Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-24 / 250. szám

2 Körkép 1994. október 24., hétfő Emlékezni és összefogni A fiatalok forradalma volt A múlt elvárása a jelenünk feladata (Folytatás az 1. oldalról) Az összefogás ránk is vonatkozik, ennek a városnak a polgáraira, hiszen egymásra vagyunk utalva - hangsúlyozta a polgármester, majd azzal a gondolattal folytatta, hogy a mi ünnepeink nem vidá­mak, úgy tűnhet, hogy veszteségeinket ünnepeljük március 15-én, október 23-án. Az elbukás mögött azonban mindig ott vannak az álmok. Végezetül arra hívta fel az ünneplőket, hogy mindenki csendben, magában emlékezzen és fogalmazza meg kívánalmait a jövőre nézve. Ezután a pártok, társadalmi szervezetek koszorúztak, és a lakos­ság helyezte el virágait a kopjafánál. Koszorút helyezett el a városi és a megyei önkormányzat, a Füg­getlen Kisgazdapárt, a Fidesz, a Kereskedelmi és Gazdasági Főis­kola, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Köztársasági Megbízott Te­rületi Hivatala, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, a munkástanácsok megyei szövetsége, a Magyar Út Körök szolnoki szervezete, az MSZP, a Politikai Foglyok Országos Szövetsége, a Ruhaipari és Informatikai Szakközépiskola, az SZDSZ,' a Szolnoki Helyőrségi Parancsnokság és a repülőtiszti fő­iskola, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a Magyarok Nemzetőr Szövetsége, valamint a Városi Művelődési Központ. Gyertyagyújtás az elesett hősök emlékére a szolnoki emlékműnél Csak a megbékélés segíthet Jászberényben a hagyományokhoz híven szentmisével kezdő­dött a vasárnapi ünneplés. A városháza előtt összegyűlt mintegy há­romszáz fős hallgatóság előtt dr. Magyar Levente polgármeter mondott ünnepi beszédet. Mint mondta, október 23-a emléke itt él a szívünkben, nem felejthetjük dicső pillanatait és borzalmas követ­kezményeit még akkor sem, ha voltak, akik máshol álltak. Tarto­zunk viszont a halottaknak, hősöknek azzal, hogy e napot méltó rangjára emeljük. Európa szemében a magyar forradalom jelezte, hogy fa,kommunizmus végórái elkövetkeznek. Az októberi ünnep kapcsán dr. Magyar Levente kifejtette, hogy csak a megbékés segíthet, hogy, a nemzet ne megosztottan, hanem egységben nézzen a jövőbe. Ezt követően Pottemkin Károly, a helyi forradalmi bizottság elnöke emlékezett a helyi jászberényi esemé­nyekre. Az ünneplők a Fehér-tói temetőbe vonultak a főtéri koszorúzást követően, ahol az emlékkertben felállított kopjafáknál helyezték el az emlékezés virágait. Az ’56-osok tiszteletére a városházán állófo­gadást adott a polgármester, s itt került sor a Sáros András Alapít­vány pályázatainak eredményhirdetésére is. Este a Déryné Művelő­dési Központban ünnepi hangversenyt rendeztek. Jászberény né­metországi testvérvárosának, Vechtának 50 tagú fúvószenekara lé­pett fel a Palotási Zeneiskola fúvósegyüttesének közreműködésé­vel. Jászjákóhalmán még 1991-ben készítettek emléktáblát az öreg iskola falára, hogy október 23-án ott koszorúval leróva kegyeletü­ket, emlékezhessenek a forradalomra. Idén is így volt ez. A kéttu­catnyi ünneplő falubéli a Közösségi Házban találkozott Kovács La­jos Péter történésszel, akinek Törvénytelen szocializmus című tele­víziós sorozatát a Hom-kormány ideje alatt letiltották a képernyő­ről. Az ELTE professzora beszélt ’56 üzenetéről is, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni: a magyar nép szabadságszeretetéről, az idegen elnyomás lerázásáról, a nemzeti tradíciók megtartásáról és a megbékés szükségességéről. Elmondta, hogy a történelem során számtalanszor bebizonyoso­dott, illúziókeltéssel nem jut a nemzet előre. Jászapátiban az Ifjúsági Demokrata Fórum többnapos rendez­vénysorozatába illesztve került sor az október 23-ról való megem­lékezésre. Az IDF a Magyarok Európában Európáért Alapítvány történelmi megemlékezése szombaton délelőtt, a vásártéren kezdő­dött. Itt lovas nomád haditorna-bemutatót láthatott a közönség. Egy jurta körül a honfoglalás és középkori lovas harcmodort láthattuk, de a híres jász huszárok, a jász íjászok is megmutatták, mit tudnak. A városházánál Török Sándor polgármester köszöntő szavai után a nagy számban jelen lévő jászberényi ’56-osok képviseletében Szigeti István emlékezett a forradalomra és szabadságharcra. Azt mondta, hogy ’56-ban a fiatalok demokráciát, függetlenséget akar­tak. Sajnos elképzeléseik nem valósultak meg 1990 után sem, mert az igazságot még nem tárták fel. Ezt követelik ma is az ’56-osok. A könyvtár falán emléktáblát avattak, melyet a helyi FKGP, MDF, IDF és KDNP állíttatott. Az ünneplők gyertyával a kézben megko­szorúzták a két világháború áldozatainak emlékműveit, majd politi­kai fórumon beszélgettek az Új Magyarország főszerkesztőjével. Díszpolgárokat avattak Szombaton délelőtt 10 órától - a Petőfi téri 1956-os emlékmű ko­szorúzását követően - rendkívüli ünnepi testületi ülés helyszíne volt a túrkevei Korda Sándor filmszínház. Az Egressy Béni Kórus műso­rát követően Németh István polgármester ünnepi beszédében mél­tatta nemzeti ünnepünket, majd Túrkeve érdekében tett kiemelkedő tevékenységükért elismerések és díjak átadásával folytatódott a rendezvény. Posztumusz Túrkeve Sportjáért Díjat vehettek át: Mi- kula Mihály, id. Pápai Károly, Reiger József, Sallai Károly, Szonda Mihály és F. Tóth András hozzátartozói. Túrkeve Sportjáért Díjban részesült: Bártfay László (autósport), Fias Lajos, Komis Lajos, dr. Lakatos János, Perényi Bálint, Sós Lajos, Takács Sándor, Túri Imre, Nagy Lajos (kézilabda-, atlétikaedzők), valamint a mezőtúri Magyar Zoltán futballedző. A Túrkeve Városért (Pro Űrbe) Díjat vehette Bracsok Istvánná nyugalmazott pedagógus, Balogh Márton népdalénekes, Kiss Kálmán birkózóedző, Simon László pedagógus, az NB I/B-s női kézilabdacsapat valamennyi tagja és edzői, Vil- langó Bemát és Lakatos Tibor. Ezek után a Díszpolgár kitüntető címet adományozták Madarász Katalin népdalénekesnek, aki szü­lővárosa gazdag folklórját az egész világon népszerűsítette. Kőrizs István a közigazgatás területén végzett munkájáért, Túrkeve infra­struktúrájának fejlesztéséért szintén átvehette a Díszpolgár címet. Az igazságot fel kell tárni Nem oly rég emlékeztünk meg a szabadságharcot követő megtor­lás áldozatairól, s most megint egy dicsőséges-tragikus dátum villan elénk: 1956. október 23. - kezdte megemlékezését Szelekovszky István, Kunhegyes polgármestere. A negyvenesek nemzedéke még emlékezik a tankokra, a be nem tartott ígéretekre, a tüntetésekre és a megtorlásra - folytatta. A fehér könyvekre, amelyek megmérgezték a lelkeket, mert beszennyezték azt, ami tiszta volt, és meghamisítot­ták a nemzet közös akaratát. S hány évnek kellett eltelnie, amíg a 301-es parcella feltárta szörnyű titkát. Október 23-án a nemzet kilépett az alagútból, amelyik addig osz­tályrészéül jutott, de mire hozzászokhatott volna a tényhez, ismét a sötétségbe tuszkolták, s azóta is váltogatja egymást a fény és árny. Az igazságot meg kell ismerni, fel kell tárni, s csak annak biztos tudatában lehet aztán megbocsátani - zárta beszédét a polgármester. Ezután az önkormányzat és intézményei, a gazdálkodószerveze­tek és képviselői elhelyezték a megemlékezés virágait a XX. szá­zadi áldozatok helyi emlékművénél. Immáron hagyományossá válik Tiszafüreden, hogy 1956. októ­ber 23-ára emlékezve, nemzeti ünnepünk tiszteletére tartott ünnep­séget a Kossuth téren, a millenniumi emlékmű előtt rendezik meg. Idén a Zrínyi iskola kollektívája vállalt a rendezés nemes feladatá­ban kiemelt szerepet. Kórusuk és irodalmi színpaduk színvonalas műsorral igyekezett emlékezetessé tenni az eseményt. Bódi György, az iskola igazgatója ünnepi beszédében kiemelte, hogy az a tény, miszerint öt éve szabadon méltathatjuk ezt az 1848-^19 jelentőségével bíró történelmi eseményt,' sok mindenre kell, hogy figyelmeztesse, tanítsa a ma élőket.- Minden hatalom alapvető kötelessége, hogy figyelembe vegye a másságot, nyílt, szabad teret adjon az építő szándékú, alkotó vé­leményeknek, esetleges kritikáknak. 1956 emléke, köztársaságunk kikiáltásának ötödik évfordulója olyan lehetőséget adott nekünk, hogy ha a belső béke megteremtését helyezzük előtérbe a nyugalom érdekében, akkor járható útra találunk - fogalmazott. Az ünnepi beszéd után a pártok, szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait az emlékmű talapzatán. A múlt adjon erőt a jelenhez Lauer László, a Pofosz megyei szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet a törökszentmiklósi megemlékezésen, amelyet a főtéri kopjafa és a világháborús emlékmű előtt tartottak. Megemlé­kezésében nemcsak az 1956. október 23-án és az azt követő időben történő eseményeket elvenítette fel, hanem a megelőző időszakot is, mintegy jelezve az utat, amely a forradalomig vezetett.- Nincs a magyar történelemnek még egy ilyen időszaka, amikor békében ennyi vér folyt volna - mondta, amikor megemlékezett azokról, akik életüket kockáztatva szembeszálltak a világ egyik legnagyobb katonai erejével. Lauer László, aki maga is részt vett az 1956-os eseményekben, úgy értékelte, hogy ez szabadságharc volt, amelyet a magyar nép vívott az idegen elnyomással szemben. Ezután ökumenikus könyörgést tartottak az elesettekért Pap Csaba püspökhelyettes és dr. Laczkó Béla prépost közreműködésé­vel. Majd Szegő János polgármester szólt néhány szót az ünneplők­höz. - A történelem adjon erőt az előttünk álló feladatokhoz - mondta. - Hiszen az áldozat, amelyet a haza most kíván tőlünk, sokkal szerényebb, mint 1956-ban volt. Ezután a kopjafánál és a világháborús emlékműnél koszorúztak a városi önkormányzat, a polgárőrség és a Kisgazdapárt képviselői. Kopjafát szenteltek fel Az 1956-os események em­lékére kopjafát avattak vasárnap délután Mezőtúron, a Felsőré­szi református temetőben. Brozsovits Mihály, tisza- kécskei fafaragó népi iparmű­vész tölgyfából készült alkotá­sát felszentelte és megáldotta Ondovay Tibor római katolikus plébános, valamint Viski-Lator Elemér helyettes református lelkész. A város önkormányzata részéről Szigethy József képvi­selő tartott megemlékezést. Az ünnepségen közreműködött a Petőfi Dalkör Kávási Sándor karnagy vezetésével. ’56 a vidék forradalma is volt Karcagon ünnepi önkormányzati ülésen emlékeztek meg az 1956-os forradalom 38. és a köztársaság kikiáltásának 5. évforduló­járól. A megjelenteket, köztük Kemény Pál családját dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntötte. Mint mondta, október 23-a kettős ünnepünk, hiszen forradalom és szabadságharc összetartozó fogal­mak, s ez a nap a köztársaság napja is. Olyan demokratikus formát próbált megalapozni az a korszak, amelyet a mai magyar demokra­tikus állam is magáénak vall. Ezt követően dr. Böőr Lászlót, a Pest Megyei Levéltár nagykőrösi osztályának vezetője beszélt arról, hogy Magyarországon egy nép fejezte ki változtatási igényét, ami­kor szembeszállt az erőszakos hatalommal. Végül szólt Kemény Pálról, aki a karcagi események ártatlanul megkínzott áldozata volt. Az ünnepség után a város vezetői, a hozzátartozók s az emléke­zek az Északi temetőben megkoszorúzták Kemény Pál sírját. A helikopterkatasztrófának 10 halálos áldozata van (Folytatás az 1. oldalról)- Figyeljetek, most indulnak a sárkány osok! A felszállás után valóban Ka­szaper felé vette az irányt a gép. Sebességet gyűjtött, meredek emelkedésbe kezdett, körülbelül 500 méter magasra ért. Amikor elfogyott a sebesség, a pilóta le­borította jobbra a helikoptert. (Ez egyébként rutinművelet.) Szinte függőleges zuhanásban jöttek lefele. Ekkor a gépet szem elől tévesztettük, mert a fasor mögé került. Mondtam is a lá­nyomnak: ezek odaverték ma­gukat a földhöz! Idővel azonban felemelkedtek körülbelül 200 méterig, ekkor újabb leborítás következett, majd függőlegesen megemelkedtek, de már csak 50 méterig. A gép az orrára billent - az volt a benyomásom, hogy az ukrán ekkor már nem volt ura gépének -, majd lezuhant, és már csak a füstöt láttuk - tudtuk meg Nóbik Gyulától. A szerencsétlenség helyszínén - pontosabban az autókrosszver- senyen - tartózkodott a rendőr­ség, a mentők mellett egy porral oltó és egy TÜ-2-es tartályos gépjárműfecskendő a tűzoltók­tól, akik a történtekkor azonnal megkezdték az oltást. Informá­cióink szerint a holttestek - szakkifejezéssel élve - piros­pozsgásra égtek, arcról nem le­hetett felismerni senkit. Az nem vigasz, de tény, hogy az áldoza­tok nem szenvedtek, talán meg­ijedni sem volt idejük. Azt is beszélik egyébként, hogy a helikoptert ezelőtt a fel­szállás előtt töltötték fel üzem­anyaggal. Ilyenkor, terhelt álla­potban nem tankolnak tele, kö­rülbelül 350 kilogramm az a mennyiség, amit felvett a gép. Ha már a terhelésről ejtünk szót, akkor érdemes azt is tudni, ez a helikopter 1 plusz 8 személyes volt, ami még nem ok a kataszt­rófára, de a tíz ember az mégsem kilenc. Elméletileg nem kerülhet sor a felszállásra, amíg - más egyéb biztosítások mellett - az üzemel­tető nem köt ülésbiztosítást. Va­jon kötött-e? Ha igen, mit szól majd a biztosító a szabálytalan­ságokhoz? A Horex Kft. (a vállalkozás, ami üzemeltette a helikoptert) vezetője egyébként 50 ezer fo­rintot ajánlott fel - fájdalomdíj­ként? kártérítésként? - a hozzá­tartozóknak. A szörnyű tragédiával kap­csolatban egy szakértői véle­mény után kutattunk. Kapos­vári Zoltán szolnoki helikop­tervezetőtől - aki 1973 óta re­pül, s túl van már a 7400 órán - megtudtuk, hogy a lezuhant MI-2-es mintegy 800 kg-os hasznos terhet tud elvinni. Az egy-két pilótán túl, mintegy 6-9 utas szállítására képes. So­rozatgyártását 1968-69-ben kezdték meg a Szovjetunió­ban, később gyártottak belőle Lengyelországban is. A heli­kopterek generációjában a másodikba tartozik, a legmo­dernebb rotorral repülő gépek az ötödik generációsak. Tehát ha például egy a legújabb amerikai MD-500-ashoz ha­sonlítjuk, az egy Mercedesnek felel meg, az MI-2-es egy Tra­bantnak. Mint Kaposvári Zol­tán, aki leendő helikopterveze­tőket oktat is, elmondta, a le­zuhant géptípus hosszú farok­gerendával rendelkezik és na­gyon érzékeny az oldalszélre. Két hajtómüves, s noha köny- nyü terheléssel egy hajtóművel is képes vízszintesen repülni, hajtómű-meghibásodás esetén azonnali leszállásra kénysze­rül. Ez nagyon kockázatos, mert kerekekkel rendelkezik, leszállásához sima felület szükséges, különben felborul. S minthogy üzemanyagtar­tálya meglehetősen rossz he­lyen van, így nagy a valószínű­sége a gyulladásnak. Semmi­féle különleges manőverezésre, mürepülésre nem alkal­mas. Csete Ilona • • ünnepi hangverseny a hősök emlékezetére A gondolat még 1993-ban született: az 1956-os forradalom mártírhalált halt áldozatainak tisztele­tére és emlékezetére a népfelkelés napjának év­fordulóján szóljon gyászzene. Az elmúlt évben Verdi gyászmiséjével tisztelgett Szolnok városa a hősök emléke előtt - most pedig W. A. Mozart Requiemje hangzott el a forradalom harminc­nyolcadik és a Magyar Köztársaság kikiáltásának ötödik évfordulója előestéjén a Szigligeti Szín­házban. Mozart Requiemje akkor született, amikor a zeneszerző már súlyos beteg volt; hihető az a ha­gyományozott kijelentése, hogy érzése szerint sa­ját gyászmiséjét írja. A halálos kór megakadá­lyozta a komponistát abban, hogy a Requiemet befejezze - így azt mestere halála után legkedve­sebb tanítványa, Franz Waver Süssmayr fejezte be, gyönyörű példáját adva a tanítványi alázatnak és annak, hogy szerencsés pillanatokban a nem kimagasló talentummal bíró növendék is felnőhet mesteréhez. El kell mondanunk még a darabról, hogy a szü­letését övező legenda igaznak bizonyult: az élete utolsó évében járó, koldusszegény Mozartot fel­kereste egy titokzatos, magát megnevezni nem akaró idegen, aki gyászmisét rendelt a zeneszer­zőtől. A megrendelőről a későbbiekben kiderült, hogy nem más, mint egy mindig más tollával ékeskedő, magát zeneszerzőnek kiadó arisztok­rata: gróf Walsegg. Az első előadás valószínűleg kastélya kápolnájában, feleségének temetésekor hangzott el, a gróf szerzőségével. Mozart özve­gye, Constanze azonban rövidesen nyilvános­ságra hozta a művet, mint férje alkotását, s még ő gondoskodott annak első nyomtatott kiadásáról is. A tizenkét tételből álló Requiemben az izzó dráma mindvégig áhítattal váltakozik, az utolsó ítélet borzalmainak zenei ábrázolása pedig a túlvi- lági boldogság víziójával. A drámai hatást Mozart a zenekar fúvós apparátusának különleges össze­állításával is fokozta. Uralkodnak a mély színű hangszerek: két fagott, két klarinét és három har­sona. A hangverseny valamennyi szereplője emléke­zetes élménnyel tette gazdagabbá a sajnálatos módon csekély létszámú hallgatóságot; az elő­adóművészek szerencsére túl tudták tenni magu­kat az üres széksorok lehangoló látványán. A Debreceni Kodály Kórus valamennyi szólama sa­játosan szép hangszínnel bír: a művet betanító karnagyot, Kamp Salamont mindenekelőtt a fény és sötétség ábrázolásának tökéletességéért és a mű fúgaszakaszainak kifogástalan kidolgozásáért illeti elismerés. A négy szólista: Skoff Zsuzsanna (szoprán), Szonda Éva (alt), Molnár András Kossut-díjas ki­váló művész (tenor) és Kováts Kolos Kossuth-dí- jas kiváló művész (basszus) mindegyike kiváló oratóriuménekes; szépséges szólók és kvartettek teszik fellépésüket emlékezetessé. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar szólistái és szólamai mindvégig Mozart zenéje és az alkalom iránti elhivatottsággal, kifogástalanul látták el egyáltalán nem könnyű feladatukat. A karmester, Báli József mindenekelőtt biztos műismeretével késztette elismerésre a koncert hallgatóságát: a Requimet memoriter dirigálta, s ez lehetővé tette számára, hogy teljes figyelmét az általa fontosnak tartott szólamok zenei effektusá­nak szentelje. Tolmácsolásában a Rex tremendae, a Lacrymosa, a Hostias, a Sanctus, a Benedictus és a Requiemet záró Agnus Dei tételek ragadták meg leginkább az előadás vastapssal jutalmazó közönségét. Szathmáry Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom