Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-28 / 228. szám
1994. szeptember 28., szerda 7 Kunsági Extra — Mezőtúr Felsőrészi csatornázás Létrejött a társulat „Játszani is engedd...” Nyugdíjasok versengése Vasárnap délután még a megszokottnál is nyiizsgőbb, versenyláztól izgatott csoportok látványa fogadta a Közösségi Házba betérő látogatót. Az emeleti és földszinti termekben, folyosókon idős emberek böngészték a műsorrendet, latolgatták továbbjutási esélyeiket. Valamennyien - Túrkevéről és Csor- vásról érkezettek is - a nyugdíjas Ki mit tud? résztvevői voltak. A „Szüreti mulatság” szereplői Az elmúlt héten megalakult a Felsővárosi Csatornamű Társulat, amely a város jelenlegi nagy beruházásával - szennyvíz- és csapadékvízcsatoma-hálózat kiépítése a felsőrészen - kapcsolatos ügyeket intézi majd. Működését október 1-jén kezdi meg, hivatalos irodája a volt rendőrség épületében (Kossuth tér 1.) a 3. számú helyiségben lesz. A társulat minden szerdán 8-16 óráig tart fogadónapot az említett helyiségben. Az intézőbizottság elnökének dr. Hock Ernőt választották meg. A társulat megalakulásával valamennyi ingatlantulajdonos részére kötelező lett az érdekeltségi hozzájárulás megfizetése, az alábbiak szerint:- 1994. november 30-ig 25 ezer forint összeget kell befizetni abban az esetben, ha mindkét (szennyvíz- és csapadékvíz-csatorna) közművet kiépítik. Amennyiben csak az egyiket, úgy szennyvíz esetén 15 ezer forint, csapadékvíz esetén 10 ezer forint a befizetendő összeg.- Mindazok, akik a fenti öszSzakál Ferenc 1975-ben, a GATE főiskolai kar elvégzése után gyakornokként dolgozott az állami gazdaságban. Majd meósként a KAEV vállalathoz került, ahol 14 évig műszaki osztályvezetőként dolgozott. A gazdasági viszonyok romlása, a létszámleépítések megérlelték benne az elhatározást, hogy önállóvá váljék, „megálljon a saját lábán”. 1992 júliusában eljött a vállalattól, és szeptember 1-jével feleségével közösen megnyitották a szövőgyár melletti pulykaboltot és a Kert sörözőt. Az épületet bérelték, ami tudvalevő, hogy nem igazán gazdaságos megoldás. Az idén olyannyira megemelkedett a bérleti díj összege, hogy saját üzlet létrehozásán kezdtek el gondolkodni. Mivel a pulykabolt forgalma - annak ellenére, hogy a söröző udvarán keresztül lehetett csak megközelíteni - nagy volt, ezért baromfihúsboltot „álmodtak meg” maguknak. Az álom valósággá vált szeptember 15-én, amikor is a piac területén, az egykori Vídia üzlet helyén megnyitották saját boltjukat. A patyolattiszta, ízlésesen berendezett bolt hűtőpultjaiban a csirke-, pulyka-, liba- és kacsahús mellett úgynevezett „vörös áru” - baromfivirsli, párizsi, húskenyér stb. - várja a vevőket. Legnagyobb forgalmuk pulykahúsból van, és a feldolgozott pulykamellet - paníro- zott, sajttal, sonkával brokkolival töltve - is nagyon kedvelik a vásárlók. A friss, hűtött - nem fagyasztott - csirke egészben és részeire bontva szintén kelendő szeget 1994. november 30-ig nem fizetik be, az érdekeltségi hozzájárulást 1995. január 1. és 1999. november 30. között (évi arányos részletekben) kell, hogy törlesszék. Ebben az esetben évente 8 ezer forintot, ösz- szesen 40 ezer forintot kell az öt év alatt kifizetniük, melyből a szennyvízcsatornázás 24 ezer, a csapadékvíz-csatornázás 16 ezer forint. Mivel az érdekeltségi hozzájárulás köztartozás jellegű, ezért meg nem fizetése esetén adók módjára behajtható! Utóbbi azt jelenti, hogy késedelem esetén a kamat mértéke a mindenkori jegybanki kamat kétszerese. Ha valaki így sem fizeti meg az érdekeltségi hozzájárulást és a tartozás nem hajtható be, úgy a lejáratkor, 1999-ben, a kamatokkal megnövelt érték jelzálogként az ingatlanra bejegyzésre kerül. A társulat minden felsővárosi érintettnek a befizetési kötelezettségére vonatkozó pontos tájékoztatást küld 1994. október 30-ig. Addig pedig szerdai fogadónapjain információt nyújt az irodát felkeresőknek. árucikk. És ami a városban újdonság, különböző „tengeri herkentyűk” árusításával is foglalkoznak. Cápaszelet, paníro- zott tintahal, lepényhal, hekk, tonhal és rák békésen elfér a füstölt lazacfélék és a pisztrángok mellett. A szegedi Igra Kft. fenti, 6 hónapos szavatossági idejű, fagyasztott termékeit nagyon sokan kíváncsiságból vásárolják. Kétféle áron forgalmaznak. Nagykereskedelmi, szolid, mél- tányosabb árréssel a hetente többször szállító intézmények konyháinak. De a háziasszonyok is elégedettek a „szatyros árral”, mivel a városban ők a legolcsóbbak, valóban diszkontáron lehet náluk vásárolni. Mivel a baromfibolt mellett van egy 45 négyzetméter alapterületű helyiség, ebben két héten belül élelmiAz izgatottság pedig érthető volt, hiszen ezen a versenyen dőlt el, hogy mely produkciók jutnak tovább az október 15-i törökszentmiklósi megyei versenyre. Az intézmény vezetője- Húsz éve, hogy dr. Antalicz Károly, Sípos Sándor és jómagam tizennyolc taggal megalakítottuk a helyi éremgyűjtők körét. Az országos szervezet 1969-ben jött létre, ekkor én még rendszertelenül gyűjtöttem a fémpénzeket. 1974-ben tagja lettem az országosnak, és elkezdtem szervezni a helyi csoportot. Ekkor már szenvedélyemmé, de rendszerezetté vált nálam a pénzek gyűjtése.- Meghatározott pénzfajtákat gyűjt?- Valamennyien szakosodtunk, mégpedig korhoz vagy országok pénzeihez kapcsolódva. Van, aki csak régi pénzt és van, aki egyes országok forgalmi pénzeit gyűjti. Vannak olyanok, akik csak fémpénzt és olyanok, akik fémet és papírt egyaránt gyűjtenek. Tizennyolcán vagyunk - ketten Túrkevéről járnak át -, és többségünk az 1790-es évektől napjainkig tartó kor pénzeivel foglalkozik.- Néhány asztalra kitéve bélyegeket, plaketteket is látni. . .- Sokan közülünk bélyeg-, képeslap- és plakettgyűjtéssel is foglalkoznak. Azok járnak ide, akik szeretik a történelmet. Az érem tükrözi az adott kor technikai, művészi színvonalát. A régi pénz elgondolkodtatja azt, aki kézbe veszi: vajon menynyien vették már őelőtte kézbe, kiknek a birtokában lehetett? szerdiszkontot kívánnak nyitni. Az itt kapható áruk döntő hányada konzervipari termék lesz. Tartósított élelmiszerek, befőttek, száraztészták, mustár stb. Nagyobbik lányuk, a 16 éves Bernadett a Szövosz Kereskedelmi Szakközépiskola másodéves tanulója. Ha végez, megszerzett tudását szülei üzletében kamatoztatja majd. Szűcsné Boldog Mária meleg szavakkal köszöntötte az idős embereket, akik újból bizonyították, hogy a korral nem jár együtt a játék, az együtt játszás örömének elvesztése. Igaz, nem- De látok itt több kilót nyomó, vaskos szakirodalmat is.- A világ pénzeit tartalmazza ez az angol nyelvű katalógus, melynek segítségével be tudunk minden pénzt azonosítani. Szívesen látunk bárkit, aki szeretné tudni, hogy a tulajdonában lévő pénz mennyit ér. És á budapesti árverésekre rendszeresen elmegyünk, ahol szintén az igazi értékekről lehet meggyőződni. Ez azért is szükséges, hogy egymással szemben etikusak legyünk, véletlenül se csapjuk be a másikat. Az új kutatásokról, eredményekről pedig azokon a vándorgyűléseken értesülünk, Többségükben férfiak, főleg a fiatalabb korosztályból. Évente rendeznek romanapot, mely két részből áll. Délelőtt magyar-cigány kispályás focimérkőzést szerveznek, melyet tánccal, zenével, birkapörköltes ebéddel egybekötött kultúr- program követ. Az idén - formabontó módon - cigányok mérkőztek cigányokkal. A felsőrész és az Újváros csapata közül utóbbi a 2-1-es félidőt követően 4-3-ra győzött Molnár Mihály játékvezetése mellett. A felsőrésziek kapuját F. Kovács István, az újvárosiakét Rácz Jenő védte. Ó akkor lett volna igazán boldog, ha az október 17-én 6. születésnapját ünneplő kislánya is kint van a mérkőzésen. Sajnos már 4 éve nem látta Alexandrát, aki édesanyjával él együtt. Csapatából Rafael József és Rafael Zoltán két-két góllal járult hozzá a győzelemmindenki juthatott tovább, de mindazok, akik színpadra léptek, már nyertek, hiszen magukénak mondhatták a közönség tapsait. És tapsból nem volt hiány, bőven jutott belőle mind a 28 produkció előadójának. A háromtagú zsűrinek - ifj. Seres Attiláné elnök, Rózsa Endréné, Debreczeni Lászlóné - nem volt irigylésre méltó dolga a döntés- hozatalnál. Hiszen mind az egyénileg, mind pedig a csoportosan előadott műsorszámok - vers, ének, népmese, népdal, hangszerszóló, jelenet - nagy felkészülésről, sok-sok próbáról adtak bizonyságot, melyet a továbbjutottak Törökszentmikló- son október közepén ismét bizonyíthatnak. Ok a következők: a túrkevei Madarász Károly Népdalkor, akik aratódalokat énekeltek. Csorvásról a békési dalcsokrot előadó citeraegyüt- tes és a Vadvirág Népdalkor. Mezőtúrról Kenéz Sándomé és Csiszár Béláné versmondók, a Búzavirág Népdalkor, a Hallás- sérültek Klubja a Három kismalac című jelenettel, valamint az Újvárosi Hagyományőrzők Szüreti mulatság című produkciójukkal. melyet az országos szervezet évente megrendez. Ezeken igen komoly tudományos előadások hangzanak el.- A kör veretett már helyi jellegű érméket. A gyűjtők számíthatnak ilyenre a közeljövőben?- A húszéves évfordulóra terveztem egy érmét, mely rézveret lenne, és 1995-ben szeretnénk kiadni. De várható egy ezüst emlékérem megjelenése is megyei szinten. Jász-Nagy- kun-Szolnok megyében három városban, Szolnokon, Jászberényben és Mezőtúron működik éremgyűjtők köre, ezért a tervek szerint közösen adnánk ki. A mezőtúriak foglalkozásaikat minden hónap utolsó vasárnapján tartják 10-12 óráig a Közösségi Házban, ahol szeretettel várják az új tagok jelentkezését. hez. A vesztesek góllövői: Lakatos Béla, Rácz Sándor, Rafael Ferenc. A mérkőzés után, zeneszó mellett várták, hogy Zsirka József főzőmester bejelentse az ebéd elkészültét. Közben arról beszélgettünk, hogy a szervezet pénzügyi támogatásokból tartja fenn magát. Pályázatokat készítenek, az elmúlt napokban is benyújtottak egyet. Jobban tudnának tevékenykedni, ha lenne olyan helyiség, ahol próbálhatnának. Tánccsoportjuk szervezett formában nincsen. Ennek ellenére a gyerekek és fiatalok táncolnak, de a sporttevékenységük jóval erősebb. A felnőtt- focicsapat mellett most van alakulóban a 11-12 éves gyerekekből álló csapatuk. Az országos szervezettel rendszeresen tartják a kapcsolatot, és a polgár- mesteri hivataltól is kapnak támogatást. Összeírás A Központi Statisztikai Hivatal október 1-21. között tejes körű mezőgazda- sági összeírást végez. Ösz- szeírásra kerül valamennyi háztartás állatállománya és földterülete. Az adatszolgáltatás a 162/1993. sz. kormányrendelet alapján kötelező. Kérik a lakosságot, hogy a számlabiztosok munkáját, a pontos adatszolgáltatást segítsék! Vásár A vendéglátó - egykori Borostyán vendéglő - udvarán október közepéig zöldség-gyümölcs vásárt tartanak. A hagyma, burgonya, alma, paradicsom, paprika, uborka, káposzta naponta 6-18 óra, szombaton és vasárnap 6-12 óra között nagybani árakon vásárolható. Fotó Az Impro fotóklub baráti kapcsolatot alakított ki a gyöngyösi Mátra fotóklub tagjaival. E kapcsolat eredményeként október 16-ig látogatható kiállítás nyílt a Közösségi Házban hét gyöngyösi fotós anyagából. Zene Október 1-jén, a zene világnapján a városi zeneiskola fúvószenekara 16 órától térzenét ad a Szabadság téren. A Petőfi Dalkör ezen a napon 17 órától megyei kórustalálkozón vesz részt Szolnokon, a Járműjavító Művelődési Házában. Téka A filharmóniai hangversenysorozat általános iskolai első bérletes előadása október 5-én 15.30 órakor kezdődik a Petőfi úti színházteremben. „Erdélyország sok szép vize” címmel a Téka Együttes táncokkal illusztrált népzenei műsorát láthatják az érdeklődők. „Ketten” Veress Miklós keramikus és Veress Tamás grafikus közös kiállítása október 24-ig látogatható a Kiállítási Csarnokban hétköznap és vasárnap 14—17 óráig, szombaton 10-12 óráig és 14-17 óráig. Az oldalt irta és fotók: Czikkely Anna Halért és baromfiért sorban állók Vállalkozók egymás között A Vállalkozók Pártja helyi szervezetének tagjai közül harmincán vettek részt szombaton este azon az összejövetelen, melynek célja kettős volt. Berényi János elnök, az Agroszolért Kft. ügyvezetője bevezetőjében elmondta, hogy köszönet illeti mindazokat, akik a pártot és annak jelöltjét a tavaszi választásokon támogatta. Majd értékelte a vállalkozók báljának tapasztalatait. A rendezvény a város valamennyi vállalkozóját megmozgatta. Nagyon sokan hozzájárultak - pénzzel, tárgyakkal, szervezőmunkával - ahhoz, hogy a négyszáznyolcvan vacsoravendég jól érezze magát. A bevételek és kiadások összegzésénél ismertette, hogy a párt a bál bevételéből harmincezer forinttal támogatta a Teleki Alma Mater Alapítványt. Külön megköszönte Kovács József vállalkozó önzetlen szervezőmunkáját, és köszöntötte Fancsali László divatáru-kereskedőt, a város legidősebb aktív vállalkozóját. Ezek után közösen értékelték a mezőtúri vállalkozók helyzetét, amely közel sem olyan, mint szeretnék. A város és környéke a megye azon része, ahol rendkívül magas a munkanélküliek száma, ezért a vállalkozások is nehezen fejlődnek. Pedig a vállalkozók azok, akik képesek egy város sorsát előbbre vinni, hiszen a vállalkozások olyan forrást jelentenek, amelyből pénzeszközökhöz juthat egy adott település - hangzott el az összejövetelen. Farkas Sándor építési vállalkozó hozzászólásában kiemelte az összetartás szükségességét, valamint felvetette egy vállalkozói iroda létrehozásának gondolatát, amely információs központként működne. Mindannyian vallották, hogy a naponta változó rendeletek sűrűjében szinte lehetetlen eligazodni. Ezért célszerű volna, ha a párt helyi vezetősége jogi képviselőt biztosítana az eligazodáshoz. Egészséges táplálkozás A pulykától a cápahúsig Szakosodott szenvedély Húszéves az éremgyüjtök köre Nagy sikere volt a városban a Kossuth-bankókat és a Kossuth Lajos emlékét képes levelölapokon bemutató kiállításnak, melynek létrejötte köszönhető Szabó Andrásnak és az érem- gyűjtők köre többi tagjának. Közülük Fróna Zsigmond elnökkel a múltról és a jelenről beszélgettünk. Szabó András (ül) cserére szánt pénzeivel Sporttal, tánccal, zeneszóval A Lungo Drom Érdekvédelmi Cigány Szövetség helyi szervezete romanapot rendezett a sportpályán és a piaccsarnok területén. Rafael Péter Pál, a mezőtúri szervezet vezetője elmondta, hogy 1990 óta működnek, és jelenleg 115 a taglétszámuk.