Új Néplap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)
1994-09-14 / 216. szám
1994. szeptember 14., szerda Jegyzet — körkép 5 A tévé képernyője előtt Volt egyszer egy műsor, Csak nézünk... mint a moziban — régi filmeket vetítettek, olyanokat, melyek valami okból, főleg ideológiai okokból valami problémát okoztak a kulturális hatalomnak. A vetítés előtt pedig alkotók, kortársak emlékeztek arra az időre, a korra, melyben ama kérdéses alkotások megszülettek; múltidézés volt ez a javából, szavakban és filmszalagon. Aztán ezt a programot váratlanul leparancsolták a képernyőről. Talán mert túlságosan is nosztalgiát keltett, azaz ellenszenv helyett, a múlttal szembeni gyűlölet helyett inkább rokonszenvet ébresztgetett a nézőben, főleg a felidézett múlt cselekvő résztvevőiben. Házaspárok kerestetnek Most - úgy látszik - feltámad haló poraiból a Csak nézünk... és feltehetően tartalmában is megújulván, erre utal a napokban elhangzott hívó szó, amikor is a televízió azokat a házaspárokat keresi, akik 1958-ban mondtak igent a szoros kötelékre. Méghozzá Mezőtúron és Túrke ve városában, azaz a mi szűkebb hazánkban. Előbbi helyen hét, az utóbbin pedig nyolc pár lépett frigyre ugyanabban az időben, együtt, közösen, országos eseménnyé avatva ezzel a családi örömet. A Híradó is megörökítette a történteket. Most e felhíváskor filmről is láthattuk újfent őket, a népes esküvő pillanatait, a mámoros boldogság képeit. Őket yárja a televízió, hogy arról beszéljenek majd, mi is történt velük a nászt követő évtizedekben; személyes sorsokban átélt történelemmel ismerkedhetünk majd meg ebben a kissé átalakított, szélesebb, népi alapokra építendő históriaidézésben. A kérdés: vajon meghallották-e az illetékesek, a frigyre lépettek a televízió hívó szavát, s vajon hányán vannak még közöttünk közülük az élők sorában? A Csak nézünk... mint a moziban újbóli jelentkezésekor majd kiderül, s az is, milyen szelek fújdogáltak vagy épp süvítettek vadkeményen ezen a tiszántúli tájon. Hofi „kísértete” Nosztalgia - egyesek az eltűnt idők utáni sóvárgást emlegették akkor is, mikor visszatért a képernyőre a népszerű humorista, Hofi Géza. Csütörtök este „Kísértet” járta be a képernyőt: Hofi szelleme. Igaz, ő is megjelent személyesen, de csak néhányszor. Nádas György kötött csokrot régi műsoraiból, a sorozat „szabályai” szerint, hisz a Nevetni kell, ennyi az egész nem más, mint sikeres nevettetők s a sikeres humor megidézése; nem új teremtése, csupán gazdálkodás a meglévőből. Hogy van miből, ez a Hofi-összeállítás is fényesen bizonyította. És ami talán a legfurcsább: java része a humornak állja is az időt, a Hofié mindenképp. Hogy csak egyetlenegyet idézzek a most látott, kiemelt részletekből: vajon nem hangzottak-e ismerősen azok a poénok ma is, amelyek az őrültek házában csattantak el a „bolond Hofi” szájából, méghozzá élesen. Sokáig nem jelentkezett új műsorral Hofi, mert úgymond „szólásszabadságon” volt, saját stílusában így értelmezte hosz- szabb hallgatásának indokát. Mikor láthatjuk őt vajon ismét, immár új, friss programmal, de a régi hangján, melyet azért szerettünk meg, mert a mi hangunk volt, azoké, akiket rendre letegezett a képernyőn, Képzeld el, haver... Igen, ő a mi haverunk volt. Volt? Legyen is, aki a humorával tapint rá a lényegre, lebbenti el a fátylat a titkok elől, leplezi le a valóságot, mely olykor bizony sűrűn van elfüggönyözve előlünk. Leporelló: függönyt fel! Apropó: függöny. Milyen egyszerű és köznapi ez a szó, s amit jelent, az is - ha felületesen közelítünk hozzá. De hogy mennyire gazdag képzettársításokra alkalmas, milyen összetett a tartalma, arra egy most induló, új televíziós szórakoztató műsor adott példát: a Leporelló. Vasárnap délelőtti újdonság - néhány kísérlet után, mely balul ütött ki, s alighanem biztató megoldás ünnepnapi szórakoztatásunkra. Réz András, aki a sorozatot kiötlötte, az alábbi recept szerint járt el: végy egy egyszerű kifejezést, legyen az a függöny, aztán forgasd meg legkülönbözőbb összefüggéseiben, hajtogasd, akár egy leporellót, mely mint köztudott, olyan képeskönyv, amelynek lapjait úgy lehet szétnyitni, nyito- gatni, akár a harmonikát. Nos, így működött ez a televíziós leporelló is, egyik lapról másikra ugrott, a legkülönfélébb színeket kínálva. Lapjain a legvaskosabb valóság, például egy színházi függönyhúzó masina, a Madáché, a legfinomabb költészet - függöny a film művészetében - egyaránt megjelent. Jelentkezett a fogalom a maga konkrétságával, lásd függönyök a lakásban, de megismerhettük ugyanakkor filozófiai elvontságában is. A meditáció, az elmélkedés a buddhista tanok szerint ugyanis segít meglátni a felszín káprázata mögötti (ez az úgynevezett függöny) valóságot; más esetben viszont a sivatag embereinél a fejet elfedő sok fátyol, az arcot takaró leplek jelentenek függönyt, hogy elzárkózhasson az egyén a világtól, személyes függönyökként működnek e titokzatosnak tűnő ruhadarabok. Aztán létezett vasfüggöny is, s ezzel a politika is bekerült a fogalom körébe. A csaknem kétórás összeállításból pompásan állt össze a végső tanulság: életünk - művészetünk szorosan kapcsolódik e köznapi kifejezéshez, ott van akár a bölcsőnknél, csipkés formákban, s ott van utolsó utunkon a le- függönyzött gyászkocsiban. Mindez képekben előadva, jó ritmusban, kevés szöveggel, érdekes kommentárok kíséretében. Csupán azt fájlalom, hogy e színes lapokon otromba foltként éktelenkedett olykor egy-egy elidegenítő, szakmai- askodóan előkelő kifejezés, például hallhattunk hiperaktív voyőrökről, emblemetikus mozzanatokról a megidézett filmek kapcsán. Különben műfajilag is változtosnak mondható ez a Leporelló, a riportok mellett megszólalt benne a televíziós publicisztika is - mily ritkán találkozhatunk vele akadt formás nyelvészeti eszmefuttatás is, kibontván a kérdéses szó eredetét, miszerint a függöny a nyelvújítás korából származó, függ szavunkból ny képzővel előállított új szó. (Egyesek szerint lehetne lógony is, merthogy többnyire valóban lóg.) Hallhattunk színházi kritikust, belsőépítészt, politikust, művészettörténészt - könnyed, csevegő formában, élvezhetőén, a nehézkes magyarázat innen kizárva, szellemes nyitottság az értelem minden irányába, beleértve a humort is. A Leporelló premierjén stílusosan a függöny gördült fel, s következik majd a kacsa, mint központi fogalom, s ahogy ezt a műsor vezetői erősítgették, hogy jönni fog, az egyáltalán nem kacsa. Valami új született a képernyőn, valakik, Réz Andrásék valamit akarnak, s ez bizony csak üdvözlendő, amikor tapasztalhatjuk, hány és hány esetben a műsor ugyan megvagyon, csak hiányzik belőle a teremtő akarat. V. M. Jönnek Japánból, Dél-Koreából, a Fülöp-szigetekről Távol-keleti költők világkongresszusa Hazánkban rendezik meg a távol-keleti költők 4. világ- kongresszusát szeptember 15. és 18. között - jelentette be kedden Szombathelyen, a vasi megyeszékhelyen élő Szamos Rudolf író, a költőkongresszus társelnöke, akit 1991-ben Taj- pejben a 3. kongresszuson választottak tisztébe. A Tihanyban tartandó tanácskozás helyszínének kiválasztása Zsoldos Imrének, a világkongresszus főtitkárának köszönhető, aki jelenleg az egyik tajvani egyetem tanára. A világkongresszusra Tajvanból, Japánból, Dél-Koreából, a Fülöp-szigetekről és az amerikai nyugati partvidékről 35 költő jelezte érkezését. Hazánkból az írószövetség, valamint a Magyar Pen Klub képviselteti magát. Meghívottként jelen lesz öt fiatal magyar író Ukrajnából, Vajdaságból, Erdélyből, Szlovákiából és Szlovéniából. (MTI) Nem ezt ígérte az igazgató A félelem „igazgat” a kórházban? I A megyei kórház válságos helyzetéről sok szakember nyilatkozott már lapunkban. A megyei vezetés, a kórházvezetés, az egészségbiztosítás részéről elmondták már a véleményüket. Szeptember 10-i számunkban az egészség- biztosítási önkormányzat képviselője hivatkozott arra, hogy a kórház pénzI ! ügyi, gazdasági tevékenysége rendkívül rossz színvonalú. Dr. Böjthe Lajos orvosigazgató pedig arról nyilatkozott, hogy le akarják váltani. Tegnapi la- f púnkból kiderült, hogy a kórház megkapja az egészségbiztosítási önkormányzattól a szükséges 289 millió forintot, ami hiányként jelentkezett. A kórházigazgató beadhatta volna felmondását, de ezzel a lehetőséggel nem élt, megvárja, hogy az október 7-i megyei közgyűlés hogyan dönt személyéről: maradjon-e tovább is az igazgatói székben vagy sem. Arról azonban eddig nem írtunk: hogyan is néz ki ez a kórház „alulnézetben”? Hogyan látják azok, akik nap mint nap találkoznak a beteggel? Eddig nem volt senki, aki vette volna a bátorságot ahhoz, hogy elmondja vélemé- I nyét. Most is - bár teljes névvel és beosztással nyilatkozott - személyének közreadása nélkül beszélgettünk egy ott dolgozó orvossal. Félelme érthető, hiszen a napokban három osztályvezető főorvostól megvonták (egy esetben csak akarták) a vezetői jogokat. Komoly szaktekintélyeket, elismert orvoso- I kát pedig nyugdíjba küldtek, illetve akarnak küldeni. Az orvos véleménye I nem nélkülözi a tanulságokat, keserű vázlat egy helyzetről. Tiszagyendán most épül az idősek napközi otthona, eddig ugyanis nem volt ilyen a községben. A volt tűzoltószertárt és a mellette lévő garázst alakítja át a kunhegyesi Kumép Kft., 2,4 millió forintért. A pénz nagyobbik részét pályázat útján kapta a település. Várhatóan szeptember végére készül el az épület. (Fotó: M. J.)- A rendszerváltás után mindenki, aki a betegágy mellett dolgozik, azt hitte, hogy jobb lesz. És rosszabb lett. Az a világ, amelyik kpvetkézett, diktatórikus és protekcionista. Ez már önmagában megalapozza az egész kórházi légkört. Régebben azért voltak beépítve fékek egy vezető tevékenységében is. Voltak olyan fórumok, ahová lehetett fordulni például az igazgató túlkapásai ellen. Ma hová, kihez fordulhat az ember? Senki nem mer kérdezni Bennünket, orvosokat a kórházban mindenféle fenyegetésekkel folyton takarékosságra szólítanak fel. De azt nem látjuk, hogy rajtunk kívül más is takarékoskodna. Harcolnunk kell azért, hogy kicseréljenek egy rossz linóleumot, hogy ne essen benne hasra a beteg: hogy kicseréljenek egy törött ablaküveget. Ugyanakkor itt van például a mosoda ügye. Annak idején azt mondták, hogy azért kell privatizálni, mert sokba kerül a textília mosatása. Aztán privatizálták, és eltűnt a textília. Előfordul, hogy a betegnek nem tudunk párnahuzatot adni, koszos a köpenyünk, nincs rajta gomb. Megtörtént, hogy a műtő nem tudott működni, mert nem volt textília. És senki nem firtatja, hogy most mennyibe kerül a mosatás. A kórházban mindenfélét pletykálnak arról, hogy nemrégen új nyugati gépkocsikat vett a csőd szélén álló intézmény, és arról, hogy fizetés- emelést kaptak a műszaki vezetők. Ezek csak pletykák, és nem tudjuk, hogy mi az igazság. Semmiről nem tájékoztatnak bennünket. Mindenféle korrupciós ügyekről terjednek szóbeszédek a kórházban és a városban. Szerintem az igazgatónak ki kellene állni és tisztáznia magát. Nagy pénzekért „átvilágították” az intézményünket, hogy hogyan működhetne gazdaságosabban. Most már nem az intézményt, hanem az igazgatót kellene átvilágítani.- Az orvosi, főorvosi értekezleteken nem lehet megkérdezni ezeket?- Ott senki nem mer kérdezni. Az emberekben benne van a félelem, hogy jobb, ha nem szól semmit, mert felmondhatnak neki. Az viszont tény, és lehet látni is, hogy a gazdasági és a műszaki igazgatónak nemrégen rendeztek be vadonatúj irodát, fantasztikus bútorokkal. Azt is meg lehet kérdezni, hogy minek kell fotocellás ajtó abban a kórházban, amelyik lassan csődbe megy. Hát nem a betegekre kellene inkább költeni a pénzt?- Visszatérő probléma az igazgató személye. Annak idején az orvosok választották men a kórház első számú vezetőjévé dr. Böjthe Lajost.- Mert ő volt az egyik legdemokratikusabb ember! Az orvosi kamara elnökeként harcolt az akkori vezetés ellen. És mi is azért harcoltunk, hogy ne diktatórikus ember kerüljön a kórház élére! Ő is azért küzdött, hogy a kórházban mindenről tájékoztassák az orvosokat. És milyen igazgató lett belőle? Amikor megválasztottuk, úgy vállalta el, hogy bármikor visszalép, ha bizalmatlanok vagyunk vele szemben. Megválasztottunk egy orvost, akiben bíztunk, igazgatónak. Aztán a megyei önkormányzat kinevezte. És most, amikor jelentkeznek a problémák, és amikor bizalmatlanok vagyunk az igazgatóval szemben, azt mondják, hogy nekünk ehhez semmi közünk, mert a kinevezés illetve annak visszavonása a kórház tulajdonosának, a megyei önkormányzatnak a joga. Szóval, nagy lett a fordulat.- Úgy hallottam, szó volt arról is, hogy az orvosok bizalmatlansági indítványt nyújtsa- nak be az igazgatóval szemben.- Igen, de hát ki az, aki a jelenlegi helyzetben elő mer állni azzal, hogy: igazgató úr, kérdezze meg az Önt megválasztó orvosokat, hogy bíznak-e még Önben. Hát hová lett a demokrácia? Itt nincs szabad véleménynyilvánítás. Hol vannak azok a fórumok, amelyekhez ilyen esetben fordulni lehetne? Hol van az orvosi kamara? A szakszervezet? Semmiféle jelentőségük nincs. Tudom, hogy nem lehet mindent közmegegyezéssel csinálni, de hát azért vannak bizonyos demokratikus szabályok (és idetartozik az itt dolgozók tájékoztatása is arról, hogy mi történik az intézményben), amelyeket azért be kellene tartani.- Azt mondják, hogy az egész egészségügy válságban van.- Mint mondtam is: protekcionista lett az egészségügy. Elavult, feudalista, és rosszul működik. Úgy kellett volna megreformálni, hogy felülről megszabni a feladatokat, például, hogy mi a feladata egy megyei kórháznak, egy városinak, és ahhoz biztosítani az eszközöket. A hit még megmaradt Persze, hogy protekcionista az egészségügy! Mert azt ígérték, hogy a valós teljesítményt fizetik, és nem így lett. Ha valaki meggyógyít egy beteget a szolnoki kórházban, miért kap kevesebb pénzt érte, mint ugyanazért egy pesti kolléga? Vagy itt van a computer- tomograph ügye. Az egészségbiztosítás megszabta, hogy a kórházban évente 8 ezer vizsgálatnál többet nem végezhetünk. Mindegy, hogy mennyire van szükség, többet nem lehet, mert nem fizet érte. Ugyanakkor finanszírozza egy magáncég hasonló tevékenységét! Tehát ha én elküldöm a betegem Pestre, erre a vizsgálatra, azt kifizeti a biztosító. Sőt: ott többet fizet egy vizsgálatért, mint nekünk. Hogy lehet ez? És a biztosítót nem érdekli, hogy ráadásul a Szolnok megyei beteget vagy mentővel kell szállítani, vagy útiköltséget fizetni a számára? Nem értjük, hogy miért nem változtatja meg az egészségbiztosítás az elavult pénzelosztási rendszert. Hogy egyes kórházaknak miért adnak több pénzt ugyanazért a munkáért?- Úgy tudom, hogy az egészségbiztosítás nem vállalja a maszek rendelések finanszírozását.- Hát éppen ez az, hogy vannak olyanok, amelyeket mégis elvállal... Azért látni kell azt, hogy itt magában az egészségügy rendszerében^ is vannak komoly hibák. És azt is tisztázni kell, hogy a mi kórházunk nem azért ment csődbe, mert itt felelőtlen orvosok vannak, akik nem tudnak operálni vagy nem tudnak egy belgyógyászati betegséget megállapítani. Mert ez nem igaz! Borzasztó nagy hiba volna, ha ilyen vélemény alakulna ki ezekről az emberekről, akik itt kínlódnak a betegágy mellett és még nem veszítették el a hitüket a gyógyításban! Vagy ezekről a nővérekről, akik tizen valahány ezer forintért dolgoznak három műszakban! Szidjuk az egészségügyet? Az egész rendszerrel baj van. Hiszen mi azért fizetjük be a társadalombiztosítási járulékot, hogy ha betegek leszünk, kapjunk egy normális ellátást. És ennek érdekében kellene tenni mindenkinek, akinek ez a feladata. És ez ott kezdődne, hogy a megyei vezetés igazán a magáénak érezze ezt a kórházat. És aztán ott folytatódna, hogy hagyjanak bennünket, a betegágy mellett dolgozókat dolgozni. És hogy higgyék el nekünk, mi nem adunk több gyógyszert és több ellátást a betegnek, mint amennyire szüksége van.- Az utóbbi hetekben átszervezések, átköltöztetések voltak a kórházban - nem kis feszültségek közepette...- Ez egy nagy változás, amelyet végre kell hajtani. Csak azt nem tudom, hogy egy vezetés, amely elszakadt a beosztottaitól, a bázisától, hogyan akar végigvinni egy ilyen változást? Ez eleve kudarcra van ítélve. Mint ahogy az igazgatót sem lehet megérteni. Már régen elszakadt azoktól az emberektől, akik megválasztották. Ugyanakkor az egészség- biztosítással sem tud megegyezni. Aki se lent, se fönt nem tud megfelelni, az miért nem mond le? Paulina Éva
