Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-19 / 220. szám
4 ^ A szerkesztőség postájából K 1994. szeptember 19., hétfő „így csinálnak kedvet a sertéstartáshoz?” Negyvenöt évi méhészkedés után Hetvenötévesen kényszerültem arra, hogy 45 évi méhészkedés után néhány hízót tartsak, de most úgy néz ki a dolog, nem folytathatom. Ugyanis szeptember 7-én kaptam egy levelet a polgármesteri hivataltól, melyben az áll: záros határidőn belül szüntessem meg a sertés- tartást. (A szolnoki Balassa B. úton lakom.) Ezen értesítést viszont megelőzte egy korábbi helyszíni szemle, amikor - lakossági bejelentés alapján - kerestek föl bennünket öten, s győződtek meg arról, milyen körülmények között tartunk jószágot. Megállapították, hogy az egészségügyi követelménynek megfelelünk, az ól és a lakóházak közötti távolság rendben. (Az előírt 50 méterrel szemben nálunk 51,90 cm a távolság.) Szomszédainkkal barátságos viszonyban vagyunk, így meg is kérdeztük, miért nem szóltak, ha zavarjuk őket az állattartással. Az volt a válaszuk, hogy tőlük ugyan nyugodtan tarthatunk disznókat, semmit sem kifogásoltak. Sőt egyikük trágyát is kért, amit majd ősszel szeretne a kertjébe forgatni. Egyébként tőle csupán 40 méterre van az ól! Végül aztán kiderült, hogy akadt egy távolabbi feljelentőnk, aki a nyári nagy melegben állítólag a jószágok bűze miatt nem tudott aludni... A hivatal határozatát természetesen tudomásul veszem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek tartom, ugyanakkor felmerült bennem a kérdés: szegény országunk vajon mikor és hogyan jut ki a kátyúból - miután már nemcsak a mezőgazdasággal, a csökkenő turizmussal van baj, de a sertés- tartásai is. A napokban olvashattam, hogy kb. négyezer tonna sertéshús-behozatalra szorulunk ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni a vállalt kötelezettségeinknek; hogy a szűkebb életterünkben, megyeszékhelyünkön a Sola- minál is húshiány van, és októbertől importra szorul. Elhangzott még, hogy a szakminisztériumok már dolgoznak azon a támogatási rendszeren, amellyel megállapíthatnák az állatállomány további csökkenését, amellyel még kedvet csinálhatnának az állattartáshoz. Arra is kitértek: az lehetne a legnagobb serkentőerő, ha a gazdaságok az egyéni sertéstartók biztonsággal számolhatnának az ebből származó jövedelemre. Én pedig hozzáteszem, hogy a sertéstartásra vonatkozó jogszabályt is igazítsák már hozzá! Természetesen el tudom fogadni, hogy városokban - egyes körzetekben - nem lehet jószágot tartani, de a saját példámból kiindulva, talán még faluhelyen sem, ha a szomszéd a szagra érzékeny. Id. Sándor János Teremtsük meg a feltételeket Egészséges, kiművelt fiatalokra, emberfőkre van szükség „Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb.” E gondolatok jegyében, az új tanév elején tisztelettel és szeretettel gondolok a mind nehezebb helyzetbe került pedagógusokra, a gyerekekre. És természetesen a szülőkre, akik közül nagyon sokan keményen megküzdöttek - vagy máig sem tudtak megbirkózni - a gyermekeik iskolába indításával járó kiadásokkal, anyagi gondokkal. Olvastam róla, de a szűkebb környezetemben is tapasztaltam, milyen sokba kerül ma a tankönyv, az iskolai felszerelés; hogy sok településen milyen áldatlan ' körülmények között kénytelenek fenntartani magukat az iskolák ... Az alapfokú ismeretszerzés minden ember életében meghatározó. El kell érnünk, hogy gyerekeink nyugodt körülmények között juthassanak hozzá az ismeretekhez; hogy a tudás elsajátításában senki ne szenvedjen hátrányt, mert azt az életben már soha nem tudja behozni. Úgy vélem, nincs nagyobb bűn a szülő, az iskola, de a társadalom számára sem annál, mintha elhanyagoljuk a kibontakozó ember tanítását, nevelését. A hasznát, avagy a kárát közösen látjuk, viseljük. Mert csak kiművelt, egészséges emberfőkkel vihetjük többre, léphetünk előbbre. És ha szegények is vagyunk, ehhez már alapfokon meg kell teremtenünk a szükséges feltételeket. Molnár Ferencné Küldjön egy képet! Magyar pavilon Párizsban -’37 Úgy érzem, ez a régi képes levelezőlap, melyhez tulajdonképpen személyes emlékem, élményem nem kapcsolódik, talán mások számára is figyelemre méltó. Ugyanis a felvétel hátoldalán többek között ez olvasható: „Magyar pavilon a nemzetközi kiállításon - Párizs, 1937., építész: prof. D. Györgyi.” A képet beküldte: Tigyi Istvánná - Tiszaug A felejthetetlen napokról A szolnoki, kenderesi, tiszajenői, rákóczifalvai és martfűi nyugdíjas társaimmal felejthetetlen napokat töltöttünk együtt szeptemberben Nagybányán. Az utazást a JNKSZM Nyugdíjasok Kulturális Egyesülete szervezte - viszonozva a korábbi, testvérvárosi látogatásukat. Tudtuk, hogy szeretettel várnak bennünket, a meleg fogadtatás azonban minden várakozásunkat felülmúlta. (Az első felvétel a városhatárnál készült.) A náluk töltött idő alatt az őszinte barátság és emberi megbecsülés jeleit tapasztaltuk. Elválaszthatatlanok lettünk az „otthoni” súlyos és vidám beszélgetésekben, a másnapi kiránduláson, a Bódi-tónál, ahol az alföldi meleg fürdőkhöz szokott vendégek borzongva figyelték, hogy egy martfűi öregfiú és egy ifjú vendéglátó hogyan merítkezik meg a tó hűvös vizében. Jól éreztük magunkat az egyik kies völgyben rendezett pikniken, a csodálatos kincseket őrző ásványtani múzeum termeibén és á városnézés utáni meghittVacsóráknál, S mily lázas izgalommal indultunk Kohóra, hogy részeseivé váljunk egy olyan ünnepségnek, amely Petőfi Sándor emlékének adózott. Kellemesen csalódtunk, mert a kegyeleti megemlékezést románok és magyarok teljes egyetértésben tartották. Első útunk ahhoz a híres-nevezetes somfához és kőasztalhoz vezetett, ahol a költő - itt töltvén mézesheteit - szebbnél szebb kohói verseit írta. Köztük a Szeptember végén címűt is. Örömünkre - a délutáni gálaműsoron - a kenderesi asszonykórus nagy sikerrel szerepelt népdalaival, de kitett magáért Szedlacsek Lajos sajó- szentpéteri társunk is, aki vendégként kísért el bennünket. Talán reggelig is együtt maradunk, ha nem kellett volna készülnünk a hazatérésre. Késő este volt már, amikor szolnoki barátaink jóvoltából - egy kis kerülőt engedélyezve - Törökszentmiklósról Martfűn át vezetett útjuk a megyeszékhelyre. Epilógusként csak annyit: hét település nyugdíjasai kerültek közelebb egymáshoz, ami az együttműködés kiterjesztéséhez vezethet. Szikszai Róbert, a martfűi nyugdíjas klub vezetője No és az ötvenes évek? A magyarság történetéhez tartozik „Nem az istentisztelet döbbentett meg - Az 1920-44 közötti évekről van szó” cím alatt jelent meg (szept. 12.) Tolnai úr eszmefuttatása, melyhez az alábbi gondolatokat szeretném fűzni: Való igaz, hogy a Rá- kosi-korszakban áldás nélkül mentek a katonák, ahová mentek, de megkockáztatom, Önre is ráférne, hogy a valós képet lássa - mondjuk az ’50-es évekből. És ha 1921-ben Habs- burg-uralkodó került volna az ország élére, talán most az lenne a baj. írja, hogy a féktelen nacionalizmus nem kevés áldozattal járt. A féktelen bolsevizmus az ’50-es években vajon mivel járt? Arról elfeledkezik, hogy Csallóközt nem kellett volna „megszállni”, ha azt Trianonnál nem vesztettük volna el, pl. a „dicsőséges tanácsköztársaság” miatt. Komolyan gondolja, hogy Magyarország Európa közepén kimaradt volna a háborúból? Ma már mindenki tudja, hogy Horty és Hitler utálta egymást; annyira megbízható szövetségesek voltunk, hogy a németeknek végül is meg kellett minket szállni. Ha mi lettünk volna keletebbre, akkor mi is kiugorhattunk volna, mint a románok. Vagy nem hallott még a geopolitikai helyzetről? Hogy voltak dölyfös urak és voltak kiszolgáltatottak? No és az ’50-es években (sőt a ’80-asban is itt-ott) nem voltak buta párttitkárok és bunkó tanácselnökök, akik élet és halál urainak számítottak? És ugyanakkor nagy tudású értelmiségiek répát kapáltak - például a Hortobágyon. Vér, könny, terror és minősíthetetlen nyomor volt Ön szerint az országban 1920-44 között. És az ’50-es években? Eltűnt emberek, tömeggyilkosságok . .., s ha valaki másként mert gondolkodni, megnézhette magát - ha még volt rá ideje. Csak azt ne mondja, hogy a Kádár-korszaknak köszönhetem a diplomámat! Ugyanis az any- nyiba került,- hogy sokadma- gammal ma is azt nyögöm - kamatostól, országostól. Abban nyugodt lehet Tolnai úr, hogy B aranyi polgármester nagyon jól megvan Kenderesen, mert ott - ha tetszik Önnek, ha nem - tisztelik Horthy-t. Megjegyzem, én is ott voltam a temetésen, meg Szárszón is, meg Antall miniszterelnök úr temetésén is. Ugyanis ezek az események hozzátartoznak a magyarság történetéhez. Az a véleményem, hogy a felnövekvő nemzedéket többek között a csőlátó emberektől kell félteni. Ámbár tisztelem Önben, hogy egy-két évvel ezelőtt is vállalta kommunista valóját - nem úgy, mint sok elvbarátja, akik akkoriban például ’56-os ellenállónak próbáltak mutatkozni. Fodor Isván Jászjákóhalma Expressz - ajánlva Az őszi mákot kellene vetni Földi Kálmán szászbereki olvasónk a telekhatárral, illetve az egyik szomszédjával kapcsolatos, évek óta megoldatlan problémáját tárta elénk a napokban. Többek között ezt írta: „Tudom, legkisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy velem, vagyis az ügyemmel foglalkozzanak, de kérem, ha tudnak, segítsenek. Arról van szó, hogy az előttem lévő, első farmezsgyésem a portája közepén korábban létesített gyalogutat megszüntette, s kihozta a mezsgyére. Ezzel nekem, aki 75 éves beteg ember vagyok, nagy gondot és sok munkát adott. Először is azért, mert a tarackot nem tudjuk kiirtani (60-80 cm szélesen, s kb. 30 méter hosszban a portánkra nyúlik), kiöli, tönkreteszi a terményünket. Ezenkívül többször mondtam már barátságosan az említett szomszédomnak, hogy vegye ki a közelünkbe eső három fatus- kót, és szántássá fel a helyét; ne kívánja, hogy mi, idős, beteg emberek végezzük el ezt a nehéz munkát. Nem hajlandó rá.” A továbbiakban olvasónk még arról ír, hogy a helyi polgár- mesteri hivatal intézkedését is kérték az ügyben, de hiába, minden maradt a régiben. S hogy nagyon kellene már nekik az a tiszta terület, ahova az őszi mákot szeretnék vetni, annak pedig szeptember 20-a körül van az ideje. Őszintén megértjük olvasónkat, és nagyon jól tudjuk, hogy minden embernek a maga problémája a legnagyobb - mégha az mások szemében parányinak is tűnik; és az a megoldásra váró gond, ami egy idős emberek életében sok-sok álmatlan éjszakát okozhatott, bizony a nyilvánosság elé is tartozhat. Átérezve a helyzetüket, igyekeztünk mielőbb a segítségükre lenni - nem csak azért, mert a mákvetés ideje is sürgetett -, és sérelmével Pető Miklóst, Szászberek polgármesterét kerestük meg. Ismert volt előtte a szomszédja és Ön között keletkezett nézeteltérés, de mint mondta, az üggyel három évvel ezelőtt foglalkoztak. Akkor a helyszíni szemle, a telekhatár kimérése azt igazolta, nincs szó birtokháborításról vagy olyan állapotról, amelynek megszüntetésére intézkedniük kellene. Azzal zárták le az ügyet, hogy olvasónk végső esetben bírósághoz fordulhat, de semmi esélyt nem látnak arra, hogy a perből győztesen kerülne ki. Olvasónk panaszával azóta nem fordult a polgármesteri hivatalhoz. Most azonban szerkesztőségünk kérésére, közbenjárására - a szomszédok közötti békés megegyezés reményében - szeptember 15-én személyesen kereste fel az Ön szomszédját és tekintette meg a helyszínt, mellyel kapcsolatban a következőkről tájékoztat: Semmi szabálysértést, olyan rendellenességet ma sem tapasztalt, amiben intézkedniük kellene. Megállapította, hogy a levelében említett három tuskó nem lóg az Ön kertjébe. Ettől függetlenül a szomszédja ígéretet tett arra, hogy az ősszel kiveszi azokat. Addig is szíves türelmét kérjük. A mákot nyugodtan elvetheti, mert a tuskó kivételével szomszédja nem tesz benne kárt, hiszen az a saját potáján van. Ezenkívül szomszédja azt is megígérte, hogy a 10 cm-re átnyúló fűcsomót haladéktalanul kikapálja, szépen rendbe hozza a mezs- gyehatárt. ül ■ ■ -1 if;i A polgármester szeme rajta lesz, így Önnel együtt örömmel nyugtázhatjuk: emberi szóval, békés megegyezéssel talán mégiscsak sikerül pontot tenni egy olyan ügyre, szomszédok közötti viszályra, ami régóta húzódik, s amivel igazán nem érdemes bírósághoz fordulni. Bizalmát köszönjük, és további kölcsönös megértést, jó egészséget kívánunk Önöknek. , ^ | Akik a kárpótlást „elszabotálták” Az emberek szigorú felelősségrevonást várnak Sajnos egyre több az alvilági bűncselekmény, melyek szinte a szemünk előtt zajlanak, és félelemmel tölt el, hogy bármikor velünk is megtörténhet. Bűnös az elkövető, de mondjuk ki nyíltan, az is, aki szemet huny felette, vagy a mai életünkben megteremtette hozzá a feltételeket, a lehetőséget - akkor, amikor a társadalom százezrével tart el ügyészeket, ügyvédeket, bírókat, rendőri szerveket! Nemrég olvastam az Új Néplapban, hogy ismeretlen kasszafúrók ötmilliónyi névértékben zsákmányoltak kárpótlási jegyet. Bizony, ez súlyos rablás! De a nyilvánosság arra is kíváncsi, vajon kik vették meg azokat a kárpótlási jegyeket, milyen pénzből, mennyiért és a társadalomra milyen hasznos céllal? Mert ezekért a kárpótlási jegyekért annak idején életeket, szabadságot, szent ősi örökölt tulajdont vettek el az emberektől - erőszakkal! Felháborító gonosztettek, gazságok, igazságtalanságok sorozatát tapasztalhatja, hallhatja, olvashatja az ember nap mint nap. Ha ezekben az ügyekben nem intézkedik szigorúan a kormány és illetékes szervei, magukra veszik a szörnyű bűnök gyalázatát,következményeit. Megnyugtató nyilatkozatot, intézkedést várunk minden illetékestől és azt, hogy a kormány a kárpótlási jegyek teljes értékéért, annak törvényes kamatáért jótáll, felelősséget vállal. Továbbá szigorú felelősségrevonást várunk azokkal szemben, akik a kárpótlást „elszabotálták” és ma is ezt teszik! Deák András a Recski Szövetség tagja Akit becsületre neveltek Köszönet az eladónak A napokban történt velem az a kellemetlen eset, ami végül is szerencsésen végződött. Lakóhelyemen, Abonyban bevásárló útra indultam, s végezetül a mini NON-STOP boltban is jártam. Odahaza vettem észre, hogy sehol a pénztárcám - benne a kisnyugdíjam fele. Zaklatott állapotban, tele szorongással, szinte reménytelenül kerékpároztam vissza az említett boltba. A helyiségben az a fiatal lány, aki kedvesen kiszolgált, épp számlahalmaz fölé hajolt, de amikor megpillantott, szinte kiáltotta: itt tetszett felejteni a pénztárcát! És látszott rajta, legalább annyira örül mint én, és talán aludni sem tudott volna, ha nem jelentkezem. Az Új Néplapon keresztül is hálás szívvel mondok köszönetét az eladónak, név szerint Herédi Ritának, akit ember- szeretetre, becsületre neveltek. További munkájához sok sikert, jó egészséget, magánéletében pedig örömteli boldogságot kívánok. P. I. Az oldalt szerkesztette: Csankó Miklósné
