegyék fel a repülőgépre. Pedig akkor már megígérte a család, ahol lakott, hogy repülőgépre ültetik, de nem bíztam benne. Éreztem, hogy ki kell menni érte, mert tudtam, hogy másképp nem látom többet. Egy szombati napon vártuk haza, a néger férfi ígérete szerint akkor jött volna meg. De nem jött haza. A kisfiam az izgalomtól belázasodott. Nem is tudom, hogy jöttem haza Ferihegyről. Úgy hajtottam, mint aki nem normális. Azt az éjszakát nem kívánom senkinek... Azért nem jött haza a lányom, mert a néger férfi kivitte ugyan a repülőtérre, de egy másik géphez, nem ahhoz, amelyikkel a lányomnak haza kellett volna jönnie. Aztán elrohant, otthagyta őt a repülőtéren. Mivel nem volt gép, a lányom ott aludt a repülőtéren. A vallási csoport tagjai viszont érte mentek, és visszavitték arra a bizonyos lakásra. Szerencsére akkor már kint voltak a testőrök, akiket én fogadtam fel. Ők megtalálták a lányomat a lakáson, ahová mindig is vitték. Akkor is le volt kötözve. Persze a testőrök úgy léptek fel, mintha a lányom barátai lennének, akik éppen Londonban járnak, és meg akarják látogatni. Végülis a testőrök tették fel őt a repülőgépre, és így jött haza. Én vártam Ferihegyen. Amikor megláttam, az szörnyű volt. Úgy nézett ki, mint aki megzavarodott. A szeme össze volt szűkülve, körülötte lila foltok, az arca felpuffadva... Sokkos állapotban volt, sokáig nem tudott aludni, csak feküdt, mint egy fadarab.- Nem kereste meg azt a hölgyet, aki kiközvetítette a lányát?- Kerestem, de hiába. Egyszerűen eltűnt. A lakáson, amelyet irodának használtak, soha senki nem nyitotta ki az ajtót.- Mennyibe került önnek ez az ügy?- körülbelül 300 ezer forintomba. De itt még nem volt vége. Ugyanis ez a londoni csoport nem hagyta annyiban a dolgot, eljöttek a lányomért.- Magyarországra?- Igen. A lányom hazajövetele után a vallási csoport két férfitagja fölkeresett bennünket a lakásunkon. Nagyon jól öltözött fiatalemberek voltak. A mellükön viselték a csoport jelvényét, erről is meg lehetett őket ismerni. Szolnokra is utánajöttek- Nem akartak lemondani a lányáról.- Nem. Végül is jól néz ki, jól beszél angolul, intelligens, az arca nem kiélt, ha kiöltöztetik, nekik ő egy aranybánya lett volna. Folyamatosan rászoktatják a kábítószerre, persze, fizetni nem tudott volna, és akkor nem kerül ki a kezük közül.- Mondták, hogy mit akarnak?- Angolul beszélgettek a lányommal, én végül is nem értettem. De láttam, hogy az egyik férfi nagyon zavarba jött attól, amit a lányom mondott neki. A lányom úgy számolt be erről a beszélgetésről, hogy hívták ki, de ő azt mondta nekik, hogy hagyják békén, és különben is az édesapja rendőrkapitány. A történetnek itt volt vége. A lányom ma már egyáltalán nem beszél róla. De a lakásból minden széket el kellett tüntetnem, mert nem tudja elviselni a látványukat sem. Paulina Éva
