Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-03 / 232. szám
1994. október 3., hétfő SportExtra 15 Atlétika, megyei többpróbabajnokság Nem csak fosztogattak, Akad, akit a szél, mást a villám legyint meg hanem osztogattak is Már javában túl vannak az at- a nívót. Ha elárasztják a pályát mindenesetre vége. Néhány he- Egy hazai meccs még eladó 1 nfól/ orr q,/or\ lartiűlantrti'űkk trikknrAkó•zóH'ol o nlHimroe toc nikonAt inra inHnl a Már javában túl vannak az at léták az évad legjelentősebb versenyein, ezért nem csoda, ha a szolnoki többpróbaviadalra foghíjas mezőny gyűlt össze. Még szerencse, a vállalkozó kedvűek egyéni számban is indulhattak, ezért valamelyest színesebb képet festett a Véső utcai atlétikai pálya. A hagyományoknak megfelelően a legizgalmasabb küzdelmeket a dobószámok hozták, melyekben több generáció is képviseltette magát. Diszkoszvetésben a tinédzser Kővágó Zoltán mellett a negyvenesek klubját erősítő Kurucz Gyulát éppúgy ott találtuk, mint a Pest megyei Albertirsáról érkezett Szvorényi Zoltánt, aki egyedüliként állt rajthoz tízpróbában. Edzője, Ecsedi László különösen a szívébe zárta tanítványát, hiszen májusban kis híján kettétört pályafutása. - Egy tavaszi zápor elől fa alá menekült Zoli - mesélte a tréner -, és a környéken húzódó magasfeszültségű távvezeték helyett őt találta meg a villám. Sokáig az intenzív osztály lakója volt, ám mára hál’ Istennek, teljesen felépült. Amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy néhány kiugró eredménnyel tűzdelte meg tízpróbázó-teljesítményét, különösen a futószámokban. Talán nem véletlenül? „Valami van a levegőben” - jegyezte meg Kurucz Gyula, mert a technikai számokban igen sok rontott kísérletet lehetett látni. Ennek ellenére akadtak, akik gondoskodtak a színvonalról. Az újdonsült magyar bajnok, Kővágó Zoltán most is 60 méter fölé repítette diszkoszát, míg Szabó Attila 55,74-es gerelyhajító-eredménye emelte a nívót. Ha elárasztják a pályát többpróbázókkal, a rúdugrás akkor is „üres” maradt volna, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a néhány éve porrá égett ugrószivacsnak csak hűlt helye árválkodik. Esetleg majd jövőre!? Az atlétikai idénynek mindenesetre vége. Néhány hetes pihenőt követően újra indul a „malom”, reméljük, még nagyobb sikerekkel. Mondjuk ezt annak ellenére, hogy a ’94-es évet a legjobbak közt fogják nyilvántartani a szakemberek, de elnézve a „felhozatalt”, joggal lehetünk telhetetlenek. Szvorényi Zoli (fenti képen) az égieket veszi célba, míg Kurucz Gyula a 7.25-ös súlygolyóval bánik el játszi könnyedséggel (Fotó: Barna) Ovisok olimpiája Edzésként labdákat kaptak Kicsikkel és még kisebbekkel telt meg pénteken délután a törökszentmiklósi Kölcsey Általános Iskola impozáns tornacsarnoka. A rendező iskola nevelői ugyanis azt vették a fejükbe, hogy olimpiát rendeznek. No, nem világszinten, csak városin. Meghívták a település összes óvodáját egy kis közös tornára, szórakozásra. (Talán a sporttagozatos iskola utánpótlásának biztosítása sem volt utolsó szempont.) Bemelegítésként zenés tornával kezdtek az ovisok, majd három számban - kislabdado- básban, futásban és helyből távolugrásban próbáltak túltenni egymáson. Tizenegy csapat váltotta egymást az atlétikai udvar helyszínein. Jónál még jobb eredmények születtek a minivetélkedőn, a kislabdát még a húszméteres vonalon is jócskán túldobta az egyik kislegény. Amíg a felnőttek az eredményeket összesítették, az apróságok kötélhúzással és váltófutással töltötték az időt, ebbe már a szülők is besegíthettek. Tették is nagy lelkesedéssel! Az összesítésben a Damjanich úti óvoda lett az első helyezett a Kossuth úti A-csapata, illetve a Hámán K. A-csapat és az Almássy B-csapata előtt. Az ötödik helyet a Hunyadi útiak szerezték meg,' őket holtversenyben a Hámán Kató B-csapata és az Almássy úti A-csapata követte. Ezután a sorrend: Petőfi úti, Arany J. A-csapat, Kossuth úti B-csapat, Arany J. B-csapat. Az eredményhirdetéskor színes érmek sokaságát osztották ki a rendezők. És hogy a következő olimpiáig edzésben maradjanak a csöppségek, jutalomként minden óvoda labdákat kapott. Jennifer beteg Jennifer Capriati menedzsere, Barbara Perry azzal a meglepő bejelentéssel szolgált, hogy az amerikai teniszezőnő nem vesz részt a hónap végén a németországi Filderstadtban rendezendő tornán. Capriati távolmaradását a menedzser azzal indokolta, hogy a Barcelonában egyéniben olimpiai bajnokságot nyert, majd a tavasszal kábítószer- ügybe keveredett versenyző még nincs megfelelő edzettségi állapotban, tehát szerepeltetése veszélyeket rejt magában. Nem épppen szívmelengető élményekkel tértek haza nyugati útjukról a szolnoki vízilabdázók. A Lille Universitas SC jubileumi tornáján ugyan kiválóan szerepeltek pólósaink, a döntőben a Real Madridtól kaptak ki 10-5-re úgy, hogy a legjobbakat, Tóth Csabát és Nagy Tibit kipontozták, s a helyükre a tét súlyát kevésbé viselni tudó fiatalokat állított Urbán Lajos szakvezető. Amíg a fiúk a vizet taposták, a parkolóban álló buszt fényes nappal feltörték, s a benne felejtett fényképezőgépek, ruhaneműk gazdát cseréltek. Hazafelé jövet Svájcban vendégszerepeit a VSE, ott sem úszta meg olcsón. A fegyveres őrökkel védett baseli sportkombinát öltözőjébe látogattak ezúttal az enyves kezűek, akik ismét szerény, de a magyaroknak érzékeny veszteségeket okozó zsákmánnyal távoztak. Pénteken és szombaton Egerben folytatódott a szolnokiak felkészülése a közelgő bajnokságra, ezért a kiváló játékosnak, Pintér Zolinak feltettük a kézenfekvő kérdést: Egerben volt-e kifosztás?- Nem, nem. A játékunkról annyit, hogy hét mezőnyjátékossal vettünk részt az Agria Kupán, amely a török Galata Se- ray jóvoltából nemzetközi tornának minősült. Az első játéknap délelőttjén viszonylag jó játékkal 11-9-re kikaptunk a rendkívüli módon megerősített Tungsramtól, délután a Szentes ellen veszítettünk 14-11-re. Szombaton a törököket felszabadult játékkal, fölényesen vertük 18-8-ra. A hét végén újabb erőpróba vár ránk, péntektől vasárnapig Hódmezővásárhelyen szerepelünk ugyancsak nemzetközi mezőny tagjaiként. Pintér Ferenc, a főállású ügyvezető (mellékfoglalkozásban az Old Boys portása) örömmel újságolta, hogy három hazai mérkőzést már sikerült eladnia az őszi szezonból. László Attila szolnoki játékost is szívesen látna a válogatottban- Ki volt az önzetlen vásárló?- A martfűi sörgyár vásárolta meg az itthoni négy mérkőzésből a Tungsram, FTC és Eger meccset egyenként százezerért. Közben a Tungsrammal felcseréltük a pályaválasztói jogot, mert a televízió közvetíti a találkozót, ezért a Hódmezővásárhely szolnoki vendégszereplésére kell módosítani a szponzori megállapodást. Nagy segítség ez nekünk, hiszen a rendezés összes költségét fedezi az összeg. László Attila, a támogató részvénytársaság marketingmenedzsere, mint egykori honvé- dos atléta, robbanékonyán reagált a lehetőségre, s hamar megvásárolta a három összecsapást, mert mint mondotta: - Márkapolitikánknak megfelel az a színvonal, amelyet a szolnoki vízilabdázók képviselnek, tehát a Scwechater termék alkalmas reklámhordozói lehetnek. Bár a római világbajnokságon nem a várakozásnak megfelelően szerepelt a magyar válogatott, bízom abban, hogy hamarosan kiköszörüljük a csorbát, méghozzá úgy, hogy a nemzeti csapatban szolnoki játékos is szerepelni fog. WMG Magyarországon? Magyarország meg kívánja pályázni a 2002. évi World Masters Games rendezését. A szándékot néhány lelkes sportvezető, sportember határozta el a Postás Művelődési Központban. Az „ötletgazdák” - többek között Aján Tamás, Bakos Zoltán egykori világbajnok kajakos, Fa Nándor, a földet megkerülő vitorlás, Gellai Imre, a Sport- szövetségek Szövetségének elnöke, Nádori László professzor országgyűlési képviselő, Török Ferenc olimpiai bajnok - Szabó Istvánnak, az egykori ismert élvonalbeli kenuversenyzőnek kezdeményezésére szervezőbizottságot alakítottak a világeseménnyé fejlődött verseny magyarországi rendezésének tanulmányozására. Hogy válogatni is lehessen Néhány éven belül felépül a piramis Oldalháló Zénó, a követendő példa Kimondom kereken: nem tetszik az a hangulat, amely mostanság körülveszi megyénk labdarúgását. Egyre erősödik a szélsőségesek hangja, akik gladiátorok élet-halál harcává akarják változtatni régiónk mérkőzéseit. Szerencsére még mindig ők vannak kevesebben, de tartok tőle, meg-megismétlődő acsarkodásaik előbb-utóbb átragadnak a mértéktartókra. Természetesen a legkedveltebb céltáblák továbbra is a játékvezetők. Mintha a szerencsétlenfekete ruhások csak felejtettek volna az elmúlt esztendőkben. Pedig erről szerintem szó sincs. Inkább arról, hogy a rendszerváltoztatás kezdete óta egyre többet megengednek maguknak sportvezetők, játékosok, a mindenáron sikert hajhászók nem válogatnak az eszközökben. Mivel a kezdeti szakaszban nem történt kísérlet a brutalizmus elf oly fására, hovatovább oda jutunk, félre a fair play-vel, jöjjön az erőszak. Mert szépen, játékosan nem vezet eredményre, hiszen a munka jóval kevesebb lett, az elvárások pedig nagyságrendéivel megnőttek. Kézenfeh'ő tehát a bűnbakkal való takarózás, akit úgy hívnak: játékvezető. Szombaton este igazi cáfolatát tapasztaltam a megyei bírókat körüllengő rosszalló véleményeknek. Farkas György, a berkekben Zénóként tisztelt fiatal sípmester NB 11-es élcsoportbeli rangadót vezetett. Nem egészen hibátlanul, de mindkét fél számára teljes megelégedéssel dirigált. Nem vétett nagy hibákat, csupán a sárgákkal nem bánt csínján, de ott a pályán, majd az öltözőfolyosón senki nem vetett szemére semmit. Működése nem váltott ki haragot, utálatot, szitkozódást, megvetést, pedig annak a meccsnek nagy pénz volt a tétje mindkét oldalról. Zénó barátunk azt bizonyította, a jelenlegi bíróképzés nem olyan rossz, mint ahogy azt a (klub)soviniszta provokátorok képzelik. Csak így tovább, Zénó! Jól kibabráltál a megyei csalogányokkal, nem adsz nekik lehetőséget arra, hogy megtaláljanak. Remélem, példádat mások is hamar követni fogják. (ni) Hosszú évekig halódott Szolnokon a kajak-kenu sport. A Vízügy SE, illetve a sportiskola tehetségek sorát nevelte ki a nyolcvanas évek közepéig, ám a felnőttek nem maradtak anyaegyesületüknél, hanem máshol - elsősorban a fővárosban - folytatták pályafutásukat. Mind a pénz, mind az akarat hiányzott egy igazán ütőképes szakosztály újjászervezéséhez, az utóbbi időszakban ráadásul az Elektrosoft által fémjelzett egyesület csupán a vízilabdát menedzselte úgy-ahogy, a kajak-kenuval és az úszással szemben. Az új Szolnok Városi Sportiskola vezetői azonban ismét felkarolták ezt a méltatlanul mellőzött sportágat, és egykori, sikeres sportiskolásokat kértek fel az edzősködésre. Chladek Kálmán Gonda Bélától vette át a „karmesteri pálcát”. Amikor tavaly a kajak-kenu szakosztály átkerült az Elektro- softtól az SZVSI-hez, az országos rangsorban csupán a 17. helyen jegyezték. Igencsak foghíjas korosztályokkal indultak, válogatásra gondolni sem mertek. Egész osztályokat vittek el kajakozni, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen mire a kajak-kenut elkezdhetnék a fiatalok - 9-10 éves korban -, addigra már más, sokkal népszerűbb sportágat választanak. A rendelkezésükre álló „gyerekanyaggal” kezdtek Egykor a vezetőedző is sportiskolás volt tehát először dolgozni Chladek Kálmánék. Ennek ellensúlyozására a második évet napközis táborral kezdték. Az állandó együttlét két hete alatt ugyanis kitűnt, melyik gyerek hogyan viszonyul a sportághoz, mennyire tűri a kajak-kenu monotóniáját, azt, hogy önmagára van utalva. A kicsiket, akik most kezdik még, már valóban kiválasztják a sportágat. Az egész várost átfogó felmérési rendszerből kitűnik, ki alkalmas erre az embert próbáló sportra. Az előkészítő csoportban azután néhány nap alatt elválik, hogy a cingár- nak tűnő gyerek képes legnagyobb mértékben „átadni erejét” csónakjának, vagy éppen a legerősebb kajakosreménység valahol tudat alatt fél a víztől. A nyári napközistáborban kilenc- venen ismerkedtek meg a szakág alapjaival, harminchatan kaptak meghívót a sportiskola „padjaiba”. Ebből huszonegyen azóta is nap mint nap lapátolnak, eredményesnek tűnik tehát az új kiválasztási módszer. Pillanatnyilag az ifjúsági korhatárt most átlépő eddigi serdülők - Bordács Balázs, Czene Tamás, Bede Csaba, Nemes Gábor, Burkus Enikő, Vadászi Zsuzsa, Hegedűs Mariann kajakban, Varjú Márton, Kerek Csaba, Fehér Mátyás kenuban - a legeredményesebbek, közülük né- hányan a korosztályos válogatottság felé kacsintgatnak. • A serdülő kajakosok között a ’82-es lányok és a ’81-es fiúk eredményei a legbiztatóbbak. A hosszú távú cél az, hogy a következő három évben felépüljön a piramis, azaz minden korosztályban legyenek ütőképes versenyzők. Szakmailag adottak a feltételek, kitűnő edzők dolgoznak a sportiskolában. A természetre sem lehet panasz, kevés Szolnokhoz hasonló kajakosparadicsom található szerte az országban, hiszen a Tisza, a Zagyva és a holt-tiszai evezőspálya egyaránt kiváló lehetőséget nyújt az edzésekhez és a versenyekhez. Csupán az a fránya pénz okoz gondot, elvégre a kajak-kenu elég drága sportág. Az elmúlt tíz évben óriási fejlődésen ment keresztül, miközben a legifjabb szolnoki hajó is nyolcadik évét tapossa.. . Tilburg. Az utolsó forduló eredményétől függetlenül Polgár Zsuzsa már továbbjutott a női sakkvilágbajnok-jelöltek tornáján. Zsuzsa és Csiburdanidze egy tízjátszmás páros mérkőzés keretében döntik el jövőre, hogy ki lesz a világbajnoknő kínai Xie Jun kihívója. Á tizenhetedik forduló eredményei: Joszeliani (grúz) - Polgár Zsuzsa döntetlen Cramling (svéd) - Galjamova (ukrán) 1-0 Csiburdanidze (grúz) - Peng (kínai) 1-0 Arahamia (grúz) - Maries (jugoszláv) 0-1. Brisbane. Új világcsúcs született az 50 méteres női gyorsúszásban. A rekord az ausztrál Mary Maina nevéhez fűződik, eredménye pedig igencsak figyelemre méltó: 5:12.34 perc. Nem tévedés, öt percen belüli a rekord, csakhogy Mary Maina az idei Masters Világjátékokon érte el ezt, mégpedig a 100 év fölöttiek kategóriájában! - Nagyon örülök, hogy végre kimászhattam a vízből - nyilatkozta célba érése után a 101 esztendős üknagymama, aki rögvest kijelentette, hogy kész azonnal részt venni a doppingellenőrzésen. Mary Maina elmondta még, hogy csak 90 éves kora után kezdett el versenyszerűen úszni. Teljesítményének értékét tovább növeli, hogy szívritmusszabályozóval a testében úszta le az 50 métert. Szingapúr. A szingapúri labdarúgó-bajnokságban kirobbant vesztegetési botrányba keveredett cseh labdarúgó, Michal Vana nem jelent még az első bírósági meghallgatáson. Amint arról S. Radakrishnan, Vana ügyvédje beszámolt, a 31 esztendős játékos korábban egyértelműen jelezte, készen áll a kihallgatásra, de a meghatározott időben ismeretlen helyre távozott. - Telefonon megkíséreltem elérni Vanát, de senki nem vála- * szolt a hívásokra. Fogalmam sincs arról, hogy jelenleg hol tartózkodik - nyilatkozta Radakrishnan. Estoril. Portugáliában folytatódtak a Forma-1-es autós világbajnokság pilótái „tesztkörei”. Két futamra érvényes eltiltása után a német Michael Schumacher (Benetton-Ford) a hét közepén új pályacsúcsot (1:19.69 perc) állított fel, maga mögé utasította a világ- bajnoki pontversenyben egy pont hátránnyal a 2. helyen álló Damon Hillt (Williams- Renault). Hill nem hagyta annyiban. Frappáns választ adott a németnek, rekordját hamar átadta a múltnak. A tesztelések más érdekességgel is szolgáltak. A tengerentúli IndyCar versenysorozat nagy sztárja, Paul Tracy is Forma- 1-es autóban (Benetton-Ford) rótta a köröket. Rio de Janeiro. Egy Rio de Janeiró-i bíróság nagy összegű kártérítés megfizetésére kötelezte a Brazil Labdarúgó Szövetséget és az Abril című magazint. A felperesek (az 1970-es ! labdarúgó-világbajnokságon aranyérmet szerzett válogatott 13 tagja) fejenként 300.000 dollárt követelnek, amiért jogtalanul használták fel képeiket. Már csak a büntetés mértéke kérdéses, arról még nem döntött a bíróság, de olcsón nem ússzák meg az ingyenreklámot. Linares. A spanyolországi Linaresben befejeződött a Profi Sakk Szervezet (PCA) világbajnoki elődöntője, mivel az amerikai Gata Kamsky és az indiai Viswanathan Anand egyaránt döntetlent ért el az újabb fordulóban, és ezzel kiharcolta a továbbjutást a két angol, Nigel Short, illetve Michael Adams ellen. Mindkét sakkozó 5.5:1.5 arányban diadalmaskodott, így januárban Londonban egymás ellen ülnek asztalhoz, hogy kiderüljön: ki lesz a PCA világbajnoki címvédőjének, az orosz Garri Kaszparovnak a kihívója. A világbajnoki elődöntős nemzetközi nagymesterek közül Kamsky a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) világbajnoki sorozatában is érdekelt. V