Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-07 / 210. szám

1994. szeptember 7., szerda Hazai tükör 3 Ismét csökkent a munkanélküliek száma CÍMER A MEGYEHATÁRON. Kisújszállás és Ecsegfalva közölt, a megyehatárt jelző táblán a felirat alatt »tósz- Nagykun-Szolnok megye címere is ki van téve. Apró do­log, de jó érzéssel tölti el az embert. -Mészáros­Újra kell fogalmazni számos tudományos tételt Pénteken nyit a BNV Kevés a „vidéki” az 1213 kiállító között Pénteken, szeptember 9-én nyitja meg kapuit az 1994-es Bu­dapesti Nemzetközi Vásár 36 ország részvételével, mely hagyo­mányosan a fogyasztási javak seregszemléje. A számtalan új­donság mellett már tendencia, hogy a magyar kiállítók között egyre kevesebb a „vidéki”. Drágábban is juthatnak be a látoga­tók az idén a BNV-re. Egyébként tavaly az összes kiállításon kö­zel 12 milliárdot költöttek kiállítók és látogatók. Augusztusban tovább csök­kent a regisztrált munkanélkü­liek száma. Az Országos Mun­kaügyi Központ jelentése sze­rint: csaknem 5700-as csökke­néssel az augusztusi zárónapon 550.800 munkanélkülit tartottak nyilván. így a munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktív né­pesség és a munkanélküliek aránya 11 százalékra mérséklő­dött. A regisztált munkanélkü­liek száma hosszú idő óta csök­ken, csak júliusban érzékeltek kisebb mértékű növekedést a pályakezdők nagyarányú je­lentkezése miatt. Augusztusban a nem pályakezdők számának nagyarányú csökkenése ellensú­lyozta a nagyszámú pályakezdő regisztrálását. A pályakezdők Tegnap délelőtt Szolnokon, a Technika Házában zajlott a BM Tűz- és Polgári Védelmi Orszá­gos Parancsnokságának - éppen esedékes kihelyezett - tűzvé­delmi főigazgatói értekezlete. Mint ahogyan azt Hoffmann Imre alezredestől, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Tűz­oltó-parancsnokság vezetőjétől megtudtuk, a program célja el­sődlegesen az volt, hogy a jelen lévő megyei parancsnokok mind szélesebb körű ismeretek­hez jussanak azokról a lehető­ségekről, amelyek segítségével még hatékonyabbá tehetik terü­leteiken a munka hatékonysá­gát. Az sem maradt titok, hogy miért éppen megyeszékhelyünk adott otthont a magas szintű ta­nácskozásnak. Megyénkben ugyanis már működés közben is mégíékihtfietik a nagyarányú informatikái fejlesztések ered­ményeként létrejött korszerű számítógépes bevetésirányítási rendszereket. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Agrárkamara ideigle­nes szervezőbizottságának so­ron következő ülésére tegnap került sor Szolnokon, ahol a bi­zottság áttekintette az elmúlt időszakban a kamara szervezé­sével kapcsolatos főbb esemé­nyeket. Többek között a részt­vevők véleményt alkottak arról a törvénytervezetről, amely az agrárkamarai törvény módosí­tásáról szól. A módosításról szóló javaslat feltehetően szeptemberben ke­rül majd az Országgyűlés elé. Hangsúlyozták, a törvényben pontosítani kell, hogy a mező- gazdasági kistermelők kamarai tagsága milyen jogi feltételek­kel jöhet létre. Foglalkozik a törvénytervezet azzal, hogy a jelenleg kereskedelmi és ipar­kamarához sorolt élelmi­szer-feldolgozó ipar az új ka­mara felállása esetén az agrár­kamarához tartozzon. Alapvető fontosságú, hogy az élelmiszer- ipar és élelmiszer-nagykereske­delem, gabona- és malomipar. száma csaknem 8000-rel emel­kedett, a nem pályakezdőké vi­szont 13.600-zal csökkent. A két adat különbsége adja a re­gisztrált munkanélküliek szá­mának említett csökkenését. A pályakezdők záró létszáma au­gusztusban elérte a 74.500-at, ez lényegében az egy évvel ko­rábbi létszámnak felel meg. A nem pályakezdők augusztus végi 476 ezres létszáma 120 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbi regisztrált számnál. A járadékellátásból kikerülő munkanélküliek jövedelem- pótló támogatásában augusztus végén már 201 ezren részesül­tek. Ezek a munkanélküliek to­vábbra is a regisztrált létszám­ban szerepelnek. (MTI) Az idei Kriminálexpo egyik kiemelkedő sikereként számon tartott - a megyei tűzoltó-pa­rancsnokság és az MTESZ kö­zös fejlesztéseként megvalósult - rendszerek ma már továbbfej­lesztett változatban segítik a tűzoltók munkáját. A közel két éven át tartó fo­lyamatos fejlesztés megvaló­sult, a tiszafüredi parancsnok­ságon működő program például azt is „tudja”, hogy a kárese­ményhez induló egység pa­rancsnoka a jelzést követő 20 másodpercen belül olyan „szö­veges adatbázist” kap, amely tartalmazza az esemény hely­színét, a vonulás távolságát, sőt még a megközelíthetőség út­vonalairól is tájékoztatást ad. Az értekezlet első részében tehát e témakörben hallgathat­tak ismeretbővítő előadásokat a résztvevők. A későbbiekben dr. Száras Zoltán dandártábornok, tűzvédelmi főigazgató vezeté­sével zártkörű megbeszéléssé alakult át a tanácskozás. húsfeldolgozás, tejipar az ag­rárkamarához tartozzon, mivel az élelmiszer-ágazat összehan­golása és egyetemes érdekvé­delme csak ez esetben valósul­hat meg. Az ideiglenes szervezőbi­zottság véleményezte az alap­szabály-tervezetet, ugyanakkor munkaprogramot fogadtak el, mely lehetővé teszi, hogy októ­ber 31-én a kamarai küldöttgyű­lés létrejöhessen. Szükséges, hogy a kamarai tagok nyilván­tartásának véglegesítésére mi­előbb sor kerüljön. Ehhez a KSH megyei igazga­tóságától megkapták az anya­got, viszont hiányzik az APEH kamarai tagságra vonatkozó tel­jes nyilvántartása. Az APEH kezét egyik oldalról köti az adó­törvény, a kamarai törvény vi­szont előírja, hogy az adatokat a kamara rendelkezésére kell bo­csátani. Ha minden feltétel megvaló­sul, akkor rövid időn belül újabb ülést tartanak az agrár­kamara szervezői. A magyar tudománypolitika három rendszeren belül - az Or­szágos Tudományos Kutatási Alap, az Országos Műszaki Fej­lesztési Bizottság és az Orszá­gos Kiemelésű Társadalomtu­dományi Kutatások révén - tá­mogatja a hazai tudományos életet. Az utóbbi szervezet két és fél évvel ezelőtt, a kormány­zati munka hatékonyságát se­gítő kutatások támogatására alakult. Az OKTK kedden kez­dődött kongresszusán az elmúlt évek erdményeiről számolnak be a kutatási területek irányítói és a kutatásokban részt vevő szakemberek. Keviczky László, a Magyar Tudományos Akadémia főtit­kára a tanácskozás megnyitóján kifejtette, hogy a tudományos kutatások számtalan területén, így többek között a társadalmi, a gazdasági, a kulturális és a morális kérdésekben újra kell fogalmazni számos tudományos tételt. Az OKTK olyan tudo­mányszervezési alakzat - hang­Nemzetközi katonai ellenőrzés Szabadszálláson Az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szer­ződés keretében harckocsik és páncélozott szállító járművek megsemmisítését ellenőrzi kedden a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson egy amerikai vezetésű, kanadai és dán ka­tonákból álló ellenőrző cso­port — tájékoztatta az MTI-t a HM sajtóosztálya. Mint ismert, Magyaror­szágnak a szerződést aláíró ál­lamokhoz hasonlóan, csök­kenteni kell készletét, s 1995. november 17-re harckocsiból 835 darabbal, páncélozott szállító harcjárműből 1700-zal rendelkezhet. A mennyiségi korlátokon belül a minőségi fejlesztésre a szer­ződés lehetőséget ad. (MTI) Szlovák-magyar regionális vásár A hónap végén harmadik al­kalommal rendezi meg a ma- gyamándori önkormányzat az Ipoly szlovák-magyar regioná­lis gazdasági kiállítást és vásárt, amelynek az idén Göncz Árpád köztársasági elnök a fővédnöke - jelentette be keddi sajtótájé­koztatóján Sándor István pol­gármester. Legalább 100 részt­vevőre számítanak, akik között ezúttal nemcsak szlovák és ma­gyar, hanem német, belga, hol­land, sőt kínai érdekeltségű vál­lalkozások is lesznek. A polgármester hangsú­lyozta, hogy az 1400 lelkes Nógrád megyei község kezde­ményezése - amely a maga ne­mében egyedülálló hazánkban - a szlovák és a magyar kormány, a nagykövetségek, a két ország­ban működő vállalkozói szerve­zetek segítségével valósulhatott meg. A községben, ahol koráb­ban csehszlovák exportra ter­melték a gyümölcsöt, kézen­fekvő volt, hogy megpróbálja­nak tenni valamit a korábbi gazdasági kapcsolatok újra­élesztése érdekében. (MTI) súlyozta Keviczky László, amely harmóniát próbál terem­teni a tudomány belső fejlődése és a társadalmi kihívások kö­zött. Maróth László, az OKTK Kollégiumának elnöke a sajtó képviselőinek elmondta: az OKTK nyolc nagy témakörben támogatja a kutatásokat. Fog­lalkoznak a magyar gazdaság- politika elméleti megalapozá­sával, a piacgazdasági átmenet gyakorlatát szolgáló kutatások­kal. Tanulmányozzák a vállalati szféra átalakulásának hatásait, a közigazgatás rendszerének kér­déseit, a terület- és településfej­lesztéssel, illetve a környezet- védelemmel kapcsolatos prob­lémákat. Kutatásokat folytatnak az ok­tatással és a tudománnyal kap­csolatos kérdésekről, a család és az ifjúság problémáiról, Ma­gyarország biztonságpolit i bájá­ról, társadalompolitikai kérdé­sekről, kulturális, történelmi hagyományokról. (MTI)- Az önállóság eredményes­ségéről vagy eredménytelensé­géről természetesen elsősorban a lakosság, az itt élő emberek mondhatnak igazában véle­ményt - hangsúlyozta a telepü­lés első számú vezetője. Ami a tényeket illeti: a polgármesteri hivatal, a közgyűlés igyekezett - a gazdasági lehetőségéhez ké­pest - elősegíteni az értékes fürdőhely infrastruktúrájának a fejlesztését, a szebb, kulturál­tabb környezet kialakítását, életképességének a fenntartását. A véleményből megtudtuk, hogy az első „privatizált” évben hétmillió forintot költöttek be­ruházásra, mindenekelőtt útépí­tésre: nem kevesebb, mint hate­zer négyzetméter aszfaltutat építettek ki. Az idén a híres gyógyfürdő mclegvíz-hálózatá­Pótköltségvetésre még a leg­jobban kormányzott államban is sokszor szükség lehel, ha előre nem látható körülmények lé­nyegesen megnövelik az állami kiadásokat, vagy csökkentik a bevételeket, netán mindkettőt egy időben. Nálunk nem söpört végig semmilyen természeti kataszt­rófa, s hogy most mégis a pót­költségvetéssel bíbelődik az or­szág gazdasági szakértőinek színe-java, annak több oka lehet. Vagy az, hogy a korábbi kor­mányzat nem volt képes előre látni a kiadások és a bevételek várható alakulását, vagy tisztá­ban volt ugyan a helyzettel, de úgy vélte, nem tudná a valóságos Tegnap sajtótájékoztatón számolt be a Hungexpo vezér­kara a BNV-ről, valamint a cég további sorsáról. Mint Tóthné dr. Pásztor Zsuzsa, a részvény- társaság vezérigazgatója el­mondta, a menedzsment priva­tizációs elképzelése az, hogy közösségi tulajdonba kerüljön a vállalat. El tudnák képzelni mind a fővárost, mind a kama­rákat. illetve az államot is a tu­lajdonosok között. Eddig vi­szont csak annyi történt meg, hogy kiválasztották a privatizá­ciós tanácsadót. A tulajdonosi elképzeléseket a vezérigazgató asszony a Szonda-Ipsos által készített ku­tatásokkal támasztotta alá. így például 1993-ban a 26 szakkiál­lításon és kilenc közönségvásá­ron összesen 11,9 milliárd fo­rintot költöttek a látogatók és kiállítók együttesen. Ezen ösz- szegnek közel hárommilliárd forintos adóvonzata van, nem számolva a gazdaságra gyako­rolt hatást. Gyöiffy Judit igazgató a mos­tani BNV-ről elmondta, hogy mintegy félmillió látogatót vár­nak. Összesen 36 ország képvi­selteti magát, köztük nyolc hi­vatalos állami szinten, díszven­dégek a CEFTA-országok. Újdonságnak számít, hogy igazodva mind a közönség, mind a kiállítók igényéhez, az idén már mindenhol lehet vásá­rolni, sőt, a külföldi kiállítók is árusíthatnak. A tavalyi évhez képest erőteljesen nőtt a kiállí­tók száma Németországból és nak a korszerűsítésére, átépíté­sére került sor. A hazai és a kül­földi vendégsereg kellemesebb, komfortosabb fogadását segíti elő, hogy a kempingben, másfél millió forintos költséggel hét­száz személyt kiszolgáló, telje­sen új konyhát építettek, a me­gyei önkormányzat közremű­ködésével. A fürdőhely területén tovább folytatódott a közlekedési vi­szonyok javítása, nyolcszáz mé­ter hosszúságú, új járda épült. Külön elismerés illeti a terve­zőket és kivitelezőket, hogy fi­gyelembe vették a település fürdőhelyi sajtosságait, olyan közlekedési viszonyokat terem­tettek, hogy a tolókocsival köz­lekedő mozgáskorlátozottak is zavartalanul járhatnak a für­dőbe. Szólni kell még a három­költségvetést elfogadtatni a par­lamenttel, a közvéleménnyel, a külfölddel. Úgy számoltak, hogy majd év közben, szükséghely­zetre hivatkozva nyújtják be a számlát, kérik meg a valóságos és a korábban jóváhagyott költ­ségvetés különbözetét. De köz­bejöttek a választások, az előző kormányt menesztette az ország, az adósságot - és vele együtt a pótköltségvetés nyűgét - az utó­daikra hagyták. A többpárti demokráciában aligha lehet eltussolni a mulasz­tásokat, a számítási hibákat, és tetten érhetők a felelősök is. Kit kell tehát pellengérre állítani a múlt év végén elfogadott rossz költségvetésért? A kormányt? A Olaszországból, s többek között újoncként megjelent Svédor­szág, Svájc és Kenya. Oroszor­szágból viszont nincs kiállító - derül ki a statisztikából. A résztvevők vizsgálatánál figyelemre méltó, hogy az ösz- szes kiállító közül 920 a ma­gyar, és ebből 730(!) kiállító budapesti. Ennek magyarázata az lehet - vélekedett az igazga­tónő -, hogy a vidéki vásárok megjelenésével kisebb a BNV vonzása, továbbá számtalan cég rendelkezik fővárosi telephely- lyel, központtal, s a jelentkezés innen érkezett. Ám mindez bi­zonyítja, hogy fővároscentrikus az ország. A BNV-n képviselteti magát a Fogyasztóvédelmi Felügyelő­ség is, mely két nap szakmai fó­rumot is szervez. A tavalyi árhoz képest az idén drágábban juthat be a nagyközönség a vásárvárosba, hogy megtekintse az öt fő té­makör köré csoportosított kiállí­tást. A felnőttjegy 220 forintba kerül, míg a családi jegyért - két felnőtt és két gyermek ré­szére - 440 forintot kell fizetni. A kedvezményes jegy - diák, nyugdíjas, katona, munkanél­küli számára - 180 forintot kós­tál. A kiállítás szeptember 18-áig tart nyitva 10-18 óráig, s a szervezők mindent elkövettek azért, hogy minél több látogatót tudjanak a kőbányai vásárvá­rosba csábítani. Már csak azzal is, hogy az idén újra megtekint­hető az Interplayexpo, a nem­zetközi játékkiállítás. ezer négyzetméter útépítésről, szennyvíztisztító telep rekonst­rukciójáról és így tovább. Az idei nyár, a gyakori, tartós kánikulai meleg igen kedvezett a fürdőzőknek. Ezt tanúsítják a település „vendégkönyveinek” a bejegyzései. A szezonban ne­gyedmillió turista, hazai és kül­földi vendég fordult meg rövi- debb-hosszabb időre Berekfür­dőn, ez legalább ötvenezerrel több, mint 1993-ban volt. A leg­több idegen Németországból érkezett, de a gyógyhely látoga­tóiként megjelentek angol, spa­nyol, holland, francia turisták is. A község önkormányzata a rövid két esztendő fejlődésének dinamikáját a jövőben is tovább kívánja folytatni, mindenekelőtt a fürdőhely jellegét, működő- képességét igyekszik fenntar­tani, fejleszteni. Ezt szolgálja, hogy most szeptemberben meg­kezdték a gyógyvizet adó kutak műszaki felülvizsgálatát, a jö­vőbeni biztonságos üzemeltetés fenntartását. -endrész­pénzügyminisztert? Netán a szakapparátust? Kezdjük az utóbbival. A magyar pénzügyi apparátus a korábbi években nem egyszer készített a realitá­sokra fogékony politikusok számára szakszerű és bevált költségvetést, sőt a puha dikta­túra idején ahhoz is volt bátor­sága, hogy tiltakozzon az irreá­lis politikai megrendelések el­len. Úgy gondolom, fel lehet őket menteni ezúttal is a tévedés felelőssége alól. Az igazi felelősöket tehát a politikusok között kellene ke­resni, ha egyáltalán ildomos volna ilyesmire akár csak gon­dolni is. A kormány tagjain, a költségvetést megszavazó kép­viselőkön kellene számon kérni a hibákat, a tévedéseket, a szán­dékos kendőzéseket. De a pót­költségvetéssel járó gondokat így is, úgy is az utódaik viselik. Bácskai Tamás Ferenczy Europress ' ^ jlí A A Tisza táj Mg. Szövetkezet értékesíti (3s* a Tiszapüspöki, Fő út 113. szám alatti telefonos, 150 m2-es alapterületű, összefüggő tevékenység folytatására alkalmas ingatlanát, valamint C? a Törökszentmiklós, Táncsics M. út 3. szám alatt lévő „volt háztájis" iroda- 7 helyiségből álló, gázfűtéses, telefonos ­ingatlanát a hozzátartozó telekkel. Érdeklődni lehet a szövetkezet központjában (Törökszentmiklós, Táncsics M. u. 1.) Váczy Tamás elnöknél, vagy Csintalan György főkönyvelőnél. • 60352/Ifi' Főigazgatói értekezlet Szolnokon Tűzoltás hatékonyabban, modern számítógépes háttérrel Ülésezett az agrárkamara szervezőbizottsága Törvénymódosítást szorgalmaznak 250 ezer fürdővendég Jól él az önállósággal Berekfürdő Gyógyvizéről, csendes, békés környezetéről ismert nagykun­sági üdülő- és pihenőhely, Berekfürdő 1992. július 1-jétől vált el korábbi anyavárosától, Karcagtól. Azóta több mint két év telt el. Vajon az ezerfőnyi lakosság kívánságára végbement önálló­sulás bevált-e, meghozta-e eredményét? - erről kérdeztük dr. Hajdú Lajos polgármestert, aki mellesleg a község orvosa is. A pótköltségvetés szükséges rossz Nyelvünkben a „pót” szócskához kellemetlen képzetek tár­sulnak: pót az, ami más, mint az igazi. Amikor rövid időn belül immár sokadszor olvasunk-hallunk pótköltségvetésről, akarva- akaratlanul felmerül a kérdés: nem tudnánk egyszer végre „igazi”, jó, maradandó éves költségvetést készíteni?

Next

/
Oldalképek
Tartalom