Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-22 / 223. szám

A szerkesztőség postájából 1994. szeptember 22., csütörtök A zeneoktatás feltételeinek megteremtése a következő közgyűlés feladata lesz?! Levélválasz - a zeneiskola gondjairól „Zenebona” a szolnoki zeneiskola tanévkezdése körül címmel a Bartók Béla Zeneiskolában évek óta uralkodó áldatlan állapotról, a szűkös elhelyezési gondokról tájékoztattuk olvasóinkat nemrég. Az iskola működési feltételeivel kapcsolatos kérdésekre a város alpolgármestere, dr. Lengyel Györgyi - Ignácz Ervin képviselőnek címzett, szeptember 12-én kelt levelében, az au­gusztus 30-i közgyűlésen napirend előtt feltett kérdésére válaszolva s a cikkünkben foglaltakat is érintve, többek között az alábbiakat írta: Tisztelt Képviselő Úr! Az 1994. májusi közgyűlésen - a Napsugár Gyermekház beszá­molója kapcsán - a zeneiskola működési feltételeit, problémáit Ön és Labóczki Enid képvise­lőnő felvetették. A júniusi köz­gyűlésen az említett iskola isko­laszéke által küldött levelet - sokszorosítva - minden képvi­selő megkapta. Az augusztusi kérdését bizonyára a tanévkez­dés problémája indította, amely­ről ezután részletes tudósítást közölt az Új Néplap, illetve a városi tévé. Természetesen nem akarom a problémát bagatelli­zálni, de megemlítem, több vá­rosi intézmény küszködik ha­sonló gondokkal. Három helyen tanít a Környezetgazdálkodási és Építőipari Műszaki Szakkö­zépiskola - egymástól több km-re, a Vásárhelyi Pál Köz- gazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola, és működik a városban olyan intézmény is, ahol a tanítás 2 műszakban fo­lyik (Ruhaipari és Informatikai Szakközép- és Szakképző I.). A májusi közgyűlésen részletes tá­jékoztatást adtam, hogy 1991- től mikor, milyen megoldási ja­vaslatok kerültek előtérbe a két intézmény (a zeneiskola és a gyermekház) együttlakásának megszüntetésére. A megoldás­hoz legközelebb ’92 végén ke­rültünk, amikor a költségvetés előkészítésekor felmerült a Hő­sök téri óvoda akkor már üres épületének átalakítása, amit a gyermekház is örömmel üdvö­zölt. Forráshiányra hivatozva azonban (20-25 millió forintos átalakítási költség) nem kapta meg a közgyűlés támogatását, s azóta ezt az ingatlant már érté­kesítették. Múlt év végén a Sza­badság tér 3. sz. alatti önkor­mányzati tulajdonban lévő in­gatlant javasoltuk, amit decem­berben az intézmény vezetői megtekintettek, majd az idén ja­nuárban írásban közölték, hogy még tetőtér-beépítés esetén is kicsinek találják. A zeneiskola részéről gyakran változott az ál­láspont, miszerint maradni sze­retnének inkább vagy költözni, hiszen többször elhangzott: ha az egész épületet megkaphat­nák, akkor is szükség lenne még kiegészítő termekre - nem be­szélve a ház rossz akusztikájá­ról. Közben tavasszal - az OKI-vizsgálat után - megindult az új oktatáspolitikai koncepció készítése, amely bizonyára fog­lalkozik ezzel a kérdéssel is. A városi főépítész úrral egyez­tetve, vizsgáljuk annak a lehető­Jogi tanácsadónk Örökség - ha az édesapa élettársi kapcsolatba lép V. L. olvasónk bizonyára mások számára is tanulságos helyzetében, örökségi prob­lémájával fordult szerkesztő­ségünkhöz, s kéri tájékozta­tásunkat. Sorait ezért a nyil­vánosság elé tárjuk, és kérdé­seire Lambert István ügy­véd, az Új Néplap jogi ta­nácsadója válaszol. Mint azt leveléből meg­tudhatjuk, özvegy édesapja élettársi kapcsolatot létesített, és jelenleg az élettársa által vásárolt lakásban lakik, melyre 200 ezer Ft holtig tartó haszonélvezeti jogot szerzett. Olvasónk feltételezi, hogy a ház teljes vételárát édesapja fizette ki. Kérdezi: a házból örökölhet-e az éde­sapja vagy az élettárs után, és az élettársi kapcsolat alatt közösen szerzett dolgokra ki­terjed-e az örökösi joga? Egyben sérelmezi, hogy édesapja nem tájékoztatja a megtakarított nagy összegű pénzének sorsáról; annak el­költésétől tart, s vajon korlá- tozhatja-e a pénz pocsékolá­sában? Az élettárs által vásárolt, annak tulajdonát képező és édesapja haszonélvezetével terhelt házból a törvényes öröklés rendje szerint nem örökölhet. A Polgári Tör­vénykönyv öröklési rendje a rokoni (vérségi), illetőleg családi kapcsolaton alapul, így az élettárs tulajdonában lévő vagyonból csak az ő végintézkedése alapján örö­kölhet. Az élettársi kapcsolat alatt közösen szerzett dol­gokra az öröklési joga csak az édesapja szerzési arányá­nak mértékéig terjed. Ugyanis az élettársak együtt­élésük alatt a szerzésben való közreműködésük ará­nyában szereznek közös tu­lajdont. Ha Ön bizonyítani tudná, hogy a házat az édes­apja pénzéből vették, akkor sem támadható az élettárs, mert egy leplezett ajándé­kozásról lehet szó, amit a törvény nem tilt. Az apa kor­látozása - a saját pénze elköl­tésében - csak akkor lehetsé­ges, ha ügyeinek önálló inté­zésére nem képes vagy csak korlátozottan képes. (A kor­látozás bíróság útján, gond­nokság alá helyezés formájá­ban lehetséges.) Önmagában az a tény, hogy valamely szülő a külön élő nagykorú hozzátartozóját anyagi hely­zetéről nem tájékoztatja, ko­rántsem elegendő ok a gond­nokság alá helyezésre, hiszen életében a tulajdonát ké­pező vagyonnal mindenki - a törvények keretén belül - szabadon rendelkezik. Mozgássérültek találkoztak Jászberényben Szeptember 16-án délután ismét megrendeztük a rokkant emberek őszi ünnepségét. Az eseményt Jászberényben, a Kossuth Tsz székházában tartot­tuk, melyen mintegy százan vet­tek részt. A megjelenteket Aszódi Ferencné (Gabika) cso­portvezető üdvözölte, majd Dé- tár Enikő és Bardóczy Attila, a Rock Színház fiatal művészei szórakoztatták a közönséget. Örültünk, hogy dr. Magyar Levente, Jászberény polgármes­tere is eljött közénk, és meleg szeretettel köszöntötte a vendé­geket, majd válaszolt a moz­gáskorlátozott, rokkant embe­reket foglalkoztató kérdésekre. Eközben például az a gondunk is felmerült, hogy a mozgássé­rültek részére fenntartott parko­lóhelyeket sokszor mások fog­lalják el... Sajnáljuk, hogy a jászapáti polgármester úr ígé­rete ellenére sem tudott részt venni ezen az összejövetelen. Finom vacsorával, tombola­sorsolással zártuk a napqt, és a jó hangulatban akadtak, akik táncra is perdültek. Az Új Néplapon keresztül is köszönetét mondunk a magán- személyeknek, cégeknek, akik bármivel segítettek, támogattak bennünket. Köztük a jászberé­nyi Szotó autószalon, a Vörös- kereszt városi szervezete, Pesti Józsefné (kereskedő),^ ar cuk­rászüzem, a Jászapáti ÁFÉSZ, a Jásztej, Ádám Jánosné (keres­kedő), a Kalmár Fűszer Cse­mege és nem utolsósorban azoknak, akik a finom vacsorát készítették, felszolgálták, vala­mint a jászapáti Új Szivárvány zenekarnak, akik a kellemes ze­nét, talapalávalót szolgáltatták. Gerőcs József kultűrfelelős - Jászapáti ségét is, hol és mennyiért épít­hető egy új zeneiskola, hiszen jelenleg is kb. 25-26 teremre van szükség. A követező ön- kormányzati testület bizonyára nem kerülheti el a város oktatá­sában döntő, nagy változásokat hozó kényelmetlen döntéseket, de pillanatnyilag olyan nagy te­rületű, teremszámú intézmény­ről nem tudok, amely hosszú tá­von megoldaná a zeneiskola gondját - lévén, hogy pl. a leg­több általános iskola 16 tanter­mes. Ezért vetettem fel azt az elképzelésem, hogy esetleg új zeneiskolában kell gondolkod­nunk. Ha a zeneiskola mégis marad a jelenlegi épületben, a gyermekház számára kell meg­felelő elhelyezést találni. E hó 8-án erről az ön és polgármester úr jelenlétében váltottunk né­hány szót Somogyiné Borhi Gizella igazgató asszonnyal, akinek a visszajelzését várom. Véleményem szerint a probléma rendezése már a következő köz­gyűlés feladata lesz. Addig is mindent megteszek annak érdekében, hogy előkészí­tett alternatívák - amelyhez nagy segítséget fog nyújtani re­ményeim szerint a közokta­tás-politikai koncepció - marad­janak a következő közgyűlésre. Küldjön egy képet! Negyvenöt évig a vasútnál - kép 1952-ből Hetvennégy éves koromban is jó érzéssel, szeretettel emlékszem vissza azokra a dolgos hétköz­napokra, amelyeket a vasútnál töltöttem. Összesen 45 évig szolgáltam a MÁV-nál - különböző munkaterületeken, beosztásban. Ez a felvétel 1952-ben készült a szolnoki MÁV Járműjavító szer­tárfőnökségén, az úgynevezett VI-os faraktár-számadóság dolgozóiról - az irodaépület előtt. A fa­vázas kocsikhoz szükséges alkatrészek tárolása, kezelése volt a feladatunk. Az osztályon összesen tizenheten dolgoztunk, de a képen csupán kilencen vagyunk. Az első sorban jobbról balra Ráczi Gyula anyagkiadó, Mogyorósi Mária számadói segéderő, Dobos Ferenc anyagszámadó, Süveges Jánosné és Kozma Károly raktárkezelők. A felső sorban: Telek János, Sztojanov Mihály, Pintér Dezső anyagkiadók, valamint jóma­gam, aki az üzemben ugyancsak raktárkezelőként dolgoztam. Volt munkatársaimat ezúton is sok szeretettel üdvözlöm (azokat is, akik akkor nem lehettek a fényképen), és remélem, egészségesek. Bízom benne, hogy e régi felvétel beküldésével, közreadá­sával sikerült egy kis örömet szereznem, és családtagjaikkal együtt szívesen tekintenek erre a kissé elsárgult, de sok-sok felejthetetlen emléket őrző képre. Simon Ferenc - Szolnok A Jászságot is érintették Aki 30-40 kg-os autógumit vonszolt maga után - istrángon Még néhány szót a „sportok királynőjéről 55 A Magyar Honvédség Katonafutók Sportegyesületének tagjai - a Kossuth Szövetség felkérésére - Kossuth Lajos halálának 100. év­fordulója alkalmából futották végig a Budapest-Monok közti 276 kilométeres távot. A váltófutás a Jászságot is érintette: szeptember 16-án az esti órákban Jászberényen, Jászjákóhalmán, Jászapátin haladtak át, ahol az esemény résztvevőit a helyiek üdvözölték, és rövidebb-hosszabb szakaszon csatlakozhattak hozzájuk. A kép Jászjákóhalma falu vé­gén készült, miután a két futó - a köztük álló két helyi ifjúval: Kap­ták Imrével és Szöllősi Mihállyal - lefutotta a belterület mintegy 3 kilométeres szakaszát. (Az eseményről saját felvételével Fodor István polgármester számolt be.) A citerás bálokra emlékezve Önfegyelemre, megértésre lenne szükség Településünkön, Örménye­sen két-három évvel ezelőtt még elfogadható volt az a szép, csendes kis presszó, ahol né­hány pohár sör mellett kelleme­sen kikapcsolódhattunk, jól megfértek a különböző korosz­tályok. Lárma, hangoskodás nélkül tévézhettünk, kuglizhat­tunk, zavartalanul beszélgethet­tünk, mert akkor még értettük is egymás szavát. Amióta pénte­kenként beindult a diszkó, és nem délután vagy kora este kezdődik, hanem úgy 22 óra tájban - hogy hajnal felé legyen forró a hangulat -, a közelben lakók nyugalmának is vége. Emiatt sajnos hétről hétre erő­södött a fiatalok és az idősebb emberek közötti ellentét. Az utóbbiak nevében fogtam tollat, s a nyilvánosság előtt szólok, akik úgy érzik, a fiatalok most már csak azért is hangoskod­nak, hogy bennünket minél job­ban bosszantsanak. Úgy vélem, éppen ideje lenne békés meg­egyezésre jutni, s ha mindeki csak egy kicsit engedne, tekin­tettel lenne embertársaira, higy­gyék el, mindannyiunknak jobb lenne a közérzete. Eszembe jut a fiatalságom, az az idő, amikor a citerás bálba jártunk, s hazafelé bizony mi is kurjongattunk, de az akkori ta­nyavilágban ugyan kit zavart? Legfeljebb az éber kutyákat. Most, idősek lévén, megértjük mi a fiatalokat, szórakozzanak diszkóban, hiszen vége a citerás világnak, de egy falu közepén, sűrűn lakott helyen ne hangos­kodjanak reggelig. Elviselhetet­len, amikor záróra után a tehe­tősebb fiatalok a kocsik ajtaját csapkodják, mások a motorke­rékpárjukat berregtetik órákig. (Sokan a környező településről járnak ide.) Szeretnénk, ha a mi falunk­ban is visszaállna a régi rend; ha a fiatalok és az idősebb embe­rek békességben, nyugalomban, egymás elvárásait tiszteletben tartva, jól megférnének. S ehhez a falu vezetőinek közreműködé­sét, segítségét is kérjük. (Olva­sónk pontos névvel, címmel írta levelét, de kérte, hogy azt ne hozzuk a nyilvánosságra.) Az Új Néplap szeptember 12-i számában, a sportoldalon jelent meg „Az atlétika olyan, mint a mocsár” című írás, mely figyelemre méltó gondolatokat tartalmaz. Ebben Ecsekiné Ju­hász Erzsébet, aki a Szolnoki MÁV MTE sportolójaként harminchatszor öltötte magára a címeres mezt, mocsárhoz ha­sonlította az atlétikát. Mint mondta, aki egyszer megízleli, többé nem szabadul tőle. Sze­rencsére ez a mocsár Erzsi ese­tében nem lehúzott, hanem fel­emelt! Erzsi - a veié folytatott beszélgetésben is - a kemény munkát, az emberi kapcsolato­kat, a baráti összetartást és a nemes küzdelmet emeli ki. És milyen igaza van!? Nos, először az ő fiatalságá­ról, az ún. Barna Pista bá- csi-„korszakról”. Pista bácsi au­todidakta volt, nem kérkedhe­tett főiskolával, de ennél jóval több is volt. Erzsi itt túl szerény, mert előtte és vele együtt említ­hetjük Paróczai Klári, Varga Ibolya, a Kazi és Császi lányo­kat, s ez nem minden. Pista bá­csiról elmondhatjuk, hogy körü­lötte általában harminc-negy­ven versenyző nyüzsgött; hogy jó kapcsolatot tatott az iskolák­kal, a szülőkkel, akiket kicsábí­tott a versenyekre. Autodidakta egyénisége véleményem szerint többet ért a mai, olykor tapasz­talható beképzelteknél. Nem méltatlankodott a késedelmes kitüntetésekért, ő sikeres, bol­dog ember volt. Visszatatérve Ecsekiné Ju­hász Erzsébetre, aki a jeles eredményekért, a bajnokságo­kért nemcsak megdolgozott, de a valóságban meg is szenvedett. Balasi Péter bizony nem tar­tozott a tündérek közé, mert én abban az időben sokszor láttam Erzsit, aki istrángon vonszolt maga után egy 30-40 kilo­grammos autógumit. Mert Ma­gyarországon a verejték volt a nagy teljesítmény ára, nem a drog. Ebben az időben Szolno­kon járt Schmidt Pál is, a MOB elnöke, aki keményen harcolt a drog nélküli, valós eredménye­kért. Közelről láttam Erzsi te­hetségét, szívós kitartását, ami különösen értékes, hiszen drog nélkül nyerte sorra a bajnoksá­got. Tiszta dicsőséget szerzett a sportban, magánéletében pedig gyönyörű, egészséges gyerme­keket szült. Magam is jártam a „mocsár­ban”. Az 5-6 éves atlétamúlta­mat sajnos a háború szüntette meg, de már 1946-ban szervez­tem, ténykedtem, és 33 évig voltam a városi atlétikai szak- szövetség elnöke, a megyeinek pedig tagja. Ámbár a mai - ön­teltségből eredő - beképzelt emberek éppúgy elutasítják a tapasztalataimat és lelkesedé­semet, mint Juhász Erzsi sok-sok izzadsággal szerzett ér­tékeit. Szabó Béla Könyvek között a pótolhatatlan kép és néhány ezer forint Köszönet a könyvtár dolgozóinak A törökszentmiklósi városi könyvtár rendszeres látogatója, hűséges olvasója vagyok, és szeptember 12-én délelőtt, ami­kor visszavittem a nálam lévő hét könyvet, sajnos nem min­dennapi eset történt velem. A táskámban lévő egyéb holmijaim közül az az igazol­ványtartó, amiben pótolhatatlan családi fényképeket, valamint 3000 forintot is őrizgettem, vé­letlenül a könyvek közé csú­szott. Mindezt csak másnap ész­leltem, de szerencsére az a dol­gozó, aki átvette tőlem a köny­veket, távozásom után megta­lálta a közéjük ékelődött szemé­lyes tárgyaimat, és félretette nekem. így a telefonhívásom után, munkatársa közreműkö­désével, aki a lakásomra hozta, rövid úton kézhez is kaphattam. A könyvtár dolgozóinak ez­úton is köszönetét mondok a lelkiismeres segítségért. Név szerint Boda Imrének és Demjén Gizellának. P. J.-né T örökszentmiklós Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom