Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-05 / 208. szám

III. Solami Kupa nemzetközi női kosártorna Szolnokon A désiek kibabráltak a MÁV MTE lányaival Atlétika, serdülő„B” bajnokság Kővágó: országos csúcs! Krasznai emelkedik a legmagasabbra, mögötte Lőcsei (9) vár segítőkészen a beavatkozásra (Fotó: B. S.) A hét végi bajnoki rajthoz közeledve igazán jó felmérő „dolgozatnak” volt tekinthető a szolnoki torna. A jól megvá­lasztott ellenfelek, Universitate Cluj, Univer KSC, Nagykőrös és Dés csapatai szombaton és vasárnap jó meccseket vívtak a sorsolás cirkulációja szerint. Az első napon bemelegítés gyanánt a vendéglátók a már csaknem megunt Nagykőrössel játszot­tak. Melegítés helyett józanító- val ért fel a találkozó (82-75), mert az alacsonyabb osztályú együttes már ekkor sok borsot tört a szolnokiak orra alá. Kecs­kemét mindössze egyetlen trip­lával (60-57) maradt alul a Dés- sel szemben, míg a kolozsvá­riak mosást, vasalást rendeztek (101-50) a körösieknek. Dél­után a már markáns jegyeket magában hordozó MÁV MTE tett hasonló jót a Déssel (87-57), a késő estébe nyúló Kolozsvár-Kecskemét talál­kozó 76-59-el zárult. Vasárnap hajnalban (8.00- kor) a MÁV MTE hatalmas küzdelem árán hajtott fejet a ta­valyi román bajnok Kolozsvár előtt (65-80, szünetben: 42-44). Balasi Péter, a sportcentrum igazgatója megjegyezte: - Ezzel a játékkal a magyar mezőny bármely tagja legyőzhető. A Bács megyei „rangadón” 70-63-ra nyert a Nagykőrös, a Dés-Kolozsvár presztízstalál­kozó 67-61-et hozott. Ebédidő­ben rendezték a Kecskemét- MÁV MTE valódi rangadót (74-65), amelynek a tétje már a tomagyőzelemmel volt össze­függésbe hozható arra az esetre számolva, hogy a Nagykőrös nem támad fel poraiból. Nos, a konzervesek kiénekelték a saj­tot a Szalay-mancsaft szájából, mert végig vezetve nyertek a Dés ellenében, akik mintha se­gíteni akartak volna honfitársa­ikon. Sikerült, mert a III. So­lami Kupa győztesei a Kolozs­vári Universitate lányai lettek a háziasszonyok előtt, akiket Nagykőrös, Dés és Kecskemét követett sorjában. Eredmények: MÁV MTE- Nagykőrös 82-75 (39-45). Leg­jobb dobók: Szavercsenko 26, Nagypál 14, ill. Rudolf 20, Horváth 14/12. Kecskemét-Dés 57-60 (34-34), ld.: Koszár 13, Fück 10/6, Kjashenko 10/3, ill. Cam- pean 14/12, Gál 12/6, Molave- ane 10. Universitate Cluj-Nagykőrös 101-50 (56-29), ld.: Kaminska 21, Pop 17/6, Simion 12, ill. Horváth 11/9, Rudolf 10, La­kosa 9/3. MÁV MTE-Dés 87-57 (48-27), ld.: Krasznai 21/3, Gai- louma 18/6, Szavercsenko 9, ill. Dovjenko 13/3, Gál 13/3, Cam- pean 12/9. Universitate Cluj-Kecskemét 76-59 (43-28), ld.: Dragos 18, Dicenco 17/9, Kaminska 15, ill.: Kosjár K. 15/3, Kosjár L. 12, Ijasenko 8/3. MÁV MTE-Universitate Cluj 65-80 (42-44), ld.: Szave- csenko 21/6, Krasznai 21/9, Ku- rucz 8/3, ill. Dragos 31/3, Si­mion 15. Kecskemét-Nagykőrös 63-70 (34-24), ld.: Kosjár K. 21/3, Iljosenko 10, ill. Rudolf 27, Lakosa 23/6. Dés-Universitate Cluj 67-61 (29-28), ld.: Campean 21/12, Gál 19, ill. Diacenco 16/6, Dra­gos 14, Simion 14/3. Kecskemét-MAV MTE 65-74 (33-41), ld.: Iljosenko 17/6, Kosjár K. 15, Dubjevic 10, ill. Kurucz 27, Szaver­csenko 18, Gailouma 13. Dés-Nagykőrös 75-84 Szalay mester Miklós és Nagypál társaságában nyugtatja a többieket (42-48), ld.: Davjenko 20, Campean 20/12, ill. Rudolf 25, Orbán 19/9. A torna legeredményesebb játékosa: Auróra Dragos (Cluj), legjobb centere: Kosjár Katalin (Kecskemét), legjobb irányítója: Anita Gailouma (MÁV MTE), legtöbb három- potosat dobta: Laura Campean (Dés), legsportszerűbb csapat: Nagykőrös. Az elnök jókedvre derült a biztató játék láttán Vélemények Szalay Ferenc edző: - Iga­zán jól szolgálta felkészülésün­ket a torna. Mindenféle erős­ségű csapattal megmérkőztünk, ami igen hasznos lehet a baj­noki menetelésben. Egyénileg Szavercsenkóval, Gailoumával és Krasznaival vagyok elége­dett, de a centerek is kezdenek beépülni a csapatba, lassan ösz- szeáll az együttes. Tóth Katalin bedobó: - Ta­valyi sérülésem Bonyhádon ki­újult, ezért a héten megoperál­ják a bal csuklómat. Ánnak azonban örülök, hogy van már tartása a csapatnak, s ha tudjuk játszani a gyors, indításos tá­madásokat, akkor bárki ellen jók lehetünk, ellenben a pozíci- óharban javulni kell. Gombkötő Béla, a MÁV MTE elnöke: - Utoljára öt év­vel ezelőtt, Tallinnban láttam a lányokat, azok közül csupán Te- lepovszki és Nagypál játszik a maiak között. Most ismerkedem a lányokkal, nagyon kíváncsian várom A-csoportos szereplésü­ket. A szakosztály rendkívül önálló, a szerződések megkö­tése körüli viták már régen el­halkultak. Külön kívácsi va­gyok az új szerzeményekre, hogy a jelentős anyagi befekte­tés megérte-e, mert mostanság igen nehéz mindenki megelége­désére gazdálkodni. A Szolnoki MÁV MTE Véső utcai sporttelepén bonyolították le az idei megyei atlétikai ver­senyt, ideális körülmények kö­zött. Amint az várni lehetett, ez a korosztály nem okozott csaló­dást a résztvevők számát, vala­mint a minőséget illetően. A megyeszékhely sportiskolásai mellett a mezőtúriak, török- szentmiklósiak és a tiszagyen- daiak képviselték a sportok ki­rálynőjét. Sajnos hiába kerestük a máskor nagy számban jelen lévő jászberényi, illetve karcagi atlétákat, akik idén - ki tudja, miért — távolmaradtak a meg­méretéstől. Különösen azért fájó az eset, mert ha valahol, akkor ebben a korosztályban igenis van „anyag”. Szerencsére a jelenlévők kárpótolták az ér­deklődőket több, figyelemre méltó eredménnyel, ami külö­nösen üdvözítő, mivel hét vé­gén a fővárosban vizsgázik Jász-Nagykun-Szolnok megye atlétikája. A kétnapos verseny első fel­vonásában Faragó József távol­ugrásban (607 cm), Garabuczi Zoltán 100 m síkfutásban (12.0 mp), Rakvács Tímea 600 m-en (1,48,4) ért el kiemelkedő eredményt. A 13-15 évesek va­sárnapi csatározásai hasonló színvonalon zajlottak, ráadásul nem hiányoztak az extrém pro­duktumok sem. Elég csak Kő­vágó Zoltán diszkoszvető (63 m) teljesítményét említenünk, ami új országos korosztályos csúcsot jelentett. A hosszú kéz­sérüléséből felépült atléta le­tette névjegyét. Nem nehéz megjósolni, ha sikerül átmen­teni formáját az ob-re, akkor újabb magyar bajnoki arany­éremmel gazdagodhat me­gyénk. Néhány számban ko­moly eséllyel várhatják sportis­kolásaink az évad versenyét, hi­szen az említett fiatalok mellett még Hortobágyi Zoltán ugrott a serdülő „B” ranglista élmező­Kővágó Zoltán bevéste nevét a nagy könyvbe nyébe. A 182 centiméteres ma­gasugró eredménye, reméljük, szárnyakat ad vágyainak. Kiemelkedőbb eredmé­nyek: Lányok. 100 m: Árva Petronella (SZVSI) 13.0 mp. 80 m: Somogyi Szilvia 10,8 mp. 80 m gát: Csontos Rozália (T.mik- lós) 13,0 mp. 600 m: Rakvács Tímea (SZVSI) 1,48,4. 1500 m: Tóth Anikó (Mezőtúri Sí) 5,35,5. 200 m: Koczka Dóra (SZVSI) 28,6 mp. 300 m: Rak­vács Tímea (SZVSI) 45,4 mp. Diszkoszvetés: Apostol Mária (Tiszagyenda) 17,80 m. Távol­ugrás: (81-es sz.) Abiwu Beat­rix (SZVSI) 462 cm. (80-as sz.) Lovas Anett (T.miklós) 479 cm. Fiúk. 100 m: Garabuczi Zoltán (Mezőtúr) 12,0 mp. 100 m gát: Major Lajos (Mezőtúr) 16,1 mp. 1500 m: Berecz Lajos (Me­zőtúr) 4,38,2. Súlylökés: Bod­nár Péter (T.miklós) 11,91 m. Gerelyhajítás: Kancsal Tamás (T.miklós) 47,70 m. Diszkosz­vetés: Kővágó Zoltán (SZVSI) 63,00 m, országos csúcs. Ma­gasugrás: Hortobágyi Zoltán (SZVSI) 182 cm. Abiwu Beatrix többször is fittyet hányt a gravitációra Franciaországból jelentjük Férfi kosárlabda Szuper Liga, B-csoport Sikeres Lehel HC-bemutatkozás Ivkovics, Mérész és Knézy nélkül Férfi kézilabda NB I. Túl nagy volt a feladat Elektromos SE-Törökszentmiklós 32-15 (12-7) Népfürdő u., 500 n. V.: Hor­ny ik, Vaskó Elektromos SE: Ivanov - KERTÉSZ 4, KOTORMÁN 6, Kovács T., Bagojevics 5 (1), Mohácsi 6, Grundmann. Csere: Bakos (kapus), KISS 4, NÉMETH 6, Becskereki 1, Adorján. Edző: Csík János. Törökszentmiklós: Fejes - Szloska 1, Medgyesi, Sípos 4, Danyi 3, Bukta 4 (3). Csere: Tajthi (kapus), Rigó, Patocs- kai, Bánfi, Zsíros. Edző: Ko­csis Lajos. Kiállítások: 12, ill. 10 perc Hétméteresek: 4/1, ill. 4/3 Fortuna, de főleg a sorsolás nem igazán ölelte keblére az újoncot, hiszen az egyik bajnokaspiráns oroszlánbar­langjában kellett bemutatkoznia történelmi mérkőzésén. Az Elektromos a várakozás­nak megfelelően lépésben is kézben tartotta a találkozó sor­sát, megszeppent ellenfele ki­ismerhető játéka nem okozott különösebb gondot nagynevű fővárosi ellenfelének. Az első félidőben nem is volt akkora a különbség a két csapat között, hogy aztán a végére több mint megháromszorozó­dott. Csík János, látva a hatal­mas fölényt, különféle támadási és védekezési formációkat gya­koroltatott játékosaival. Meg kell mondani, a foglalkozás el­érte célját, mert Kotormánék minden kihasználható lehető­séggel éltek. Reméljük, hogy a Gulyással kiegészülő TSE játékosai nem ebből a találkozóból vonják le messzemenő következtetései­ket, a nagy különbség ellenére nem törik meg hitük és lendüle­tük. A hét végén Nyíregyháza ellen javíthatnak. Közel 30 órás utazás végén ért Valenciennes-be a jászberé­nyi jégkorongcsapat. Eredetileg a vendéglátók, a beloruszok és lengyelek juniorválogatottja lett volna az ellenfél, de az utolsó utáni pillanatban kiderült, a lengyelek nem érkeztek meg. A szervezőket az I. osztályú Don- querk és a II. osztályú Valenci­ennes játékosai segítették ki. A fedett pályán az első összecsa­pás már a 10. perc táján edző­mérkőzéssé degralálódott. A francia vegyes csapat ellen a be­loruszok tetszés szerint érték el góljaikat. Tetszetős játékkal 18-4-es megsemmisítő veresé­get mértek ellenfelükre. Érde­kesebben alakult a Lehel HC bemutatkozó mérkőzése. Kéthe­tes edzőtáborral és három elő­készületi mérkőzéssel a hátuk mögött várták Bálinték a francia juniorválogatott elleni 3x20 percet. Hamar kiderült, a házi­gazdák fiataljai nem megszep­pent nyuszikként léptek jégre. Az első harmad 10. percéig szinte levegőhöz sem engedték jutni a jászberényieket, állandó nyomás alatt tartották Mihonyi- kék védőharmadát. A játékrész második felében aztán már lábra kaptak Antalék, és 16. percben Csata szerzett vezetést, 0-1. Fordulás után alig 40 má­sodperc elteltével egyenlítettek a franciák, majd Csata szerzett ismét egy remek gólt - Vargyas lövésébe szúrt bele de a fran­ciák védelmi hibát követően először erre, majd Egyed gól­jára is válaszolni tudtak. A befe­jező játékrészben mindkét csa­pat mindent megpróbált a győz­tes gól megszerzéséért, de egyiknek sem sikerült, ezért maradt a 3-3. Együttesünkből a kapus Mihonik és a két gólt szerző Csata teljesítménye emelkedett ki. A mérkőzés he­vességére jellemző, hogy a franciák 22, a herényiek 24 + 2x10 perc fegyelmit töltöttek a büntetőpadon. Vasárnap lapzár­takor még tartott a Lehel HC- Donquerk-Valenciennes vegyes összecsapás. A Lehel HC hét­főn hajnalban indult haza. Bioveta Coop Banka Brno - Szolnoki Olaj KK 97-84 (42-51) Bmo, 400 n. V.: Janac, Bulovic Brno: Czudek 13, Jancar 9/3, K. MUSIL 18/9, KREJCI 25, NEMEC 17. Csere: P. Musil 7, Harasek 4, Kyrs 4. Edző: Miroslav Pospisil, Zde- nek Bobrovsky. Szolnoki Olaj KK: Katona 5/3, Varga 4, ALEXE 30/3, Góbi 12, TAKÁCS 14/12. Csere: TÓTH A. 10/9, Boldi­zsár 9/3, Fehérvári, Újvári. Edző: Rezák László, Tóth Zoltán. Kipontozódott: Katona a 34., Álexe a 36., illetve Nemec a 38. percben. A Szuper Liga idegenbeli rajtjára kényszerből új összeté­telű ötöst volt kénytelen pályára küldeni a szolnoki edzőpáros, Mérész és Knézy mellett ugyanis Ivkovicsot is nélkülöz­ték. Ennek ellenére a piros-feke­ték kezdtek frissebben. Takács triplája, majd Alexe bátor betö­rései után magyar vezetéssel (11-15) zárult a kezdeti szakasz. A félidő közepén már tizenkét pontos (13-25) Olaj-előnyt mu­tatott az eredményjelző, ame­lyet rövid időre lefaragott a Bmo, de a pihenőig ismét el­húztak a Tisza-partiak. Szünet után megint a szolno­kiak kezdtek jobban, sajnos a nagy rohanás túl sokat kivett a fiatal játékosokból. Dobásaik pontatlanokká, védekezésük puhányabbá vált, amit a rutinos vendéglátók a hajrá előtt előny- nyé kovácsoltak. A végjátékban üde színfoltot jelentett a 17 esztendős Boldi­zsár Ferenc debütálása, akinek talán jobb lett volna, ha nem vesztes meccsen esik át a tűzke­resztségen. A szombati találkozó után vasárnap Pardubicébe látoga­tott az Ólaj együttese. Erről a mérkőzésről, melynek ered­ménye 87-70 (36-32), lapzár­táig nem érkezett tudósítás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom