Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-07 / 210. szám
EXTRA Négy évtized után megy nyugdíjba „Nem számítok nagy durranásra” Az aranydiplomás pedagógus A Vöröskeresztről diákoknak Tavaszig nincs gond Hét fiú, tizenöt lány egy osztályban Harmincévesek A messzi mama csodaszép kertje (6., 7. oldal) Gazdasági folyamatok Ellentmondásos jelenségek tapasztalhatók a magyar gazdaságban: a már mérhető növekedés mellett olyan egészségtelen folyamatok kezdődtek, amelyek hosszabb távon, s főként a szükséges korrekció híján teljesen szétzilálják a gazdaságot. Beavatkozás nélkül fennáll a veszélye annak, hogy megismétlődik a tavalyi rekord folyófizeté- simérleg-hiány, és a belső államháztartási deficit is finanszírozhatatlanná válik. Erről Békési László pénzügyminiszter beszélt a Magyar Gazdasági Kamarában tartott vállalatvezetői fórumon. Vámtörvény A tárca több mozgásteret kíván adni a vállalatoknak - jelentette be Pál László ipari és kereskedelmi miniszter a vállalkozói fórumon. Elmondta: számos gazdasági törvény meghozatala várható, így például a hazai vállalkozók számára piacot teremtő, úgynevezett közbeszerzési törvény, amelyet az önkormányzatokra és a közszolgál- tatólü'a is szeretnének kiterjeszteni. A kormány még az idén szeretné benyújtani a parlamentnek a vámtörvényt és a külföldiek magyarországi befektetéseinek leértékelődését megakadályozó új devizakódexet is. Készül a kamarai törvény módosítása, hiszen számos törvényi hiba akadályozza a kamarák megalakulását. Népművelők találkozója A művelődési otthonban dolgozók IV. országos találkozójára október 14-15-én Kecskeméten kerül sor. A találkozót megelőzve, ma a Megyei Művelődési Központban a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei és a Békés Megyei Népművelők Egyesülete - az MMK-val közösen - „A művelődési otthonok nemzetközi megközelítésben” címmel előzetes eszmecserét tartanak. E rendezvény résztvevői a „Műve- lődésiotthon-hálózatunk és tevékenységünk külföldi szemmel” előadást hallgathatnak meg Jacob Horn, a Német Népfőiskolái Szövetség Budapesti Irodájának igazgatójától. 100. KéMotti-sorsolás A 36. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3+3-asokra jutó, összesen nettó 36.782.790 forint tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találatosok nettó nyereménye: 23.009 forint, a 2 találatosoké 255 forint. A nyerőszámok: 3, 7, 59 és 10, 22, 58. Többórás napsütés Az időnkénti felhősödét; mellett többórás napsütés várható, csapadék nem valószínű. Megélénkül, időnként megerősödik a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire 26-31 fok között várható. HÍVOTT MÁR BEMÜNKET? TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: Az önkormányzatok a parlamentben Tegnap, az őszi ülésszak második napján jóformán reggeltől estig az önkormányzati csomagtörvényről, illetve az előző módosításáról tárgyaltak az Országházban. Tegnap reggel Kó- ródi Mária, majd a délelőtt folyamán G. Nagy né Maczó Ágnes elnökölt. Ä helyi önkormányzati választásokról benyújtott módosító javaslatról mondták el a pártok vezérszónokai frakciójuk véleményét. Már hétfőn este is kitűnt, kedden azonban bizonyossá vált: az, hogy a nyáron öt parlamenti párt vitatkozott, tanácskozott a módosító csomag tartalma fölött, egyáltalán nem jelent egyetértést. A vezérszónokok - mármint az ellenzékiek - szinte kivétel nélkül éles kritikával illették a beterjesztést, s a koalíciót is. Megjegyeztük, hogy a vitában több párt vezérszónoka egyben önkormányzati szakember, illetve tisztség- (Folytatás a 2. oldalon) Az egészségbiztosítás képviselője szerint Alkalmatlan a megyei kórház vezetése KERTBARÁTOK KIÁLLÍTÁSA. Csütörtök estig látható a Jákó Kertbarát Klub termék- kiállítása Jászjákóhalmán, a Közösségi Házban. A helyi kertbarátok minden évben bemutatják legszebb gyümölcseiket és növényeiket. Ezen idő alatt kedvezményesen vásárolhatnak az érdeklődők zöldséget, gyümölcsöt, mézet és virágot. A helyi óvodások is megnézték a sok-sok érdekességet. (Fotó: Mészáros) Testületi ülés Karcagon és Mezőtúron Az illetményföldről vitáztak Tegnap az Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Fejes László, továbbá Dani Csaba, a JNSZ Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója folytatott tárgyalásokat a Hetényi Géza Kórház 90 százalékban elkészült intézkedési tervéről a kórházban, illetve a megyei közgyűlés elnökével, Boros Lajos- sal. Fejes László tájékoztatása szerint az intézkedési tervről végleges döntés jövő héten hétfőn születik majd. Benedek Fü- löp, az egészségbiztosítási ön- kormányzat tagja lapunknak elmondta, véleménye az, hogy a kórház vezetése nem képviseli azt a szakmai színvonalat, amit a helyzet elvárna. (Folytatás a 2. oldalon) tában lehet a tetteikért járó következményekkel, ugyanis legutóbb is mintegy húszrendbeli - szintén ezen a környéken elkövetett - betöréses lopást írtak a számlájára. László a legújabb „balhéit” akkor követte el, amikor még meg sem született az ítélete a korábbi cselekményei miatt, de előzetes letartóztatásából már szabadult. Vasárnap hajnalban a miklósi piacon igazoltattak egy román férfit a járőrök. Kiderült, hogy nemcsak a jövedéki törvényt sértette meg a nála lévő zárjegy nélküli nagy mennyiségű cigarettával, hanem egyáltalán még a magyarországi tartózkodása sem legális. A külföldi polgárt márciusban vesztegetés miatt a mátészalkai bíróság utasította ki Gazdaság (4. oldal) az országból. Az új útlevél beszerzése után azonban ismét rendszeres látogatója lett hazánknak. A román férfit a jogtalan belföldi tartózkodás miatt - várhatóan - ezen a héten bíróság elé állítják. Vasárnap hajnalban ismét betörők adtak munkát a zsaruknak. A járőrök a szapárfalui élelmiszerbolt fosztogatóit érték tetten. A fejvesztve menekülő tettesek még az autójukat is a helyszínen hagyták, a boltból már összeszedett kolbászokat pedig futás közben szétdobálták. (Ebben az esetben bizonyára nem lett volna célravezető megöldás a nyomkövető kutya bevetése.) A menekülők közül Zsákai Györgyöt, a szinte már „hivatásosnak” számító boltbetörőt elfogták. Vasárnap este a téglagyár közelében egy munkába induló férfit támadtak meg. A kerékpáros embert ledöntötték járművéről, majd amit lehetett, elvették tőle. Az tettesek után nagy erőkkel nyomoznak. Nyugdíjemelés Folytatódik az alku A nyugdíj-biztosítási önkormányzat keddi, soron kívüli ülésén elutasította mindkét, a visszamenőleges nyugdíj- emeléssel kapcsolatos pénzügyminisztériumi javaslatot. A testület ezzel fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint a szeptember 1 -jétől életbe lépő 8 százalékos nyugdíjemelés visz- szamenőleges összegét egyszerre fizessék ki. Mészáros Tamás, az önkormányzat elnöke a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Pénzügyminisztérium által előterjesztett első variáció szerint a jövőben a nyugdíjakat nem a nettó keresetnövekedéshez, hanem az éves inflációhoz viszonyítva emelnék. Ennek értelmében a nyugdíjasok a 8 százalékos (Folytatás a 2. oldalon) Talpon marad a VGV Kft., elfogadták az első féléves költségvetés végrehajtását, nem döntöttek az illetményföldről, lesz viszont kihelyezett zeneiskolai tagozat Kunmadarason - többek között ezekről volt szó a tegnapi önkormányzati ülésen Karcagon. A tájékoztatóból megtudtuk, hogy a VGV Kft. a jogelődjétől, a Városgazdálkodási Vállalattól örökölt adótartozását rendezte; az APEH az adóbírságot és a késedelmi kamatot elengedte a jogutód részére. A város idei, első féléves költségvetésének végrehajtását is áttekintették a városatyák. Ebből kiderült, hogy összességében az intézmények nem lépték túl időarányos keretüket, s a betervezett hitelt közel 80 százalékban igénybe vette a város. Az 1994. évi költségvetésről szóló rendelet módosítása már sokadszor került a városatyák elé. Legutóbb egy szavazaton Közmeghallgatás és soron kívüli testületi ülés helyszíne volt tegnap délután a városháza nagyterme Mezőtúron. A városközpont részletes rendezési tervének - a szeptember 27-i soros testületi ülésen történő - jóváhagyása előtt bemutatásra, ismertetésre került a tervezet, amely a közmeghallgatás napirendi pontja volt. Mezőtúr lakossága érdektelenségéről tett tanúbizonyságot, mivel a képviselőkön kívül ketten jelezték észrevételeiket - Bodorik Gyula és Németh István - a Hunyadi és a Búza utca közötti, új útszakasz létesítésével kapcsolatosan. Az önkormányzat 1994. évi költségvetésének első féléves végrehajtásáról készült tájékoztatót a jelenlévő 18 képviselő jóváhagyta. A bevételek 54,5 százalékos teljesítése mellett biztosított volt az önkormányzat első félévi fizetőképessége. Ugyanis a kiadási oldalon a módosított előirányzatból (526 millió Ft) 49,5 százalékát használták fel. Rendeletet alkottak a városi zeneiskola tanulóinak té- rítésidíj-fizetéséről. Ennek lémúlott az elfogadása, most azonban jóváhagyták a tervezetet. A köztársasági megbízott észrevételeket tett a város ön- kormányzata tulajdonában lévő lakások és nem lakások céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről szól rendelethez, ezért módosítani kellett a vagyoni viszonyokra és az engedményre vonatkozó részt. A Szentannai Sámuel Mező- gazdasági Szakközépiskola és Gimnázium illetékesei kérték az önkormányzatot, hogy biztosítsa pedagógusai részére továbbra is az illetményföldet. A gazdasági tanácsadó testület előzetes véleménye szerint ezt a juttatást egy intézmény dolgozóira nem lenne szerencsés korlátozni, s mivel az összes önkormányzati intézmény dolgozója (2 ezer fő) részére 440 hektár földterület lenne szükséges, ezért egyórás vitát követően elnapolták a döntést. Ezután a város képviselői hozzájárultak ahhoz, hogy a zeneiskola kihelyezett tagozatot létesítsen Kunmadarason. nyege, hogy mértékét tanulmányi eredménytől teszik függővé, és félévkor, valamint a tanév végén állapítják meg. Viszont szociális és egyéb kedvezményeket néhány szempont szerint — nagycsaládosok, munka nélküli szülők, létminimum alatt élő és csonka családok gyermekei, illetve ha a tanuló több tanszakon tanul vagy zenei iskola dolgozójának a gyermeke - biztosítanak. E kedvezmények köréről az igazgató javaslata alapján az iskolaszék dönt. E rendeletet az 1994—95-ös tanévtől kell alkalmazni. Mindezek után több ingatlan bérbeadásáról, hasznosításáról, a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. általi telephely létesítéséről, a Mól Rt.-részvények értékesítéséről, illetve önkormányzati tulajdonban lévő földek haszonbérbe adásáról döntöttek. •Egyöntetűen elfogadták a Rákóczi és Sugár út (összesen 3,2 kilométeres szakasz) korszerűsítéséhez és burkolatmegerősítéséhez szükséges anyagi támogatásról (6 millió forint) szóló előterjesztést. Fenti munkálatokat 1995-ben kezdik majd el. A tetten ért tolvajok eldobálták a lopott kolbászt az utcán Betörőket fogtak, rablókat keresnek Miklóson Az utóbbi napokban a törökszentmiklósi rendőrök sem szűkölködtek a tennivalóban. A bűnös útra tért polgárok adtak munkát bőven ezúttal is. Ismét fogtak betörőket, találtak illegálisan hazánkban tartózkodó külföldit, de nagy erőkkel nyomoznak még jelenleg is egy rablás elkövetője után. Az aktuális események részleteiről Kelemen László őrnagy, a kapitányság bűnügyi osztályának vezetőhelyettese adott tájékoztatást lapunknak. A napokban őrizetbe vettek három fiatalembert, akik már tavasztól kezdve alaposan megkeserítették a Szenttamáson élők napjait. A tolvajlásra „szövetkezett” legények ez év áprilisában garázsfeltöréseikkel vívták ki a környékbeliek jogos ellenszenvét. Zsákmányként azt vittek magukkal, amit tudtak, a szerszámokat és a benzint különösen kedvelték. Akkor úgy tűnt, büntetlenül megússzák a kalandot, ugyanis az ismeretlen tettesek ellen indídott nyomozást megszüntették. Augusztusban aztán újabb akciókra szánták el magukat ugyanazok, ugyanott. Ezt vesztükre tették, a lopott holmik végül is „lebuktatták” őket. A törökszentmiklósi fiúk egyike, Zolnai László már tiszTegnap reggel az új telefonhálózat építése során a Kö- tiviép Rt. földmunkagépe Szolnokon, a Kocsoros útnál átvágta a digitális központ és a rákóczífalvi és szandaszőlősi kihelyezett fokozat közötti optikai kábelt. Ezért Rákóczifalván csak helyben lehetett telefonálni, Szandán pedig a múlt héten bekapcsolt új előfizetők bosszankodhattak. A Matáv szakemberei megkezdték a hibaelhárítást, ám ez hosszabb időt vett igénybe. (Fotó: K. É.) Útépítésről és tandíjakról döntöttek