Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-27 / 227. szám
1994. szeptember 27., kedd 11 Sport Síkvízi kajak-kenu világbajnokság Éremesös magyar hajnal Csak Gyulay maradt érem nélkül Magyar idő szerint hétfőn hajnalban értek véget a mexikóvárosi síkvízi kajak-kenu világbajnokság küzdelmei, melyen újabb szép sikereket értek el válogatottjaink. A a férfi k-4 200 méteren a Gyulay Zsolt, Hegedűs Róbert, Rajna András, Adrovicz Attila összetételű egységünk a negyedik helyen végzett, ám kenus négyesünk (Horváth Csaba, Ko- lonics György, Hoffmann Ervin, Szabó Attila) már felállhatott a dobogóra, hiszen a sprinttávon az orosz kvartett mögött másodikként ért célba. Az utolsó nap az előző kettőhöz hasonlóan magyar győzelemmel zárult, a női négyes - Dónusz Éva, Laky Éva, Med- nyánszky Szilvia, Kőbán Rita - óriási küzdelemben csak centiméterekkel előzte meg, de megelőzte a német kvartettet, amely a végén nagyon belehúzott.- Szerintem a végére kicsit visszaestünk, csökkent a csapásszámunk - vélekedett Kőbán Rita, aki ezt a napot három aranyéremmel fejezte be, s a hozzá tartozó korábbi két ezüstmedállal a világbajnokság legeredményesebb versenyzője lett. Kőbán Rita egyébként már negyedik világbajnoki címét szerezte, Laky Éva másodszor, Dónusz Éva és Mednyánszky Szilvia először lett világbajnok.- Nem értem Ritát, miért nem tud maradéktalanul örülni, mindenben miért csak a hibát keresi. Amikor beestünk a célba, rögtön engem vett elő, úgy akarta beállítani a dolgoGyulay Zsolt, olimpiai és világbajnokunk érem nélkül tért haza Mexikóból kát, hogy én vagyok a hibás, én tehetek mindenről - fakadt ki sírva Dónusz Éva, aki két éve Kőbánnal együtt tagja volt az olimpián győztes kvartettnek is. A férfi kajaknégyes (Gyulay zsolt, Hegedűs Róbert, Rajna András, Adrovicz Attila) negyedik helyezése elsősorban azért volt csalódás, mert a vezérevezős, az olimpiai és világbajnok Gyulay Zsolt így érem nélkül maradt. A küldöttség további 23 tagjának viszont sikerült legalább egy medált szereznie. Talán az Gyulayék mentségére szól, hogy a rajtot majdnem lekésték, mert a lányokkal hajót kellett cserélniük, s erre csak pár percük volt. A nagy favoritnak kikiáltott kenunégyes (Horváth Csaba, Kolonics györgy, Szabó Attila, Hoffmann Ervin) második lett, s a magyar csapatban ennek a pozíciónak ezen a vb-n csak kevesen örültek.- Ez egyszerűen fantasztikus teljesítmény, az eredménysor önmagáért beszél, hiszen a 24 számból húszban végeztünk az első három között. Azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom, hogy ezzel megmentettük az idén gyengén szereplő magyar sport becsületét - jelentette ki Jaku- bovics Péter, a szövetség elnöke. A nemzetek nagydíját az elmúlt évhez hasonlóan Magyar- ország nyerte Németország előtt, ám a kettejük közötti különbség megsokszorozódott. A világbajnoki műsorba számító 24 szám alapján felállított végső sorrend (10-8-7-6-5-4-3-2-1 pontozás alapján): 1. Magyarország 190 pont, 2. Németország 115, 3. Lengyel- ország 89, 4. Románia 88, 5. Oroszország 80, 6. Kanada 56, 7. Ausztrália 53, 8. Bulgária 52, 9. Spanyolország 49, 10. Olaszország 42, 11. Dánia és Franciaország 37-37, 13. Csehország 33, 14. Ukrajna 28, 15. Svédország 27, 16. Fehéroroszország 20, 17. Mexikó 17, 18. Norvégia 16, 19. Portugália 15, 20. Svájc 13, 21. Egyesült Államok 6, 22. Nagy-Britannia 4, 23. Kina 3, 24. Ausztria, Belgium, Horvátország, Írország, Kuba 1-1. Jövőre Duisburgban rendezik meg a síkvízi világbajnokságot, az egyben olimpiai kvalifikációs verseny is lesz. SZVSIhírek A hét végén a fővárosban rendezték meg az idei atlétikai évad utolsó rangos eseményét, melyre a Népstadionban került sor. Az ügyességi és gát- futó-csapatbajnokságon a Szolnoki MÁV MTE felnőtt teamjei mellett, a Szolnoki Városi Sportiskola „növendékei” is kitűnően helytálltak. A fiúk távolugró- és diszkoszvetőcsapata ezüstérmes, a magasugró bronzérmes lett. A lányok távolugrói szintén a dobogó harmadik fokára állhatták fel. A többi gárdának sem volt szégyenkeznivalója, ugyanis a 100 gátas és a gerelyhajító hölgyeket psak egy hajszál választotta el á dobogótól. A remek atlétaidőben több kiugró egyéni teljesítmény is melengette az edzők szívét. Ismét Kővágó Zoltán teljesítménye kívánkozik az élre, aki most nemcsak diszkoszvetésben csillogtatta meg kivételes képességeit, hanem távolugrásban is oroszlánrészt vállalt a sikerből. Ebben a számban Faragó József szállt a legmesz- szebbre, aki egyre inkább beváltja a hozzá fűzött reményeket, ugyanis most is hat méter fölé ugrott. A lányok közül Keskeny Tímea és Árva Petronella szereplését kell kiemelnünk. Ők töltötték be a mindenes szerepét, nem véletlenül, hiszen szinte minden csapat rájuk épült, ami a sportiskolások sokoldalúságát jelzi. Az SZVSI eredményei: Fiúk. Diszkoszvetés (2.), 42,26 méteres átlaggal: Kővágó Zoltán (61,32 m), Dorogi Zoltán (42,54 m), Molnár Zoltán (33,82 m), Garabuczi Zoltán (31,36 m) összetételű csapat. Távolugrás (2.), 595,75 cm. átl.: Faragó József (625 cm), Kővágó Zoltán (598 cm), Szabó Sándor (582 cm), Garabuczi Zoltán (578 cm). Magasugrás (4.), 165,5 cm átl.: Hortobágyi Zoltán (182 cm), Szabó Sándor (170 cm), Molnár Tamás (160 cm), Polónyi Tamás (155 cm). Lányok. Távolugrás (3.), 486,5 cm átl.: Árva Petronella (508 cm). Keskeny Tímea (497 cm), Somogyi Szilvia (473 • cm), Koczka Dóra (468 cm). Gerelyhajítás (4.), 28,72 m átl.: Fekete Andrea, Kovács Gabriella, Andrási Noémi, Keskeny Tímea. 100 m gát (4.), 16,76 mp átl.: Árva Petronella, Koczka Dóra, Keskeny Tímea, Faragó Krisztina. Jégkorong Az FTC újra megpróbálja A jövő hét végén a Budapest Sportcsarnokban próbálja meg kivívni a BEK-csoportból való továbbjutást a Ferencvá- ros-Whirlpool jégkorongcsapata. A zöld-fehér hokisok tavaly emlékezetes körülmények között búcsúztak a székesfehérvári selejtezőcsoportból: hiába lettek másodikok, a csoport- utolsó törökök ellen elért nagy gólarányú győzelem nem számított a továbblépés szempontjából. Az FTC napokig továbbjutónak hitte magát, míg kiderült: egy másik csoport másodikja, a szlovén Jesenice jobb mutatókkal rendelkezik. A szlovén gárda folytathatta a középdöntőben. A sorsolás szeszélye folytán a Jesenice ezúttal egy csoportba került a Ferencvárossal, amely újra megpályázta és elnyerte a rendezés jogát. A szlovéneken kívül a már jól ismert román Steaua Bu- curesti és a dán Heming lép jégre a Budapest Sportcsarnokban a továbbjutást jelentő első két helyért. A Fradi sorrendben a román, a dán, majd a szlovén bajnokkal mérkőzik. Gólvadászok Az elmúlt hetek gólszegé- nyebb találkozói után ezúttal nem panaszkodhattak a nézők a megyei első osztályú labdarúgó-mérkőzések legutóbbi fordulójában. Összesen harminchatszor zörgött a kapusok» hálója, ami a kilenc ösz- szecsapásra levetítve kereken négyes átlagot jelent. Különösen Rákóczifalván, Jánoshidán és Kisújszálláson dörzsölhették elégedetten markukat a szurkolók. Majzik József személyében ismét akadt játékos, aki háromszor is megadásra késztette az ellenfél portását, sőt rajta kívül még hatan dupláztak a szombat-vasárnapi bajnokikon. A góllövőlista állása - 12 gólos: Tóth Gábor (Jánoshida), 9 gólos: Bárány (Rákóczifalva), 8 gólos: Forgács (Mezőtúr), 7 gólos: Határ (Kunszentmárton), Tóth T. (Tószeg), Mérész (Újszász), 6 gólos: Medjanszki (Jászboldogháza), Hídvégi (Kisújszállás), Majzik (Rákóczifalva), 5 gólos: Németh (Jászapáti), Nagy Z. (Szászberek), Vadkerti (Vegyiművek Sportklub), Szilvási (Üjszász), Ramos (Törökszentmiklós), 4 gólos: Mosonyi Cs. (Alattyán), Deme, Palásti (mindkettő Jászapáti), Kállai (Kisújszállás), Szabó Gy. (Szászberek), Ba- bella (Törökszentmiklós), Horváth, Berényi (mindkettő Be- senyszög). Kispályás foci Szolnok. II. osztály: Mix - FC Aréna 0-7, Nevada - Szat-Unio 0-5, Alpintechnika - Sz. Sólymok 0-5, Sz. Sasok - Szolnoki TE 9-2, APEH - Varga Katalin Gimnázium 7-0, Skála - Csabagyöngye 8-0, MRFK - Trojka Kft. 7-1. III. osztály: Omnibusz - Muffshoft 8-0, Bútorgyár - Öreg Harcsák 3-0, Kópék - Lungo Drom 5-3, Konstrukció II. - Kórház II. 2-2, Opel Investa - Rot Blau ’90 2-0, Unicum - Tisza Mozi 5-2, Vad Banda - Bi-ka 3-0, Rot Blau ’90 - Konstrukció II. 1-3, Kórház II. - Kópék 1-5, Lungo Drom - Bútorgyár 9-0, Öreg Harcsák - Omnibusz 0-3, Muffsoft - Vad Banda 1-7, Bi-ka - Unicum 3-3, Tisza Mozi - Mont Kft. 6-0. Senior osztály: Staférung - Qualität 4-3, Balváros - Vízmű 3-0, Hő-Stop - Troja 6-3, So- lami - Thermotechnik 4-1, Járműjavító - Rákóczifalva 4-13, Hu-Mol-Kó - Konstrukció 5-2 Kézilabda, NB II. Csak a Túrkevének termett babér Orosháza-Tiszaföldvár 23-21 (11-9) Orosháza, 150 n. Vezette: Márki, Papp. Orosháza: Bondár - Bordás (5), Fekete (4), Marton R. (3), Nagy (I), Varsandár (1), Juhos (3) , Jova, Marton (2), Lovász (4) , Horváth. Edző: Marton László. Tiszaföldvár: Farkas Vincze (3), Fekecs (1), Csorba (2), Tóth (12), Lipka (1), Fehér (2), Balogh, Pálinkás, Borbély, Fórján, Baksa. Edző: Nemes Tibor. Hétméteresek: HO, ill. 7/5. Kiállítások: 10 perc, ill. 10 perc. Az erős iramú kezdés mindkét csapat részéről változatos, izgalmas első félidőt adott a közönségnek. Hol itt, hol ott eredményezett két-háromgólos vezetést. A félidei kétgólos hazai vezetés még nem nyugtathatta meg az orosháziakat, ami nem hagyta kihunyni a földvári reményeket. A második játékrészben a kemény, már-már durva játékban az izgalom ugyan nőtt, de a gólkülönbség már nem. A következő bajnoki mérkőzésre hazai környezetben kerül sor. Október 1 -jén - 17 órakor - a Városi Sportcsarnokban fogadja a Tiszaföldvár a Túrkeve gárdáját. Túrkeve-Juhász Gy. DSK 21-17 (9-9) Túrkeve, 150 n. Vezette: Fü- iöp, Meleska. Túrkevei VSE: Ratkai-KaA szolnoki hölgyek (sötétben) hadilábon álltak a szerencsével rászeg 2, Lukács 2, Hollósi 3, Barna J. 1, Vántus 5, Somogyi 2. Csere: Tóth (kapus), Rácz 3, Nagy 3, Borsi, Dobra. Edző: Takács Sándor. Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2. Az első felvonásban a lelkes szegedi főiskolások szívósan tartották magukat a sok hibával játszó hazaiak ellen. Fordulást követően átalakított csapattal, taktikát változtatva, a keviek rutinos, remek játékkal átvették az'irányítást, és magabiztosan tartották otthon a bajnoki pontokat. Sz. Spartacus-Tápiószele 20-21 (8-12) Szolnok, Olaj-csamok, 50 n. Szolnok: Bozsó-Forró 2, Gálné 1, Annus 1, Kálmán 1, Felber 6, Sándor 3. Csere: Ré- dei 5(1), Nagy 1. Edző: Nádas Miklós. Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Hétméteresek: 1/1, illetve 6/4. A két azonos ponttal álló csapat idegesen, rengeteg hibával kezdett. A vendégek nyugodtak meg előbb, ami az eredményességükben is megmutatkozott. Ä Spartacus nem találta ritmusát, több eladott labda és technikai hiba borzolta a kedélyeket. A második félidőre egy más szellemű hazai csapat lépett a „porondra”. A megnövekedett futásmennyiségnek, valamint a feljavult védekezésnek köszönhetően a játékrész derekára kiegyenlítették az állást Nádas Miklós tanítványai, 17-17. A hátralévő percek idegtépő lassúsággal teltek, egyik fél sem tudott megnyugtató előnyre szert tenni. Végül a Fortuna kegyeit élvező tápiószeleiek örülhettek a két pontnak. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Cselgáncs Zajlik az élet a tatamin Első osztályú rangsorversenyt rendeztek a hét végén Esztergomban, melyen felnőtt és junior judokák léptek tatamira. A Szolnoki Repülőtiszti Főiskola HSE versenyzőinek „csak” felkészítő jellegű volt a viadal, hiszen Kosztyúék már az első félévben bebiztosították minősítésüket. A közelgő I. osztályú felnőttbajnokság előtt viszont jól jött számukra a sorozatküzdelem. A mezőny nem volt teljes, mivel a junior nők és férfiak külföldön válogatóztak, ám ettől függetlenül kiélezett csaták jellemezték az összecsapásokat. A sérüléséből éppen felépülőben lévő Borhi Csaba 65 kg-ban az ötödik helyen végzett. Kosz- tyú Tamás (71 kg) előbb wazá- rival győzte le a legnagyobb „szomszéd vár” harcosát, a kecskeméti Oroszt (aki egyébként a Szolnoki sportolókkal készül a magyar bajnokságra), majd „kenyérkereső” technikájával, bal csípődobásával és karvetődéseivel nyert sorozatban. A döntőben azonban alulmaradt Tóbei Szabolcs (UTE) ellen, így az e; űstmedált érdemelte ki. Az elmúlt években meg-megcsillanó Németh Tibor (78 kg) magabiztos versenyzéssel jutott a fináléba, ott azonban bírói döntéssel vesztett az UTE-s Havasi Viktorral szemben. Pedig végig ő kezdeményezett - sőt a szőnyeg szélén egy fejenátdobást is dobott, minimum juko értékben -, de a bírók másként látták. Boros Jenő (86 kg) térdét fájlalva lett harmadik, de egészségesen ő is kellemes meglepetést okozhat majd. Ä szajoli Bodex két junior lánnyal képviseltette magát a rangsorversenyen. Míg a felsőbb súlycsoportokban alig volt induló, addig a 48 és 56 kg-ban szép mezőny jött össze. A legkönnyebbek közt Békési Anita első mérkőzésén vereséget szenvedett a válogatott kerettag Novák Szilviától, majd egyenlő állásnál, pár másodperccel a vége előtt leszorítással maradt alul Kuruczcal szemben. Mivel ezt követően tatai vetélytársát ipponnal legyőzte, ötödikként fejezte be a viadalt. Hegedűs Zsuzsa (56 kg) két és fél percig vezetett a juniorválogatott Homvári Réka (Győr) ellen; de egy pillanatnyi blokk elég volt, hogy a kialakult földharcban vereséget szenvedjen, így ő is ötödik helyen zárta a versenyt. A Szolnok Városi Sportiskola fiataljai Pakson szerepeltek, méghozzá kiválóan! Farda Miklós (44 kg) első mérkőzésétől kezdve ipponnal győzte le riválisait. Sajnos azonban egy rossz mozdulat következtében jobb térdét megütötte, így a döntőben már nem tudott megfelelően koncentrálni, lábfelszedéssel vesztett Benkő ellen. Kovács Imre (48 kg) EORV döntőshöz méltóan „menetelt”, szerzett ip- pont válldobásból, nyert karfeszítéssel, egyszóval csodálatosan dzsúdózott. A döntőbe jutásért azonban vereséget szenvedett úgy, hogy az ő akcióját az osztrák fiúnak írták jóvá, majd fojtásfogás befogása után a bíró megállította védhetetlen akcióját! A vigaszágon azonban Imre végül megszerezte a bronzérmet. Kiss Tibortól (57 kg) többet vártak edzői, mint az ötödik hely. Remélhetően legközelebb Miskolcon, a következő rangsorversenyen be is bizonyítja, több van benne. (G. J.) Vízilabda OB l/B CVSE-Szolnoki Old Boys 11-7 Cegléd, 100 n. V.: Puskás, Koós Szolnok: Weither - Bogdán, Kanizsa, Varga, Rekita, dr. Vezsenyi, Hegmann, dr. Boros, Biki, Hegyvári, Krasznai, Szendrei. Edző: Rekita Albert. A nemrégiben még OB I-ben szereplő ceglédi gárda méltó partnerre talált a hajdani szolnoki sztárokból verbuválódott csapatban. A Tisza-parti siker egyelőre azonban elmaradt, mert apró figyelmetlenségek tarkították a vendégek játékát. Szoros emberfogásuk sem volt az igazi, ráadásul hiába alakítottak ki számtalan helyzetet, azok nagy részét sikerült elpuskázniuk. Az OB II-ben is rendeztek fordulót, itt az Old Boys második csapata ellenfél nélkül maradt, mert a Sportliget SE együttese nem érkezett meg a Damjanich uszodába. Az eredményt Rekita mester serege hajszállal maradt el a meglepetéstől 5-0-ával a szolnokiak javára igazolták ugyan, de a játszani szerető „öregfiúk” boldogsága így nem lehetett teljes. 3. hét, október 01-02. Totózzon az Új Néplapban BEKÜLDENDŐ 1. Dunakeszi - Sz. MÁV MTE ----2 . Kunhegyes - Karcag ----3 . Szécsény - Jászberény ----4 . Alattyán - Jánoshida ----5 . Jászapáti - Újszász ----6. Tiszaörs - Kisújszállás ----7. Jászkisér - Kőtelek ----8. Jásztelek - Tiszapüspöki ...... 9. Jászjákóhalma - Jászszentandrás ...... 1 0. Rákócziújfalu - Kengyel ----11 . Kun FC - Abádszalók ...... 1 2. Kenderes - Tiszaföldvár ----Fe ladó: Cím: