Új Néplap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)

1994-10-15 / 243. szám

// Ilyenkor őszön A„századik majom”-jelenség Tepsilesen - Nyitottan kell létezni Kortyolgató Jogi jojó - Haragban (9. oldal) Alkotmánybíróság Az Alkotmánybíróság hét­főn és kedden teljes ülést tart. Az alkotmánybírák megtár­gyalják azt az indítványt, amely szerint a rádió és a te­levízió költségvetési elő­irányzatát alkotmányellene­sen sorolták be a miniszterel­nökség fejezetébe. A testület megvitatja azokat a beadvá­nyokat, amelyek megkérdője­lezték a nem fegyveres kato­nai, illetve a polgári szolgálat szabályainak alkotmányossá­gát. Érseki körlevél Századunk legnagyobb szégyene százezrek életének szándékos kioltása csupán származásuk miatt - olvas­ható Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek körlevelében, amelyet vasárnap, a nyilas hatalomát­vétel — egyben a budapesti zsidóság elhurcolásának kez­dete - 50. évfordulóján ol­vasnak fel a fővárosi római katolikus templomokban. Jön a pátriárka Vasárnap hazánkba érke­zik Teoctist bukaresti pátri­árka. A görögkeleti román egyház feje a Magyarországi Román Ortodox Egyház és a Magyarországi Románok Szövetsége meghívására tölt három napot hazánkban. Molnárnapok A magyar malomipar őr­lési kapacitása egymillió tonna búza feldolgozásával többet tenne lehetővé, mint a jelenlegi hazai szükséglet, s ez komoly gondot okoz a ma­lomtulajdonosoknak - hang­zott el egyebek mellett pénte­ken Debrecenben, az idei or­szágos molnámapok megnyi­tóján. Idősek világnapja Az idősek világnapjáról emlékeztek meg pénteken Sopronban. Az ország min­den részéből az Ikva-parti vá­rosba ez alkalomra érkezette­ket Horn Gyula miniszterel­nök, a rendezvény fővédnöke levélben köszöntötte. Rámu­tatott: Magyarországon nem könnyű idős embernek lenni, hiszen az idős kor sokak szá­mára a nélkülözést, a létbi­zonytalanságot jelenti. Az alig három hónapja működő kormány ezért is keresi a könnyítés lehetőségét. Terjed a tbc Magyarországon az utóbbi három esztendőben 17 száza­lékkal emelkedett a tbc-s megbetegedések száma. Je­lenleg 110.404 beteget tarta­nak nyilván az országban. Kellemes ősz A többórás napsütés mel­lett időnként megnövekszik a felhőzet, de csapadékra sehol nem kell számítani. Éjszaka többfelé képződik köd, amelynek egy része csak a délelőtti órákban oszlik fel. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 15-20 fok lesz. A televízió 2-es csatornája ma este fél kilenckor Szolnokról - túrkevei helyszínt is kapcsolva - élőben közvetíti a „Ki tud többet Magyarországról?” honismereti játék 15. fordulóját. Tegnap már javában folytak a közvetítés előkészületei, a próbafelvéte­lek a Galéria épületében - ahogy az képünkön is látható. A vetélkedő Csajka és Ádám családokat a 3. oldalon mutatjuk be. -Barna­Kisebbségi önkormányzatok A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata által az OMFB térinformatikai célpályázata keretében a „Kistérségek összevont térin­formatikai rendszere” (KŐ- TÉR) címen kiírt pályázat, a 34 milliós projekt nyertese a szolnoki Alföld Rt. lett. Az eredményhirdetésre a IV. or­szágos térinformatikai konfe­rencián került sor. Aki szeptember utolsó két napján betévedt a Szolnok Vá­rosi Művelődési Központba, ahol a térinformatikai konferen­ciát megrendezték, az a kiállító cégek jóvoltából szembe találta magát a számítástechnika és térképészet együttes alkalmazá­sának legkorszerűbb termékei­vel. Olyan digitalizált térképek sokaságát nézegethette a moni­torokon, amelyekhez a legkü­lönfélébb leíró adatállományt - és ez a térinformatika lényege - lehetett hozzárendelni. E módszerrel, nagy tömegű információs adatbázis felhasz­nálásával összetett, speciális le­kérdezések is pillanatok alatt megoldhatók. Olyan döntés­hozó, irányító rendszer jön létre, amely rendkívül hatékony munkát eredményez a felhasz­náló számára. Például egy tele­pülésrendezési terv térképéhez A szeptemberi zárónapon Munkaerőpiac számokban Keresett szakma a gépi varrónő A regisztrált munkanélkü­liek állománya a szeptemberi zárónapon 30.799 fő, az előző havinál 471 fővel kevesebb. A csökkenő tendencia az év folyamán a szezonális hatá­sokkal, a pályakezdők töme­ges jelentkezésével együtt is jellemzővé vált. Tiszafüred és Szolnok kivételével min­den körzetben csökkent a nyilvántartott létszám, a leg­jelentősebb mértékben Jász­berényben. A munkanélküliségi ráta 15,5 százalékról 15,3 százalékra vál­tozott, értéke legalacsonyabb a szolnoki -és jászberényi körze­tekben, legmagasabb pedig Kunhegyes térségében. A munkanélküliség időtar­tama tovább növekszik, a szep­temberi adatok alapján a mun­kanélküliek 79,9 százaléka leg­alább hat hónapja nem jutott munkalehetőséghez. A pályakezdő fiatalok réte­génél 79 fős mérséklődés tör­tént, szeptemberben a regiszt­rált létszám 3821 fő volt, a se­gélyre jogosultak száma 3235 fő. 1993 azonos időszakához vi­szonyítva 280 fővel kevesebb pályakezdőt regisztráltunk. Ebben a hónapban 136 fővel csökkent az újonnan munkanél­külivé válók száma, összesen 1654 fő jelentkezett a munka­ügyi központ kirendeltségein. Megemelkedett az iparból, épí­tőiparból, kereskedelemből ér­kezők száma, ugyanakkor visz- szaesett a mezőgazdaság és a szolgáltatás területéről. Az üres állásokra szeptem­berben 1991 új munkáltatói be­jelentés érkezett, ebből 244 közhasznú munkára, 485 pedig tartós munka nélküli foglalkoz­tatására vonatkozott. Leginkább keresett szakmák gépi varrónő, cipőfelsőrész-ké­szítő voltak. A kirendeltségeken ebben a hónapban 1969 munkahelyre közvetítették ki az állásra vára­kozókat, ebből az ismertté vált sikeres munkába helyezés ará­nya 43,1 százalék volt. Munkanélküli-járadékot, -se­gélyt 11.026 fő kapott. Az ellá­tásban részesülők 53,9 száza­léka férfi, korcsoportok szerint 23,3 százalék 25 év alatti, 4,7 százalék pedig már betöltötte 55. életévét. A havi bruttó se­gély összege 10.760 Ft/fő. Jövedelempótló támogatás­ban az önkormányzatok 14.157 főt részesítettek. A munkanélküli-nyilvántar­tásból 2593 fő lépett ki, az elhe­lyezkedők száma 947 fő volt. A járadékjogosultság megszűnése miatt 807 fő került ki az ellátás­ból. Paprikaügy A jövő héten még fenn kell tartani a fűszerpaprika forgalmazási tilalmát. Ed­dig mintegy 90 tonna őrle­mény gyűlt össze a raktá­rakban, a megvizsgált min­ták 15 százalékát találták szennyezettnek. A forgal­mazási tilalom feloldását at­tól teszik függővé, hogy a begyűjtött mennyiség mi­lyen arányban fedi le a tény­leges készleteket. Hétfőn döntenek: a kifogástalan minőségű tételeket ismét forgalomba hozzák egy tel­jes körű bevizsgálás után, vagy az egész mennyiséget megsemmisítik. (MTI) Az országban két helyen kezdeményeztek hivatalosan kisebbségi önkormányzati vá­lasztásokat péntek délig, Szol­nokon és Nyírlugoson. A bejelentések hivatalos ha­tárideje hétfőn jár le. A BM ok­tóber 19-én jelenti be, hogy összesen hány helyen kezdemé­nyeztek kisebbségi választáso­kat. Azokon a településeken, ahol most nem jeleztek igényt a kisebbségek, ezt a december 11-i választások után megtehe­tik. Ebben az esetben 1995. no­vember harmadik hétvégéjén ismét lehet kisebbségi önkor­mányzati választásokat tartani. Szúnyogirtás biológiai módszerekkel Kíméletes a környezettel, könyörtelen a vérszívókkal A cég 34 milliós projektet nyert a térinformatikai pályázaton „Jövő századi” térképek az Alföld Rt.-töl hozzá lehet rendelni a rendezési terv előírásait, vagy a település alaptérképéhez a tulajdoni la­pok adatait, a népességi adato­kat és így tovább. A digitális térképek minden olyan infor­mációt tartalmazhatnak, amire az önkormányzati munkában szükség van. Ugyanakkor lehe­tőség van - és ez a papírtérké­pekkel szembeni óriási előny - a változások folyamatos átveze­tésére, az adatállomány karban­tartására. Néhány éves, fiatal „iparág” a térinformatika, amely minden bizonnyal a kö­vetkező századelő településirá­nyítási információs rendszerei­nek húzóágazata lesz. A Közép-Tisza-vidéki Inté­zőbizottság és a budapesti szék­helyű Corax Környezetvédelmi Kft. szervezése nyomán a szú­nyogok elleni védekezésben érintett szakemberek tanácskoz­tak tegnap Tiszafüreden. A tanácskozást Lőrincz Ár­pád, az élősködők irtásában nagy gyakorlati tapasztalatok­kal rendelkező Corax cég igaz­gatója nyitotta meg. Bevezető­jében röviden szólt arról, hogy immáron gyakorlattá vált, hogy évente olyan helyeken értékelik az oly sok kényelmetlenséget okozó vérszívók elleni védeke­zés tapasztalatait, mely terüle­tek kiemelten érintettek a fenti kérdésben. A Tisza-tó, ezen belül Tisza­füred városa ilyen megfontolás­ból lett idén a konferencia házi­gazdája, hiszen a térség sík vi­zeivel, speciális növényzetével, mocsárvilágával kiváló élettere a csípőszúnyogoknak, melyek különösen ebben az évben ag­resszívekké váltak. A tanácskozásról elmond­ható, hogy határozott célként je­lölte meg a jövőre nézve a kör­nyezetbarát, biológiai védeke­zés egyre szélesebb körű alkal­mazását „a zöldek” által oly he­vesen támadott kémiai módsze­rekkel szemben. A jelenlévők állást foglaltak abban is, hogy ezt a védekezési módszert csak úgy szabad alkalmazni, hogy közben ne boruljon fel az élővi­lág egyensúlya. „A szúnyogok okozta ké­nyelmetlenségek minimálisra csökkentése nem jelenthet egyet azok módszeres kiirtásával, an­nál is inkább, mert ez a védeke­zési mód fajspecifikus” - fo­galmaztak többen ezzel kapcso­latosan. Előadásában ezt a módszert, melyet közel 90 százalékos ha­tékonysággal alkalmaznak Né­metországban, a téma világhírű szaktekintélye, dr. Norbert Becker, a heidelbergi egyetem professzora, a KABS cég tudo­mányos igazgatója ismertette. „Nincs egy pohár vize, aranyoskám?” A besurranok trükkje bevált Szinte hihetetlen, de a besur­ranó tolvajok a legtöbb ember számára átlátszó trükkjei néha mégis beválnak. Ezt legutóbb a Fegyvemekre látogató buda­pesti cigánylegények bizonyí­tották be. „Kereskedők va­gyunk” - állították, amikor az egyedül élő asszonyhoz beko­pogtak. Ruhaneműt árultak, ez esetben szerencsével, ugyanis melegítőt egy ezresért sikerült is elpasszolniuk. Miután autó­jukba beszálltak és továbbha­ladtak, az előbbi kuncsaftnál ta­pasztaltak nem hagyták őket nyugodni. Látták ugyanis, hogy az asszonynak több pénze volt, mint amennyit a megvásárolt ruhadarabért kifizetett. A három fiatal úgy döntött, visszafordul­nak, és megszerzik a többi pénzt is. Ezúttal a már ki tudja hányadszorra alkalmazott trükkhöz folyamodtak: „Nincs egy pohár vize, aranyoskám?” - kérdezték, és a még mindig gyanútlan nő jóindulatára apel­láltak. Sikerrel. Amíg a háziasz- szony vízért ment a konyhába, addig a két „vendég” egyike a pénz feltételezett helyére, a szobába merészkedett. Miután társa a készséggel átadott italt felhörpintette, távozott. Az asz- szony igencsak meglepődött, amikor a szobába belépve az egyik idegenbe ütközött. A ta­lálkozás nem sokáig tartott, a tolvaj a magához vett 9 ezer fo­rinttal elillant. Szerencsére a rendőrséget azonnal értesítették, így a sze­mélyek és a tettesek által hasz­nált autó leírása alapján a 4-es főúton Budapest irányába tartó gépkocsit már a szolnoki rend­őrök feltartóztatták. A három jómadár így mindössze alig fél­óráig örülhetett a zsákmánynak. Még nagyon sokan várnak kérelmük elbírálására Nagyüzem a kárpótlási hivatalokban Száztizenhárommilliárd fo­rint fölé emelkedett a kárpótlási hivatalok által megállapított kárpótlás összege - derül ki az Országos Kárrendezési és Kár­pótlási Hivatal legutóbb készí­tett összesítéséből. A kárpótlás újra megnyitása­kor beadott több mint 530 ezer vagyoni kérelemből eddig mintegy 33 ezret bíráltak el, s ennek alapján több mint 1,1 milliárd forintnyi kárpótlási je­gyet adtak ki. Áz újra megnyi­tás keretében eddig feldolgozott kérelmeknél az egy határozatra jutó összeg átlaga 33.746 forint. Az első vagyoni kárpótlás kere­tében az egy határozatra jutó összeg ennek körülbelül a dup­lája volt, míg a második va­gyoni törvény alapján hozott ha­tározatoknál átlagosan négyszer ekkora összeget ítéltek meg a kárpótoltaknak. Áz elmúlt héten 12.534 hatá­rozatot hoztak meg a hivatal­ban, összesen 591 millió forint kárpótlási összegről. Az új be­adás során beérkezett 77 ezer személyi kárpótlási igény fel­dolgozása még nem kezdődött meg. A több mint 364 ezer ere­deti határidőre beérkezett sze­mélyi kárpótlási igényből 334 ezer ügyben hozták meg a hatá­rozatot. Ennek keretében mint­egy 46 milliárd forint értékű kárpótlási jegy jutott a kárpótol­taknak. A földárveréseken az utóla­gos adatközlésekkel korrigált eredmények szerint 36 millió 572 ezer 155 aranykorona-ér­tékű földet szereztek meg a kár­pótoltak. A 21.088 földárveré­sen több mint 733 ezer kárpótolt vett részt, és közülük 522.636-an távozhattak új föl­dek tulajdonosaiként a licitet követően. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom