Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-23 / 224. szám

Hogyan lesz a 9-11 forintos búzából 60 forintos kenyér Kié az élelmiszerek jövedelme? A termelőket még a támogatások sem segítik Bár rendkívüli mértékű a vállalkozások számának nö­vekedése az élelmiszer-gazdaságban, az integráció alig vehető' észre. Ennek is köszönhető, hogy egy-egy ter­méklánc szereplői különböző jövedelmekhez jutnak, s szinte mindig a termelőké a legkisebb „szelet”. Ezt erősíti a támogatási rendszer is, mely szintén a legkisebb mér­tékben szolgálja a termelők talpon maradását. Minderről dr. Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató és Infor­matikai Intézet igazgatóhelyettese beszélt. • Az elmúlt hét végén Mezőtúron, a GATE főiskolai karán dél-alföldi közgazdász-találkozót szervezett az MKT megyei szervezete. A tanácskozás két szekció­ban zajlott, közülük az egyik „Az élelmiszer-gazda­ság vállalkozásainak vertikális integrációja” címmel. Az alábbi összeállítás az ott elhangzott előadások­ból történt válogatás, mely képet ad arról, hogy a szakágazatban tevékenykedő szakemberek, kutatók, vállalatvezetők hogyan látják a mai magyar mező- gazdaság és élelmiszeripar helyzetét, illetve mik a távolabbi kilátások. Egyúttal az elmúlt időszakot, va­lamint a jelenlegi helyzetet is megismerhetjük. Általában országos tendenciákkal vagy országos megfigyelésekkel találkozhatunk, azonban ettől füg­getlenül számos adat és tendencia korántsem kü­lönböző régiónkban a makroszinttől. Ráadásul egy-egy gondolat tartalmát a mindennapokban is ta­pasztalhatjuk. Aktuálpolitikai kérdés Termelőkapacitások rendszerbe fogása Úgy tűnik, hogy a vállalko­zások rendkívül élénkek az élelmiszer-gazdaságban, a ver­tikum teljes fázisában - a terme­lés, a feldolgozás és az értékesí­tés területén - mondotta dr. Udovecz Gábor. A megállapí­tást számokkal alátámasztva el­hangzott, hogy míg 1989-ben a mezőgazdaságban 190 jogi személyiségű társaság tevé­kenykedett, addig számuk az 1992-es év végére több mint 1300 lett. Ezen belül a kft. ará­nya 90 százalék, ami részben a tőkehiányt, részben a szabályo­zottság anomáliáit mutatja. Az adatokhoz az is hozzá tartozik, hogy a szövetkezetek száma nem csökkent ezen időszak alatt. A feldolgozás területén 1989-ben 118 jogi személyi­ségű társaság működött, míg 1992. év végén számuk elérte az 1500-at, amiből a 1400 kft. Az előbbieknél is dinamiku­sabban nőtt az értékesítés eseté­ben a vállalkozások száma. Külkereskedelmi tevékenységet 1989-ben, a rendszerváltás idé- jén tíz-egynéhány szakosodott külkereskedelmi cég végzett. Ehelyett 1992 végén exporttal több mint 3500 jogi személyi­ségű társaság foglalkozott, im­porttal pedig közel 3000 ezer. Természetesen a kettő között van némi átfedés - mondotta az igazgatólielyettes. Á szervezetek számának nö­vekedése mutatja a vállalkozói kedv élénkségét. Ugyanakkor az elmúlt évek gazdasági ese­ményei az integrációra nem ha­tottak jól, nem segítették elő, inkább hátráltatták azt. A de­centralizációs privatizáció is ez utóbbi folyamatot segítette. Jövedéki ágazatok külföldiek kezében A privatizáció folyamán a külföldi tőke a mezőgazdaság­ban minimálisan jelent meg, ez­zel szemben nagy érdeklődést mutatott az élelmiszer-kereske­delemben. A becslések szerint a magyar belföldi kiskereske­delem 40 százaléka külföldi el­lenőrzés alatt állt 1993-ban. Az élelmiszer-feldolgozás terü­letén egyes szakágazatokban nagy intenzitással, míg más te­rületeken egyáltalán nem vagy alig jelentkezett külföldi befek­tető. Tavaly év végén a ma­gyar élelmiszeripar jegyzett tőkéjének 44 százaléka volt külföldi tulajdonban, ezen be­lül a jövedéki szakágazatok - a dohány-, az édes-, a növény­olajipar, az üdítőital-gyártás - száz százalékban külföldi el­lenőrzés alatt áll. Többségi tu­lajdonnal rendelkeznek a kül­földiek a söriparban. A tartóz­kodás a hús-, a gabona-, és a konzervipart jellemzi. Mindeh­hez persze hozzátartozik, hogy a folyamat során megbomló in­tegráció helyett azok a külföldi tulajdonosok, akik hosszú távon akarnak berendezkedni, újra próbálják kiépíteni az integrá­ciót. Maga az integráció bizonyos jövedelemeloszlást is feltételez. Ma hazánkban a mezőgazda- sági, élelmiszer-ipari tevékeny­ségben a jövedelemeloszlás aránytalan - állapította meg a kutatóintézet. A mezőgazdaság összességében - globálisan - veszteséget, míg az élelmiszer- ipar nyereséget produkált 1993-ban. Fontos azonban, hogy az egyes cégek esetében eleve nyereséget hozott a a hite­lektől, az adósságoktól és azok kamataitól való megszabadulás. Ez a külföldi tőke megjelenésé­nek egyik hatása. Kié a kenyér jövedelme? A vertikális (függőleges, egymásra épülő) integráció mel­lett szól az is, hogy a jövede­lemosztozkodás egyenlete­sebb legyen a mai helyzetnél. Példaként dr. Udovecz Gábor a kenyér előállítását említette, melynél a teljes fázisban - alapanyag-előállítástól az ér­tékesítésig - a következőkép­pen oszlik meg az ott képző­dött összes jövedelem:- búzatermelő: 12%;- malomipar: 10%;- sütőipar: 40%;- kereskedő: 38%. A hazai adatsort a francia ha­sonló adattal összevetve egyet­lenegyet elég megnézni. Fran­ciaországban ugyanis a búza­termelő 25 százalékban része­sedik a jövedelemből. A cukorvertikumban is ha­sonló a helyzet. Nálunk a ter­melő 19 százalékot tudhat ma­gáénak, francia társa ugyanak­kor 30 százalékot. Exporttámogatás - de kinek? Persze az egyes fázisok jöve­delmét befolyásolja a támoga­tási rendszer is. E rendszerünk egyik formája az exporttámo­gatás, melyre 1993-ban 30 milliárd forint jutott. A kutatóintézet megvizs­gálta, hogy a kifizetett 30 mil­liárdnyi exporttámogatás a különböző vertikumok kü­lönböző fázisait milyen arányban szolgálja:- az alapanyag-termelés lé­tét, versenyképességét 7%-a;- a feldolgozószférát 36%-a;- a külkereskedelmi tevé­kenység megmaradását 57%-a. A megkapott pénz főleg költ- ségfedeztül szolgált, nem kizárt ugyanakkor a nyereségnövelési tartalma sem, elsősorban a kül­kereskedelmi területen. Arány­talan ez a megoszlás, s a nyugati világban a támogatási rendszer nem így működik. Az ottani fel­fogás szerint a feldolgozás és a kereskedelem profitorientált te­vékenység, ezért azt nem kell támogatni, meg kell állnia a sa­ját lábán. A hazai aránytalanságok ki­alakulásában közrejátszottak a változások, melyek a legna­gyobb zavarokat a termelési szférában okozták. Itt rendült meg legjobban a tárgyalóképes­ség is, elbizonytalanodott a termelői lobby. De ide vezetett az is, hogy a nemzetközi tárgya­lásokon a magyar állam rendkí­vül „puha” volt! EU-tagság „igen” - mezőgazdaság nélkül? A nemzetközi színtéren zaj­lanak az események, aláírtuk a GATT-egyezményt, sürgetjük az EU-tagságunkat. A tárgya- lásorozatok mögött igazából nincs más, mint az élelmi­szerpiacok felosztási szán­déka - mondotta dr. Udovecz Gábor, majd így folyatta. „Én az integrációt ezen a szemüvegen keresztül nézem, mert világosan látom, hogy amikor jó szándékú versenytársaink politikai nyi­latkozatokat tesznek, hogy ér­dekük a mi élelmiszer-gazdasá­gunk felvirágoztatása és talpra állítása, akkor azt tudni kell, hogy ez valójában mit is jelent. Ez azt jelenti, hogy igen, álljunk talpra és termeljünk, de olyan termékeket, hogy amikor mi be­lépünk a közös piacba, akkor ne terheljük az ő költségvetésüket, s ne terheljük a piacukat. Lehe­tőleg olyat termeljünk, ami őket nem zavarja. Nem érdekeltek semmi olyanban, ami nekik versenyt jelent.” Az agrárkutató által végzett vizsgálat szerint a mezőgazda- sági termékeink 80 százaléka versenyképes a nemzetközi pia­cokon abból a szempontból, hogy mi mennyiért tudunk egy-egy terméket előállítani. A természeti adottságaink komoly felesleg megtermelését teszik lehetővé. Viszont ez azért sem működik, mert a szakmai lánc szétesett. Ezért nem tudunk megjelenni nagyobb mennyi­ségű termékkel a nemzetközi piacokon. A megoldás az összehangolt termelés, az összehangolt piac- politika, mert ellenkező esetben „meztelenül megyünk Euró­pába”. A magyar mezőgazdaságban, így Szolnok megyében is a ver­tikális integráció a termelés koncentrálásával és központosí­tásával az 1970-es évek elejétől jelent meg. Ennek legfejlettebb szervezeti formái az agráripari egyesülések, illetve a kombiná­tok voltak, melyeknek lényege, hogy a mezőgazdasági terme­lést, az élelmiszer-ipari feldol­gozást, valamint az értékesítést egy szervezeten belül valósítot­ták meg - fejtette ki Benedek Fülöp, a megyei Mezőgazda- sági Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének titkára. A vertikális integráció fo­lyamatainak egymásra épülése feltételeszi a különböző fázisok kapacitási összhangja mellett azt is, hogy az elmélet mellett megfelelő technológiai háttérrel is rendelkezzen a lánc. Nehezen elképzelhető ugyanis, hogy szá­zad eleji technológiával állít­sunk elő megfelelő szalonna­vastagságú hússertést a feldol­gozóiparnak, vagy megfelelő sütőipari értékű búzát a mal­moknak. Ráadásul az integráció feltételez egy bizonyos mennyi­ségi nagyságrendet a minőségi piaci áru előállításához, illetve ahhoz, hogy az ilyen rendszer­ben megjelenő termék kellő súllyal és biztonsággal jelenjen meg a piacon. Napjainkban ma már ha­zánkban is jellemző, de a nyu­gat-európai területeken már hosszú évtizedes hagyománya van annak, hogy az ilyen jellegű integrációban részt vevők nem csak egymást követő gazdasági tevékenységek egységes irányí­tás alá történő megszervezését jelenti, hanem az ehhez rendelt kapacitások tulajdonosi közös­ségét is. Megyénk saját szükségleteit messze megahaladó termelőka­pacitásokkal rendelkezik. Igaz ez elsősorban a gabona- és a hústermelő ágazatokra, de közel azonos a helyzet az olajos nö­vények és a cukorrépa esetében is. Mivel a megye foglalkozta­tottságát elsődlegesen ezen ága­zatok határozzák meg, ezért az integráció kialakulása napi fel- adaként jelentkezik - mondotta Benedek Fülöp, majd így foly­tatta. „A vertikális integráció kialakulásának technikáját az előző kormány a kárpótlási je­gyek közbeiktatásával történő élelmiszer-ipari vállalati priva­tizációval tervezte megvalósí­tani.” Ám az ehhez kapcsolódó folyamatok elhúzódtak, ugyan­akkor az emberek felkészült­sége és hozzállása is nagy kü­lönbséget hordozott, valamint más objektív és szubjektív té­nyezők is közrejátszottak az in­tegráció kialakulásának lassítá­sában, illetve megakadályozá­sában. Mindehhez járult, hogy a termelői háttér nem rendelke­zett időben a megfelelő meny- nyiségű kárpótlási jeggyel, de ha rendelkezett volna is, törvé­nyileg beszabályozták mozgás­terét. Vertikális integráció: egymástól eltérő, de egy­máshoz szorosan kapcso­lódó, egymást követő és egymásra épülő gazdasági tevékenységek egységes irányítás alatt való meg­szervezése. Maga a vertikális integ­ráció legteljesebb formája magában foglalja a terme­lési folyamat különöző szakaszait, a nyersanyag előállításától kezdve a késztermék értékesítéséig. Mindezek után a termelők a tulajdonukban álló kárpótlási jegyeik nagy részét - az elmúlt évek aszályos időjárásai miatti bevételkiesés kompenzálásra - napi kiadásaikra fordították. Nem volt összhangban a pri­vatizációs politika, a kárpótlási jegyek megléte, s ehhez egyes esetekben párosult az is, hogy a termelőket nem sikerült egysé­ges fellépésre összefogni. A po­litika olyan helyzetet is terem­tett például a cukor- és növény­olajipar esetében, hogy már maga a privatizációs kiírás sem tette lehetővé a termelők tulaj­donszerzését. Mindezek után napjaink ak­tuálpolitikai kérdése a mező- gazdaság vertikális integrációja, még ha nem is minden esetben jelent majd ez tulajdonosi kö­zösséget. Magángazdák régiónkban Információ nélkül is megy? A régióban működő ma­gángazdák átlag 21 hektáron tevékenykednek, főleg vegyes - növénytermesztés, állatte­nyésztés - profillal. Az összes gazdálkodó közel egyharma- dának szinte kizárólag a me­zőgazdaságból származik jö­vedelme, bár a problémát so­kan az értékesítésben látják. Mindettől függetlenül hetente átlag 4 órát fordítanak infor­mációszerzésre. A bevezető kiragadott adato­kat tartalmaz abból a két vizsgá­latból, melyet a GATE mezőtúri főiskolai kara végzett 1990-ben éa 1993-ban a négy alföldi me­gyére kiterjedően a magángaz­dálkodók között. Mint dr. Vidák Károly elmondta, az 1990-es felméréskor sokan vallották, hogy kényszerből kezdtek me­zőgazdasági termelésbe. Ez ab­ból is leszűrhető, hogy három évvel később ugyanazt a vizsgá­lati kört már nem találták meg a szakemberek, időközben ugyanis többen felhagytak ezen tevékenységükkel. Összességében megállapí­totta a felmérés, hogy a mellék- foglalkozásúak átlag 4,6, míg a főfoglalkozásúak 21 hektáron gazdálkodnak. Szinte minden egyes válaszadó növelni kívánta földterületét. Ugyanakkor jel­lemző, hogy mellékfoglalko­zásként főleg kézimunka-igé­nyes művelési ágat valósítottak meg. A gazdaságok technikai fel­szereltsége 1990-ben siralmas képet mutatott. A tavalyi évre már javult a helyzet, azonban még mindig jellemző a techni­kailag elavult gépek nagyobb aránya. A nyugati országokhoz hasonlóan viszont megjelent a közös gépvásárlás, ám a terme­lés a már korábban meglévő eszközökre épül. Az iskolai végzettség tekinte­tében a vizsgálat szerint főleg a középfokú iskolázottsággal rendelkezők dominálnak, s dön­tően mezőgazdasági végzettsé­gűek kezdtek gazdálkodásba. Érdekes viszont, hogy informá­cióikat főleg a szaklapokból szerzik, s hetente átlag négy órát fordítanak a gazdák arra, hogy ismereteiket növeljék. Az elkészült anyag szerint kezd el­tűnni a szaktanácsadás iránti bi­zalmatlanság. A gazdák közel fele 1-5 éven belül kezdte tevékenységét, s át­lag 9 órát dolgoznak naponta. Az ebből származó jövedelem­megoszlás szerint viszont csak egyharmaduk él kizárólag me­zőgazdasági tevékenységből. A megkérdezettek látják az integráció hiányát, azonban se­gítséget főleg az államtól vár­nak, mint ahogy támogatást is, ám igényeiket egyértelműén nem tudták megfogalmazni. Jobb minőséget - olcsóbban Több támogatást remélnek a búzatermelő gazdaságok Orosz bank Nyugaton Fiókot nyitott Amszterdam­ban a Sztolicsnyij Bank, Orosz­ország negyedik legnagyobb magánbankja, egyben az első, mely Nyugat-Európában is képviselteti magát - jelentette az AFP Hollandiából. A bank- fiókot egy orosz üzletember ve­zeti két holland menedzser se­gítségével. Alaptőkéje 25 millió holland forint (kb 14,5 millió dollár) és elsősorban az Orosz­országhoz fűződő üzleti kapcso­latokkal foglalkozik. Hollandiát azért választották elsődleges céljuknak, mert jelentősen nö­vekszik a holland-orosz áru­csere-forgalom, különösen a rotterdami kikötőn keresztül. További érdekeltségeiket Nagy-Britanniában és Svájcban építhetik ki. (MTI) A földművelésügyi minisz­ter a tőzsdei minőséget elérő étkezési búza 1995. évi garan­tált árát tonnánként 8800 fo­rintban állapította meg. La­kos László elismerte, hogy ez a felvásárlási ár ugyan ala­csonyabb a piaci árnál, de az agrártárcának nem az volt a célja, hogy a megtermelt mennyiséget összességében az állam vásárolja fel. A garan­tált ár értékesítési biztonságot kíván nyújtani a termelőknek arra az esetre, ha piaci zava­rok keletkeznének. Ha a Gabona Terméktaná­cson múlt volna, a búza jövő évi garantált árát 8900 forintban ál­lapította volna meg, és a 2000 forintos vetési támogatást is 4000 forintra emelte volna. A terméktanács úgy véli, ha a kormány elfogadta volna a ja­vaslatukat, akkor a termelők is eleget tudtak volna tenni a gá- bonatőzsde megszigorodott fel­tételeinek. Az étkezési búza ez évi garantált ára ugyanis még a 27-es sikértartalmú tőzsdei B2-es minőséghez igazodott, jövőre viszont már a Bl-es 29-es sikértartalmú minősítés­nek kell megfelelnie. A gabona- tőzsde ugyan elfogadja az ala­csonyabb minősítésű árut, de azért természetesen kevesebbet is fizet. Az őszi mezőgazdasági mun­kák elvégzéséhez a 4000 forin­tos magasabb támogatást a mű­trágya és a növényvédő szer növekvő áraira hivatkozva kér­ték a termelők a mezőgazdasági tárcától. A mintegy 2-2.5 milli­árd forinttal nagyobb költségve­tési támogatást igénylő javasla­tot a szaktárca nem fogadta el, ezért a terméktanács szerint jö­vőre a gazdaságok ismét csak a lehető legolcsóbb agrotechno- lógiai eljárásokat fogják alkal­mazni. A búzatermelők érdek-képvi­seleti szervezete, a MOSZ 9500 forintos felvásárlási árra tett ja­vaslatot. Megítélésük szerint ugyanis a Földművelésügyi Mi­nisztérium által meghirdetett garantált ár következtében 1995-ben az ideinél rosszabb gazdálkodási körülmények közé kerülnek az üzemek. Az étkezési búza tonnánkénti 8800 forintos ára ugyan 7 százalékkal magasabb az ideinél, csakhogy az ágazat termelési költségei időközben ennél jóval nagyobb mértékben emelkednek. Az ag­rártárca egyszerűen figyelmen kívül hagyja az energiaárak emelkedéséből, a sorozatos fo­rintleértékelésből és az infláci­óból fakadó költségnövekedé­seket. Nem veszi számításba a tőzsdei minőség eléréshez szük­séges költségeket, miközben a garantált árat a tőzsdei minő­séghez kötötte. Magyarán: úgy kívánja magasabb színvonalú gazdálkodásra ösztönözni a ga­bonatermesztőket, hogy nem biztosítja számukra az anyagi többletkiadással járó termelés pénzügyi feltételeit. A MOSZ szerint a belföldi piac szemszögéből nézve sem indokolt a 8800 forintos, ala­csony felvásárlási ár. Az idén év elején 11000 és 13000 forint körül mozgott a búza tonnán­kénti ára, most az aratást köve­tően pedig lényegesen meg­emelkedett. Az árutőzsdén szeptemberben 11000-11300 forint körül jegyezték a gabona tonnánkénti eladási árát. A gabonatermelők ér­dek-képviseleti szervezetei az 1995-re meghirdetett kedvezőt­len felvásárlási árak ellenére is úgy vélik, hogy nem csökken számottevően a jövő évi búza vetésterülete. Kedvező időjárás esetén akár egymillió tonna fe­lesleg is keletkezhet, ami a külpiacokon eladható lesz. Ä MOSZ számításai szerint jövőre a búzatermelés hektá­ronként több mint 40000 fo­rintba kerül majd, 4.2 tonnás át­laghozamokkal számolva az önköltség tonnánként közel 9500 forint lesz. Ha gyengébb minőségű lesz a termés vagy ha túlkínálat keletkezik a piacon, akkor jövőre további vagyonfelélésre kényszerül­hetnek az üzemek. Újvári Gizella (Ferenczy Europress)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom