Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-07 / 210. szám

1994. szeptember 7., szerda Kunsági Extra----Kunhegyes 7 T avaszig nincs gond Hat év csend és némaság után ismét duruzsolnak a gépek a kunhegyesi nagymalomban. Igaz, előtte Monoki László fel­újíttatta, korszerűsíttette a he­lyiségeket, majd elkezdődött a finomkenyérliszt, rétesliszt, bú­zadara, korpa és egyéb malom­ipari termék gyártása. Az sem mellékes, hogy a malom har­mincnégy embernek ad megél­hetést. Olyanoknak, akik túl­nyomó többségben munkanél­küliek voltak. Gyártanak itt 1 kilós, 2 kilós csomagolású lisz­tet, illetve 50 kilós, zsákos lisz­tet. Ami az értékesítést illeti, mindenhová jut belőlük a Kö- zép-Tisza Vidéki Afész üzlete­ibe, de Szolnokra, Budapestre, Vácra, Debrecenbe és jószeré­vel az ország minden jelentős városába. Sőt, legújabban Ro­mániába meg Horvátországba is. Ha megindul a rendszer, há­rom műszakban napi öt vagon lisztet állítanak elő. Annyi a jó minőségű, felvásárolt búza, hogy tavaszig gond nélkül őröl­hetik a finom, kenyérnek való életet. Emil bácsi írhattam volna úgy is, hogy Bollók Emil esperes plébános úr immáron het- venesztendős. De valahogy az én szívemhez az a meg­szólítás a közeli, hogy Emil bácsi. Még gimnazista vol­tam Karcagon, amikor fia­talemberként ideérkezett 1959-ben, és tessék, máris élete fele a kunokhoz kap­csolódik. Igaz, itt már nem focizott, mert jó, ha tudják, ifjúkorában sikeresen ker­gette a labdát. Sőt, az ötve­nes években, amikor gólt ragasztott az ellenfél kapu­jába, az egyik lelkes néző így kiáltott:- Éljen, ez igazi reakciós gól volt, plébános úr! Akkor sem sértődött meg a jelző miatt, és most sem sértődékeny. Mert nem volt reakciós soha, csak éppen tette a dolgát. Felderítette az 1848/49-es, Kunhegyesen eltemetett honvédek sírját, névsorát, tataroztatta a templomot, de nagyon sok­szor ő is hordta, hordja a maltert. Ha kellett, turisták­nak adott éjszakai szállást, buzdította, buzdítja az aranylábúakat, misét mond, hittanórákat tart, esket, te­met, keresztel. Nem véletlen, hogy a vá­ros egyik önkormányzati képviselője. Friss, eleven ember ma is , és ha ígéri, pontosan mindenhová odaér. Hű társa egy kerék­pár: fittyet hány minden olaj- és benzináremelésnek. Pár deci olajjal oda fuva­rozza a gazdáját, ahová ő óhajtja. Ennyit dióhéjban egy hetvenesztendős plébá­nosról. Mit kívánhatnék neki azok nevében, akik ismerik, szeretik? Isten éltesse még sokáig! Ezzel már nem sok gond lesz, a raktárból lehet szállítani az üzletekbe írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János Hét fiú, tizenöt lány egy osztályban Ili ír ^ * Vidámak a másodikos algimnazisták. Igaz, ottjártunkig még feleltetés sem volt - bár ők attól sem félnek. Távirati stílusban ennyi a Kossuth Lajos Általános Iskola 2. évfolyamának algimnáziumi osztálya. Különös ismertetője­lük, hogy mindahányan az át­lagnál jobb tanulók. így érkez­tek ide tavaly Gyendáról, illetve a szomszédvárból, a Dózsából is. Hogy kik is ők? A teljesség igénye nélkül néhány rövid di­ákportré: Fehér Judit jó négyes tanuló, a földrajz a kedvence; Végső András 4,3-as diák, a számítás- technika és a foci a kedvence; Zubor Katalin Tiszagyendáról érkezett, kitűnő, és Török- szentmiklósra, a Bercsényibe készül; Juhász Tibinek is dög­unalmas, csupa ötös, a bizo­nyítványa. Ráadásul ő még nyolc tárgyból külön dicséretet is kapott, és állatorvos szeretne lenni; Párdi Krisztina bizonyít­ványa 4,5, és színészi képessé­gekkel is rendelkezik, ezért speciális iskolába iparkodik Szolnokra. Mellesleg hat éve zongorázik, három éve tagja a színjátszó körnek. A legjobb sportoló Kovács Robi, aki kara- tében, fociban jeleskedik. Ő, ha minden igaz, rendőr lesz. Még egy dolog jellemző rá­juk: mindahányan középisko­lákba, gimnáziumokba készül­nek. Arra a nagyon fontos kér­désre, hogy ki volt már szerel­mes közülük, kivétel nélkül a magasba lódították a kezüket. Hogy ki az most is, erre jósze­rével alig akadt jelentkező. Nem csoda: ilyenkor a szep­temberi becsengetés idején fedni kell a füzeteket, könyve­ket, megvenni az iskolaszere­ket. Szóval rendezni a sorokat, azután esetleg jöhetnek a szív­gondok is. Majd lehűtik őket az őszi esők. Nem igaz? A messzi mama csodaszép kertje A Dózsa György úton, szemben a parókiával, egy na­gyon szép, mutatós ház és porta nyújtózik. Éppen ötven esztendeje költözött ide Ba- kondi János meg a felesége. Négy év teltével követték őket a fiatalok, ifjabb Bakondi Já­nos és neje, K. Szabó Róza. A házigazda két éve meg­halt, és azóta özvegye egyedül műveli az 560 négyszögöles kertet, amelyben elöl rózsák díszlenek, az út mellett nyírott bukszusok, továbbá tizenhét sor szőlő, hátul pedig gyü­mölcsfák. A gyerekei távolra kerültek: a fia Kaposvárott vert gyöke­ret. Három gyereke született, a lánya Pesten lakik, nekik egy gyerekük van. Szeretnék, ha a messzi mama közelebb húzódna hoz­zájuk, de ő nehezen szakad el ettől a szép háztól, kerttől. Szinte állandóan tesz-vesz valamit, mindig dolgozik. A BHG-ból került nyugdíjba. Akkor 5 ezer 200-zal, ami most sem több 12 ezernél, úgyhogy jól jön az a kis mellé­kes a kert terméséből. így azután nincsen más: ilyenkor messzi mama nem mehet, de ottjártunkkor is na­gyon várta őket. Hiszen a ka­posváriak megígérték: péntek estére megérkeznek. Mi sem tartóztattuk tovább a ház asszonyát, elvégre akkor már kora estébe fordult a pén­tek délután ... Csodaszép, ápolt kert, mutatós lugasok - ez özvegy Bakondi Jánosnénak a „birodalma" Kiállítás az elmúlt évtizedek történetéből (Oláh Lajos gyűjtő­munkája) 1964. augusztus 20-án adták át Hegyesen az új kultúrházat, és jellemző, hogy kik voltak a legfrissebbek. Nem találják el, pedig a válasz kézenfekvő: a nyugdíjasok. Ők ugrottak, vagy ha rossz a szó, léptek leghama­rabb, és október 25-én Végső Mihály, Oláh Miklós, Nemes Sándor, Antall Ferenc, Szendlai Vilmos, K. Juhász Imre, Oros Miklós, Szász Sándor, Botlik András, Rózsa Ferenc, Tiriba Kiss János, Mándi Károly, Lu­kács Imre, Ollósi József elnök­ségével megalapították a nyug­díjasklubot. A kaszás sajnos őket sem kí­mélte, és azóta már többször cserélődött a tagság meg a veze­tőség. Egy azonban biztos: klubok, szakkörök jöttek létre, tűntek el örökre vagy időlegesen, de a nyugdíjasok csillaga mindig fennen ragyogott. Miért? Egyet­len szóval azért, mert ez a kö­zösség biztosította a település időskorú tagjainak azt az egy- üttlétet, ahol szórakozni, olvas­gatni, ismereteket szerezni meg olykor dalolni, énekelni - uram bocsá’ táncolni is lehet. Van is már vagy kétszáz tagja, jó né' hány műsoros esttel, országjáró kirándulással, vacsora- és klub­találkozóval a hátuk mögött. Tévedések elkerülése végett ezeket a rendezvényeket nem a magyar állam, nem támogatók , hanem ők maguk fizették. A szerény-szegény kis nyugdíjuk­ból. Mert jól akarták érezni ma^ gukat, mert vágytak a melég emberi szóra, mert ném akartak leírtakká, elfeledetté válni. Csak azért, mert nekik mára már a postás hordja a havi járandósá­got. Ez az örökmozgó, csuda lelkes kis közösség szeptember 24-én az elmúlt időszak emlé­keit szeretné felidézni mind­azon csoportokkal, klubokkal együtt, akikkel az elmúlt idő­szakban baráti kapcsolatok ala­kultak ki. Éppen ezéft ezen a napon a helyi művelődési köz­pontban térségi klubtalálkozóra várják a megye nyugdíjasklub­jait. A rendezvényt délelőtt ki­lenckor Szélekovszky István polgármester nyitja meg, majd a gyerekek köszöntője után visz- szaemlékezések következnek. A délelőtt folyamán a szín­padon az ideérkező vendégcso­portok mutatják be felkészült­ségüket, délután kettőtől pedig az időskorúak szociális, egész­ségügyi, gazdasági kérdéseivel foglalkozó fórumon lehet kér­dezni akármit, mert rangos a meghívottak köre, így: dr. Cse- hák Judit, a parlament egész­ségügyi és szociális bizottságá­nak elnöke, Knoll István, a Nyugdíjas Klubok és Idősek Országos Szervezeteének el­nöke, Boros Lajos, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Györgyi Lajos, a megyéi népjóléti iroda vezetőjét Búzás Sándor, Hér- bály Imre országgyűlési képvi­selők, dr. Prágerné dr. Kádár Magdolna, a helyi egyesített szociális intézmény vezetője, Horváth Attila, a megyei műve­lődési és ifjúsági szolgálat igaz­gatója. No meg ha minden igaz, ott lesz e sorok írója, mert kí­váncsi arra, hogy az őszinte ku­nok milyen kérdésekkel rukkol­nak elő. Két évtizede teszi a dolgát a juhász Noha zuhog az eső, a juhász is, a pulik is éberen figyelnek Gyenda felől haladva, a csa­tornán átérve, a műút mellett jobbra óriási birkanyáj ropog­tatja, szedegeti a füzet. Ä fa alatt, köpenyébe burkolva ül a juhász, és a záporon keresztül a messzeséget kémleli. Két jó ku­tya, Bogár és Bojtár lesi minden mozdulatát, mert ha a gazdi szól, akár kilométerekről is eléje kanyarítják a messzire el­csatangoló gyapjasokat. De most a juhász, Gulyás József - aki húsz éve teszi a dolgát - egy kukkot sem hallat, így a szüne­telő, majd meg-megújuló ziva­tarban pár szót válthatunk. El­mondja magáról: jelenleg hét­száz gyapjast őriz. Hetven be­lőle a sajátja, kétszázhúsz a szövetkezeté, a többi háztáji. Akad, akinek egy-kettő van, míg másnak harminc. Ha jó az idő, kánikula várható, reggel három-négy között már kihajt. Ilyenkor hét után ered a mező­nek, és a legeltetés mindig estig tart. Itt aztán nincs se vasárnap, se ünnep, mert így telik a nap. Meg úgy, hogy figyel, mert sok a rossz szándékú ember manap­ság, aki könnyen meglovasítja az ebül őrzött jószágot. Hogy mettől meddig tart a legeltetési szezon? Ezt soha nem a juhász, hanem az idő mondja meg. Általában valami­kor áprilisban indul a város környéki mezőknek, és ha jó az idő, november hátulján veri be a falkát. Mellesleg nyaranta a csa­lád is kinn, él vele a tanyán. Ha hívják, meg is főzi a gyapjasok földi maradványait, mondjuk lakodalmakban. Hogy mi a kedvenc étele? Ezek után talán nem lep meg senkit, hogy a csirkepaprikás. Elvégre aki az egész életét a bégetők között tölti, nem csoda, hogy a tányér­jára olykor inkább kotkodácso- lót kíván ... Megrendelés bőven akad Kinőtték a régi telepet Bármilyen hihetetlen, a Ko­vács Bútor Kft., amelynek Ko­vács Sándor az egyszemélyi tu­lajdonosa, mára kinőtte a telep­helyét. Nem csoda, hiszen a cég már száztíz embernek ad mun­kát. Zömük szakmunkás: aszta­los, festő, lakatos, de akad a dolgozók között betanított és segédmunkás is. A tulajdonos gondolt egy me­részet: ha már szűk a régi gyár, mi lenne, ha az évek óta üresen álló BHG-nagycsarnok felé ter­jeszkednének. Ez így leírva roppant egyszerű, de a valóság­ban számtalan akadály tornyo­sult a kivitelezés elé. Nem rész­letezem, végül sikerült megvá­sárolnia az úgynevezett szere­lőműhelyt a hozzá tartozó he­lyiségekkel, szociális létesítmé­nyekkel együtt. Jelenleg az új gépeket szere­lik a szakemberek, és ha min­den igaz, a hónap utolsó napjai­ban költözhetnek. Szükség is van a tágasabb térre, a jobb munka- és szociális körülmé­nyekre, ugyanis megrendelésük akad bőven. A német és francia vásárlók­nak szállított előszoba-, kiegé­szítő és gyermekbútorok nem csak az idei kapacitásukat kötik le, de már 1995-re is érkeztek ajánlatok. A leendő, tágasabb csarnokba egyébként a tulajdo­nos Itáliából vásárolt modern gépeket, mintegy 15 millió fo­rintért. Közöttük úgynevezett számjegyvezérlésűek is akad­nak. Új hír az is a Kovács Kft.-nél, hogy ez évre 28 ipari tanulót vettek fel asztalosnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom